Előre, 1972. február (26. évfolyam, 7536-7561. szám)
1972-02-16 / 7549. szám
ELŐRE 2. oldal A VASÚTI ÉS KŐOLAJIPARI MUNKÁSOK 1933-AS HŐSI HARCAINAK ÉVFORDULÓJÁN Pártvezette, hősi és áldozatteljes munkásharcaink történetének, egyik kiemelkedő mozzanata volt a vasúti és kőolajmunkások 1933-as megmozdulása. Fontos esemény ez a demokratikus jogokért vívott harcban, a fasizmus elleni küzdelemben, s amelynek mélyreható politikai és társadalmi következményei voltak. A harminckilenc esztendővel ezelőtt lezajlott januári-februári forradalmi harcokban mintegy kicsúcsosodott a román proletariátus küzdelme az uralkodó osztályok munkásellenes és népellenes politikája ellen. A romániai túltermelési válság a világgazdasági válság jegyében bontakozott ki, s a vele egybefonódó mezőgazdasági krízis, az idegen tőkés kizsákmányolás csak tetézte a nehézségeket és súlyos csapást mért az iparra, a mezőgazdaságra, a hiteltevékenységre, a kereskedelemre és a pénzügyekre. Erősen lerontotta a munkásosztály életszínvonalát és munkakörülményeit ; az árolló, az adósságok és az adók temérdek parasztgazdaságot tettek tönkre, kiskereskedők tízezrei jutottak csődbe és nyomorogtak, nagyszámú értelmiségi és az állami tisztviselők tömegei kerültek még súlyosabb anyagi helyzetbe. A kizsákmányoló osztályok természetesen a tömegek rovására szerettek volna kilábalni a válságból : tömeges elbocsátások történtek, sorozatos bércsökkentésre került sor (bevezették a hírhedt „áldozati görbéket"), rohamosan emelkedtek az adók, hallatlanul fokozódott a kizsákmányolás. A munkanélküliség már 1932-ben példátlan arányúvá vált : elérte a munkaerő mintegy 35 százalékát. Mindez mély elégedetlenséget szült, nagy megmozdulásokat váltott ki a munkásság és általában a néptömegek körében. A Román Kommunista Párt a válság idején nagyszabású szervezőmunkát fejtett ki, ösztönözte és irányította a dolgozó tömegek küzdelmét a burzsoázia és a földbirtokosság, az idegen monopóliumok offenzívája ellen, a demokratikus jogok és szabadságjogok megvédéséért, az ország függetlenségének megóvásáért. Erősödtek a párt tömegkapcsolatai, növekedett a befolyása a munkásság, a parasztság, az értelmiség, az együttélő nemzetiségek soraiban. A munkásosztály történelmi hivatásának megfelelően a legerősebb és legharcosabb társadalmi erőként jelentkezett, s mindig a revindikatív ús forradalmi akciók élén küzdött. Az 1929-es bányászmegmozdulástól a válság éveinek első nagy osztálycsatáját — a sztrájkharcok és munkakonfliktusok egész hulláma követte, jelezve azt, hogy a munkásság eltökéltsége és harckészsége essüntelenül növekszik. A kommunista párt ezekben az osztálycsatákban gazdag tapasztalatokra tett szert, ámadóan javította a tömegek mozgósításának, szervezésének és vezetésének formáit és módszereit. Küűböző munkásszervek (akcióbizottságok, sztrájkbizottságok) alakultak kommunisták, más munkás és demokratikus pártokhoz és szervezetekhez tartozók, vagy pártonkívüliec részvételével. A munkásság képviselőit a vállalatokban gyűléseken választották. Az akkori évek társadalmi harcaiban a romániai proletariátus főosztagai küzdöttek a leghatározottabban, a legszervezettebben, mindenekelőtt a vasúti munkásság és a kőolajipari munkások. Pártunk nagyszerű eredményeket ért el a vasúti munkásság mozgósításában és szervezésében. Igen fontos esemény volt a vasúti munkások 1932 március 20-án a fővárosban tartott országos konferenciája. Az ekkor megválasztott Központi Akcióbizottság különböző vasúti gócpontok munkásságának képviselőit foglalta magában, titkára Gheorghe Gheorghiu-Dej volt. Néhány hónapon belül tartományi akcióbizottság alakult Kolozsváron és Galati-on, helyi akcióbizottság lakiban, Temesváron, Nagyváradon, Pascani-ban és másutt. Valamennyi az RKP vezetése alatt munkálkodott a vasutasakciók előkészítésén és egybehangolásán. 