Sürgöny, 1867. március (7. évfolyam, 50-58. szám)
1867-03-01 / 50. szám
igazgatási költségeikről a költségvetést elkészítették, azt az illető kormányszékhez, az 1848-as törvények szerint a belügyminiszerhez felterjesztették, s a helybenhagyott költségvetés szerint az adót az egyes adózókra kivetették, beszedték és pontos számadás mellett a kitűzött czélra fordították. A törvényhozás fog jövőre nézve intézkedni aziránt, hogy e részben a megyék és kerületek ezen önkormányzati jogukat a jelen év végétől kezdve mikép gyakorolják, miután azonban minden közterhek ki vannak már ezen évnek folyamára vetve, s a befizetett és még hátralékban lévő adók iránti számadások, úgy a kétféle behajtás nehézségei végtelen bonyodalmakkal járnának, melyek utóbb is alig lennének tisztába hozhatók : meghatalmaztatik a felelős ministérium, hogy a már ezen évre kivetett, s általa beszedendő adók összegéből minden megyének és kerületnek annyit adjon ki, a mennyit a megye, s illetőleg a kerület által megállapítandó s a belügyminiszernek is fölterjesztendő, ez által jóváhagyandó megyei és kerületi költségvetés igényel, —ezen összeget a megye s a kerület számadás terhe alatt saját tisztviselői által kezelje s a beligazgatás költségeire fordítsa. 4. A jelen meghatalmazás, mely a fentebbiekben a ministeriumnak adatik, csak a folyó 1867-dik évnek utolsó napjáig érvényes; a következő 1868 dik évre pedig a ministerium a költségvetést már előre rendesen el fogja készíteni, s azt elhatározás végett az országgyűlés elé terjesztendő Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k. b. Eötvös József s. k., gr. Maó Imre s. k., Lónyay Menyhért s. k., Horváti Boldizsár s. k, b.Wenckheim Béla s. k., Gorove István s. k. A iiiillisteriumi határozati javaslata az újonezok tárgyában. Ő Felségének kormánya a vele közlött adatokból meggyőződést szerzett magának arról, hogy a magyar ezredek sorában a múlt évi kedvezőtlen hadjárat folytán jelentékeny hézagok támadtak, s hogy e hézagok betöltése az ország biztonságának érdekében is addig, amíg az országgyűlés e tárgyban törvény által intézkedhetnék, el nem halasztható; meggyőződött továbbá arról, hogy a hadsereg azonnali kellő kiegészítésére Magyar és Erdélyország részéről 48 ezer újoncz kiállítása szükségeltetik. Azon felelősségnél fogva, amelylyel a kormány az ország kellő véderejéről gondoskodni tartozik s a sürgető szükséggel szemközt a ministérium nem talál egyéb módot, mint a t. házat felkérni, hogy a szükségnek megfelelő fentebbi 48 ezer újoncz kiállítását ideiglenesen országos határozat által rendelje el, mely határozat a koronázás után külön törvénycikbben a törvénykönyvbe lenne igtatandó. Ha a t. ház kívánná, Ő Felsége kormánya kész a hadkiegészítés szükségére vonatkozó adatokat, egy e czélra a múlt törvényhozások példájára kiküldendő bizottsággal közölni. E czélból a ministérium a következő határozatot hozza javaslatba, — az ujonczállítás módját s föltételeit legközelebb fogván a t. ház elé terjeszteni : 1) Hogy addig is, amig a védrendszer törvényhozási rendes után megállapittatnék, az ország védereje azon lábra állíttassák, mely az ország s a birodalom biztonságára szükséges: a hadsereg soraiban támadt hézagok betöltésére Magyar- és Erdélyország részéről 48 ezer ujoncz azonnali kiállítása megszavaztatik. 2) Az ujonczállítás közelebbi föltételei, a ministerium előterjesztése folytán, később fognak megállapíttatni. 3) A törvényhozási után jövőre életbeléptetendő védrendszer minden kedvezményei szintúgy, mint terhei és kötelezettségei, a most kiállítandó útonczokra is kiterjesztendők lesznek. 4) A ministérium felhatalmaztatik megtenni mindazon intézkedéseket, a melyek ez országos határozat foganatbavételére szükségeltetnek. 