Sporthirlap, 1933. május (24. évfolyam, 35-43. szám)
1933-05-04 / 35. szám
4 HETI KRITIKA Válogatott mérkőzések: Ausztria— Magyarország 1:1 (1:0), KISOKMILL 2:2 (1:1). I- liga: Somogy—Soroksár 2:1 (2:1). Amatőr I. osztály: Törekvés—VI. ker. FC 4:0, BSzKRT—Postás 1:1, Elektromos—„33” FC 1:0, FVSK— BEAC 1:1, URAK—MTK 2:0 Nemzetközi túramérkőzések: Ferencváros, Hungária vegyes—NAC, Crisana komb. 7:2, Bratislava—Újpest 2:1, Vasas—SK Rusj 2:2, Nemzeti—Sedici (Afrika) 2:0, Budai— Trautenau 3:0, Budai—SK Zilina 3:3, Ripensia—Szeged 3:1, Szeged—Temesvári AC 3:1, Mostanganem (Afrika)—Attila 3:3, Algír—Attila 2:1. Kézilabda válogatott mérkőzés: Ausztria—Magyarország 7:3 (félbeszakítva).„ Óriási mértékben felcsigázott érdeklődés, hihetetlen arányú idegenforgalom, negyvenezres tömeg a pályán, vérbeli futball, döntetlen eredmény a „Wundermannschaft” ellen, visszahódított népszerűség, új perspektívák — ez a rövid foglalatja a vasárnapi magyar—osztrák mérkőzésnek. Nem hiába vártunk sokat a tavaszi futballszezonnak ettől a legnagyobb eseményétől, 72-ik találkozásunk szomszédunkkal valóban fordulópontot jelent a magyar labdarúgás történetében. Jelenti az 5:0-ás olasz meccset követő tartós depresszió teljes megszűnését és az emelkedő irányzat állandósulását. Még nem tartunk ott, ahol voltunk a rosszemlékű májusi meccs előtti időkben, de már rajta vagyunk a csúcsra visszavezető helyes úton. De most azután tessék felsorakoztatni minden tényezőt, ami a felfelé való haladást elősegítheti. Elvszerű játékosnevelés, helyes gazdálkodás a játékosok erejével, a hazai közönség nagy igényeit teljesen kielégítő itthoni program, a külföldi túrázásoknak a legszükségesebbekre való korlátozása: ezek a teendők a szövetségek és az egyesületek részéről. A hatóságok részéről pedig történjék meg végre a terheknek olyan mértékű enyhítése, mint amennyit a futball, ez az elsőrangú nemzetgazdasági tényező és nemzeti propagandaeszköz megérdemel. Másrészt történjék meg az utánpótlás legértékesebb forrásának megnyitása és a gondoskodás arról, hogy az ifjúság a neki oly kedves futballsport űzésére megfelelő területekhez, pályákhoz jusson.* A távolabbi perspektívától térjünk azonban vissza magához a vasárnapi mérkőzéshez, annak sportbeli képéhez. Az osztrák futball kezdettől fogva értékmérője volt a magyar labdarúgásnak és ez ma is. A 72-ik találkozó különösen fontos volt, mint nívómérő, hiszen egy kétségbevonhatatlan hanyatlási perióduson átvergődve jutottunk el idáig, míg az osztrák együttes éppen egy nagyszerű fejlődési korszak során kikristályosodott tudását hozta a pályára. A vasárnapi összehasonlításból pedig kitűnt, hogy az egyéni technikai készség és a küzdőképesség dolgában elértük már ismét az osztrák futball színvonalát, de a mi játékunkon még nem uralkodik teljesen, ami a futballjátéknak legmagasabb iskoláját jelenti és ami az osztrákokat még fölénk emeli, az ösztönössé idegződött, rendkívül finom és biztos taktikai érzék.* A mérkőzés menetét úgyszólván teljesen az osztrák stratégia irányította. Góljuk eléréséig minden harci erejüket a támadásra koncentrálták, azután pedig visszavonultak állásaikba és a defenzív taktika olyan nagyszerű példáját mutatták be, amihez hasonlót eddig nagyon ritkán, vagy egyáltalában nem láthattunk. Ezzel szemben a mi részünkről a támadó játékból teljességgel hiányzott olyan taktikai elgondolás, amely az osztrák védőtaktikát legyűrhette volna. A mi belső csatáraink mind befelé, a centrum felé koncentrálták a támadások erejét s így akarták átgyömöszölni magukat az osztrák védelem pompásan felépített erődrendszerén. Hiányzott a centerben — és sajnos, hiányzik nálunk ma úgyszólván teljesen — a Patakihoz, Orth-hoz hasonló nagyvonalú taktikus, aki a szélsők váratlant szöktetésével, a szárnyak váltogatásával, egy-egy hirtelen húzással a támadásoknak olyan fordulatot tud adni, amely meglepi az ellenfél