Előre, 1986. június (40. évfolyam, 11975-11999. szám)
1986-06-01 / 11975. szám
ELŐRE — 1986. június 1. nevükben biztosítsuk a nukleáris fegyverek felszámolását, a gyermekek, a világ életének megvédelmezését!“ „Azt szeretném, hogy a haza e sólymát lássák Európa és az egész világ összes vezetői, s értsék meg, hogy a gyermekeknek életre, nyugalomra van szükségük, nem pedig nukleáris fegyverekre! Az és NICOLAE CEAUSESCU PÁRTUNK, TÁRSADALMUNK SZERETŐ GONDOSKODÁSÁNAK KÖZÉPPONTJÁBAN (Folytatás az 1. oldalról) nyaknak juttatott segélyről szóló törvényerejű rendeletet kell megemlítenünk, amelynek értelmében évenként jelentősen, mintegy 6,5 milliárd lejjel gyarapszik a többgyermekes családoknak juttatott pótlék összege. És ez olyan időszakban, amikor számos iparilag fejlett országban a fegyverkezési költségek növelése érdekében a szociális költségvetés megnyirbálásához folyamodtak, a gyengén fejlett országokban pedig gyermekek ezrei pusztulnak el alultápláltság miatt. Hazánkban azonban legnagyobb kincs a gyermek, s a pártunk és államunk, személyesen Nicolae Ceaușescu elvtárs gondoskodása következtében érvényesített demográfiai politika átfogó és összetett rendszert alkot, szerves része gazdasági-társadalmi fejlesztésünknek, lehetővé teszi a természetes szaporulatnak az ország érdekeinek megfelelő gyarapodását, lehetővé teszi a fiatal nemzedék kiegyensúlyozott növekedését, szocialista nemzetünk vitalitásának megőrzését a jövőben is. „Megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk szocialista nemzetünk fejlesztésére és fiatalságának megőrzésére. Éppen ezért ez alkalommal is szólni szeretnék arról, hogy erőteljesebben kell növelni a születési arányszámot, ennek el kell érnie a körülbelül 20 ezreléket. Minden családra az a felelősség és kötelesség hárul hazánk jövője iránt, hogy legalább 3—4 gyermeket neveljen. A gyermekszülés és a gyermeknevelés egyik legfőbb kötelessége minden családnak, a nőknek, ez objektív szükségessége a természeti törvények betartásának. Az a felelősség és kötelesség hárul ránk, miként azt őseink a századok folyamán tették, hogy megőrizzük és fejlesszük a román nép lényét. Egyetlen megvalósításunknak sem lenne értelme, ha nem biztosítanánk a nemzet életerejét és fiatalságát. A gyermekek jelentik a nemzet jövőjét! A gyermekek jelentik népünk tavaszát! A gyermekek jelentik a kommunizmust!" — mondotta Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt megalakulásának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi gyűlésen. Gyermekeink emberré formálásában, az életre, munkára való nevelésben a család, az iskola mellett komoly szerepet vállal a párt közvetlen irányításával működő pionírszervezet s a párt főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs kezdeményezésére tíz éve megalakult, az óvodások, kisiskolások népes táborát tömörítő forradalmi szervezet a Haza Sólymai. Ezekben a szervezetekben 120 ezer műszaki, gyakorlati kör működik hozzáértő szakmai irányítással, erőteljesen támogatja már zsenge kortól a kicsinyek képességeinek sokoldalú kibontakozását, gyakorlati jártasságuk, műszaki intelligenciájuk izmosodását, útravalót adnak az életben való eligazodásra, a pályaválasztásra. „Tanuljatok, tanuljatok és ismét csak tanuljatok ! Sajátítsátok el a legújabb ismereteket az összes területeken! Tegyetek meg mindent, kedves fiatal barátaim, kedves gyermekek, hogy kihasználjátok a szocialista társadalmunkban számotokra biztosított élet-, munka- és tanulási körülményeket, elsajátítsátok a legalaposabb és legújabb ismereteket az összes területeken! Készüljetek fel a munkára és az életre, hogy mindig ott legyetek, ahol a nép, a haza ezt elvárja tőletek!" — hangzik pártunk