Romániai Magyar Szó, 1991. november (3. évfolyam, 570-594. szám)
1991-11-01 / 570. szám
,1991. november 1. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 3 ■*■■■■' . ..................... . - Egyéves múlt - biztató távlatok Idestova egy esztendő telt el, amióta a Polgári Szövetség mint az ellenzéki erők legstabilabb fóruma megjelent a romániai magyar politikai életben. A közelgő helyhatósági választások előtt pedig az ellenzéki erők tömörülésének indítványozójaként vezető szerepet tölt be az oppozíció megszervezésében, többséggel szembeni stabilizálásában. Politikai gondolkodásmódját, alapvető értelmiségi attitűdjét és nem utolsósorban ígéretes terveit töktive a Polgári Szövetség Pártja kellő plciális szövetségese lehetne a romániai magyar kisebbségnek, s minden olyat a közösségnek, amely sorsfordulását az oppozíció feladatvállalásától teszi függővé.... " . Arra a kolozsvári találkozásra, amelyet a Polgári Szövetség helyi fiókszervezete indítványozott, s amelyen két igen rangos meghívottként Ana Blandiana költőnő és Nicolae Manolescu úr válaszolt az érdeklődők kérdéseire, a tolerancia még mindig oly szokatlan atmoszférája és a nyílt dialogizálás őszintesége volt jellemző. „Nu putem reusi decit impreuna" •— a Polgári Szövetség jellegzetes kezdőbetűiből álló transzparens feliratának és a találkozó fontosabb megvitatott kérdéseinek jeentése közös volt: a választásoknak csupán akkor és úgy lehet számunkra pozitív eredménye, ha valamennyi ellenzéki párt közös listával indul. A hely sajátosságára, Kolozsvár erdélyi, valamint komplex kultúrájú jellegére világít rá az a tény, hogy az aktuális gyakorlati politikai kérdések számával egyenes arányban vetődtek fel olyan problé■n" amelyek kizárólag a román—magyar igetélésre s az Interetnikai konfliktusok lehetséges megoldására vonatkoztak. Meyek,a legsürgősebb megoldásra váró teendők?- Mi a Polgári Szövetség állásfoglaása a kormányzási forma vonatkozásában?- Hogyan látja megvalósíthatónak az elenzéki pártok együttműködését? — A hallgatóság jó része azonban — és ez érthető is — a legégetőbb élet problémáinak boncolgatásához kért segítséget: hogyan ülhat talpra egy holtpontra süllyedt gazdaág? A nemzetiségi viszálykodás közepette Románia hogyan töltheti be azt a „kiegyensúlyozó“ szerepet, amelyre latin gyökerű kultúrája és kelet-európai helyzete okán predesztinált volna? Ritkán hangzik el a román politikai éetben oly számos meggyőző érv, józan okoskodás, megfontolt ítélethozatal, átgondolt és megalapozott vélemény, mint amennyi a Polgári Szövetség kolozsvári találkozóján hangzott el, s ez jórészt a meghívottaknak köszönhető. Elegendő talán Ana Blandiana intellekuseat apelláló és mégis bizalomalapú imperatívuszára hivatkozni, miszerint egy lap nem tévedhet kétszer! A társadalomlélektani tényezőket értelmezve mindig amoleranciának nyújtva prioritást, Nicolae Vlanolescu úr fejtegetése az Ana Blandianaéhoz fogható ! „Nem hinném, hogy azok, akik virágot helyeznek Ceaușescu sírjára, valóban azt szeretnék, ha a régi uralom visszatérne — állítja Manolescu úr. — Ez nem nosztalgia-gesztus. Ezek az emberek rettegnek a mai és a holnapi naptól. A mi fő problémánk tehát az elkövetkező időszakasz: a közeljövő: mire megyünk? Az első lépés nyilván a gazdasági tervekre vonatkozik. A tényeknek azonban pszichikai kihatásuk is van: odajutottunk volna már, hogy a nép inkább a múltat sírja vissza a pszeudodemokrácia helyébe? Amineriódák veszélye helyett inkább a régi rend? A nemzetiségi kérdésről úgy vélem, hogy ez mindnyájunk közös