Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-03 / 202. szám
második évi folyam. ' V 'szerkesszó-hivatal: flan'tck-tere 7. az. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. bs. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám földszint-Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál. SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán kr ft kr ft Egészévre 16 — negyedre 4 ft kr ft Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — évre 8 — 3 fr Előfizetés nyittatik „SÜRGÖNY“ september-decemberi 4 havi folyamára. Előfizetési dij 5 ft 50 kr. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége következő legfelsőbb sajátkezű iratot méltóztatott kibocsátói : Kedves rokon Rainer Főherczeg Ur ! Jónak találom tengerészeti ministeriumom hatáskörét oly módon állapitni meg, hogy az a haditengerészetre vonatkozó ügyeknek eddig elő a tengerészeti ministérium körébe tartozott igazgatása mellett, a birodalom összes tengeri ügyeinek legfőbb vezetését is eszközölje. Minden eziránt eddig a kereskedelmi ministerium hatásköréhez tartozott Ügyek, melyek a kereskedelmi tengerészetre s egyéb tengerészeti tárgyakra vonatkoznak, a tengerészeti ministériumhoz fognak átmenni, ott egy a polgári igazgatás orgánumaiból összeállítandó osztály által lesznek ellátandók, elkülönítve a haditengerészet ügyeinek vezetése végett fölállított osztálytól. Továbbá elrendelem, hogy a postai s távirdai ügy vezetése a pénzügyministériumtól a kereskedelmi ministériumhoz menjen át. Midőn elrendelem, hogy ezen intézkedések f. évi nov. 1 jével lépjenek hatályba , addig a hadi s kereskedelmi, tengerészeti, valamint a postai s távirdai ügyek ellátása továbbra is az eddigi módon s a jelenleg e végett kijelölt közsegek által történjék, s a partvidéken helytartómat, báró Burgert tengerészeti ministeremmé nevezem ki, s annak meghagyom, hogy Nekem a tengerészeti ministerium, s az illető teendőkre nézve szükséges alsóbb szolgálat elrendezése, valamint a kinevezésem számára fönntartott szolgálati állomásét betöltése iránt mielőbb jelentéseket tegyen. Pénzügyminiszeremet s kereskedelmi miniszeremet ugyanekkor ezen intézkedésekről értesítem. Schönbrnnn, aug. 30. 1862. Ferencz József s. k. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. augustus 16-kán kelt legmagasb elhatározásánál fogva Nataly Dávid bánáti bányaigazgatósági ülnököt, 62 évi hit, buzgó s sikerdus szolgálata, és veszélyes időkben tanúsított leyális magatartása elismeréséül a Ferencz József rend lovagkeresztjével legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott. !EMHHATALOS KÉS/, Tájékozás. Több lap ma azon meggyőződését fejezi ki, hogy Victor Emánuelre nézve Garibaldi megaláztatása csak úgy lesz üdvös hatása, s a forradalmi szellemnek általában csak úgy megtörve mérge, ha most ő fogja a nemzetnek azon politikai eredményt bemutathatni, melyet Garibaldi elérni akart, s továbbá, hogy miután az olasz kormány, mint kivántatott, most csakugyan bebizonyította a forradalom fölötti erejét, ennélfogva Francziaország most nem is vonhatja el tőle a jutalmat, melyet ígért. S valóban ígérte e? A „Times“turini levelezője szerint Pepoli marquis örömsugározva mondá barátainak, miszerint neki és Napoleon herczegnek sikerült az,mi Cavour simulékonyságának, Ricasoli darabosságának s Ratazzi alázatosságának nem sikerült, t.i. megnyerni a császártól azon ígéretet, hogy „ Victor Emanuel a capitoliumon meg fog koronáztatni, mihelyt Garibaldi legyőzve lesz.