Sárospataki Református Lapok, 1939 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1939-01-01 / 1. szám
1. szám. Sárospataki Református Lapok 2. oldal. Megszakítás nélküli, örök— magunkat való elégedetlenséggel, igazaink mellett való kemény kiállással, Isten fegyverzetébe öltözötten kell nekünk vállalnunk a harcot: —az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen — ha azt akarjuk, hogy az Isten Igéje anyaszentegyházunk és hazánkra vonatkoztatva mindenekben beteljesedjen. A holnapokért küzdve — tanulságszerzés okáért hátra is kell néznünk, sok mindent meglátva, el kell azt ma mondanunk világhallatára. Tudnia kell azt ma minden igazán magyarnak, hogy az izig-vérig magyar fajta népnek, — mondjuk ki bátran, nekünk, református magyaroknak! ment itt a sorsunk mindig a legrosszabbul... Pedig Istent s hazát nem szerethetett úgy soha semmiféle közösség, — mint ahogy apáink erre példát adtak. Mindig csak az Istentől kapott jussunkat kértük és nem többet! — soha. Egy kis boldogságra s a jól értelmezett szabadságra vágyakoztak apáink.... Idegenek lettek, mint elnyomók — urak felettünk s a lázadók bélyegét kellett hordoznia Isten jókedvéből teremtett magyaroknak az egész világ előtt. Itt mindennek másképen kell lenni ezután! A ma emberének, — ״ kényelmesen élnie nem lehet!“ — így hirdette legközelebb ezt az igazságot az olasz nemzet legnagyobb fia. Igaza van !. Ma mindenkinek erején felül kell dolgoznia, hogy a világégés után, a romokon felépüljön a réginél jobb és gyönyörűségesebb, — a békesség evangéliumának készségével megteremtendő új világ.... Meg fog születni ez az új világ is! Én rendületlenül hiszek — fajtám és nemzetem örök életében ... Az örökkévaló : egy nemzetnek, — éppen úgy mint az egy anyaszentegyháznak élő tagja, vagy ága, vagy ágán egy levél vagyok ? ... Mindegy! — a fő az, tudjam, hogy Isten itt is és igy is bízott reám valamit. Ezt az egy életemet Istenem és hazám ügyének szolgálatára kell odaállítanom... Ha összetörne az életem ebben az esztendőben, ha csalódások, jajtók útját járva — s elcsendesülő szivemmel lehullanék az Élet fájáról — csak annyi történik itt majd, hogy lehull egy levél az ágról, de a törzs — a test — a nemzet élni fog örökké! Minden kornak meg volt és meg lesz a maga tennivalója. A mi küldetésünk úgy látom: az, hogy behívjuk, befogadjuk és elszállásoljuk a magyar szivekbe az örökké élő Krisztust s ha ez meg lesz — Isten aláhajlik újból segítségünkre. A mi küldetésünk az, hogy a sokszor pásztor nélkül maradt árva magyarokat — a személyes pásztorálás által visszavezessük az atyai hajlékokba ... Az Isten és az élet szerelmének kell megtöltenie itt minden magyar szívet. Igére és imádságra szomjazó népet kell itt nevelnünk, melynek nyíltan megvallott célja: Isten dicsősége és a közös emberi boldogság munkálatának szolgálata. Mi mindig az evangélium igazainak védelmére vállaltuk harcainkat. Igazaink tudatában sohasem gyáva meghunyászkodással, meghátrálással , hanem mindig élő hittel, előre nézve harcoltunk ama bálványistenek ellen, amelyek megrontóivá lettek a boldog világnak s vágyódtunk mindig arra, hogy életet nyerhessünk! A szétszórt csontokat össze kell szedegetni. A nagyon elhanyagolt falu és tanyavilág, a szórványokban élő lelkek gondozását, hősökhöz illő emberszeretettel és szolgálatvállalásával kell véghez vinnünk.......Számba kell venni valahára a mindenütt élő magyar véreinket. Jobban kell törődnünk egymással mint ezelőtt... Jajj lesz nekünk, ha újra csak a régiek maradunk !... Bizony mondom, hogy: — Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni ! Lelkipásztorok, tanárok, tanítók, presbiterek, gyülekezeti munkások mindnyájan apostolok öntudatával; missziós munkát örömmel vállaló istenfiak bátorságával járjunk szerte e világban, hogy Krisztus királysága az emberek között terjedjen ... Ha gyengül a férfiak máskor erős karja, — a nők, — az eget is megvívó édesanya szívek, az imádságos életre elrendelt hites társak zsoltáros, bibliás serege szülessen meg a Duna— Tisza táján. Több felelősségtudattal és az élő hitnek hatalmasabb lendületével folytassuk a pásztori munkák mindenikét... Ne legyen köztünk gyáva, kishitű, ingatag egyetlen egy sem . . . Boldog büszkeséggel higyje és vallja mindenki közöttünk, hogy mindnyájan eszközök vagyunk az Isten kezében! Higgye mindenki, hogy közöttünk ma a legkisebb is — nagy dolgokat cselekedik a köz javára! Az ősök puritán hite; nemesen tiszta keresztyén élete; áldozat és szeretet megmutatása, soha nem lankadó hősi kitartása; a még több lemondás és igénytelenség; a még több imádság és igeélés teheti valóban diadalmassá amaz emberséges akarásokat, amelyek mint szociális és gazdasági reformok útban vannak a magyar falvak népe felé. A szemeink előtt felnövekvő mindkét nembeli magyar ifjúságnak — különbnek és jobbnak kell lennie, mint voltak a mai apák és édesanyák. Döntenie kell ma minden magyarnak, hogy hova álljon , hogy kit kövessen ... Világ boldogító jelszavasok helyett, nekünk, a Krisztus mellett van a helyünk! Az evangélium mindent megújdó lelkének kell átformálnia a mai magyarság életét, hogy a mi édes hazánk egy kívánatos darabja legyen az Isten országának. Minden idők legnagyobb magyarja, aki hazájának szabadsága kivívásáért folytatott harcok során elvesztett mindent, ami kedves és értékes földi értelemben az emberek előtt, a mérhetetlen vagyonnak és kincseknek ura, Rákóczi Ferenc — idegen fogságban, 1719 karácsony éjszakáján tengerpartja mellől üzente régen, tanulságul minden magyarok számára. — ״ Engem egykor egy nagy nyáj pásztorává tettél Uram, — amelyet méltán