Sürgöny, 1862. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1862-08-08 / 182. szám
Második évi folyam. 182. szám - 1862 Verkesiti-hivatal. Barit.k-tere 7. sz. a. földszint. kiadó hivatal. Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Péntek, aignstas 8. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postás ft kr ft Egészévre 16— Évnegyedreé e 8 — MMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Ratazzi, a koronát véve pajzsul s a parlament jóváhagyásától támogatva, oly erős álláspontot látszik elfoglalni ama mozgalom ellenében, melyet Garibaldi fölzúditni törekszik, hogy annak tényleges elnyomásához is nyúlni merészkedik. Egy palermói társzergény legalább állítja, hogy nyolcz zászlóalj indul el Corleoneba, Garibaldi tartózkodási helyére; továbbá egy más sürgöny hírül hozza, hogy Garibaldi a sziget helyébe vonul, s hogy a csapatok követik őt. Úgy látszik ennélfogva egyrészt, hogy a kir. manifestum Garibaldira semmi hatást sem tett, s hogy megkezdett vállalatától többé visszalépni nem szándékozik; másrészt, hogy az olasz kormány nem szorítkozik csupán a határok ellenőrzésére, miszerint expeditio ki ne indulhasson, hanem hogy az önkényteseket még Sicilia földén lefegyverezni akarja. Ratazzi ez erély kifejtésére állítólag a franczia kormány újabb sürgetése folytán lön késztetve. Garibaldinak kifakadásai Napóleon császár ellen t. i. oly rész hatást tőnek erre, hogy azonnal köriratot indíttatott a küludvarokhoz, melyben biztosítja ezeket, hogy a franczia kormány el van határozva Garibaldi „szégyenteljes botrányainak“ véget vetni s e férfiú Európa békéjét aláásó „kárhoztatandó erőfeszítéseinek“ örökre határt szabni; mielőtt azonban önmaga erélyesen föllépne, be akarja egy ideig várni, váljon az olasz kormánynak sikertelend e „az elvállalt kötelezettségeknek“ megfelelni. Az olasz kormány tehát kénytelen most erejének próbáját adni , Napóleon császár pedig annál inkább föl van Garibaldi e mozgalma által izgatva, mond a „N. Pr. Zig“ párisi levelezője, mert tudomására esett, hogy Garibaldi angol sugallat folytán cselekszik így, Angliától nyeré a pénzt s fegyvereket, mikkel vállalatára készül. Ha tehát Ratazzinak sikerül a helyzet urává lenni, ez által a franczia befolyás is biztosítva van ismét, de meddig? az más kérdés. Az „Ind. bege“ ma újra figyelmezteti Ratazzit, hogy ha már most a koronát kelle előtérbe állítania, miszerint Garibaldi ellenében erős legyen, mi lesz akkor, ha ennek jogot adand, később neki szemére hányni, hogy őt meggátolt a cselekvésben s ő maga nem cselekedett, nem vitt ki semmit. Vagy tán már e szemrehányás meghiúsításának szándékával áll kapcsolatban azon véletlen összecsapás, melyről a távsürgöny értesít, s melynek következménye a pápai terület egy részének megszállása lett; talán épen azért húzódtak-e be a franczia csapatok jó messze a határtól, hogy a Péter örökségének tényleges elfoglalása kezdetét vehesse ? Ezekben öszpontosul ma a külügyek főérdeke; említést még legfelebb a „Journa des Debate“ egy frankfurti levele érdemel, mely arról értesít, miszerint a német nemzeti egylet igazgató választmányának szán-déka. October 7-ére Eisenachba egy nagy gyűlést hívni egybe, hol igen fontos, de egyszersmind igen veszélyes kérdések is fognának fejtegettetni, melyek az előidézendő belforrongások által a jövő sikert általában compromittálhatnák. Az első kérdés azon földrajzi kiterjedést, melylyel a jövő német birodalomnak bírnia kellend s azon tartományokat illetné, melyeket