1933 januárjában a Vaida-Voevod vezette nemzeti parasztpárti kormány újabb „áldozati görbét“ jelentett be, igyekezett érvényesíteni az idegen tőke érdekeit, újabb offenzívát indított a tömegek életszínvonala ellen. Válaszként a Grivija vasúti műhelyek munkásai január 28-án és 31-én figyelmeztető sztrájkot tartottak, a iadi-i, a galati-i és más vasutasok pedig szolidaritási akciókat szerveztek. A megmozdulások messzemenően tanúsították, hogy a munkásság szilárdan eltökélte : visszaveri a belföldi és az idegen tőke újabb offenzíváját és támadásba lendül. Ugyanakkor erősödött a kőolajmunkások mozgalma is. Az RKP Prahova megyei bizottsága (a bizottság titkára a pártvezetőség megbízásából Gh. Vasilichi lett, tagja volt Tanase Avramescu, Constantin Nicolaescu és mások) intenzíven dolgozott, hogy megerősítse a pártszervezetet a Romano-Americana, az Astra Romana, az Orion, a Ceptura és más kőolajtársaságoknál, s igyekezett itt is hasznosítani a vasúti munkások harcának szervezésében nyert tapasztalatokat. A kőolajmunkások írásban rögzítették követeléseiket (revindikációs emlékiratok) és akcióbizottságokat alakítottak. Ezek fontos szerepet játszottak a ploiesti-i kőolajmunkások 1933. február 1-i nagy sztrájkjának előkészítésében és megszervezésében. A kőolajmunkások kemény küzdelmet folytattak, átmenetileg megszállták Ploiessti központját is, ami egyrészt az új harci formák jelentőségéről, másrészt magasfokú harckészségükről tanúskodott. Az RKP az addigi tapasztalatok birtokában és a munkásság radikalizálódásának figyelembevételével szervezte és vezette a vasúti munkások 1933 februári harcait. A fővárosi vasutasharcok szervezésében és támogatásában jelentős szerepet kapott az RKP fővárosi bizottsága, a helyi szakszervezet, amelynek titkára Dumitru Petrescu volt. A Központi Akcióbizottságra hárult az a feladat is, hogy egybehangolja a vidéki sztrájkakciókat. Ugyanis február első felében nagy sztrájkok és erős szolidaritási akciók zajlottak le Galati-on, Kolozsváron, Iasi-ban, Pascani-ban, Nagyváradon, Constantán, Piatra Neamt- on, Temesváron és másutt is. A fővárosi Grivita vasúti műhelyek munkásainak harcát a pártszervezet szervezte és vezette. (A szervezetben tevékenykedett Constantin Doncea, a szakszervezeti bizottság és a sztrájkbizottság elnöke, Dumitru Pops, Chivu Stoica, Constantin Mardare, Vasile Bigu és mások.) Jelentős szerepet töltött be a sztrájk előkészítésében és lefolytatásában a szakszervezeti bizottság, a 350 tagot számláló sztrájkbizottságok, a 250 tagú gyári bizottság, a KISZ-bizottság, amelynek tagja vot többek között Constantin David és Vasile Roaitu. A bucuresti-i vasutasok február másodiki sztrájkjukkal jelentős követeléseket vívtak ki, s a galati-i, a iasi-i, a nagyváradi, a Constantai és más vasutasok szolidaritását élvezték. A vasutasok és kőolajmunkások megmozdulásait, a Román Kommunista Párt tömegbefolyásának növekedését a burzsoá földesúri kormány az ostromállapot bevezetésével próbálta ellensúlyozni : a hatóságok a február 12-re virradó éjjel többszáz kommunistát