Sürgöny, 1861. március (1. évfolyam, 50-75. szám)
1861-03-10 / 58. szám
Első évi folyam. Sierkeittő-hivatal Baritok-tere 7. az. l-ac emet-1. kiadó hivatal. Birátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budapesten . kiadó- Hivatalban barátok-tere 7. s/aui földszint. Vidéken bérdentes levesekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben Budapesten, házhoz hordva. & kr ft kr Egésévre 16 — Évnegyedre 4 60 Félévre -------8 60 Egy■Ma gj hónélévre 10 — Vidékre, napunk int puslán ftkr . Egésnévre 16 — Évn-Féliedre 5 — hóra 3 — kr XEMINYATALOS KÉSZ. Kurvát bantuk. Zágrábból kaptunk egy nyolczadrét a 200 lapra terjedő könyvecskét, melyet politikai röpiratnak, sőt szigorúbb bíráló pampleletnek fogna nevezni, ha történészi nyomozásokkal nem volna tele, mint czime pártatlan történészi művet igér. *) Ez egy igen nagy szorgalommal írott, a Horvát- s Magyarország viszonyaira vonatkozó adatok nagy számát tartalmazó mű; csak az kár, hogy ennyi fáradság meddő fog maradni. Ésa Morvát mint a magyar nemzet javára kívánjuk, hogy meddő maradjon. Nem sok jót lehet abból tanulni; egymás elleni gyűlölséget, mely mind a két nemzet lételét esetleg megbonthatja, de egyiknek sem fog használhatni. Szerző Horvátország történetét azon homályos őskorban kezdi, melyen a szláv tudósok s költők szeretnek, mint a szláv fajok aranykorán elmerengni. Már azon korban volt egy nagy Horvátország, midőn még az Ázsiából berontó magyarok ilyen s amolyan barbárok voltak mint a szerző mutogatni törekszik. Pedig fölösleges azt mutogatni, mert hisz azt tudja a világ, hogy a vándorlás korabeli népek, avarok, magyarok vagy germánok egyaránt nem jártak glacé kertyüben; valamint hogy nem szép szóval, hanem öldöklő fegyverrel hódították m meg új lakhelyeiket. De szerző ezen őskortól fogva kezdi történetét, csak azért, hogy a magyar faj gyűlöletes voltát mutogassa e mai napig. A magyar szájhős gyáva, a horvát valódi hős. A magyar soha se győzte le a horvátot. Horvátország nem tartozott jogilag soha a szent István koronája alá, hanem csak mintegy oda csempésztetett. Magyarország nem adott neki királyokat; ellenkezőleg ők adták nekünk az Anjoukat, sat. Szerző fölkapja minden rüpöknek netáni phrasisát, s azt hiszi, az a műveit magyar nemzet közvéleménye. „Oh — azt mondja — ismerjük mi a magyarok titkos czélzatait, a testvérillési bohózaton, a nem kért „alamizsnán“ kezdve pártjaik s kormányi férfiaik legújabb transactiong.“ **) Ezen hang vonul végig az egész könyvön, mig szerző értelmiség s szellemi miveltség dolgában is párhuzamot vonván a két nemzet között, azon eredményre jó, hogy nincs ugyan a horvátoknak annyi nyomtatott papirjuk mint nekünk, de irodalmuk annál tartalmasabb, s hatályosabb. Mit válaszoljunk mi minderre? Semmit. *) Das historisek diplomatische VerbaLmlas den KODigreichs Kroatien zu der ungarischer St. Stephana Brons. (Horvátország történeti diplomatiai viszonya a magyar sz. István koronához.) Irta Kvaternik Jenő. Megjelent Zágrábban Albrecht K.nál 1861. **) A párisi „Le Siécle“nek m. é. oct. 22-éről Írják Pestről, vagy Pest czim alatt Párisból, hogyha zágrábi kereskedelmi s iparkamara kimondotta volna, miszerint azon pénzbeli segély nélkül, melyet egy év óta Magyarországból kapott Horvátország, népességének fele éhhel halt volna. — Erre szerző azt mondja: „Nevessünk-e ezen ezélzaton hazugságon, vagy az igy nyújtott adomány visszautasításával feleljünk-e? Hát ily inimatiókkal készíttetik elő szegénységünk alapján jövendő leigáztatásnak? Timeo danaos et dona ferentes." A Szerző minden alkalommal az egész nemzetet teszi solidaritásba azzal, mit valamely hóbortos ember itt vagy ott itt s beszélt! Szerk. Elég