megoldatlan problémája ... A forradalom után többünknek volt az a téves elképzelése, hogy miután Ceaușescu oly sokat tömte a fejünket a szélsőséges elemek, a diverzió, a nacionalizmus kérdéskörével, jó, hogy immár vége. Nagyon hamar azonban mi magunknak kellett meggyőződnünk, hogy itt valóban baj van. Be kell ismernünk, mivel negyven év alatt bármilyen jellegű és fajsúlyú nemzetiségi kérdés nagy szakértelemmel el volt titkolva előlünk, természetes, hogy felszínre törjön. Ma e kérdésnek kettős aspektusa van: egy természetes és egy művi. A természetes aspektus magában foglalja mindazokat az inherens elemeket, amelyek a többségi kisebbség viszonyrendszerét a mindennapi életben jellemzik. Tudjuk, hogy más-más hagyományok és kultúrszférák keresztezik egymást. Csupán a becsületesség és a megértés alapállásából lehet közelíteni mindkét irányba. S, ha elítéljük a szélsőséges megnyilvánulásokat, akkor azt azért tegyük, mert szélsőségesek, s ne azért, mert magyar, illetőleg román részről származnak. Szomorú azonban, hogy ez a természetes aspektus képezi a bonyolultabb részét a struktúrának. Világossá vált az utóbbi két évben, hogy bizonyos csoportok, amelyeket nem tudunk vagy nem akarunk nevükön nevezni, feladatuknak tekintik az etnikumközi feszültségek gerjesztését úgy, hogy robbanó erejűnek deklarálnak egy nem is annyira tipikus helyzetet, eseményt. Ha a vásárhelyi vagy a közelmúlt székelyföldi eseményeire gondolunk, rá kell jönnünk, hogy soha nem annyira a valós tények a fontosak, hanem inkább az a mód, ahogyan ezek eredeti jelentésüket elvesztik a spekuláció folytán. Mintha valakik azt kívánnák elhitetni velünk, hogy a több évszázados együttlét során felgyülemlett problémákkal most telt volna színüktig a pohár. Mi, mindnyájan szörnyülködve néztük a múlt rendszerben az erdélyi szászok exodusát. S, ugyanakkor tisztában voltunk, hogy a szász etnikai elem szerves tartozéka ennek a régiónak. Erdély talán épp miattuk nem hasonlít Olténiára vagy Moldvára ... Akkor sajnáltuk ezt a veszteséget, s most hirtelen‘nem tudunk kijönni« a szászokkal... Akkor közös hajóban eveztünk a magyarsággal, most pedig ha bedőlünk például Ceontea úrnak s azoknak, akiket időnként a tv-stúdióba küldenek, hogy ránk ijesszenek újabb hajmeresztő állításaikkal, azt sem bánnánk, ugye, ha mind egy szálig elmennének..." KISGYÖRGY RÉKA 13. Nem kellett nagy filozófia hozzá, hogy jj Tifrea mindent átlásson. Géber előbb Jozéfára vetette ki a hálót, s amikor jj rájött, hogy a lányt őrzik, úgy döntött, előbb elteszi láb alól a két „testőrt“. |! Első lépése teljes sikerrel járt. Mi a következő lépés? A másik „testőrnek“ is jj vesznie kell. Ha most mindjárt lecsapna rá, akkor gyanús lenne, a nyomozás- rá nemcsak a Damuc szádi tisztek jönnének, hanem a gyergyói, esetleg a sí csíki rendőrség is, így hát nem sieti el a dolgot. Közben viszont megszületik a baba... Ha nem születne meg, az leníi ne most a legjobb. Tehát a második: „testőr“ következik. ,Vagyis én...“ — gondolta Tifrea. Vajon hogyan fog lecsapni reám? Azon ‘ töprengett, mitévő legyen, amikor már ennyit tud a merényletről? “"Előbb arra gondolt: se szó, se beszéd, lepuffantja Gébért. Majd arra, hogy előbb mindent elmond a fogadó lakóinak, majd lepuffantja a Bagolyt. Vélj gül, úgy látta jónak, ha elintézné. Ezt is úgy, hogy megmaradjon a baleset színjilelése, a gyilkos mégis elnyerje büntetttését. Fel is jelenthetné Gébért gyilkosságsmert. Az első és legilletékesebb ebben is Szilágyi kapitány volna, a határvadász-kaszárnya parancsnoka — mivel