Sporthirlap, 1943. január-június (34. évfolyam, 1-49. szám)

1943-06-05 / 42. szám

SZOMBAT, 1943 JÚNIUS 5. A zágrábi Bazsani lesz Szófiában a játékvezető (?) Manapság nehéz jó és mindkét felet kielégítő játékvezetőt kapni egy-egy nemzetek közötti válogatott labdarúgó mérkőzésre. A szófiai mérkőzés játékvezetőjének kiválasz­tása körül egész kis „diplomáciai háború" dúlt. Először a bolgárok a nemzetközi szokástól eltérőleg, csak a horvát Marikot ajánlották. Ezt a magyar szövetség kifogásolta és kérte három nemzetközi játékvezető ajánlását. Ekkor Marik mellett De­raiteket és a román Rad Mescut aján­lották. Az MLSz Bernnek mellett kötött ki. Csakhamar kitűnt azon­ban, hogy Bernnek nem mehet, he­lyette a németek a bécsi Miest aján­lották. A magyar szövetség ekkor látta, hogy­­ más megoldás aligha van, mint az, hogy elfogadja a bol­gárok által ajánlott Zágrábi Marikot. Tegnap — amint azt a MTI jelenti­­— újabb változás következett be a szófiai játékvezető személyét illető­leg. Zágrábi jelentés szerint a horvát szövetség nem Marikot, hanem 2­a­­ssantát küldötte ki Szófiába a mér­kőzés vezetésére. (Bazsant a KK- mérkőzések idejéből jól ismert játék­vezető a magyar közönség és a szak­emberek előtt. Játékvezetésével min­dig elégedettek voltunk. Szófiában is nyugodtan bízzuk rá a mérkőzés ve­zetését. A hirt Szófiába kiküldött tudósítónk még nem erősítette meg.) wi-j­i Egy sereg volt NB I-játékos a „szemmihályi" dombokon... Rákosszentmihály csak az idege­neknek Rákosszentmihály. Az oda­­valósiaknak „Szemmihály". Áldozó­csütörtökön kint jártunk ..Szem­­mihályon", hogy az NB III egyik döntő fontosságú mérkőzését meg­nézzük. Amikor a vicinálisról leszálltunk, azonnal megállapítottuk: — Szép hely ez a „Szemmihály". Csupa kertes ház mindenütt. Virágok, gyümölcsfák. A kerítéseken, a fák törzsein falragaszok hirdetik. .­.MOVE­RTSE—URAK. Nagy küzdelem az első és a harmadik helyért!" Tehát még csak nem is igazi rangadó, mert a két csapat közül az egyik lehet első. A másik­ leg­feljebb harmadik. Hogy melyik lehet az első, azt hamarosan megtudtuk a sűrű sorokban a pályára igyekvő szurkolóktól. — Ha megverjük az URAK-ot, biztos a harmadik hely. — De jó lenne törleszteni valamit a tavalyi 4:0-ás vereségért. * Most néhány szó a „szemmihály!" pályáról. Ha bent lenne a főváros­ban, remek szemléltető eszköz lehet­ne az iskolák számára, hogy milyen — mondjuk a Dunántúli Dombos­vidék. Mert bizony a pálya négy sarka körül jókora dombok „díszle­­nek".* Amikor beléptünk, az előmérkőzés folyt. Egyszer csak egy karszalagos rendező futott a korláthoz: •­ Feri, gyere le, mert két játékos hiányzik! És egy átizzadt mezes játékos jött le a pályáról. Mikor átbújt a korlát alatt, akkor ismertük meg, hogy Feri nem más, mint Varga Ferenc, az MRTSE intézője. Néhány izgatott szót váltott a rendezővel. —■ Mi a baj? — kérdeztük. — A legjobb két játékosom, Hor­váth, a s­ullancs és Szikár nem