Somogyi Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
Hírek BARCS: Liftet építenek a Szivárvány Gyógypedagógiai Központban, hogy megkönnyítsék a mozgáskorlátozott diákok közlekedését a kétszintes épületben. Minden évben 15-20, mozgásában korlátozott - köztük több tolókocsis - tanulója van az intézetnek, akiket eddig jobb híján ölben szállítottak az emeleti tantermekbe. Most sikerült összegyűjteniük közel hétmillió forintot a felvonó megépítésére. 3 milliót pályázaton nyertek, 3,9 milliót pedig az önkormányzat ad hozzá. (ni) BALATON: Fölolvadt a balatoni jég a part mentén. Két héttel ezelőtt még több mint húszcentis jégvastagságot mértek, a meteorológusok azonban már abbahagyták a mérést, hiszen a legtöbb helyen hullámzik a víz. Összefüggő jég sehol sincs a tavon, csak úszó jégtáblák sodródnak a vízben, tudtuk meg a vízi rendészet ügyeletén. Ahol van jég, ott is rendkívül lyukacsos, kásás. Szekrénybe kerültek tehát a korcsolyák, immár újra csak sétálgatók népesítették be a hétvégén a partot. (fi) RINYAÚJLAK. 470 ezer forintot nyert a falu rendezési tervének elkészítésére a rinyaújlaki önkormányzat. A teljes költség 680 ezer forintra rúg, s a bel- és külterületek rendezési tervében szerepel majd a faluközpontot a csokonyavisontai termálfürdővel összekötő út terve, illetve a település határába tervezett üdülőövezet, (ni) BALATON-PART. Ha a lehetséges fogyasztók mindegyike élne a kiépült hálózat adta lehetőségekkel, további húsz százalékkal lehetne növelni a csatornázottság mértékét a Balatonnál. Májer József, a DRV Rt dél-balatoni igazgatóságának vezetője szerint a tó vízminőségének a javulásán is észrevehető, hogy egyre több helyen készül el a csatornahálózat. A Balaton-törvény értelmében elkezdődött nagyarányú hálózatbővítés célja, hogy a Balaton vízgyűjtő területét megóvja a környezeti ártalmaktól, (fi) m SOMOGYBABOD a Székelykapu faluközpontban 6. oldal FONYÓDI TÜKÖR A fonyódiak igénylik a mozgást 7. oldal Sertéspiac: húsba vágó érdekek A kedvezményes sertéshús-importkvóta első negyedéves kerete lassan kimerül, a nagyobb somogyi cégek ismét belföldön vásárolnak. Úgy értesültünk: a héten újabb alapanyagár-csökkenésre lehet számítani, s ez legalább 250 kisebbnagyobb társas vállalkozást érint. Megyei körkép - Alapvetően magyar húst dolgozunk fel, korábban kiegészítésként vásároltunk importhúst - mondta lapunknak Ponekker László, a kaposvári Privát Hús Kft tulajdonos ügyvezető igazgatója. A piaci változások kapcsán elmondta: nem importálnak, bár terveik között szerepel. Főként Somogyban, illetve a dél-dunántúli régióban szerzik be az alapanyagot. Hetente mintegy 450-500 sertést dolgoznak fel. Mint arról már beszámoltunk, a Kométa '99 Kft januárban az Európai Unióból importált félsertéseket. Kovács László vezérigazgató a Somogyi Hírlapnak elmondta: mintegy 600 tonna előhűtött húst vásároltak. Németországból, Belgiumból és Franciaországból hoztak alapanyagot, ám a kedvezményes importkvótájuk megcsappant, így ezen a héten már nem importálnak. A legutóbb még német hússzállítmány érkezett a kaposvári gyárba. Tapasztalataik szerint némileg javult a kínálat a hazai húspiacon. - Januárban hetente 5-6 ezer sertést dolgoztunk fel, mostantól előreláthatóan hétezret - mondta a vezérigazgató. Kovács László kifejtette: szükséges az ágazat megerősítése, a Minőségi támogatás Az exporttámogatás csökkentését az FVM a minőségi sertéstermelés intervenciós támogatásával igyekszik kompenzálni. Az S+E minőségű sertések esetében kilogrammonként legfeljebb 20 forint, az U-minőségűnél 15 forint igényelhető. piaci szereplők érdekeinek tiszteletben tartása. Ha tovább csökken a sertés felvásárlási ára, az több száz somogyi állattartónak okozhat veszteséget. Ezt Mészáros József, a megyei területi agrárkamara titkára mondta. Hozzátette: amikor többet kaptak a sertésért, fejlesztésre is gondolhattak. Azóta viszont jó néhányszor csökkent az ár, így kétséges, hogy miként bírják a versenyt. Toldi János, a babócsai Határőr Rt elnöke elmondta: Dél-Somogyban nem