Előre, 1976. szeptember (30. évfolyam, 8955-8980. szám)
1976-09-01 / 8955. szám
A galai-i kohászok, a szocialista versenyben tett vállalásuknak megfelelően, jelentősen túlteljesítették nyolchavi tervüket. Képünkön ........ a kombinát egyik részlege madártávlatból Úgy húzódik meg Komandó a Kárpát-kanyar hegyei között, mint magas fa tetejében a madárfészek. S a település felé kanyargó, helyenként szakadékokkal övezett erdei út is éppoly viszontagságosnak tűnik, akár a fára mászó suhanc útja. De ha egyszer feljutottál a tetőre, a festőjén szép fekvésű község vendégmarasztaló csábítással fogad. Ezért nem meglepő, hogy a komandói emberek, akik az ott sűrűsödő fákhoz hasonlóan gyökeret eresztettek e tájban, nem kívánkoznak el onnan. Együtt létegzenek, élnek a végnélküli erdőkkel, a számukra oly rég kenyeret adó természettel. Hiszen a még kétezer főt sem számláló helység lakói a fűrészüzemben, az erdei vasútnál, az autószállításnál, vagy a vágtereken dolgoznak. Vagyis éppúgy mesterségük a fa kitermelése és szállítása, mint a feldolgozása. Az emberek szülőfalujuk iránti ragaszkodása a település arculatán is megmutatkozik. Gondozott utcák, hidak, parkok fogadják a látogatót, s hirdetik, hogy munkaszerető, dolgos emberek lakják Komandót. De a jól végzett munka eredményei mellett tanúskodik az a tény is, hogy Komandó a múlt évi helységszépítési versenyben másodiknak került ki a megyében. Szuhánszki László, a község polgármestere most sem titkolja, hogy az idén is díjra számítanak. Noha, ott fenn a magasban, későn olvad a hó, s a községcsinosítást is csak késve kezdhetik, mégis már júniusban teljesítették az erre az évre vállalt hazafias munkák értékét, a 651 000 lejt. Év végéig egy millió lejes megvalósításra számítanak. A községi néptanács és a SZEF helyi tanácsa felhívására, valamint az állampolgári bizottságok, a képviselők és a lakótársulási megbízottak mozgósítására mindig szívesen válaszolt a lakosság, így sikerült egész sor, a község életében fontos munkálatot elvégezniük. Az év első felében többek között 200 méter betonjárdát és mintegy 170 méter betonalapra helyezett léckerítést építettek. Befejezés előtt áll egy 120 méter hosszú kötélhíd is. Amint megtudtuk, az építmény születésénél két tényező is közrejátszott. Egyrészt a lakosság óhaja volt, hogy az évtizedekkel ezelőtt létező ,lánchidat" újjáépítsék, másrészt, hogy az iskolába igyekvő gyermekek ne a forgalmas nagyládon és a főúton közlekedjenek, hanem ezen a biztonságosabb és sokkal rövidebb szakaszon. Úgyszintén, vízlevezető csatornákat építettek. Korszerűsítették az utcákat, s tervükben szerepel a községet átszelő Baszka-patak szabályozása. Egy hektárral bővítik a meglévő parkokat, zöldövezeteket és tovább gyarapítják a nemrégiben létesített gyermekpark felszerelését. A lakosság egyemberként segédkezik a lakásépítkezéseknél is. A befejezés előtt álló négylakásos tömbház kivitelezésénél főként az alapásásnál és az anyagmozgatásnál voltak jelen. A most megkezdett hatlakásos blokk építéséhez — az alapásásnál és a betonvas-szerelésnél — máris 10 000 lej értékű hazafias munkával járultak hozzá. Tehát tervekben és eredményekben nincs hiány. Mindez — a község polgármesterének szavaival élve — a komandói emberek szorgalmának, a fűrészüzem és a javítóműhely dolgozói hozzáállásának, a lakosság összefogásának tulajdonítható. Rövid ottléttem alatt arról is meggyőződhettem, hogy a komandóiak szeretik a vendégeket. Sajnos azonban, kevesen fordulnak meg a községben. De a helybeliek mégis bíznak abban, hogy egyszer csak fellendül náluk is a turisztika. Ez a bizakodás tettekre is késztette a község lakóit. A tavaly lesiklópályát építettek, az idén pedig, a tél beálltáig, ugrópályát és