Pálfi György (szerk.): A sport enciklopédiája I. kötet. A testnevelés és testgyakorlás kézikönyve (Budapest, 1928)
V. Hajós Alfréd: Sporttelepépités
48 Az 1924. évi párisi olimpia alkalmából épített, a colombesi grandiózus kiképzésű s kb. 40.000 főnyi közönséget befogadó stadion indította meg tulajdonképen a modern stadion-építkezések sorozatát, amely Németországban a kölni, a frankfurti, Angliában a wembeleyi és Olaszországban a bolognai stadionok felépítésében jutott megvalósuláshoz. A német és olasz stadionok kb. 30—45.000 főnyi befogadó képességgel épültek, a wembleyi stadionban pedig 80.000 főnyi közönség fér el. Amerika ugyanakkor a mamutstadionok építését kezdte meg. 200.000 néző befogadására készültek ezek a sporttelepek, amelyek ugyan az építkezés megdöbbentő arányait tárják a nézők szemei elé, de gyakorlati szempontból nem elégíthetik ki az igényeket, mert a közönségnek nem áll módjában a sportmérkőzések finomságát élvezni, mivel a látás távolsága túlhaladja a láthatóság határát. A labdarúgás sportja nagy látókört kíván, mert a közönség egy 110 méter hosszú és 65 méter széles területen lefolyó küzdelem gyors változásait egyidőben kívánja látni. E célból a nézőközönségnek a futballpályától megfelelő távolságban és magasságban kell elhelyezkednie, de semmi esetre sem oly közel, mint az athlétikai versenyeknél, mert a futballjátéknál elmaradhatatlan nyereségek, kiabálás, testek összecsapásának és zuhanásának közeli látása károsan befolyásolná a nézők esztétikai érzését, viszont egy bizonyos határnál nagyobb távolságban elhelyezkedő nézők csupán a csapatok összmunkáját látják, a gyors mozdulatokat és a helyzetek változatosságát, míg a futballjáték finomabb nüanszai és szépségei, a játékosok egyéni teljesítményei és ügyességei eltűnnek a néző szemei előtt. Ez a határ 40—50.000 főnyi befogadóképességű sportpálya. Ennél nagyobb sportpályán a nézők csupán látcsővel szemlélhetik a mérkőzéseket, vagy csupán pontok mozgását látják. A motor-, illetve kerékpár-pályáknál ez a határ a 40.000 főnyi befogadóképességet sem haladja túl, mert az egyéni teljesítmény, az izmok megfeszülése, szóval az a látványosság, amely a nézőközönség izgalmát és érdeklődését fokozni képes, a fent említett számon felüli közönségre befolyással nincs. Az autópályáknál a sportpályának hossza miatt az autóversenyeket csak távolból szemlélheti a közönség, a versenyek izgalma, a lóversenyekhez hasonlóan, a cél közelében jut kirobbanáshoz. Az úszóstadionok befogadó képessége az athlétikai stadionokhoz hasonlóan korlátolt, nemcsak azért, mert 100 méternél nagyobb úszópályát még nem építettek és ezen úszópálya körül helyet foglaló közönség legfeljebb 12—15.000 lehet, másrészt az úszóversenyeknél még fokozottabban érvényesül az a kívánalom, hogy az egyén munkája közelről szemlélhető legyen, mert távolról csupán csapkodást és a víz felszínén mutatkozó fejek előretörését látni, míg a test munkája, amely az úszósportban esztétikai szempontból látványosság, a 15.000 főnél nagyobb számú tömegre nincs hatással. A tenniszversenyeknél a nézők száma még ennél is korlátoltabb. Az úgynevezett tennisz-courtokban a nézőközönség csak kétoldalt élvezheti a versenyeket. Az ily tennisz-courtok befogadóképessége maximálisan 1000 főre terjedhet. A vívóversenyek szépségeiben a vívótermekben legfeljebb 4—500 főnyi közönség gyönyörködhet. A birkózó- és box-versenyek céljaira épített és arénaszerűen kiképzett nézőtéren kb. 8—10.000 főnyi közönség élvezheti a küzdelmek apró nüanszait.