is a gyilkosság a senkiföldjén történt —, íj de ez annyi volna, mintha önként fejbe lőné saját magát. Ha meg másfelé jelentené, az ügy elhúzódna, bizonytalanná válna. Mit tegyen hát? Az idő telik, a kasszát pedig fenik a számára. Ha mégtt sejt valamit a Félfülű Bagoly, nemcsak őt, de az egész fogadót kiirtja és f felperzselteti a „Gyapjasokkal“. Most értette meg igazán, hová lesznek él nyaranta a marhák, a lovak, csordái a környékről immár évek óta. És, hogy Géber milyen pénzből jött mindig akit kora szekérrakománnyal vissza egy-egy jó útja alkalmával.... jj Tifrea néha úgy érezte, hogy fél. jj Nem magáért tette, hanem a Kovács jj gyermekekért. Érezte, hogy ez elvetemült gazfickó, makacsul kitart a szán- jj deka mellett. A legjobban attól tartott, jj, hogy amikor alszik, orvul lelöveti ez a jj gazember. A Winchester minden éjjel , az ágya mellett állt, lövésre készen. Ifjabb Kovács gazdának nem szabad semmit sem tudnia, mert menten meg-8 ....... .....................-----Ijed a jövőtől. Elhatározta, hogy a lányt akár élete árán is megvédi. Éjszakánként még a „legszükségesebb “-re sem engedte ki Jozéfát egyedül... Egy napon, amikor Géber kilépett valahová, Tifrea belépett a szobájába és átvizsgálta a holmiját. Ruhaneműt, élelmet, italt, minden egyéb személyi kellékét a szobájában tartotta. Tifren még a nyerget is átnézte, és meggyőződött, hogy nyomozásában nem tévedett: a vékony kenderkötél, amit Géber mindig a nyereg szárára tekergetve hordott, nem volt ott. Ha mostanig kételkedett volna is feltevésében, most már megbizonyosodhatott: a sziklán talált kötéldarab a Géberé! Géber megsejthette Tifrea óvatosságát, mert egyre halasztotta a lecsapást. Az utóbbi időben olyanformán viselkedett, mintha még hasznára is akarna válni a családnak! — Te, Tifrea! — szólt egy reggel. — Nem tudom, mit szólsz hozzá, nem lenne jó, ha azt az elkészített fát lefuvaroznák a Vaspatak völgyén, amíg még szánat van?... Maholnap megrokkan a hó, s utána már nehezebb lesz leereszteni... A gatterből immár úgysem lesz semmi! Szó se róla, okos gondolat volt a Géberé. A fa itt csak tönkremegy. A régi megoldásfélét kellett válasszák: elővontatták a fát szánokkal a Lóhavas sarkára, innen a „kanálison“ leengedték a meredeken a Vaspatak Völgyébe, ahonnan szekérrel is el lehet fuvarozni a nyáron. A kanálist még az öreg Kovács építtette, s amolyan boronából készült s lepadolt utacskához hasonlított. Télvíz idején megöntözik vízzel, a víz ráfagy a padlásra, a beledobott rönk pedig szélvészként siklik le rajta. Jól ment a munka. Dologképes férfiak il mind ott voltak, az ifjú gazdát kivéve, akinek a kocsmánál kellett jelen lennie. Továbbá Jozéfára is vigyázott, mert már alig düllögött a nagy hasával. Géber két fuvarosával meg két tehenésszel vontatták elé a fát, Tifrea meg a két másik tehenészszolga gurították a kanálisba és eresztették lejtőre a rönköket. Két napja ment ez így, s úgy nézett ki, ha így haladnak, egy hét alatt megszabadulnak a sok fától. Harmadnap is javában buzgólkodtak, amikor tapasztalták: a fa nem dübörög végig le a kanálison, hanem valahol a derekában megakad. A kanális mintegy öt-hatszáz méter hosszú volt, támfalai méteres magasságúak. Tifrea és egy szolga csákányt, fejszét ragadtak, a kanális mentén leereszkedtek a meredeken, hogy lássák, mi akasztja meg a rönköket. Alant, a kanális közepén túl aztán fölfedezték a balt: a támfal egy koronája derékba szakadt, a keletkezett résbe egy alárobogó rönk heggyel belecsapott, keresztbe akadva pedig eltorlaszolta a kanálist. öt-hat