főtitkárának, gyermeknemzedékek barátjának és nagyrabecsült eszményképének ösztönző szava valahányszor az ifjúsághoz szól, valahányszor országjáró körútjai során szeretettel veszi körül az ifjúság, virágcsokorral köszönti, mint annak legutóbb is tanúi lehettünk, amikor Nicolae Ceaușescu elvtárs Elena Ceaușescu elvtársnővel együtt az ország északnyugati megyéibe látogatott. A gyermekeink iránti gondoskodás, a gyermekeink párt és főtitkára iránti szeretetének újabb ékes megnyilvánulása volt ez. Legkisebbek s már cseperedők őszinte szívvel, teljes hittel követik pártunk főtitkárának útmutatásait, tanácsait, valóban mindent megtesznek, hogy méltóvá váljanak pártunk és országunk vezetőjének az ifjúság iránt táplált bizalmára. Őt követik gyermekszívük minden melegével és elszántságával, mellette állnak abban a küzdelemben is, amelyet hosszú idő óta folytat kitartóan és következetesen, nemzetközi elismerésnek örvendve, a béke megóvása, a leszerelés megvalósítása, a nukleáris fegyverek felszámolása, a nemzetek közötti egyetértés és barátság megteremtése végett. A szocialista Románia gyermekei, a jövő reménységei, a XXI. század leendő építői, a kommunista társadalom megalkotói, a világ összes gyermekeihez csatlakozva magasra emelik a béke zászlaját. Az ő lépteiket vigyázva száll síkra következetesen pártunk és államunk a békéért. Bennük a jövőt, a békét látjuk, köszöntjük. Az óriás ablakokon vidám tavaszi napfény zuhog a tágas termekbe. Pöttömnyi székeken mosolygós arcú gyerekek serege üli körül az apró asztalokat, és színes kockákból épül a vár, mellette fegyelmezetten tolat egy játtékvonat, arrább zsiráfnyakú daru karcsú karja hajlik egy épülő fal felé. Katika babát öltöztet, öcsi, aki saját bevallása szerint, mikor megnő, orvos lesz, nagy szakértelemmel lázmérőt tesz Cristina nevű páciense hóna alá, többen csillagok közé rugaszkodó fantáziával űrhajósdit játszanak, egy kislány irigylésre méltó türelemmel cirkuszi mutatványra játékmackót idomít, barátnője kezében Maki, a majom, Budát, az állatkerti csimpánzt, utánozza... ... Délelőtt tizenegy óra. A marosvásárhelyi 10-es számú napközi otthonban, az óvónénik vigyázó felügyelete alatt vidáman, önfeledten játszanak a gyerekek. Stan Cornelia igazgatónő társaságában csöndben, nesztelenül figyelem őket, s a kíváncsi Szemlélődés pillanatai régen megtanult igazságokat juttatnak eszembe: „A gyereki játék mint szórakoztató és formatív tevékenység", „a játék mint a valóság megismerésének egyik formája." Az igazgatónő hangosan is megfogalmazza a gondolatot: — A játékban a gyerek a valóságot játssza meg, máskor épp a játék adja meg a valóságos helyzetek, helyzetmegoldó cselekvések, magatartások modelljét. — És mintegy összegezésként még hozzáteszi: — A játék termékeny talaja a gyereki kreativitásnak, lényeges, de nem egyedüli foglalatosság, mely a gyerek irányított, de minden erőltetés nélküli, szabad fejlődését és kibontakozását teszi lehetővé. Épp ezért az óvoda, a napközi sajátos helyet foglal el az oktató-nevelő intézmények rendszerében. A mi kis intézményünk is szerves része e rendszer egészének. Közvetlen patrónusunk a marosvásárhelyi Húsipari Vállalat, és természetes, hogy elsősorban az itt dolgozó szülők gyerekei járnak hozzánk, de tekintettel, hogy napközink a megyeszékhely egyik legnagyobb lakótelepén, a Tudor negyedben működik, soha sem zárkóztunk el egyetlen hozzánk forduló szülő kérésétől sem. Jelenleg is 405 gyerek gondját viseljük, s bár a 14 óvónőnek ez bizonyos fokú túlterhelést is jelent, a munkatöbbletet mégis mindannyian tudatosan vállaljuk, mert tisztában vagyunk azzal, mit jelent a szülőknek, mily nagy gondtól szabadulnak meg, ha csemetéjüket csemetéiket