korcsolyapályát létesítenek. A néptanács székházának emeleti részén berendeztek öt szobát, hogy kellőképpen elszállásolhassák a Komondóra látogató turistákat. Komandó egy kicsit félreesik a „világtól", hiszen a legközelebbi helység, Kovászna is 20 kilométerre van. Ez az „elszigeteltség" a község közművelődési életét is kedvezőtlenül érinti. A lakosságnak ott helyben kell megteremtenie a művelődési lehetőségeket, vagyis a helyi művelődési otthonnak, a könyvtárnak, a klubnak és az értelmiségieknek kell kielégíteniük a famunkások ilyen irányú elvárásait. Mikovényi Leventének, a községi pártbizottság titkárának a véleménye szerint többé-kevésbé sikerült is eleget tenniük a község lakói politikai-ideológiai és kulturális nevelése támasztotta igényeknek. A község művelődési intézményeiben szervezett nevelő tevékenységet azonban nem sikerült még kellőképpen rendszeresíteniük, állandósítaniuk, a politikai nevelés és a szocialista kultúra kongresszusa szellemében a kívánt szintre emelniük. A művelődési otthon keretében tevékenykedő műkedvelő csoportok — agitációs brigád, színjátszó és tánccsoport — szereplése is elég szórványos. Ez annál is inkább megoldásra vár, hiszen a nehezen járható komandói út miatt, elég ritkán — évente egyszer-kétszer — láthatnak vendégül hivatásos és műkedvelő együtteseket. Az idén csupán a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák művészegyüttesnek tapsolhatott a komandói közönség. Fehér Sándor, a javítóműhely mestere, a fakitermelő és fafeldolgozó részlegek pártbizottságának a titkára, különösen a klub gyenge felszerelését tette szóvá. A barátságtalan helyiségben mindössze néhány rögtönzött bútordarab, egy televízió és rádió, valamint egy pingpongasztal áll a munkásifjak rendelkezésére, annak ellenére, hogy két „pártfogója" is van a klubnak, a vállalati szakszervezeti bizottság és a megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság. Hasonlóképpen kifogásolta a vágterek dolgozói körében kifejtett politikai és kulturális nevelő tevékenység hiányos megszervezését is. Mint mondotta, a komandói erdőkben dolgozó 500-nál is több munkás politikai és kulturális nevelése többnyire a pártalapszervezetek keretében működő ideológiai oktatásra és a nagyon ritka filmvetítésekre szorítkozik. Az utóbbi időben, a vágtereken egyre ritkább vendégek a tudományos brigádok, a különböző előadók, a kulturális megnyilvánulások. Pedig néhány évvel ezelőtt a komandói ifjúság körében elég szép kezdeményezés született: vasúti kocsira rögtönzött színpadon tartottak előadást a vágterek dolgozóinak. Kiváló ötletnek bizonyult, s érdemes volna újjáéleszteni. Valamivel később, a Komandótól 15 kilométerre fekvő Dives völgyi vágtéren folytatjuk a megkezdett beszélgetést. Péter János technikussal, a legalkalmasabb időben érkeztünk. Éppen akkor, amikor Sütő László kezében elnémult a motorfűrész, mintegy jelezve, hogy elérkezett az ebédszünet. A csoport tagjai olyan szabályos körbe helyezkedtek a fűbe elemózsiás tarisznyáikkal, mintha egy előre megszervezett kerekasztalértekezlet kezdetét várnák. S nem is késlekedtünk a téma beharangozásával. Két komandói ifjú, Voloncs Pál és Veress Dávid rönkvontató traktoristák törik meg elsőként a csendet. Naponta ingáznak otthonról, s így jól ismerik a község művelődési életét. Veress Dávid, aki 23 évére való tekintettel a község fiataljainak a szemszögéből nézi a kérdést, bizony szegényesnek véli a művelődési és szórakozási lehetőségeket. Szerinte, az ifjak is általában ezért töltik szabadidejük egy részét a vendéglőben. A műkedvelő csoportok egyik oszlopos tagja, Péter János, többek között azt is szóvá teszi, hogy a csoportok a sok próba ellenére, ebben az évben, mindössze kétszer léptek színpadra, s