játszhat. Ezzel rohant egy „pepitafedelű" házba intézkedni. Ellátogattunk a bajnokjelölt URAK öltözőjébe is. Nagy izgalom fogadott. Markoth Ede izgatottan kiszólt az öltözőből: « Kérem az idegeneket, hagyják el az öltöző környékét! Féltette a házi titkot... » Amikor a két csapat a pályára vonult, felfedeztük a „szemmihályi B-középet" is. Még táblájuk is volt. Kék-fehér betűkkel csak ennyi állt rajta: „B-k közép“. Semmi más. Míg a két csapat zászlót cserélt, nézegettük a játékosokat. Bizony majdnem egy csapatra való volt NB 1-játékost fedeztünk fel. Az URAK kék-sárga mezében Szebenit, Titkos II-t, Békit, Hidasit, Garam­­völgyit és Tolvajt láttuk, az MRTSE kék-fehér mezében pedig Ferencit és a Keis Fiziért. * Ki hitte volna, hogy a mérkőzés sorsa már az I. félidő 10. percében eldől? Tízperces remek URAK- ostront után Gerencsér rohant a „szemmihályi“ kapu felé. Mellette igyekezett Keglovits is, Gerencsér lőtt. A lövés pillanatában egy kissé megnyomta őt a hátvéd. Mindketten elestek. A játékvezető túl szigorúan tizenegyest ítélt. Hidasi kétszer is a jobb sarokba vágta, mert a játékve­zető szabálytalanság miatt megis­mételtette a büntetőt. Hallatlanul lelkes hazai támadás volt a válasz. Az URAK „sehol". Szántó percenként zúgtak a lövések Szalontai kapuja felé. Csak a 30. percben jutott levegőhöz az URAK. Jó támadás után Béky csúnyán el­­ügyetlenkedett egy helyzetet. Már hangzott is egy „szemmihályi" szur­koló bírálata: —­ No, t­e már „Szemmihályon" sem lehetnél válogatott. Szünet után Varga Ferenc Intéző ezt mondta: — Ha egy gólt rúgunk, megnyer­jük a mérkőzést. Neki lett volán igaza, de a hazaiak még tizenegynél­ől sem tudtak gólt rúgni. Féz- Ior három méterrel mellé rúg­ta a bün­tetőt. ..Fortuna szekerén okosan ülj!’* — mondja a bölcs. Az URAK tizenegye úgy tilt­ott cn a b­érkrízésen a szrre?»el*c-Szeke­­rén, hogy ha a Lotorea-utcában fényszó­rók mellett folytatták volna a mérkőzést, eg­é­szen a Szent István Kupa-mérkőzések kezdetéig, akkor sem esett volna gól Sza­lon­tai kapujába. Főiskolai vívóbajnokságok Csütörtökön délután a főiskolai egyéni párbajtőrbajnokság előmérkőzései során tizenhárom versenyző küzdött a döntőbe­jutásért: öt öt a BEAC és a MAFC vívói közül került ki, három pedig a LASE színeiben indult. A döntőbe a követ­kezők jutottak: MAFC: Vajda, Bakó, Müller, Zsoldos. LASE: Pamuk, Raskay és Székely BEAC: K. Kováts és Doma­­hidy. A döntőben izgalmas, fej-fej melletti küzdőtém­ alakult ki. Az első és utolsó helyezett között csak 4 győzelemkülönb­­­ség volt. A bajnoki cmnért most is holt­­verseny alakult ki, akárcsak a csapat­­bajnokságban A két bajnok jelölt, Vajda MAFC és b. Kováts BEAC ugyanis egyaránt 6­45 győzelmet szerzett. A dön­tőt Vajda nyerte 3:2 arányban megér­demelten. Magyarország 1942—43. tanévi főisko­lai párbajtőrbajnoka: Vajda MAFC 6 győzelemmel, 2. b. Kováts BEAC 6 gy 3, Pamuk LASE 5 gy. 4 Doma­hidy BEAC 4 gy. 1 kapott találat. 