Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-18 / 214. szám
Második évi folyam. 214. szám — 1862. CierkedatA hivatal: Barátak- tere 7. az. a. földszint. kiadóhivatal: Barátok tere 7. 8*. a. földszint.Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak anstliai értékben. Budapesten házba hordva. Vidékre, naponkint postán ft kr ft, ks ft kr f P?it8‘.lVre lg ~ Évnegyedre 4 — Egész évre 16 — V., egyedre 4 Égi fillévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apóst. Felsége folyó évi kisasszony hó 9-én kelt legfelsőbb elhatározása alapján, a Somogy s ezzel szomszédos megyékben nagy mértékben veszélyeztetett személy-s vagyonbátorság helyreállítása tekintetéből az e részben kiadott egyéb hatósági intézkedések mellett, a rablók elfogói vagy sikeres feljelentői részére a következő pénzjutalmak állapíttattak meg k"A ki egy közönséges rablót vagy igen veszélyes tolvajt elfog, vagy annak elfogatását s kézrekerítését feljelentése vagy hozzájárulása által lényegesen könnyíti vagy elősegíti, 100, azaz egy száz forintra; 2. Ki egy különösen veszélyes rablót avagy több bűntársakkal véghezvitt rablási merény elkövetőjét elfog, vagy sikerrel följelent, 300, azaz háromszáz forintra ; 3. Ki egy rablóbanda főnökét elfogja vagy sikerrel följelenti, 500, azaz ötszáz forintra; végre 4. Ki egy egész rablóbandát vagy annak legalább 10 tagját kézrekeríti, vagy sikeresen feljelenti, 1000, azaz egy ezer forintra tarthat igényt, mely összeg részére az illető megyei kormányzó javaslata folytán a felterjesztendő tárgyalási iratok betekintése, s az érdemesség megállapítása után a m. kir. helytartótanács által azonnal utalványoztatni fog. A feljelentő neve, ha kívántatik, szoros titokban fog megőriztetni. A hírhedt rablófőnök Patkó elfogóinak vagy sikeres feljelentőinek kivételesen 2000, azaz kétezer ftnyi pénzjutalom biztosíttatik, mely az illető részére hasonló módon fog utalványoztatok Mi is ezennel közhírré tétetik. Budán, sept. 13-án 1862. A magyar kir. helytartó-tanács elnöksége. Bachruch Károly, Gyula és Lajos pesti lakosok vezetéknevüknek „Bányász“-ra szándékolt változtatására engedélyt nyertek. Heszer József, szegedi lakos vezetéknevének „Herlényi“-re kért átváltoztatása legkegyelmesebben megengedtetett. VÁMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. A franczia lapok legnagyobb része agyonhallgatja Laguerroniére nevezetes harmadik czikkét; csupán a „Patrie“ szól róla, de ez is csak azért, hogy kijelentse, miszerint ama czikk tartalma nem igényli a taglalást, mert mindent kérdés alá helyezni, visszamenni a villafrancai, de sőt a bécsi békekötésig, visszaállítani a nápolyi királyságot, a diplomatiára bízni, miszerint az olaszok sorsát megállapítsa, anélkül, hogy ezeket megkérdezné,—mindezek,úgymond a „Patrie,“ lehetetlenségek, miket nem szükség vitatni. Bárha azonban a franczia lapok hallgatnak, s a „Patrie“ lehetetlenségnek jellemzi e kivetett tervet, a külföldi, nevezetesen német lapok mégis nagy figyelemben részesítik azt, s ha egyebet nem , mégis azon már többször használt napóleoni fogást látják benne, sokat kívánni, hogy aztán kegy teljesen némi engedményeket lehessen tenni s ezekért kölcsönben a viszontkövetelések jó részét teljesedve látni. Ha az olaszok azzal fenyegettetnek, hogy az eddigi vívmányok is mily könnyen kieshetnek