“ Akik Pepoli ezen örömteljes állításának hitelt adtak, most tehát ugyancsak kéjelegnek a várt nagy óra megérkezte fölötti örömben, ámde mondják, voltak Pepoli hivő országában néhány hitetlenek is, s egy bécsi lap nem helytelenül mondja ma, hogy ugyan nagy dolognak tartják is Párisban annak az alázatos Ratazzinak adott szót megtartani. A vérmes reményüeket mindenesetre nagyon lehetendi Eugenia császárné bizalmának lapja, a „La France“, állítva, hogy Francziaországnak Rómát nem csak a forradalom, hanem az olasz Patriotismus hamis dicsvágya ellen is oltalmaznia kell. Ez nyilván felelet a turini „Discussioné“nak, mely a császár föntemlített ígérete felöli hírt egy párisi levelezésben közölte. Ezen állítólagos ígéretnek ezenfelül a császár egy korábbi nyilatkozatát Victor Emánuelhez szegzi ellent, melynek közlésére föl van hatalmazva, s mely így szól : „Ki kell felségednek jelentenem, hogy midőn az olasz királyságot elismerem, én mindamellett csapatjaimat Rómában hagyandom, mig Olaszország a pápával kiengesztelve nem lesz s ez nem lesz többé fenyegetve, hogy megmaradt államai rendes vagy rendetlen hatalom által el fognak ragadtatni.“ Ezen császári nyilatkozat ugyan korábbi kelta, de annak ez utáni színre hozása most jeléül szolgálhat annak, hogy a császár gondolkozása most sem változott. Ámde mily helyzetbe jó ez esetben Victor Emánuel ? A mai távirati tudósításokból kitűnik, hogy az olasz kormány nagy erélylyel kíván eljárni; mit már az is mutat, hogy a katonaságtól elpártolt szökevényeket agyonlövető; mi Garibaldit illeti, őt is törvényszék elé akarják ugyan állítani, azonban reá valószínűleg nem fogják a törvény egész szigorát alkalmazni. Egyelőre még a törvényszék sincs kijelölve, mely fölötte ítélne, s Turinból egy clericális lap jelenti, miszerint Türi több fegyveres társaival azon kéréssel fordult a királyhoz, hogy engedtessék meg Garibaldinak ismét tábornoki helyét a hadseregben elfoglalhatni, de azon becsületszóval erősített ígéret mellett, hogy semmi önálló expeditióba nem fog bocsátkozni. Azt mondják, a király nem idegen ettől, de mit mondanának rá Párisban ? Az is kétséges, vájjon Garibaldi maga elfogadná-e ez ajánlatot? Nemsokára valószínűleg ismét Szerbiával fognak a lapok jobban foglalkozni. Állítják, hogy általános szkupszina fog kihirdettetni, mely a béke vagy háború kérdése fölött fog határozni. Egy szerb szkupstina határozata e kérdés fölött a jelen viszonyok közt különben szinte előre tudható. Pest, sept. 2. (L. Gr.) Garibaldinak, a marsalai hősnek legyőzetése nemcsak az európai telegraph-hivatalokban eszközölt nagyobb munkásságot, nemcsak nagyszámú pro et contra hírlapi véleményeknek és vitáknak adott életet, hanem a rendnek és törvényességnek is visszaszerzé a köteles tiszteletet, s azoknak erejét a tömegekkeli fenyegetés ellenében érvényre emelte. III. Napóleon után tagadhatlanul Garibaldi volt egyik legjelentősebb tényezője az utabbi olasz átalakulásnak. Victor Emanuel, a katona s népkirály nevével zászlóján, büszke és hatalmas uralkodót győzött le, trónt és koronát szerzett urának. A par excellence forradalmárból királyi tábornok lett, s pár évvel későbben, meglehet rövid idő múlva mint pártütő, lázadó fog törvény elé állíttatni. Ugyanazon zászlót, mellyel