Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-18 / 214. szám

Második évi folyam. 214. szám — 1862. Cie­rkedatA hivatal: Bará­tak- tere 7. az. a. földszint.­­ kiadóhivatal: Barátok tere 7. 8*. a. földszint.­­­Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak anstliai értékben. Budapesten házba hordva. Vidékre, naponkint postán ft kr ft, ks­­ ft kr f P?it8‘.lVre lg ~ Évnegyedre 4 — Egész évre 16 — V., egyedre 4 Égi fillévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apóst. Felsége folyó évi kisasszony hó 9-én kelt legfelsőbb elhatározása alapján, a Somogy s ezzel szomszédos megyékben nagy mértékben veszélyez­tetett személy-­s vagyonbátorság helyreállítása tekin­tetéből az e részben kiadott egyéb hatósági intézkedé­sek mellett, a rablók elfogói vagy sikeres feljelentői részére a következő pénzjutalmak állapíttattak meg k­"A ki egy közönséges rablót vagy igen veszé­lyes tolvajt elfog, vagy annak elfogatását s kézrekerí­­tését feljelentése vagy hozzájárulása által lényegesen könnyíti vagy elősegíti, 100, azaz egy száz forintra; 2. Ki egy különösen veszélyes rablót avagy több bűntársakkal véghezvitt rablási merény elkövetőjét elfog, vagy sikerrel följelent, 300, azaz három­száz fo­rintra ; 3. Ki egy rablóbanda főnökét elfogja vagy siker­rel följelenti, 500, azaz ötszáz forintra; végre 4. Ki egy egész rablóbandát vagy annak legalább 10 tagját kézrekeríti, vagy sikeresen feljelenti, 1000, azaz egy ezer forintra tarthat igényt, mely összeg ré­szére az illető megyei kormányzó javaslata folytán a felterjesztendő tárgyalási iratok betekintése, s az érde­messég megállapítása után a m. kir. helytartótanács által azonnal utalványoztatni fog. A feljelentő neve, ha kívántatik, szoros titokban fog megőriztetni. A hírhedt rablófőnök Patkó elfogóinak vagy si­keres feljelentőinek kivételesen 2000, azaz két­ezer ftnyi pénzjutalom biztosíttatik, mely az illető részére hasonló módon fog utalványoztatok Mi is ezennel közhírré tétetik. Budán, sept. 13-án 1862. A magyar kir. helytartó-tanács elnöksége. Bachruch Károly, Gyula és Lajos pesti la­kosok vezetéknevüknek „B­ány­ás­z“-ra szándékolt változtatására engedélyt nyertek. H­e­s­z­­­e­r József, szegedi lakos vezetéknevének „Herlényi“-re kért átváltoztatása legkegyelme­sebben megengedtetett. VÁMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. A franczia lapok legnagyobb része agyonhall­gatja Laguerroniére nevezetes harmadik czikkét; csu­pán a „Patrie“ szól róla, de ez is csak azért, hogy kije­lentse, miszerint ama czikk tartalma nem igényli a tag­lalást, mert mindent kérdés alá helyezni, visszamenni a villafrancai, de sőt a bécsi békekötésig, visszaállítani a nápolyi királyságot, a diplomatiára bízni, miszerint az olaszok sorsát megállapítsa, a­nélkül, hogy ezeket megkérdezné,—mindezek,úgymond a „Patrie,“ lehetet­lenségek, miket nem szükség vitatni. Bárha azonban a franczia lapok hallgatnak, s a „Patrie“ lehetetlenség­nek jellemzi e kivetett tervet, a külföldi, nevezetesen német lapok mégis nagy figyelemben részesítik azt, s ha egyebet nem , mégis azon már többször használt napóleoni fogást látják benne, sokat kívánni, hogy aztán kegy teljesen némi engedményeket lehessen ten­ni s ezekért kölcsönben a viszontkövetelések jó részét teljesedve látni. Ha az olaszok azzal fenyegettetnek, hogy az eddigi vívmányok is mily könnyen ki­eshetnek