Sport és testnevelés, 1951 (3. évfolyam, 2-10. szám)

1951-02-01 / 2. szám

temeken tanulnak. Tudja, hogy ezek a fiai majd jó szakemberei lesznek szocializmust építő országuk­nak. A főiskolások pedig tanulmányi munkájuk fo­kozásával, az ismeretek minél jobb elsajátításával igyekezzenek jó szakemberré válni, hogy a termelés­ben megállják majd a helyüket. Amióta a Nemzetközi Diákszövetség vette kezébe a Főiskolai Világbajnokságok rendezését, a Főiskolai Világbajnokságok a béke versenyeivé lettek. A Nem­zetközi Diákszövetség fő céljain belül, tartós békéért, a nemzetek függetlenségéért és az oktatás demokrati­zálásáért folytatott harcon belül a Nemzetközi Diák­­szövetség harcol azért is, hogy az egyetemeken a sport többé ne a gazdag diákok kiváltsága, hanem mindenki joga legyen. A IX. Téli FVB-re érkezett nyugati küldöttek elmondották, hogy milyen nagy nehézségeik voltak, amelyeket le kellett küzdeniük, hogy részt vehessenek a versenyeken. Az anyagi ne­hézségek is nagyban akadályozták a nyugati főisko­lás versenyzőket, s több nyugati főiskolás kiküldött a Nemzetközi Diákszövetség költségén jutott csak el Pojánába. Ugyanakkor a népi demokratikus országok főiskolás versenyzői minden támogatást megkaptak az államtól, hogy nyugodtan készülhes­senek fel a versenyekre. Ugyanakkor, amikor a népi demokráciák diákjai ösztöndíjakat kapnak, a nyu­gati országok szegény diákjainak állást kell vállal­niuk, hogy tanulmányaikat elvégezhessék. A IX. Téli Főiskolai Világbajnokság újabb győzel­me volt a békéért harcoló sportolóknak, s ismét je­lentős állomása volt a világ sportolói békeharcának. Hegyi Gyula Vida Gábor, az FVB férfi műkorcso­lyázó versenyének második helyezettje A Nagy testvérpár a páros műkorcsolyázás főiskolai bajnokai Szendrődi Fruskova Buják Szendrődy Ildikó 3

Next