érezték a húsimport hatását, annál inkább a felvásárlási árak hullámzását. A legutóbb kilónként mintegy 320-330 forintot kaptak. Évente 1500-2000 hízót adnak el, négy vágóhíddal állnak kapcsolatban. Horváth István, a nagyatádi szövetkezet elnöke is a minőségi hústermelést tartja fontosnak. Céljuk, hogy a sertéstartás visszanyerje piaci rangját, ezzel együtt tisztességes bevételhez juttassa az állattartókat. harsányi miklós Ismét magyar hús kerül a feldolgozókba fotó: láng Róbert Somogyi HírlapAKCIÓ! Február 1-jétől 28-ig 24 karórát sorsolunk ki a Somogyi Hírlap előfizetői között. A sorsoláson minden előfizetőnk részt vesz. Mai nyertesünk: Csordás Mária kaposvári előfizető. Gratulálunk! 80-200-434-es ingyenes telefonszámunkat! Somogyban otthon vagyunk! Gyógyerőt ígér a barcsi hévíz BAICS kül is több mint 1200 liter vizet nyernek percenként. Ez a menü A néhány napja előtört barcsi termálvíz hozama és hőmérséklete is felülmúlta a várakozásokat. Emellett összetevői alapján is rendkívüli lehetőségeket kínál a Dráva menti hévíz. Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint igen lágy, nátrium-hidrogén-karbonátos jellegű termálvíz a barcsi, amely megfelel az ásványvíz minősítésnek. Az, hogy van-e gyógyhatása ennek a meleg víznek, csak hosszabb vizsgálat és többéves használat során derülhet ki. A szakemberek mindenesetre bizakodóak: a barcsi víz kémiai összetétele szinte teljesen megegyezik a szegedi Annavízével, illetve a hódmezővásárhelyi gyógyvízzel. György Zoltán, a kútfúró Aquaplus kft ügyvezetője elmondta: minden elképzelést felülmúlt a barcsi termálkútfúrás eredménye. Az 1300 méteres fúrás nyomán 57 fokos meleg víz tört elő a földből, s szivattyú, illetve kompresszor mennyiség elegendő bármelyik jelenleg működő hazai termálfürdő ellátására. A szakember azt is elmondta: az 57 fokos víz több célra is felhasználható. - Nemcsak a strandot képes ellátni, hanem mellette épületek fűtésére is kiválóan alkalmas. Minden köbmétere nyolcvan forint értékű gázt válthat ki - mondta az ügyvezető. A sándorfalvi társaság képviselője ígéretet tett rá, hogy cége rövidesen letesz a barcsi önkormányzat asztalára egy részletes anyagot a geotermia teljes körű helyi felhasználási lehetőségeiről_________NAGY UÁSZLÓ A barcsi termálvíz több összetevői: Ossz. ásványi anyag: 1710 mg/l Nátrium: 420 mg/l Hidrogén-karbonát:___i___1214 mg/l Kálium: 4,9 mg/l Kalcium:__________J___6,9 mg/l Magnézium: __ ____ 4,3 mg/l Ammónium: 5,8 mg/l Vas: 0,96 mg/l Kártérítés májkárosodásért Az európai gyakorlatot is figyelem Az életvitelükben nehezített, be véve fogalmazta meg kártérítés életkilátásaikban korlátozott, Hősi igényét az Egészségügyi Miniszpatitisz C-vírussal fertőzött vesetériummal szemben a Vesebetegek Egyesülete Országos Szövetsége 300, igazoltan Hepatitisz C-vírussal fertőzött tagja érdekében. A fertőzésben érintett 5 somogyi vesebeteg döntése még nem ismert. betegek a hemofiliás (veleszületett vérzékeny) betegek kártérítési sikerén felbuzdulva próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek. A mintegy 2000 hazai hemofiliásnak ugyanis a fele fertőződött meg vérkészítményektől, s közülük 100-nál ez maradandó májkárosodást is okozott. A PM döntése nyomán 2000-ben járadékkal kiegészített egyszeri, kétmillió forintos kártalanításban részesültek. (Folytatás a negyedik oldalon) Művesekezelések Somogyban Somogyban jelenleg 99 vesebeteget dializálnak. A kezelésre szorulók száma folyamatosan emelkedik, tavaly óta 30 új beteg került gépre. A nyilvántartott vesebetegek száma 768, a közeljövőben várhatóan 5-6 százalékuknak lesz szüksége dialízisre. A dialízisközpont 1990 óta működik, azóta évente - és tavaly is - négy dializált kapott új vesét. SIÓFOKI TEREMFOCI-DIADAL. A Siófok nyerte a labdarúgó nemzeti terembajnokságot, miután a dunaújvárosi hatos döntőben az aranyéremért rendezett találkozón 2-2-es döntetlen után büntetőkkel legyőzte az élvonalbeli Haladást. A Kaposvári Rákóczi FC az 5. helyen végzett. (Továbbiak sportösszeállításunkban a 9-10. oldalon)