védelmét, felborítja a védőtaktikát és utat talál a sáncok között a várhoz. Míg Sindelar egyetlen húzással, szélsőinek hirtelen előredobásával a kapu elé tudta terelni a játékot, addig a mi belsőink az erőfogyasztó driklizések, határozatlan passzolgatások, ide-oda futkosások hosszú során át jutottak el az osztrák kapuig, ahol már várta őket a mi sablonos támadójátékunkra okosan ráhelyezkedő osztrák védelem. Ezt a „zártkörű”, központ felé futó támadási rendszert egyébként a centerhallunk is szolgálta. Sárosi részéről is hiányzott ugyanis ezúttal a régi, nagy centerhalljaink áttekintő irányítása. A fedezettársai felé, oldalt és a csatársor centruma, felé irányuló játéka olyan szűk hatáskörbe szorította össze a magyar támadásokat, hogy azoknak feszítő és áttörő ereje nem érvényesülhetett. A támadójáték centralizálása annál nagyobb hiba volt, mert éppen azt a csatárt zárta ki a támadó munkából, aki tulajdonképpen az öt közül a legjobb formában volt. Titkost. Hogy mennyire helyes és valószínűen eredményes taktika lett volna részünkről is a szélsőkre való játékot erőltetni, illetőleg azt a középjátékkal váltogatni, mutatják egyrészt a mérkőzés góljai, amelyek mindegyike a mezőny hirtelen széthúzása után a jobbszélső befejező akciójából esett, de mutatja az a néhány remek támadás is, amelyet a nagyritkán frontbadobott Titkos zúdított az osztrák kapu felé.* Az osztrákoknak kétségbevonhatatlan taktikai fölényük mellett volt egy technikai előnyük is a mieinkkel szemben, a fejjátékuk tökéletesebb volta. Alig volt a magas labdákért való harcok során olyan eset, amikor ne az osztrák játékos maradt volna felül biztosabb fejtechnikájával. Aki ismeri a futballjáték csinját-binját, jól tudja, milyen óriási előnyt jelent a csapatnak a fejlett fejjáték. Sajnos, mi ezen a téren nagyon elmaradtunk nemcsak a osztrákoktól, hanem az eredetileg tőlünk tanult olaszoktól is. Nálunk is akad ugyan néhány mestere a fejjátéknak, de a többség, az átlag alig ért ahhoz, hogyan kell a fejet helyesen kihasználni a labdával való bánásnál. Nagy hiány ez, amit a csapatok trénereinek sürgősen pótolniok kell. Hogy kritikánkban ezúttal csak a tapasztalt hiányokat domborítottuk ki és nem szóltunk a magyar válogatott csapat és általában a magyar futball fejlődő tendenciáját igazoló sok erényről — és nem szóltunk a csapat balszerencséjéről sem — azt senki se magyarázza úgy, mintha elismerésünk szép sikert elért játékosainkkal szemben nem lenne a legteljesebb. A hibák felsorakoztatása csupán annak a jele, hogy a magyar futballsport e fölfelé törő korszakában velünk együtt az egész közvélemény lázas türelmetlenséggel várja a gyors tökéletesedést és egy világraszóló sikerben kirobbanó csúcsteljesítményt. * A diákfutballisták egy időre eljátszották a népszerűségüket. Jelen voltunk a mérkőzést megelőző KISOK-értekezleten, ahol a csapat tagjai lelkes és szép játékot ígértek. Reiter, Béky, Dömök és a többiek, hát ez a szótartás? A vasárnapi lanyha munkakészség rossz előjel az élethez. A Somogy és a Soroksár „kiesési derbi”-je nem volt propagandája a futballnak. Mindkét csapat sokkal idegesebb volt, semhogy szép játék alakulhatott volna. Később az izgalomba is belefáradtak a csapatok és a meccs uralkodó motívuma — a sorozatos hibák mellett — az unalom * • SPORTHIRLAP CSÜTÖRTÖK, 1933 MÁJUS 1. volt. Véletlen akciók, kihagyott helyzetek, tervszerűtlen gólok, a győzelemre még a győztes sem lehet büszke .. .