kezeikből, mindenesetre hajlandóbbak lesznek új követeléseikkel legalább nem szertelenkedni. Mi a római kérdést illeti, hogy ennek megoldása határozatlan időre el van napolva, ezt a „Courrier du Dimanche“ is állítja, de constatkrozza egyszersmind azt is, miszerint a magasb kormánykörökben uralkodó hangulat valószínűvé teszi azt is, hogy előforduló esetben Francziaország ki fogja jelenteni, mikép sohasem ígérte Olaszországnak Róma átengedését. Ismét fölmerül azon hír, hogy Ratazzi még egy rohamot szándékozik a császárnál megkísérteni, s személyesen akarja neki Victor Emanuel egy levelét elvinni; állítják azonban, hogy tüstént az aspromontei esemény után is el akart menni a császárhoz, s e szándékát közlé is egy párisi magas férfiúval, ki ismerheti a császár hangulatát; ez azonban nem tanácslá utazását s ezért az el is maradt. Várjon jobb hangulatra fog e később találni ? s ha nem, merészlendi e mindamellett is ama személyes rohamot? Jelen ingatagsága mellett ebben minden esetre kételkedhetni. Ez ingatagságnak uj jelét adá újólag Garibaldi ügyében. Csak közelebb még az általános amnestiát pártoló, miután azonban Cialdini és Lamarmora az ellenkezőt kívánák , ennélfogva ma ismét el van határozva, a törvénynek szabad folyamatot engedni. A tábornokok kifejezett véleménye szerint az amnestia veszélyes előzményi esetet képezne a katonai fegyelemre nézve; azt hiszik azonban, hogy őket e véleménynél egy más tekintet is vezeté; nem akarják t. i. a tett, szolgálat ódiumát egymagukra venni, hanem a felelősséget Ratazzival derekasan megosztani. Garibaldi egésségi állapotáról semmi új tudósítás sem érkezett, mi azt bizonyítja, hogy az legalább nem rosszabbult. Az angol lapok közöl némelyek azzal gyanúsítják az olasz kormányt, hogy halála után sóvárog. Általában az angol lapok nagyon roszul beszélnek arról, s még Victor Emánuelről is, kit az Examiner „nizzai és savoyai exmonarchának,“ az Observer „alkirályi fenségnek“ és „proconsulnak“ nevez. S amily boszúsággal szólnak a kormányról, és oly részvétet tanúsítnak Garibaldi iránt. Ezenfölül egyik meeting a másikat követi, melyek kérvényeket intéznek a kormányhoz, miszerint diplomatiai közbenjárását Róma odahagyatása érdekében minden módon fölhasználja. Az angolok fölháborodásának azonban az olaszok nem nagy hasznát fáfadlják ; amint jött, el is fog múlni. A porosz katonai budgetnek, s így a követkamrának sorsa is jóformán el van döntve. Az első szavazatnál a bizottmány indítványa 105 szónyi többséggel elfogadtatott, s ekként a miniszerek fenyegetései nem fordíthatók el megveretésüket, sőt ha a „National Zeitung“ helyesen jellemzi a helyzetet, úgy azok inkább még előidézik azt. Szerinte a hadügyminiszer kamrai beszédeinek azon érdemük megvan, hogy azon végfélreértést is, mely az országban a fenálló rendszerre nézve létezhetett, annyira eloszlaták, miszerint a sajtónak e tekintetben semmi teendője sem maradt. Ő, úgymond, a kiegyezkedéshez minden hidat a legeltaszítóbb kifejezésekben szétrontott. Ily hangulat mellett mindkét részről a veszély alkotmányszerű csendes megoldását már alig remélhetni. A mexikói kérdés váratlan alakot kezd fölvetni, ha a „Presse“ nek tudósításai csakugyan valók. Ezek szerint nem lehetne többé abban kételkedni, miszerint a franczia kormány az ez ország elleni terveinek igen nagy