Sárospataki Lapok, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-12-23 / 51. szám
973 SÁROSPATAKI LAPOK. zott napjait tölté. A sárospataki iskolának 700 forintot hagyományozott. Munkái: 1. Halotti magyar oratio, tek. Rádai Pál úr fölött. 1735. 2. Exegesis analitica primae epistolae, scti. .Johannis. Tiguri, 1757. és több kézirat. 67. 2 dik Szatmári Paksi Mihály 1742—1772. 2■ dik Szatmári Paksi Mihály, a már említett hasonnevű egyénnek legidősebb fia. Született M.-Vásárhelyt, 1715-ben, hol atyja akkor tanárkodott. 1734-ben a sárospataki akadémikusok közé lépett. 1739-ben külföldre utazott s Leidenben és Franekkerben tette magát othonossá a hittanban és nyelvészetben. 1742-ben a keleti nyelvek tanárául iktattatott be a sárospataki főiskolába, midőn a nyelvek eredetét általában, de különösen a héber nyelvet fejtegette. Egy év múlva Csátra vitték papnak, de 1744 ben ismét visszatért atyjának helyét elfoglalni, kinek egyszersmind fizetését is megkapta. Tanárkodása alatt az iskola nemcsak szellemileg von emelkedést, de külépítményeiben is tetemesen gyarapodott. 1771 vége felé gutaütést kapván, a következő évben lemondott hivataláról, az elöljáróság által éltefogytáig egész fizetése megajánltatván. Meghalt 1778-ban. «Szatmári ékesszóló és tudós egyén volt — mint Szombatin írja — nagy rábeszélő tehetséggel, csakhogy az eleve bevett véleményhez makacsúl ragaszkodott, s a leckéken kelleténél hosszadalmasabb volt.» Nehány latin verse és két halotti predikatiója jelent meg nyomtatásban. Az egyik Szuhai Erzsébet (1765.), a másik Darvas Borbála fölött (1769.). 68. Bányai (felső) István 1744—1767. Bányai István szül. Erdőhorvátiban, Abaujmegyének Zemplénre szögelő helységében*), Tolcsva mellett, 1711- ben. Tanúit Sárospatakon, hol 1727-ben íratott be a felsőbb tanulók közé. Öt év múlva a német nyelv elsajátítása végett ment Pozsonyba, hol egyszersmind a tudományokkal is komolyan foglalkozott. Visszatértével újólag a sárospataki múzsák fogadták körükbe s 1736-ban a szónoklati osztály vezetése és a könyvtárnokság bízatott reá. Ezen állomáson volt 4 évig, midőn külegyetemek látogatására indult, hol 3 évet töltött. 1744. febr. 12-én foglalta el a történelem, ékesszólás és észjog tanszékét Sárospatakon, mely alkalommal «de libertate artium humaniorum nntrice» című beköszöntőt tartott. A folytonos szellemi munka erejét végre megapasztván, 1767. február 27 én lemondott hivataláról s Erdőhorvátiba vonutt, hol május 25-én költözött jobblétre. Csinosan írt és beszélt latinul. Művei: 1. Gileadi balzsamom, a döghalál ellen. Lampe után. Franekker, 1741. 2. Dissertatio prima, ad vatitima Danielis. Franequerae. 1742. 3. Supremum pietatis munus rdi. ac dlar. viri Michaelis Szatmári manibus devotum. Egyéb ez alkalommal mondott beszédekkel kinyomatott Kolozsvárt, 1748. 69. Szatmári Paksi Pál 1759—1766. Szatmári P. Pál orvostudor, az 1-ső Szatmári Mihálynak a fia, a másodiknak testvére, szül. 1730-ban, Marosvásárhelyt. Tanult Sárospatakon, felsőbb tanpályára 1743-ban lépett. Huszonegy éves korában már a költészeti osztálynak jön tanítója, azután pedig közköltségen küldetett külföldre, hogy a bölcsészeti-, természet- és mennyiségtanban tökéletesítvén magát, ezek valamelyikének majdan tanára lehessen. Franekkerben ért célt. *) Ma már Zemplén megyéhez tartozik. Szerte. 