és más forradalmi harcost vettek őrizetbe, február 15-re virradólag pedig körülbelül 1500-at tartóztattak le, törvénytelennek nyilvánították az akcióbizottságokat és más munkásszerveket. Ám a vasúti munkásokat nem lehetett megfélemlíteni. A megtorló intézkedésekre újabb és újabb akciókkal válaszoltak. Most már főként politikai követelésekkel léptek fel, követelték az ostromállapot megszüntetését, a letartóztatottak szabadon bocsátását, a február 2-án kiharcolt jogaik tiszteletben tartását. Nagyszabású sztrájk zajlott le február 13-án és 14-én Kolozsváron is, és a vasutasokat támogatták a többi nagyvállalat dolgozói. Hasonló megmozdulás volt február 14-én Iași-ban, ahol a vasutasok megszállták a Nicolina vasúti műhelyeket. Az 1933. évi januári-februári forradalmi harcok a február 15—16-i fővárosi nagy vasutassztrájkban érték el csúcspontjukat. Nagyarányú politikai tömegmegmozdulás volt ez a romániai uralkodó osztályok munkásellenes, antidemokratikus és népellenes politikájával szemben. A kormány úgy próbálta térdre kényszeríteni a munkásmozgalmat, hogy kivezényelte a megtorló szerveket a sztrájkolók ellen. Sok munkás életét vesztette vagy súlyosan megsebesült, több mint 2000-et letartóztattak. A vasúti és kőolajmunkások vezetőit törvény elé állították, s 1933 augusztusában 37 vádlottat együttvéve 421 év kényszermunkára, illetve börtönre ítéltek. Ezzel azonban az uralkodó osztályok nem érték el céljukat. A munkásság forradalmi eltökéltsége, a hazai és nemzetközi szolidaritási mozgalom arra kényszerítette a hatóságokat, hogy megsemmisítsék az ítélethirdetést és a pert 1934 júniusában újratárgyalják Craiován. Az 1933 elején lezajlott munkásharcok kemény csapást mértek a romániai burzsoáziára és földesúri osztályra, arra a kísérletükre, hogy a válság nehézségeit a dolgozókra hárítsák, megnyirbálják a munkás- és állampolgári jogokat. „Az 1929— 1933-as osztálycsatákban —mutatott rá Nicolae Ceaușescu elvtárs — a munkásosztály, a kommunista párt vezetésével határozottan a román társadalom leghaladóbb erejeként, olyan erőként jelentkezett a történelem küzdőterén, amely az egész nép élén harcol a fasiszta veszély ellen, a gazdasági és politikai jogokért, a demokráciáért, nemzeti függetlenségért és szuverenitásért.“ Ez a nagy osztálycsata, minthogy az európai proletariátus első nagyszabású megmozdulása volt, nem sokkal a németországi nácizmus uralomra jutása után, széles körű nemzetközi visszhangot keltett. Bebizonyította a román proletariátus magas fokú osztályon tudatát és forradalmi harckészségét, megerősítette a kommunisták tömegk kapcsolatait, gyarapította az RKP tekintélyét bel- és külföldön egyaránt. Igazi forradalmi iskolaként szolgált a romániai munkásosztálynak, új aktivistákat és forradalmi harcosokat nevelt ki, akik a következő fejlődési szakaszban nagy szerepet töltöttek be a burzsoá földesúri rendszer megdöntéséért vívott harcban, majd pedig a szocializmus építésében. A gazdasági válság éveiben lezajlott osztálycsaták és hatalmas szolidaritási megmozdulások nemzetiségi különbség nélkül mozgósították a munkás tömegeket a hazai és idegen kizsákmányolók elleni harcra és nagyszerű fejezetként kerültek be hazánk román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozói közös küzdelmének aranykönyvébe. Ezek az osztálycsaták a munkásosztály erejének, harci elszántságának ékes bizonyítékai voltak. 