• A vasárnapi amatőr bajnoki fordulón a VI. ker. FC nem tudott 11 játékossal kiállni a Törekvés ellen. Ez mindennél többet mond a társadalmi egyesületekmek a cégcsapatokkal szemben fennálló kedvezőtlenebb helyzetéről. — A Postás—BSzKRT derbi döntetlenének örül a Törekvés, most már nem is kell nagyon küzdeniea bajnokságért, küzdenek helyette a többi csapatok. * Most sem tudtuk megverni az osztrák kézilabdázokat. Fejlődtünk, javultunk, de az osztrák nívót nem értük el. Ha nagyon kíváncsiak az illetékesek, eláruljuk ennek egyik okát. A magyar kézilabdacsapatban sok öreg fiú játszott: Remete, Hoffmann, Cséfai. Ezektől várunk fejlődést? Hiszen ezek már tisztességes oldboy sorban vannak, így nincs jövője a magyar kézilabdasportnak. Ha tanulni akarunk, a fiatalokat küldjük a harcvonalba. Azok még felhasználhatják a jó példát. ,i 1—rchin Az ember és a gép Egyidőben arról sírt a Panaszkodó ének: Nem klappol az ember-zsűri A Icard seregének. Csináltak hát csalhatatlan Villany zsűri-gépet, S rákapcsolták a vívóra, Ki a plansra lépett. Ez se fungált hiba nélkül. Az lett hát a vége: Ismét élő bírót kért a Vívás és vidéke. Ám az ember-zsűri látta közben már a gépet. S mivel szörnyen tanulékony: Gépiesen téved,... Góbé. „Válogatott leégés" után kilencpontos teljes bajnoki forduló kínál vigasztalást a csalódott pontharcosoknak A válogatott mérkőzés típfordulója katasztrofálisan eredménytelen volt. Az egyik kezünkön meg lehet számolni azokat, akiknek sikerült a találattal járó öt pontot megszerezniük. De erről bővebben a szombati számunkban fogunk beszélni, most a visszapillantás helyett előre kell már néznünk. A szombati és vasárnapi mérkőzések ugyanis új erőpróba elé állítják a pontharcosokat és — tekintve, hogy a hat mérkőzés mellett ismét szerepel a hárompontos tabellaszelvény is — összesen kilenc ponttal szaporítható az eddigi pontszerzemény, illetve ennyivel alapozható meg a pontvagyon. Hiszen a pontszerzés azokra nézve is fontos, akik nem jutnak be az első tíz közé a tipszezon végén, mert a vigaszdíjban való részvétel is megkíván bizonyos minimális pontszámot. A heti mérkőzések is nehéz próba elé állítják a pályázókat, hiszen a Ferencváros—Bocskai mérkőzés éppen elég pikantériát rejt magában, a kiesés ellen küzdő Soroksár élethalálharcot fog vívni a Kispest ellen, izgalmasnak ígérkezik a Szeged—III. kerület mérkőzés is. Ennek a három mérkőzésnek a kiemelése nem jelenti azt, hogy a másik háromnál nem adódhatnak típgyilkos meglepetések. A pontszerzők között ezúttal a következő heti nyereményeket osztjuk ki: I. Egy darab tízpengős könyvutalvány. II. A Sporthirlap háromhavi előfizetése. III. , IV. és V. A Sporthirlap egyegy havi előfizetése. Erdély-TI ^legelterjedtebb ily és legnépszerűbb pil magyar napilapja az |||| Aradi Közlöny^ Megjelenik 40 éve|||| Már csak a jó fejjáték és az újjáéledi Zamorra a siélsst a spanyfól váltg csapatban IváncsicS Mihály beszámólója a cselgrádi jugoszláv—spanyol válogatott mérkőzésről (A Sporthírlap tudósítójától.). (Iváncsics Mihály, a kitűnő magyar futballbíró vezette vasárnap Belgrádban az 1:1-re végződő Jugoszlávia—Spanyolország válogatott mérkőzést és a nehéz küzdelem hibátlan levezetéséért mindkét fél részéről teljes elismerésben volt része. Beszéltünk a lávái bíróval, aki a vasárnapi mérkőzésről, a jugoszláv és spanyol csapatról és játékosokról a következőket mondotta:)— Azokra a megállapításokra, hogy a jugoszláv és a spanyol stílus egyforma, alaposan rácáfolt a vasárnapi mérkőzés. Igaz, hogy az első félidőben azonos stílusban játszottak az ellenfelek és addig vezetett a spanyol együttes. A második félidőben azonban a jugoszlávok rákezdtek az igazi magyar stílusra, lapos labdákkal operáltak, jól átgondolt támadásokat építettek fel a hajrá-stílus helyett, s ennek az volt az eredménye, hogy a jugoszláv csapat megszerezte a kiegyenlítést, sőt ha egy kis szerencséje van, győzhetett volna. — A mérkőzés anyagi sikere túlhaladta a várakozást. Ilyen nagy közönség — 16.000 ember — még nem volt válogatott mécsesen Jugoszláviában. Ha most még a döntetlen eredményt is figyelembe vesszük, megérthetjük, hogy a jugoszlávok egyáltalában nem panaszkodnak. — A spanyol csapat — véleményem szerint — lemaradt klasszis dolgában a középeurópai csapatoktól. A tökéletes fejeseken kívül semmit sem mutattak. A fejjátékuk azonban