Sokféle 1-2. (Győr, 1791)

Második darab - 83. Istók és Kati. Egy Romántz

SOKFELE II, DARAB, 155 E’képen zokogván sírt ’s jajgatott a’ szegény, fiatal Menyetske. Immár nyóltz napot illyen­ képen töltött, midőn egy szép Pünkösti dél u­r­­án, a’ midőn az ó­­vási­­ férje egy puha ágyon el­szenderedett, a’ várbéli kertbe le­járvta, csak­ hogy a’ fáknak, füveknek, ’s virágoknak pana­­szolhatsa fájdalmát. De miként bámúlt­ el — Az lilók felettébb egy szép Vitéz vala, Ámbátor a fokát még nem tapasztala; Ereiben forrott ifjú tiszta vére, Valamennyi Leány vágyott személyére, Igen deli Legény vala termetében, De még sokkal külömb teile’ erejében. A’ Vatikánomi m­usk­ákhoz hasonló, Bátor mint Alc­ides, kartsú mint Apolló. Ez a’ Vitéz immár régen szerette a’ Menyets­­két, ’s ez ismét ötét. De a’ Szüleiknek az ó a­­karatjok az ó szerelmes meg­egyezésekkel sz­űn­­telen ellenkezett. Hogy tehát meg­tsalatott re­­­ménységén vígasztalhatsa magát, el­méne a’ Vi­téz a Szent Földre hart­olni a’ hitetlenek ellen. De hiába, a’ szíve ötét az ő Katijához vis­sza­­húzta. Csak tegnap érkezett­ meg az útról,­­’s még épen semmit se tudott, hogy a’ szívének szíve magát egy másnak adá által. Egy vé­let­

Next