Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-03 / 202. szám

második évi folyam. ' V 'szerkesszó-hivatal: flan'tck-tere 7. az. a. földszint. Kiadó-hivatal:­ Barátok-tere 7. bs. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám földszint-Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál. SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva.­­ Vidékre, naponkint postán kr­­ ft kr ft Egészévre 16 — negyedre 4 ft kr ft Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — évre 8 — 3 fr Előfizetés nyittatik „SÜRGÖNY“ september-decemberi 4 havi folyamára­. Előfizetési dij 5 ft 50 kr. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége következő legfelsőbb sajátkezű iratot méltóztatott kibocsátói : Kedves rokon Rainer Főherczeg Ur ! Jónak találom tengerészeti ministeriumom hatáskörét oly mó­don állapitni meg, hogy az a haditengerészetre vonat­kozó ügyeknek eddig elő a tengerészeti ministérium körébe tartozott igazgatása mellett, a birodalom összes tengeri­ ügyeinek legfőbb vezetését is eszközölje. Minden eziránt eddig a kereskedelmi ministerium hatásköréhez tartozott Ügyek, melyek a kereskedelmi tengerészetre s egyéb tengerészeti tárgyakra vonat­koznak, a tengerészeti ministériumhoz fognak átmenni,­­ ott egy a polgári igazgatás orgánumaiból összeállí­tandó osztály által lesznek ellátandók, elkülönítve a hadi­tengerészet ügyeinek vezetése végett fölállított osztálytól. Továbbá elrendelem, hogy a postai s távirdai ügy vezetése a pénzügyministériumtól a kereskedelmi ministériumhoz menjen át. Midőn elrendelem, hogy ezen intézkedések f. évi nov. 1 jével lépjenek hatályba , addig a hadi s keres­kedelmi, tengerészeti, valamint a postai s távirdai ügyek ellátása továbbra is az eddigi módon s a jelen­leg e végett kijelölt közsegek által történjék, s a part­vidéken­ helytartómat, báró Burgert tengerészeti ministeremmé nevezem ki, s annak meghagyom, hogy Nekem a tengerészeti ministerium, s az illető teendőkre nézve szükséges alsóbb szolgálat elrendezése, valamint a kinevezésem számára fönntartott szolgálati állomá­sét betöltése iránt mielőbb jelentéseket tegyen. Pénzügyminiszeremet s kereskedelmi miniszere­met ugyanekkor ezen intézkedésekről értesítem. Schönbrnnn, aug. 30. 1862. Ferencz József s. k. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. augustus 16-kán kelt legmagasb elhatározásánál fogva Nataly Dá­vid bánáti bányaigazgatósági ülnököt, 62 évi hit, buz­gó s sikerdus szolgálata, és veszélyes időkben tanúsí­tott leyális magatartása elismeréséül a Ferencz­ József rend lovag­keresztjével legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott.­ ­!EMHH­ATALOS KÉS/, Tájékozás. Több lap ma azon meggyőződését fejezi ki, hogy Victor Emánuelre nézve Garibaldi megaláztatása csak úgy lesz üdvös hatása, s a forradalmi szellemnek álta­lában csak úgy megtörve mérge, ha most ő fogja a nem­zetnek azon politikai eredményt bemutathatni, melyet Garibaldi elérni akart, s továbbá, hogy miután az olasz kormány, mint kivántatott, most csakugyan bebizonyí­totta a forradalom fölötti erejét, ennélfogva Francziaor­­szág most nem is vonhatja el tőle a jutalmat, melyet ígért. S valóban ígérte e? A „Times“turini levelezője sze­rint Pepoli marquis örömsugározva mondá barátainak, miszerint neki és Napoleon herczegnek sikerült az,mi Ca­­vour simulékonyságának, Ricasoli darabosságának s Ra­­tazzi alázatosságának nem sikerült, t.i. megnyerni a csá­szártól azon ígéretet, hogy „ Victor Emanuel a capitoliu­­mon meg fog koronáztatni, mihelyt Garibaldi legyőzve lesz.