kiterjedést szándékozik adni. E lap nem kevesebb mint 60 ezer emberre teszi azon erő létszámát, melylyel Forey Ilk rendelkezik. Ez mindenesetre több, mint amennyi szükséges arra, hogy Mexikóba menjenek s a pueblai kudarczot megtorolják. Hogy hosszabb megszállás van tervben, ezt egy más körülmény is gyanittatja, s ez egy a törvénytárban megjelent császári rendelet, mely az expeditio-hadtest parancsnokát fölruházza azon hatalommal, a megürülendő tisztségekre kinevezéseket tenni, egész az őrnagyig. Míg ekként franczia részről nagyszerű vállalatokra készülnek, addig a mexikói kormány mindent megtesz, miáltal a fenyegető vihart elfordíthatja. Az elnök, mint tudjuk, levelet írt a császárnak a mexikói pártok helyzetéről, de ez arra nem felelt. Most állítják, miszerint egyezségi tervet is küldött, mely igen elfogadható volna. Az „Ind. beige“ azonban megjegyzi, miszerint várjon el fog e fogadtatni azon nagy tervekkel szemközt, mik a déli államok elismerésének s egy franczia szervezet szerinti új délamerikai hatalom megállapításának szándékához csatlakoznak ; ezek oly kérdések, miket még most jelölni lehet, a közfigyelmet azonban már most foglalkoztatják. Magyar politika és német egységi törekvések. Azt mondom tegnapi czikkemben, hogy Kovács Lajos úr „a külügyi politikában valóságos reactionárius szerepre akarná kárhoztatni nemzetünket. “ Ez erejét tekintve kissé kényedén oda vetett vád, megengedem. Előidéztetett azonban az által, hogy szerző Austria s Magyarország közös politikájául tűzi ki „déli Slávia megalakulását késleltetni a jobb szárnyon míg más pontban hozzá teszi, hogy : „ebből szükségkép a status quo védelme, a török suzerainitás fentartása következik.“ „Az unificatio akadályozása, a dualismus fentartása Németországban, mely a dynastia német politikáját teszi, egyszersmind specificus magyar érdekek politikája is." Ezt mondja tovább Kovács Lajos úr, és másutt Austria s Magyarország közös küldetését így jelöli meg: „Védfal nyugoton, Németországban a dualismus megtörése, s egységes törekvések ellenében.“ „Ez nem áll ellen, hogy Austria Németországnak szövetséges állammá fejlődését elősegítse, sőt erre nézve nagy szerepre s annak vezetésére is van hivatva.“ Miért nem értek egyet K. L. úrral a török-szláv kérdés e formulázásával, holnap kifejtendem, s akkor vádam habár kissé reducálva, de indokolva leend. A német kérdésre nézve pedig tisztáznunk kell az eszméket. Úgy látszik a legújabb mozzanatok után, miknek színhelye maga Bécs volt, és Bluntschli úr nyilatkozata után, melyet e lapokban közöltünk, Kovács Lajos úrnak sem leend kifogása a „német egységi törekvések ellen.“ Mert : Mind a mellett, hogy nehéz szabatosan formulázni a német nemzeti mozgalom minden árnyalatait, annyit mondhatni, hogy az unificatio, azaz: valamennyi német néptörzsnek egy egységes államban egyesítése akár caesarismus s akár respublica alapján a legkevesebb embernek programja Németországban. Az 1848-ks fiascon óta az eszmék nemzeti egységük létesítése iránt nevezetesen tisztultak. Tudja a legnagyobb rész, sőt mondhatni közérzületté vált a tudat, hogy ily egységesítés se nem kívánatos , se nem lehető; a provinciális érzület ereje, történeti s geographiai viszonyok ápolta külön érdekek, katholikus és protestáns öntudat, éjszaki és déli gravitatio megmagyarázzák , hogy Németországnak