Siklós és Vidéke, 1902 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-05 / 1. szám
rendezett mulatsága ez évben is fényesen sikerülenb. * Áruló kulcs. A csendőrség Romeisz Aleksza beremendi lakosnál a minap házkutatást tartott, mely alkalommal a ruhás láda fenekén egy nagy présház kulcsot talált, amely kulcs sehogy sem illet Romeiszék ki lakásuk ajtóira. A kulcs eredetét pedig igen habozva adta elő, állitván, hogy az már készítése óta az ő tulajdonukat képezi. Később oda módisitotta vallomását, hogy a szőlőhegyben találták a kulcsot. A községházánál kiderült, hogy az Szám Mihály présház ajtajának a kulcsa, s hogy a múlt év október fia vában beremendi szellőjében levő présházának ablakát ismeretlen tettesek betörték, s ott az ablakban volt a kulcs elhelyezve. Ez alkalomkor 13 korona értékű szellőt a tettesek elemeitek. Romeiszék tagadják, hogy tudomással bírnának a betörésről. Ez eset a pécsi kir. ügyészségnek bejelentve lett. * Öngyilkosság. Simon József nagyharsányi lakos gyógyithatlan betegsége miatt f. hób án forgópisztolyával agyonlőtte magát. * Vigyázatlanságból bekövetkezett halál. Balog Dávid vaiszlói lakos a múlt év utolsó napján egy magas fára mászott, hol korhadt ágra lépve oly szerencsétlenül zuhant le, hogy szörnyet halt. * Jófogás: Fodor Mihály csendőr őrmester és Darvas Gyula csendőrből álló járőr a f. hó 2 án d. e. 11—12 óra között a viszlói rezulában 5 méter mázsa belföldi leveles dohányra bukkant A közelében ácsorgó egyének a dohányról mit sem akarnak tudni, s tagadják, hogy az az ő tulajdonukat képezte volna. A további eljárás megtehetése végett a csendőrség a dohányt a m. kir. pénzügyőri szakasznak adta át. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy ki rejtette el az ily szokatlan nagymennyiségben felfedezett dohányt. * Thea estély. A múlt évet kedélyesen zárta be társaskörünk, amennyiben igen sikerült thea estélyt rendezett. A szép számmal megjelent tagoknak Kóródi Nándor zenekara húzta a jobbnál jobb talpalá való nótákat, Oly általános jókedv uralkodott, hogy csak a következő év késő reggeli óráiban oszlott szét, egy kellemesen eltölt est emlékével a vidám társaság. Napilap az ókorban. Újabb kutatások alapján kitűnt, hogy a már régi Romának megvolt a maga napilapja. A legújabb ásatások alkalmával táblácskákat találtak, melyekből kitűnik, hogy az Acta Diurna Urbis Róma minden részében és tartományában forgalomban volt. Olyan hivatalos lapféle volt ez, állami hirdetményekkel és vegyes közleményekkel. Tartalmát minden reggel kihirdették a Fórumon, aztán sok példányban leírták és árusították. Az Acta közölte az új törvényeket az új hivatalnokok neveit, azoknak a politikusoknak a névsorát, kik a császártól kihallgatást, vagy ünnepélyekre meghívót kaptak ; az áldozatokat, cirkuszi játékokat, születéseket, házasságokat, válásokat, halálesetek és napi eseményeket. A tudósítások meglehetősen szárazak voltak, Plinius is irt az Actaba, élénk fantáziával. Tőle ered a Phönix ismeretes története, mely a tengeri kígyó előfutása volt. Az Acta régi számait könyvtárakba helyezték ezekből későbbi történetírók és tudósok adatokat merítettek. * Farsang. E héten köszönt be a farsang minden vigságával, pajkos szórakozásával, hajnali virradatig tartó táncmulatságaival. Megnyílnak a báltermek, hogy öt hétig magukba fogadják Terpsidore híveit. A farsangi naptár szerint az idén nagyon siessenek az emberek kihasználni a mulatozásoknak szokásszabta idejét mert az jóval rövidebb, mint máskor. * Kivándorlás Amerikába Tolnavármegyéből. Nagy Székely községből a folyó év tavaszán 35 német földmives kivándorlott Észak Amerika Ohió államának Acron nevű városába, s ott részint mezei munkások, részint építésnél dolgoznak. Hozzátartozóikhoz Nagy Székelybe már több levelet írtak, melyekben arról értesítik őket, hogy elég szép keresetök van, de annyit kell dolgozniok, hogy annyi munka után itthon is megkereshetnék azt az összeget, amit Amerikában kapnak. Azt tanácsolják az itthon maradottaknak, hogy ne jöjjenek ki Amerikába, mert ők is visszatérnek, amint tekintélyes összeget összegyűjtöttek véres verejtékekkel. Leírják levelekben a tengeri út borzalmait : az egész után betegek voltak, s olyan viharral küzdött hajójuk, hogy majdnem mind a tengerbe vesztek A kivándorlási ügynökök főleg Canadába, Észak Amerika hideg vidékére csalják ki a népet, hol nagy hiány van még munkásokban, különösen nőcselédekben Aki azonban hisz a csábító szavaknak, az keservesen megbántja könnyelmű elhatározását. * Az adóvégrehajtások enyhítése. Lukács László pénzügyminiszter az adóvégrehajtások csökkentése érdekében körlevelet intézett e pénzügyigazgatóságokhoz. E körlevél különös