6. Raskay LASE 4 gy 5 k. t.. 6 Bakó MAFC 3 gy, 3 k. t.. 7. Székely LASE 3 gy, 5 k. t.. 8. MuUM* MAFC 3 gy, 5 k. t.. 9. Zsoldos MARC 2 gy. A tőrcsapatbajnokságért: LASE-REAC 9:3 Pénteken délitán 5 órakor a tőrcsapat­ba­j­no­kság díjal folytatták a BEAC Sem­­m­elweis­ utcai vívótermében a főiskolai vívóbajnoks­á­got. Az első összecsapáson a LASE 9:3 arányban győzte le a REAC tőrvívócsapatát. A LASE részébe Szűcs és Pannik 3—3, Ggörffy-Lengyel 2, Tar­n­ay pedig 1 győzelmet szerzett. A REAC csapatában Benke kétszer, Mótius pedig egyszer győzött, Lapurk zártakor a REAC 4:2-re vezet a MAFC ohog, a LASE pedig 3:1-re­ a BEAC ellen. A főiskolai vívóbaj­nokság mai, szombati számai: tőr egyéni és kardcsapat A főiskolai vívóbajnokságok so­rán szombaton két bajnokság sor­sát döntik el főiskolás vívóink. Dél­előtt 9 órakor az egyéni tőrbajnok­­ság küzdelmeire kerül sor, délután 5 órakor pedig a kardcsapatbajnok­ság mérkőzései kezdődnek. Ezúttal is a BEAC Semmelweis­ utcai vívó­terme lesz a színhelye mind a két számnak. Mind a tőrvívók, mind pe­dig a kardvívók összecsapása izgal­mas, fej-fej melletti küzdelmet ígér. A tőrvívásban Zsoldos MAFC az esélyes, de könnyen megtörténhetik, hogy a beacista B. Kovács, a ludo­­vikás Raskay, vagy egy váratlanul betörő más vívó szerzi meg a baj­noki címet. A kardcsapatbajnokság győztesét is nehéz megjósolni a BEAC, a LASE és a MAFC együt­tesei közül. Nagyvárad: Nagyv. ru-kedelmi—Ma­­ro,­vásárhelyi cépip. 4:0 (2:0). Góllövő: Kovács (3) és Batka. Sporthirlap KOSÁRLABDA A MÁTYÁS-KUPA KI­ZÉPVÖNTÓINF­K mai műsora BBTE pálya. 5 óra: Gamma— Mátyás­földi TC. Női (Tar, Jókai). 6: TFSE— Mecha­nika Női (Brestmayer, Nova­­kovszki). 7: BBTE-MAFC. Női (Németh Irma, Szamosi). FŐISKOLA NŐI SPORTNAP SZEGEDEN A Szegedi EAC vasárnap az OSK kez­deményezésére nagyszabású női sport­bemutatót rendez az SzVSE sporttelepén A tornaünnepélyel résztveszn­ek a fővárosi és vidéki atléták és tornászok kiváló­ságai. A legnagyobb érdeklődéssel a magyar válogatott női kézilabda csapatot várják Szegeden. A sportbemutató előtt az alföldi sportegyesületek részvételével értekezlet lesz a vidék női sportjának fel­­lendítése érdekében 5— Ma este 6 órakor vívják az országos ökölvívó CsB elődöntőit Óriási harcot ígér a BTK-BVSC találkozó, de a csepelieknek­­ is kemény dió lesz a Szolnoki LE Az országos ökölvívó Cs. B. küz­delmei az elődöntőkhöz érkeztek. Az elődöntőben már bent volt a BTK, a Csepel és a Szolnoki LE, s most, az FTC legyőzése után „beérkezett“ a negyedik résztvevő, a BVSC is. A „nagy négyesből" ilyenformán ki­maradtak a zöld-fehérek, új név vi­szont a Szolnoki SE. A derék vidéki leventék a BSzKRt testén keresztül jutottak az elődöntőbe ... A ma este sorra kerülő elődöntőben a BTK a BVSC-vel, a Csepel a Szol­noki SE-vel csap össze. Mind a két mérkőzés óriási harcot ígér. Külö­nösen az ,,angyalföldiek“ és a vasuta­sok találkozása ígér sok izgalmat, de a