Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1869
I. Emlékbeszéd Pálfy Jósef soproni képezdei igazagató és lyceumi tanár fölött.*) Ámbár félelem szállja meg keblemet, tisztelt hallgatók! hogy beszédem folyamában meg fogok érinteni oly különbségeket és ellentéteket, melyeken az eszményi emberiség miveltségének fokán állók teljes szabadsággal már túlemelkedtek és mely miveltség tisztelőjének és barátjának én is szeretem magamat érezni; mind e mellett is úgy szeretett hazánk viszonyai, mint különösen azon ok, hogy azon megboldogultnak, kinek emlékét ünnepeljük, munkásságát és érdemeit valódi sajátságukban feltüntethessem, engem azon különbségek felemlítésére akaratom ellenére is ösztönöznek. Mi magyarhoni protestánsok az 1791-ik bölcs s az újkori szabad szellem lengedezéseitől áthatott országgyűlésen törvény által ünnepélyesen megerősíttettünk azon felségi jogainkban, melyeket kezdet óta néha a viharos mozgalmak által néha megháborítva élveztünk. A vallásgyakorlat szabadságának elve tisztán kimondatott: az országos és politikai hivatalok viselése nem tétetett függővé a felekezetességtől, miáltal a törvény kimondó, hogy az állam nem azonosítja magát egy különös vallással; tanintézeteinkben a tanítás tárgyainak egész köre és módja belátásunkra és szabad intézkedésünkre bízatott úgy, hogy hatalmunkban állott nem csak vallási tanaink terjesztésének, hanem általában minden, a nevelésnek sőt a legfelsőbb tudományok előadásának is megfelelő tanintézeteket felállítani. És ha mindezekhez odagondoljuk egyházi és iskolai ügyeinknek teljesen szabad, csak önmagunk által kezelt, minden idegen befolyástól független kormányzását, bizton elmondhatjuk hogy alig van állam, melynek területén egy vallási közösség szebb jogokat élvezne s a szabadságnak és önkormányzásnak nagyobb mértékével dicsekedhetnék, mint a magyarhoni protestánsok. Mi pedig mint hiányos és minket sértő akkor még fentmaradt, azt a békésebb indulatú s az igazságosság szavát mindig tisztábban megértő kor szelleme szelídséggel lassankint legyőzte s a vallásfelekezetekre nézve az egyenlőséget és viszonyosságot törvényeink elvileg már kimondották. De minden szabadságnak igazi és soha ki nem veszhető gyökere a belső. És mivel vallásunk elve a lelkiismeret és a személyes meggyőződés szabadsága, ebből természetes folyományképen következett, hogy mi a gondolkodás szabadságának és a függetlenül vizsgáló emberi észnek soha semmi korlátot sem emeltünk. Azonban tisztelt hallgatóképen azért mivel a szabad mozgású élethez megkivántató minden feltételek birtokában voltunk és vagyunk, szabad legyen ez alkalommal, midőn gyászemlékét ünnepeljük azon férfiúnak, ki nyilvános életünk kertjét három évtizeden át buzgón mivelte, kérdeznem, megfeleltünk-e mi mindenkor és teljes mértékben azon nagy kötelességeknek, melyeket a törvény értelme és kedvezősége szerint is a haza és világ színe előtt magunkra vállaltunk; át voltunk-e vallásunk szellemében hatva azon gondolattól, hogy a haladó szellem ereje kimeríthetlen; lelkesített-e az minket azon irányban, hogy a jobbnak folytonos előteremtése által emelkedhetünk túl a múlton a dicsőbb élethez; szóval azon szilárd és termékeny alapnak, melyre életünk építtetett, megfeleltek e tetteink gyümölcsei s voltak e tetteink oly fényesek és ragyogók, mint azon kincsek, melyek tőkéiből életünk táplálkozott? Eltekintve a hitélet s az ezzel válhatlan egységben álló erkölcsiség tényeitől, szorítkozom csak az általunk mivelt nevelési és tanítási s ezzel *) Pálfy Jósef meghalt 1869-ki Julius 4-én. A dunántúli ág. hitv. egyházkerület elhatározta, hogy Pálfy emlékére a soproni főtanoda gyászünnepet tartson. Ez megtörtént 1. évi január 27-én az ekkor tartatott közvizsgákra megjelent egyházi képviselők és a tanuló ifjúság jelenlétében.*