kezeikből, mindenesetre hajlandóbbak lesz­nek új követeléseikkel legalább nem szertelenkedni. Mi a római kérdést illeti, hogy ennek megoldása hatá­rozatlan időre el van napolva, ezt a „Courrier du Di­­manche“ is állítja, de constatkrozza egyszersmind azt is, miszerint a magasb kormánykörökben uralkodó hangulat valószínűvé teszi azt is, hogy előforduló eset­ben Francziaország ki fogja jelenteni, mikép sohasem ígérte Olaszországnak Róma átengedését. Ismét fölmerül azon hír, hogy Ratazzi még egy rohamot szándékozik a császárnál megkísérteni, s személyesen akarja neki Victor Emanuel egy levelét elvinni; állítják azonban, hogy tüstént az aspromon­­tei esemény után is el akart menni a császárhoz, s e szándékát közlé is egy párisi magas férfiúval, ki ismerheti a császár hangulatát; ez azonban nem ta­­nácslá utazását s ezért az el is maradt. Várjon jobb hangulatra fog e később találni ? s ha nem, merész­­lendi e mindamellett is ama személyes rohamot? Jelen ingatagsága mellett ebben minden esetre kételkedhetni. Ez ingatagságnak uj jelét adá újólag Garibaldi ügyében. Csak közelebb még az általános amnestiát pártoló, miután azonban Cialdini és Lamarmora az ellenke­zőt kívánák , ennélfogva ma ismét el van ha­tározva, a törvénynek szabad folyamatot enged­ni. A tábornokok kifejezett véleménye szerint az am­­nestia veszélyes előzményi esetet képezne a kato­nai fegyelemre nézve; azt hiszik azonban, hogy őket e véleménynél egy más tekintet is vezeté; nem akar­ják t. i. a tett, szolgálat ódiumát egymagukra venni, hanem a felelősséget Ratazzival derekasan megosztani. Garibaldi egésségi állapotáról semmi új tudósí­tás sem érkezett, mi azt bizonyítja, hogy az legalább nem rosszabbult. Az angol lapok közöl némelyek az­zal gyanúsítják az olasz kormányt, hogy halála után sóvárog. Általában az angol lapok nagyon roszul beszélnek arról, s még Victor Emánuelről is, kit az Examiner „nizzai és savoyai exmonarchának,“ az Ob­server „alkirályi fenségnek“ és „proconsulnak“ nevez. S a­mily boszúsággal szólnak a kormányról, és oly részvétet tanúsítnak Garibaldi iránt. Ezenfölül egyik meeting a másikat követi, melyek kérvényeket intéz­nek a kormányhoz, miszerint diplomatiai közbenjárását Róma odahagyatása érdekében minden módon fölhasz­nálja. Az angolok fölháborodásának azonban az ola­szok nem nagy hasznát fáfa­dlják ; a­mint jött, el is fog múlni.­ A porosz katonai budgetnek, s így a követkam­­rának sorsa is jóformán el van döntve. Az első szava­zatnál a bizottmány indítványa 105 szónyi többség­gel elfogadtatott, s ekként a miniszerek fenyegeté­sei nem fordíthatók el megveretésüket, sőt ha a „National Zeitung“ helyesen jellemzi a helyzetet, úgy azok inkább még előidézik azt. Szerinte a hadügy­­miniszer kamrai beszédeinek azon érdemü­k megva­n, hogy azon vég­félreértést is, mely az országban a fen­­álló rendszerre nézve létezhetett, annyira eloszlaták, miszerint a sajtónak e tekintetben semmi teendője sem maradt. Ő, úgymond, a kiegyezkedéshez minden hidat a legeltaszítóbb kifejezésekben szétrontott. Ily hangu­lat mellett mindkét részről a veszély alkotmányszerű csendes megoldását már alig remélhetni. A mexikói kérdés váratlan alakot kezd fölvetni, ha a „Presse“ nek tudósításai csakugyan valók. Ezek szerint nem lehetne többé abban kételkedni, misze­rint a franczia kormány az ez ország elleni tervei­nek igen nagy kite­rjedést