szolnokiak is megszoríthatják a csepelieket. A két mérkőzés várható eredményeinek megjósolása meg­lehetősen nehéz dolog. A lelkesedés csodákat művelhet az ökölvívásban is s egy-két nagy ütés nyomán ha­talmas meglepetések is születhetnek. A CSEPEL PAPrRONJOBB, MINT A SZOLNOKI LE A szolnokiak diadala a BSzKRt ellen, megmutatta, hogy a vidéki ökölvívókkal most már a legjobbak­nak is komolyan számolniok kell. A vidéki ökölvívás erőteljes fejlődésben van s ha itt-ott tudásban még nem­ is éri el a nagyobb ökölvívó múlttal rendelkező pestieket, lelkesedésben, küzdőképességben és keménységben bizony már felül is múlja ezeket. A Csepelnek tehát alaposan bele kell feküdnie a küzdelembe, hogy a vil­lamos ökölvívók sorsára ne kerüljön. Papíron a Csepel feltétlenül jobb a szolnoki együttesnél, győzelme azonban nem lesz „sima"... Mi­­riszlai, Darai, Csapó és­­Mihályi I. is szerezhet pontot, sőt pontokat a szol­nokiaknak, de kicsúszhatik egyéb meglepetés is, ha Jászaiék csak egy kicsit is könnyelmüsködnek. A két csapat így állhat fel: Csepel: Juhász, Kovács, Váczi, Szi­lágyi, Samarjai, Bicsák, Németh, Jászai. Szolnoki LE: Molnár, Miriszlai Darai, Retkes, Csapó, Furcsa, Mi­hályi Pálfi. Jóslatunk: 10:6 a Csepel javára. A BTK „EGÉSZSÉGESEBB"... A BTK—BVSC találkozón a mag­­dolnavárosi a pihentebb, egészsége­sebb csapat. A vasutas öklözők szer­dán este és csütörtökön délelőtt is óriási harcot vívtak az FTC-vel s a küzdelmek során Tamási megsérült a Homolya elleni mérkőzésén. Fel­szakadt szemöldökén a bőr... A fél­nehézsúlyú Tamási pompás formában van s hiányát nagyon megérezné a BVSC. A BTK mind a három Tormát mozgósította ,s ezúttal indul Hudák is, tehát a lehető legjobb csapatával Áll ki a BTK a vasutasok ellen. A magdolnavárosiak Budáktól, Torma, I-től, Mártontól, Tomna II-től és őszétől várnak biztos győzelmet, de szerintük Sturm is győzhet. Ez eset­ben 12:4-r­e nyerné a mérkőzést a BTK. A szorítóba ez a két csapat vonul­hat fel. BTK: Torma III., Hudák, Csabai, Torma I., Marton, Ssturm, Torma II., ősze. BVSC: Mester, Padány, Horváth, Vajda, Kocsis, Szabó, Tamási, Far­kas. Jóslatunk: 10:6 a BTK javára. KIK PONTOZNAK, KIK VEZETIK A MÉR­KŐZÉSEKET ? Az országos ökölvívó csapatbaj­nokság ma este sorra kerülő elő­döntőit a következők vezetik és pon­tozzák: Csepel—Szolnoki SE. Mérkőzés­­vezető: Egry László. Pontozó: Erm­­ler János, Tokaji János, Fitay György, Kulcsár Dezső. BTK—BVSC. Mérkőzésvezető: Kö­ve­házi Géza. Pontozó: Tomcsányi József, Kolozsi Sándor, Sípos Imre, Missik Béla. Időmérő mindkét mérkőzésen: Stauler László. ‘A küzdelmek ma este pontosan 6 órakor kezdődnek. *• A viadal jegyei elővételben a Függetlenség jegyirodájában, az Éden-eszpresszóban, az Emke-do­hánytőzsdében és a Sportcsarnok pénztáránál (10—16 óráig) kapha­tók. A budapesti levente ökölvívóbajnokság élőm­érkőz­éseiöpk ered­ményei: Bertául (VI. ker.) győz Szeles (Gammas ellen, Sk­olínc I. (HJ) Láng-koffer