Sporthirlap, 1927. július (18. évfolyam, 97-109. szám)
1927-07-02 / 97. szám
4 SPORTHIRLAP SZOMBAT, , 1927 JÚLIUS 2. Adószabadságot, félárú vasúti jegyet, közhiteit a profi kisegyesületeknek, mert különben elpusztulnak A bajnokság befejeztével az egész profigépezet megrekedt, mert nincs túra és nincs vidéki mérkőzés . A mecénások elfogytak s a bevételeket megeszi az adó és a vasút Meg kell akadályozni a tőkeszegény profiklubok elburjánzását — „Olcsó csapatok, kis bíidzsé“ az őszi program — A II. liga nem tudja, hogy nagy létszámmal, vagy III. ligával tud-e magán jobban segíteni Tavaly nyáron egy jóakaratú urakból álló tiszteletreméltó társaság úgynevezett „kibontakozási” pártot alakított, azzal a szándékkal, hogy az elzüllött állapotok helyébe tiszta világ költözzék. A jóakarattá urakból alakult tisztes párt nem hatolt a problémák között mélyebbre, erre ideje sem igen volt. Mindenekelőtt tiszta erkölcsöket akart teremteni, mert úgy tartotta, hogy a megfertőzött légkörben futballélet tovább nem lehetséges. Addig amatőrök és profik egybekeveredve rúgták a labdát, ám tavaly nyáron elhangzott a nagy kinyilatkoztatás, hogy: — Ezentúl pedig legyen professzionalizmus. Valóban a futball nem élhetett erkölcsök nélkül, mint ahogyan levegő nélkül sincsen élet. Azonban egyedül levegőből lehet-e élni? A legragyogóbb akaraterő és a legfenköltebb erkölcsi elmélyedés mellett is, várjon van-e férfi, akinél az éhség idő múltán ne jelentkeznék? A profisport egy álló esztendeje tengődik már s az apróbb egyesületek valóságos hősiességgel viselték el a nehéz terheket, amiket a futballsport tisztaságáért a profiknak kellett áldozatként elvállalniok. A szétválasztást sebtében megcsinálták s csak az első idők lázas csörtetése nyomta el a mindenhonnan hamarosan érkező panaszos szót. Mert a „legyen professzionalizmus” mennyei kinyilatkoztatásán kívül vajmi kevés történt és legalább az első esztendő tanúsága szerint — úgy a hátrahagyott amatőrök, mint a kiszakított profik táborából nem hallani mást, mint a nyomor és a keserűség hangjait. A régi elkeveredett álamatőr világban nem volt tiszta erkölcs, de volt az egyesületeknek megélhetése. A szétválasztás óta az amatőr csapatoknak a kiadásai tényleg csökkentek, de a közönség viszont teljesen eltűnt, elszéledt s így az amatőrcsapatok legtöbbje vagy még a régi felszereléseit rongyolja (amíg tart), vagy feloszlik, vagy fuzionál. Néha egy időre megmenti egyik-másik csapatot valamelyik tagjának hirtelen bőkezűsége, de a folyamat rendületlenül halad előre. Még sivárabb a helyzet a profikluboknál s itt is elsősorban a kisebb egyesületeknél. A nagyközönség csak halványan ismeri a válságot, ami a tavasz végén a profiknál bekövetkezett. Az I. és II. liga kisebb csapatainak vezérei nem viszik nyilvánosságra a gondjaikat, mert restellik. Pedig az állapotok valójában annyira ziláltak, hogy néhány vezető egyesületen kívül úgyszólván valamennyi ott tart, hogy a tökéletes csőd csupán a bevallás kérdése. A nagy harci lármával folyó bajnokság befejezése után csaknem az egész profigépezet egyszerre elrekedt. A huszonnégy proficsapat közül azegyetlen Újpestnek jutott ki a szerencse egy jól jövedelmező túra képében, míg a többiek közül már csak négy-öt tehette a lábát a közvetlen szomszédságba. (Kecskemét túrája értesülésünk szerint csak mérsékelt anyagi haszonnal jár.) A teljes mezőny pedig ezalatt idehaza kétségbeesetten állapítja meg, hogy mérkőzések rendezésére minden lehetőséget elzárt a hatóságok érzéketlensége. Budapesten tilalom van, mérkőzést csak a vidéken szabad rendezni. A profiklubok vigalmi adóját s az OTT adóját egynegyeddel mérsékelték a hatóságok. De ehelyett háromszoros terhet raktak rá a félárú vasúti utazás megvonásával. Az OTT nem javasolta a profik félárú útját, mintha a fizetést húzó játékos haszna volna az, ha a klubja az utazáson megtakarít valamit. Hogy csak ez az egy tény mit jelent, arra itt a valóság, hogy a bajnokság befejeztével