szándékozik adni. E lap nem kevesebb mint 60 ezer emberre teszi azon erő létszá­mát, melylyel Forey Ilk rendelkezik. Ez mindeneset­re több, mint a­mennyi szükséges arra, hogy Mexikó­ba menjenek s a pueblai kudarczot megtorolják. Hogy hosszabb megszállás van tervben, ezt egy más körül­mény is gyanittatja, s ez egy a törvénytárban meg­jelent császári rendelet, mely az expeditio-hadtest pa­rancsnokát fölruházza azon hatalommal, a megürülen­dő tisztségekre kinevezéseket tenni, egész az őrnagyig. Míg ekként franczia részről nagyszerű vállalatokra készülnek, addig a mexikói kormány mindent meg­tesz, mi­által a fenyegető vihart elfordíthatja. Az el­nök, mint tudjuk, levelet írt a császárnak a mexikói pártok helyzetéről, de ez arra nem felelt. Most állít­ják, miszerint egyezségi tervet is küldött, mely igen elfogadható volna. Az „Ind. beige“ azonban megjegyzi, miszerint várjon el fog e fogadtatni azon nagy tervek­kel szemközt, mik a déli államok elismerésének s egy franczia szervezet szerinti új délamerikai hatalom meg­állapításának szándékához csatlakoznak ; ezek oly kér­dések, miket még most jelölni lehet, a közfigyelmet azonban már most foglalkoztatják. Magyar politika és német egységi törekvések.­­ Azt mondom tegnapi czikkemben, hogy Kovács Lajos úr „a külügyi politikában valóságos reactionárius szerepre akarná kárhoztatni nem­zetünket. “ Ez erejét tekintve kissé kényedén oda ve­tett vád, megengedem. Előidéztetett azonban az által, hogy szerző Austria s Magyarország közös politikájául tűzi ki „déli Slávia megala­kulását késleltetni a jobb szárnyon míg más pontban hozzá teszi, hogy : „ebből szükségkép a status quo védelme, a török suzerainitás fentar­­tása következik.“ „Az unificatio akadályozása, a dualismus fentartása Németországban, mely a dynastia német politikáját teszi, egyszersmind specificus magyar érdekek politikája is." Ezt mondja tovább Kovács Lajos úr, és másutt Austria s Magyarország közös küldeté­sét így jelöli meg: „Védfal nyugoton, Németországban a dua­lismus megtörése, s egységes törekvések elle­nében.“ „Ez nem áll ellen, hogy Austria Németor­szágnak szövetséges állammá fejlődését előse­gítse, sőt erre nézve nagy szerepre s annak ve­zetésére is van hivatva.“ Miért nem értek egyet K. L. úrral a tö­­rök-szláv kérdés e formulázásával, holnap kifej­­tendem, s akkor vádam habár kissé reducálva, de indokolva leend. A német kérdésre nézve pedig tisztáznunk kell az eszméket. Úgy látszik a legújabb mozza­natok után, miknek színhelye maga Bécs volt, és Bluntschli úr nyilatkozata után, melyet e la­pokban közöltünk, Kovács Lajos úrnak sem le­end kifogása a „német egységi törekvések ellen.“ Mert : Mind a mellett, hogy nehéz szabatosan f­or­­mulázni a német nemzeti mozgalom minden ár­nyalatait, annyit mondhatni, hogy az unificatio, azaz: valamennyi ném­et nép­törzsnek egy egységes államban egyesítése akár caesarismus s akár res­­publica alapján a legkevesebb embernek pro­gram­ja Németországban. Az 1848-ks fiascon óta az eszmék nemzeti egységük létesítése iránt nevezetesen tisztultak. Tudja a legnagyobb rész, sőt mondhatni közérzületté vált a tudat, hogy ily egységesítés se nem kívánatos , se nem lehető; a provinciális érzület ereje, történeti s geographiai viszonyok ápolta külön érdekek, katholikus és protestáns öntudat, éjszaki és déli gravitatio megmagyarázzák , hogy Németor­szágnak