5) Ez országos határozat Ő Felsége megkoronáztatása után törvény erejére emeltetvén, az ország törvényei közé fog igtattatni. Kelt Pesten, 1867. febr. 25 én. Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k., b. Eötvös József s k., gr. Mikó Imre s.k., Lónyay Menyhért s. k., Horváth Boldizsár s. k., Gorove István s. k., b. Wenheim Béla s. k. A ministerium előterjesztvénye a köztörvényhatóságok visszaállítása tárgyában. A felelős ministerium a köztörvényhatóságok alkotmányos hatáskörének mielőbbi visszaállítását fő kötelességei közé számítja. Azonban a megyei hatóságokat illetőleg az 1848 ik évi törvényeket hely szerint végrehajtani nem lehet, mert a 16-ik t.czikkben nincs kimondva a megyének azon joga, hogy a megyei bizottmányokat újra választhassa, sőt még az időközben elhalt vagy kilépett tagok pótlása sincs megengedve, a tisztikarra nézve pedig a 17-ik. czikk nem átalános tisztújításról, hanem csak a támadt hézagok pótlásáról szól. Ezen ideiglenes törvényeket azon biztos reményben alkotta az országgyűlés, hogy a legközelebbi törvényhozás által — tehát igen rövid idő alatt — a megyék véglegesen fognak rendeztetni. Azonban 18 év folyt le azóta s közbejöttek az 1861. évi események is. Ha tehát a ministerium csak az 1848 dik évben megválasztott megyei bizottmányi tagokat akarná öszszehívni, sok helyütt nem volna képes a megyei bizottmányt, a közbejött hézagok miatt, kellő számmal megalakítani. Ezenkívül fontos és figyelmet igénylő körülmény az is, hogy ez esetben azok, kik 1848-ban még teljeskoruak nem voltak, s így mindazok, kiknek életkora ma a 42 évet túl nem haladja, a megyei bizottmányokból kizárva maradnának. Ugyanazért felhatalmazást kér a ministerium az iránt : 1 er. Hogy e részben a törvény betűitől némileg eltérve, az 1861-dik évben alakított bizottmányoknak még meglévő tagjait hivathassa össze, ezek gyakorolván a megyék végleges rendezéséig mindazon jogokat, melyeket az 1847—48. 16. tcz. a megyei bizottmányokra ruházott sor. Elrendelhesse továbbá a ministerium, hogy az 1861 dik évi megyei bizottmányok az egész tisztikart a főispán kijelölése mellett szabadon választhassák. A kijelölésnek ezen jogát régi törvényeink nyomán azért véli fenntartandónak a ministerium, mert az 1848. 17-dik t.cz. azon intézkedése, hogy a tisztikarban előfordulható hézagok betöltését a főispán a bizottmánynyal egyetértőleg teljesítse, részint hiányos, amennyiben azon esetekre, amidőn ily egyetértés nem jönne létre, semmi zsinórmértéket nem nyújt, részint pedig az oly választásnál, mely az összes tiszti karra kiterjed, súrlódások nélkül nem is igen volna kivihető. Kimondatni kéri továbbá a ministérium azt is: 3 szer, hogy a főispán alkalmatos egyéneket, különösen pedig a bírói hivatalokra jogtudományban jártasokat jelöljön ki. 4-szer. Hogy a megyei törvényszékek rendes elnökei, a megyék végrendezéséig az alispánok legyenek, s többi tagjai szintúgy tisztújítás alá tartozzanak, kivéve azonban a telekkönyvi rendes előadókat s átalában a telekkönyvi hivatalok kezelőszemélyzetét, kiket a megyék végleges rendezéséig tisztujitás alá vonni a birtok- és hitelviszonyok megzavarása nélkül azért nem lehetne, minthogy a szolgálat ezen ága folytonosságot és különös szakképzettséget igényel. 5 szer. Hogy a megyei törvényszékek működése folytonos, vagyis az állandó törvényszékek eszméjének megfelelő legyen. 6 szór. Hogy a megyei bizottmányok s tisztviselők csak a megyék végleges szervezetének tettleges életbeléptetéséig maradnak állásukban s hivatalaikban, akkor pedig a bizottmányok s tisztikar újabb megalakulása akként fog történni, amint ez iránt a törvényhozás intézkedni fog. Végre, hogy addig is, míg a nemzetiségi kérdés törvényhozási után elintéztetik, minden félreértésnek s aggodalomnak, mely ezen kérdés méltányos megoldását csak nehezítené, eleje vétessék, — szükségesnek találja a ministerium : 7-szer. Hogy az 1847. 