győzött, ugyanazon tábor harczosai, kikkel együtt küzdött, mutatták fel előtte, midőn legyőzték. Honnan származhattak ezen a történetben is páratlan ellentétek ? Garibaldinak mint királyi tábornoknak már csak egy parolája lehetett, azon törvények és azon rend, melyet a király és ország alkottak. Hütelen e parolához, habár talán nem akart is, hütelennek kelle lennie zászlójához is, de talán épen azért, mert e hittelenségben nyugtalan lelke mindinkább magára ismert, s azt találta, hogy mentül hittelenebb a jelenhez, annál hűbb múltjához, egyenkint oldá meg a kötelékeket, melyek fogva tartották , szabad urává tette magát tetteinek, s bár a fönálló hatalom érdekében hitt cselekedni, épen mert ennek czélzatain túlhajtott, olyan merénylethez nyúlt, melyért maga a hatalom fennálló rendje és törvényeivel lett kénytelen őt üldözni. Király és dictátor két személyben meg nem fér egy országban. A két tényező akaratának össze kelle ütköznie, minélfogva a király az őt erőszakoló tábornokot törvényen kívülinek nyilatkoztatta, a forradalmár harczosai ebbe a trón s haza védelmezőit állittatá s legyőzte a forradalmat, legyőzte annak harczosait, mi által ezek a törvény foglyaivá lettek, — újabb bizonyságául annak, hogy kik hazájukat és hazájuk szabadságát szeretik, szintén lehetnek lázadók. A király s az ország elitélendik a tábornokot, de Victor Emanuel s a nemzet meglehet, meg fog neki bocsátani; azonban habár nem akarjuk is megelőzni az eseményeket, ki mernök mégis mondani, hogy vagy ezen rendkívüli férfiú lejátszó szereplét, vagy az új olasz dynastia jövője van eljátszva. Erős és nagy seregeket győzött ő le, de úgy látszik, magát nem bírta legyőzni. Bécs, sept. 1. L. A „Jövő“ tegnapi száma a magyar gőzhajó-társaság dolgában igen fontos megjegyzéseket tesz, melyeknek érdemleges megbirálását tárgyavatottabb tollakra kell ugyan bíznom, de a melyekhez mindamellett mégis van egy kis szám. A czikkíró ugyanis teljes figyelmet érdemlő fejtegetéseit azzal végzi, hogy vigyázatra inti a nemzetet, nehogy egyesek érdekeinek, egyesek hiteleinek áldozatává legyen. Amennyire tiszteljük a czikkíró tárgyilagos kritikáját, annyira sajnálnunk kell, hogy ilynemű gyanúsítgatások által rontja a benyomást. Akik a szóban forgó hazai ügyet figyelmükkel követték, tudják, miként az egész dologban eddig csak oly férfiak szerepeltek, kiknek maga a rágalom sem vethetné szemükre, hogy a közügyekben a maguk érdekét szokták keresni, vagy képesek volnának egy hazai vállalatot a maguk javára kizsákmányolni. Mily kutforrásból eredhetett tehát a „Jövő“-nek ezen sértő gyanúsítása? — nem vizsgáljuk. Amennyiben a „Jövő“ személyeket akart illetni, azon férfiaknak, kik eddig a gőzhajózási ügynek lendületet adtak, nincs szükségük prókátorságomra, kiállhatnak a síkra maguk magukért, ha szükségesnek vagy érdemesnek találják. Én csak mint afféle napi-író minden nyilvános ügyekhez szólhatok, úgy e dologhoz is s e részben mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy a haza szent szerelméért ne pártoskodjunk, ne szenvedélyeskedjünk még az anyagi kérdésekben is, mert bizony ha valahol, ezekben van szükségünk összesített erőnkre, kölcsönös bizalomra, kölcsönös támogatásra. Az anyagi érdekek mezején a legvalódibb, legőszintébb és legbensőbb egyesség nélkül még kevesebbre fogunk menni, mint mentünk a politikai dolgokban. A magyarban már