Sporthirlap, 1927. június (18. évfolyam, 84-96. szám)
1927-06-02 / 84. szám
_________ szélyezze az igazgatóságot határozatának meghozatalában. Az igazgatóság ezután kimondotta, hogy a Budai ,,33’-asoknak megvan a joga, hogy bennt maradhasson az első osztályban, jogosult tehát, hogy ennek a lehetősége részére fennálljon, miért is a csapatot ellene kiállítja úgy Budapesten, mint Debrecenben, ellenben sem a Baki, sem a Turul ellen nem áll ki, mert a második liga helyezési sorrendje már eldőlt a bajnoki küzdelmek során. A Bocskay igazgatósága ezt a határozatát levélben közölte a PLSz intézőbizottságával, kifejezésre juttatva, hogy a körülmények kényszerítő hatása alatt jutott erre az elhatározásra, de ettől függetlenül a jogorvoslatért a legenergikusabban folytatja a küzdelmet. így tehát a Bocskay mégis aláveti magát a profiliga határozatának s megnyugtató megoldásként kiáll a Budai „33”-as elleni kettős osztályozómérkőzésre. Az elkeseredés hangját szerdára már a készülődés zaja váltotta fel, a Bocskay csapata Nagy József tréner vezetésével a legerőteljesebb munkába fogott, hogy szombaton a fővárosban tegyen bizonyságot képességeiről. De nemcsak a csapat készül a budapesti szereplésre, Debrecen futballközönsége is talpraállott, hogy csapatát biztassa, buzdítsa és bátorítsa. S hogy ezt nyomatékosan tehesse, mintegy ezer debreceni sportrajongó külön vonattal utazik föl a fővárosba a szombati mérkőzésre. Debreceni lelkesedés, jó magyar vidéki levegő fogja tehát felváltani a napok óta tartó feszültség légkörét. Üllői-út Hétfőn június 6-án d. u. 126 órakor Ferencváros-* Hungária előzőleg 1 ,24 órakor Újpest-Sabaria Középeurópai Kupa selejtezőmérkőzések KATONA ARTÚR doktor jósz és közgazdasági szemináriuma Budapest, IX., Ráday-utca 41. fáz egyetemektől ( percnyire). Telefon: József 405—91. Fiók: Pécs, Basamalom u. 8. Miskolc, Soltész, Nagy Kálmánutca 7. Előkészítés, jegyzetbérlet, tanácskozás. Szieberth Imre Élt Pécsett a nyolcvanas években egy tanító, aki a kis elemistákat azzal szerette megrémíteni, hogy minduntalan megellenőrizte őket s ilyenkor jaj volt annak a nebulónak, akinek hiányzott a tolla vagy a ceruzája. A gyerektársadalom szörnyű elnyomatást érzett, mígnem egyikük egy tízpercben felállt a dobogóra s lecsendesítvén társait, korszakalkotó beszéddel egy nagyvonalú osztályszervezkedésnek vetette meg az alapját. A beszédnek nagy hatása volt, a fiúk kerítettek egy ménkő nagy skatulyát s abba tollat, radírt, vonalzót, ceruzát mind beraktak, akinek amije volt. A skatulyát minden héten más gyerek cipelte el az iskolába és azontúl „a közösből” került mindegyiknek iskolaszere. A tanító sohasem értette meg, hogyan termett az osztályában a hirtelen rend. Ugyanez a kisdiák vagy tizenkét év múlva néhány társával kint sétált Pólában a tengerparton. Nyolcan voltak a tengerészönkéntesek közt magyarok, ezek szépen összetartottak az idegenben. A kisdiák közben nagyerejű, pompás izomzatú ifjúvá fejlődött, aki tornában, vívásban, erőmutatványokban első volt társai között s ha kötelet húztak, az osztálytársai közül akármelyik kettő odaállhatott a kötél másik végére, a mi diákunkkal kettő sem birt. Az úszásban meg különösen jeleskedett a pécsi fiú. Csak egy volt még a tengerésziskolában, aki méltó volt hozzá — jobb azért az sem volt nála — s akivel kedvtelve