16. t. ez. e) pontja annyiból, a mennyiben a megyei bizottmányok köztanácskozási nyelvéül kizárólag a magyart rendeli, a törvényhozás további intézkedéséig felfüggesztessék. Ami a sz. kir. városokat, az első bírósági rendezett tanácscsal ellátott községeket, a szepesi és Hajdúvárosokat és a Jászkun kerületeket illeti, ezekben a törvényes állapot helyreállítása nem eszközölhető máskép, mintha az 1861-dik évben alakult képviselő testületek teszik meg a választás körül mindazt, amit e tekintetben az 184718. 23. 24. 25. és 26. t. czikkek határoztak. E képviselőtestületeket, a ministerium által e czélra kitűzendő napon, a jelenleg hivatalban lévő polgármesterek, s illetőleg városi bírák és kapitányok fogják egybehívni. Elvégül Erdélyben az 1847/8 8. tcz. 5-ik §-ára való tekintettel, a közigazgatás és törvénykezés mostani rendszerét, a törvényhozás további intézkedéséig a ministerium fenntartandónak véli. E rendszerrel egybehangzóig a kormányzásban és közigazgatásban szükséges intézkedéseket a ministerium felelősség alatt saját belátása szerint fogja megtenni. Kelt Pesten, 1867. febr. 25. Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k., b. Eötvös József s. k., gr. Mikó Imre s. k., Lónyay Menyhért e. k., Gorove István s. k., Horváth Boldizsár s. k., b. Wenckheim Béla s. k. Ministeri előterjesztés a sajtó ügyében. A ministerium kötelességének tartja az 1847. 13. t. czikket, mely a sajtó vétségekről szól, mielőbb tettleg életbeléptetni. Az említett törvény szerint sajtóvétségek felett esküdtszék itél, s 1848-ban az akkori ministerium minden törvényhatóságnak meghagyta, hogy a maga kebelében esküdtszéket alakítson. E ministeri rendeletet most a törvényhatóságok s ízófőszékek végleges rendezése elött végrehajtani egyrészről nem volna czélszerű, másrészről pedig nagy akadályokkal s bonyodalmakkal állna kapcsolatban. Ő Felsége kormánya eleget kíván ugyan tenni a törvény azon világos rendeletének, hogy sajtóvétségek fölött ezentúl esküdtszékek ítéljenek, de most egyelőre csak Pesten, Debreczenben, Eperjesen, Nagyszombatban és Kőszegben képes az esküdtszékek megalakítását végrehajtani. Ezen esküdtszékek fognának ítélni a tény fölött az esküdtszéki eljárás vezetése, s ha a vádlott az esküdtszék által bűnösnek találtatott, a törvények bírói alkalmazása Besten a királyi táblát, Debreczenben, Eperjesen, Nagyszombatban és Kőszegen pedig az ottani kerületi táblákat fogná illetni olyképen, hogy az említett Ítélő székek e czélra saját kebelükből egy elnököt és két más bírói tagot állandóan kiküldenek. A ministérium tehát ez eljárásra a tisztelt ház felhatalmazását kéri, valamint arra is, hogy ezen öt sajtóvétségi bíróságnak területi körét kijelölje s ideiglenes miniszeri rendelet által intézkedjék az esküdtszékek miképi alakítása, az esküdtszéki eljárásnak, amennyiben lehet, az 1848 diki ministeri rendelet szerinti szabályozása, végre mindazon módosítások iránt, amelyek az 1847/83- 1. a. alaki részében ezen ideiglenes birói illetékesség szempontjából szükségeltetnek. Addig is, amig ezen sajtóvétségi esküdtszékek, bíróságok a fentirt módon mielőbb megalakittatnak, a netalán előforduló sajtóvétségek fölött a mostani bíróságok fognak az 1847- 18. t. sz. első fejezete szerint eljárni. Erdélyországra nézve a sajtóvétségek megfenyítését s az esküdtszékek fölállítását illetőleg az ottani viszonyok jelen állapotának tekintetéből addig is, mig mindezekre