Soproni Hirlap, 1930. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1930-12-02 / 275. szám

2 stöszi mosoly Pazar szép idő van András napján. A bú­csúzó November jó kedvében van. Alighanem ismeri az András napi babonákat s ezek egyi­­kéhez folyamodott, hogy megtudja a jövendőt. És alighanem szépet álmodott, mert mosolyog­va ébredt. Vagy talán hiúságból pazarolja reánk báját, hogy szívesen emlékezzünk reá. Amennyi sze­­retetreméltóság képzelhető, azt mind előszedi tarsolyából. És bármennyi keserűség ért is bennünket e hét folyamán, mind élf­eledtük a búcsúzó November mosolyáért. És arcunkon elsimulnak a ráncok, mint mikor találkára megyünk. Hát én valóban találkára megyek. A termé­szetnek vagyok szerelmese; hivó szavát most is hallom s megyek mint a holdkóros a fény után. Az ég derűs, de ezüstös fehéren fénylő felhő­réteg is van rajta. Olyan finom, mint kará­csonyi almán az aranyfüst. Vagy mint mikor a szép asszony üde arcára egy kevés rizsport hint. Nem is felhő az, csak valami csipkéből szőtt sejtelem. A Zettlék villája során csupaszon állanak már a vénülő akácok és ágaikon többszörös csonkítás nyoma látszik. De van ott egyéb látnivaló is. Ahol a fa törzse ágakra szakad, a nyeregben üdén zöldel a farkastej, meg a láncffí. Ezek még nem hervadnak, s jó laká­suk öléből kémlelik az időt. Voltakép albérlői az akácnak, de bért alig fizetnek. És házi uruk nem tud felmondani élősdi lakóinak. Háztulaj­donosaink láthatják ebből, mennyire igaz bölcs Akiba mondása, hogy nincs új a nap alatt, íme a példát a növényvilágból vette a kor­mány, mikor a lakásrendeletet megalkotta. Virágot már alig látni. Egyik-másik kertben ingatja csak fejét az őszi rózsa. Hova lettek társai? Nyilván a temetőbe vándoroltak Mind­­szentek napján. A rét pázsitján azonban még virul a pipitér, sárga fejecskéje körül hófehér partedli. Hova lettek udvarlói, a tarka pillan­gók? Csak egy barnapiros lepkét láttam uta­mon, az sem szállt virágra, hanem kiterjesz­tette szárnyait a nap felé. Alighanem azon töprengett, hogy mit ér az élet így magányosan. A Vashegyen vagyok. Nincs közelemben senki. Szellő sem fáj, madár sem jár. Hol vannak ma a madarak? Előző karcolatomban még irtam­ a rigókról, harkályokról, cinkékről. Most egyet sem látok. Talán sztrájkba léptek? Bizonyosan megnehezteltek rám, hogy olyan röviden irtam­ róluk. Ünnepi itt a csend. Itt is áhitatos, mélységes hallgatásba merül minden. A város mintha kihalt volna, csak sejtem, hogy odalenn a város él, zajong, hogy a korzón szép hölgyek és daliás urak járnak. Elnézem a tölgyeket. A nagyok egészen csu­paszon állanak. Alig egy-két levélke barnállik rajtuk, mint bérházon a lakáshirdető cédula. De a cserjéken rajta maradt a levéldísz, csak rőtbarna a színe. Megpróbálom leszakítani. Erősen állja a próbát. Inkább kettészakad, de a tőrül nem válik le. Mekkora ragaszkodás. A nagy Prohászka püspöktől hallottam egy­szer éppen itt Sopronban, hogy a tölgy cserje levele, milyen szívósan odatapad a tövéhez. Csak tavasszal válik le róla, mikor az uj rügynek kell helyet adnia. Vájjon az emberek is igy ragaszkodnak otthonukhoz? A Károly-magaslat kilátójáról hosszasan né­zem a szépséges tájat. A m­ég kék, áttetsző, selyemfátyolrojtok rajta, amell a homályba burkolt Schneeberg, fehér turbánjával. Ahol az ég a földdel ölelkezik, ott szürke pasztell­színekbe mosódik a táj. A Fertő halvány kék színe vastag arany keretbe van foglalva, a nádnak a fénye aránylik ide. Csodálatos látvány. Keresem a lelkét a táj­nak és rájövök, hogy van lelke, hogy piheg él, sőt mosolyog. Nyári díszétől meg van foszt­va, de így is szép. Olyan, mint a fiatal leányka, ki mámoros báli éjszaka után odahaza még nem tud lepi­henni, hanem pongyolában odaül a tükör éli és nézegeti magát, gyönyörködik a maga szép­ségében A táj is csak most vetette le nyári ruháját. Már készen várja nyoszolyája téli pi­henőre, de ő még nem akar szunnyadni hanem né­zegeti magát a Fertő tükrében. Alighanem meg van elégedve magával, mert mosolyog hozzá. Ám mosolya olyan titokzatos akárcsak Leo­nardo képén Mona Lisa arca. Ki tudná meg­mondani, mi rejtőzik e mosoly mögött? Talán i­ festő tudta. De az is lehet, hogy csak maga a szépséges Gioconda volt ez édes titok tu­dója. Ilyen sokat sejtető, bájos mosolya van ennek a tündéri tájnak is. Csak gyönyörködni tudunk benne, de titkát hiába fürkésszük. Van­nak titkok, amelyeknek a megfejtését az Isten­­ magának tartotta fenn. Ráhel László. SOPRONI HÍRLAP 1930. d­cember 2 A soproni MANSz kiállítása és karácsonyi vására A soproni MANSz a pénzügyigazga-­­ tóság palota első emeletének két szom 1­bájában (20as szám­i ajtó) kiállítást és karácsonyi vásárt rendezett, mely va­sárnap délelőtt nyílt meg. A kiállítás anyaga páratlanul gazdag és értékesebb a tavalyi kiállítás anyagánál is, mely­ről pedig a látogatók elragadtatással be­széltek. A szebbnél szebb kézimunkák között találunk írásos, sárközi, torockói és mesterkélt munkákat, ügyesen és ötle­tesen alkalmazva a legkülönfélébb anya­gokra. A kiállított gyermekruhácskák hímzettek és nagy gonddal készültek. De megtalálunk a kiállításon a lehelet­­könnyű csipkéktől az erős vászonra dol­gozott térítőig mindent, amit a női ta­lálékonyság és ízlés kigondolhat. A vidéki MANSz-szervezetek különö­sen az egri és szekszárdi ugyancsak gazdag küldeményekkel gazdagították a kiállítás anyagát. A szekszárdi száda, a tolnai magyar asszonyok küldeménye Sopronban is keresett cikk: nyári ru­háknak és ágyterítőknek vásárolják. A soproni MANSz kiállított háziszőt­tes vásznairól külön is meg kell em­lékeznünk. Elsőrangúak az ebből a vá­szonból készült gyermekruhácskák, hi­­mes szőttesek és kézimunkák. A MANSz-műhely egy másik, ugyancsak kiállított gyártmánya: a zászló vászon, szintén elsőrangú minőség. A kiállítás csütörtök estig marad nyitva. Már idáig is sokan látogatták és a látogatók között számos vásárló is akadt. Ez érthető is, mert hiszen a ki­állított tárgyak majdnem annyira ol­csók, mint amilyen jó anyagból és íz­léssel készültek. Egyetlen hely sem maradhat üresen szombat este a Kaszinóban, a pozsonyi magyar dalosok hangversenyén Amint már többször is közöltük, a pozsonyi Toldy-Kör 67 tagú dalárdája december 6-án nagyszabású hangver­senyt rendez a Kaszinóban a Soproni Magyar Férfidalkör meghívására. Már abból a tényből, hogy a polgármester felhívására a város közönsége öröm­mel jelentkezett a dalosok elhelyezé­sére, következtetni lehet, hogy a testvér­város dalosainak soproni szereplése nagy társadalmi eseménye lesz váro­sunknak. Társadalmi jelentőségén kívül mű­vészi esemény is lesz a Toldy-Kör hang­versenye, hiszen emlékezetes budapesti vendégszereplésük alkalmával a fővá­rosi sajtó úgy emlékezett meg róluk, hogy tudásuk nem sokkal marad mö­götte a világhírű Budai Dalárdának. Ajkukon a gyönyörű magyar dal fog szárnyalni a szabad Sopronban, mint­egy üzenetül a Felvidékről, a felvidéki magyarság elgyötört szívéből. A Soproni Magyar Férfidalkör a hangversenyre szóló jegyeket Horváth könyvkereskedésében helyezte el és azok elővételben már kaphatók. A je­gyeket, amint örömmel láttuk, tömege­sen viszik és reméljük, hogy ezen a hangversenyen nem akad egy üres hely sem a kaszinóban. Hisszük is, hogy vá­rosunk minden számottevő tényezője megjelenik ezen a szép magyar ünne­pen, amilyenre csak ritkán lehet alka­lom. Százszázalékos kiegyezést ajánlott fel hitelezőinek a fizetésképtelen Vászon- és Szövőgyár R.-T. A törvényszék elrendelte a kényszeregyezségi eljárás megindítását és vagyonfelügyelőt rendelt ki Már a múlt héten köztudomásúvá vált az egyik legtekintélyesebb soproni vállaltnak, a Vászon- és Szövőgyár Rt­­nek a fizetésképtelensége, amelynek gyártelepe a kőhidai fegyintézet épületében van. A vállalat állandóan fegyelmekkel dol­goztat az igazságügyminisztériummal kötött megállapodás szerint, ami óriási előnyt jelentett részére. A Vászon- és Szövőgyár Rt. igazga­tója Walter Henrik, aki mellett az igazgatóságnak tagjai még Walter Kurt, F­e­h­é­r László, G­ö­n­c­z­i Ele­mér dr. és Kálmán Gusztáv. A gyártelepen a húsz rendes szakmunkás m­ellett közel kétszázötven fegyenc dolgo­zott. Gyártottak műselyemszöveteket, kop­pert, molinót, vásznat és egyéb kötött­szövött árukat. Azért látszott eleinte hihetetlennek a mindig rentábilisnak ismert cég fizetés­­képtelensége, mert tudták jól, hogy az igazságügyminisztériummal kötött szer­ződés alapján házbér címén nem fizetett semmit, úgyszintén az alkalmazott fegyelmeknek is a rendes munkabér egyharmadát fizették csak ki. Mindenesetre kényszeregyezségi kér­vényt nyújtott be az elmúlt héten a soproni törvényszékhez a Vászon- és Szövőgyár Rt. budapesti ügyvédje, Hacker Leó dr. útján. Értesülésünk szerint a vállalat összes passzívája 415.519 pengő s ezzel szemben ugyanennyi összegű aktíva áll fenn. A cég a hitelezőknek százszázalé­kos kiegyenlítést ajánlott fel. A soproni törvényszék most elren­delte a kényszeregyezségi elljárás meg­indítását és a vállalat vagyonfelügye­­lővé Szentimrey Lajos dr. soproni ügyvédet rendelte ki. Most legelőször is Budapesten az Or­szágos Hitelvédő Egylet kísérli meg a magánegyezség létrehozását.

Next