“ A­kik Pepoli ezen örömteljes állításának hitelt adtak, most tehát ugyancsak kéjelegnek a várt nagy óra megérkezte fölötti örömben, ámde mondják, voltak Pe­poli hivő országában néhány hitetlenek is, s egy bécsi lap nem helytelenül mondja ma, hogy ugyan nagy do­lognak tartják is Párisban annak az alázatos Ratazzi­­nak adott szót megtartani. A vérmes reményüeket mindenesetre nagyon lehetendi Eugenia császárné bizalmának lapja, a „La France“, állítva, hogy Fran­cziaországnak Rómát nem csak a forradalom, hanem az olasz Patriotismus hamis dicsvágya ellen is ol­talmaznia kell. Ez nyilván felelet a turini „Discus­­sioné“nak, mely a császár föntemlített ígérete felöli hírt egy párisi levelezésben közölte. Ezen állító­lagos ígéretnek ezenfelül a császár egy korábbi nyi­latkozatát Victor Emánuelhez szegzi ellent, melynek közlésére föl van hatalmazva, s mely így szól : „Ki kell felségednek jelentenem, hogy midőn az olasz király­ságot elismerem, én mindamellett csapatjaimat Rómában hagyandom, mig Olaszország a pápával kiengesztelve nem lesz s ez nem lesz többé fenyegetve, hogy megma­radt államai rendes vagy rendetlen hatalom által el fognak ragadtatni.“ Ezen császári nyilatkozat ugyan korábbi kelta, de annak ez utáni színre hozása most jeléül szolgálhat annak, hogy a császár gondolkozása most sem változott. Ámde mily helyzetbe jó ez esetben Victor Emánuel ? A mai távirati tudósításokból kitűnik, hogy az olasz kormány nagy erélylyel kíván eljárni; mit már az is mutat, hogy a katonaságtól elpártolt szökevénye­ket agyonlövető; mi Garibaldit illeti, őt is törvény­szék elé akarják ugyan állítani, azonban reá va­lószínűleg nem fogják a törvény egész szigorát alkalmazni. Egyelőre még a törvényszék sincs kijelölve, mely fölötte ítélne, s Turinból egy cle­­ricális lap jelenti, miszerint Türi több fegyveres társaival azon kéréssel fordult a királyhoz, hogy en­gedtessék meg Garibaldinak ismét tábornoki helyét a hadseregben elfoglalhatni, de azon becsületszóval erő­sített ígéret mellett, hogy semmi önálló expeditióba nem fog bocsátkozni. Azt mondják, a király nem ide­gen ettől, de mit mondanának rá Párisban ? Az is két­séges, vájjon Garibaldi maga elfogadná-e ez ajánlatot? Nemsokára valószínűleg ismét Szerbiával fognak a lapok jobban foglalkozni. Állítják, hogy általános szkupszina fog kihirdettetni, mely a béke vagy háború kérdése fölött fog határozni. Egy szerb szkupstina ha­tározata e kérdés fölött a jelen viszonyok közt külön­ben szinte előre tudható. Pest, sept. 2. (L. Gr.) Garibaldinak, a marsalai hősnek legyőzetése nemcsak az európai telegraph-hiva­­talokban eszközölt nagyobb munkásságot, nem­csak nagyszámú pro et contra hírlapi vélemé­nyeknek és vitáknak adott életet, hanem a rend­nek és törvényességnek is visszaszerzé a köteles tiszteletet, s azoknak erejét a tömegekkeli fenye­getés ellenében érvényre emelte. III. Napóleon után tagadhatlanul Garibaldi volt egyik legjelentősebb tényezője az utabbi olasz átalakulásnak. Victor Emanuel, a katona s népkirály nevével zászlóján, büszke és hatalmas uralkodót győzött le, trónt és koronát szerzett urának. A par excellence forradalmárból királyi tá­bornok lett, s pár évvel későbben, meglehet rövid idő múlva mint pártütő, lázadó fog tör­vény elé állíttatni. Ugyanazon