a továbbiakban sincs sok kilátás gyakorbb szereplésre. A műkedvelő ifjak közül sokan megsértődtek, mivel ígéretet kaptak arra, hogy egy papoki vagy barátosi vendégszereplésen vesznek részt, de elmaradt a kiszállás. Ez az eset egy kicsit lehangolta, szétugrasztotta a csoportokat. Sütő László, a rönkosztályozó csoport motorfűrészese, amikor megszólal, úgy tekint a Telekitestvérekre és Báli Zoltánra, mintha ezzel jelezni akarná társainak, hogy a nevükben is beszél. A szólás joga valóban meg is illeti, hiszen több mint 15 éve járja a komandói erdőket Őszintén elmondja, hogy a nyári hónapokban, a rádióhallgatáson és az újságolvasáson kívül nem sok idő jut művelődésre. A vágterek dolgozói ezekben a hetek,ben, hónapokban többet is dolgoznak, hogy pótolhassák a téli viszontagságos időjárás okozta lemaradást. De azért nem titkolja, hogy ha ellátogatna hozzájuk néha a mozikarován, szívesen fogadnák. Úgyszintén, a munkanap lejártával még egy-egy érdekesebb témájú politikai, tudományos vagy más jellegű előadást is meghallgatnának, hogy ők is jobban megérthessenek egyes dolgokat, hogy jobban lépést tarthassanak az élettel... Nem is nagy, nem is megvalósíthatatlan igények ezek, s minden bizonnyal meghallgatásra is találnak. Hiszen a komandói emberek természetszeretetének, szülőfalujuk iránti ragaszkodásának egyik tartozéka ez a szerény, de ugyanakkor szükséges és fontos művelődési igény is. Mátyás Árpád KOMANDÓI BESZÉLGETÉSEK ELŐRE - 1976. szeptember 1.’ •—- .m ... — ..... .1, ------------------------------------— _______________________________________________ A TERMŐFÖLD VÉDELMÉBEN ÉSSZERŰ TERÜLETHASZNOSÍTÁSSAL NÁDASOK, MOCSARAK VÉGNAPJAI Jónéhány évvel ezelőtt hektárok ezrein fojtogatta a vetést, vámolta a temesi tájak termését a vadvíz. És hektárok ezreivel rövidítették meg a szántóföldet a nádasok, mocsarak. Különösen Ötelek, Kócsa, Csene, Zsombolya, Gyertyámos, Gátalja, Újpécs és sok más község határában pusztított az áradás, a kiadós záporok után felgyűlt pangóvíz. E helyzet leküzdéséért évek óta nagyarányú talajvédelmi — ármentesítési, lecsapolási, erózió elleni — munkák folynak Bánátban, s eddig több mint 80 millió köbméter földet ástak ki a csatornaépítő telepeken. A többszáz milliós értékű állami beruházással végzett talajvédelem mellett a honpolgárok tízezrei is bekapcsolódtak a községi néptanácsok által szervezett hazafias munkákba, ármentesítési akciókba. Ennek eredményeként a helyi jellegű csatornaépítésnél is csaknem nyolcmillió köbméter földet ástak ki az elmúlt ötéves tervben. A legtöbb falu határában el is tűntek a mocsarak. A legtöbb helyen, de nem mindenütt. Ezért idén is tovább folytatják a talajvédelmi munkákat, hogy újabb hektárok ezreit ármentesítsék. Egyébként a falvak lakói hazafias munkával több mint kétmillió köbméter földet ásnak ki ebben az évben. Nitzkifalván és Perjámos községben például, valamint a felsőbencseki, románszentmihályi és több más téeszben már teljesítették az évi talajjavítási tervet. Itt-ott azonban keveset tettek azért, hogy művelés alá foghassanak minden úr földet. Felelőtlen mulasztás tapasztalható e téren Parácon például, ahol augusztus elejéig hozzá sem fogtak az idei talajjavítási munkákhoz! A kisebb-nagyobb mulasztások ellenére is elmondhatjuk: végnapjaikat élik, az utolsó parcellákra zsugorodtak a Temes megyei nádasok, mocsarak. Az állami farmok és a téeszek, végső fokon az egész nemzetgazdaság javára. Kiss László, a zsombolyai termelőszövetkezet mérnök-elnöke is joggal hangsúlyozta: " Az elmúlt évek során hatalmas csatornahálózatot építettünk ki gazdaságunk határában, így most 3000 hektár területet védhetünk meg az ártól, a vadvizektől. Nagy munka volt, s a beruházásokra 1s egymilliót