nézve végelhatározás történhetik, a ministerium rövid idő múlva külön javaslatot fog előterjeszteni. Kelt Pesten, 1867. évi febr. 25-kén. Gr. Andrássy Gyula s. k . gr. Festetics György s. k., b. Eötvös József s. k., gr. Mikó Imre sk., Lónyay Menyhért s k., Gorove István s. k., Horváth Boldizsár s. k., b. Wenckheim Béla s. k. Pest, február 28-án. A Franczia- és Poroszország közt a múlt háború folytán fölmerült, majd abbanhagyott s megczáfolt, de úgy látszik, még mindig függőben lévő kárpótlási ügy azon elleplezett kérdések közé tartozik, melyek iránt az illető felek egyaránt érdekükben látják a közönséget homályban tartani,amelyekről sem a kék-, sem a sárga könyvek nem szólnak, de amelyeknek létezésében mind a mellett a közvélemény hisz. A lapoknak, mint a közvélemény kifolyása i-s egyszersmind vezetőinek, nem lehet ignorálni az ily kérdéseket, sőt kötelességük ezekre nézve is fölvilágosítani vagy legalább tájékozni a közönséget. Segíti a lapokat e feladatukban azon körülmény, hogy ha az illető felek érdeke vagy discretioja az ily kérdések „hivatalos“ elleplezését parancsolja is, ugyanezen érték szükségessé teszi azok felől „nemhivatalosan“ tisztább fogalmakat juttatni a közönség közé, melyek némely balvéleményeket eloszlassanak s kedvezőbb szinben állítsák az illető feleket. Efféle fölvilágosításul kíván szolgálni a „Journal de Geneve“ egy czikke, mely az említett kárpótlási ügy genesisét közli, mint mondja, egy „nagytekintélyű államférfi“ közlései nyomán. Mi nem tudhatjuk, mennyiben hiteles e nagytekintélyű államférfi közleménye, de meglehetősen összefüggő és valószínűnek látszik az, s mindenesetre elég érdekesnek arra, hogy tájékozás végett megismertessük. A közlemény, úgy látszik, nem franczia, hanem porosz részről eredt a genfi franczia lapban, mert bevallott czélja a „francziaországi közvéleményt“ fölvilágosítani azon vádak ellen, melyek szerint „Bismarck gróf a franczia kormányt megcsalta vagy kijátszotta volna,“ és kimutatni, hogy „Vilmos király ministere e szemrehányást nem érdemli,“ és hogy „Bismarck gróf ép oly kevéssé játszotta ki a franczia császárt, mint a franczia császár Bismarck grófot.“ Senki előtt sem titok már ma — igy szól a „Journ. de Gen.“ közleménye — hogy Bismarck gróf biarritzi látogatásakor Napóleon császárnak a legnagyobb nyiltsággal előterjesztett mindent, a mit Németországban kivinni szándékozott. De tudván, mily becses lehet rá nézve a franczia császárnak legalább morális támogatása, s előrelátván, hogy oly büszke nemzet, mint a franczia, nem nézhetné el szomszédja nagyobbodását a nélkül,hogy önzése sértve ne legyen, ha maga is hasonló növekedést nem nyer. Bismarck tehát maga önként tette Napóleonnak a kárpótlási ajánlatot. Napóleon császár azonban nem úgy fogadta azt, mint Bismarck gróf várta. A császár ekkor teljesen önzetlen politikát látszott követni a német kérdésben, vagy pedig Bismarck gróf tervét csak alkalomnak látta arra, hogy saját programmját közvetett úton valósítsa: az Adriáig szabad Olaszországot. Szóval: Napóleon Poroszország leendő nagyobbodásáért ekkor még kárpótlásul nem a rajnai tartományok egy részét kívánta Francziaország részére, hanem Velencét Olaszország részére. Ez önzetlenség azonban oly rendkívülinek látszott Bismarck gróf előtt, hogy, miután maga nem mehetett, később egy bizalmas emberét küldte Párisba, s ez által ismételteté területi kárpótlási ajánlatát. Na Napóleon ez ajánlatot elfogadja , annak kiviteléről ekként gondoskodott Bismarck gróf 1 - a részére engedendő rajnai tartományokat Poroszország megegyezésével megszállta volna Francziaország, úgy mint Austria a Dunafejedelemségeket a krími-háború alatt. A háború múltán egy