válasz az, s a magyar nemzet miveltsége magaslatát eléggé bizonyító körülmény, hogy ily kicsinyes, primitív felfogású mű, mely két szomszéd nemzet viszonyait a gymnasiális iskola ablakából tekinti, magyar nyelven meg sem jelenhet; s ha megjelenne, olvasóra sem találna. A história teréről áttér szívre a jelenkorra, a politikára, de nem teszi le ekkor is sötét históriai szemüvegét, s azért nem veszi észre a magyar által feléje nyújtott jobbot, hanem csak sötét ármánynyal, s erőszakolással vádolja őt. E vádak közül kiemelendő a Muraköz ügye, azután a magyarnak az adriai tenger felé törekvése, s ennélfogva a littoralék birtoka utáni vágya; végre „örök szemrehányás fog maradni a magyarok ellen, hogy (Horváthországnak Dalmátiára való) nemzeti joga elérésében azt egyetlen egy magyar vármegye sem támogatta . (Szerző elfeledi, hogy azon kormánynak, mely Dalmátiának Horváthországgal való egyesítését czélul tűzte ki, két tekintélyes tagja magyar, s nem is tud fölmutatni szerző egyetlen magyar nyilatkozatot, mely ezen egyesítés ellen lett volna irányozva.) De mind e keserű vádak, szemrehányások, reeriminatiók után szerző mégis oly következtetésre jut, melyet, teljes szívvel aláírhat minden magyar : „Mi horvátok és ti magyarok, úgymond, egykor együtt viaskodtunk dicsőséggel a kereszténység közös ellene ellen. Hasonló alkalom aligha fog már előkerülni; az európai államrendszer ma más alapokon nyugszik, más tényezők mozgatják a világtörténet kerekeit. De vannak megvédendő közös érdekeink .... társadalmi , politikai szabadságunk fönntartása végett minden lehető ellenség ellen sziveinket s erős karjainkat egyesítenünk kell . . . pedig a kölcsönös kiegyezés egymás közt annál szükségesebb, mert a jövő sötét és zivataros.. .. Törekedjünk oly szövetségben egyesíteni erőinket, mely mivelt, szabad, s virágzó egymás melletti élhetést biztosítana kölcsönösen. . . . Jog kell, nem engedmény!" Helyes. Szerző nem csak a gyűlölködések, hanem annak emlékét is tanulta történetünkből, hogy a horvátok alkotmánya s szabadsága soha sem biztos, ha a mienk veszélyeztetve van. Egyesülésük tehát közös érdekük. De — mint már más oldalra mondok egy ízben — a békítlni akaró felek nem azon kezdik, hogy egymás sebeit fölszakgatják, s új mérget öntenek azokba. A horvátok részéről jövő nyilatkozatok azonban, mint lapszemlénk ma is bőven tanúsítja, hasonló ingerült szellemei lehelnek, mint Kvaternik úr könyve. Mi pártatlanul nézünk körül közéletünk eddigi mozzanatain, és kivéve Pest városának elszigetelve maradt feliratát Fiume ügyében, nem találunk sem az időszaki sajtó szellemében, sem tekintélyes publicistáink, sem a hatóságok nyilatkozataiban egyetlen okot, de ürügyet sem, mely a horvátok naponkint növekedő ingerültségét megmagyarázná. Ezen ingerültség véletlen-e? vagy Shakespeareval szólva „methodus van ez őrjöngésben?" arról gondolkozzanak komolyan horvát atyánkfiai. Legyen bármiként , mi is azt mondjuk Kvaternik úrral: „Pillanatra árthat a cselszövény, de nem tehet tönkre." Kecskeméthy Aurél. TARCZA. Napi újdonságok. * Követválasztások. Bars megyének aranyos maróthi kerülete Balog János régi országgyűlési követet, Gyöngyös városa pedig Almásy Pál lemondása után Almásy Györgyöt választotta meg követének. * Kunhegyi Kamill , és Kunhegyi Nép. János hites ügyvédi okleveleik Pest Pilis és Solt megye m hó 15-kén tartott bizottmányi közgyűlésén kihirdettettek. * Biztosítás. Esztergom megye a magyar általános biztosító társaságnál minden középületét biztosította. * A P. S. hiteles forrásból értesült. A magyar akadémia igazgató tanácsa azon 150 arany járulékot, melyet a tervkészítésre fölhívott művészeknek biztosított 300 aranyon