az egész profimezőny, mint a homokra futó mozdony, roppant zökkenéssel elakadt. Már húsvétkor és pünkösdkor megmutatkozott ennek a hatása, amikor bécsi, jugoszláv és csehszlovák területről tucatjával járták a külföldi amatőrcsapatok az országot, a magyar proficsapatok pedig az igazságtalanság érzésének minden keserűségével lázadoztak azért, hogy ■még a legjobb ünnepi terminusokon sem képesek a vidéki városok a proficsapat költségeit megfizetni. Ma ugyanez a helyzet állt elő. A professzionizmus igazi válsága csak most következett be. A vidék városai közül csak Debrecen, Miskolc és Kaposvár tud profivendégeket fogadni, de ezeknek közönsége viszont már annyira kényes, hogy csak az elitcsapatokat hajlandó megnézni. A jugoszláv és román területek is teljesen kimerültek. A Bácskában még a Bástya és a Sabaria összes mérkőzéseire is ráfizettek a rendező egyesületek, de nem azért, mintha a két magyar csapat túlzottan sokat keresne, hanem azért, mert a magyarországi utazás méregdrága s a bevételeket ez emészti fel. .! A kisebb profiklubok kétségbeesetten igyekeznek továbbfizetni a játékosaikat, akiknek egyre több pénzzel maradnak adósak. A profiszövetségben már három olyan bejelentés történt, ami élesen rámutat a válságra. A szentesi proficsapat anyagiak híjján azért bukott meg, mert az egyedüli attrakciók, a legközelebb fekvő jó fővárosi proficsapatok költségeit lehetetlen volt előteremteni. A bevéteeknek mintegy negyven százaléka pályabérre, adókra, meg szövetségi részesedésre forgácsolódik el, a többit pedig megeszi a vasút. Legtöbbször még hozzá is kell tenni a bevételhez, hogy a vendégcsapatot ki lehessen fizetni, már pedig ezenfelül még a hazai csapatot is fizetni kell. A vidék tehát a legszebb lelkesedés mellett sem hajlandó súlyos áldozatokat hozni csak azért, hogy az utolsó fillérig adókra és vasúti jegyekre ússzon el, viszont a sportnak egy garas ára haszna se legyen belőle. A fővárosi és környéki csapatokat tehát a tökéletes krízis lepte meg. Néhány helyen a klubok vezérei tesznek újabb erőfeszítéseket és a saját zsebükből fizetgetik a játékosokat. Ez az áldozatkészség azonban a legtöbb helyen már kimerült és elgondolni is rossz, hogy mi lesz a közeljövőben. Mert a legstabilabbnak gondolt Rákospalota és Bak játékosai is éppen a napokban adták egymásnak a kilincset a profiszövetségben s jelentették be rendre, hogy klubjuk négy-öt hete sem folyósította a játékosok fizetését. Ha a szövetségnél nincs is jelentés erről, de a Rákospalotával és Bakkal teljesen azonos állapotok uralkodnak a többi egyesület túlnyomó részénél. Csak a játékosok erős klubérzése az, ami az egyensúlyt még tartja, hiszen tudunk olyan esetről is, hogy heti harminc pengővel szerződött játékos a klubvezértől öt pengőt is csak félve mert kérni, mivel rettegett attól a gondolattól, hogy az áldozatkészségében kimerült klubvezérek követelődzésével megbántja. Az elkövetkező két hónap lesz a magyar professzionizmus legválságosabb időszaka. A szabályok rendelkezései szerint ezeket a futballistákat már régen szabaddá kellene tenni, de a játékosok nem jelentkeznek, mert meg akarnak maradni régi klubjukban. Ám, ha történetesen nem fűznék is érzelmi szálak a játékost, várjon mit érne azzal, ha a szövetség a panaszára szabaddá tenné? Hova mehetne, mikor amúgy is olyan hatalmas a kínálat játékosokban. Biztos, hogy a profiklubok az új bajnokságban lényegesen olcsóbb csapatokkal fognak operálni. Ezek az olcsó csapatok a régi játékosok közül csak a javát tartják meg s néhány olcsó fiatal erőt szerződtetnek, mert a profifutball első esztendejéről már meg lehet állapítani azt a furcsán hangzó paradoxont, hogy az elmúlt, évben azért nem lehetett a futballnívót javítani, mert a csapatok drágák voltak. Az év elején mohón szerződtették a drága játékosokat, akik a legtöbb esetben az álamatőr világból csak a krekkek allűrjeit hozták magukkal, de küzdeni képtelenek voltak. A klubot azonban végképp megterhelték