keleti természeténél fogva nincs nagy hajlam az anyagi érdekekben erejét megfeszíteni és csakugyan kedvezőtlen körülmények e hajlamnak kifejlesztését lényegesen nehezitik; ha mindemellett a nemzeti szellem ez iránybani emelkedésének még gyanusítgatásokkal is elálljuk útját, akkor anyagi bajainkon segíthet ugyan az isten csodája , de mind magunk saját magunkon nem fogunk segíteni soha. A mióta dicső Széchenyink egy szerencsétlen politikának még szerencsétlenebb képviselője által a nemzet éléről leszoríttatott, hazánk az anyagi fejlődés történetében csak egy példátlan sajátság által tűnik ki, azáltal t. i., hogy országunkban 3 400 mértföldnyi vasút épült, anélkül, hogy mi ezen nagyszerű munkában megemlítésre méltólag részt vettünk volna. Birtokosaink, pénzeseink eleinte elfogadták ugyan a tiszai vagy a keleti pálya részvényeit, de az első kedvező vagy kedvezőtlen alkalommal túladtak rajtuk s ezen vállalatokat egészen átengedték az idegen befolyásnak s kezelésnek. A nemzetnek ezen részvétlenségénél fogva a néhány magyar mágnás, kik még helyt álltak az illető társulatok közgyűlésében, a sereg nélküli vezérek sorsára jutottak s innen van aztán, hogy az egyetlen kizárólagosan magyar földön levő pályának neve összeköttetésbe jut oly tervekkel, melyek a két hazának életérdekeit támadják meg. Az ilyen anomáliáknak — hogy mást ne mondjak — az egész világon nem találjuk példáját, még Török- Oroszországban sem, melyek pedig az anyagi fejlődésnek épen nem szoktak mintaképei lenni. Az ilyen anomáliáknak csak úgy vehetjük elejét, ha anyagi fejlődésünknek urai maradunk. És kell, hogy urai maradjunk minden áron.Azt mondják, nincs pénzünk és ez sajnos,igaz, de várjon azon erőt, melyet más nemzetek egyes tagjaik dús TÁRGIA. Az angol alkotmányról s a képviseleti kormány föltételeiről, m. (Vége.) E szerint ezen társadalom szilárd épülete szabályszerű emeletekre látszik felosztva lenni, a mondhatnék, hogy ama mintegy 23 millió lakos közöl, kik a három királyságot lakják, 1 millió angol van megbízva vagy bízza meg magát a közvagyon birtoklásával s a britt birodalom egész egyetemének kormányzásával ; a többi 22 millió argól meggazdagodni igyekezvén, mindannak gyártásával s eladásával foglalkozik, mi a földgömb fölszinén elterjedt 150 millió idegen fajú britt alattvaló ruházására, fegyverzésére, szerszámokkal ellátására vagy orvoslására szolgál, kik viszont önkényt vagy erőszakkal azzal vannak megbízva, hogy az anyaország által gyártott czikkek fogyasztói legyenek, vagy néha nyersanyagok termelőivé is váljanak. Kétségkívül ez azon emberi pyramis, melyre czélzást tesz, melyet bámul Brougham lord. Mi vele együtt bámulandjuk az épület nagyságát s fenségét, de nem tartózkodunk azt kérdezni, hogy minő súlylyal nehézkedik saját széles alapjának alsóbb talajára. Bárminek legyenek is azon következtetések, mik a Brougham lord könyvében kifejtett tényekből vonatnak, nem lehet tagadni, hogy az angol nemzet s kormány nem a hatalmak felosztása, hanem lényegesen az egység, minden hatalomnak ezen első elve, s ezen föltétlen, s mindenek közt leganyagibb s legkézzelfoghatóbb egység, t. i. a gazdagság s tulajdon egysége által élnek s gyarapodnak. Továbbá azt sem lehet tagadni, hogy Francziaország távolról sem egyesíti, és soha sem is egyesíti magában az angol kormányzat összes föltételeit. Angliában már régóta minden magánszemély