ük­) ellen, Hollós (VI) Cservényük (ilj ellen, Kozma (VI) Kecskés (VI) ellen, Asztalos (Gamma) Kriszton (HJ) ellen. Dirit (III) Papp (III) ellen, Bersényi (VI) Fikker (III) el­len, Kolm­asz (II) Szűk (VI) ellen, Sza­­mosborócz (XI) Garni (II) ellen, Szalay (III) Galambos (III) ellen. Ném­éül (XI) Varb­nr­­ky (III) ellen. Tűrök (III) Nagy (XI) eller.. Stiolin( III (11­) Kiss (III) ellen. Tökk­er (VI) Hláes (111) ellen, Kiss (XI) Németh (VI) ellen, Oincz III (XI) Szabó (XI) ellen, Kiss (!!!) Vadinszky (ITI) ellen, Kecskés (VI) Neg­édje (III) ellen, Pilpp (111) Kriezson (III) pilon. Vasárnap régijel 9 órakor is* ifjúsági­ és felnőtt csoport döntőire kerül a sor. A párosít­ói­a köv­etkező: Tfjúsá£ink*, Kolman (I­)—Berény­ (VI), Julián (II))— Lukosik (XI), Polgár (T­ II) —Szalay (Gamma), Nagy (VI)—Bontó (XI), Szekeres (XI)—Fekete (XI), Németh (XI)—Stiolinc III (III), Fékless (VI)— Kiss (XI), Veres (IX)— Delnczi III (XI), Spági (IX)—Forgó (III). Felnőttek : Somogyi (TIT)—Meller (VI), Gio­r­s (HI)—Burlusz (Ifi), Benn­ási (VI) - S­lilovic I (III), Kozma (VI—Hollós (VI), Asztalos (Gamma)—Dira (III), Ma­jor (III)—Hajba (III), Pribez (XI)­­Hoffmann (XI), Tombor (III)—Rib­ó (XI). hírek külföldi szorítók­ról Brüsszelben Goffaux, a belga félnehéz­súlyú bajnok pontozással verte Minazzit, a francia baj­nokot. Roth pontozással győzött a francia Gaillard ellen. Astiban az olasz Merlo, a volt félnehéz­­súyú Európa-bajnok többévi szünet után ismét szorítóba lépett. Merlo csak dön­tetlent ért el a fiatal Anderluccival szemben. Husinan, az olasz félnehézsúlyú bajnok Milánóban sikerrel védte meg bajnoki címét a fiatal Martinnal szemben. 12 mene­tes küzdelemben pontozással győzött. Pehelysúlyban Corton­esi aratott értékes győzelmet Bondavalli, a kétszeres Európa­­bajnok fölött. (Ez utóbbi mérkőzés nem a bajnoki címért ■­ ment.) az ökölvívó Után­pótlás VÁLOGATOTT ma este Salgótarjánban vendégszerepel , ott az LSE ellen lép szorítóba. Az után­pótlás csapat ebben az összeállításban szerepel: Kovács I BSzKRT, Fekete BSzKRT, Bednai MPSC Török MÁVAG, Gaál FTC, Litvai NSC, Balogh BVSC, Dudás BVSC A csapatot Abaházi József és Frigyes Dezső kíséri Salgó­tarjánba. ATLÉTIKA A Kassai Levente Egyesület évad­nyitó atlétikai versenyén Faragó 42.95-ös jó eredménnyel győzött a diszkoszvetés­ben. Klics 39.65-tel volt második. Magad­ban hárman — Dorcsák, Farkas és Pós — ugrottak 16- öt. A Losonci AFC június 13-i országos felnőtt és ifjúsági atlétikai versenyének nevezési zárlata június 7-én este 6 óra. A nevezéseket Diósgyőrbe Luc­sánszky Géza kerületi vezető címére (Diósgyőr- Vasgyár) kell küldeni. A Bankl­iga atlétika szakosztálya ma, szombaton délután a MAC-pályán férfiak és hölgyek részére atlétikai versenyt rendez. A bankegyesületek versenyzői a Liga által ebben az esztendőben kiírásra került vándordíjért fognak az alábbi számokban küzdeni: Férfiak: 100 m, 400 fa, 1500 