magában foglaland; a másik e birodalom általános vagy részletes fölfegyverzésére vonatkoznék; a harmadik a német marina szervezését illetné, mellőzvén azon közrehatást, mely e czél tekintetében Poroszországnak engedtetnék. Pest, aug. 7. (FK.) A közös birodalmi ügyekre nézve tehát, mint előbbi czikkünkben említettük, 1848 előtt nálunk ellenmondás létezett a törvény betűje és a tettleges gyakorlat közt. De ez ellenmondás, ez örökös súrlódás nem vezetett nyílt törésre, mert mind a központi hatalom, mind a magyar országgyűlés mérsékelni tudták magukat, s tapintatosan kikerülték a nyílt összeütközést. A magyar reservált jogokat engedett a fejedelemnek, s például financzügyben a kamarai uradalmakról és jószágokról szabadon rendelkezhetett; az indirect adókat is szabadon kezelte, csupán nem emelhette ezeket az országgyűlés beleegyezése nélkül, s így a közvetett adózásban a magyar törvényhozás épen anynyi jogot gyakorolt, mennyi jelenleg a birodalmi tanácsnak engedtetett mind egyenes mind közvetett adónemekre nézve. A hadügyben is újonczokat országgyűlés nélkül nem lehete ugyan szedni, de a fejedelemnek fenmaradt szabad toborzási joga, miért is a birodalom közös védelmétől soha se maradt el Magyarország. Például 1811-ben a kormány az államadósságok és papirospénz ügyében az országgyűléssel meg nem egyezhetvén, e miatti neheztelésből sokáig nem tartott országgyűlést, s igy ujonczokat se kapott ettől; de mindennek daczára, midőn az 1813, 1814 és 1815-ki nagyszerű európai küzdelmek bekövetkeztek , a kormány nem fogdostatott erőszakkal katonákat, de másrészről a magyar sem hagyta el fejedelmét, mert szabad toborzás utján ezerenként tódult a zászlók alá, s még az egyes vármegyék is a király felszólítására önkényteseket, úgynevezett reliteseket állitván, a magyar ezredek soha se voltak erősebbek mint épen az 1813, 1814 és 1815-ki óriási harczban, midőn a magyar gyalogezredek létszáma 7000, s a huszár ezredeké 2400 főre felrúgott. Tehát a birodalom közös védelme országgyűlési újoncz-ajánlás, vagy fejedelmileg parancsolt erőszakos katona állítás nélkül a legnagyobb rendben és egyetértésben megtörténhetett. E patriarchális viszony 1848-ban a parlamentáris képviseleti államrendszer behozatala által egészen megváltozott. Most már az 1848 . 3-ik t. czikknek nem ugyan betűje, hanem gyakorlati magyarázata által a király, minden financzialis és hadi reservált jogaitól megfosztatván, a parlament megajánlása, s a felelős financzminister ellenjegyzése nélkül még csak egy garasról sem rendelkezhetett, s igy a közös birodalmi költségekre semmit sem fordíthatott; valamint a birodalom közös védelme is fenakadt, mert a magyar katonaság külön magyar ministernek rendeltetett alá, minek az jön következése, hogy Lombard-Velencze külellenség által megtámadtatván, nemhogy ennek védelmére a magyar parlament nagyobb katonai erőt szavazott és fordított volna, hanem még az ország határain künn levő magyar ezredek visszahívása is sürgettetett. Ily módon az 1848-ki új államrendszer a birodalmi közös ügyek kényes kérdését nyílt törésre hozta. A központi hatalomnak vagy vissza kellett nyerni a közös ügyek öszpontosított kezelését, mely a birodalom országai közt a kapcsot fentartotta , vagy feloszlott a birodalom. Ez alternatívának természetesen forradalom, a forradalomnak legyőzetés és az lett következése, hogy a központi hatalom, nehogy az 1848- as események megújuljanak, először a magyarok különalkotmányát megszüntetvén, 1849. márt. 4-kén a