Romániai Magyar Szó, 1991. június (3. évfolyam, 439-464. szám)
1991-06-19 / 454. szám
ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST Új sorozat 454. szám 1991. június 19., szerda 4 oldalára 5 lej NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL ÉS üzenet — virágnyelven ? Szeretem a történelem igazságtevéseit, bárkivel is legyen éppen kegyes a pillanat. Moldvával, a moldvaiakkal valami hasonló történt az Eminescu halála évfordulója utáni vasárnapon, június 16- án, immár másodízben, egyetlen napra kölcsönösen fölkereshették egymást a Prut két partján élő, egyazon néphez tartozó, és csak a mindenkori birodalmi politika által egymástól céltudatosan elszakított moldvai románok. Féltucatnyi határátkelőn keresztül hullámzott az ünneplő, egymásra találó tömeg, annak ellenére, hogy a személyazonossági okmányok és holmi névsorok felmutatását ezúttal se lehetett „kikerülni“, lacikonyhák füstje kúszott a part menti fűzfák fölé, rögtönzött színpadokon sorjáztak a táncok, szavalatok, dalok... Százezrek együvé tartozása lepte be a Pruton átvezető hidakat, s a folyóba dobott virágözönt, amelyről ezt a fajta lelki hídverést elnevezték — „podul cu flori“ — akár jelképesnek is érezhetjük; virágnyelven fogalmazott üzenetnek, mindazok számára, akik sorsát sorozatosan keresztülhúzta a történelem. Moldova Köztársaság művelődésügyi minisztere, Ion Ungureanu albijai ünnepségeken mondott szavai azonban jóval túlmutatnak a pillanaton, miközben világgá panaszolja: micsoda kegyetlen és abszurd helyzet — egy nép útlevelet mutasson fel ahhoz, hogy legnagyobb költője, esetünkben Eminescu sírjánál leróhassa kegyeletét. Épp ezért nem kívánja sem az orosz, sem az ukrán népnek, hogy hasonló áron juthassanak el Puskin, illetve Tarasz Sevcsenko nyughelyéhez... Ungureanu úr a Prut partján, vasárnap — rólunk is szólt. Egyáltalán mindazokról, akik a nemzeti meghasonlás állapotába jutva, övéiktől elszakítva, közös eszményeikben és meghatározottságukban mindig csak a feltételes mód körülményeit ismerve élik a kétségek behatárolt hétköznapjait: vajon, egymásra találunk-e valaha? Segítenek-e majd bennünket az egyre idegesítőbbé és fölöslegessé váló határok? Megértik-e majd a Prut virágaiba feledkező román bajtársaink, hogy az, amit ők most őszintén és mélységesen, átéreznek, minket sem hagy hidegen; és természetesen, ilyenkor mi nem a moldvaiakra gondolunk, hanem a mieinkre, akik a nyugati országhatárokon túl, ugyanolyan alföldi településeken élnek, mint ahol a térképeket mozgásterünk szabályozására megrajzolták, s azon túl, a senkiföldjén is túl, már egy másik hatalom, rendszer az úr? Bizony, miért ne vernénk szívesen mi is hidat virágözönből anyanemzetünk felé, ahol nagy költőnk, Petőfi Sándor született, s akinek szülőházához ugyanúgy, a világ szégyenére útlevél felmutatásával, dolláros biztosítási kártyával és korlátozott számú vasúti utazás révén vezet csak tőlünk az út? De nem járnának jobban azok sem, akik odaátról, egyazon kegyelettől hajtva Petőfi Sándor síremlékét akarják fölkeresni Segesvár közelében. Amit Ungureanu úr nem kíván se orosznak, se ukránnak, azt nekünk, magyaroknak már hiába nem kívánná; éppúgy benne élünk már, nyakig, akár a besszarábiaiak. Higgye már el valaki, hogy semmi közünk ma már holmi határkiigazításokhoz. Alkalmunk volt szívből megelégelni az itt és ott fogalmát fenntartó szögesdrótok kényszerét, de nem azért, hogy egyszerűen ide vagy oda költöztessük, hanem, hogy egyszer s mindenkorra száműzzük mindannyiunk közül akik Európában, örök egymásrautaltságban élünk. CSERE GÁBOR INTERPELLÁCIÓ A SZENÁTUSBAN KILENC OSZTÁLY BEFALAZOTT