figyelemmel van azokra az adóhátralékosokra, akik földmiveléssel foglakoznak s elemi csapások vagy más súlyosabb körülmények következtében olyan helyzetbe jutottak, hogy adótartozásukat most nem képesek megfizetni. A pénzügyigazgatóságok az ilyen feleknek jövő évi július hóig méltányos részletet engedélyezhetnek, természetes azonban, hogy azért külön kell folyamodni. * A tízforintos bankjegyek bevonása. A jelenleg forgalomban levő, 1880. május hó - ről keltezett osztrák értékű 10 forintos bankjegyeket bevonják. Az osztrák magyar bank fő és fiókintézetei 1903 évi február hó 28 ig fizetésképp és átváltás végett fogadják el azokat, 1903. évi márc. hó 1 -től aug. hó 31 ig ezeket a bankjegyeket az osztrák magyar bankban csak a budapesti és bécsi főintézetei fogadják el fizetésképp és átváltás végett. 1903. évi szeptember hótól kezdve az osztrák magyar bank azokat többé fizetésképp el nem fogadja, úgy, hogy, 1903. évi augusztus hó 31 én e bankjegyek bevonásának utolsó határideje lejár. * A pecsedolnyi miholjáci vasút kiépítése érdekében tárgyalások folynak egy budapesti vállalkozó céggel, még pedig kedvező eredménnyel kecsegtetve. A vasút építését azonban valószínűleg csak a dr. miholjáci Dráva hid építésével egyidejüleg fogják megkezdeni. 8245. szám. tkv. 1901. Árverési hirdetmény. A siklósi kir. bíróság mint felekkvi hatóság közhírré teszi, hogy A siklósi takarék és hitel egylet végrehajtatának, Vick János és neje Müller Katalin bissei lakos végrehajtást szenvedő elleni 3200 kor. — fillér tőke követelés és járulékai iránti..végrehajtási ügyében a siklósi kir. jbiróság területén levő a bissei 10 számú tjkvben A f 19. sorsz. a. felvett 27. hrsz. 79. o. i. számú udvar és kertje 800 kor, a bissei 339. sz. tjkvben A f I. sorsz. alatt felvett, 167. hrsz. szántóra az árverés 100 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1902. évi február hó 4-ik napjának délelőtt 16 órakor Bisse község házában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan, becsárnak io°/aát vagyis 80 kor. úgy 10 k. készpénzben ,vagy az 1881.ik 60 ik törvénycikk 42 ik §.ában jelz. árfolyammal számított és az 1881 évi nov. I én 3333. szám alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §. kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi 60. t. c. 170. §. értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt a siklósi kir.biróság, mint telekkvi hatóságnál 1901. évi december hó 18 ik napján. David Samu kír.aijbiró, Egy jó hájból való fiú tanonczul felvétetik, Harangozó József könyvnyomdájában Siklóson. Tizeg klesettek! In7Píl-HílQPttpf beszerez mindenki, ki teljesen lUtulJ MUnülLGl szagtalan árnyékszéket óhajtóiért a tőzeg szagtalanít! Tn7Píl-HnQPtfpt beszerez mindenki, ki a maga és lUZ ulj MUuuuul családjának egészségéről gondoskodik, mert a tőzeg fertőtlenít! Tn7Píl-HílQptfpt *beszerez mindenki, aki a mindenféle 1 Ul.Gy_MUuuUul betegségeket terjesztő pöcegödröt házából eltávolítani kívánja, mert az ilyenre a tőzeg klesettek használatánál többé szükség nincsen. TÖZBJldOSBM kizárólag kaphatók: Kraus Istvánnál, Pécsett. T. Kraus István urnak Pécsett. Ezennel szívesen adom becses tudomására hogy a nekem szállított tőzeg szőr a kiosettekel teljesen meg vagyok elégedve. A kiosettek kifogástalanul működnek és teljesen szagtalanok. Pécs, 1900. junius hó 10 én. Tisztelettel Dr. Mende Lajos. T. Kraus István urnak Pécsett.. Szívesen adom tanubizonyságát annak, hogy az ön által szállított tőzeg-árnyék székek minden tekintetben megfelelő, különösen hangsúlyozom, hogy mióta ezek nálam használatban vannak és az emésztőgödröt használaton kívül helyeztem, az eddigi mindig nedves falak egészen kiszáradtak, Pécs, 1901. május hó. Tisztelettel Dr. Czirer Elek, főorvos, I. Kraus István urnak Pécsett. Ezennel igazolom és bizonyítom, hogy a megyei árvaháznál már egy év óta ezen klosettákből 10 db. van használatban és feltűnő szagtalan voltuk, csekély kezelési költségük folytán legmelegebben ajánlhatók. Keller István, várnagy, mint a megyei árvaház felügyelője. Deák u. i. T. Kraus István urnak Pécsett. Ezennel szívesen kinyilatkoztatom, hogy a nekem szállított tőzeg klesettek teljesen megelégedésemre beváltak és a még visszalérőket is mihamarabb átalakíttatom. Tisztelettel Fodor Pál, ügyvéd és G! W É !HEIL bútor raktára Pécsett, Apácza utcza 2-ik szám alatt a takarékpénztári új palotában. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát teljes hálószoba, ebédlő és Salonberendezésekben, úgyszintén ottománok, ebédlő divánok, lószőr és africz matraczok, tükrök, képek, nádszékek és vasbútorokban. Sehol nemi létező, rendkívül olcsó árak mellett. Hitelkées egyéneknek részletfizetésre is.