rönk állt ott egymás hegyén-hátán összegabalyodva. — Gábor, hejjj! — kiáltotta vissza Tifrea a fent maradt tehenésznek. — Eredj a fogadóba! Hozz fűrészt és ácskapcsot, mert ki kell cserélnünk egy koronát a támfalban! Míg Gábor odavolt, Tifreáék hozzáfogtak kiszabadítani a felgyülemlett rönköket, hogy szabaduljon a hely a borona cseréléséhez. Kettőt már eleresztettek és Tifrea bebújt a keletkezett résen, hadd lássa, milyen is a szakadt borona. — Vigyázz! — ordított fel hirtelen a szolga mellette és eszeveszetten dobta át magát a támfal tetején. Tifrea csak annyit hallott, hogy dübörög a kanális, és kifelé pillantva rémülten látta, hogyan repül feléje egy fenti rönk. Úgy siklott a lecsiszolt jégen, mint a rakéta, csak imitt-amott dobbantott a kanális fenekén. Tifreának átvillant az agyán — „Végem van!", majd érezte, hogy roppan a mellkasa, ő meg valahol a végtelen űrben repül könnyedén... Amikor a táncoló rönk tovahaladt fölötte, ő ottmaradt összepréselve, a megakadt fák alatt, félszeme kinyomva, karja, lába eltörve, száján kibugygyanó vér... A Félfülű Bagoly ettől kezdve korlátlan ura lett a fogadónak. Idős Kovács gazdát odanyomta az avalanja, Tifreát kivasalta a rönk, az ifjú Kovács majd összeroppant a csapások alatt, Jozéfa már majdnem magatehetetlen. A Bagoly úgy dirigál a szolgáknak, mintha ő fizetné őket, állatokat,m ezt-azt úgy vet áruba, mintha ő maga szerezte volna valamennyit. Jozéfára még nem csapott le. „Nagy bűn egy áldásban lévő anyát csak úgy eltenni a láb alól... ez egyszerre két halott lenne — morfondírozott. — Nem... Várok, amíg átesik rajta, aztán majd meglátjuk." Aztán egyéb jutott eszébe. Az öregbe is, az a hitvány Tifrea idegesít... Nem találta merőbe a rönk... összezúzódott eléggé, de még él. Egy hete már, hogy a gyergyói kórházban fekszik, még nem beszél... Talán megszabadulunk tőle is hamarosan ... Addig is lebonyolítom az üzletet..." A Félfilla Bagoly másnap a két kocsijával felkerekedett és elutazott valamerre. Hátrahagyta az ifjú gazdának: egy hónap körül hiányzik, mert messzecskére szándékszik utazni, távollétében pedig rendezzék kellőképpen a fogadót. Olyanformán lamentált, mintha máris jogot formálna a Kovács család tulajdonára. Egész áprilisban és május végéig nem hallottak felőle. Jozéfa közben szép fiúgyermeknek adott életet. Helyben szült a fogadóban és Eszter, az idősebb szolgálólány volt a bábaasszony. Olyan ügyesen és bajmentesen túljutott az eseményen, hogy az bármely tapasztalt anyának becsületére vált volna. A szülés után olyan lett, mint egy hűséges kotló, reszketve féltette kisfiát. Ha idegen akart a közelébe menni, kész volt ráugorni, mint a nőstényoroszlán. Amikor aztán Tifrea végre, hosszú hetek után lábra állt és visszakerült a fogadóba, örömkönnyeket ejtett az „új kiscsalád" láttán... (Folytatjuk) SZÉKELY ISTVÁN SENKIFÖLDJE run Hittsn. TP •• I •« a *■ I •• Tükröm, tükröm, mondd meg nékerre... Még csak nem is rejtve bojkottálják a székelyudvarhelyieket amúgy országszerte. Brassóban mondták egy anyagbeszerzőnek (ha ez vigasztal, nem magyarul) : na. ti udvarhelyi csángó népség, nost meglátjuk, mit érteka nagy autonómotokkal — és elhessentették az illetőt, solgavégezetlen jött haza. Ugyanaz a képet! Savinesti-en — a korábban megbeszélt műszálért jelentkezett a delegátus, szóba se álltak vele. A galaci kombinátját szintén. A ploiesti-i BAUTS-nál u- Jvíinisak. A medgyesi Gazmetan is visszaérett egyben-másban. Székelyudvarhelyn egy éve dolgoznak a szakik, a földiárt kötik be a családi házakba, s mi minden