Sárospataki Református Lapok, 1921 (16. évfolyam, 1-35. szám)

1921-10-30 / 27. szám

S JS d i i :i. 146...1 -! , V> : V4 ■ . SÁ'líOál’ATAKI HEFOKMÁiyjS L..Í'uE Krisztus Üzenete, bibliamagyarázat alkalma­zással (11 lap); tartotta a debreceni nagytemplom­ban dr. Lencz Géza debreceni egyetemi theol. tanár. Kapható Hegedűs és Sándor cégnél, Debrecenben. VEGYES KÖZLEMÉNYEK: Az új negyedév küszöbén a hátralékos előfizetési díjak szíves beküldését kéri a Kiadóhivatal. A Főisko­lnk új papi gondnokának, Janka Károly cigándi lelkész, nemzetgyűlési képviselőnek új állásába való ünnepélyes beiktatása november 1-én délelőtt fog az igazgató tanács teljes ülésében végbemenni. — Október 31. Főiskolánk a reformáció meg­indulásának 404-ik évfordulóját a hagyományos kegyelettel és ünnepélyességgel fogja megülni, d. e. 9 órakor alkalmi isteni tisztelettel, délután 3 óra­kor emlékünnepéllyel, amelyen dr. Szabó Sándor jogakad. tanár fogja az emlékbeszédet tartani. — A főgimnáziumi „­Erdélyi Önképző-Kör“, mely fő­iskolánk és a vidék közt kívánatos szellemi össze­köttetés fentartása, a falu kultúrájának emelése céljából programmjául tűzte ki a vidéki kirándu­lások, vidéki ünnepélyek tartását s tavaly már két ilyen kiránduló ünnepély­t rendezett, októ­er 30-án Lukára fog k rándulni és a lukai gyülekezet előtt reformációs emlékünnepélyt rendezni. — Dj theologiai tanár. A pápai theol. akadé­mián az ószövetségi tanszékre Tóth Lajos zólyomi menekült lelkészt választották r. tanárrá, aki Svájcban és Skóciában fejezte be theol. tanulmá­nyait. — Mezőkeresztes ref. gyülekezete okt. 23-án iktatta be főgondnoki állásába Bottlik Józsefet, a nemzetgyűlés alelnökét A zsúfolásig megtelt tem­plomban, hol a vendégek közt Zsóry György al­pán, egyházmegyei gondnok is megjelent, Tóth Béla esperes tartotta az ünnepi beszédet, majd Szabó András helybeli lelkész meleg beszéd kíséretében kivette az esküt az új főgondnoktól, akit azután Pósa Péter tanácsbíró üdvözölt az alsóborsodi egy­házmegye nevében. Ezután Bottlik József tartotta meg székfoglaló beszédét, mely a gyülekezetre mély benyomást tett. Az isteni tisztelet a Hymnusz eléneklésével végződött.­­ Az erdélyi magyar ref. egyház kolozsvári tanárképző intézetének működését az oláh kormány a történelmi jogfolytonosság és a kisebbségi jogok megtagadásával erőszakosan beszüntette.­­ Az Országos Református Lelkészegyesület debreceni közgyűlésén október 26 án, Baltazár D. püspök megnyitó beszédje után Sütő Kálmán ter­jesztette elő a választmánynak következő határo­zati javaslatát. A közgyűlés tudatában van azok­nak a sérelmeknek, amelyeket ref. egyházunknak lépten-nyomon szenvednie kell. Ilyenek például, hogy a hősi halált halt katonák emlékére Mind­­szent napján kell emlékünnepet rendezni. Országos ünnepségek alkalmával egyetemes ref. egyházunk közreműködését, mellőzik. Képviseletünket a főrendi­házban sérelmünkkel kívánják megállapítani. Nagy­gyűléseken és sajtóban tekintélyes, nem ritkán felelős állásban levő, személyiségek a s­egnum Marianum visszaállítását hirdetik. A pápa Kapisz­­tránt a nemzeti hadsereg védőszentjévé kinevezte, stb. Mindezek tekintetében kívánja a