mindig makacssággal védelmezé saját szabadságát személye, háza s jogaiban; mindenki nagy általános nézetek nélkül s mintegy ösztönszerűleg szomszédját ugyanerre segité s bátoritá föl, s a nélkül, hogy „az ember jogainak kijelentése“ kihirdettetett volna, a szabadság megszületett, tudott meg nem halni, s a mindennapi szükségek számára szolgálni. Az angoloknál a szabadság az egész nemzetre nézve csaknem a háztartási ügygyé lett, midőn ez nálunk még csak bölcsészeti fölfedezés állapotában volt. Váljon az általunk előszámlált összes föltételek, vagy azok közül csak némelyek nélkülözhetlenek-e a szabadságra nézve ? melyek azon általunk elérhető elemek, melyek helyettesíthetik a tőlünk hiányzó föltételeket ? Ezen tanulságot kérdjük a legfölvilágosultabb szellemektől. Anglia történelmét bizonyosan nem kell még ezután fölfedezni, sem újra alkotni; de mindemellett is igaz, hogy azon kormányzatra vonatkozó részletes ismeretek, mely megyefőnökök s csendőrök nélkül áll fönn, Francziaországban nincsenek általánosan elterjedve. Tegyük föl egy perezre visszatekintő fictio által, hogy a két ország közti lényeges földirati s történelmi különbségek daczára a szabadság Francziaországban szintúgy mint Angliában megnyerheté a hűbérrendszer örökségét, s a középkori küzdelmek természetes következményeit, — ime talán — hogy a társalomnak csupán egyik főbb oldalát tekintsük — ilyen lenne nálunk jelenleg a tulajdon s a politikai befolyás felosztása. 1789. felé Francziaországban Lavaisière szerint csak 83 ezer nemes személy volt, kik nem képeztek többet 15 ezer családnál. 70 ezer igen egyenlőtlenül csoportosult habér s alhabér létezett, földesúri törvényhatóság 50 ezer állt fönn. Ez utóbbi szám alapul szolgálhat a nagy vagy közép földbirtokok számának közelí töteges becslésére, miknek nagy része napjainkban a hajdani nemességhez nem tartozott családok sajátja lett volna, ami egyébiránt már a forradalom előtt jóval is létezett, s végtelen panaszokat s nehézségeket okozott, mindennemű jogok s mentességek tárgyában, melyek bonyolultakká tétettek a személyek s az általuk birt földek állapota közt létező ellenmondás által. Ha a tulajdon, bár más kézbe ment is át, megtartotta volna alakját mint Angliában, hihetőleg Francziaországban jelenleg mintegy 50 ezer nagy vagy középmezei tulajdon léteznék, megyénként körülbelül 500. Ezen jelenleg átalakult hajdani hűbérek s nemes földek nem bírnának több kiváltsággal annál, hogy a szegények adóját fizessék s a kórházakat s iskolákat föntartsák, mig ugyanekkor a birtokosok idősb fiai számára biztosítva lennének a szerény polgármesteri, békebirói vagy kerülettanácsosi állomások, s közölük kevesek számára a követkamrábani nemzeti képviselet dicsősége, vagy a pakikamrábani szék. A kisebb tulajdonnak, jobban össze lévén halmozva, nem kellene szenvednie sebben, melyet a parcellaris alfelosztás idéz elő, s kevesbbé gyakran menvén át más kézbe, mintegy szabad védenemség csoportosult volna össze saját természetes védurai körül. Szintúgy mint Angliában némely nagy területi vagy kereskedelmi vagyonok elenyésznének bizonyos számú családok gondatlansága vagy kihalása által, s mások alakulnának. Roueni, mühlhauseni, havrei, marseillei stb. gazdag iparosok vagy kereskedők, vagy pedig Indiából, Canadából vagy Algírból visszatért meggazdagodott gyarmatosok megvásárolnák a régi földeket, a