Szabad Föld, 1949. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1949-01-02 / 1. szám
V. évfolyam, 1. szám. Boldog újévet kívánunk minden olvasónknak! AGYAR DOLGOZÓ PARASZTSÁG HETILAPJA ARA 60 FILLÉR 1949 január ÚJESZTENDŐ Írta: Szabó Pál Az örökkön vénülő, örökkön megfiatalodó időt, az Újesztendő napja osztja széjjel millió és millió évszámokra. Az mellékes, hogy írásban csak mindössze néhány ezer esztendőt jegyzett fel az emberi történelem. Közben szemünkkel alig láthatóan, alig észrevehetően változik a Föld arculat. . Részben, mert a természet is elvégzi a maga építő, vagy romboló munkáját, de nagyrészben mégis csak azért, mert a tőkés, kapitalista rendszerek nemcsak a dolgozó osztályokat rajbolják ki, hanem kirabolják a földkerekséget is. Egyfelől elszedik a dolgozók minden csepp zsírját, másfelől a mohó nyerészkedési vágy letarolja a hegytetőket, kiirtja az erdőket, rablógazdálkodást folytat a bányákban és hasonlókban. Ez a rablógazdálkodás irtotta ki például az óceánokból a cethalakat s ez a rablógazdálkodás tette sivataggá a mi Alföldünket. A rablógazdálkodás ellen a dolgozó osztályok néha mégis csak hallatták a szavukat, de a Föld néma. A Föld türelmes. De ezeket a gondolatokat csak azért említem meg Újév napján, hogy a dolgozó parasztság gondoljon arra is minden más gondra, baja közepette, hogy a sorsa szorosan összetartozik annak a" földnek, tájnak, természeti kincseknek, értékeknek a sorsával, ami a falujában, vagy vármegyéjében, vagy országában van. Vagyis, amikor a dolgozó pa- Sémolrság sorsát a kácsony előtt lezajlott kongresszuson beleépítettetuk „ történelembe, azonnal • Itjóvá kell tennünk azt is, amit az előttünk tobzódó kizsákmányoló „felsőbb’ társadalmi osztályok földben, vizekben, természetben elrontottak. Ezeknek a letűnt „felsőbb" társadalmi osztályoknak a kezén a föld, s paraszt sorsg egyre gyorsabb ütemben zuhant a végső katasztrófa felé. S ha nem következett volna be negyvenötben a felszabadulás, a pusztulás népben és természeti értékekben ki semszámítható. Valami hallatlanul csodálatos szerencsénk van abban, hogy a felszabadulás bekövetkezett, és nyomban megváltozott a társadalmi osztályerők egymáshoz való viszonya. Magyarán mondva, aki felül, az alól. Éppen ideje volt, régen adósunk volt már ezzel a történelem. Igaz viszont, a szovjet hadsereg mindent elsöprő diáda nélkül a történelem csődöt mondott volna és éppen ezért most, ezerkilencszáznegyvenkilencnek első napján, Új esztendő ünnepén kell, hogy mink/dolgozó parasztok szembe nézzünk múltunkkal és jelenünkkel, mert csak így tudjuk nagyjából meghatározni a jövendőt. Újév napja külön nagy ünnepe volt az emberiségnek minden időben. Szegénynek és gazdagnak kizsákmányolónak és kizsákmányoltnak . .. de nem egyformán! Dehogy egyformán. A tőkés-úripolgári társadalmi osztályok Szilveszter estéjén azzal a boldog tudatai szédültek bele az új évbe. Hagy íme, mégiscsak kegyelmes hozzájuk a sors. Mert jogaikat, kiváltságaikat az új évre is biztosította. Ennek a biztonságérzetnek, ennek a „félelemnélküli életnek“ a jegyében durrant a pezsgő, húzta a cigány, csattantak a kacagások asszonyaik, leányaik ajkán. Mi előttünk, szegényparasztok előtt, elképzelhetetlenek voltak ezek a dáridók. A vagyon és a verejtéknélküli haszon féktelen pompában sorakozott fel ezen az éjszakán borban, pénzben, nőben. Mink is székére ünnepeltünk persze. Részben, hogy íme, megint elmúlt fejünk felől egy keserves, kínnal bélelt esztendő, részben pedig, hátha csakugyan ránk virrad már egyszer a boldogabb, emberségesebb új esztendő? Felebarátaim, atyámfiai, álljunk meg most az új esztendőben egy pillanatra, s nézzünk vissza elmúlott ünnepeinkre. Az esztendő utolsó napján azok is elmentek templomba, akik egyébként soha nem voltak egész esztendőben. Összeroskadó lélekkel hallgattuk, hogy boldogabb újesztendőért imádkozik a pap, kifelé jövet szorongattuk egymás kezét, komák, rokonok, szomszédok, s kívántuk egymásgal a boldog újesztedőt. Pedig tudtuk, hogy mitsem ér a jókívánság, mert ettől még nem változik meg az uraság kőkemény szíve, s nem lesz olyan puha, mint ez íróval. Tudtuk, hogy a mi boldog újesztendőnkhöz meg kellene változnia a ■,fennálló társadalmi rendnek“, meg kellene változnia