zászlót, mellyel győzött, ugyan­azon tábor harczosai, kikkel együtt küzdött, mu­tatták fel előtte, midőn legyőzték. Honnan származhattak ezen a történetben is páratlan ellentétek ? Garibaldinak mint királyi tábornoknak már csak egy parolája lehetett, azon törvények és azon rend, melyet a király és ország alkot­tak. Hütelen e parolához, habár talán nem akart is, hütelennek kelle lennie zászlójához is, de talán épen azért, mert e hittelenségben nyugta­lan lelke mindinkább magára ismert, s azt ta­lálta, hogy mentül hittelenebb a jelenhez, annál hűbb múltjához, egyenkint oldá meg a köteléke­ket, melyek fogva tartották , szabad urává tette magát tetteinek, s bár a fönálló hatalom érdekében hitt cselekedni, épen mert ennek czél­­zatain túlhajtott, olyan merénylethez nyúlt, melyért maga a hatalom fennálló rendje és törvényeivel lett kénytelen őt üldözni. Király és dictátor két személyben meg nem fér egy országban. A két tényező akaratá­nak össze kelle ütköznie, minélfogva a király az őt erőszakoló tábornokot törvényen kívülinek nyilatkoztatta, a forradalmár harczosai ebbe a trón s haza védelmezőit állittatá s legyőzte a forradalmat, legyőzte annak harczosait, mi által ezek a törvény foglyaivá lettek, — újabb bizony­ságául annak, hogy kik hazájukat és hazájuk szabadságát szeretik, szintén lehetnek lázadók. A király s az ország elitélendik a táborno­kot, de Victor Emanuel s a nemzet meglehet, meg fog neki bocsátani; azonban habár nem akarjuk is megelőzni az eseményeket, ki mernök mégis mondani, hogy vagy ezen rendkívüli fér­fiú lejátszó szereplét, vagy az új olasz dynastia jövője van eljátszva. Erős és nagy seregeket győzött ő le, de úgy látszik, magát nem bírta legyőzni. Bécs, sept. 1. L. A „Jövő“ tegnapi száma a magyar gőz­hajó-társaság dolgában igen fontos megjegyzé­seket tesz, melyeknek érdemleges megbirálását tárgyavatottabb tollakra kell ugyan bíznom, de a melyekhez mindamellett mégis van egy kis szám. A czikkíró ugyanis teljes figyelmet érdem­lő fejtegetéseit azzal végzi, hogy vigyázatra inti a nemzetet, nehogy egyesek érdekeinek, egye­sek hiteleinek áldozatává legyen. A­men­nyire tiszteljük a czikkíró tárgyilagos kriti­káját, annyira sajnálnunk kell, hogy ilynemű gyanúsítgatások által rontja a benyomást. A­kik a szóban forgó hazai ügyet figyelmükkel követték, tudják, miként az egész dologban eddig csak oly férfiak szerepeltek, kiknek maga a rágalom sem vethetné szemükre, hogy a közügyekben a maguk érdekét szok­ták keresni, vagy képesek volnának egy hazai vállalatot a maguk javára kizsákmányolni. Mily kutforrásból eredhetett tehát a „Jövő“-nek ezen sértő gyanúsítása? — nem vizsgáljuk. A­mennyiben a „Jövő“ személyeket akart illetni, azon férfiaknak, kik eddig a gőzhajózási ügy­nek lendületet adtak, nincs szükségük prókátor­­ságomra, kiállhatnak a síkra maguk magukért, ha szükségesnek vagy érdemesnek találják. Én csak mint afféle napi-író minden nyilvános ügyek­hez szólhatok, úgy e dologhoz is s e részben min­denekelőtt azt kell mondanom, hogy a haza szent szerelméért ne pártoskodjunk, ne szenvedélyes­­kedjünk még az anyagi kérdésekben is, mert bi­zony ha valahol, ezekben van szükségünk össze­sített erőnkre, kölcsönös bizalomra, kölcsönös támogatásra. Az anyagi érdekek mezején a legvalódibb, legőszintébb és legbensőbb egyes­­ség nélkül még kevesebbre fogunk menni, mint mentünk a politikai dolgokban. A magyarban már keleti természeténél