birodalom minden országaira egy közös alkotmányt letrokozott; később pedig ezt is kivihetlennek tartván, az egész birodalmat merev absolutizmus által igyekezett összetartani, s lassanként egybeolvasztani. Tehát a központi hatalom többet akart elérni, mint amennyi a birodalmi közös ügyek központosítására szükséges és tanácsos volt. A nemzet által 1848-ban elkövetett extremumot a hatalom által elkövetett másik extremum váltotta fel, melynek talán még súlyosabb következménye volt, mint az 1848/9. eseményeknek, mert 10 alatt a nagy adón kívül 1500 millió államadósságba került ez experimentum, holott 1526-tól kezdve 1848-ig, több mint 300 éven keresztül az összes birodalom 1100 millió adósságot se csinált egészen. Hogy ily körülmények közt az oct. 20-diki diplomának és a febr. 26-ki pátensnek természetesen kellett bekövetkeznie,az igaz, de az is igaz, hogy nagyon komolyan és higgadtan kell megfontolnunk, hogy ez okmányuk váljon helyesen értelmezték-e a birodalom közös ügyeit, melyek jövendőben is központosítandók, de alkotmányosan kezelendők? s másodszor a febr. 26-ai alkotmány által kiszabott utón el lehet-e e czélt érni? Ha az eddigi czikkeinkben mondottak után logikai következményeket állítunk fel, úgy mind a két kérdésre megvan a felelet. Láttuk, hogy az austriai birodalom soha se volt gyöngébb, soha se volt nagyobb feloszlás veszélynek kitéve, mint mikor a merev centralisatio rendszerét követte, mert a birodalomnak minden országa történelmi autonómiáját igyekezvén fentartani, a központosításnak természetesen reagált. Más oldalról az 1848-as törvények és események bebizonyították , hogy ily törvények mellett még a „personal unio“-ból származó közös birodalmi ügyeket se lehet a központi hatalomnak megtartani; mi ismét, épen úgy mint a centralisatio, a birodalom fenállását fenyegeti. Tehát a teljes centralisatiótól épen úgy kell óvakodnunk mint a teljes elkülönítéstől. Középutat kell választanunk. Csak azon ügyeket szükség ködösen kezelni melyek a külön uralkodók megszűntével egy közös uralkodó személye alatt elkülönítve többé nem kezelhetők. Közös ügyeknek pedig ne nevezzük azokat, melyek nem közös ügyek, melyek nem szükségesek a birodalom közös hatalmának fentartására, hanem az egys országok féltett autonómiáját haszontalanul és czél nélkü sértik, s így a valódi közös birodalmi érdekek törvényes egyesítését nemhogy elősegítenék, hanem inkább a kivihetlenségig gátolják. Megkísértjük jövőben ez axiómákat a febr. 26-ki alkotmányra alkalmazni, hogy ez mennyire felel meg azoknak. TÁRCZA. Dr. Pauler Tivadar srint a pesti rangy. kir. egyetem e. i. rectora beszéde az egyetem újjáalakításának 82-ik emléknapján 1862. jun. 25. Nagy tekintetű gyülekezet! Nyolczvankét éve, hogy e napon és Budavára, melyhez annyi magasztos történelmi emlékek kapcsolvák, hogy koszorús költőnk ihletteljes szavai : „Él magyar, áll Buda még !“ a nemzet érzületét híven viszszatükröző közmondattá váltak, és oly ritka, mint fényes ünnepélynek volt tanúja. A jelennél is, akkoriban még csendesebb utczái és tévéi, melyek nem annyira a régi fény, mint a nyolcz századok vérzivatarjának, a legközelebbi múltnak számom nyomait mutatták, szokatlan Ünnepies színben tűntek fel. Hosszú sorokban vonultak át a még kis terjedelmű testvérvárosból a megyei nemesség, a városi polgárhad fegyveres csapatai, hogy az egyetem és város közös költségén nem rég tört új kapun áthaladván, a kir. várpalota és szent György-tér környékén díszelgő katonai őrséghez és