1944. augusztus 23. után ez a hős osztály szövetségben a parasztsággal, maga mellé vonva a haladó értelmiséget a párt vezetésével véghez vitte a szocialista forradalmat. Pártunk főtitkára hangsúlyozta az RKP KB 1971. november 3—5-i plénumán: „A szocialista építés éveiben a román nép történelmi sikereket ért el gazdasági-társadalmi fejlődésének útján... Az egész hatalom a parasztsággal és a többi társadalmi erővel szövetséges munkásosztály kezébe került, a dolgozók valóban gazdái lettek a termelőeszközöknek, az egész nemzeti vagyonnak, urai lettek saját sorsuknak.“ Lelkesedéssel munkálkodunk a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésén. Mánkat és holnapunkat építve emlékezünk a 39 évvel ezelőtti hősi harcokra. Chiper Ioan, az N. Iorga Történelemtudományi Intézet főkutatója Vaslui. A megyei új közigazgatási központ Világszerte egyre szélesebb körű megnyilvánulások, egyéni és társadalmi kezdeményezések, intézkedések bontakoznak ki annak érdekében, hogy az általános zenei műveltség alapjainak módszeres, hatékony elsajátítását a nép számára lehetővé tegyék. Nemzetközi összejöveteleken a zenepedagógiai problémákat az emberiség sorsát közvetlenül befolyásoló és irányító ügyként tárgyalják a földgömb csaknem minden országának szakember és nem szakember képviselői. Az utóbbi évek jelentős összejövetelének tekintik az 1971-ben, Buenos Airesben megtartott nemzetközi konferenciát. A zenepedagógia módszertani kérdéseit tárgyaló értekezleten egész sor javaslatot, ötletet vitattak meg. A hivatásos muzsikálás problémáinak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Ezt minden országban megoldják valahogyan a szakemberek. Az érdeklődés központjába a milliós tömegekhez szóló, általános iskolai zeneoktatás került. A modern embertípus, bátran mondhatjuk, a kommunista embertípus személyiségének a tökéletesedéséhez, átfogóképességének kiteljesedéséhez elengedhetetlenül hozzátartozik a zenei műveltség. Buenos Airesben megvitatásra került C. Orff zeneszerző és pedagógus, a gyermekek ritmusérzékének fejlesztésére irányuló eredeti módszere, az ellentétes nézeteket kiváltó — némelyek szerint csak a különlegességével ható — japán Szuzuki-módszer, a chilei „Tonica- Sol-Fa“ ötletgazdag metódusa. Jelentős sikert aratott Kodály Zoltán ének-zene-tanítási módszere is. A fővárosi „Ciprian Porumbescu“ Zeneművészeti Főiskola pszichopedagógiai laboratóriumában, az elmúlt év decemberének az elején konzervatóriumi tanárok, líceumok, zeneiskolai és általános iskolai pedagógusok találkoztak Victor Giuleanu egyetemi tanárral, a zeneakadémia rektorával, aki a Buenos Aires-i értekezleten képviselte hazánkat. Giuleanu professzor beszámolt a konferencia munkálatairól, ismertette a legfontosabb módszereket, és feladatul tűzte ki a főiskola érdekelt tanszékeinek, és pszichopedagógiai laboratóriumának e módszerek beható tanulmányozását. A laboratórium tudományos vezetője, dr. Trifu Alexandru pszichológus, egyetemi tanár, a zenetanárokból szervezett kutatócsoport nevében figyelemre méltó vállalást tett. Elmondotta, hogy a tanszékek, az általános- és szakiskolák, a líceumok és a zeneakadémia tanárai közös erőfeszítéssel igyekeznek tanulmányozni az élenjáró módszereket a sajátos hazai metódus kialakítása céljából. Az elmúlt néhány hét alatt a laboratórium munkatársai lendületes munkába kezdtek. A tudományos kutatóra jellemző lelkesedéssel láttak hozzá a nagyszerű eszme megvalósításához. A közösség munkatervében azonnali feladatként, a világszerte