úszkáltak kettesben az Adria kék vizében. Egy meleg nyári napon különösen szépen mosolygott feléjük egy vidám zöld sziget , a két kitűnő úszó ellenállhatatlan vá®Ft érzettkotsni oda. A parti ahol jártak, katonai terület volt, épület, ember másfél óra járásnyim nem volt a hadikikötőnek eme helyétől. Még abban a régmúlt világban sem kellett tehát sokáig töprengeni az illemen, hanem a két ifjú nekivetkőzött s nehény perc múlva már egyenletes karcsapásokkal úszott a nyílt tenger felé. Kora délután volt, a szigetet legfeljebb egy óra alatt elérik, egy órát pihennek s aztán visszatérnek. Mi ez azoknak, akik egyfolytában is úsztak már két óra hosszat. A parton állók hosszan lobogtatták a kendőjüket az úszók után. A két ifjú pedig gondtalanul szelte a vizet. Izmos, barna karjuk szinte vezényszóra merült, hasított és emelkedett ki a tengerből. De a távolság alig csökkent. Az idő múlt, már látták, hogy egy óra kevés ehhez a távolsághoz. A nap előttük haladt és egyre hanyatlott. A két ifjú látta a napról, hogy már órák teltek el talán még a fele utat sem tették meg. Mint az alföldi ember, aki torony irányába indul s a cél csak nem akar közeledni. Pedig a kinyújtott kezével majdhogynem eléri. A nap korongja súrolni kezdte a láthatárt. — Vissza kell fordulni. Az még mindig közelebb. — Igen, de merre van vissza? • Teljesen besötétedett s jelentkezett még valami, amire nem készültek a vállalkozók. A tenger sós vize lassan győzedelmeskedett a két ifjú bronzszínű, bőrén. Előbb csak egy-egy ponton, mint a tűszúrás, behatolt a víz a pórusokon. Később egész foltokon érezték a maró csípést, hogy végül a teljesen átázott test egyetlen hatalmas égető fájdalmat érezzen. ■. ■. Koromsötét este lett, a karjaik gépiesen, az életösztön öntudatlan erőfeszítésével hajtották a vizet. A legrémítőbb az volt, hogy nem tudták a part irányát. Nem tudták, mennyi idő telhetett, mikor egyszerre parányi fénypontot láttak felvillanni. Néhány másodperc múlva kihunyt, de nyomban kigyulladt újból.A parton maradt kétségbeesett gárda gyújtogatott gyufákat, hogy jelt adjon. A környéket a hadiérdek kopárra változtatta, ember órajárásnyira nem lakhatott, ladikról a hadikikötő külső részében szó sem lehetett. Ezért állt a kis társaság rettentő aggodalmak közt egy helyben.) Az úszók arra vették az irányt , mikor a lapos feneket elérte a lábuk, felkiáltottak s aléltan elbuktak. A többiek ruhástól gázoltak be értük, akik emberfeletti teljesítménnyel ütötték helyre azt, amit a szemmértékük egy kissé elhibázott. 1923-ban a pécsi kisdiák ott ül az Országos Testnevelési Tanács tagjai között. A férfies gyülekezetben szerényen megvonul s gondolatait, eszméit hosszú ideig csak magában hánytorgatja. Egy napon azonban vaskos paksamétával jelenik meg s a tanács vezéreinek csendes szóval elmaifigarázgat egy tervet, amely néhány év alatt minden munkás sportegyesületnek pályát teremtett volna Magyarországon. A terv megragadja az OTT vezéreit, Karafiáth elnök elragadtatással nyilatkozik. A tervezet grandiózus és szinte a semmiből teremt. Amint a betegsegélyző díjakat, úgy fizetné minden munkás a sport díjait is. Hihetetlenül parányi illetéket fizet a munkások sportjára, de a tervezet mellett ott vannak a beható statisztikai, iparfelügyelőségi, munkásbiztosítási kimutatások s ezekkel mindent össze lehet