AJTAJA Itt a nyár és vele a felvételi vizsgák időszaka. Meg a keserűség napjaié. Újabb támadások nemzetiségi oktatásunk ellen. Arra most nem térünk ki, hogy egy tapodtat sem sikerült előrelépnünk az egyetemi oktatás terén. Miért is vitatnék most ezt, hiszen még az alacsonyabb szintű, meglévő struktúrák egyik-másik vonatkozása is veszélyben? Osztálytermek ajtaja csapódik be a kisebbséginek született gyermekek orra előtt. Képletesen szólva: iskolák sorának ajtaja falaztatik be... Markó Béla író-szenátor a Parlamentben interpellál az orvtámadás ellen: „Tudatában vagyunk annak, hogy Romániában az oktatás ebben az átmeneti időszakban súlyos nehézségekkel küzd, és annak is, hogy megfelelő jogi normák híján ezen az elsőrendű fontosságú területen a sajátos, kisebbségi oktatási kérdéseket sem sikerül érdemben megoldanunk. Ezért, véleményem szerint itt, Románia parlamentjében elsősorban az elvekre kell hivatkoznunk, nem szabad elvesznünk a részletekben. Mégsem tekinthetem — jelentősége és következményei okán — részletkérdésnek azt a tényt, hogy az Oktatásügyi Minisztérium ahelyett, hogy már ebben a törvénykezési vákuumban megkísérelné az iskolarendszer demokratizálását, egy helyben topog, sőt visszatér régi megoldásokhoz, figyelmen kívül hagyva a tanulók és szülők reális opcióit. Közelednek a líceumi felvételi vizsgák és kérdem az Oktatásügyi Minisztériumot, hogyan magyarázza ama intézkedését, melynek értelmében Maros megyében a magyar tanulók számára 9-cel kevesebb osztályt hagytak jóvá, mint a tavaly. Ki végzett közvéleménykutatást ilyen tekintetben? Vajon azok, akik a Miniszter urat tájékoztatták, újabb kampányt kezdenek a kisebbségi oktatás további megcsonkításáért, éppen akkor, amikor a román politikai életben őszinte szándékok mutatkoztak már meg a kérdés méltányos rendezése ügyében? Méltányosnak tekinthető-e egy olyan megoldás, miszerint a magyar tannyelvű 8-ik osztályok végzettjei közül a tanulóknak csupán a 37 százaléka folytathatja majd anyanyelvű tanulmányait líceumban, míg a román gyermekek esélye 54 százalékos? A kisebbségi tanulók szempontjából az osztályok méltánytalan elosztásáról már nem is kívánok szólni, mert akkor valóban bele kellene mennem a részletekbe. Csak két számot említettem: 37% — 54%. Kérem, Kolléga urak, ítéljék meg Önök is ezt a helyzetet, a Minisztériumtól pedig választ várok, de legfőképpen az osztályokat csökkentő intézkedés mielőbbi helyreigazítását“. Az oktatás ügye aznap egy másik hozzászólásban is felbukkan. A mikrofonnál Adrian Mojiu, a Románok Nemzeti Egységpártjának szenátora, aki nagy feneket kerítvén mondandójának, a román oktatás több évtizedének röpke szintézisére is vállalkozik, hogy eljuthasson egy olyan részletkérdés interpellálásáig, mely a minisztérium valóban gyakorlati ügyei és foglalatosságai közé tartozik. Megkongatja a vészharangot, mondván, hogy a forradalom után úgy-ahogy helyrebillentett Minisztérium újfent hibás pályára lépett. Pedig lett volna eszményképe, hiszen a román oktatás a két világháború között eszmei tartásával, struktúrájával nemzetközi viszonylatban is elismerést vívott ki. Még a szovjet mintára való átszervezése sem tudta a jól bevált struktúrákat teljesen tönkretenni, olyannyira, hogy maguk a szovjet szakember-elvtársak is csodálkoztak a fölöttébb szívós keretek továbbélésén, áldásos működésén. A forradalom utáni rövid reneszánszra azonban újabb nehéz idők következnek. Úgy tűnik, a minisztérium föléleszti az elvetést, a gyakorlatban meghiúsult módszereket. Ezek közül pedig az egyik legkárosabb — és ebben az ügyben interpellál a szenátor — a pedagógusok normarendszerének