népszerűségnek örvendő külföldi módszerek tanulmányozása, hazai módszerekkel való összevetése áll. A zenetanárok vállalták, hogy egyénileg tanulmányozzák azokat a módszereket, pedagógiai eljárásokat, elveket, amelyekhez nyelvi tudásuk, felkészültségük, egyéni beállítottságuk segíti őket. Munkásságuk eredményeiről jelentés formájában számolnak be a laboratóriumi kutatócsoport előtt. A referátumok kidolgozása, megvitatása, a tanulságok levonása, irányított és ellenőrzött kikísérletezése, a javaslatok kidolgozása, stb. legfeljebb másfél-két évet vehet igénybe. Ebben a szellemben tartotta meg a kutatócsoport február elején első munkaülését a zeneakadémia pszichopedagógiai laboratóriumában. Viski Edit zeneiskolai tanár ismertette a Kodály-módszer alapjait, az összetevő elemek zenetörténeti és pedagógiai forrásait, szerepét a magyar zeneoktatásban és a nemzetközi zenepedagógiában, a klasszikussá vált Kodály Ádám-féle tankönyvet stb. Az előadást követő vita forró légköre minden jelenlevőt lendületbe hozott. Csak úgy özönlöttek az egyéni kísérletekből leszűrt tapasztalatokon nyugvó vélemények, gondolatok, ötletek. Az értékes nevelési rendszer legnagyobb érdemeit mindannyian abban látták, hogy kifejleszti a gyermekben a zenei anyanyelv iránti fogékonyságot, szeretetet, a magyarországi iskolarendszerben egyre inkább tért hódító Kodály-elgondolásról is — miszerint az általános iskolákban a gyermekek zeneoktatásával naponta kell foglalkozni — elismeréssel szóltak. A Kodály-módszert C. Orff nevelési rendszerével vetették egybe. Az összefoglaló ismertetést szintén Viski Edit tartotta. Kodály dallaméneklésen alapuló zeneoktatásával ellentétben Orff a könnyen kezelhető-hangolható és semleges hangú ütőhangszerek, természetes fuvolák, furulyák, stb. technikájának az elsajátításával a gyermekek ritmusérzékének a fejlesztését tűzi ki célul. A két módszer között számottevő azonosság is tapasztalható. A jelenlevők a szakember biztonságával szűrték le az általános érvényű tanulságokat: az énekes-táncos népi játékok rendszeres tanításának a szükségét, az egyszerű népi hangszerek, valamint az életkor sajátosságainak megfelelő dalok elsajátítását, transzponálását stb. Orff és Kodály zeneoktatási módszerének alapos tanulmányozása kiváló alkalmat nyújtott a hazai módszerekkel — közöttük a klasszikusnak minősíthető Costescu-módszerrel — való összevetésre. Az értekezlet után mindenki úgy érezte: a kollektív alkotómunka ihletett óráit élte. Hogy az elhangzott szavak, gondolatok, ötletek ne porladjanak szét, a gyorsírással rögzített értekezlet anyagát az erre kijelölt kutatócsoport utólag összefoglalja, rendszerezi és az érdeklődők számára hozzáférhetővé teszi. Az ülést berekesztő Trifu profeszszor körvonalazta a további tennivalókat, majd kijelölte a következő munkaülés témáit és előadóit. Csire József MŰVELŐDÉS ZENEOKTATÁSUNK KORSZERŰSÍTÉSÉÉRT VITA A FŐVÁROSI KONZERVATÓRIUMBAN A kovásznái líceum könyvtára szám szerint 5—6 ezer kötettel rendelkezik, csak éppen az hiányzik mindig, amit keres az ember. S még ez sem volna baj. Mert lehetne ennek az is az oka, hogy éppen kint van az illető könyv valamelyik diáknál. De amikor a tanulók keresik, akkor is hiányzik. Illetve: nem lehet itt megkapni az irodalomtanítás legfontosabb segédkönyveit. Nincs egy Zrínyi, egy teljes Csokonai ; egyáltalán nem szerepel Berzsenyi, Kölcsey, Kisfaludy Károly, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula neve, hogy csak a legjelentősebbeket említsem, holott legtöbbjüknek jelent meg itthon kötete... De ez még hagyján. Hanem : Bartalis Jánost csak az összegyűjtött versei II. kötete képviseli ; Áprily Lajost, Olosz Lajost, Korvin Sándort, Brassai Viktort semmi ; Horváth Imrétől csak egy régi, 50-es évekbeli kötetet lehet megkapni . Kányád Sándor Fától fáig-ja, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő, Páskándi Géza, Hervay Gizella és az egész mai költészet színe-java ugyancsak hiánycikk. (Amikor az előző tanévben szavalóversenyt rendeztünk a mai fiatal költők alkotásaiból, akkor derült ki, hogy az iskolai könyvtárban mindössze 4—5 szükséges kötet található meg, s hogy mégis biztosítsunk válogatási lehetőséget, 20 könyvet magánkönyvtárból „vettünk kölcsön“) S ez eddig még csak a költészet. A prózából ugyanilyen, vagy még cifrább lajstromot lehetne összeállítani. A legkeresettebb művek maradnak el (Tamási könyvei, Bálint Tibor, Sütő András, Papp Ferenc és mások). Ha csak ennek az egy iskolának a hanyagsága miatt volna mindez, nem is tenném szóvá a dolgot. Azt mondanám : a mi hibánk ! Hadd viseljük is a következményét ! Vagy : azok hibája, akik ott dolgoznak. Viseljük csak a következményét. De nem erről van szó. Országos szervezési hibát látok emögött. Mert nincs meg az a lehetőség, hogy legalább a belföldön megjelenő műveket intézményesen megkapják az iskolai könyvtárak. Kizárólagosan a könyvtáros ügyességén és ízlésén múlik, hogy mit sikerül megszereznie. Tömegesen jelennek meg az olyan kiadványok, amelyek el sem jutnak a vidéki könyvüzletekbe. S ha el is jutnak, oly csekély példányszámban, hogy amíg a könyvtáros — aki egyébként nem rendelkezik állandó jelleggel olyan mozgó pénzalappal, amelyből azonnal tudna vásárolni — hírül kapja, már csak a hűlt helyét leli. . S az eredmény ? Teljes egészében formálissá válik az irodalomtanításunk. Nem kívánhatjuk a tanulóktól, hogy azonkívül, amit a tankönyvükben, szöveggyűjteményben megkaphatnak, mást is olvassanak. Mert amire szükség lenne, az vagy nincs meg, vagy csak olyan kis példányszámban, hogy tömeges olvasásról szó sem lehet. A tanárnak pedig, ha „biztosítani akarja magát“ ebben a helyzetben, kénytelen-kelletlen meg kell vásárolnia mindent. Az ő lehetősége ugyanis nagyobb, mint a könyvtáré. Hiszen jön-megy, itt is vannak barátai, ott is. S az otthonában halmozódnak a kötetek, átláthatatlan tömkeleggé nőnek, s mert helye nincs, ahová elhelyezze, megint nem tudja használni. A legegyszerűbb az lenne : országos méretekben lehetővé tenni, hogy az évenként megjelenő kiadói katalógusok alapján közvetlenül lehessen megrendelni az intézmények számára (s ez, azt hiszem, nem csak az iskolák gondja) a szükséges kiadványokat megfelelő példányszámban, s azok meg is érkezzenek. Ne kelljen senkinek lesben állnia miattuk. S legyen erre meg a pénzügyi lehetőség is. Hiszen az ifjúság oktatásáról-neveléséről van szó. A kiadókra pedig az feladat hárulna, hogy azokat a legfontosabb könyveket amelyek nélkül nincs, és nem is lehet irodalomoktatás, jelentessék meg. Lehetőleg nagy példányszámban. Mert ahhoz, hogy Móricz Zsigmond Úri multját tanítani tudjam 80 tanulónak egyszerre, nem elegendő 1—2 kötet. És József Attila, Petőfi, Ady Endre meg Arany János műveivel ugyanez a helyzet. Gazda József tanár ISKOLAI KÖNYVTÁR - KÖNYVEK NÉLKÜL LAPSZEMLE CONTEMPORANUL: Mikor a szerző ismeri a címzettet, nem könyvet ír, hanem levelet. A könyv az