egyesítése Poroszország aegise alatt csak egy kis párt programmja, mely kis párt csaknem egyedül poroszokból áll. Hanem éjszak és déli Németországban uralkodó közérzület, hogy a német nemzetnek egy közös orgánumra van szüksége, mely az eddigi Bundestagnál szorosabban egyesítse , concerntrálja a német nemzetösszeg erejét kifelé, mely a külpolitikai ügyekben az egyes souverainek fölött álljon, anélkül, hogy e történeti souverainitások s külön országaik bel-autonomiája megcsonkíttassanak. Igaz, hogy a német egységi tendentiák még ezelőtt pár évvel szánakozó mosolyt gerjesztettek , s még ma is csak „jövő politika“ tárgyát látszanak képezni. De a törekvés bel s kültervben pár év óta roppant haladást ten, s oly erkölcsi erőt fejt ki, hogy kormányok és fejedelmek eszélyesnek tartják élére állni, habár csak azért is, hogy annak más által leendő felhasználását megakadályozzák . Poroszország s Austria vetélkednek német nemzeti érzelmek tüntetésében , s a fekete-vörös arany kokárda, mely pár év alatt rendőri fogházba utalványozott, ma miniszerek mellén pompáz. Ki tudja, mily gyors leend itt a teljesedés? s ki tagadná, hogy államférfim dolog azt előre szemügyre venni. Austria traditionális politikája Németországgal levő természetes államkötelékét föntartani, s Németországra befolyást gyakorolni, — ez czél. De ennek eszköze ma már a nemzetegységi törekvésnek nem ellenzése, hanem előmozdítása. És várjon, ha Austria császárja mint német fejedelem souverainitásának egy részét egy szorosabb Bundban leköti, nem fog-e bő kárpótlást nyerni azon befolyásban, melyet mint a kisebb államok természetes támasza Poroszország irányában, mint a — német nemzet felét tevő — katholicismus feje, ki még Németországon kívül is jókora birodalom erejével rendelkezik, gyakorolni fognak azon támaszban, melylyel akkor valóban birni fogna a német nemzetben, s melyet Austria 1848 óta diplomatiai mesterkedéssel kiírni sehogy sem tudott? És mi oka volna Magyarországnak Németily 9 Npn.» nauntDor.nH ténye, mely elől a leglelkesebb februaristák sem képesek behunyni szemeiket, hogy az összes német nemzet pártszinezet nélkül elutasítja magától azon tervet, mely szerint Austria nem német országai is beviendők lennének a német szövetségbe ? Amit mellékesen mondva Európa többi hatalmasságai sem könnyen tűrnének. Értelmes német politikusokkal való magántársalgás, mint nyilvános nyilatkozataik meggyőzhetnek mindenkit, miként általán uralkodó eszme az náluk, hogy ily'terv a német nemzet érdeke ellen van. „Mi németek egyesülni akarunk, nem pedig egy 25 milliónyi idegen elemet forrasztani magunkhoz, hogy az összezavarja ügyünket“. És ebben nagyon is igazuk van. A német egységi törekvés tehát nem fenyegeti Magyarország állami lételét. Sőt új kezessége leendő birodalom oly belalakulásának, mely hazánk történeti jogával s autonómiájával megfér. Nem jelentée ki még az államminiszer úr is, hogy a német egységnek ezen alapon kell létrejönnie? Várjon e kijelentés közben gondolt-e ő excellentiája Magyarországra is? az tökéletesen mindegy, s a dolgok logikáján mit sem fog változtatni. De menjünk tovább. Azt mondja Kovács Lajos úr: „Sőt, ha azon nagy harcz, mire egykoron a germán faj a slavismus ellen kényszerülve van, kitörne, nem kis szerepe juthat ebben a magyaroknak, mint ezt 1848-ban a frankfurti gyűlés oly élénken fogta föl, s meghatólag fejezte ki.