m­, távol, magas, súly, diszkosz, gerely és 4x100 m és váltó. Hölgyek: 60 m, súly és magasugrás. A verseny fél 5 órakor kezdődik A Büdszentmihályi SE pünkösd másodnapján fővárosi atléták részt­­vé­tel­ével nagyszabású atlétikai viada­­t rendez. A MAC atlétái közül Szabó Miklós, Gyenes, Vadas és Jász dr, Debrecenből pedig Kapros di indul a versenyen. Az utolsó forduló a kézilabdabajnok­­ságban A ké­zilabd­abajnoks­ágban holnap, va­­­sárnap ,az utolsó bajnoki forduló kerül sorra, noha a bajnoki idényb­r­t elmaradt bajnoki mérkőzések miatt csak a hónap végén fejeződik be és csak azután tér nyári pihenőre a kézilabdázók tábora. A vasárnapi bajnoki fordulóból három ösz­­szecsapást emelkedik ki. Mindh­árom élet­e­­halálra megy. A harmadik hely írgiogo­­sul­b jelöltje, az Elektromos a­ mindjob­ban fejlődő 15TC-or­ kerül szem­be. A pi­ros-fehérei-, úgy látszik, lassu­n pótolni tudják Tréhv­il-t. Ezt mutatja legutóbbi jó eredményük a BSsKItT ellen. Az Elek­tromosnak erősen meg kel­l küzdenie hol­nap ,­ lett Montért . (Fehér­ út, 6). A WMZK —LSzN­KT mérkőzés a nap legke­ményebb és legnyíltabb összecsapásának ígérkezik. Eze­­­n­ mérkőzésen a játékve­zetőnek lesz ( Istszaebiczebl­ dolga (Csepel, WM-sporttelep, 4).­ A BLH IX vatvárnap az utolsó ,,aduját’' „átszitálja ki a Kis­­text oHen. Ha veszít, búcsút mondhat helyezési reményeinek (Kispest, Ivistext- Pálya, fr‘I 10). A JVLE AzIF biztosan fogja Lgyőzni a DrelISK c*3]falát (Rivna-út, Levente-lőtér, 6) és az ITTE-nek sem ke­rül sor­ fájunokságába a két pont megszer­zése a tartalékos MTE ellen (Megyeri-út, fél 10). JÁTÉK­VEZETŐ-KÜLDÉS a vasárnapi kézilabda bajnoki fordulóra: BI.E VII DrcHsK: Pintér. I­j.: Bán­ligeti. WMTK—BSzKRT: Garamvölgy­i-Pj.: T­orváth, Tátrai. — II: Horváti­. BTC—Elektromos: Szabó. Pj.: Sághely­i, Szántay-Szabó. — II: Kutor. Kistext— BSE IX: Soproni. Pj.: Ferenczi, K. Nagy. UTE—MTE: Egri. Pj.: Kiss J. — 11: Puaziny. BLE II—BTK: Nagy A. Gamma —Piaristák: Fekete A. -- KaIKLE—BLE IV: Z. Nagy. MPLE- MOM: Jawa MOVE TE-BLE XI: Gamnv. BLE IV-WM1K: Lugosk DSE—Kistext: TaimLl. Budaka­lász—HFeSE: Ferenczi. Elektromos—N­AO: Tószegi. Fegyvergyár- Ekelt: Tordai. KFC —Újpesti PSE: Tamá­si. FTC- KJS SE: KáOBOr. Z. Dani­­lla—MOM: Dévényi. WMTK-F­TE: Kiss J. XIII. ker. Haris. SC—TRT: Bácskai. DSE—Hétvezér SE: Sáph­oly­. Időpontváltozások a kézilabdaba­innk­­ságban • KnthLE-BLE IV. Maroibányi­­tér. 8. BLE IV WMTK. Marcibányi­ tér, negyed 10. Elektromos—HAC, Latorca­­utca, 7. Huba. SC—TVT. Pozsony­i­ út, BTK-pálya. 