ismeretlen olvasónak címzett levél. Amikor az olvasó egy, vagy néhány kis csoport, akkor nem nyomtatunk könyvet, hanem iratsokszorosítón jelentést készítünk neki. (Grigore Moisil: A szerző és a könyv) Aki e sorokat írja, elfogultsággal aligha vádolható, hiszen matematikus. Mindenképpen hinnünk kell neki. KÖNYVTÁRI SZEMLE: Lesz-e műszaki könyvtár Marosvásárhelyen? Hogyan lehetne javítani a könyvtári propagandán? Hogyan lehet megmenteni a pusztulástól a régi könyveket? Milyen könyveket gyűjtött gróf Bethlen Zsuzsanna a XVIII. században? Ilyen és hasonló kérdésekre felel a lap legújabb száma. Gellért Gizella székelyudvarhelyi könyvtáros Tágabb teret a gyermekolvasónak című írásából idézünk — célzásként: „Az elmúlt években a mi könyvtárunkban meghonosodott — főleg az I—Vili. osztályokban, hogy az oszályfőnöki órákat a könyvtárban tartották, a könyvtár megismerése, könyvszeretet, az általános műveltség gyarapítása céljából." MAGAZIN ISTORIC: 150 évvel ezelőtt született Teleki Sándor. Életének főbb állomásai: egyik nevelője Táncsics Mihály; barátságot köt Liszt Ferenccel, elkíséri moldvai, havasalföldi, oroszországi körútjaira. 1846-ban barátságot köt Petőfivel, rendelkezésére bocsátja kohói kastélyát, hogy a költő ott töltse mézesheteit Szendrey Júliával; Bem tábornok mellett harcol a szabadságharcban; az emigrációban barátságot köt Victor Hugóval, Londonban megismerkedik Garibaldival, 1859-ben részt vesz az Olaszország egyesítéséért vívott harcokban; publicistaként szorgalmazza az erdélyi magyar emigráció és Alexandru Ion Cuza együttműködését a Habsburg-ház ellen. (Demény Lajos: In slujba idealurilor inaintate ale vreraii Teleki Sándor.) MEGYEI TÜKÖR: Ebben az évben is megrendezték a kovásznái liceum szavalóversenyét. A döntőbe 41 tanuló jutott be. Jó leckét adtak nekünk a gyermekek: szívükre szorították megigéző s megtartó kincsünket, a népköltészetet... Mi lenne, ha szépen versenyre hívnák a megye líceumait, s minden esztendőben megtartanák a magyar költészet egy-egy rétegének fesztiválját... a diákok versenyjellegű előadásában. Mi lenne? Ünnep minden alkalommal. FÁKLYA: A bihari Folklórkör magyar tagozata a Fáklya támogatásával pályázatot hirdet népballadák gyűjtésére... A gyűjtések a Folklórkör archívumába kerülnek. Egy részük felhasználásával a Fáklya népköltészeti oldalakat szerkeszt. HARGITA: Csíkszépvizen népdalversenyt rendezett az iskola. A versenyre 30 tanuló nevezett be kétkét dallal. A legtöbb pontszámot Kis Hajnal, Fazekas Piroska, Antal Gabriella, Bogos Pál és Balla Juliánna szerezte meg. Dicséretet érdemelnek aziskola gyermekzenekarának tagjai is. Hasonló népdalversenyt szervezett a tárcádóiskola is. VÖRÖS ZÁSZLÓ: Hónapok munkájának gyümölcse érett be Véckén. Mondhatni, az egész község szeme láttára, részvételével készült, született a község folklóregyüttese. A több mint negyven tagú együttes — kórus, tánckar, zenekar első előadása egyöntetű sikert aratott. A HÉT: A nagybányai Gheorghe francai líceumban öt évvel ezelőtt alakult meg a Petőfi Sándor önképzőkör Thurman Mária tanárnő vezetésével. Az előző tanévben az első évfolyam Vadrózsák címen folklórösszeállítást (népballadák, népmesék, szólások, dalok, találós kérdések) mutatott be, a második évfolyam Csokonai műveiből mutatott be jeleneteket, a harmadik évfolyam diákjai Mikszáth műveinek társadalombírálatát szemléltették, a negyedik évfolyam két csoportja pedig a két világháború közötti erdélyi