“ De kérdem én, minő legyen majd e szerep, ha mi egyelőre a német egység ellen dolgoznánk, s a német nemzet ellenei gyanánt tűnnénk fel ? Számítani fog-e ránk a német? Vagy tán a szlávokkal szövetkezünk, hogy a nekünk egyedül nem veszedelmes, sőt szellemi s anyagi tekintetben hasznos német nemzetet lesújtsuk, s a szláv uralomnak segítsük alávetni Közép-Európát ? Vagy tán mi elég erősek leszünk megakadályozni a német egységet, letartani a szláv nemzeti mozgalmat ? hadat viselni szláv és német ellen, vagy békebíró lenni közöttük ? Igen ám, ha negyven millió volnánk. Nem sentimentálizmus tehát, hanem józanul fölfogott önérdek sugallja, hogy nekünk épen úgy, mint az austriai kormánynak, a német egységi törekvéseket nem ellenezni, hanem előmozdítani kell, hogy annak eredménye ne ellenünk forduljon, hanem javunkra váljék. És e fölfogást, ha nem csalódom, osztja Kovács Lajos ur is. : Keenkeméthy Aurel. ■f / „ Csütörtök. September?" 18. Pest, sept. 17. ( 1 ) Még mielőtt a Somogy-, Zala-, Veszprém-, Baranya- és Vasmegyékben elharapódzott erőszakos rablásokat érdeklőleg, az ország-, megye és községhatóságok által eszközlendő eljárások és rendszabályokra nézve a hírlapokban nézet- és vélemény-nyilvánítások hallattak volna, a magyar kir. helyi. elnökség már jóval ezelőtt a foganatosítandó rendszabályokra nézve a nevezett megyék kormányzóihoz a többek között következő részlet utasításokat tartalmazó rendeletét menesztett. Mindazok, kik valamely rablási bűntény megakadályozását gonoszságból elmulasztják , kik a rablási bűntény, vagy valamely rabló felfedezésére vezető jeleket vagy körülményeket a hatóság nyomozásai elől eltitkolni, az azoknak milvánosságra hozását szándékosan akadályozni, vagy legalább nehezíteni igyekeznek , kik valamely rablót a hatóságok elől elbújtatnak, vagy az előttök tudvalévő rablóknak menhelyet szolgáltatnak, vagy a rablók összejövetelét, amidőn azt megakadályoztathatták volna, bármi dtőn elősegéllik, rögtön elfogandók s az illetékes fenyitó törvényszék ebbe beszólgáltatandók lesznek. A megyék törvényszékei utasitják, hogy az elfogatott orgazdák ellen, a törvényes szabályoknak szoros megtartása mellett ugyan, de minden késedelem nélkül , és lehető legnagyobb gyorsasággal járjanak el. Mindenki, ki a rablók elfogására és üldözésére célzó hatósági rendeleteknek nem engedelmeskedik, vagy az e végre szükséges segélynyújtást megtagadja, bizonyos pénzbeli bírsággal 500 ft erejéig a politikai hatóság által, a feljebb folyamodás fenntartása mellett fog büntettetni, s a birság politikai uton behajtatni, ezen pénzbeli birság egyes községeknél 5000 főig fog terjesztetni olyan esetekben, midőn a községek a fenn említett mulasztásokban vagy hanyagságokban elmarasztalhatnak. Bárha ezen birság nem a kártalanítás, hanem a büntetés minőségével bír, nem akadályozza azon további intézkedést, hogy ily pénzbeli bírságok a rablók által megkárosított egyének aránylagos kártalanítására alkalmaztassanak. Gondoskodva van arról is, hogy egyes községben bizonyos számú megbízhatót alkalmas egyének fegyverekkel elláttassanak. Magából ezen nyilvánosan is közölhető részletutasításokból is kiviláglik, hogy a magas kormány és országhatóság mindent megtett, hogy az egyesek és családok személy- és vagyonbiztonságát