közgyűlés: a) hogy ezek a visszaélések megszűnjenek, a felekezeti béke és vallási egyenjogúság szemmeltartásával orvosoltassanak ; b) A főrendiháznak az összes ref. püspökök és főgondnokok tagjai legyenek; c) A jus piaceti figyelembevételével tiltakozik a pápai ren­deletnek a kormány és az alkotmányos államfő előzetes engedélye nélkül való kihirdetése és a püspöki kinevezések ellen, speciálisan: Kapisztrán Jánosnak a ref. katonák nagy számát magában foglaló nemzeti hadsereg védőszentjévé való kinevezése ellen és hasonló jogtalan rendelkezések és külső beavatkozá­sok megakadályozására a kormány figyelmét felhívja; d) Felszólítja a nemzet gyű és ref. lelkész­ képvise­lőit, hogy az országháziak erősebben képviseljék a protestáns érdekeket­; e) A tisztviselőknek szóló vasúti kedvezményt a kormány a ref. lelkészekre is terjessze ki ; f) közgyűlés feliratot intéz a mi­nisztériumhoz, hogy a közalkalmazottak természet­beni ellátását, készpénzsegélyét­ a lelkészözvegyekre is terjessze ki; g) Felháborodásának ad kifejezést amiatt, hogy a debreceni Templomegyesület alap­szabályait a belügyminiszter még mindig nem erősí­tette meg, holott az alapszabályok a kormány által kívántak szerint módosíttattak. Keresztesi L. in­dítványára a közgyűlés kimondotta a Kálvinéul­ javára egy „Baltazár-Kavasz alapítvány“ létesítését s arra a jelenlevők 15—20,000 K-t azonnal össze is gyűjtöttek. A közgyűlés felhívja a konventet és a nemzetgyűlést arra, hogy a kormány a lelkész­­özvegyeknek rendkívüli segélyt utaljon ki. A tiszt­­újítás során elnökké újból Baltazár Dezsőt, alel­­nökké Czeglédy Sándor és Nagy Ferenc esperese­ket, titkárrá Csikesz Sándort, jegyzővé Juhász Lász­lót és Sütő Kálmánt választották. Az egyesület, hogy az elszakadt országrészek lelkészei is helyet foglalhassanak benne, címét Ref. Magyar Lelkész­egyesületre fogja változtatni. A közebéden a papi árvák javára 6000 K-t gyűjtöttek.­­ Csokonai V. Mihály összes műveit rendezi sajtó alá, kritikai kiadásban, főiskolánk két lelkes, irodalmi buvárlatokkal foglalkozó tanára: dr. Gu­lyás József és Harsányi István. A kiadás, mely a Géniusz bu­dapesti kiadó r.-társaságnál fog meg­jelenni, régen érzett hiányon fog segíteni, mert Csokonai művei teljesen kifogytak a könyvpiacról. Növelni fogja a kiadás értékét és jelentőségét, hogy a buzgó kiadók fáradhatatlan kutatásának, utánjárásának Csokonainak sok eddig teljesen isme­retlen vagy elveszettnek tartott költői munkáját, valamint több levelét és egyéb iratát sikerült nap­fényre hozniuk és az ú­j kiadásba besorozniuk, úgy­hogy ez lesz a magyar népies költészet kiváló képviselőjének első teljes kiadása. A kiadás nyom­tatása már megkezdődött s karácsonyra meg fog jelenni a könyvpiacon. Fölfedezésükről, a napv­lágra hozott nagy értékű költői és prózai alkotá­sokról a kiadók nov. 5-én Budapesten az irodalom­­történeti társaságban, nov. 17-én — a nagy költő születésnapján — Debrecenben a Csokonai Körben fognak ismertető előadást tartani. Fatak örvendhet, hogy az új és teljes Csokonai az ő főiskolájából indul a magyar irodalom könyvpiacára . Nyomatott a ref. főiskola könyvnyomdájában Sárospatakon, 1921—1946.

Next