fordítottunk. De a befektetések megtérülnek a termelésnöveléssel. Hisz az ármentesítés után sokkal jobban kihasználhatjuk a földalapot, hektáronként 800—1200 kilóval több búzát és kukoricát termeszthetünk. TERMŐRE FOGOTT ÉS PARLAGON HAGYOTT TÁBLÁK Akárcsak az egész országban, Temes megyében is nagy figyelmet fordítanak a szántóföld csökkentésének megakadályozására, a mezőgazdasági termelésből kiesett területek művelés alá fogására. Tavaly és az idén a kökénycserjék és más bozótok kiirtásával, a felesleges utak felszántásával, az állattenyésztési telepek körüli helyek feltörésével és bevetésével, a talajerózió leküzdésével és más úton-módon több ezer hektárral növelték a megye gazdaságaiban a szántóterületet. Nem egy helyen figyelemreméltó eredményt értek el a szántóföld védelmében és növelésében. A Rékás községhez tartozó termelőszövetkezetekben például 50 hektárral gyarapították a szántóföldet a különböző területhasznosítási intézkedések és munkák révén. Újmosnica községben is több mint 20 hektár területet nyertek azzal, hogy felszántottak sok felesleges dülőutat, másokat keskenyebbre hagytakszabtak s az istállók körüli parlagsávokat lucernával és lóherével vetették be. A csenei, nagytopolováci, kacsai és néhány más gazdaságban is így cselekedtek, az üzemközpontok tájékán nem igen akad műveletlen terület. Némely helyen azonban továbbra is parlagon „pihennek“ kisebb-nagyobb táblák az állattenyésztési telepek körül. Hogy csak egy példát említsünk ezzel kapcsolatban: a gádi termelőszövetkezet állattenyésztési farmján több hektárra rúg a parlag, amelyet jól lehetne és kellene is hasznosítani. A vezetőtanácson múlik persze, hogy erre még ezen az őszön sor kerüljön. A talajerózió leküzdése is egyre jobban előtérbe kerül seregnyi dombvidéki gazdaságban. Az elmúlt ötéves tervben kilencezer hektáron végeztek talajvédelmi és rendészeti munkákat az erodálás, a vízmosás megakadályozására. Viságon, Sztancsófalván és másutt kiterjedt domboldalakon akadályozták meg a talajdegradálást, a vízmosást. S ebben az ötéves tervben további 16 000 hektáron kell gátat vetni az eróziónak, a termőréteg alámosásának. Nagyszákoson a temesvári talajjavítási hivatal szakembereinek segítségével 15 hektár lejtőn „kötötték meg“ a talajt, akadályozták meg a földcsuszamlást teraszok, gátak építésével, többszáz hektáron pedig füves sávokat létesítettek. Ugyanakkor akácosítással, erdősávok kialakításával is hadat üzennek az eróziónak. A darovai gazdaság domboldalain is nagyszabású talajvédelmi munkák folynak immár két esztendeje. Több mint 400 hektáron tüntették el a szakadékokat, vízmosásokat, a felesleges utakat, cserjeszigeteket, építettek gátakat, teraszokat, harminc vízlefolyó csatornát, megannyi átjáróhídat, s mozgattak meg több mint 90 000 köbméter földet, hogy lehetővé váljék a rétegvonalas talajművelés. Így aztán tavaly és az idén 30 hektárral növelték a szántóföldet Darován s a határ nagy részén gátat vetettek az eróziónak. TALAJMESZEZÉSSEL A TERMŐKÉPESSÉG NÖVELÉSÉÉRT A jó földgazdálkodásnak, ésszerű területhasznosításnak fontos követelménye a talaj termőképességének fokozása, amit számos dombvidéki gazdaságban a meszezéssel lehet elérni, illetve a podzolföldek savasságát ezzel semlegesíteni. Igazfalván, Bodón, Szapárifalván és más Lugos, valamint Facsád környéki téeszben ezért forgatnak évről évre több mésziszapot a földbe. A savanyú földek „gyógyításában“ egyébként követésre méltó példát mutat a bethlenházi gépállomás, amelynek dolgozói mozgó lerakodók készítésével, a mésziszap kiszórásának gépesítésével is jelentősen elősegítették a talajmeszezési akciót. Különösen a szudmási termelőszövetkezetben, ahol az utóbbi években többszáz hektár podzolos földet