fogva nincs nagy hajlam az anyagi érdekekben erejét meg­feszíteni és csakugyan kedvezőtlen körülmények e hajlamnak kifejlesztését lényegesen nehezitik; ha mindemellett a nemzeti szellem ez iránybani emelkedésének még gyanusítgatásokkal is el­­álljuk útját, akkor anyagi bajainkon segít­het ugyan az isten csodája , de mind ma­­gunk saját magunkon nem fogunk segíteni soha. A mióta dicső Széchenyink egy szeren­csétlen politikának még szerencsétlenebb képvi­selője által a nemzet éléről leszoríttatott, hazánk az anyagi fejlődés történetében csak egy példát­lan sajátság által tűnik ki, azáltal t. i., hogy or­szágunkban 3 400 mértföldnyi vasút épült, a­nélkül, hogy mi ezen nagyszerű munkában meg­­említésre­ méltólag részt vettünk volna. Birtoko­saink, pénzeseink eleinte elfogadták ugyan a ti­szai vagy a keleti pálya részvényeit, de az első kedvező vagy kedvezőtlen alkalommal túladtak rajtuk s ezen vállalatokat egészen átengedték az idegen befolyásnak s kezelésnek. A nemzetnek ezen részvétlenségénél fogva a néhány magyar mágnás, kik még helyt álltak az illető társula­tok közgyűlésében, a sereg nélküli vezérek sor­sára jutottak s innen van aztán, hogy az egyet­len kizárólagosan magyar földön levő pályának neve összeköttetésbe jut oly tervekkel, melyek a két hazának életérdekeit támadják meg. Az ilyen anomáliáknak — hogy mást ne mondjak — az egész világon nem találjuk példáját, még Török­­- Oroszországban sem, melyek pedig az anya­gi fejlődésnek épen nem szoktak mintaképei len­ni. Az ilyen anomáliáknak csak úgy vehetjük ele­jét, ha anyagi fejlődésünknek urai maradunk. És kell, hogy urai maradjunk minden áron.Azt mond­ják, nincs pénzünk és ez sajnos,igaz, de várjon azon erőt, melyet más nemzetek egyes tagjaik dús TÁRGIA. Az angol alkotmányról s a képviseleti kormány föl­tételeiről, m. (Vége.) E szerint ezen társadalom szilárd épülete sza­bályszerű emeletekre látszik felosztva lenni, a mond­hatnék, hogy ama mintegy 23 millió lakos közöl, kik a három királyságot lakják, 1 millió angol van meg­bízva vagy bízza meg magát a közvagyon birtoklásá­val s a britt birodalom egész egyetemének kormány­zásával ; a többi 22 millió argól meggazdagodni igye­­kezvén, mindannak gyártásával s eladásával foglalko­­zik, mi a földgömb fölszinén elterjedt 150 millió idegen fajú britt alattvaló ruházására, fegyverzésére, szerszá­mokkal ellátására vagy orvoslására szolgál, kik viszont önkényt vagy erőszakkal azzal vannak megbízva, hogy az anyaország által gyártott czikkek fogyasztói legye­nek, vagy néha nyersanyagok termelőivé is váljanak. Kétségkívül ez azon emberi pyramis, melyre czélzást tesz, melyet bámul Brougham lord. Mi vele együtt bá­­mulandjuk az épület nagyságát s fenségét, de nem tartózkodunk azt kérdezni, hogy minő súlylyal nehéz­­kedik saját széles alapjának alsóbb talajára. Bárminek legyenek is azon következtetések, mik a Brougham lord könyvében kifejtett tényekből vonatnak, nem lehet ta­gadni, hogy az angol nemzet s kormány nem a hatal­mak felosztása, hanem lényegesen az egység, minden hatalomnak ezen első elve, s ezen föltétlen, s mindenek közt leganyagibb s legkézzelfoghatóbb egység, t. i. a gazdagság s tulajdon egysége által élnek s gyara­podnak. Továbbá azt sem lehet tagadni, hogy Franczia­­ország távolról sem egyesíti, és soha sem is egyesíti magában az angol kormányzat összes föltételeit. Angliá­ban már régóta minden magán­személy mindig