Romániai Magyar Szó, 1999. március (11. évfolyam, 2989-3019. szám)
1999-03-13 / 3001-3002. szám
Március (Folytatás az a. oldalról) ünnepi szónoklatot is fiatal hölgy, Pigniczky Réka tartotta, akinek szülei magyarok. A keleti part városai közül Bostonban és környékén élnek nagyobb számban magyarok. Boston nagy egyetemi város, sok a magyar származású egyetemi tanár is. A bostoni március 15-i ünnepség hátterét az adta meg, hogy 1851-ben amerikai útja alkalmából Kossuth járt Bostonban és a Faneuil Hallban előadást tartott. A bostoni magyarok emlékülésüket ugyanabban a teremben tartották, ahol 147 évvel ezelőtt Kossuth is beszélt. Az amerikaiak rokonszenveztek a magyar forradalommal, felismerték saját elveiket a magyar forradalom célkitűzéseiben, olyannyira, hogy 1849. szeptember 6-án Lincoln A magyar szabadság ügyével egy rokonszenv-nyilatkozatot tett közzé. Az 1998-as emlékülésre a bostoni magyarok szép meghívót nyomtattak, ebben a Kossuth és Petőfi arcképe mellett korabeli újságból Kossuth bostoni fogadtatásán, is közöltek képet. A meghívóból két nyelven olvashatta a közönség a Nemzeti dal, a Himnusz és az esten előadott Kodály- és Bartók-dalok szövegét. A bevezető beszédet a Massachusetts Magyarok Társaságának megbízásából Serényi Péter tartotta, aki anyai ágon a Jósika család leszármazottja, gyermekként sokszor megfordult Várfalván. Ötven év után 1997-ben látogatott Erdélybe, dobozban hazai földet vitt öreg nagynénje kérésére. Az Erie tó partján fekvő Buffalóban is ünnepeltek a magyarok. A március 15-i ünnepség a Riverside Parkban felállított Petőfi-szobor megkoszorúzásával kezdődött, majd a Szent Erzsébet templom nagy termében ünnepi műsorral folytatódott. (A Riverside városrészben élt a legtöbb magyar régebben.) Az ünnepélyt Tarnói Éva, az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének buffalói elnöknője szervezte. Az ünnepi beszédet Baransky Tibor gimnáziumi tanár tartotta. Az ünnepi műsorban felléptek a Toldi Miklós cserkészcsapat kiscserkészei, akikkel Váradi Réka, Szabó Zsuzsa és Lehotai Vera foglalkoztak. Az ünnepségen önálló műsorral vett részt a buffalói magyar orvosszövetség meghívására tapasztalatcserén tartózkodó 8 magyarországi orvostanhallgató. A délutáni ünnepélyt magyaros vacsora zárta. Némileg ismerve az amerikai körülményeket mély tisztelettel hajtok fejet a buffalói magyarok előtt, hogy szétszórtságukban ilyen ünnepséget tudtak szervezni! Mert könnyű leírni, hogy szerepeltek a kiscserkészek. Ezek a 6-10 éves gyerekek a Szent Erzsébet templomtól vagy a Magyar Háztól 20-30 km-es távolságra laknak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden szombaton vagy a papa vagy a mama beviszi a gyereket. Általában meg is kell várnia, mert hazamenni nem érdemes a nagy távolság miatt. Az oktatók, a magyar foglalkozás vezetői minden ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat, a magyar közösség ügyéért. És mennyit kilincselhetett és lobbyzhatott a két magyar orvosprofesszor, hogy befogadhassa a Buffalói Egyetemmel és klinikákkal a 8 magyar diákot! S végül a vacsora! Lelkes háziasszonyok készítették önkéntes munkával, a közösségért. Önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés, mi vajon áldozunk-e annyit magyarságunk megtartásáért, mint a buffalóiak? Nem az anyagiakra gondolok, ebben nem mérhetjük össze magunkat, de nem csak kenyérrel él az ember. A munka, az ötlet, a szellemi áldozat nem kerül pénzbe! A chicagói ünneplők a Szent István Király templom nagytermében gyűltek össze - olvastam Harmath István beszámolójában, amely a Kanadai-Amerikai Magyarság március 28-i számában jelent meg. Az egybegyűlteket Krémer