javítottak fel. Ennek folytán hektáronként 1000—1200 kilóval több gabonát termesztettek, mint azokon a táblákon, amelyekre nem került még mésziszap. Cservenyák Mihály, a két téeszt kiszolgáló bethlenházi gépállomás igazgatója ezért hangsúlyozta : — Többéves tapasztalat igazolja, hogy a meszezés jelentős terméstöbbletet eredményez. Igyekszünk is ezt minél jobban kiterjeszteni. Ebben az évben már 1100 hektáron „gyógyítjuk“ a podzolt, semlegesítjük savhatását mésziszappal. Egyszersmind e gyengébb minőségű területek termőképességét megfelelő mennyiségű istállótrágyával is növeljük. Közel 400 hektár földre hordtunk eddig szerves trágyát az őszi magágy alá. Hasonlóképpen kellene cselekednie, a meszezéshez viszonyulnia a törökszákosi és néhány más gépállomásnak is, hogy a rendelkezésre álló talajjavítóanyag minél hamarabb földbe kerüljön s ne ázzon, apadjon hónapokon át egyik-másik táblán. A bethlenháziak talajmeszezési tapasztalatait más gépállomásoknak is érdemes volna átvenni és hasznosítani. Korántsem foglalkozhattunk részletesen e cikk keretében a földgazdálkodás, a területhasznosítás megannyi kérdésével. Egy azonban bizonyos: sok felelősséget, állandó törődést, jó gazdaszellemet követel valamennyi mezőgazdasági egység vezetőségétől a szántóföld védelme és ésszerű kihasználása. Hogy minden talpalatnyi hely művelés alá kerüljön és bőven teremjen. Deme János A föld védelmére, nemzeti vagyonunk ésszerű kihasználására megkülönböztetett gondot kell fordítani minden megyében, minden községben és határrészen. Az utóbbi években Nicolae Ceaușescu elvtárs több ízben felhívta a figyelmet a helyes földgazdálkodásra, arra, hogy sürgősen fel kell számolni minden olyan gyakorlatot, amely a szántóterület csökkentéséhez vezet. Használjunk ki gazdaságosan minden talpalatnyi helyet, s ahol csak lehet, vonjunk újabb területeket művelés alól íme a mezőgazdasági termelés első számú kérdése, feladata ebben az ötéves tervben, a műszaki-tudományos forradalom időszakában. Lássuk hát, mit tesznek ezért Temes megyében, hogyan gazdálkodnak a földalappal, miként javítják fel a talaj termőképességét? dősebb Cseke Áron rövidesen kitölti a huszonharmadik esztendőt a vlahicai vasüzem szolgálatában, s bár ezzel a szolgálati idővel az egyik legrégebbi alkalmazottként tartják számon, valójában csak most ért célba, az idén lelte meg végleges helyét a vasasok híres közösségében. .. 1953 őszén egy Udvarhely környéki apró faluból jött „fel“, előbb egymagában, később a családdal együtt, s jóllehet a földműves életformát felcserélte az ipari alkalmazással, a változás mégsem volt olyan nagy, mint első hallásra tűnik. Azért is, mert az akkori Vlahica nem sokban különbözött a szülőfaluban megszokott környezettől, de főleg azért, mert a vállalt szolgálat amolyan „átmenetet“ jelentett a régi és az itt általános ipari út között. Mert Cseke Áron a vasüzemben még akkoriban szép számban található fuvarosok egyike lett, a háború utáni években ugyanis még viszonylag hosszú ideig a régi — de nagyon szükségelt — kohókat a Csíkszeredából, Lövétéről lovasfogatokkal fuvarozott érccel, ócskavassal etették, az ugyancsak így szállított hargitafürdői kaolinnal javították. Amikor a háborúban tönkrement bodvaji kohók felhasználható berendezéseit átszállítottuk a fogatokkal Vidhicára, bizony három napig is eltartott a fuvar az akkori rossz utakon — emlékezik Cseke Áron. Huszonhárom év nem is olyan nagy idő, s mégis mintha évszázadok választanák el az akkori és a mostani feltételeket. Igaz, az üzem is hatalmasan megnőtt azóta, fogatok százaival sem lehetne most kiszolgálni a kohókat. Még a sima aszfaltúton hatvanassal robogó nagy teherautók is alig győzik a szállítást, pedig napjában hányszor nem