veszélyező ezen féktelenségek és határt nem ismerő erőszakoskodások és rablások mielőbb elnyomassanak és megszüntessenek, hogy a társadalomtól elszakadt, a törvényeket megvetett elvetemedett és elfajult gonosztevők hurokra kerülve, szigorúan büntettessenek, vagy elpusztíttassanak, és a családoknak és egyeseknek a nyugaloma, társadalomnak címűegyesek és községek erkölcsi érzületétől függ tehát csak, hogy ezen czélszerű intézkedések sikert eredményezzenek, hogy a gonosztevők, úgy a hatóságok mint maguk az egyes lakosok és egész községek által üldöztetve, és így nyugtot sem fedél alatt, sem a szabadban nem találva, vagy mielőbb feladják magukat, vagy üldöztetve kézre téríttessenek, s a törvénynek átszolgáltassanak, vagy ellentállva megsemmisittessenek. Lapszemle. Azon híreket, melyek az utóbbi napokban a februári alkotmány revisiójáról feltűntek, a „Vaterland“ alaptalanoknak mondja; szerinte legalább azon körökben , melyekben a revisió iránt indítvány létethetnek, semmit se akarnak a dologról tudni. E tárgyra vonatkozólag így írnak például a „Milhrische Correspondent“-nek : „Némely lap közli ugyan azon hírt, hogy a követek, az ülések újbóli megkezdése után a februári alkotmány revisiójának indítványozásával akarnak előállni, de hogy mely követek tegyék ezt, arról semmi se hallatszik. Én a követek háza többségének visszaérkezett néhány tagjánál tudakozódtam ez iránt s azt tapasztaltam, hogy ezek semmit se tudnak a dologról; meglehetős határozottsággal vélem tehát állíthatni, hogy a többség legalább ily indítványt nem teend. Érzik ugyan annak szükségét, hogy az alkotmánypátens legalább részben módosíttassák, mindamellett az időpontot, t. i. az igen hosszúra nyúlt időszak végét nem találják alkalmasnak ily fontos mű megkezdésére, az országgyűlések sürgetőleg szükséges tevékenysége után vágynak, és a mi legfőbb, hiányzik a programra.“ Ugocsamegye közönségének fölirata: Császári királyi Felség! Legkegyelmesebb Asszonyunk ! A magyar nemzet dicső történelme elvitázhatlan jeleit adja annak, hogy a magyar ősi erényei közt, annak a felséges uralkodó család iránti hódolatteljes tisztelete és ragaszkodása mindenkor kiválóan tündöklött. Ez erény a jelen nemzedék kebelében ép oly szilárd, mint volt századokkal ennekelőtte. A valódi hazafi minden körülmények közt igaz részvéttel osztozik felséges uralkodója örömében és bánatában; s ép azért remegő bánattal kisérte Ugocsamegyének lakossága Felséged betegeskedését s örömérzület szállta meg szivét, midőn legkegyelmesebb Asszonyunk felgyógyulásának hírét vette. A nemzet nagy tömegével egyesülve, sietünk mi is megragadni az alkalmat, hogy Felségednek valódi örömünket s kegyeletteljes ragaszkodásunkat nyilvánítsuk. A tiszteletteljes hódolat, mellyel Felségedhez tántoríthatlanul viseltetünk bátorít fel egyszersmind arra is, hogy benső érzelmeinknek kifejezést adva, kérjük a Mindenhatót, miszerint Felségedet a nemzet és legmagasabb körözete boldogságára sokáig szerencsésen éltesse. Fogadja kegyesen Felséged mély hódolatunkat, mellyel maradunk császári királyi Felségednek legalázatosabb hívei és szolgái. — Nagyszőlősön, sept. 1. 1862. — Ugocsamegye közönsége. Az első magyar gőzhajózási társulat és az angol füsíp. Az első magyar gőzhajózási társulatra vonatkozó 8 augustus 9-dikén tartott közgyűlésben azon indít.