Siklós és Ormánság, 1903 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1903-10-03 / 14. szám
I. évfolyam. Siklós, 1903. október 3. SIKLÓS ÉS ORMÁNSÁG TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP, MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, fél évre 4 korona, negyedévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős; szerkesztő : LUKÁCSY IMRE, Baranya-Viszlón, hová a lap szellemi részét illető küldemények intézendők. Főmunkatárs : Dr. VARGHA GYULA, Siklóson. Kiadóhivatal : »MXlSrJEJR'V^« könyvnyomda Siklóson. Előfizetés- és hirdetésfölvétel : ugyanott. Hirdetési árak díjszabás szerint- 1 Előfizetési fölhívás. . A „SIKLÓS és ORMÁNSÁG“-ra október elsejével új előfizetést nyitunk. Előfizetési ára: egész évre 8 kor, fél évre 4- kor, negyedi évre 2 kor. Az előfizetési összegeket kérjük a lap kiadóhivatalához czimezve küldeni. („Minerva“-nyomda Siklós.) Akiknek előfizetése a negyedév végével lejár, szíveskedjenek azt megújítani, hogy a lap szétküldésében fönnakadás ne történjék. A KIADÓHIVATAL. Ormánsági házi ipar. Siklós, október 2. Mig ott fönt az ormokon, az ország fővárosában, nehéz politikai felhők sötétednek s a bennök felgyülemlett villany czikázik, addig a völgyben alant, nálunk, zavartalanul foly a munka a nép közjavának mezején. Egy-egy hatalmas dörrenés távoli moraja pillanatra megállítja ugyan kezünket, de aztán, bízva jobb jövőnkben tovább dolgozunk. Sokat panaszkodtunk,ahogy velünk, drávamenti magyarsággal sem állam, sem megye, sem társadalom nem törődik. Ha földmivelésünk, állattenyésztésünk nem hanyatlik is, de iparunk, kereskedelmünk pang, emiatt nem értékesíthetjük nyers terményeinket. A terjeszkedéstől el vagyunk zárva, mert az apró gazdaságokat, egyik oldalon megoszthatlan ősi uradalmak környezik, másik oldalon a Dráva vet neki határt. A nép egy része századokon keresztül ugyanazt a darab földecskét műveli a nagyobbodás reménye nélkül, más része pedig kipusztul belőle s lesz uradalmi cseléd vagy szlavóniai napszámos. Az ősi viskó elkallódik. Fölemészti a nagyobb a kisebbet. Ha még hozzáadjuk ehhez az egy gyermek rendszer nemzetölő mérgét, nem csodálkozhatunk, hogy a statisztika minden esztendőben tetemes lélekszám apadást mutat. Megközelíti a negyvenezer lelket az a fajtiszta magyarság, mely a Dráva mentén, Ormánság nevezet alatt él és ennek szomorú jövője az említett okok miatt megpecsételnek látszik. Sok vészjelt mutattunk már föl, de mindeddig nem vette észre senki. Most azonban örömmel adunk hírt felőle, hogy mind a három tényező, állam, megye, társadalom megmozdult s talán már a közel jövőben érezni fogjuk a mozgalmak jólétterjesztő hatását. Az első segítséget a fölmivelésügyi miniszter adta. Jó részben ellátván népünket ingyen szőllővesszőkkel, hogy philoxera pusztította hegyeiket, újra telepíthessék. Most jó a kereskedelemügyi miniszter, hogy vidékünk iparának, kereskedelmének fölledítésére hidat vezessen a Dráván keresztül, mégpedig úgy, hogy rajta esetleg vasút is mehessen. Ha a híd csakugyan megépül a mondott időre, akkor a vasút építés már csak egy lépés leend. A két egyesített közlekedési eszköz közgazdaságunknak egészen új, teljesen fölelevenedett képet fog kölcsönözni. De megmozdult Baranyavármegye is, s vele együtt társadalmának legmagasabb alakja Izabella főherczegnő, a népnek fenséges barátnője. Fáradhatatlanul munkálkodó főispánunk, Fehérváry Imre báró kiterjesztette figyelmét az ormánsági házi iparra s legközelebb e vidéken készülő művészies, magyar motívumokban gazdag szövötteseket bemutatja Izabella főherczegnőnek, ki megígérte, hogy pártfogásába veszi az ormánsági házi ipart. Ha ez sikerül, úgy tetemes anyagi emelkedésre lesz kilátása a szegény népnek. A kalotaszegi varrottas országos, vagy talán európai hitre tett szert, mert előkelő pártfogói voltak; az ormánsági szőttes évszázadok óta csak a lakosság házi szükségleteit szolgálja, holott értékét, eredetiségét tekintve aligha áll a kalotaszegi varrottas mögött. Annak a kényszerült elzárkózottságnak, melyben ez a nép él, azóta, amióta az erdélyi székelységtől ideszakadt, az a nagy előnye volt, hogy faji jellegünk ősi vonásait családi és társadalmi szokásaiban, viseletében és nyelvében, arczvonásaiban és foglalkozásában, oly eredetien megőrizte, hogy ma ez a maroknyi nép tanulmánya lehet az ethnológusnak, a nyelvésznek, a történésznek egyaránt. Ennek a népnek kiterjedt házi iparát tanulmányozza most Reichl Károly, m. kir. iparfelügyelő a miniszter megbízásából, kijelentést kér magának a felől, hogy mit lehet tenni ennek föllendítésére. Ha a tanulmány a termékek hasznosságán kívül azoknak nemzeti bélyegére is kiterjed, úgy bizonyosak vagyunk benne, hogy a kereskedelemügyi miniszter nem fog elzárkózni a nagyobb segélynyújtástól. Alkalomszerűnek látjuk e mozgalommal kapcsolatban néhány vonással ismertetni az ormánsági házi szövőipart. Az Ormánságban a szoba téli bútorzatának, minden családban, kiegészítő részét képezi a szövőszék, vagy amint itt nevezik „szücfa“. A szövőszék készítésének tudományát a férfiak, a rajta való munkálkodás ügyességét pedig a nők hagyják apáról fiúra, anyáról leányra. Nem mehet addig férjhez egy leány sem, míg a szűcfán nem tud jól szőni. Amint kiáll a leány az iskolából, azonnal beavatja az anya a szövés elemeibe. A szövőszékben való első ülés épen olyan családi ünnepszámba megy, mint pl. a régi rómaiaknál a tóga első fölvétele. A szövőszék a leány kelengyéjének kiegészítő részét képezi az ormánsági népnél, akárcsak pl. az uraknál a kávés- vagy teásszervice. Csakhogy ez sokkal hasz