budai polgársághoz csatlakozzanak , megelőzve, követve az ország minden részéből összesereglett hatósági küldöttségek, az ikerváros minden rendű lakosai által. Itt az ország egyházi és világi méltóságait egybegyűlve látjuk azon helyen, melyről Szerdahelyivel állíthatni: „Quot passus, tot monumenta, quot lapides, tot históriáé“ ; hol hajdan Zsigmond hat tornya fris palotája, Mátyásnak a tudomány és művészet kincseivel büszkélkedő oszlopos várlaka hirdette országunk fényét, dicsőségét. Budát földrészünk leghíresebb városai közé emelé, hogy róla Wernher méltán mondható : „Urbium atque arcium per Európam celeberrima“; a XV. század latin közmondata pedig azt a tengerek királynéjával, a rónák gyöngyével párhuzamba helyezé : „Buda jugo, Venetae pelago, Florentia campo.“ Régi fénye feléledtnek látszott, a papság és nemesség, a tudomány és irodalom képviselőinek, a viruló ifjúság tarka vegyülete valamint ritka látványt nyújtottak,agy rendkívüli okra utaltak. Negyvenedik évfordulója volt Mária Terézia királyi koronázásának; nevezetes nap, akár az egy nemzedék életével felérő lefolyt időnek tartamát, akár a történt események súlyát s nagy horderejű következményeit tekintsük; ezen nap emlékét, melyen a szépség és ifjúság bájaival ékesített fejedelem-asszony halántékaira tette sz. István országuralmi koronáját, és megkötötte a magyar nemzettel ama frigyet, melyet az utóbb, mint a hajdankor és szerződését vérével szentesített; fényes tettel akarta megülni a királyné, tettel, mely nem a történelem véres, hanem békés, üdvhozó lapjain hirdesse nevét a késő utókornak; végmegállapitásával azon tanulmányi rendszernek, melyet a közműveltség fejlesztésére honosított, ünnepélyes beigtatásával azon főiskolának, melyet a haza nagy fia Pázmán Péter annak legzivatarosabb korszakában, a tudományok menhelyeként Nagy-Szombatban alapított, főérseki utódai Lósy és Lippay öregbítettek, a felséges királyné pedig oltalma alá vett, gróf Eszterházy Ferencz és Fekete György kanczellárjai, Ürményi József tanácsosa, Van Swieten és Martini befolyásával, közreműködésével, teljes tudományegyetemmé alakított, Budára, az ország központjára helyezett. E napon hirdettette ki képviselője, gróf Páffy Károly udvari királyi alkanczellára által, az országos méltóságok és küldöttségek gyülekezetében, mint azt e terem falfestvénye, egykorú rajz után híven ábrázolja, egyetemünknek nagy szabadalom-levelét, melyben előbbi jogait, kiváltságait, alapítványait megerősítette, ajakkal bővitette. Királyi várlakát jelölvén ki székhelyéül, minden más egyetemektől teljesen függetlennek nyilvánította, első szent királyunk jobb kezének adományával, a szent korona minden tartományának jelképeit egybefoglaló pecséttel s czimerrel tüntette ki, és hogy létét mindenkorra biztosítsa, a viszontagságok romboló árjaitól lehetőleg megóvja, kizárólag csak e főiskolára fordítandó terjedelmes uradalmakból álló alapértékkel látván el, királyi utódjai és az országnak különös pártfogásába ajánlá. Történelmi múltunk iránt tisztulnak a nézetek. Voltak, kik Mária Terézia korszakát a legközelebb lefolyt időben sötétebb színben feltüntetni igyekeztek ; e divat, hála a tárgyas felfogás diadalának, immár megszűnt; és ha még megjárná, jeles történetírónkkal, Szalay Lászlóval szólva : „Roppant tévedés fogna lenni; atyáink máskép tudták, ők áldást mondottak e korszakra és méltán.