ügyvédnek, csendőrnek, szolgabírónak, besúgóknak, kupeee'-nek, kereskedőknek, banknak, dollárközcsődéknek, szóval az egész siserehadnak, amely olyan szövevényesen rászervezkedett a dolgozó parasztság nyakára. Kívántuk egymásnak a boldog újesztendőt, pedig tudtuk, hogy nincs izgalom a számunkra sem úrban, sem törvényben, sem államban. Jókívánságból hát volt elég, hiszen, ha nem használ, nem is árt, hát nem használt, persze. Az urak tovább és egyre jobban uralkodtak, a szegény még szegényebb lett. Még tartott a kastélyban a bál, mikor a béreseknek már fútták. De a falusi parasztok közt se volt jobb a helyzet. Az örök napszámosok a tó, vagy a folyó jegét tapogatták, majd csak megvastagodik már. Ugyanis a jégvágás volt az egyetlen biztos téli napszám. A kisbirtokosok egyre fogyó reménykedéssel vették elő a naptárt, ez a váltó ekkor jár le, az a váltó meg akkor, csak a dollárkölcsön járt le félesztendőnként. De akkor aztán igen. Itt nem volt elég a kamat, ha tőkét nem fizetett, a végrehajtó elárvereztette feje felől a háztetőt. Nem volt ára malacnak, tengerinek, ráadásul fogytán volt a kenyér, a takarmány a téli tüzelő ... Hát így, ennyit értek ezek az újévi köszöntések Micsoda reménytelen és pokoli sors volt ez, boldog Isten! Generációk születtek, éltek, haltak anélkül, hogy az életnek a derűsebb oldalát egy kicsit is megízlelték volna. Ezeknek az időknek egyik szakaszán írtam egy riportomban arról, hogy egy faluban negyven kisgyermek halt meg havonta. Ekkor voltak azok a bizonyos inségmunkák, népkonyhák, a főző asszonyok kövérre híztak, az éhes parasztok százai soványan ácsorogtak egy lábossal, fazékkal a kondér előtt. A felszabadulás előtt pár évvel enyhült a helyzet, de csak a háborús konjunktúra miatt! De ennek nagy ára volt kegyetlen. Kivitték a Donhoz magunkat s fiainkat. Minek következtében úgy látszott, hogy a magyar parasztság sorsa a történelemben végképpen elintéződött. A fejlődés szolgálatában harcoló világerök úgy lesöprik a föld színéről, mint a szemetet. De a szovjet hadsereg, amelynek pedig fenntartás, sőt beleszólás nélkül a kezében volt a maroknyi magyar nép sorsa, ahelyett, hogy leigázta volna, kezébe adta a sorsát, azt mondta: nesze. Ez a sors a tied, úgy bánj vele, ahogy neked tetszik, úgy formáld, ahogy kedved és ízlésed diktálja. A magyar parasztságból így lett máról-holnapra önálló, felszabadult nép, így emelkedett fel a történelemformáló erők rangsorába. Immár az ötödik új esztendőt éljük meg a felszabadulásban és büszkén mondhatjuk, hogy jól sáfárkodtunk. Jó munkát végeztünk. Megmutattuk a világnak, hogy mink, annyi időn keresztül elnyomott nép, tudunk bánni a szabadsággal. Mert amellett, hogy alaposan kivettük részünket a rommá zúzott ország felépítésében, a mezőgazdasági termelést is olyan fokra emeltük, amilyenre soha nem tudták vinni a régi és mindörökre letűnt „felsőbb társadalmi osztályok“. Csakhogy, a szabadság igen nagy dolog, nem tűr megállást, nem tűr félmunkát. A szabadság egész embert, egész munkát követel. Egy régi jó paraszti hasonlattal élve, a szabadság minden parasztnak kiosztotta a maga sarkantyús csizmáját, de ezt aztán össze is kell tudni verni! Másként le a csizmát. Mehetünk tovább mezítláb. Persze, ez csak képletesen van mondva, de a száraz igazság az, hogy nem lehet megállani, el kell végezni minden munkát, ami a parasztság teljes felszabadulását, emberi méltóságát, tudását,ultúráját jelenti. Amit eddig végeztünk, azt szinte szétszórva, a koalíciós kormányzás elvének megfelelően végeztük. A koalíció a "'aszabaduláskor megszületett demokrácia első nagy és sikeres állomása volt, ami pontosan elvégezte a maga történelmi szerepét. Nagy előnye volt, de megvolt a hátránya is, mert ahány pártból állott a koalíció, a parasítságot annyiféle szemléletre oktatgatta. Még szerencse, hogy legközépen ott állott szinte biztos támaszpontként a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja. Világított. Az égtájak minden részéből lehetett világa mellett tájékozódni. A többféle paraszti szemlélődés mégis megvolt, mert hiszen a pártok így akarták, holott a paraszti terv, a paraszti sors közös munkát, közös harcot kíván. De melyek is azok a feladatok, amiket a parasztságnak a teljes és tökéletes felszabadulásáért el kell végeznie? Nagyjából mondva a