vetni. A számok beszélnek, nincs kétség, a tervezet tényleg úgyszólván a semmiből előteremt minden esztendőben egy nagyszabású munkásstadiont és egy kisebb, de modern vidéki sporttelepet. Az OTT igazgató tanácsa hosszasan tanulmányozza a dolgot. Áttekinti a statisztikákat, megvizsgálja a pénzkezelés, ellenőrzés, felhasználás előírásait, végül hibátlannak találja a gondolatfuttatást. Kész törvényjavaslat ez, ami ugyancsak felhívja a szakértők figyelmét. Két hét múlva pedig elalszik minden. A dolgot nem lehet megcsinálni a politikából. (A pécsi kisdiák szemmértéke ismét túl közel látta az arany napsütéses zöld szigetet.). * Szieberth Imrét az állami vasgyárak kulturális és propaganda ügyeinek intézésével bízta meg az új vezérigazgató. Ebben az új szerepkörben pedig mással, mint munkakörével alig foglalkozhat, ezért egyesületének elnökségéről le kell mondania. Pedig egy emberöltőn át mintha elválaszthatatlanul nőtt volna össze a Máv Gépgyári Sportkörrel. A pólai úszóbravúr és a munkás stadionokról való álom között egy tevékeny élet rengeteg eseménye sorakozik, bár az élő sport sokszor kiragadta az egyesületen kívüli is. Felsorolni, elmondani megközelítleg sem lehet, legfeljebb Sziebert Imre ritka egyéniségéről mondhatni el egyesmást. Mert valóban különös egyéniség ez a műszaki ember, aki a számok rideg világát szolgálja évtizedeken át s a lelkében mégis minden más halandónál féltékenyebben őrzi az irodalom és a sport szeretete. A vontatott, meggondolt beszédű ember pedáns és kimért a munkájában. Odahaza azonban feloldódik a számok ~ SPORTHIRLAP CSÜTÖRTÖK, 1927 JÚNIUS 2. Egy híres futballista, akit hét év alatt egyszer sem rúgtak meg, mégis háromszor operálták a lábát Látogatás Braun Csibinél a jól sikerült harmadik operáció után Braun Józsefet, a Hungária népszerű *Csibijét péntekenMolnár főorvos a zsidókórházban megoperálta. A bal térdéből egy eltört porcot vett ki. Csibi a futballisták között az operációk terén hosszakkal vezet, már harmadszor került a fémlűtőasztalra. Azoperáció jól kikerült és az orvosok véleménye szerint Csibi újra a régi lesz. • * A kórház portása udvariasan adja meg a felvilágosítást: — Az udvaron jobbra, a sebészeti osztályra tessék menni, a földszinten a második számú külön szobában fekszik Braun úr, Ládgijjhegyen megyek a csöndes sebészeti osztály folyosóján, az egyik szobából kedves női kacagás hallatszik ki. Valami a hang irányában visz. Az egyik szoba ajtaján függ egy tábla, rajta egy római kettes. Ez a Csibi szobája. Bekopogok. Ismerős hang felel: — Szabad! Belépek Braun úr szobájába. Kimos egyedül. Az ágya szélén egy csinos, szőke, bubifrizurás elegáns hölgy ül, — akinek előbb kacagását hallottam. Hát persze, Csibi mellett is lehet kacagni Rögtön felismerem a hölgylátogatót: Szegedi Tea művésznő. Az egyik széken Klein Oszkár régi, lelkes kék-fehér drukker, Csibi „haverja**- ül. — Kérlek parancsolj, interjút akarsz!"