“ De hogy e kor nagy eseményei közt a tanügy országos szervezése, és annak egyetemünk újjáalakítása általi betetőzése a legnyomósabbak közé tartozott, mélyen érezte maga a királyné, ki gróf Eszterházy kanczellárjához intézett sajátkezű iratában nyíltan valló, miszerint Leen ügy kezdeményezésének öntudata vigasztalásául szolgáland még sötét sírjában is; elismerték kortársai, mint országosan nyilvánult élénk részvételt mutatja, melyről b. Patachich érsek és egyetemi elnök szavai tanúskodnak: „Provide sapienterque factum, utsicutorim cum Te clementissina Domina vulneribus nostris medicum,calamitatibus matrem, regno Regem inauguraremns, regnum omne in unum veluti coetum collectum, una voce, felicissimi regiminis detalit vota et anguria, ita nunc secundo regni incennalium recursu amplissima una in nos benefícia, hoctam illustri obsignas facto, Hungaria universae remotissimis advolaret"provinciis;“ tapasztalta és tapasztalja az utókor, mely oktatási rendszerét, tanodáit jobbadán ezen intézkedéseknek köszöni, főkép pedig szeretett anyaiskolánk, mely e napon a legfelsőbb kegyelemnek oly számos, oly kitűnő jeleit vette, hogy emlékezetét örök hálája bizonyságául évenkint megülendőnek határozta. Meg is ülte körülményeihez képest nagyobb kisebb ünnepélylyel mindenkor, és miután tizenöt évig országos és egyetemi viszonyaink helyzeténél fogva csak Isten házában róvtuk le hálánk adóját, megüljük ma azt ismét régi szertartással, hogy elődjeink fogadalmát teljesítvén, testületi szellemünk és kegyeletünknek élő tanúbizonyságát adjuk. A nagylelkű királyné szándokainak magasztosságát dicsőítették többen e nap szónokai, egyetemi rectoraink közöl, hála teljes kebellel, dicsérő magasztalással szólottak azon jótétemények nagyságáról, melyekben másod alapitónénk és felséges utódjai részesítették egyetemünket; de vájjon ezen annyi áldozattal, annyi reményekkel: „ad ingentis bona spem“, mint szabadalom-levelünk mondja, megállapított főiskola megfelelt-e és miként a hozzá kötött várakozásoknak ? meghálálta-e a rá árasztott kegyelemnek bőségét? oly kérdések, melyektől emlékünnepélyünk jelentősége függ, miért is azoknak megoldását választom mai beszédem tárgyául. Az alapítók legnagyobb dicsőségét műveik sikerültében, áldásdús működésében találom, mindannyi dics-sugár az, mely nevüket ragyogó fénynyel környezi, hálásérzelmekre gyulasztja irántuk a későivadékot , minőn tehát egyetemünk kifejtett tevékenységéről szólandok, másod alapitónénk, kinek újjászületését köszöni, magasztalásához járulva, egyszersmind tiszti elődeink hamvai iránt annál szentebb kötelességet teljesítek, minél gyakrabban tapasztaljuk, hogy érdemeik sokkal kevésbé méltányoltabak, mint a részrehajlatlan igazság követelné. Minthogy pedig az egyetemek főhivatása , az ifjúságot az élő szó közvetítése által a tudományok szentélyébe vezetni, a sikeres tanítás továbbá a tudományokkali folytonos foglalkodást és haladást feltételezvén, saját vizsgálódásokra, azok eredményei egybeállítására, szóval irodalmi tevékenységre indít, mely míg a tanítást hathatósan előmozdítja, eredményeit a tanterem falain túl még a jövő nemzedékre nézve is gyümölcsözővé teszi, kitűzött czélomhoz képest főbb vonásaiban vázlatát adandóm annak, hogy mit tett, ünnepélyes beigtatása óta, egyetemünk a tanítás, mit az irodalom terén, szorítkozván leginkább a múltra, mert a jelen nemzedék fölötti ítélet nem minket, nem engem, hanem a rokon- és ellenszenvtől ment részrehajlatlan utókort illetendi. A tanítás eredményeit észlelhető adatokban egybeállítva megismertetni fölötte nehéz, bizonyos tekintetben majdnem megoldhatatlan