következők. Azonnal el kell kezdeni a munkát, hogy megváltoztathassuk országunk sivatagi jellegét. A szikes sivatagból virágzó rétek, legelők, rizstelepek lesznek, a futóhomokból gyümölcsösök, a kopár hegyhátakon erdők zöldelnek és nem lézengenek meddő üres marhák a lesült gyepen, mert berendezkedünk a minőségi állattenyésztésre. A tanyaközpontokon, falukon villany, rádió, járda, könyvtár, kultúrház és tájanként mezőgazdasági és ipari központok emelkednek, még az ólból is kidobjuk az, olajmécset! Mert csak ekkor és így tud boldog új esztendőt adni a parasztnak az idő és az ország. Ezt a nagy, világot és minden parasztok életét átformál munkát kapitalista eszközökkel és módszerekkel elvégezni nem lehet. Nem lehet megsemmisíteni osztályunk, tehát az életünk ellenségeit a mindent összehappoló kupecet, kulákot és más nagygazdát. Csak úgy tudunk tovább és tovább haladni a fejlődés útján, ha minden faluban, minden tanyaközpontban kiépítjük a szövetkezeteinket értékesítésben és termelésben egyaránt. Bankot, ügyvédet, végrehajtót, kulákot, kupecet egyszerűen lesöpörjük a dolgozó parasztság nyakáról. Hogy ne szívhassa többé a vérét semmi élősdi. Krimiére koppintunk midenkinek, aki munkanélküli haszonra spekulál. Nem lesz annyiféle mérleg, ahány kereskedő. Csak az ilyképp felszabadult paraszt lesz méltó a szabadságra. Tudjuk, hogy nagy munka ez, nagy munkához pedig nagy erők kellenek. A dolgozó parasztság nagy ereje. Ezt a nagy erőt jelenti a most megalakult Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége. Ez a szövetség olyan nagy paraszti erőt jelent, amilyen soha nem volt még eddig a történelemben Ennek a nagy erőnek a svohplatében rgyesek jelen számunkban minden agráruké?, a Szabad Föld, a Paraszt Újság, az Igazság, a Dózsa Népe és az Orosz Érülteié. Történelmünk folyamán a mostoha sors a parasztságot néha szétszaggatta, majd összehajszolta. Olyan egységes, mint felszabaduláskor milyen egységes volt a parasztság, csak ritkán volt a múltban. Amikor a földet osztottuk, nem néztük azt, hogy ez a paraszt kommunista,vagy kisgazdapárti, vagy parasztpárti, vagy szociáldemokrata. Csak azt mondottuk, hogy ... gyerünk, emberek! Kinek mi jut belőle! A kastélyok bontásánál sem voltunk ilyesmire tekintettel, egyik paraszt felmászott a tetejére, ott bontotta. A másik az ablakszárnyakat tapogatta, a harmadik már a falat döngette... Nem volt szükség pártoskodásra. Én, magam meglehetősen ismerem az, ország parasztságát, ismerem tájanként, falunként, jóbarátságban is vagyok személyenkint anynyi emberrel, hogy semmi hiba nem lesz, ha ezek most mind beállanak a nagy paraszti harcos szervezetbe, a Démoszba. Ennek a harcos szervezettnek pedig az új Szabad Föld az egyedüli sajtó szolgálata. Hiszem, hogy a történelemnek ennek az igen fontos és Súlyos szakaszában az új Szabad *£•■*' megindulásánál megértenek bennünket ismerőseink és barátaink egyformán. Megértik azt, hogy immár nem arról van szó, hogy a Kisgazdapártnak vett egy Újságja, az Igazság és azt beszüntette. Hogy a Parasztpártnak volt egy újságja a Paraszt Újság és azt beszüntette. És így tovább. Hanem tudjuk, hogy ezt a lépést a történelem akarta és siettette. Hiszem, hogy az új lap körül nem keletkeznek elfogult pártfelfogások és minden dolgozó paraszt elérkezett a szabadság ötödik új esztendejére, az emberi értelemnek arra a nemes fokára, ahonnan nyugodtan és tárgyilagosan meg tudja látni a fejlődés egy-egy szakaszainak a jelentőségét és a mindennapi paraszti élet dolgainak más dolgozó osztályok dolgaihoz való összefüggését. Gondolkozzunk az új esztendő napján, emberek, gondolkozzunk. Ha gondolkozunk meg tudjuk hallani a történelem szavát, ami azt parancsolja, hogy mindannyiunknak a dolgozó parasztság harcos szervezetében, a DÉFOSz-ban van a helyünk. Ha gondolkozunk rájövünk arra, hogy az új Szabad Föld a mi lapunk, előfizetjük, terjesztjük, mert csak így tudjuk teljesíteni kötelességünket osztályunkban, országunkban és történelmi hivatásunkban. . Hűtlensét ikémkedés, valutaüzérkedő* min** őrizetb Mindszenty József eszter, társasai» megdöntésére há. belügyminisztérium sajtóosztálya jelenti, gomi érseket hűtlenség, a Köznyúló kupelekmény, kémke* nuja alapját a rendőrhatóság dés és válttá üzérkedés gya. őrizetbe vette.