? — fordul hozzám Csibi. — Igen, bajod története érdekel. Kopogás zavarja meg megindult beszélgetésünket. Egy férfi jön be érdeklődni, hogy ide jönnek-e a szekek. — Igen. Direkt új székeket rendeltem, annyi a látogatóm — mondja Csibi, majd így folytatja: — A tavaszi Vasas-mérkőzésen sérültem meg. Nem rúgott meg senki, hanem amikor egyet fordultam, rettenetes fájdalmat éreztem a bal lábamban. De azért végigjátszottam a mérkőzést. Másnap elmentem Molnár főorvos úrhoz, aki megállapította, hogy térdemről egy perc levált. Először megpróbálta külsőleg kezelni, hátha nem kell megoperálni. Múlt vasárnap a tartalékcsapatban játszottam és az egyik ’dribiimnél újra erős fájdalmat éreztem. Molnár dr. most már az operációt látta célszerűnek és pénteken ki is vette a letört porcot. Az éjjeliszekrényből levesz egy kis eldugaszolt üveget, abban őrzi spirituszban a kellemetlenkedő porcot. — Most már jól érzem magamat, az operáció kitűnően sikerült. Nemsokára rendbe jövök. Ma már levették a lábamról a gipszkötést, holnap pedig kiveszik a varrást. Vasárnap el is hagyhatom a kórházat. Molnár főorvos szerint teljesen rendbe jöttem. — Ez már a harmadik operációm volt. Az első kettőben a jobblábam volt az érdekelt fél. Az első tragédiám 1922-ben történt egy tréningmérkőzés alkalmával, míg a második az emlékezetes 11:2-es FTC-mérkőzésen, amikor Jancsár nem durva szándékból belém talpalt. Az operáció óta a jobblábammal nem is volt semmi baj. Most remélem, újra a régi leszek. Természetesen most két hónapig pihenek, hogy utána teljesen rendbejöjjek. — Fog-e menni a játék, nem leszel-e félénk? — érdeklődöm. — Nem, egy operált, játékos az első játéknál még félénk, de a másodiknál, amikor semmi hibát sem érez a lábában, akkor már bátor. Nem szabad visszaemlékezni a betegségre. — Mivel magyarázod megismétlődő sérüléseidet? — kérdem. — Ezt nem tulajdonítom másnak,mint pechnek. Igen, ezt komolyan mondom. Engem hét év alatt egyser sem rúgtak meg, s mégis háromszor operáltak. Benne vagyok a pechszériában. Ez olyan dolog, hogy az emberr megy az utcán, rosszul lesz és kész van. Megtörténik a baj. Na de remélem, a hét sovány esztendő után jön a hét kövér esztendő. Bejön az inspekciós orvos és érdeklődik a betegek hogyléte iránt. Csibi megnyugtató válasza után távozik és mi folytatjuk a beszélgetést. — Sok a látogatód? — folytatom a kérdezősködést. — Itt volt a vezetőség, a fiúk, itt volt Stecó is. Ma előkelő vendégem volt, Festetlek Sándor gróf, a dégisportmecénás. Nagyon kedves volt, hogy meglátogatott. Sokáig elbeszélgettünk. Finom teasüteménnyel kínál meg. — El vagyok látva mindennel. Parancsolsz likőrt is? — s máris udvariasan — töltet Klein Oszkárral. — Csak még zene kellene. — S akkor táncolnánk — mondja a művésznő. Nem akartam tovább zavarni — a beteget. Szívélyesen elbúcsúztunk. Szegedi Ica utánam szól: — Még azt írja meg, hogy vasárnap a Papagály és a Tabarin monstre küldöttsége zászlókkal és jazz-banddal fogja fogadni Csibit. Csibi hamiskás mosollyal hozzáteszi : — Azt fogja játszani: „Lesz maga juszt'is az enyém". Várai Tibor. Az egyiptomi csapat kudarca Bécsiben Rapid—Kairói Arsenal 9:2 (2:2) — A Sporthírlap bécsi tudósítójának telefon jelentése — A kairói csapat szerdán tízezerfőnyi közönséget vonzott a hütteldorfi pályára. Az egyiptomiak játéka azonban nem érdemelte meg, ezt az érdeklődést, mert bár gyorsak és labdakezelésük is meglehetős, taktikai tudásuk kritikán aluli. Az első félidőben elég szépen tartották magukat, de csak azért, mert a Rapid nem erőlködött. Szünet után a Rapid „rákapcsolt””, a bécsi gép dolgozni kezdett s ekkor potyogtak a gólok. Wesselyk center óriási formában van, hét gólt lőtt. A másik két gólt Lueff és Hirbes rúgta. Bíró: Retsburg.