fölül annak, kit erre méltónak talál, kiadatni határozott— Henszlmann Imre, Gerster és Frey uraknak ítélte oda, miből azonban nem vonható azon következtetés, hogy az akadémia épülete azon urak terve szerint fog épülni. A 150 arany odaítélésénél füképen Henszlman urnak a program elkészítése körüli érdeme vétetett tekintetbe. A szép tehetségű Skalniczky urnak, kinek munkájáért jutalom biztosítva nem volt, elismerése jeléül szinte 100 aranyat rendelt fizettetni az igazgató tanács, melyet a pénztárnál minden perezben fölvehet. ’ A magyar ügyvédi kar előtt, mint nyelvünk Diana templomának egyik erélyes bontogatója emlékezetes frankwelli U ma u f f lovag, volt pesti főtörvényszéki elnök f. Kórkán Bécsben meghalt. Ma — vasárnap — d. u. 4's órakor tartandja a nemzeti múzeum teremeiben első hangversenyét Joachim, korunk első hegedűművészei egyike. A hangversenyprogramm igen érdekes. * Al-Petőfi. Az olvasó emlékezhetik a kis-babóthi lelkész minapi levelére, mely oly nagy figyelmet és kíváncsiságot gerjesztett, s melyben a tisztelendő ur egész határozottan állítja, hogy Petőfi Sándor 1851-ik év jul. hava közepén nála volt. A babóthi lelkész ur Petőfi Sándora csakugyan megkerült. Szilvásy ur nyomozta őt ki, s erre vonatkozó felfedezését a „Gy. közlöny" ben írja le. Nem kételkedtem — úgymond — hogy a tisztelendő ur csalódik. Szerencsére a levélíró maga adta kezembe a kibontakozás fonalát, mondván, hogy a nála szállásolt Petőfit Babóthról Ménfőig kísérte s Petőfi onnét Győrbe P. F. (Posszert Ferencz) tanár úrhoz volt menendő. E családhoz fordultam tehát, s Possertné asszonyságtól következő felvilágosítást kaptam : Kapli Lajos ur az évszámban és az égiénben is csalódott. Említett asszonyság 1850 nyarának egyik reggelén egy alacsony, szőke kecskeszakálú, szikár, kopott ruháju egyéniséggel találkozott a házajtóban, ki magát először Petőfi Istvánnak adta ki, midőn erre az asszonyság azt válaszolá, hogy ő Petőfi Sándort igen, de Istvánt nem ismer, a vándor egyén azt viszonozta, hogy ő a Sándor, de nem merte magát mindjárt bemutatni. P.-né ezután házánál elhelyezte. Férje némi segédpénzt s ruhát gyűjtött számára. Ebéd alatt egy költeményt is olvasott fel, s aztán, mivel Győrött tartózkodását veszélyesnek mondta, a háziak ajánlására gr. Zsigray Lázáraihoz utazott Győr Szemerére. Az utas itt is Petőfi Sándornak adta ki magát, kétnapi otttartózkodása alatt elpanaszolta bujdosásait, emlegette nejét és családját, bejelentette Vörösmarty és Lendvay érkezését, kik azonban nem jöttek el; itt is jól elláttatván, a grófné által fogadott kocsin határon át Surr felé szállíttatott. Kocsiját azonban a kajári határban megállítván, batyuját nyakába vette s a kukoriczák közt eltűnt. Hosszabb ideig bolygott igy a Bakony mentén, mig végre születése helyén Téten megállapodott. Itt találta 1851. nov. ritkán Páné, ismét megviselt ruhában, s azonnal reáismert gr. Zsigrayné gonddal ápolt vendégére. Ezen egyén később szülőhelyére internálva lett s a téti vendéglőben mint mindenes irgalom utján ette kenyerét. Múltja, nyilatkozataiból ítélve, homályos, jelleme a tökélyre vitt képmutatás. Neve ezen Petőfinek, kit Kapli Lajos Ménfőig kisért és Győrre P. tanár úrhoz utazott. Sarlay, foglalkozása után „selyem takács" melléknéven is ismerős. Kapli lelkész ur ezen egyénnek s vendégének identitásáról meggyőződhetik, mert a csaló 1860. pénzhamisitásbani részvét miatt elfogatván, Bécsbe szállíttatott, s holléte a rendőrség által megtudható. * Tűzvész. Mart. 5-kén éjszaka Devecser leégett. Rövid két hónap alatt negyedszer. A tűz fél 11 től éjfél után két óráig tartott. A három első tüziveszély csak tűrhető volt, de az utóbbiban körülbelül 