térülnek Szereda és Vlahica között. Idősebb Cseke Áront szolgálaton kívüli időben, otthonában zavarom, ahol az udvaron, kihasználva a ritka augusztusi meleget, napsütést fiatalabb Cseke Áronnal kettesben hasogatják a pontosan felszabdalt derékvastagságú rönköket, a téli tüzelőnek való fát. — Kedves Cseke Áron, ahogy az üzemben, a főmestertől megtudtam, maga ötven évnél idősebb korban lett kohász, s — ahogy mondták a munkatársak — nem is akármilyen, de ez a „házkörüli" munka, amit pihenő idejében — igaz, segítséggel — végez, ez sem éppen mondható valami könnyű mesterségnek. Közelebb az ötvenöthöz mint az ötvenhez, nem túl nehéz az új mesterség meg ez a „pihenés“? — Vékony dongájának nézek ki, az igaz, de szíjas vagyok, egyelőre nincs baj az erővel, egészséggel. Ezt a munkatársak megmondhatják, de akár a fiam is mint a rönkök mellett tovább izzadó utód felé. — Azt is elmondták önről, hogy a lovasfogatok felszámolása, illetve a szállítás korszerűsítése után sokáig a vállalat mellékgazdaságában dolgozott, nagyjából a korábbihoz hasonló munkakörben, tevékenységgel. Hogyan sikerült ez a nagy átváltás, a nehéz szakmával való ismerkedés, megbarátkozás ? — A szakma, a munkahely nem volt nekem ismeretlen. Mondtam már, hogy mindjárt az elején ott voltam a fuvarosok között, akik szállították a kohókhoz az ércet, meg a vasútállomásra a „libákat", a szürkevas tömböket. Később a belső szállításnál voltam, sokat kerülgettem a kohókat, jól ismertem az itt dolgozó embereket. Úgy, hogy az új munkahelyem tulajdonképpen régtől ismerős nekem. S aztán segítettek a munkatársak, a mesterem is, hogy minél hamarabb levizsgázhassak, megszerezzem az egyes kategóriát. Mikor az idő kitelik, megint vizsgára állok, s aztán, megint, míg csak nyugdíjba nem megyek. Innen. Mert én mondhatom, hogy megtaláltam azt, ami nekem a legjobban tetszik, fekszik. — Mi a különbség a mostani és a korábbi munkája között ? — Én azt mondom, hogy dolgozni mindenütt kell, az ember, ha valamit végez, végezze becsülettel, ne csak immel-ámmal. Én, mióta itt vagyok, mindig így igyekeztem. De azért mégis nagy különbség van a régi és az új munkám között. Ott is kellett pontosság, de itt aztán muszáj." Én most az etetőknél, az adagolóban vagyok, de akárhol tudnék dolgozni a kohó körül, mert erre képesítésem van. Szóval az etetőben nagyon fontos a pontosság: az időben, az adagolásban, a keveréknél. Nagy a felelősség. S mindenkivel így van ez. Ezt szeretem ebben a munkában; a pontosságot, a fegyelmet, azt, hogy közösen kell dolgozni. Az biztos, hogy én már innen megyek nyugdíjba. — Ha nem vagyok túl kíváncsi, a család milyen kapcsolatban, van a vállalattal ? — Négy felnőtt gyerekem van, már mind dolgoznak, s a feleségem is. Két fiam meg az egyik lányom esztergályos a megmunkáló műhelyben, a feleségem a vállalat kantinjában dolgozik, öten kapjuk kenyerünket az üzemtől. Itt, Vlahicán, szinte mindenki, így vagy úgy, de az üzem után él. — S mi lesz a nyugdíj után, hiszen az már nincs is olyan messze. Visszamennek a faluba ? — Mi már úgy döntöttünk, hogy öregségünkre is ittmaradunk. Azért is, mert itt vannak a gyerekek, de aztán szeretjük is nagyon Vlahicát. Szép itt a vidék, nagyon jó a levegő, egyre szebb lesz a város. Aztán vannak barátok, munkatársak, itt van az üzem... Huszonhárom évvel ezelőtt egy domb mögé húzódott apró falucskából a Hargita-alji platóra érkezett Cseke Áron fuvaros és munkába állt a háború okozta sebekből alig lábadozó öreg üzemben. Felszabadulásunk harminckettedik évében megvalósult élete álma : a kommunista Cseke Áron az oly sokat kerülgetett, alaposan megfiatalodottkohókat szolgálhatja immár. Nem sokkal az évforduló előtt letette a szakmai vizsgát, papírja van kohászt