Kereskedelmi testület tanonc-iskolája, Sopron, 1903

A tanítás eredményét jónak lehet mondani, pedig a tanulók fogyatékos nyelvismerete, sok esetben nagyon hiányos s nem egy­öntetű előképzettsége és az egyes tanulók sok mulasztása a tanító­­testület munkáját megnehezítette. Osztályismétlésre 8 tanulót utasítottunk, vagyis az év végén maradt tanulók 10 °/0 -át ; javító vizsgálatot tehet 13 tanuló, vagyis 17°/0 ; megfelelő előmenetelt tanítsított 55 tanuló, azaz 73°/o­ A lefolyt iskolaévben iskolánkat június hó 12-én meglátogatta Ruzsere Imre kir. segédtanfelü­gyelő úr, aki a tapasztaltakkal teljesen meg volt elégedve. Ezen látogatást megelőzőleg január 17-én, Schneiffer Gusztáv urat volt szerencsénk üdvözölhetni iskolánkban. II. A jövő iskolaév kezdetéről. A tanulóknak az 1904/5. iskolaévre szóló felvételét Jány Ferenc, úr, a kereskedő-tanonciskolai bizottság elnöke végzi. A fel­vett tanulók folyó évi szeptember hó 11-én, délelőtt 8 órától 12-ig az állami felső kereskedelmi iskola igazgatóságánál jelentkeznek be­iratás végett. Ugyanezen napon 2 órától 5-ig lesznek a felvételi és javító-vizsgálatok. Deber den Beginn des nächsten Schuljahres. Die Schüleraufnahme für das Schuljahr 1904/5. vollzieht Herr Franz Jany, Präses der Schulcommission. Die aufgenommenen Schüler melden sich am 11. September 1. J., von 8—12 Uhr, bei den Direction der Soproner höheren Staats-Handelsschule zur Einschreibung. An demselben Tage von 2—5 Uhr finden die Aufnahms- und Emendations-Prüfungen statt.

Next