annál különb , hogy ilyen eredménnyel végződött a meccs, azt éppen a kitűnő fejjátékkal operáló csatároknak köszönhetik. Na meg Zamorrának, aki ismét a régi nagy kapuvédő, gólt nem igen lehet rúgni neki. Kiemelkedő játékos a spanyoloknál még a balhátvéd. Sajnos, a nevét nem tudom, de állíthatom, hogy ilyen kitűnő játékos ezen a poszton Európában nincs még egy. — A mérkőzés erkölcsi győztese a jugoszláv csapat volt, mert a meccsen két gólt rúgott. Az egyik gólt a spanyol kapuba rúgta be, a másiknál pedig — ami a jugoszláv kapuba ment be — tevékenyen részt vett az egyik jugoszláv védőjátékos is. A jugoszláv játékosok minden tekintetben megfeleltek a várakozásnak. Nagy lelkesedésüknek a magyarázata, hogy vasárnap Svájc ellen meccselnek és mindegyik benn akar maradni a csapatban. Külön meg kell azonban említeni a centerfedezetet játszó Lechnert, aki mint az eszéki Slavia játékosa került a válogatottba. Lechner egyike a legjobb centerhalfoknak. Kitűnően szerel, végig bírja az iramot, szépen passzol. Hátránya, hogy kistermetű és a fejelésben gyakran alulmaradt. Ám mindössze 17 éves, még nőni fog tehát. Ha nem törik le, úgy Sárosi után ő lesz Európa legjobb centerhallja. • A mérkőzés történetéhez tartozik még az a kisebb incidens, amely a mérkőzés utolsó perceiben folyt le. Két határbíró segédkezett nekem a bíráskodásban, az egyik jugoszláv, a másik spanyol volt. A 41. perc körül korner esett a jugoszláv kapunál, én kornert láttam, de hogy megnyugtassam magamat, megkérdeztem először a jugoszláv határbírótól, hogy mi volt. Az kaparúgást mondott, mire én a spanyol határbírót is megkérdeztem, ez viszont kornert mondott. Erre Marjanovics, a jugoszláv csatár nekirontott a spanyol határbírónak és kiragadta a kezéből a taccszászlót. Én természetesen a magáról megfeledkező Marjanovicsot kizártam a játékból. A jugoszláv fiú egy pillanat múlva lehiggadt és bocsánatot kért a spanyol határbírótól és ezután engedelmemet kérte, hogy visszaállhasson a küzdők közé. Én természetesen nem engedtem ezt meg, emiatt volt egy kis tüntetés, de a végeredményben belátták a jugoszlávok, hogy én a szabályok szellemében jártam el. A jugoszláv futballvezetők közül többen örömüknek adtak kifejezést, hogy a budapesti nagy klubok kezdik őket is komolyan venni és már szó került arról is, hogy a jövőben nemcsak a magyar csapatok mennek Jugoszláviába, hanem jugoszláv csapatok is jönnek majd Budapestre. A Bocskai csapata a Margitszigeten üdülve várja vasárnapi mérkőzését — A Sporthírlap tudósítójától — A Bocskai csapata a szerdai mérkőzés után a tavaszi szezonban legnehezebb feladata előtt áll. Vasárnap a Ferencváros ellen kell játszania, amely ellenfél élénken emlékében tartja, hogy a debreceni csapat a tavasszal a Hungária és az Újpest ellen győzelmet aratott. Maga a Bocskai is tudja, mivel tartozik a tavaszi veretlenség nimbuszának és ezért 4 nagy mérkőzésre megfelelő körültekintéssel készül elő. A soroksári bajnoki mérkőzés után a csapatot nem rendelték haza, Debrecenbe, hanem a Margitsziget egyik penziójában helyezték el, ahol a csapat sportszerű életmód mellett várja a vasárnapot. Tréning nem leszmár a héten, csak pénteken tartanak könnyű kondicionáló mozgást. Három játékos azonban csütörtökön reggel visszautazik Debrecenbe. Markos, Vincze és Reviczky ugyanis nem mulaszthat a hivatalában. Ők hárman szombaton délután újra felutaznak a fővárosba, hogy csatlakozzanak tapsaikhoz. „Mégis van új a futballnap alatt. Egy bíró, aki nem ismeri a csapatokat és összecseréli a győztest a vesztessel” című, legutóbbi számunkban megjelent cikkünkkel kapcsolatban Kovács Endre dr. szövetségi bíró annak közlését kéri, hogy nagy elfoglaltságából eredő elírás folytam 4 Kelenvölgy csapatát jelölte meg ugyan győztesnek, de a cikknek a 4 része, mely szerint ő 4 bizottság előtt is így vallott volna, tévedésen alapul, mert még nem is álltbizottság előtt.