nélkül, hogy azokat felosztanák vagy azokból újakat alakitnának a hátramaradt s terméketlen vidékeken, melyek értelmes s számos tőkék által viszsza lennének adva. A földmivelési gyűléseken, a megyei tanácsokban, a kamrákban a vagyonok, valamint a régi vagy új nevezetességek vegyesen ülnének, mint az angoloknál; az egyének dicsősége, személyes munkái bő jutalmakra találnának; de az ősük szolgálatai nem lennének elfeledve, noha az észtehetség valóban nem öröklött adomány, a régi családok az országban a rendi kormányzatnak becses, elemét képeznék A születés, a gazdagság az igaz, nem elegendők a jólkormányzásra, de az ellenkező szintúgy nem elegendő. Ha 89-ben sikerült volna vállalatunk, az egyenlőség megalakult volna, nem mindannak, mi emelkedett volt, lealázása, hanem minden valódi érdemnek fölemelése által. Talán nemes embernek neveztetett volna, szintúgy mint Angliában gentlemannek nevezteték minden oly egyén, ki tisztességes nevelést kapott, becsületesen elél értelméből vagy vagyonából. Anélkül, hogy a múltból valami kitöröltetett volna, az alapos igények kielégítése végett oly nemesi czímek találtattak volna föl, melyek még ma is annyira tetszenek demokratiánknak. A nagy társadalmi állások örökösei szilárd tulajdonokra támaszkodva, minden haladást előmozdíthattak, s valósággal képviselhették volna az ország érdekeit teljes függetlenséggel s azon fölvilágosultsággal, melyet politikai magaviselet dolgában a családi hagyományok képviseltek. Az ország különböző politikai gyűlései, tagjaik egy részének független helyzete által védgátul szolgáltak a demagóg elsodrások s az állam mindenhatósága ellen. Kevésbé lehetett volna félni az öszpontosítás s a bureaukratikus hatalom túlzásaitól. Megvetvén az általa megszavazott budget kegyeit, a nemzeti képviselet ingyenes lett volna. A többségek minden zavar nélkül változtak, s a ministeriumok egymásra következtek volna, egy mérsékleti baloldal s egy fölvilágosult jobboldal közt folyt élénk s loyális szószéki s választási harczok után. Noha a sajtó szabad lett volna, hahatályos reformoknak forradalmak nélküli eszközlését lehetett volnak látni, reformok nélküli forradalmak helyett. A fejedelmeket talán trónjaikon meghalni lehetett volna látni; az ország erősen egyesülve, s nagy helyhatósági és tartományi szabadságokat élvezve, megelégedést tanúsíthatott volna saját kormánya s közigazgatásával. De ha egy ily politikai s társalmi formát, vagy bármely más hasonló formát Francziaországban lehetségesnek tekintünk, azon kérdés maradjen: ha váljon a dolgoknak ily rendjét akarta-e Francziaország 8- ben? Mi azt hisszük, hogy nem. Francziaország akkor tökéletesen tudta, hogy mit nem akar, de kevésbé tudta, hogy mit akar. Lehet-e állítni, hogy jelenleg máskép áll a dolog ? Valóban, agyrémszerű eszme lenne, Francziaországból Angliának szolgai másolatot akarni csinálni, de mindemellett is elcsüggedés nélkül nyomozni kell, hogy minő formában állapíttathatik meg ott bölcs és tartós szabadság. Az angolok csak 400 év múlva tudták feltalálni jelen intézményeik végleges formáját, mielőbbre haladtunk, mint János király nagy chartájának szerzői, s nálunk remélhetőleg nem leend szükség oly tetemes időre. A vereségekből kell győzni tanulnunk. Brougham lord könyvének vizsgálata újólag mutatja, hogy a munka nehéz, de ki merné mondani, 202. szám , 1862. Szerda, September 3.