Symposion, 68 (Novi Sad, 2017)
Sefik TATLIC 22 tézis az ideológia szerepéről a kultúrában és/vagy _________ a kultúra szerepéről az ideológiában a volt Jugoszlávia területén 1. A kapitalista rendszerváltás idején és az úgynevezett rendszerváltás utáni időkben a volt Jugoszlávia utódállamaiban a kultúra definiálásához, interpretálásához és szervezéséhez való hozzáállás két domináns irányvonalra korlátozódott. Egyrészt a kultúra termeléséhez és interpretálásához kapcsolódó premodern, etnocentrikus és atavista formák reprodukciójának, ideológia dicsőítésének és rákényszerítésének konzervatív-reakciós folyamata zajlik, amely formák a múlt század kilencvenes éveiben végbemenő ellenforradalmi „mozgalmak” kezdetétől hatalmon levő erők reakciós struktúrájából következnek, és amelyek racionalizálják ugyanazt. Másrészt viszont a tőke elsődleges világában tapasztalható egybevágó mozgások példája alapján a régióban a kultúrához való hozzáállás és annak létrehozásának olyan újraszervezése történik éppen, amely diskurzív módon az esztétika és a reprezentálás dicsőítésén alapul, miközben az ideológiai alapok az apolitizált, piacilag érzékenyített művészet, társadalmi aktivizmus és általában a kultúra dicsőítésének, megtermelésének és állandósításának neoliberális mátrixán nyugszanak. 2. A kultúraszervezés konzervatív-reakciós iránya a régióban olyan, amely az ún. hagyományos kultúrából származtatja a társadalomszervezési elvek egész sorát, pl. a családi értékeket, az etnocentrizmust és a különböző patriarchális episztemológiákat, amelyek az ideológiai normába és/vagy mainstreambe kerülnek beágyazásra. Amíg a tőke Elsődleges világában ez a narratíva fokozatosan normalizálódik, mint a neoliberális, globalista ideológiai és kulturális mainstreamre adott válasz, az Elsődleges világ (fél)perifériáján ez a narratíva mainstream marad a fent említett kapacitás erejéig. Az etnikailag definiált nemzet kiegyenlítése a társadalommal, azaz a társadalom nemzetre való korlátozása; a nacionalista sovinizmus, mint a multikulturális globalizmusra adott válasz; a reakciós populizmus stb. - csak néhány azok közül az ideológiai mátrixok közül, amelyekből rendszerszintűen származtatják és gyártják az ezekhez hasonlító, kultúradefiniáló és -szervező mátrixokat. Más szavakkal: miközben a konzervatív-reakciós narratíva az Elsődleges világban a neoliberális, fogyasztó- és személyiségközpontú társadalomra adott revizionista válaszként fogalmazódik meg - „megmentve” ily módon a kapitalizmust a saját hatásaitól -, addig az Elsődleges világ (fél)perifériáján a neoliberális narratíva a konzervatív-reakciós opponenseként jelenik meg. A neoliberális diskurzivitás hagyományellenesnek, „urbánusra”, sőt „kritikára érzékenyítettnek” mutatva magát a kultúra konceptualizálásának és megtermelésének piaci szempontból érzékenyített mátrixaként szerveződve, a konzervatív-reakciós diskurzivitásra adott válaszként jelenik meg, pedig ideológiai, politikai, módszertani, konceptuális, diskurzív és operatív helyzetét is szem előtt tartva semmiképpen sem az. 3. Ebben az értelemben nemcsak hogy a neoliberális, „urbánusérzékenyített”, „nemzetek fölötti” irány a konzervatív-reakciós irány opponenseként mutatkozik meg, hanem makronanatívaként reprezentálja is ugyanazt az irányt - amely makronarratíva állítólag a kultúraszervezés egyetlen olyan formája, amely zavarja a modernizációt, a kultúra urbanizálását, vagy a kultúra társadalmi relevanciáját magát. Természetesen a kultúraszervezés „urbánus-érzékenyített”, „nemzetek fölötti” modellje önmagában nem gond, de azon ideológiai pozíciók kezében, amelyek a kultúrához való ily módon érzékenyített közelítést azonosítják a kommercializált kultúrával, az ellenállás kultúrája a kultúraszervezés provinciális-burzsoá logikájára szűkül. Ráadásul a kultúra kommercializálása nem ellenpólusa a népbutításnak, hanem kulturális diskurzusok és/vagy a kultúrával, mint kommodifikációs kategóriával való bánásmód diskurzusa megalkotásának egyik formája, amely kategória az adott közegben alapból nélkülözi a kritikai távolságtartást a rendszerszintű gondok strukturális okaival szemben. Ebből következően a konzervatív-reakciós ideológiai pozíció nem makronarratíva, amellyel a neoliberalizmus iránt érzékenyített kultúra állítólag szembehelyezkedik, hanem a hatalom szociopolitikai architektúrája szélesebb strukturális beállításának egyik mikronarratívája a kortárs kapitalizmusban. A konzervatív-reakciós irányvonal folyamatos fenntartása, reprezentálása és konceptualizálása a makronarratíva kapacitásán belül tulajdonképpen a pozicionálás olyan formája, amely a neoliberális irányvonalnak lehetővé teszi, hogy a progresszív diskurzus és az ideológiai differenciálás formájának szerepében tetszelegjen. Ebből következően, noha mindkét irányvonal, illetve az ideológiai pozicionálás mindkét formája különleges, alacsony intenzitású összetűzésben van egymással, akár világnézeti, akár utilitárius szinten (a financiális eszközök elosztásáért folytatott harc értelmében), és noha mindkét irányvonal a kollektív és szubjektív ábrázolásban egymás ideológai opponenseként jelenik meg, mindkét említett irányvonal ugyanahhoz a nagy ideológiai narratívához tartozik, a kapitalizmushoz, mint a hatalom rendszeréhez és annak modernitásához, mint a tőke Elsődleges világának részleges narratívájához. Kiegészítő magyarázatként: miközben a konzervatív-reakciós irányvonal racionalizál egy egész sor reakciós, ideológiai jobboldali diskurzust és hatalmi pozíciót, a neoliberális irány-