Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel (Budapest, 2017)
Csák Ibolya
- Akkor még atlétikai pálya volt a Széna téren, ahol az egyik alkalommal elmaradt az eredetileg kiírt magasugrás, így én is távolban indultam. A befejezést követően ott maradtunk néhányan, s csak úgy szórakozásból elkezdtünk magasat ugrálni. A baráti körben ott volt Balogh Lajos is, aki korábban nyitr angol bajnokságot is nyert már távolugrásban. Beszédbe elegyedtünk, amelynek során rendkívül hasznos tanácsokat adott nekem. Hosszasan magyarázta, miként térhetnék át az akkori időkben igen gazdaságosnak számító Porter-stílusra. Olyannyira sikerült a bogarat a fülembe ültetnie, hogy elhatároztam a váltást, másnaptól ő irányította a felkészülésemet. - Az 1935-ös esztendő sok mindent eldöntött a későbbi olimpiai bajnoknő pályafutását illetően. Hallhatnám, mi minden történt ebben az évben? - Balogh Lajosnak nagyon sokat köszönhetek. Az ő szakmai irányításával a berlini olimpiát megelőző esztendőben előbb 156 centimétert ugrottam át. Arra már nem emlékszem, melyik labdarúgó mérkőzés szünetében történt, de az atléták csendes találkáihoz mérten hatalmas tömeg engem rettenetesen doppingolt, így történhetett meg, hogy a 157 és a 159 centiméteres magasság után a százhatvanegyet is teljesítettem. Ez a hármas csúcsjavítás pedig már elég volt az olimpiai kiküldetésemhez. - A berlini elsőségének rövid történetét még ma is sokan tudják: 160 után hárman maradtak versenyben, a 162 viszont negyedszerre is csak Ibi néninek sikerült. - Emlékszem, az uszodából rohantak át a magyarok, hogy hozzák Csik Ferencnek a japán csodaúszók felett aratott győzelme hírét. Ez a szenzációs eredmény is egyfajta doppingot jelentett számomra. Egyébként előzetesen az első hat hely egyikére vártam magamat, ám a 25 tagú magyar atlétadelegáció 24 férfitagja mindössze három 6. helyezést szerzett, így egy szem nőként a sportág becsületéért is kellett küzdenem. Ez idő alatt annyira megnyugodtam, hogy úgy futottam neki a 162 centiméteres magasságnak, mintha csak edzésen lettem volna. Azután amikor leérkeztem a homokba, s felnézve láttam, hogy fennmaradt a léc, felugrottam, s örömömben úgy elkezdtem ugrálni, mint egy kislány. - Manapság az olimpiai bajnokokat elhalmozzák ajándékokkal. Akkoriban is ez volt a szokás? - Én ezt nem tudom alátámasztani. Egyetlen maradandó darabot kaptam, méghozzá egy Magyarországról Berlinbe került asztalos, Bauer Rudolf jóvoltából. Tőle a németek rendeltek egyedi asztalokat a győzteseik számára. Bauer azután fellelkesülve a magyar sikereken, az egyéni aranyérmeseinknek megígért egy-egy darabot. Hetekkel később hozta is a posta. Ez a bútordarab - bár már kezd egy kicsit rozoga lenni - pótolhatatlan része a szobámnak. - Ön viszont már jóval korábban hazaérkezett, nem mindennapi izgalmak közepette. Miért is törött el a mécses? - A Keleti pályaudvaron hatalmas tömeg fogadott, majd a Hősök terén folytatódott az ünneplés. A menet onnan az Andrássy úton haladt, amikor a rendőrkordon mögött megláttam a férjemet, akivel éppen azon a napon volt az első házassági évfordulónk. Elsírtam magamat, s csak miután kiderült, miért is vagyok elérzékenyülve, engedélyezték a rendőrök, hogy átvegyem a nekem szánt rózsacsokrot. A Hősök teréről egyébként díszhintóban vonultunk egészen hazáig, Pesthidegkútra. - Két év múlva, a bécsi atlétikai Eb-n még berlini eredményét is felülmúlta az osztrák fővárosban elért 164 centiméterrel. Hogyan kaphatott ezért mégis csak ezüstérmet? Utólag visszaemlékezve a dolgokra, már előbb is gyanús volt a német Dora Ratjen. Amikor például bejött a női zuhanyba, s beköszönt egy hangos „guten Morgen"nel, többen visítva kirohantak. Ratjen az Európa- bajnokságon 170 centiméteres világcsúcs magasságot ugrott, és átvette az aranyérmet, de két hét múlva már jött az értesítés a németektől, hogy Ratjen nem nő, hanem férfi. Ibi néni veretlenül, 1939-ben vissza is vonult, pedig alig 23 éves volt. Utólag nem tartja korainak a búcsút? - Magasugrásban hétszer, távolban pedig két alkalommal nyertem országos bajnokságot, s akkor már nagyon vágytam a teljes családra. Előbb lányom, majd fiam született, szép családi életet éltünk. Soha nem voltak extra igényeim. A férjem mindig is szerette a sportot, annak idején ő is atlétizált a BESZKÁRT-ban, éveken át rendszeresen ő ásta fel nekem az ugrásaim előtt a gödörben a homokot. Később, amíg a jogutód Előrében meg nem szüntették a jégkorong csapatot, ő volt ott az intéző. Úgy hallom, ma technikai igazgatónak neveznék ? - Volt klubja, a rendszerváltás éveiben újra életre hívott Nemzeti Torna Egylet a 80. születésnapján fogadást adott Ibi néni tiszteletére az Iparművészeti Múzeumban. Az utóbbi években viszont mind kevesebbszer jelenik meg a nyilvánosság előtt. - Sajnos, a fizikai lehetőségeim az idő múlásával egyre szerényebbek. Itthon telnek a napjaim, de már nem is vágyom arra a mozgalmas életformára, ami oly sokáig a sajátom volt. - A legidősebb magyar olimpiai bajnok, az Amerikában élő, a 90. születésnapját itthon ünnepelt Tarics Sándor 2003. szeptemberi ittlétekor felhívta telefonon, s hosszan elbeszélgettek. Meglepte a megkeresés? - Nagyon örültem Sándor jelentkezésének, hiszen mi abszolút kortársak vagyunk, s ráadásul mindketten Berlinben lettünk olimpiai bajnokok. Ahogy ő is elmondta, nagyon jól érzi magát. Megvallom, a beszélgetés óta én is szeretném megérni a kilencven évet. Ha igaz, nem egész másfél év múlva ez is bekövetkezhet. Ibi néni kívánságlistája egyébként roppant rövid és lényegre szorítkozó. Békességre vágyik a családjában, miként ezt reméli a világban szemben állókra vonatkoztatva is. A reménybeli, következő születésnapokon is csak egyetlen kérése van a lányához: az ünnepi rántott csirkéből ne a mellét, hanem az ízesebb combját kaphassa! (2003) Csák Ibolya és férje, Kádár Lajos 19 Eltávozott bajnokok CSÁK IBOLYA