visszaállítása, mely szerinte szárnyát szegi a személyiség szabad kibontakozásának, a lendületnek, a kezdeménynek... Új iskolai év készülőben, melynek tükröznie kellene az átállást egy új gazdasági minőségre, a piacgazdálkodásra, fölkészülni egy rugalmas, hajszát bíró és állandó versenyre kész szellemi létre — de erről a parlamentben szó nem esik — a kisebbségi szenátor érdembeli kérdésfölvetése mellett — a tartalmi ügyeket még csak nem is pedzi senki sem. BÉRES KATALIN SOROK A KÉPVISELŐHÁZBÓL SZEGREGÁCIÓS SZEPARATIZMUS Ezt a szótársítást nem én találtam ki, csak lejegyeztem. Akkor, amikor a szeparatizmus vitájához szólt hozzá Virgil Magureanu úr, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója. Az történt ugyanis, hogy a nemzeti érzéstől túlbuzgó honatyák az állambiztonsági törvény vitájában sűrűn váltották egymást a mikrofonnál, erélyesen követelve, hogy igenis jogszabály mondja ki: mindenfajta szeparatizmus büntetendő. A magyar képviselők viszont hiába bizonygatták, hogy igencsak tág fogalom ez, hiszen van nyelvi, viselkedésbeni, meg ki tudja hányfajta különválás, ezek többsége nem veszélyes az államra nézve. A területi leválás igen, tehát ezt írják be a törvénybe. Ioan Gavra úr válaszként, hevületében oda sem figyelve, miket mond, se szó, se beszéd kijelentette: az általánostól eltérő mindenfajta másság büntetendő legyen. A mellettem ülő román kollégák nevettek is az... elszóláson. Mert ugyebár messzire kilátszott a lóláb: Gavra úr nem akarja sem azt, hogy iskoláink legyenek, sem hogy kultúránk, de még azt sem szeretné, hogy netán magyar vállalkozó külön céget hozzon létre, mert hátha nem vesz fel oda románt. S ez már nemzetbiztonságot veszélyeztető szeparatizmus. Petre Turlea úr is ugyanilyen hangnemben szónokolt, sőt, kijelentette, hogy őt személy szerint zavarja az erdélyi helyzet, ahol a magyarok tömegesen bocsátják el a román munkásokat. (Még a végén kiderül: a kezünkben a román népgazdaság?) Vagyis, Prahova megyéből Turlea úr így látja. De mások is ekképpen szövegeltek. Az RMDSZ-esek, amint mondottam, a területi jelző beillesztéséért hadakoztak. S ekkor lépett fel Virgil Magureanu úr, kijelentvén, hogy kétfajta szeparatizmus veszélyes a nemzetre: a területi (erről már szó volt) és a szegregációs. Egy a tízhez lefogadtam volna, hogy kevesen tudják, mit is jelent ez, de azért megtapsolták. Elkülönüléses különválást fordítom le. Ez aztán fifika! Ember legyen a talpán, aki megmondja, mit is értsünk rajta. Például, ha néhány fiatalember magyar legényest akar járni, az micsoda? Vagy ha a többségben magyarok lakta Hargita megyében néhány leány román domát énekel, az szegregációs szeparatizmus-e? Értem persze, hogy értem: Magureanu úr sem akar mást,mint Ioan Gavra. Semmi elkülönülés, semmi különválás, táncoljanak együtt a fiúk, 90 százalékot románul, 10-et magyarul. Iskolába is járjanak együtt, egy padba üljenek, tanuljanak románul. S ha éppen óhajtják, szabad idejükben tanulhatnak magyarul is. De két magyar ne álljon össze egymaga se vállalkozáshoz, se tánchoz, oda vegyenek be egy románt is, mert különben törvényellenes cselekedetet visznek véghez... ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 4. oldalon) A kolozsvári Malom-árok sorsai A mintegy hét kilométernyi hosszúságú Malom-árok valamikor igen hasznos munkát végzett. Feladata a gabonát őrlő malmok hajtása volt, és ezenkívül tiszta vizével, partján nőtt fűzfasoraival emelte a város esztétikai nívóját. Az idők folyamán megszűnt a vízimalom, az árkot elhanyagolták, sokáig szeméttárolóként használták. Jelenleg a város Polgármesteri Hivatalának felelős szervei új felhasználást irányoznak elő a vizet és főleg tiszta vizet alig-alig látó Malom-ároknak. Egyelőre a Széchenyi téri központi piac környékén és a város más központi részein az árok tisztításába kezdtek. Ezután befedik, és az így nyert területet autók parkolására használják. Ily módon lassan a kolozsvári Malom-árok teljes hosszában a föld alá kerül, és a várost átszelő vízszalagra egykor csak az öregek fognak majd emlékezni, ROMÁN JÁNOS POSTAFIÓK • POSTAFIÓK • POSTAFIÓK (3. oldal) MEGTILTOTTÁK A DÍJKIOSZTÁST MAROSVÁSÁRHELYEN A BOLYAI FARKAS LÍCEUM BALLAGÁSI ÜNNEPSÉGÉN Tanintézeteink történetében megalakulásuk óta nevezetesek azok a napok, amikor a végzős diákok elhagyják az Alma Mater falait. Sok tanuló lelkében egy életre szóló nyomot hagynak az elválás ünnepségének mozzanatai. Az 1989. decemberi változások után két alapítvány létesült a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum legjobb végzős diákjainak díjazására: a Hegyi Lajos Alapítvány, melynek díjait már a tavalyi és a Győrffy Zoltán Alapítvány, melynek díjait ettől az iskolai év végétől kezdve osztották ki először a ballagó diákok között. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a díjak odaítélése egy alapszabályzatban lefektetett és újságokban is közölt pontozási rendszer alapján történik, amely egy sokoldalú és komplex tevékenységet ölel fel. Mindkét alapszabályzat számításba veszi például az utolsó négy iskolai év általánosát, a magyar nyelv és irodalomból elért évi osztályzatokat, az évi tantárgyversenyeken való jó szerepléseket, a nyomtatásban megjelent kis önálló közleményeket stb. Tehát ezt nem kötelezően az évfolyam első vagy más speciálisan kiválasztott diáknak ítéli oda a kuratórium. Az alapítványokat az iskola két egykori, fiatalon és tragikus körülmények között elhunyt eminens diákjairól nevezték el. Nem titok, hogy a szegényes pénzalap a magyarok adományaiból gyűl össze. A ballagás napján, júniu 14-én kilenc óra körül a jól ismert „kulturális szövetség“ két elvtársa jelent meg a Bolyai Farkas Líceumban, agresszíven tiltakozva a tőlük megszokott módon Klementisz János igazgatónál az alapítványok díjainak kiosztása miatt. Ugyancsak megérkezett Eugenia Enache szaktanfelügyelő, a megyei tanfelügyelőség kiküldöttje, aki Dumitru Mátéi főtanfelügyelő nevében megtiltja a díjak ballagási ünnepség keretében való kiosztását az iskola dísztermében. Szavai szerint, a főtanfelügyelő kénytelen volt erre, mert állandó jelleggel telefonáltak neki ebben az ügyben. A vitává fajult szóváltásban felvilágosítást kértünk arra vonatkozóan, hogy milyen alapon akadályozzák meg egy egyszerű díj ünnepélyes keretek közötti átadását, ami semmiféle államérdeket nem sért, nem törvénybe ütköző cselekedet, csupán néhány szorgalmas tanuló több évi becsületes munkájának az elismerése és kitüntetése, amely egyben ösztönzőleg hat, hogy iskolánk tanulói között több jó tanuló és jó magaviseletű diák legyen. A köntörfalazott magyarázatok tömkelegében megszületett a valódi egyenes válasz is: azért, mert a díjazottak között nem szerepel az évfolyamelsőnek kihozott román diák! A történtekkel kapcsolatban akaratom ellenére is eszembe jut a letűnt Ceausescu-rezsim egyik intézkedése. Ezelőtt tíz évvel a kolozsvári Korunk folyóirat szerkesztősége Bolyai-díjat létesített, amellyel évenként az azelőtti évben Romániában megjelent két legjobb magyar nyelvű, egy természettudományos és egy társadalomtudományos könyv szerzőjét jutalmazzák. A szerény anyagi körülmények miatt a díj egy szép rézbe öntött kisplasztika volt, melyet Tőrös Gábor nagybányai képzőművész készített. A díj értékét