974 hol egyszersmind az orvosi tanokat is bevégezte és 1758- ban tudorságot nyert. 1759-ben avattatott fel, mint a bölcsészet és görög nyelv tanára a pataki főiskolában. Beköszöntő beszédet ily címen tartott: «De medicinae in philosophia utilitate.» Olykor művészetet is tanított. Meghalt 1766-ban. Arcképe megvan a főiskola könyvtárában. Művei: 1. Dissertatio de simplicium remediorum prae operose concinnatis praestantia. Franequerae, 1757. Ismét Claudiopoli, 1760. 2. Disert. inauguralis de morte naturali. Franequ. 1758. Ismét Claudiopoli 1760. 3. Kis világ. Halotti versek Patai Sámuelné fölött. 1765. 70. Szentes János 1767—1781. Szentes János szül. 1735-ben. Szellemi mívelődésének a sárospataki tanoda volt színhelye, hol a magasabb tudományokat 1750-ben kezdette hallgatni. 1759-ben a rhetorica osztályt vezette. 1760-ban ment Franekkerbe. 1766-ban Aranyosra hívták papnak, de még ezen évben megválasztatott pataki tanárál, mely tisztébe a következő év május 1 -én iktattatott be. Ez alkalommal « De bona fama virtutum stimulo» című értekezést tartott. Tanított földrajzi, időtant, ó- és újszövetségi történelmet, ész- és nemzetközi jogot, latin irodalmat stb. 14 és féléven keresztül. 1781. szept. 3-dikán végezte be földi pályáját. Szónoklatával annyira feltűnt, hogy némelyek «aranyszájú szent Jánosnak» címezték, mint Szombathi írja. Munkái: 1. Dissertatio philologico-theologica. Franequ. 1761. 2. Dissertatio ad Eccles. Cap. XII. v. 1—7. Franequ. 1762. 71. Szentgyörgyi István 1767—1797. Szentgyörgyi István szül. Aszalón, Abaujmegyében, 1786-ban. Alsóbb iskoláit Patakon végezte, de 1752 körül a rimaszombati gimnáziumba ment, hol akkoriban a híres Losonczi József tanárkodott. 1754-ben íratott a pataki tógás ifjak közé. 1760-ban, mint a költészeti osztály köztanítója, 1763-ban pedig, mint a metaphisica helyettes tanára szerepelt. 1764-ben már Alsóborsodban, a nemes-bikki egyház lelkészi állomásán találjuk. 1767-ben jelöltetett ki ideiglenes tanárút az elhunyt Szatmári Pál helyébe, s hivatalát szept. 17-dikén Gábri Miklós elnöklete alatt foglalá el, midőn iktatási beszédében «De variis philosophorum cosmogoniis» címen értekezett. Azonban egyházát csak decemberben hagyható el. Hivatalában 1770 jul. 16-án erősíttetett meg véglegesen. Szentgyörgyi nevének tiszteletet kölcsönzött a ritka elmetehetség, melylyel a sors megajándékozta, s melynek köszönhette, hogy külakadémiákon járás nélkül is a szó teljes értelmében megfelelhetett hivatásának. Valószínűleg ezen körülmény okozta ideiglenes működését. Utóbb azonban tehetségeit az elöljáróság felismervén, a rendes tanári széket tőle meg nem tagadhatta. 1797-ben vált meg hivatalától s erőcsökkenése folytán az aratási közvizsgákon már meg nem jelenhetett. Meghalt 1799. okt. 1-én. Ezen időszakra esik, hogy a m. k. helytartó-tanács a főiskola bel- és külállapotának megvizsgálását (1774.), az alapítványok mibenlétének kifürkészését (1778.) Zemplénmegye által foganatba vétetni elrendelte; továbbá, hogy az ifjakat a kegyurak és jóltevők adakozás végetti megkeresésétől, a predikálás és könyörgéstől, sátorosünnepek, aratás és szüret alatt eltiltotta (1784.), mely