egyesítése Poroszország aegise alatt csak egy kis párt programmja, mely kis párt csaknem egyedül poroszokból áll. Hanem éjszak és déli Németországban ural­kodó közérzület, hogy a német nemzetnek egy közös orgánumra van szüksége, mely az eddigi Bundestagnál szorosabban egyesítse , concern­trálja a német nemzetösszeg erejét kifelé, mely a külpolitikai ügyekben az egyes souverainek fö­lött álljon, a­nélkül, hogy e történeti souveraini­­tások s külön országaik b­e­l-a­u­ton­omi­áj­a megcsonkítt­assanak. Igaz, hogy a német egységi tendentiák még ezelőtt pár évvel szánakozó mosolyt gerjesztet­tek , s még ma is csak „jövő politika“ tárgyát látszanak képezni. De a törekvés bel s külterv­­ben pár év óta roppant haladást ten, s oly er­kölcsi erőt fejt ki, hogy kormányok és fejedel­mek eszélyesnek tartják élére állni, habár csak azért is, hogy annak más által leendő felhaszná­lását megakadályozzák . Poroszország s Austria vetélkednek német nemzeti érzelmek tüntetésé­ben , s a fekete-vörös arany kokárda, mely pár év alatt rendőri fogházba utalványozott, ma mi­niszerek mellén pompáz. Ki tudja, mily gyors leend itt a teljesedés? s ki tagadná, hogy államférfim dolog azt előre szemügyre venni. Austria traditionális politikája Németor­szággal levő természetes államkötelékét föntar­­tani, s Németországra befolyást gyakorolni, — ez­­ czél. De ennek eszköze ma már a nemzet­­egységi törekvésnek nem ellenzése, hanem elő­mozdítása. És várjon, ha Austria császárja mint német fejedelem souverainitásának egy részét egy szo­rosabb Bundban leköti, nem fog-e bő kárpótlást nyerni azon befolyásban, melyet mint a kisebb államok természetes támasza Poroszország irá­nyában, mint a — német nemzet felét tevő — katholicismus feje, ki még Németországon kívül is jókora birodalom erejével rendelkezik, gya­korolni fognak azon támaszban, melylyel akkor valóban birni fogna a német nemzetben, s me­lyet Austria 1848 óta diplomatiai mesterkedés­sel kiírni sehogy sem tudott? És mi oka volna Magyarországnak Német­­ily 9 Npn.» nauntD­or.nH tény­e, mely elől a leglelkesebb februaristák sem képesek behunyni szemeiket, hogy az összes német nemzet pártszinezet nélkül elutasítja ma­gától azon tervet, mely szerint Austria nem né­met országai is beviendők lennének a német szö­vetségbe ? A­mit mellékesen mondva Európa többi hatalmasságai sem könnyen tűrnének. Értelmes német politikusokkal való magán­­társalgás, mint nyilvános nyilatkozataik meg­győzhetnek mindenkit, miként általán uralkodó eszme az náluk, hogy ily'terv a német nemzet érdeke ellen van.­­ „Mi németek egyesülni aka­runk, nem pedig egy 25 milliónyi idegen elemet forrasztani magunkhoz, hogy az összezavarja ügyünket“. És ebben nagyon is igazuk van. A német egységi törekvés tehát nem fenye­geti Magyarország állami lételét. Sőt új kezes­sége leend­ő birodalom oly bel­alakulásának, mely hazánk történeti jogával s autonómiájával meg­fér. Nem jelenté­e ki még az államminiszer úr is, hogy a német egységnek ezen alapon kell létre­jönnie? Várjon e kijelentés közben gondolt-e ő excellentiája Magyarországra is? az tökéletesen mindegy, s a dolgok logikáján mit sem fog vál­toztatni. De menjünk tovább. Azt mondja Kovács Lajos úr: „Sőt, ha azon nagy harcz, mire egykoron a germán faj a sla­­vismus ellen kényszerülve van, kitörne, nem kis szerepe juthat ebben a magyaroknak, mint ezt 1848-ban a frankfurti gyűlés oly élénken fogta föl, s meghatólag fejezte ki.