feladvány, ki írhatná le az eszme ébresztő, tettre buzdító élő szónak varázshatalmát ? ki azon lélektani hatást, melyet meleg kebelből eredt ész és szívhez szóló oktatás egyesek érzületére, irányára, némelykor életsorsára gyakorolhat , valamint a földből láthatatlanul emelkedő gőzök és párákból képződnek ama felhők, melyekből az országtermékenyítő eső buli, és a víz egyes cseppjei folytonosságuk által kivájják a legkeményebb sziklákat, úgy a tanítás lassan, de biztosan, üdítő harmatként termékenyíti a nemzetnek szellemi életgyökereit, megtöri a durva miveletlenség kökérgét, megnyitja a nemes érzelmek iránti fogékonyságnak forrásait. Megyei tudósítások. — Hontmegye, Ipolyság, jul. végén. Ehó 17-kéi, főispánunk, Andreánszky Sándor ő méltósága elnöklete alatt tartott tiszti árvaszék alkalmával, H.S. törvényszéki ülnök s árvaügyi kiadó ur, korábbi megbízatása folytán, egy hontmegyei állandó árvaszék szervezeti s az árvavagyonnak kezelési tervét megvitatás s a nm. m. kir. helytartó-tanács elé terjesztés s általa leendő jóváhagyás végett bemutatván, annak biztos reményében, hogy az árvaügyekre nézve a nm. helytartó-tanács rövid időn egy az egész ország területére érvényes szabályzatot hozand, az előadott stanitarius tervjavaslat mellőztével, adják a szabályzati terv bevezetését, anélkül, hogy előadó urnak a múlt évreli sötét nézeteit mindenben osztanék. Ezen javaslat így szól : Tekintve azon mostoha körülményeket, melyek 1860 ik év óta a túlságig fokozódott politikai szenvedelmek, sőt a múlt évi majd a tettleges szakadásig ért közjogi küzdelmek közepett eléggé soha nem indokolható kíméletlenséggel, ezerek károsításával, átalában a magánügyekre nehezedtek el annyira, hogy mint a nyilvánosság előtt lefolyt, senki által sem gátolt törekvések, sőt megtörtént esetek iránya mutató, egy politikai élettérdésnek minden egyéb legszentebb magán-, sőt a társadalmat összetartó közérdekek feláldoztatni czéloztattak, nem is említve a sokszor előfordult méltatlan személyes üldözéseket és gyűlölségeket, a társadalmi élet legtöbb bázisát tevő „enyém és tied“ fogalmairól igazságtalan és jogtalan nézetek, sőt törekvések lábra kapni kezdettek; ily veszélyteljes és semmiféle politikai czélnak javára nem szolgálható események és törekvések közel eső keresztülvonulása után alig remélhető, hogy a legjobb közigazgatási és törvénykezési intézkedések a felingerült kedélyekben elismeréssel vagy bizalommal találkozzanak, továbbá nem eshetik tekinteten kívül a jelenlegi megyei törvényhatóságok bizonytalan időre terjedhető ideiglenes minőségeik, melyben sem ösztönöztetve, sem pedig hivatva Artibus ingennis----------------------Pectora mollescunt, asperitasque fugit. De ezen működésnek szellemiebb, nemesebb eredményeit sem számokba foglalni, sem mérlegezni, sem izek és porezikákra szabni, górcső alá helyezni nem lehet; azon súlytalan tényezők közé tartoznak, melyek nagyszerű egyszerűségükben fennen hirdetik, hogy mi nem csak e porlékony testben élünk, nemcsak érzéki természetünk törvényei alatt állunk, és így csak azoknak száma, kik a közoktatásban részesültek, magasabb tudományos képzettségük akadémiai bizonyítványait adák, és azon kitűnő férfiak nevei, kik valamely intézetben szellemi fennsőbbségüknek veték meg első alapját, melynek kifejlése folytán a haza és egyház díszei, oszlopaivá váltak, szolgáltathatnak egyes adatokat, képezhetik vajmi tökéletlen ecsetvonásait azon képnek, melyet előállítani törekszünk. (Folytatása következik.)