70 ház lett hamuvá, és mintegy száz család koldussá. A folytonosan dühöngő szélvészben a tűsnek elejét venni, vagy csillapítani teljes lehetetlenség volt. Nem csak marhák égtek el, de emberélet is esett áldozatul. Városunknak különben is szegény lakosai most ez elemi csapás által véginségre jutottak. Biztosítva a szegénység miatt Csak kevés ház volt. Az érző szivnek e siránkozókkal együtt kell sírnia s a részvét könyeit, midőn a gyermekeket úgy, mint öre- Igeket még ma is az utczákon csaknem félmezitelenül jajveszékelve fel s alá futkosni, segítségért rimánkodni lát. Igyekeznek ugyan tehetségük szerint azok, kiket közlünk a gondviselés ezúttal megkímélt a tűz veszélyét, felszántani mindenükből kipusztult polgártársaik könye de nagyon megoszlatja azt az igénybe vevők sokaság. Bízva a t. olvasó közönség emberbaráti értelmében, ésidézem, és az irgalom Istenére kérek minden szánakozi tudó keblet: nyissák meg azt a hit érzelmei tevéken részvétre azok iránt, kiknek önhibájuk nélkül oly kövt kijutottak a nyomor keservei. Ne vonják meg irgalomfiléreiket e boldogtalanoktól, hogy legalább a munka idő kinyiltáig éhséget szenvedni ne kénytelenittessenek. Enyéradományaikat méltóztassanak kegyes jóstevőink devecseri lelkészi hivatalhoz küldeni. — A velünk éritetendő jótékonyságot naponkinti imáinkkal hálálandó meg, hogy segélyzőinket hasonló és minden veszedeletől óvja meg az, ki a legkisebb jótéteményt nem hagy Boha jutalom nélkül. Supka Márton, devecseri lelkés Színi fölhívás. A Szabó és társai-féle igazgatás, mely oly szép eszméken alapult, a nővé gyökér rágódó féreg miatt virág vasárnapján feloszolv alólizott többfelőli ösztönzés folytán elhatározó: menni lehet, fiatal erőkből, saját felelősségére, egy új társítót szervezni. Ennélfogva felszólítja ifjú társait és ránőit, kikepilyát egyedül a drámai műi szét érdekében egyéni jellemükkel emelni ■ nemesíteni törekszenek, s az itt vezetése alatt pályázni óhajtanának, hogy őt bármtes leveleik és ajánlataikkal, képességök közlésével, A dón bizalmasan megkeresni szíveskedjenek. Arad, febri 27-én 1861. Takács Ádám, 58. szám — 1861. Vasárnap, mártius 10. Dubasta, és az általa e tekintetben a Szerbvajdaságnak Magyarországba tett visszakebleztetése indokából szükségeseknek vélt feltételek és biztosítékokra vonatkozó javaslatait szabatosan megtehesse . Ö cs. és sp. kir. Felsége, f. hó ö-ik napján kelt legmagasb kéziratával Rajacsics pátriárka kérése következtében legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy egy, a létezett szerb-bánáti közigazgatási kerület szerb népességéből alakulandó szerb nemzeti gyűlés Karloviczon Rajacsics pátriárka elölülése alatt tartassák. Ezen gyülekezet, melyhez Ő cs. és apost. kir. Felsége egy császári biztost fog kiküldeni, lehető gyorsasággal jövend össze, és mindenesetre még a magyar országgyűlés megnyitása előtt befejezendő tanácskozásait egyedül a fennérintett tárgyra szorítandja, az eredményt pedig ide és a cs. kir. államminisztériumhoz is felterjeszteni fogja. A gyülekezetbe kizárólag csak szerb nemzetiségű egyházi és világi követek lévén a megszüntetett szerb-bánáti közigazgatási kerület egész területéből, tehát mind t. Magyarországba visszakeblezett megyék, mind pedig a Szlavóniához csatolt illoki és rimai járásokból küldendők ; a cs. és apost. kir. Felsége e mellett Magyar- és Tótország többi részei, továbbá Horvát és Dalmátország, nem különben az erdélyi nagyfejedelemség, a bukovinai herczegség, valamint a katonai végvidék g. n. egyesült népségének azon jogát, hogy egyházi és iskolai ügyeik tárgyában közönségesen tartatni szokott nemzeti gyülekezetükön a papi, illetőleg a polgári és katonai rend