minősítéséről. Egy kipróbált és nagyhírű közösségnek egyik példamutató, követésre érdemes tagja. S ha néhány év múlva a hosszú és nem könnyű szolgálat után visszavonul kedves közösségéből, ott maradnak az utódok, fiai és lánya, a kecseti Csekék második, s az utánuk következő nemzedékei. Ahogy az már itt, Vlahicán több mint másfélszáz év óta hagyomány. Kálmán Gyula A MEGTALÁLT MESTERSÉG 3. A KISVÁROSOK NAGYIPARA HOGYAN TOVÁBB három olténiai kisváros nagyiparának megszületésével egyidejűleg kezdett kibontakozni és vált mind erőteljesebbé a települések gazdasági jellege. Már az első meglátogatott városban, Corabián, a városi néptanács alelnöke tényekkel bizonyította, hogy az ipar fejlődése nemcsak országosan, hanem helyileg is érezhetően meggyorsította a mezőgazdaság korszerűsítését, a nagy hozamok elérését, pár esztendő alatt kialakította a városgazdaságok komplex ipariagrár jellegét. A párt célkitűzései szerint véghezvitt és továbbtartó szocialista iparosítás számottevő erőt elvont a város mezőgazdaságától. Ezt azonban géppel, korszerű termesztési eljárásokkal és termésösztönzőkkel pótolta és pótolja. Úgy, hogy miközben gyökeresen megváltozott az iparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatott dolgozók részaránya, az előbbi javára, a terméshozamok lényegesen növekedtek. És nem ez az első esztendő, amikor a város négy mezőgazdasági termelőszövetkezetében jól fizet a közös munka. Ami öröm mellett gond is, mert nagy mennyiségű termés raktározásához, szállításához a meglévőknél megfelelőbb feltételeket kell teremteni. A mezőgazdaság további korszerűsödése teszi lehetővé az iparfejlesztés gyorsítását, az ütem növelését a megelőző ötéves tervidőszakhoz képest. Corabián ugyanis — és ez érvényes a másik két kisvárosra is — tulajdonképpen a jelenlegi ötéves időszakban véglegesedik az ipar profilja, rögzítődik aránya a mezőgazdasághoz képest, jönnek létre és fejlődnek az ipari agrárjelleget kölcsönző és hangsúlyozó termelőegységek, ágazatok. És mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy a jelenlegi, az első olyan tervidőszak, amikor a párt, a XI. kongreszszus történelmi jelentőségű célkitűzéseinek megfelelően az egységes országos gazdasági-társadalmi fejlesztési tervek törvényszerűségei — elsősorban az öszszes vidékek gazdaságának harmonikus, az ország egészéhez igazodó fejlesztések kötelező feladatokat rónak a területi egységekre. Olt megye egységes társadalmi-gazdasági fejlesztési tervében Corabia ipara nagy jelentőségű helyet foglal el. Olyan arányban részesedik a megyei beruházási alapból, hogy az újabb öt esztendő végén a város, a megyében betöltött gazdasági helye, szerepe szerint vegye ki részét az ipari össztermelés növeléséből. Hajógyár és műanyaggyár épül. Méreteikre a sok százmillió lejt kitevő beruházásból következtethetünk. Tovább bővül, gyarapszik a város helyi ipara, a meglevő köztársasági érdekeltségű termelés, új élelmiszeripari egységek indulnak be.. Újból hagyomány nélküli iparágak gyökéreresztéséről van szó, hiszen bármenynyire is furcsán hangzik, Corabiának, ennek a Duna-menti városnak mostanáig semmi köze sem volt a hajóépítéshez. Pedig természeti feltételekkel rendelkezett hozzá, csakhogy az embernek ki kellett volna egészítenie őket. Ez megtörténik most a második dunai vízlépcső megépítésével, néhány éven belül virágzó hajógyártás alakul, hazajönnek a hajót gyártani elvándorolt helybeliek. Biztos ebben a néptanács alelnöke, mert meg van győződve arról, hogy a corabiaiak nagyon ragaszkodnak városukhoz. És ez hagyomány. A város vízellátásának megoldását, a csatornahálózat építését említi. Majdnem száz évre, 1897-re vezetnek vissza az első írásos dokumentumok arról, hogy a település ivóvizet, csatornahálózatot