makacs­sággal védelmezé saját szabadságát személye, háza s jo­gaiban; mindenki nagy általános nézetek nélkül s mint­egy ösztönszerű­leg szomszédját ugyanerre segité s báto­ritá föl, s a nélkül, hogy „az ember jogainak kijelen­tése“ kihirdettetett volna, a szabadság megszületett, tudott meg nem halni, s a mindennapi szükségek szá­mára szolgálni. Az angoloknál a szabadság az egész nemzetre nézve csaknem a háztartási ügygyé lett, mi­dőn ez nálunk még csak bölcsészeti fölfedezés állapot­­­ában volt. Váljon az általunk előszámlált összes föltételek, vagy azok közül csak némelyek nélkülözhetlenek-e a szabadságra nézve ? melyek azon általunk elérhető ele­mek, melyek helyettesíthetik a tőlünk hiányzó föltéte­leket ? Ezen tanulságot kérdjük a legfölvilágosultabb szellemektől. Anglia történelmét bizonyosan nem kell még ezután fölfedezni, sem újra alkotni; de mindemel­lett is igaz, hogy azon kormányzatra vonatkozó rész­letes ismeretek, mely megyefőnökök s csendőrök nél­kül áll fönn, Francziaországban nincsenek általánosan elterjedve. Tegyük föl egy perezre visszatekintő fictio által, hogy a két ország közti lényeges földirati s tör­ténelmi különbségek daczára a szaba­dság Francziaor­szágban szintúgy mint Angliában megnyerheté a hű­­bérrendszer örökségét, s a középkori küzdelmek termé­szetes következményeit, — ime talán — hogy a társa­lomnak csupán egyik főbb oldalát tekintsük — ilyen lenne nálunk jelenleg a tulajdon s a politikai befolyás felosztása. 1789. felé Francziaországban Lavaisière­­ szerint csak 83 ezer nemes személy volt, kik nem ké­peztek többet 15 ezer családnál. 70 ezer igen egyen­lőtlenül csoportosult habér s alhabér létezett, földes­úri törvényhatóság 50 ezer állt fönn. Ez utóbbi szám alapul szolgálhat a nagy vagy közép földbirtokok szá­mának közelí töteges becslésére, miknek nagy része napjainkban a hajdani nemességhez nem tartozott csa­ládok sajátja lett volna, a­mi egyébiránt már a forra­dalom előtt jóval is létezett, s végtelen panaszokat s nehézségeket okozott, mindennemű jogok s mentessé­gek tárgyában, melyek bonyolultakká tétettek a sze­mélyek s az általuk birt földek állapota közt létező ellenmondás által. Ha a tulajdon, bár más kézbe ment is át, meg­tartotta volna alakját mint Angliában, hihető­leg Francziaországban jelenleg mintegy 50 ezer nagy vagy közép­mezei tulajdon léteznék, megyén­ként körülbelül 500. Ezen jelenleg átalakult hajdani hűbérek s nemes földek nem bírnának több kiváltság­gal annál, hogy a szegények adóját fizessék s a kór­házakat s iskolákat föntartsák, mig ugyanekkor a bir­tokosok idősb fiai számára biztosítva lennének­ a sze­rény polgármesteri, békebirói vagy kerülettanácsosi állomások, s közölük kevesek számára a követkamrá­­bani nemzeti képviselet dicsősége, vagy a pakikamrá­­bani szék. A kisebb tulajdonnak, jobban össze lévén halmozva, nem kellene szenvednie sebben, melyet a parcellaris alfelosztás idéz elő, s kevesbbé gyakran menvén át más kézbe, mintegy szabad védenemség cso­portosult volna össze saját természetes védurai körül. Szintúgy mint Angliában némely nagy területi vagy kereskedelmi vagyonok elenyésznének bizonyos szá­mú családok gondatlansága vagy kihalása által, s má­sok alakulnának. Roueni, mü­hlhauseni, havrei, mar­­seillei stb. gazdag iparosok vagy kereskedők, vagy pedig Indiából, Canadából vagy Algírból visszatért meggazdagodott gyarmatosok megvásárolnák a régi földeket, a nélkül, hogy