függ (még ma is vagy ma különösen !) a szakvállalat vezetőségének jóindulatától! Ez van. Az ellenséges közhangulat. Ámbár vitatkozni lehet azon, hogy mennyire köz a hangulat, egy biztos, ha a nagy s összefüggő“ kutatásban a véleménykutatásra szakosodott intézet munkatársait kérdezném, meséjükben a mostoha tükre mindenkit Hófehérkének mutatna. Minket még akkor sem, s hogy milyennek — tessék megnézni és hüledezni! Semmi baj, ha ez az egész egy szépségverseny, de sajnos, sokkal több. S az anyagbeszerző nem áll le politizálni az osztályveztővel vagy a kapussal, hogy kérem így meg úgy azok az üldözések... Üres kézzel jön haza vagy próbálkozik máshol: belép a kiskapun, ahol még nem dúl a hazudozás, a félrekalapálás. Hol van az a kapu? OLÁH ISTVÁN Románia valamennyi elismert felekezetének INDÍTVÁNY A Romániai Magyar Egyházak Elöljáróinak f. év augusztus 30-án Nagyváradon tartott értekezletén megállapodtunk, hogy javasolni fogjuk egy országos ökumenikus találkozó szervezését, az összes hazai elismert felekezetek részvételével, a vallási és nemzeti megbékélés, a demokratikus társadalmi kibontakozás érdekében és szolgálatában- Létrejövő találkozónk alkalmat, és lehetőséget nyújtana az együttműködés, a közös útkeresés és szolgálat kérdéseinek megbeszélésére. Ugyanakkor szűkebb körű ökumenikus kapcsolatainkat szeretnénk országos szintre kiszélesíteni, egyházaink és egész hazánk javára. Ennek értelmében azzal a testvéri kéréssel fordulunk Románia elismert egyházainak elöljáróihoz és vezető testületeihez, hogy fogadják el javaslatunkat és Állandó Értekezletünk titkárságára küldjék el válaszaikat. Amennyiben kedvezően fogadják kezdeményezésünket, a találkozóval kapcsolatos javaslataikat, elgondolásaikat is írják meg annak előkészítésére, időpontjára helyszínére, napirendjére stb. nézve. A javaslatot tevő egyházaink bármelyike készségesen vállalná az értekezlet megrendezését Szatmárnémeti, 1991. október 1e. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálatának KÖZLEMÉNYE Tőkés László püspök a következő személyes vonatkozású, figyelemfelhívó és segítségkérő közlemény kibocsátására kérte fel tájékoztatási szolgálatunkat: 1. Tőkés László személye és családja ellen felújult az a névtelen levél- éstelefonkampány, mely 1989-es küzdelmét kísérte Temesváron. Halállal — balesettel, mesterlövészekkel stb. — fenyegetik, gyermekei ellen merényletet jósolnak. Fiának óvónőjét szintén névtelen telefonáló zaklatta. Egyik névtelen levél gazdája az önmagát Fii lui Avram (Avrám láncú fiai) néven megjelölő, ismeretlen illetékességű csoport. Mint közismert, Avram láncú nevéhez magyarellenes atrocitások fűződnek (1848—1849). 2. A kormányon lévő Nemzeti Megmentési Front lapja, az Azt. valamint a román rádió és televízió széles nyilvánosságot adott annak a bármely alapot nélkülöző tévhitnek, hogy I. Mihály román király Tőkés püspök vendége lett volna nagyváradi lakásán. Tőkés László olyan elképesztő provokációnak ítéli ezt a hivatalos román mass media által terjesztett híresztelést, mely— épp amerikai távolléte idején — súlyos veszélybe sodorhatta volna magában itthon lévő családját, illetve lakásukat, neokommunista támadások és a félrevezetett román lakosság esetleges célpontjává téve személyét és szeretteit. 