Sándor, a műsor szervezője köszöntötte, majd felolvasták az Egyesült Államok Elnökének, Bill Clintonnak és Jim Edgar, Illinois állam kormányzójának az ünneplő amerikai magyarokhoz intézett köszöntőjét. A magyar himnusz után, amelyet a Chicagói Baptista Egyház kórusa adott elő, Makkai Ádám költő, University of Illionis nyelvészprofesszora mondotta el az ünneppel kapcsolatos gondolatait. A művészi műsort Katona Mária és Major Klára állítottáik össze.. A 22 közreműködő között számomra két ismerős ^peypt^fede^tepi fejj Bicók Boriskáét, aki 1996 novemberében engem a repülőtéren várt kis cserkészekkel foglalkozó diáklány és a Nádas Tasét, aki chicagói vendéglátóm legkisebbik fia. Ifj. Nádas Gyula mérnök egyetemi tanár és felesége Erika, áldozatkészséggel viszik tovább azt a magyarság-öszszetartó nemes munkát, amit id., Nádas Gyula kezdett el Clevelandban a negyvenes évek végén. A kis Tas harmadik generáció, de Vörösmarty-verset szaval! A Nagy Tavak déli partján élő magyarság szoros kapcsolatban áll az északi part magyar közösségeivel. Az országhatár ez esetben nem akadály. Chicago és Cleveland magyar családjai főleg a Kanadai-Amerikai Magyarság c. lap előfizetői. Az 1996-ban Clevelandban megrendezett Magyar Kongresszusra sokan jöttek Torontóból és Montrealból, biztos az 1998. március 14-én tartott torontói Rákóczi-bálra is sokan rándultak át a déli partokról. A bált a kanadai magyarság egyik legrangosabb alapítványa, a Rákóczi Alapítvány rendezte a Kanadai Magyar Kultúrközpont Árpád termében. A bál teljes bevételét a magyar ifjúság érs kultúra támogatására fordították. Nemcsak bállal ünnepeltek a torontói magyarok, hanem üléssel is. Erre is a Magyar Ház Árpád termében került sor március 15-én délután. A rendezők a Kanadai Magyarok Szövetsége és a Körösi Csoma Sándor Történelmi Társaság volt. Ünnepi beszédet ft. Dömötör Tibor püspök tartott. Az ottawai rendezvények házigazdája a Magyar Nagykövetség volt. A nagykövetség a kanadai Országos Könyv- és Levéltár épületében mintegy 300 vendég részvételével tartott megemlékező ünnepi fogadást, amelyet egyórás kultúrprogram előzött meg, magyar-kanadai művészek közreműködésével. Az ünnepség keretén belül megnyitották a Magyarok Kanadában c. kiállítást is. A kiállítás anyagát a magyar-kanadai kultúra emlékeinek legnagyobb magánkézben levő gyűjteménye, a George Demmer-archívum adta. A látogatók régi újságokat, dokumentumokat, fényképeket és olyan tárgyakat tekinthettek meg, amelyek az évszázados kanadai magyarság életének tárgyi emlékei. A rendezvényen a magyarság képviselőin kívül jelen volt a Kanadai Parlament, a Külügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium, és az Ottawában akkreditált diplomáciai testület tagjai és vezető kanadai újságírók. Ottawában Kossuth-szobrot is avattak. Ezt a Magyar Nagykövetség főbejárata mellett helyezték el. A bronz Kossuth-fej Füzy Tibor magyar szobrászművész alkotása. A gránit talapzatot a kanadai magyar közösségek adományozták. A szobrot Kossuth Lajos Torontóban élő leszármazottja, Kossuth Katalin leplezte le. * 1997-ben a Magyarok Világszövetségének keretében megalakult a Magyar Ifjak Világfóruma. Ez a szervezet az 1848-49-es tavaszi erdélyi és felvidéki magyar hadműveletek fontosabb állomásainak megtekintésére szervezett kirándulást. Az erdélyi útvonal Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt és Aradot érintette a felvidéki Léván, Nagysallón és Komáromon keresztül. A kirándulások programját már az év elejétől közölték az amerikai magyar újságok, toborozva ezekre elsősorban az ifjúságot. Egy-egy ilyen csoportos kirándulási bálok bevétele (pl. a Rákóczi-bál), egyesületek