líra képviselőit mutatta be, illetve Tamási Áron műveiből nyújtott ízelítőt. ÚJ ÉLET: Nemzetiségi kultúránk, nemzetiségi jogegyenlőségünk időszerű kérdéseiről szóló interjújában mondja Balogh Edgár: „Rengeteg múlik egyes emberek magatartásán. Ha valahol ilyen vagy olyan hiányról hallok, első kérdésem az, hogy a kellő javaslatot illetékes helyen a megfelelő ember megtette-e? Sokszor kiderül, hogy kényelmesebb panaszkodni, mint cselekedni.” FLACARA: Cantata profana című rövidfilmjében Nina Behar úgy mutatja be Szervátiuszt, mint magát a beteljesült életet. Háza a fa szépségeinek valóságos múzeuma, a fia, Tibor, apja művészhagyományának folytatója Szervátiusz Jenő ismeri a fa minden titkát. Érdemes megnézni ezt a filmet, megcsodálni a művész kezét amint a fa testét simogatja, mintha érezné a szépséget, amely kibomlik majd belőle. (Magda Mihailescu: Pe scurt despre noile scurt metraje) Säptämina culturalä a capltdlei: Al. George: Semne ?i repere című kötete (Cartea Romaneasca kiadó) olyan vihart kavart a román irodalmi sajtóban, amelyre az utóbbi hónapokban nem volt példa. A kötet egyebek között „újraértékel" és több szempontból is súlyosan elmarasztal olyan íróegyéniségeket, mint Urmuz, Matei Caragiale, G. Calkiescu, V. Voiculescu, stb. A vészjelet a craiovai Ramuri adta le, ezt azonban sértegető cikkben „rendreutasította" Al. Paleologu. Ezután a iași-i Cronica figyelmeztetett, hogy „valami szörnyűség van születőben" A Saptamina hasábjain Debelare superbos című írásában most Eugen Barbu veszi kereszttűz alá Al. George érveit, s rámutat ellentmondásaira. „Egy feledékeny dilettánsról volna szó csupán, aki egyik fejezettől a másikig elfelejti, mit mondott? Úgy tűnik, Al. George nem más, mint tipikus példája annak az egyénnek, akit hisztérikussá tesznek az igazi értékek, amelyeket hol megsemmisít, hol istenit. Vagy talán csupán egy szánalomra méltó publicistával van dolgunk, aki mindenképpen azt szeretné, hogy figyelembe vegyék?" A temesvári Orizontban Andrei A. Lillin méltatja A. Buteanu Karinthy- és Kassák-fordításait. A Contemporanul-ban A. Piru recenzálja Gáldi László Introducers in istoria versului romanesc (Minerva kiadó, Bukarest) és Domokos Sámuel Octavian Goga a költő és műfordító (Kriterion Bukarest) című kötetét. A Románia literara-ban Veronica Porumbacu ismerteti Kuncz Aladár Fekete kolostor című regényének a Kriterion gondozásában megjelent román fordítását. Barabás István 1972. FEBRUÁR 16., SZERDA Hazánkban vendégszerepel a MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES Február 18, 19 és 20-án Bukarestben, 22 és 23-án pedig Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Magyar Állami Népi Együttes. Az együttes 1951 tavaszán létesült, azóta mind Magyarországon, mind külföldön — 27 országban — közismertté vált. Műsorán Lajtha László, Gulyás László, Vujicsics Tihamér zenekari művei — jórészt népzene feldolgozások —, Bartók, Kodály és Bárdos kórusművei, valamint népi táncok, egyfelvonásos balettek szerepelnek, de nagy közönségsikernek örvendenek a magyar népszokásokat bemutató táncjátékok is. SZALONTÁN MEGNYÍLT Leprich Ilona és Tolnai Tibor nagyváradi amatőr képzőművészek festészeti kiállítása. Noha a kiállítók szerényen amatőröknek nevezik magukat, kiállításuk — mely nem egy, képzőművészeti főiskolát végzett képzőművész munkái mellett állják a versenyt — tehetségről, elhivatottságról vallanak. A kiállítás méltán nyerte el a közönség tetszését.