biztos kezekben tudva, indulhatnak reggelente munkahelyükre. Működési programunk jellegéből adódóan mindennap hajnali öt órától már fogadjuk a gyerekeket és egészen délután hatig gondoskodunk róluk. De nem egyszerűen mint pótmamák, csak vigyázunk rájuk, hanem hasznos, értelmes foglalkozásokba bevonva őket, türelemmel és szaktudásunk javával céltudatosan pallérozzuk is nyiladozó értelmüket. Nem könnyű feladat ez, hisz a nevelő-oktató tevékenységet teljesen tapasztalatlan és minden szempontból naiv gyerekekkel kell kezdenünk. Éppen ezért az óvodában nem az a nehéz, amit át kell adni a gyerekeknek, hanem az, ahogyan át kell adni. Az óvónőnek ismernie kell, mire képes az óvodás, milyen a gyerekcsoport fejlettségi szintje, s ezek függvényében, kamatoztatva a modern módszertani ismereteket, úgy kell a feladat- és a követelményrendszert meghatároznia, kialakítania, hogy a neveléssel a gyermeki lélek jellegzetességeit is pozitívan öszszehangolhassa. Az óvodának különben alapvető funkciója, hogy biztosítsa az apró emberi lények sokoldalú fizikai, szellemi és értelmi fejlődését s ilyen vonatkozásban nincs az a cél érdekében vállalt többlet-ráfordítás, amely a fáradtságot meg ne érné. Törekvéseink megvalósításában komoly segítséget kapunk a patronáló vállalattól, s hogy a hovatartozás nemcsak névleges, ezt nap mint nap érezzük, tapasztaljuk. Akár köszönetként is elmondhatom, hogy semmiben hiányt nem szenvedünk, patrónusunk messzemenő gondoskodása révén biztosítottak mindazok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy tevékenységünket az elvárásoknak megfelelően, a legjobb körülmények között folytathassuk. És ezt tudják, látják, értékelik a szülők is. Gyerekeink a legkülönbözőbb társadalmi közegekből származnak, többségük azonban munkáscsaládok sarjai. És itt a többes szám nem véletlen. Mert tapasztalataink szerint egyre kevesebb az egyke, az egyetlen gyerek, és örvendetes módon növekvőben azoknak a családoknak a száma, melyek három-négy gyereket is vállalnak. Nem titok, hogy a több gyerek, a nyilvánvaló öröm mellett több gondot is jelent a családnak, de az is épp annyira igaz, hogy nevelésükben, felügyeletükben a napközi jelentős szerepet vállal magára. A szülők, intézményünkbe adva a gyerekeiket, könnyebben tudnak beilleszkedni a termelőmunkába, mert míg ők az anyagi javak előállításában szorgoskodnak, a gyerekek biztonságban vannak, teljes ellátásban részesülnek és értelmi, érzelmi fejlődésük is egyaránt biztosított. Itt azonban egy rövid kitérőt is tennék, hogy hangsúlyozzam: az óvoda, a napközi nem helyettesíti a szülői nevelést. Az óvodás fejlődéséért, személyiségének kibontakoztatásáért egyformán felelős az óvoda és a család, mert csakis az öszszehangolt szülői-óvodai irányítás vezethet a társadalmi elvárásoknak megfelelő oktató-nevelő eredményekhez. Éppen ezért mi következetesen törekszünk a kölcsönös tájékoztatásra, a bizalom és az együttműködés kialakítására. Épp úgy, mint egy népes családban. Különben a gyerekek is gyakran emlegetik úgy az „ovit", mint egy nagy családot, ahol sok testvérkéjük van, és ahol az óvó néni olyan jó, mint az anyukájuk... .. .Míg az igazgatónővel beszélgetünk, a liliputik országában ebédidő közeleg. Mielőtt azonban a gyereksereg hozzálátna a kiadós ebéd elfogyasztásához — a mai menü paradicsomleves, disznóhússal készült krumpligulyás, savanyúságnak káposztával töltött paprika és csemegének, természetesen, csokoládén, Stan Corneliával bejárjuk a napközi mesebeli birodalmát. Külön-külön megnézzük az ízlésesen berendezett emeleti és földszinti termek mindegyikét, megcsodáljuk a körültekintő formatervezésről tanúskodó, multifunkcionálisan kialakított bútorzatot (hogy szeretik