“ De kérdem én, minő legyen majd e szerep, ha mi egyelőre a német egység ellen dolgoznánk, s a német nemzet ellenei gyanánt tűnnénk fel ? Számítani fog-e ránk a német? Vagy tán a szlá­­vokkal szövetkezünk, hogy a nekünk egyedül nem veszedelmes, sőt szellemi s anyagi tekintet­ben hasznos német nemzetet lesújtsuk, s a szláv uralomnak segítsük alávetni Közép-Európát ? Vagy tán mi elég erősek leszünk megaka­dályozni a német egységet, letartani a szláv nem­zeti mozgalmat ? hadat viselni szláv és német ellen, vagy békebíró lenni közöttük ? Igen ám, ha negyven millió volnánk. Nem sentimentálizmus tehát, hanem józa­nul fölfogott önérdek sugallja, hogy nekünk épen úgy, mint az austriai kormánynak, a német egy­ségi törekvéseket nem ellenezni, hanem előmoz­dítani kell, hogy annak eredménye ne ellenünk forduljon, hanem javunkra váljék. És e fölfogást, ha nem csalódom, osztja Kovács Lajos ur is. : Keenke­méthy Aurel. ■f / „ Csütörtök. September?" 18. Pest, sept. 17. ( 1 ) Még mielőtt a Somogy-, Zala-, Veszprém-, Baranya- és Vasmegyékben elharapódzott erőszakos rablásokat érdeklőleg, az ország-, megye és községha­tóságok által eszközlen­dő eljárások és rendszabályok­ra nézve a hírlapokban nézet- és vélemény-nyilvánítá­­sok hallattak volna, a magyar kir. helyi. elnökség már jóval ezelőtt a foganatosítandó rendszabályokra nézve a nevezett megyék kormányzóihoz a többek között kö­vetkező részlet utasításokat tartalmazó rendeletét me­nesztett. Mindazok, kik valamely rablási bűntény meg­akadályozását gonoszságból elmulasztják , kik a rab­lási bűntény, vagy valamely rabló felfedezésére vezető jeleket vagy körülményeket a hatóság nyomozásai elől eltitkolni, az azoknak m­ilvánosságra hozását szándé­kosan akadályozni, vagy legalább nehezíteni igyekez­nek , kik valamely rablót a hatóságok elől elbújtatnak, vagy az előttök tudvalévő rablóknak menhelyet szol­gáltatnak, vagy a rablók összejövetelét, a­midőn azt megakadályoztathatták volna, bármi dtőn elősegéllik, rögtön elfogandók s az illetékes fenyitó törvényszék eb­be beszólgáltatandók lesznek. A megyék törvényszékei utasitják, hogy az elfo­gatott orgazdák ellen, a törvényes szabályoknak szo­ros megtartása mellett ugyan, de minden késedelem nélkül , és lehető legnagyobb gyorsasággal járja­nak el. Mindenki, ki a rablók elfogására és üldözésére c­élzó hatósági rendeleteknek nem engedelmeskedik, vagy az e végre szükséges segélynyújtást megtagadja, bizonyos pénzbeli bírsággal 500 ft erejéig a politikai hatóság által, a feljebb folyamodás fenntartása mellett fog büntettetni, s a birság politikai uton behajtatni, ezen pénzbeli birság egyes községeknél 5000 főig fog terjesztetni olyan esetekben, midőn a községek a fenn említett mulasztásokban vagy hanyagságokban elma­rasztalhatnak. Bárha ezen birság nem a kártalanítás, hanem a büntetés minőségével bír, nem akadályozza azon további intézkedést, hogy ily pénzbeli bírságok a rablók által megkárosított egyének aránylagos kárta­lanítására alkalmaztassanak. Gondoskodva van arról is, hogy egyes község­ben bizonyos számú megbízható­t alkalmas egyének fegyverekkel elláttassanak. Magából ezen nyilvánosan is közölhető részlet­­utasításokból is kiviláglik, hogy a magas kormány és országhatóság mindent megtett, hogy az egyesek és családok személy- és vagyonbiztonságát