3. A püspök rendkívül súlyosnak ítéli azt a féktelen uszító propaganda-kampányt, mely általában a magyarság, személy szerint pedig ellene folyik Románia parlamentjében. Különösképpen megdöbbentőnek tartja, hogy a temesvári Securitate volt főnökhelyettesének, a letartóztatásban lévő Radu Tinunak a gyalázkodó rágalmazó levele — az ország nyilvánossága előtt — elhangozhatott a parlamentben folyó év október 24-én. Nevezett, tömeggyilkossággal gyanúsított őrnagy a vádlottak padjáról merészeli alaptalanul megvádolni a romániai forradalmi átalakulások elindításának egyik főszereplőjét, Tőkés László püspököt, akinek annak idején üldözője volt. A parlamenti és mass médiában folyó hecckampány keretében a nagyváradi Photox odáig megy el, hogy „fasisztának“ titulálja Tőkés püspököt. 4. Túl a rágalmazáson és uszításon figyelemre méltó, hogy mind a parlamenthoz terved a mass médiában többen is követelték ■Tőkés püspök felelősségre vonását román- és államellenességért, hazaárulásért, Irredenta tevékenységért stb. A Nemzeti Megmentés Nagyvárad, 1994. október 28. Front Maros megyei szervezete hivatalosan is bűnvádi eljárás beindítását kezdeményezte — többek között — személye ellen is. Mindezek az események, jelenségek és megnyilvánulások kísértetiesen emlékeztetnek Tőkés László és családja 1989. évi helyzetére. A folyamatban lévő uszító, rágalmazó, megfélemlítő hadjárat mind erősségében, mind módszereiben és stílusában a megszólalásig hasonlít a régi rezsim üldözéseire, és különösképpen ami a nyilvánosságot illeti, veszélyessége messze meghaladja a Securitate- és Ceausescu-korabeli fenyegetettséget. Tőkés László az országban érvényesülő ellenforradalmi kurzus beszédes megnyilvánulásának ítéli a magyar kisebbség és — ezen belül — személye ellen irányuló brutális támadásokat. Miközben nyomatékosan felhívja a bel- és külföldi nyilvánosság, az» egyes országok és pártok, általában a politikai közélet figyelmét a — sok más tekintetben is — aggasztó romániai helyzetre, ugyanakkor nyilvánosan kéri személyének és családjának védelmét az emberi és kisebbségi jogok, a szabadság és demokrácia iránt elkötelezett romániai és külföldi erőktől. örvendetes, de jelen összefüggésben fájdalmas aktualitást kölcsönöz kérésének azon vonatkozás, hogy felesége áldott állapotban van, harmadik gyermeküket várja, s a kialakult légkörben nem csupán az ő pszichikai állapotát, de terhességét is veszélyeztetve látja. Adott esetben, a lehetséges terrorizmusalakulása esetén Tőkés Lászlóné kénytelen lesz politikai menedékjogot kérni külföldön. Következésképpen, önvédelemből, családja és személye biztonsága érdekében Tőkés László romániai magyar református püspök, — a névtelen levelek tárgyában feljelentést tett az illetékes romániai és magyarországi rendőrségeken: — keresetet nyújt be az illetékes bíróságokon az Azi és Phoenix című lapok ellen; — kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti frakcióját, hogy tiszteletbeli elnöke védelme ügyében interpelláljon a parlamentben, és végül megbízza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálatát e figyelemfelhívó és segélykérő tájékoztatás közzétételére. A Guguc A Guguc, a zilahi diáklap, amely a MAKOSZ támogatásával jelent meg október végén, megjelenése napján az utolsó példányszámig elkelt, nem is jutott belőle minden tanulónak. Szerkesztői a tanító- és óvónőképző, valamint az elméleti líceum tanulói, s a különféle állandó rovatok munkatársai jelenleg „főállásban“ még az iskolapadokban ülnek. Az első lapszám ígéretes szerzői: Antal Hajnalka, Simon Réka, s a Fika szignójú Fóris Erzsébet nevét érdemes megjegyezni. Ha a kiadvány hosszú életű lesz, hazai magyar nyelvű sajtónk utánpótlásra számíthat a „gugucok“ soraiból. (Fejér) Szilágyi Domokos emléktáblát avattak nemrégen a Szatmárnémeti melletti Batizon, annak