és magánszemélyek támogatása teszi lehetővé. Ezek megnyerése a program megvalósítása érdekében a szervező, ez esetben a Magyar Ifjak Világfórumának feladata. Az emigrációs magyarság egy különleges versantológia kiadásával tisztelgett 1848 emléke előtt. A Gloria Victis kötet szerkesztőjével, Tollas Tiborral Saáry Éva, a Kanadai-Amerikai Magyarság riportere készített interjút. Falu végén • Fotó: OLÁH ISTVÁN / RMSZ Kóvékompozíció • Fotó: OLÁH ISTVÁN / RMSZ szabad szombati melléklet GÁBOR FERENC 'T'EMZ'nÉSZAC A temető-ház - ravatalozó. Oly kísérteties, nyomasztó, hogy az ember ajkán a hang megáll. Bent egy sárgára festett koporsó a hosszú, fenyő-asztalon fedetlen, rózsák, szekfűk a fehér leplen s levelek -életet jelképező minták, a falon csokrok, koszorúk művirágokkal ékesítve, (milyen szürke szimbólumok), a Tetemen egy tűzpiros élőszekfükből font koszorú nyugszik, egy csokor fehér és lángszín kardvirág. Az arca régi rózsás most viasz, hó-zsebkendővel letakarva, láthassa meg, aki akarja... Bent a család s néhány rokon és jó ismerős a ravatal körül áll, mint néma életkövület-Hány lélek rezdül... s hányféle rezgés... Mélység, felszín, szánás, sajnálat, sajgó fájdalom, nyers közömbösség. - Van, kinek senki, semmi - csak holt anyag, kit száraz lélekkel búcsúztat a pap. De áll valaki a koporsó főn kinek könnye nincs - de mélyen, belül úgy érzi, véghetetlen űr tátong, hogy beleroskad. Nézi, de nem látja a halottat, Párját, csak az élőt, a támaszt, a Kedvest. - A MINDENT... aki, ami volt. Akit elvesztett. (1999 február) Amikor elbúcsúztunk (Folytatás az a. oldalról) Nyomorú ez a nyár nekem. Bizalmasa lettem, akár egy kisgyerek. A piacon együtt választottuk ki a legjobb körtét és barackot az útra, együtt várunk a barátnőjére, és csak nekem mondja el, hogy állást kínáltak neki, csak engem zavar, hogy akár ott is maradhat, hogy holnap már nem lehetek fontos, hogy máshol is élhetne. Ez még jobban zavar, mint kilátszó sárga bugyija, ahogy a széken hátradől, egy fél óra múlva mit érek én, egyedül cigarettázom és utálni fogom ezt a gyönyörű, kihűlő délutánt, a teraszokon turbékoló bögyös macákat, a poros várost. Nagyot hallgatunk, pedig nem azért jöttünk ide. Csak nézem, mintha utoljára látnám. Talán így van, utoljára látom ilyennek. Gyönyörűen lebarnulva, megdöbbentő őszinteségével és furcsa kérdéseivel. Nem merek az órámra lesni, még mennyi ideig csak az enyém. Nem tudom a szemem levenni róla, de hát nem is akarom. Szinte mindent elrontott az a karcsú pincérnő bizalmaskodó köszönésével. Pedig most nem akarok arra gondolni, hogy mások is léteznek, hogy máshoz tartozik valójában, bármilyen elegánsan is hallgattunk eddig erről, nemsokára úgyis megérkezik a barátnője, akkor majd hallgatni fogok és alig nézünk egymás szemébe, de addig csak nekem ilyen, bámulom és irigylem is az utazás előtti feldobódottságáért, mintha ezt nem szabadna előttem kimutatnia... Halál nyugodt vagy, pedig most derítettük ki, hogy már elment az autóbuszod, korábban indult, mint ahogy tudtad, mégis olyan felszabadultan és sejtelmesen kacagsz, mint aki tudja, hogy tőle függ az életem, egészen zavarban vagyok, tudom, ettől még nem fogsz itt maradni, rövidesen az is kiderül, újabb járat indul, már be is állt, felviszed a csomagodat, helyet keresel és kiintesz az ablakon, nagyon rossz ott látni téged, aztán mégis lejössz, semmitmondó kérdések és válaszok után egy-egy könnyű puszit adsz nekünk, azt akartam mondani, gyönyörű, nem is tudom, milyen jogon integetek neki, haját hátrasimítja, másik kezével integet, kedvesen, gyerekesen, az udvariasságon túlmenően. Mitizáltam magamnak egy lányt, aki most elmegy.