2. Az­­­SC— Karámia SC női bajnoki mérkőzés elmarad. MAFC—KAZ 1 18:2 (11:0). Szöv. díj: Ber­­talan­ utca. Vezette: Szöllif*y. Góldobó: Takács ( IS), Kocsis IS), Ilogyó (2), Bán­kuti (2), Hercze (2), Jcecli, illetve Sallai, Kriseh CÉLLÖVÉS A Csillaghegyi MOVE TSE lövész,szak­osztálya ma este 7 órakor ünnepélyes díj­kiosztást rendez a BPLE maréiban vitézi helyiség­ben. Az ünnepségen osztják ki a húsvéti Viktoria-vándordíjas ver­seny díjait is. Az OGE nagyszabású tavaszi galamb­­líivőversien­yei most folynak Siófok—Bala­­tonújhelyi­g. A verseny keretében rendezik meg Magyarország 1949. évi dlőgalm­b lövőh­ajstokfárgjait is. A Dunakes­i Magyarság országod nyílt egylécés kispuska cél­lövő-, önműködő- és hadi pisztoly verseny­ét vasárnap fejezik be Dunakeszin. A Veszprémi MOVE országos nyíltver­­senyén minden számban kom­oly küzdel­mek válhatók. Dunántúli géllövőink ver­senye iránti nagy az érdeklődés. GYEPLABDA IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG AHC I—AHC II 10:9 (1:0,, Slifánia-út. Vezette: Konoráth dr. Gól­lövő: Borbás (5) Németh (3) é­s Győrvári (2). MHC I—MHC II 6:0 (2:0). Stefánia­­út. Vezette: Cerva. Góllövő: Tábori 15) és Nagy. Az URAK teniszversenye pénteken folytatódott. Az eredmé­nyek ezek: Férfieggyes: Csink Or MAFC—Striuczy URAK 6:1), 1­:0, Pin(Air BSzKRT— Kry­zsovszky URAK 6:1, 6:1, Burüczki ((Jam­­ias)—Ocrei, URAK 6:1, 6:1, Skrrolovit­­(Elektromos)—I­alotás (Dimmo) 6:3, 6:3. Férfiegyes: Szemenyei KAI—Kiss M■ 6:2, 3:6, 6:4. Komolya UTE—Szentpét­r i MAC 6-0, 6:1. Tornyai DBTti—Sír­á)­­ (Ur.muMl 6:4, 6:1. Női egyes: Farkas III.KK—T.á.­v' I*sK 6:2, 7:3. Medveczky BEAC -Stuilipf l*s!, 6:4, 6:0. Lukársná HDTK— l’id­enbank­ : MAFC 6:1, 7:5. XCatonána BEAC—Chris­­tián MAC 6:0, 0:1. i.oszlónő X*SC—l­'cren­­e?! URAK 6:1, 0:4. Női egyes: A'ns CBTE—Hofb­auer FTC. 0:0, 6:4. i’ooyor i’oSC— Alészárosilé 6:0, 6:1. Hiúsági fiúegyes: Jávori MAFC—Aisp ATt 6:2, 6:4. Vaslinszky MAC—Barius i’eSO 6:0, C.i. Stumpf PSE—Keresztes E. URAK 6:2, 6:0. Ch miistián MAC—Tassi URAK j. n.. Ferenczi URAK—Markolnn MAC­­. 11. ^Műegyes: Blasko (Gamma)—Bánk­ity UTE 6:2, 3:0, 0:4. Vidovszky URAK—Csermely PSC 6:3, 6:2. Kápolnási MPTSE—Orbán PSC j. n.. Szilágyi JIAFC-Mike DSC­­­. n.. Schiller MAC—Molnár DSC j. n. Esdi MOTE—Malerik DSC j. n. Férfipáros: Sziráky, Makk (Gamma) — Homolya, Monostori UTE 6:1, 6:4. Női páros: K. S’appné, Hom­orúagná BEAC—Hoffhauerné, Berkovita FTC 6:1 6:1. A kiírás iránt a 19-33-37-es számon lehet érdeklődni­. A Nemzeti Bajnokság díjkiosztó ünnep­ségét a BEAC Asbóthnak és K­rsak­nak Szombathelyi vendégszereplése miatt egy héttel későbbre, június 12-re halasztotta Az MTI június 26-ról július 4-ig a saját tenisztelepén országos kizárásos versenyt rendez Ennek keretében a­onc­­verseny is letz. •*’ *'*1*^*1 ‘vrvni VÍVÁS A JIKAC a vasárnapra kitűzött I­ osztályú kardversenyét június 20 ra halasztotta. A pécsi hadtest vívóbajnoki versenyét szerdán bonyolították le nagy érdeklődés mellett. Eredmények: Kard: 1. Kisház fhgy ft gy. 2. Jénán szds 3 gy 3 Cselh szds 2 gy, 4. Bérczy szds 2 gy 5. Benkő hdgy 2 gy. 6.. Pálfai frigy 1 gy. Tör: 1. esetbe szds 3 gy. 2. Kisházi frigy 3 gy. 3. Bérczy szds 1 gy. 4. Benkő hdgy győzelem nélkül. Párbajtőr: 1 Bérczy szds 3 gy. 2. Csetho szd­-- 2 gy. 3. Kis­­házi fligy 1 gy. 4. Benkő hdgy győz.­­Joni nélkül.

Next