a háznak — a református lelkészt laknak — a falán, melyben a költő nevelkedett. Az ez alkalommal tartott ünnepségen a község mind a négy vallásfelekezetének képviselői részt vettek és felszólaltak. Együtt ünnepelték a költőt és jól megfértek egymással nem csak a magyarok és románok, de az ortodoxok és a görög katolikusok is. (sike) Mintha mindenki beteg volna (Folytatás az 1■ oldalról) jobb Nagy Zsigmondot munkájában. A nincstelenek pedig most is kisemmizve érzik magukat. A polgármesternek nem volt egy-két olyan tanácsadója, aki megkönynyítette volna a dolgát, hogy helytálljon akkor, amikor százfele akarják szakítani. AKIBŐL NEM LETT BESÚGÓ DE RÉGÉSZ SEM Nagy Zsigmond volt polgármester, mint említettem 33 éves. Élete története elejtett szavakból állt össze számomra, édesanyja idegenkedve mondott róla ezt-azt, ’ küszködött benne a tartózkodás és a közölni váglyán. ‘Egyrészt szeretné, ha fiát igazi valójában megismerné a világ, másrészt megszokta, hogy a lelki nyomorúságot takargatni kell, főleg, ha azok akik okozták, titoktartást parancsoltak a családra. Idős Nagy Zsigmondnak, a „kuláknak" 10 hektár földje volt. Elvették tőle, meghurcolták. Most visszakapta a földet. Évtizedekig nincstelen kollektivista volt, de a földet nem hagyta el, mert szereti. A föld élete értelme. Két hatalmas tenyerét mutatja. Sok-sok évi földmunka nyoma rajta. Felesége pompás süteményekkel s musttal kínál. Szomorú arcú, de nem megtört asszony. Két gyermekük közül Zsigmond volt a csodálatos felfogású, érdeklődő, villámeszű gyerek, a lány szorgalmas, közepes tanuló. Mégis a kislány egyetemet végzett, mérnök lett, a fiú meg vasesztergályos a nyárádszeredai Nirajul szövetkezetnél. A kis Zsigmond gyermekkorától régésznek álmodta magát, s erről a szenvedélyéről bármilyen lebeszélés ellenére sem tudott lemondani. Egyébként valódi protestáns, a szó eredeti értelmében. Forradalmi alkat. XII. osztályos tanuló volt, mikor a szekuritáté próbálta megtörni, beszervezni. Állítólag politikai vicceket mondott társainak. A szekusok sokat zaklatták. Egy időben mindennap behívatták. Azt mondták neki, ha „köp" társairól, tanárairól (s ki tudja, még mi mindenre akarták rávenni), akkor segítik a felvételin, s valóban régész lehet belőle. Pokoli játék lehetett ez a fiú számára: áldozd fel a becsületedet, hogy elérd életed célját. De Zsigmond nem hajlott. Ötször felvételizett a történelem szakra, kétszer Bukarestben, háromszor Kolozsváron. Közben a barátai sorraelvégezték az egyetemet. A Fekete fiúk mindketten színészek. Gyarmati János szobrász lett... Nagy Zsigmond meg idegileg tönkrement, s végül Nyárádszeredán vasesztergályos lett. Mindezt édesanyjától, részben édesapjától tudtam meg. Ifjabb Nagy Zsigmonddal kimondottan a közelmúltról beszélgettünk. — Több gálfalvi embertől véleményt kértem öntől. Most megkérdezném: miért mondott le a polgármesteri tisztségről? — Elsősorban azért, mert számomra egy egészen furcsa, paradox, kényelmetlen helyzet alakult ki azáltal, hogy elvállaltam ezt a funkciót. Kezdetben ugye megalakult a Nemzeti Megmentési Front, mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a Front mi vagyunk, az egész ország, a front szabadított meg minket a diktatúrától, a kommunizmustól, tehát azonosulni tudtunk a fronttal. Aztán teltek a hónapok, s a front arculata megváltozott. Kezdett újra rózsaszínűvé válni a vezető alakulat. Aztán az újságok révén ide is eljutottak a hírek, hogy a korrupt polgármesterek kiszolgálják a korrupt vezetőséget... Hát mindezek a tények oda