szerződés az ideiglenes megszállást végleges birtokbavétellé változtatta és az annexió minden nagy nehézség nélkül megtörtént volna. Napóleon azonban másodszor is elutasította az ajánlatot, s ismét csak Velenczére tért vissza. Bismarck gróf ekkor úgy ítélt, hogy Napóleon császárnak vagy csakugyan nincs más czélja,mint az 1859-ks programm kivitele;vagy, ha van, azt egyedül akarja kivinni, és e czélból mindegyik hadviselőféllel alkudozik s egyikhez sem köti magát. S valóban a congressus-terv bukása után azonnal alkudozások kezdődtek Bécs és Páris közt Velencze átengedése végett, melyek eredményét azonban a franczia közönség csak a sadowai csata után tudta meg. De Berlinben nem ok nélkül gyanítják, hogy Napóleon a kívánt eredményt még a háború előtt megnyerte. Velencze átengedése Francziaország részére egy szerződésben állapíttatott meg, melyet Bécsben június 12-kén (1866) írtak alá Mensdorff gróf és Grammont herczeg. A szerződésnek azonban a háború utánig titokban kellett maradni, mivel Austria becsületbeli dolognak tarta a háborút folytatni, mielőtt Velenczét odaadná. Napóleon ez eredményről már bizonyos volt, midőn jan. 11-ki emlékezetes levelét Drouin de Lhuyshez intézte, s Velencze átengedését minden esetre biztosítva látta : úgyis, ha Ausztria győz, s a Porosz- és Olaszország közt létrejött szerződésnél fogva, úgy is, ha Poroszország győz. A háború alatt a franczia politika czélja pusztán Velencze megnyerése volt. A nikolsburgi békeelőzmények után azonban Francziaország egyszerre más hangon beszélt. Mi oka volt e változásnak ? Csalódott a császár azon hitben, hogy a franczia közvélemény elég kárpótlásnak tekintendi Poroszország nagyobbodásáért Velencze átengedését? s el akarta hallgattatni amaz elégületlenséget, mely az ellenzéki sajtóban zúgott? Ez annál hihetőbb, mert ugyanakkor, mikor Napóleon Poroszországgal a területi kárpótlásról kezdett beszélni, betilta a „Courrier du Dimanche“ czímű lapot, mely leginkább szemére veti a kormánynak, hogy Francziaország érdekét Poroszországéért föláldozza. Augustus hóban szólt legelőször a franczia követ, Benedetti úr, Bismarck gróffal a területi kárpótlásról. A tuilleriai cabinet követelése nem nagy volt, csupán a Riuban-határok, azaz a Saar határ kikerekítése. Bismarck ekkor szó szerint így felelt Benedettinek: „Hogy Francziaország területi nagyobbodást kíván , én azt értem, Francziaországnak arra szüksége van, sőt az porosz érdekben is óhajtandó volna. Anynyira érzem én azt, hogy magam többet ajánlottam a császárnak, mint amennyit ő ma kíván. De amit egy évnegyed előtt tehettem volna , ma már nem tehetem. Nemcsak tárczámat, hanem fejemet és királyom koronáját tenném azzal ma koczkára.“ E nyilatkozatnak szó szerint meg kell lenni azon sürgönyben, melyet Benedetti úr e beszélgetés folytán intézett a franczia császárhoz. Napoleon Vichyben vette e sürgönyt, s valószínű , hogy méltányolta Bismarck gróf nézetét, mert azonnal megparancsolta követének, hogy minden területi követelést abbanhagyjon. És midőn a lapok e követelésről beszélni kezdtek, ez ügy már be volt fejezve, s Benedetti kijelenté Berlinben, hogy ama beszélgetés nem történtnek tekintendő. Mennyire igaza volt Bismarck grófnak, s mily veszélyeknek tette volna ki magát, na enged a franczia követelésnek , mutatja ama roppant izgatottság, melyet annak hire egész Németországban keltett. Szóval, a háború előtt mindent fölajánlott Bismarck gróf Francziországnak, amit ez kívánhatott. A háború után egy talpalattnyi német földet átengedni is lehetetlen volt Bismarck grófnak, mert a poroszországi közvélemény nem láthatta be többé annak szükségességét. Bismarck gróf, ha sajnálta is ezt, s tudta, minő kellemetlen következéseket szülhet e körülmény jövőben, kénytelen volt a francziák császárának tiszteletteljes nyíltsággal ezt felelni: „Felség, már késő!