veszélyező ezen féktelenségek és határt nem ismerő erőszakoskodások és rablások mielőbb elnyomassanak és megszüntesse­nek, hogy a társadalomtól elszakadt, a törvényeket megvetett elvetemedett és elfajult gonosztevők hurokra kerülve, szigorúan büntettessenek, vagy elpusztíttassa­­nak, é­s a családoknak és egyeseknek a nyuga­lom­­a, társadalomnak­ c­ímű­­­­egyesek és községek erkölcsi érzületétől függ tehát csak, hogy ezen czélszerű intézkedések sikert eredmé­nyezzenek, hogy a gonosztevők, úgy a hatóságok mint maguk az egyes lakosok és egész községek által üldöz­­tetve, és így nyugtot sem fedél alatt, sem a szabadban nem találva, vagy mielőbb feladják magukat, vagy üldöztetve kézre téríttessenek, s a törvénynek átszol­gáltassanak, vagy ellentállva megsemmisittessenek. Lapszemle. Azon híreket, melyek az utóbbi napokban a februári alkotmány revisiójáról feltűntek,­­ a „Vaterland“ alaptalanoknak mondja; szerinte legalább azon kö­rökben , melyekben a revisió iránt indítvány létethet­nek, semmit se akarnak a dologról tudni. E tárgyra vonatkozólag így írnak például a „Milhrische Corres­­pondent“-nek : „Némely lap közli ugyan azon hírt, hogy a köve­tek, az ülések újbóli megkezdése után a februári alkot­mány revisiójának indítványozásával akarnak előállni, de hogy mely követek tegyék ezt, arról semmi se hal­latszik. Én a követek háza többségének visszaérkezett néhány tagjánál tudakozódtam ez iránt s azt tapasztal­tam, hogy ezek semmit se tudnak a dologról; meglehe­tős határozottsággal vélem tehát állíthatni, hogy a több­ség legalább ily indítványt nem teend. Érzik ugyan annak szükségét, hogy az alkotmány­pátens leg­alább részben módosíttassák, mindamellett az időpon­tot, t. i. az igen hosszúra nyúlt időszak végét nem ta­lálják alkalmasnak ily fontos mű megkezdésére, az or­szággyűlések sürgetőleg szükséges tevékenysége után vágynak, és a mi legfőbb, hiányzik a programra.“ Ugocsamegye közönségének fölirata: Császári királyi Felség! Legkegyelmesebb Asszonyunk ! A magyar nemzet dicső történelme elvitázhatlan jeleit adja annak, hogy a magyar ősi erényei közt, an­nak a felséges uralkodó család iránti hódolatteljes tisz­telete és ragaszkodása mindenkor kiválóan tündöklött. Ez erény a jelen nemzedék kebelében ép oly szilárd, mint volt századokkal ennekelőtte. A valódi hazafi min­den körülmények közt igaz részvéttel osztozik felséges uralkodója örömében és bánatában; s ép azért reme­gő bánattal kisérte Ugocsamegyének lakossága Felsé­ged betegeskedését s örömérzület szállta meg szivét, midőn legkegyelmesebb Asszonyunk felgyógyulásának hírét vette. A nemzet nagy tömegével egyesülve, sietünk mi is megragadni az alkalmat, hogy Felségednek valódi örömünket s kegyeletteljes ragaszkodásunkat nyilvá­nítsuk. A tiszteletteljes hódolat, mellyel Felségedhez tán­­toríthatlanul viseltetünk bátorít fel egyszersmind arra is, hogy benső érzelmeinknek kifejezést adva, kérjük a Mindenhatót, miszerint Felségedet a nemzet és leg­magasabb körözete boldogságára sokáig szerencsésen éltesse. Fogadja kegyesen Felséged mély hódolatunkat, mellyel maradunk császári királyi Felségednek legalá­zatosabb hívei és szolgái. — Nagyszőlősön, sept. 1. 1862. — Ugocsamegye közönsége. Az első magyar gőzh­ajózási társulat és az angol füsíp. Az első magyar gőzhajózási társulatra vonatko­zó 8 augustus 9-dikén tartott közgyűlésben azon indít.

Next