Sopron, 1905. július-szeptember (35. évfolyam, 79-117. szám)
1905-07-02 / 79. szám
XXXXXI. évfolyam. 79. szám. Vasárnap, 1905. julius 2. SOPRON — A SOPRONI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. , ■ SOPRONI ÚJSÁG.) Megjelenik: Szerdán, pénteken és vasárnap. (SOPRONI HÍRLAP.) Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, negyed évre 3 korona, egy hóra I korona. Vidékre : Egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hóra I korona 40 fillér. Egy példánynak ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér♦.Előfizetni az év bármely napjától lehet. Felelős szerkesztők: ÜT. KOVItS IStVáll GS Dr. MeISZHer Ernő. Laptulajdonos : Berecz Ábel.«• Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Várkerület 121., I. emelet. Helyközi távbeszélő 25. szám. Hirdetések közlése a legolcsóbb díjtétel szerint Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés ,teljesítési helye Sopron. -4-4- A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. • Dicsőség! Sopron, július 1. Törvéysáncai között, kezében a jognak fegyverével készül a nemzet a nagyszerű ellenállásra! Lelkileg összeforrva a jelennek megpróbáltatásaiban, a győzedelem bizonyosságával a múltnak tanúságai alatt indul a harcba elszánt erejével a jövőtudatnak. Ebbe a nemzeti érzelemegységbe, a mely e nagy napokban keresztülhat az országon feltartózhatatlan áramlással s évtizedes ellentéteket dönt a mélységbe se: nagyszerű manifesztációval olvadott be Sopron városának állásfoglalása s a nemzeti veszedelemnek komoly pillanatában lelkek ölelkezése pecsételte meg az országos egybeforradást. Városunk köztörvényhatósági bizottsága a férfias elhatározásnak szilárd öntudatosságával mondotta ki azt, hogy a hatalom és nemzet harcában a nemzethez áll s egy alkotmánytalan próbálkozásnak bátorul vakmerő kísérleteit lelkéből utasítja vissza! Ez az elhatározás valójában méltó szabad férfiak szabad testületéhez! Ebben az állásfoglalásban a nemzeti visszafejlődés egy egész korszakának vádlevele tükröződik szónál ékesebben vissza s mondja ki a sújtó ítéletet eldöntően, fellebbezhetetlenül ! Ez az állásfoglalás temető a dicstelen múltnak, tanúság a küzdelmes jelennek s ragyogó sugár a felénk fénylő, a diadalra sarkalló jövendőnek ! A nemzeti eszme hódító erejének gyönyörűséges bizonyságtétele ez az elhatározás! Esztendőknek sikertelen kísérletei után a legelső komolyabb aktus, amely arról tanúskodik, hogy e városban is megértik immár a forduló időknek intő szózatát s mernek is, tudnak is a szerint cselekedni. Alig három év múlt el azóta, hogy a nemzeti áramlat ebben az országban erőre kapott s ellenállhatatlanul követelt magának érvényesülést. Az a tiz-tizenkét millió magyar, — szemefénye testben - lélekben nemzetünknek, — a mely Tokajtól a nagy magyar síkságon át le a Dráva vonaláig tápláló tengere volt véres avagy fegyvertelen nemzeti küzdelmeink mindegyikének, egy akarattal mondotta ki akkor a nagy elhatározást, hogy magyar államot akar teremteni ezen a földön, ahol századok óta nyögjük a dinasztikus járomnak nehéz rabszolgaságát. Talán sohasem is látta az élő nemzedék olyan arányait az országos felbuzdulásnak, a mely a lelkeket, az elméket elkapta ekkor és vitte magával. — fővárosunkban százezrek tettek tanúbizonyságot milliók nevében a nemzeti föllángolásról s a kényuralmi rendszernek századokat próbált épülete roskadozott a nemzeti lelkesedés ostromló oldataim a képzelődés sebes szárnyaira kapva, felkeresik és lelki szemem elé idézik szerelmem tündérét. Az égboltozat sárgára válik, majd lassan-lassan sötétedni kezd, míg nem teljes sötétség vesz körül. Ekkor kicserélem fáradt testi szememet lelki szememmel s elnézek arra, honnan boldogságom csillaga sugárzik Mint tavaszi napnak éltető sugarai, melyek a felhők sötét leple mögött türelmetlenül várják a pillanatot, midőn felrázzák az alvó természetet, melyet a tél hideg ölelése tart fogva; olyanok a Te szemeid is, azok a gyöngyszemek, melyeknek sugarai szívemig hatoltak, melyeknek szelíd, ábrándozó tekintete megértette velem, hogy van még