ezek a drága szerződések és hiába akadt azután évközben olcsóbb és jobb játékos, azt már nem lehetett beleszorítani a büdzsébe. Nem is tekinti többé problémának senki azt, hogy centerhallja, vagy jobbösszekötője nincs. Játékos lesz elég, jobbak, mint az eistrapált régi nevek és olcsóbbak, szerényebb igényűek. A probléma ott van, hogy a mecénások már elfogytak, még mielőtt az első év véget ért és a legtöbb klub számára megfejthetetlen rejtély egyelőre, hogy ezt az olcsó csapatot is miből fizesse. Mert a 12—14 bajnoki mérkőzés még a félévi kiadásokat sem fedezheti, kiváltképpen akkor, ha többször vidéken kell a bajnoki mérkőzéseket lejátszani. A vidéki egylet helyzete e tekintetben szerencsésebb, mert annak pályája, megfelelő számú közönsége és kisebb-nagyobb társadalmi támogatása van, ezenfelül pedig már az alakulást azzal a tudattal végzi és úgy rendezkedik be, hogy ellenfeleivalamennyien más városban laknak. A fővárosi és környéki csapatokhelyzete a legsúlyosabb. Pályája nem mindegyiknek van, a közönséget a vezéregyletek hangos reklámos attrakciói minduntalan elcsábítják. Ezeknek létbevágó kérdés, hogy az ellenfél messze városban lakik-e, ahonnan a közönség nem utazhatik a csapattal, tehát a bevétel csak a hazai közönség megritkult soraiból kerül ki, viszont a második találkozóra meg drága útiköltséggel kell elutazni. A nagyközönség ezt a problémát úgy ismeri, mint a második liga létszámának problémáját." A dolog természeténél fogva ugyanez a megélhetési probléma gyűrűzik tovább a most vajúdó III. liga irányában. A II. liga csapatai közül sokan szeretnék a létszámot olyan magasra fölemelni, amilyenre csak lehetséges, de majdnem mindenki megretten attól a gondolattól, hogy egyrészt a klubok belepusztulhatnak a sok vidéki mérkőzésbe, másrészt emiatt esetleg kevés új egyesület marad s a II. liga meg sem alakulhat. Már pedig a III. liga megalakulása a II. ligának szorító létkérdése. Egészséges új profiegyesületeket csak a vidék tud alakítani s bizonyos, hogy az új klubok túlnyomó többsége a vidékről is fog kikerülni. A mai holtpontra került II. ligának pedig egyenesen ez a létérdeke. Annyira létérdeke, hogy a mérkőzésekért sóvárgó második liga inkább megmarad a mai szűkös 12-es létszám mellett, csakhogy ezáltal a III. ligának két csapattal több legyen s a III. liga valóban megalakulhasson. Mert túra nincs és egyedül a professzionizmus által megmozgatott vidéki városoktól lehet remélni azt, hogy a bajnoki mérkőzéseken kívül üresen maradó ünnepnapokon mérkőzéseket fognak rendezni. Ugyanezen a szempontból viszont élesen tiltakozni kell az ellen, hogy az anyagilag gyenge klubok professzionista kísérleteket tegyenek. A meglévő proficsapatoknak érzékeny károkat okozhatnak azok a feleslegesen alakuló pálya és közönség nélküli proficsapatok, amelyek a legújabb jelek szerint egyre jobban kezdenek felburjánzani. Ezen a helyen újra rá kell mutatnunk a hatóságok érzéketlenségére, ardely nem az új, de az évtizedes múlttal rendelkező kluboknak sem nyúlt a hóna alá. Nincs semmi szükség, sőt egyenesen káros az, hogy néhány ambiciózus klubember, még ha némi áldozattal is, de az álprofi játékosok újabb sűrű sorait termelje ki, hogy azután jövőre esetleg életerős fővárosi, vagy vidéki alakulásoknak emiatt még a III. ligában sem jusson hely. A fővárosi kiscsapatok alakítóinak meg kell érteniök, hogy előbb a hatóságok magatartásának kell megváltoznia, adószabadságot, félárú vasútijegyet, a pályanélkülieknek telket, közhitelt, sőt az arra érdemeseknek szubvenciót kell kapniok. S csak ezután szabad arra gondolni, hogy új proficsapatokat létesítsenek olyan városokban, ahol a régi is nyomorog. Nem szabad megismétlődnie az olyan gazdálkodásnak, hogy a futballszövetkezet fennállásának már az első esztendejében az egész alaptőkéjét elköltse. F. P. Amatőr-felvételek kidolgozását szakszerűen, gyorsan és olcsón elkészíli Schwarz Jenő , amatőr fotóműhelye Budapest, Vili., Bükk Szilárd utca 39.