a gyerekek a fölcsapható ágyacskákat), befordulunk a konyhára is, ahol ugyanaz a patyolat rend és tisztaság fogad, mint a napközi bármelyik helyiségében. Hangulatos, színes, derűs világa 10-es számú napközi világa. Az igazgatónő újból lényeget összegez: — Társadalmunkban a több gyerek vállalása és általában a demográfiai kérdésekkel kapcsolatos mutatók tudatos alakítása, azoknak a kívánt irányba való befolyásolása közösségi ügy, mindannyiunk közös felelősségvállalása. Mert a gyerek kincs, nemcsak a szülőknek, a családnak, hanem a hazának is, s hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy pártpolitikánk is kiemelt fontosságot tulajdonít a többgyermekes családmodell széles körű elterjesztésének népünk számbeli fejlesztésének, életereje és fiatalsága fenntartásának. A népesedési politika szilárd alapját a család intézményének erősítése, a sokgyermekes anyák fokozott társadalmi megbecsülése, élet- és munkakörülményeik szüntelen javítása biztosítja. A számottevő anyagi juttatások mellett a maga sajátos eszközeivel, lehetőségeivel az óvoda, a napközi is besegít a többgyerekes családok gondjainak, problémáinak megoldásába, és teszi ezt úgy, hogy egyben előkészíti a gyereket az iskolai életre, egyéniségét, jellemét meghatározott céllal formálja a gyerek és a társadalom hasznára. Erről győződtem meg a marosvásárhelyi 10-es számú napköziben is, s hogy mi mindenre képes egy csupa szív-lélek közösség, befejezésül hadd mondjuk el azt is, hogy a csöppségeknek 35 tagú folkegyüttesük is van. És nem is akármilyen! A Megéneklünk, Románia fesztiválon háromszor is első díjat nyertek, de hasonlóan jeleskedtek a kis bábosok is. Ugyancsak három díjat „táncoltak ki" a kis táncosok, de se vége, se hossza a jobbnál jobb, szebbnél szebb eredményeknek, melyek mögött mindig ott van az óvó nénik céltudatos, türelemmel, szeretettel végzett munkája is. Név szerint ezért Kondrád Vioricát, Fülöp Ildikót, Dán Aurát, Adam Marianát, Moldován Voichilát, Dóczi Magdolnát, de az egész közösség erőfeszítéseit, hadd illesse a megérdemelt, méltó, nyilvános elismerés. Naponta négyszáz gyerek gondol szeretettel rájuk. Bögözi Attila ÖRÖMNEK, REMÉNYNEK BÜSZKE VÁRA 3 A BÉKE NYELVÉN Egyetlen ősi mozdulattal, mint születéskor a naprózsa arcú anyának, mi felmutatjuk gyermekünket a világnak. Felmutatjuk az életnek és szelíd szerető szavakkal szólunk hozzá, ki csillagok közt jár majd s csillagokkal játszik a fegyvertelen világban. Nézzétek, világ, ez a mi életünk, gyermekünk, jövőnk! Nézzétek, " kezében virág, ég kékje a szeme és kéknefelejccsel és búzával, ezzel a földi kozmikus maggal veti majd be a csillagokat, teremjenek békét! Nézzétek, világ, hazám legifjabb embere a teremtés, a munka és a béke egyetemes nyelvén beszél. GYERMEKEIM - NÉPIK HEÍMM ÉS iiliiiK \m\Mm I FTFTfiilSH Miklós László AZ ÉLET NEVÉBEN Pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs Szatmár megyei látogatásakor is meghatottsággal szólt arról, hogy az itt élő munkásokkal, parasztokkal, értelmiségiekkel való találkozása során a gyermekekkel is alkalma nyílt elbeszélgetni. Milliók láthatták a tévé képernyőjén, hogy atyai gondoskodása, akárcsak Elena Ceausescu elvtársnő meleg anyai szeretete, mily mély rezdüléseket fakasztott az ország e táján élő gyermekekben, akik virágcsokraik, dalaik és táncaik révén fejezték ki köszönetüket mindazért, amit pártunk és államunk nagy vezetője tett és tesz érettük, legyen szó családi otthonról, napköziről, iskoláról, szórakozásról éppúgy, mint az otthon melegét, az iskola tudást adó tevékenységét, a kék égbolt tisztaságát , az életet védő békeharcról. Ezek a gyermekek békéről szavaltak, énekeltek... A minap többször is megfordultam