azokat felosztanák vagy azok­ból újakat alakitnának a hátramaradt s terméketlen vidékeken, melyek értelmes s számos tőkék által visz­­sza lennének adva. A földmivelési gyűléseken, a me­gyei tanácsokban, a kamrákban a vagyonok, valamint­­ a régi vagy új nevezetességek vegyesen ülnének, mint az angoloknál; az egyének dicsősége, személyes mun­kái bő jutalmakra találnának; de az ősük szolgálatai nem lennének elfeledve, noha az észtehetség valóban nem öröklött adomány, a régi családok az országban a rend­i kormányzatnak becses, elemét képeznék A születés, a gazdagság az igaz, nem elegendők a jólkor­­mányzásra, de az ellenkező szintúgy nem elegendő. Ha 89-ben sikerült volna vállalatunk, az egyen­lőség megalakult volna, nem mindannak, mi emelke­dett volt, lealázása, hanem minden valódi érdemnek fölemelése által. Talán nemes embernek neveztetett volna, szintúgy mint Angliában gentlemannek nevezteték minden oly egyén, ki tisztességes nevelést kapott,­­ becsületesen elél értelméből vagy vagyoná­ból. A­nélkül, hogy a múltból valami kitöröltetett vol­na, az alapos igények kielégítése végett oly nemesi czímek találtattak volna föl, melyek még ma is annyira tetszenek demokratiánknak. A nagy társadalmi állá­sok örökösei szilárd tulajdonokra támaszkodva, min­den haladást előmozdíthattak, s valósággal képvisel­hették volna az ország érdekeit teljes függetlenség­gel s azon fölvilágosultsággal, melyet politikai magavi­selet dolgában a családi hagyományok képviseltek. Az ország különböző politikai gyűlései, tagjaik egy ré­szének független helyzete által védgátul szolgál­tak a demagóg elsodrások s az állam mindenhatósága ellen. Kevésbé lehetett volna félni az öszpontosítás s a bureaukratikus hatalom túlzásaitól. Megvetvén az ál­tala megszavazott budget kegyeit, a nemzeti képvise­let ingyenes lett volna. A többségek minden zavar nél­kül változtak, s a ministeriumok egymásra következ­tek volna, egy mérsékleti baloldal s egy fölvilágosult jobboldal közt folyt élénk s loyális szószéki s válasz­tási harczok után. Noha a sajtó szabad lett volna, ha­­hatály­os reformoknak forradalmak nélküli eszközlését lehetett volnak látni, reformok nélküli forradalmak he­lyett. A fejedelmeket talán trónjaikon meghalni lehe­tett volna látni; az ország erősen egyesülve, s nagy helyhatósági és tartományi szabadságokat élvezve, megelégedést tanúsíthatott volna saját kormánya s köz­igazgatásával. De ha egy ily politikai s társalmi formát, vagy bár­mely más hasonló formát Francziaországban lehetsé­gesnek tekintünk, azon kérdés marad­jen: ha váljon a dolgoknak ily rendjét akarta-e Francziaország 8- ben? Mi azt hisszük, hogy nem. Francziaország akkor töké­letesen tudta, hogy mit nem akar, de kevésbé tudta, hogy mit akar. Lehet-e állítni, hogy jelenleg máskép áll a dolog ? Valóban, agyrémszerű eszme lenne, Francziaor­­szágból Angliának szolgai másolatot akarni csinálni, de mindemellett is elcsü­ggedés nélkül nyomozni kell, hogy minő formában állapíttathatik meg ott bölcs és tartós szabadság. Az angolok csak 400 év múlva tudták feltalálni jelen intézményeik végleges formáját, mi­előbbre haladtunk, mint János király nagy chartájá­nak szerzői, s nálunk remélhetőleg nem leend szükség oly tetemes időre. A vereségekből kell győzni tanul­nunk. Brougham lord könyvének vizsgálata újólag mu­tatja, hogy a munka nehéz, de ki merné mondani, 202. szám , 1862. Szerda, September 3.

Next