képviselői által magukat képviseltethessék, határozottan érvényben hagyottnak tekintetni kívánja. Ezen kivételes gyűlés meghívásának módja, a tagok száma felosztása és a választási módozatok iránt Raracsics pátriárka által teendők meg a javaslatok, melyek a cs. és apost kir. Felsége legmagasabb elhatározása alá se terjesztetni fognak. Miről a m. kir. helytartótanács azon megjegyzés mellett értesittetik kellő tudomás végett, hogy ezen légi parancsok foganatosítása végett a kellő intézkedések már közvetlenül innen megtétetvék, és hogy a kiküldendő országfejedelmi biztos neve pótlólag fog tudtul adatni. Kelt stb. mart. 6. 1861. Hogy a fennállott szerb-bánáti kormányzási kerület szerb népességének alkalom nyujtassék arra, miszerint régóta létező kiváltságai és törvény szerinti kivételes állása, különösen pedig nemzetisége és nyelvének biztosított fentartása iránti kívánságait nyilvá n, a p s z e ni I e. Az „Oest. Etg" 40 román ajkú ifjú következő nyilatkozatát közli: „Intő szózat a magyar szószólókhoz ! Előttünk fekvő hitelt érdemlő tudósítások után a f. é. február 6. Torontál megyének Nagy-Becskereken tartott közgyűlésében úgy ott is, mint mindenütt Magyarországon tényleg és kizárólag a zablát vezető magyar párt heves föllépésével azt eszközlé, hogy a megye törvényes képviseletére hivatott jószágbirtokok névsorából nemes Mocsonyi András rendkívüli birodalmi tanácsos neve, mint „Sáitóé" kiterítltetett, mely tettben véleményünk szerint annak egy politikai bűn miatti elitéltetése foglaltatik, megfosztván legelőkelőbb polgári jogainak egyikétől. Mocsonyi András ur, mint tudatik, román, és már e ténynek most, midőn a nemzeti érdek minden életképes szellemet mozgásban tart, minden igaz románnak figyelmét magára kell vonnia; — de Mocsonyi ur nem közönséges román, hanem mint tudva van, egyike az első , képesebb, érdemteljesebb, és azért legnépszerűbb szószólóknak; hozzá és nemes családjához van fűzve az egész román nemzet a szeretet és hála ezer lánczaival; — és ezt a magyar szószólók, ha nem csak valódi magyarok, hanem derék hazafiak is, szivökre vehetnék! Mocsonyi úr különben, habár egyike a legbuzgóbb és valódibb románoknak, mégis soha sem csupán csak a kizárólagos román érdek mellett, hanem egyszersmind minden elnyomott nemzetiségek és a legmagasb trón érdekeiért harczolt és képviselte azt, miképen azt többek közt emlékezetes szava az erősbített birodalmi tanácsban találólag bizonyítja, és miért öt nem csak a román, de más nemzetek lapirodalma is tiszteletteljes elismerésben részesíti. E szerint a divatos magyar Linchrastiz által Mocsonyi ma kimondott lázítási vád a mi meggyőződésünk szerint nem vonatkozik és vonatkozhatik másra — mint az elnyomott nemzetiségek iránti kitűnő érdemeire; különösen a román nemzetiséget illetőleg — és ezen országosan gyakorlott magyaros fölfogásban tükröződik vissza — fájdalom — a mi és a magyarok érzelmeinek ég és föld közti különbsége! Mocsonyi úr nekünk, kik szintén mint - mindenkinek egyforma nemzeti, úgy politikai mint vallási jogaira törekszünk, elő és mintaképünk,de oly kedves és drága minden valódi, és hü román előtt, mint a magyaroknak Eötvös és Deák; de neki minden más nemzetektől, mennyiben azok mások irányában becsületesen és testvériesen gondolkoznak, védelmeztetni és becsültetni kelletik, valamint a magyart is követetik, és joggal követelik, hogy e nevek Széchenyi, Eötvös, Deák sz egész műveit világ által tiszteltessenek! Ha mind e mellett a szószólók Magyarországban, midőn magukat mindenhatóknak képzelik, nem elégedve meg azzal, hogy hatalmukat minden más nemzetek hitelen renegátjainak fölemelésére és dicsőítésére fölhasználhatják, még oly messzire