egy jobb, egy szebb élet is, melyet Te szerelmes angyalom, a boldogság kedves fonalával fonsz körül. . . S miként az ébredő természet alap csókjaitól mind jobban és jobban közeledik a szépség, a teljes kifejlődés és a pompa határához, úgy én is, a te kedves mosolyaidtól éltetve, napról-napra közelebb jutottam s talán már nem is voltam messze a boldogság első kikötőjétől, mikor a sors elválasztott egymástól. Nincs más emlékem tőled, kedvesem, csak az a két szem, melyek nyugalmamat rabolják el tőlem. És ámbár a nyári napnak tüzes korongja éltetőbb sugarakat szór a természet ölébe, hullámcsapásai alatt. Fájdalmas keserűséggel láttuk a harcnak ez idején Sopron városnak állásfoglalását az önkény szolgálatában. Lesújtó bizonyossággal tárult elénk a jövendőnek kegyetlen perspektívája s lelkünk azt hitte már, hogy e város a nemzeti eszmére nézve elveszett mindörökre! Mennyire fölemelő a reménytelenségnek ebben a hitünket vesztett állapotában a nemzeti gondolatnak az a megizmosodása, amely harmadfél hónap előtt a mindenkor elbukott függetlenségi lobogót vitte diadalra itten, ma pedig a városnak hivatalos testülete mondotta ki imponáló erejével az ellenállásnak azt, hogy maga felett csak egyetlen urat ismer: a tíz századoknak vérhullatása, szenvedésözöne által megszentelt magyar alkotmányt! Ez az elhatározás a lelkekből fakadt! Ebben az elhatározásban férfilelkek keserűsége, szabadságvágya, elszánt indulatának lélekereje tör utat magának s ragyog szét országot betöltő világossággal! Ám ez a határozat kifejezhetetlenül többet jelent az alkotmányvédelem szilárdításánál, mert a nemzeti függetlenség gondolatának előrekapását példázza el nem múló eredményeivel a lelkek szabadsági életének! Az a hatalmi szervezet, amely országos erővel nyűgözte le a felszabadulásnak minden lélekezek talán nem olyan kedvesek, mint azok az elsők, melyek felrázták álmából; úgy nekem is, szelíd szemed első tekintete a legkedvesebb, annak emlékéül zártam őket szívem legmélyébe. Ha néha-néha beborul a határ s nem érintik a természetet a tüzes nap csókjai, annál jobb, annál kellemesebb neki, midőn újra átfogják a gyengéd sugarak ezrei; úgy én is, ha néha mellőzöttnek hittem is magamat, annál jobban szerettelek. S most, hogy a sors keze megállította boldogságom haladását és egymástól messze elragadott, most fájó szívvel gondolok rád, üdvösségemre, csendes magányomban. . . .Pirkad. A nap előhírnökei, az aranysugarak már kiemelkedtek a tóból s indulnak a nádasok között föl, föl a páratelt levegőbe, mely százszorosan tükrözteti és töri finom szálaikat. Majd a nap tüzes korongja is emelkedni kezd, lassan, lassan, míg a tükörképe sülyed, azzal a gyönyörű bíborpalásttal, melyet most dobott le az ég ura válláról. A természet kiszabadult az éj ölelő karjai közül, mely most könnyezve, apró gyöngyszemeket szór a rét ékes gyermekeire s az erdő fáinak zöld leveleire. . . Az utolsó csillag is kialszik s győz a nap. Ragyogó szekerére ülvén, lassú méltósággal hajtat a kék égboltozaton, hogy uszá / T Álom. Irta: Jagsich János. — A „Sopron“ eredeti tárcája — Töltés oldalában, a puha fűben fekszem. Mögöttem néhány öreg fűzfa áll, mely ezer meg ezer bársonyos levelével csak gyenge árnyékot vet a virágoktól körülvett, lassan csörgedező patak kristálytiszta vizére, melynek sima felületét csak a halak fickándozása zavarja meg. Gyenge szellő remegted meg a fűzfák könnyed leveleit, melyek közt a napsugár gyorsan surran keresztül a liliomok csókra vágyó, ékes szirmaira... Előttem a rét olyan, mint egy díszes szőnyeg, a természet gyöngyeivel, az ékesruhájú virágok sokaságával díszítve. A réten túl gabonatáblák állanak, melyeknek fárasztó színét szemérmetes pipacs, bájos búzavirág s itt-ott a gabonaszárán felkapaszkodó szarkaláb élénkíti. A kalásztenger érett fejét lehajtva, a gyenge szellő lágy ölelése alatt lassan hullámzik. A nap már delelt, de még most is érezteti sugarainak perzselő erejét. Tiszta az égboltozat. Madár se vonul át rajta, csak egy-két régi rabló kóvályog a magasban. S amint a kövér fűben fekszem, gon