akart. Az első munkáspolgármester idején történt. Különben Dimitrie St. Buzdan dokkmunkásból lett polgármester nevéhez fűződnek a ma is zöldellő gesztenyék, hársak, a járdák, utcák építését, szegélykövekkel való ellátását szintén ő kezdte el. A víz- és csatornahálózat tervei azonban csak 1915 körül készültek el. És meg is maradtak ebben az állapotban, mert (idézzük a bejegyzést): „az ország gazdasága annyira meggyengült a háborúban, hogy nem nyújthat anyagi támogatást a háló,zat építéséhez". Ma létezik, valóság. A corabiaiak következetességének köszönhetően. A hagyomány nélküli strehaiai ipar továbbfejlesztéséhez a ruhagyártó részleg teremt hagyományt. A jelenlegi ötéves tervben termelése tovább gyarapszik, létszáma megkétszereződik, a munkaigényesebb konfekció gyártására kerül sor. Az új ipartelepítés szintén a ruhaipari egységhez kötődik. Szürkevas öntöde épül, a környező nagyvárosok, Drobeta Turnu-Severin, Craiova gépipari egységeinek kisegítésére. De azért is, hogy a férfi munkaerőt vegye fel a város. Országos érdekeltségű lenáztató üzem is beindul, ugyancsak ebben az időszakban, a helyiipar eddig is eredményesen tevékenykedő egységei tovább növelik termelésüket, az áruválasztékot. Tutunaru Elvira, a városi pártbizottság titkárhelyettese külön felhívta a figyelmet arra az értékes tapasztalatra, amelyre a helység iskolái tettek szert a munkára való nevelésben. A tanulók gyakorlati munkáját valóban termeléssé változtatták, értelmes munkává, amely szakmát ad az érettségivel együtt az ifjú kezébe. Természetes, hogy főleg a ruhagyártás (az ipar jelene) és a fémmegmunkálás (a közeljövő) vonzotta leginkább a tanulókat. Miközben képesítésre tesznek szert ezekben a szakmákban, értékes termékeket állítanak elő. Drágásabban, a cipőipari vállalat házikiállítása már ízelítőt adott a város iparának továbbfejlődéséről. A műanyagcsöveket — mezőgazdaságnak, bányáknak — gyártó részleg érlelte meg a tervet arra, hogy a gumilábbeliket gyártó egység szomszédságában műanyaggyár épüljön. A város és a vidék fejlett szőlő- és gyümölcstermesztése igényli a szőlészeti és kertészeti gépeket előállító üzem építését. És végül, az Oltón épülő vízierőművek láncolatából egyik szem Drágásani-é lesz. Majdnem ezer méterre, a város északi részén, kezdődött meg a munka a drágásani-iak örömére, hiszen nemcsak kilowattokat nyernek, nemcsak bőséges vízforrást az öntözéshez, hanem sok-sok munkaalkalmat már most és esztendőkön át, nő a város ipari termelésének értéke és vele együtt a termelők életszínvonala. A kisebb jelentőségű, de ugyancsak köztársasági érdekeltségű egységek a helyiiparban szerzett tapasztalatot, jártasságot értékesítik. Nagykapacitású vegytisztító, gumiabroncsfelújító egységet helyeznek üzembe. Strehaiaval ellentétben, évek óta szaklíceumok képezik az iparfejlesztéshez, új iparágak meghonosításához szükséges munkaerőt. Vegyipari szaklíceum indul be a már létező agráripari líceum mellett. Turkó Stefan, a városi néptanács alelnöke azonban mindezt csak lehetőségnek tekinti. Rajtuk múlik, miként hasznosítják, milyen tartalommal telítik a kisvárosoknak csakúgy, mint a legnagyobbaknak évről évre megteremtett gazdasági-társadalmi haladás előfeltételeit. A cipőgyár munkaközösségének kialakulásában szerzett tapasztalat jó iskolának számít. A tartalékok tartaléka pedig a drogosani-i, a strehaiai, a corabiai és hazánk összes kisvárosai dolgozóinak törekvése arra, hogy a megteremtett nagyiparban, országos szinten, kiválóan gazdálkodjanak, a köztársasági érdekeltségű vállalatok építésével előlegezett bizalmat kiérdemeljék. Olyan hagyományt teremtsenek, amelynek további értékesítését a nemzetgazdaság, a dolgozó nép érdeke követeli meg. Barabás Gizella