is mennek, hogy oly férfiakat, kik nemzetük előtt a legnagyobb mértékben kedvesek és tiszteltek, a legigaztalanabb és méltatlanabbá nyilvánosan meggyalázzák, mikét tettek Torontálban Mocsonyi úrral, Temesvár, Arad, Nagyvárad és másutt más érdemes népférfiakkal, úgy jól meggondolják és saját hasonló tapasztalataik után fontolják meg: váljon ennek következménye leende a magyar nemzet korifeusai által — eddig az igaz, csak szóval és írásban, de mindenesetre igen sürgősen elérni igyekezett kiengesztelése, és testvérisülése a népeknek.? — Nekünk részünkről tökéletes okunk van, ebben kétkedni; és épen ezért, mivel a szószólóknak Magyarországban számtalan durva balfogásait és túlhágásait mélyen érezzük és fájlaljuk, legszentebb hazafias kötelességünknek ismerjük, hozzájuk jelen intő szózatunkat irányozni. Bár e komoly szavunk ne hangzanék el figyelembevétel nélkül. A bécsi egyetem román ifjúsága." (Sajnálnék, ha a román ifjak által itt panaszolt tény valónak bizonyulna. Mocsonyi úr politikáját, mint azt a birodalmi tanácsból ismerjük, nem tartjuk helyesnek, sem magyar sem román szempontból, mert abban a magyarok iránti ellenszenv, s nem a román nemzet józanul fölfogott érdeke a főtényező. De Mocsonyi úr nem csak a román nemzet kiváló tagja, hanem birtoka, műveltségi, társadalmi állásánál fogva az ország előkelő férfiaihoz tartozik, kiknek a törvény alkotmányos jogokat biztosit, melyektől őt a megyében megfosztani akarni és oly fonák politika, a mily jogellenes tett fogna lenni. Szerk.) A „Pozor" márt. 4-én következő czikket hoz a magyar politika ellen: „Értek e el valamit a magyarok politikátokkal? —És mily jövendő várrátok? Két fontos kérdés, melyre nem nehéz a felelet. Még két hóval ezelőtt erőteljesen álltak: minden magyar népek velük tartottak, mint egy nép. Egy 12 millió létekből álló egyértelmű tömeg mindenkinek imponált. És most? — A szerbek és románok protestálnak, a tótok panaszkodnak, a horvátok ellenszegülnek. Leendő a magyar ellentállás oly hatalmas mint múlt év októberében volt? Van e nekik netáni szorultság esetében csak egy menedékhelyük, tartottak-e meg csak egyetlen barátot? Az országban belül egyet sem, azon kívül annál kevésbé, így a magyarok saját hibájukból izolálták magukat, mert nem igazolták azon bizodalmát, melyet a népek bennük helyeztek. Ha ők meg nem bánják, mi nem. Ellenkezőleg köszönjük nekik , hogy teljesen megnyiták szemeinket s megtanítottak arra, hogy most s ezentúl leginkább szükségünk van a fajzokon szláv népek, valamint a szlávok s románok közti solidaritásra. Ezek a mi természetes szövetségeseink. A szlávok s oláhok körülveszik Magyarországot s mintegy 8 milliónyin vannak; roppant tömeg szlávok s az összes románok állanak oldaluk mellett.Mit tehetnek már a magyarok amazok közepette? Nemde ők magok juttaták oda teljes erejökkel a szláv román népfajokat, hogy ezek nehezen fognak valaha ismét bizalommal lenni barátságukban, s vájjon nem leendő nekik valamikor ezen barátságra inkább szükségük, mint előbb bármikor ? Ha a magyarok föl hagyják magokat világosíttatni, addig tegyék azt,míg idején van. Mi semmiesetre sem akarjuk őket fenyegetni, hanem csak a jelents lehető jövőt akarjuk jellemezni, sajnálván, hogy ők magasztalt értelmességek daczára oly rövidlátók. Miután Magyarországon a magyar faj erőszakkal uralkodóul akarja magát föltolni, s a többiek történelmi jogait nem veszi tekintetbe, azon kérdés merül föl, ha Vajjon a horvátok nyernének-e valamit egy ily most megváltozott Magyarországgali egyesülés által ? Nem csupa szerencsétlenséget, összeütközéseket s nemzeti harczokat idézne ez elő, melyek minden fejlődésünket akadályoznák ? S a magyarok, midőnben-