vezettek, hogy elveimmel összeegyeztethetetlennek tartottam, hogy ezt a korrupt, felemás hatalmat mint polgármester kiszolgáljam. Egyszer egy RMDSZ-gyűlésen valaki azt mondta: a polgármesterek mind korruptak. Hát én ezt magamra vettem, és beadtam a lemondásomat. No meg az ember célja az építés. Nem? Hát itt mindent lehet csinálni, csak építeni nem. Persze a szó tágabb értelmére gondolok, a jövőépítésre. Itt egyelőre csak konzerválni lehet azt, ami volt, ami van. Az anyagi lehetőségek minimálisak, hogy ne mondjam: nem léteznek. A polgármester, minden helyi vezető egy anakronisztikus pénzügyi szabályozással dolgozik, semmi szabad tér, szabad kezdeményezés szóba sem jöhet. — Ön mellett a polgármesteri hivatalban ott volt Sipos Imre titkárként, aki a régi rendszerben néptanácselnök s egyben párttitkár volt. Hogy tudtak együtt dolgozni? — Nézze, ő volt, aki volt. Én vagyok, aki vagyok. Nekem soha nem voltak funkcióim. Persze, hogy folyt egy kis politizálás a polgármesteri irodában. Ki nem politizál manapság? Őt azok, akiknek soha nem volt földje, nyilván arrafelé manipulálták, hogy a kollektív megmaradjon. Ha nem is mint termelőszövetkezet, de mint valamiféle társulás. Hogy az milyen jó lenne. Nálunk még a civil társadalom mint olyan, nem létezik. Most kéne kialakítani. De az ilyesmi nagyon nehezen megy a sok régi beidegződés miatt. Én ilyen szempontból nagyon radikális vagyok. Mert meggyőződésem, hogy ami ’89 előtt volt, az falun is nagyon rossz volt. S ennek a rossznak az eszköze a téesz volt. Tehát azt gyökeresen el kell vetni. Ez egy olyan szükséges rombolás, ami után valamikor elkezdődhet az építés. Itt ezzel a témával kapcsolatban még a falvak közt is különbség van. A szentháromságiak haragusznak rám, mert egyszer megmondtam, hogy elmaradott falu, mert ott nem alakultak ki a parasztgazdaságok. A szentháromságiak a 40-es évekig zsellérek voltak. Bede már nyíltabb, nyitottabb falu. Az emberek másképp viszonyultak a rendszerváltáshoz. Hazavitték a közösből lovaikat, s nekifogtak dolgozni. —ön végérvényesen lemondott a polgármesterségről ? — Igen. Többet nem vállalok funkciót. Én támadható vagyok. A postaládánkba berakott névtelen levelek hol azzal vádoltak, hogy kulákivadékként a nagygazdák felé húz a kezem, hol meg azt hányták a szememre, hogy párttag voltam, de hát köztudott, hogy a történelem szakra csak úgy volt esélyem bejutni, ha párttag lettem. Ezt sikerült elérnem, de hogy régész legyek, azt nem... (Folytatás a következő lapszámunkban) Előzetes egy Horváth Imre november 4-én ünnepli 85. születésnapját. Néhány nappal ezelőtt nagyváradi otthonában vallott az ÉLETRŐL: „Akármilyenek a napok, szenvedéssel terhelve is jobb élni. Közben van egy-egy enyhébb pillanat, a félelem lucidum intervalluma, ami kárpótol. Nem veszett ki belőlem a remény a születésnapra A magányos, megfáradt, beteg nagyváradi költőre gondolva, megrázó őszinteségű sorait olvasva, e sorok írója arra kéri az olvasót, hogy november 4-én legalább gondolatban mondja ki: ISTEN ÉLTESSEN, IMRE BÁCSI! BARABÁS ZOLTÁN Esküvőből Pontosabban esküvő helyett temetés lett a vége annak a szomorú autózásnak, melynek főhősei a régens illetőségű Bugnariu Dániel Mihai, húszéves fiatalember és menyasszonya, Ofelia Precup volt Az autót az ifjú pár nászajándékba kapta. temetés ezzel indultak kocsikázni, amikor Marosoroszfaluban egy útszéli fának szaladtak úgy, hogy a személygépkocsi motorja néhány méterrel elrepült a baleset színhelyétől. A két fiatal szörnyethalt — két nappal az esküvő előtt. (Bögözi Attila)