szatmári gyermekek között, látni, hallani szerettem volna, mi az, ami itt és most gyermekfejjel számukra fontos. OANA PETRIC, hatodikos tanuló mondja: — Jaj, most nagyon boldog vagyok! Először is azért, mert ismét velünk van a testvérem, Raluca. Tetszik tudni, nagy beteg volt, el is vitték a szüleim Kolozsvár-Napocára, ott műtötték. Igaz, még nehezére esik, hogy szaladgáljon, de már iskolába jár, igyekszik bepótolni, amiről lemaradt. Most éppen felvételi előtt áll, a XI. osztályba SÁNDOR ISTVÁN, óvodás kérdezi: — A bácsi találkozott Nicolae Ceausescu elvtárssal? Mert én igen! Odafurakodtam az első sorba, mert még virágot is vittem. A legszebb rózsát adta ide anyukám, szépen becsomagolta egy celofánba, s azt mondta: Pistike, ezt a legkedvesebb vendégnek add oda, s mondd meg. STARMÜLLER INGRID, harmadikos tanuló ezt tartja fontosnak: — Én már pionír vagyok, s ez azt jelenti, hogy példát kell mutassak. Sokan azt hiszik, hogy csak a tanulásban kell példát mutatni, másban nem érdekes. Én viszont úgy hiszem, hogy mindenben, hogy pontosan érkezzek az iskolába, hogy rendesen legyek felöltözve, hogy a nyakkendőm legyen kivasalva, hogy segítsek — de ne súgással — a gyengébbeknek meg effélék. Amikor tagja lettem a készül. Nagyon szeretném, hogy sikerüljön bejutnia, hogy ezzel is több öröme legyen. Én majd szorítok neki, de nemcsak én, hanem sok-sok barát és ismerős is, mert Ralucát nagyon sokan szeretik. Mindenki bíztatja, a tanárok is mindig segítik. Minden érdekli, most is töviről hegyire el kellett magyarázzam neki, hogyan is fogadtuk a repülőtéren Nicolae Ceausescu elvtársat, Elena Ceausescu elvtársnőt. Elmondtam, hogy ott voltunk hogy mindent köszönünk. A szép lakást, az óvodát, a munkahelyünket... Én mind mondogattam magamban, amit anyukám rám kötött, nehogy kifelejtsek valamit, de nem tudom, hogy mi történt velem, csak néztem, néztem és rettenetesen integettem a rózsával. Én úgy láttam, hogy Nicolae Ceausescu elvtárs észre is vett, mert visszaintegetett és még mintha azt is mond Haza Sólymas szervezetnek, akkor még kicsi voltam és nem tudtam vigyázni a ruhámra, mint most. Egyszer kikaptam anyutól, de nem is az fájt, hanem az, hogy azt mondta: miféle sólyom vagy te? Hát most nagyon vigyázok, nehogy azt kelljen anyunak mondania: miféle pionír vagy te?! Ehhez tudni kell azt, hogy az én nagyapám, anyunak az édesapja az első pionírokat avatta. Annak pedig mindjárt negyven éve. Hát ezért is vagyok büszke arra, hogy pionír vagyok, hogy nyakamban hordhatom az orszámind az osztályból, sok-sok virággal köszöntöttük szeretett vendégünket. Én különösen örültem, hogy ott lehettem, mert azt éreztem, hogy drága vezetőnknek köszönhetjük, hogy oly nagy gonddal vigyáz a gyermekekre, testvéremet ismét egészségesen visszakaptam. Számunkra most mindennél ez a legfontosabb! Ezért vagyok boldog, ezért köszönök mindent szüleim és Raluca, valamint kicsi testvérkém, Jonys nevében ista volna, hogy legyek jó gyerek. Én nem tudtam akkor elmondani, amit el kellett volna mondanom és a rózsa is a kezemben maradt, de ha a bácsi valahogy megírhatná, hogy én mindent köszönök, meg, hogy a rózsát is eltettem emlékbe, nagyon boldog lenne az apukám, meg az anyukám is. És azt se tessék elfelejteni, mert fontos: ígérem, hogy jó gyermek leszek. gunk színeivel szegélyezett vörös nyakkendőt, a kommunisták pártja zászlajának — ahogy nagyapámtól hallottam — egy darabkáját. Tőle tudom, hogy Nicolae Ceausescu elvtárs nem sokkal volt idősebb nálam, amikor már a szabadságért harcolt, amikor már szenvedett a börtönben, hogy jobb és egy szebb világot teremtsenek hazánk földjén. Hős volt ő a hősök között, mondta gyakran nagyapám! ... Lejegyezte: Bencze Cs. Attila