emelte az elismerés gesztusa. A második díjkiosztás után már megjelentek a bonyodalmak, pedig az államkasszát egy fejjel sem terhelte meg ez a senki ellen nem irányuló elismerés. Tehát még az ártatlan civilizált minőségi kutatómunka szegényes jutalmazási jogát is megtagadták tőlünk. A párhuzam kísérteties hasonlósága alátámasztja a manapság mind többek által hangoztatott, állítást, miszerint a fasisztoid kommunista beidegződött módszerek továbbra is érvényben vannak: a diktatórikus központi vezetés, a megfélemlítés, a felülről történő önkényes vezető állásokba való kinevezések és elbocsátások, a nemzeti elnyomás, a gátlástalan erőszak, az emberi méltóság és jog semmibevevése. A 434 éves Alma Mater mozgalmas történetében ez a nap is egyike lesz az utóbbi évek sötét foltjainak. S, ha már a tervezett ünnepélyes keretek közötti átadást erőszakkal meggátolták, melyre iskolánk Káli Király Istvánt és Markó Bélát hívta meg, a nyilvánosság számára is hadd említsük meg a tehetséges, XII. osztályt végzett díjazott tanulókat. A Hegyi Lajos Alapítvány díját Szilágyi Sándor kapta, Ignát Csaba pedig egyéves egyetemi ösztöndíjat, amennyiben a jövő év őszéig bejut valamelyik hazai felsőoktatási intézetbe. A Győrffy Zoltán Alapítvány díjazottjai: Béres Károly, Farkas Lóránt és Kárp László. Növelte ez a szégyenteljes eset is az ősi Schola falai között nevelkedettek még erőteljesebb összetartását. WESZELY TIBOR BÚCSÚZIK ! A MAROSVÁSÁRHELYI Bolyai Farkas Líceum XII . osztálya • Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ: 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 • Telefax: 18 15 62 Ha Máramaros..., akkor úttorlaszolás A Nagybánya—Máramarossziget 18 C jelzésű, országos műutat az utóbbi két hónapban immár ötödször torlaszolták el a fejérfalvi átágazásnál. S, ha az eddigi tettekre, úgymond, valós motivációk hozhatók fel — keserűség, kétségbeesés, tehát mélyen emberi érzések — ugyanez nem mondható el jelen esetben. Sőt, e gaztett mindenben ellentmond a józanság, az emberiesség alapszabályainak. Mi is történt tulajdonképpen? Június 10-én, a 30 éves, gyulafalvi Vasile Pop üzletvezetőt letartóztatták emberölés valós vádjával. Erre, körülbelül száz falubeli, többnyire a vádlott rokonsága és a boltos „emberségének“ haszonélvezői, összegyűltek a központban, majd testületileg a polgármester háza elé vonultak, hogy rákényszerítsék a falu elöljáróját, járjon közbe a rendőrségen és az ügyészségen. Természetesen ezen szervek nem engedtek az erőszaknak, s így megszületett a sajátosan megyei ellenlépés: június 11-én este fél tízkor lezárták az utat, komoly nehézségeket és veszteséget okozván a megye gazdaságának. Csakhogy ezúttal a számításaik nem váltak be. A tetteseknek felelniük kell majd a törvény előtt, nem is beszélve az anyagi károk megtérítéséről. FARKAS B. ZOLTÁN LESZ MÁR GAZDÁJA A NYEREMÉNYNEK , mert megjöttek az első előfizetési nyugták olvasóinktól! Az első számú versenyző a szászrégeni Lukács Imre, aki héthavi előfizetésről küldött bizonylatot. Másodikként a marosvásárhelyi Vincze László jelentkezett, harmadikként pedig a szintén odavaló Szabó László. Brávó, Maros megye! Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik még nem tudják: év végén értékes ajándéktárgyat (színes tévét, hűtőládát vagy rádiókazettafont) sorsolunk ki mindazok között, akik beküldik hat hónapi előfizetésükről szóló számlájukat. (Figyelem, hatszor egy hónapos bizonylatokat is elfogadunk! Amennyiben tudnak, küldjenek fénymásolatot, hogy az eredeti megmaradjon önöknek.) VÁRJUK A VERSENYZŐKET! A könyv útja Felhívással kezdődött Könyvet az erdélyi magyar falvaknak elnevezéssel könyvgyűjtő- könyvadományozó akciót kezdeményezett a pécsi székhelyű Magyar—Román Baráti Társaság.. A felhívás kedvező visszhangot váltott ki, s már eddig több mint tízezer kötet könyvet küldtek a mecsekalji városba az adományozó magánszemélyek és szervezetek, zömmel szépirodalmi műveket, köztük sok mesekönyvet és ifjúsági könyvet. Mint a társaság elnöke, dr. Iglói Zoltán elmondta, leginkább a gyermekeknek és fiataloknak szóló könyveket igénylik az erdélyi magyarok. Sok helyütt — főleg az úgynevezet szórvány közösségekben — ugyanis egész nemzedékek nőttek fel úgy, hogy magyarul beszélni még csak megtanultak a szüleiktől, írni-olvasni azonban alig tudnak. Ezért a könyvadományokat a különösképpen hátrányos helyzetű vidékek lakóinak szánja a társaság. A nagy tömegű és még mindig gyarapodó könyvkollekció feldolgozása megkezdődött Pécsett. A társaság tagjai 300—500 kötetes kiskönyvtárakat állítanak össze, ezeket a nyár folyamán eljuttatják a megnevezett erdélyi falvakba, megalapozva ezzel a helyi magyar nyelvű könyvtárat. Közben folyamatosan érkeznek a fogadó nyilatkozatok Pécsre, elsősorban a nyugat- és dél-erdélyi megyékből. A nagyszabású könyvakciót különböző szervezetek, intézmények, vállalatok segítik: szállítással, tárolással vagy pénzbeli támogatással. A csaknem 200 tagot számláló pécsi társaság minden tizedik tagja Romániában él, természetesen ők is segítik a könyvakció lebonyolítását. Ezen túlmenően egy érdekes javaslatot is eljuttattak a társaság vezetőségéhez, miszerint viszonzásul jeles román írók és költők magyarra fordított műveit gyűjtenék a magyarországi barátaiknak. (MTI) Román—amerikai szeminárium Bukarestben Lehetséges-e az etnikai harmónia Romániában? A Román Akadémia és a Princetoni International Research and Exchanges (IREX) közös rendezésében négynapos román—amerikai szemináriumot tartanak az interetnikai viszonyok kérdéskörében. Amerikai és román szakemberek mellett lengyel, csehszlovák, magyarországi, jugoszláv, bolgár és szovjet-moldovai megfigyelők vesznek részt a tudományos összejövetelen. Mihai Draganescu akadémikus, a Román Akadémia elnöke megnyitó beszéde után amerikai és román szakemberek referátumai és értekezései következtek. Lehetséges-e az etnikai harmónia Romániában? — erre a kérdésre válaszolt felszólalásában Moses Rosen főrabbi, Nicola Gheorghe és Dinu Giurascu professzor. Az előterjesztéseket és felszólalásokat élénk vita követte. (Rompres) Az AIDS-ről borúlátóan Nemzetközi AIDS-konferenciát tartanak Firenzében — jelenti a France Presse. A különböző országok képviseletében jelen levő szakemberek sokatmondó számadatokat idéztek a szörnyű betegség terjedéséről. Az Egészségügyi Világszervezet statisztikái szerint május végén 366 455 beteget tartottak nyilván szerte a világon. James Chin, a szervezet ilyen kérdésekkel megbízott szakembere egyebek között elmondotta, hogy az évtized végéig a fejlődő országokban évente 500 000—1 000 000 emberrel végez az AIDS. A várható átlagéletkor egyébként éppen e járvány miatt 2000-ig tíz évvel fog csökkenni ugyanezekben az országokban. A legveszélyeztetettebbek azok, ahol magas a nemi betegségek arányszáma, virágzik a prostitúció és a lakosság tekintélyes része kábítószerélvező. Ilyen például Thaiföld — hangoztatta. Amint Museveni ugandai elnök kijelentette a konferencián, Afrikának nincsenek anyagi lehetőségei a súlyos betegség elleni harcra. Az afrikai országok évente egy lakosra számítva 3,5 dollárt fordítanak egészségvédelemre, szemben a nyugati országok 1000 dollárjával. A 2. oldalon: A NATO ÉS EURÓPA A SZUPERHATALMAK ÉRZÉKENYSÉGÉRE VIGYÁZVA