“ Szemle, Sz. k. Gyár város közönségének üdvözlő irata a niultságu ministerelnök úrhoz. Kegyelmes úr! Magyarország miniszerelnöke! Egy nemzetnek, mely nagyszerű rázkódás után 18 évi tetszhalálra volt kárhoztatva, alkotmányos kormányzatára hivatott meg nagyméltóságod a cs. kir. Apostoli Felsége által. Tudjuk mi azt, hogy a kormányzat rendezett viszonyok között is nehézségekkel jár, s hogy ezen nehézségek hazánk jelenlegi viszonyai között óriásiak. Az utóbbi évtizedben Európa szerte s így hazánkban is, nem csak a nemzeti, de a családi életviszonyokat is erősen érintő változások, s ezekkel keletkezett igények merültek fel. A patriarchális viszony, mely alapja volt 1848 ik év előtti kormányzatunknak, megszünt.n. ouuiaiio CIVCIVCJU iUapuauuu iwiuiAiij maliitU&IVG még tisztába kell jönnünk. Ily körülmények között a magyar ministeriumnak, eltérőleg egyéb kormányoktól, kettős feladata van, t. i. kormányzati alapot teremteni, s a kormányzatot azon alapon vezetni. Nagyméltóságod s miniszertársai e nehéz munkára vállalkoztak ; vállalatukat — hiszszük — Isten meg fogja áldani, mert pályájukon a nemzet bizalma, a nemzet imája kiséri. E sorainkkal kívánjuk mi nagyméltóságod mint ministerelnök, s az összes magyar ministerium iránti bizalmunkat és tiszteletünket nyilvánítani. Magunkat kegyeikbe ajánlva, tiszteldtel maradunk Nagyméltóságodnak Győrött, 1867. febr. 26 án tartott közgyűlésünkből, alázatos szolgái : Győr város közönsége. Halas város üdvözlete Nagyméltóságu gróf, ministerelnök ur ! Ő császári s Apostoli királyi Felsége folyó évi február 17-től kelt legkegyelmesebb királyi leirata nagyméltóságodat bízta meg a második független felelős magyar ministerium megalakításával. E legmagasabb bizalom megérdemelt elismerése a kiegyenlítés ügyében nagyméltóságod által szerzett érdemeknek s tanusított fáradozásoknak; biztosítéka egyszersmind törvénynyé vált szokásokon, s a múlt történelmi jogain alapult, sok éveken át szünetelt alkotmányos önkormányzatunk tényleges visszahelyezésének, s ebből kifolyólag a birodalom s közvetve hazánk jövő nagyságának. Ismerjük nagyméltóságod ifjú szív-melegétől sugallmazott nemes törekvéseit, melyek társadalmi s politikai életünk szabad fejlesztésére voltak egykor irányozva; tudjuk, hogy a hontalanság gyötrő fájdalmai által fokozva, mélyebben érezte, mint mi, a kínt és keservet, melyet a nemzet jogainak önkényes elkobzása okozott, s méltányoltuk a szívós kitartást, a jóakaratú közvetítést, melylyel — a családi tűzhelyhez visszatérte óta — a nemzet és Fejedelme között megingatott egyetértés helyreállítását, s az éledő bizalom megerősbödését elősegítette. Ezekért sietünk mi is átnyújtani elismerésünkben a honfi-érdemet megillető koszorút, s a terhes, erőfeszítést, önmegtagadást igénylő pálya kezdetén tiszta szívből felbuzgó örömmel üdvözöljük nagyméltóságodat, mert hiszszük, tudjuk, hogy jogaink megvédését erősebb kezekre nem bizhatjuk, s az egykori jólét s belbéke üdvét önzéstelenebb honfiútól nem várhatjuk; addig pedig, míg számunkra megnyílik a munkatér, csakis a közrend és béke fenntartására szükséges áldozatkészségünket ajánlhatjuk fel nagyméltóságodnak, mert szerény meggyőződésünk szerint, kormány csak úgy lehet erős, ha a nemzet minden egyes tagja által önzetlenül s erélylyel támogattatik. Fogadja nagyméltóságod őszinte és mély tiszteletünk nyilvánítása mellett még egyszer szives üdvözletünket. Kelt Halason, az 1867. évi február 23 án tartott közgyűlésből. Török Elek, m. k. főbírói helyettes. Orsai Vilmos m. k., főjegyző.