Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-05-23 / 21. szám

Ecetes hordót boros hordónak szeret­nék használni. Hogyan tisztíthatnám ki az ecettől — érdeklődik Simon Gyula tiszakeszi olvasónk. Az ecetes hordó rendbehozása igen nehéz, mert az ecet a fa pórusaiba is behatol.­ Ha a hordóban kevés ideig állt ecet, akkor a következő kezelés­sel valamennyire rendbehozható: for­raljon annyi vizet, hogy a hordó min­den 100 literére 10 liter víz jusson. Azután a vízből kristályos szódával készítsen 3 százalékos oldatot. (1 li­ter vízhez 3 deka szóda kell.) A forró szódás vizet a hordóba öntjük és jó erősen bedugaszoljuk. 10—15 percig himbáljuk, hengergetjük a hordót, s közben hol az egyik, hol a másik fe­nekére állítjuk, hogy a forró, szódás víz a donga egész felületén a póru­sokba hatolhasson. Ezután a dugót nagyon óvatosan, egy pillanatra ki­ütjük, s a keletkezett gőzt kienged­jük, majd a hordót ismét lezárjuk Ezután a hordót fenekére állítjuk, kí­vülről ,hideg vízzel lelocsoljuk és a felső fenékre is vizet öntünk. A hor­dóban­ lévő víz teljes kihűlése előtt a dugót ismét gyorsan eltávolítjuk, hogy a külső levegő hirtelen, susto­­rogva behatolhasson a hordóba. A szódaoldatot kiöntjük, s utána a hordót forró, majd hideg vízzel több­szörösen kiöblítjük. Azt tanácsoljuk azonban, hogy még így is csak gyen­gébb minőségű mustot erjesszen a hordóban, vagy gyengébb minőségű bort tároljon benne. Szülésznőképző iskolára szeretnék je­lentkezni — írja C. Imréné békésszent­­andrási olvasónk. Kérem a szerkesztő­séget, írja meg, hol indul legközelebb ilyen iskola, s milyen feltételek mellett lehet jelentkezni. Szeptember 1-én Debrecenben és Szegeden indul 2 éves szülésznőképző iskola. Jelentkezni 8, általános iskolai végzettséggel, 18—30 éves korig le­het. Kérelmét valamelyik iskola igaz­gatóságának küldje el. Mellékeljen hozzá önéletrajzot, iskolai bizonyít­ványt, születési anyakönyvi kivona­tot, orvosi és vagyoni bizonyítványt, s ha jelenleg dolgozik valahol, a munkaadójától igazolást, hogy java­solják erre az iskolára. 5 darab anyakocám és 50 tyúkom ré­szére milyen nagyságú silógödröt ké­szítsek, s milyen takarmányféleségeket silózhatok be — kérdezi Sz. Péterné decsiszőlőhegyi olvasónk. Sertések és baromfiak részére is lehetőleg pillangós virágú növények­ből készítsen silót. De nagyon jó silót készíthet akkor is, ha pillan­gós virágú növényt és silókukoricát, vagy csalamádét fele-fele arányban gilóz, be. Felhasználhat a silóba ta­karmánytököt, takarmánydinnyét, sárgarépát és csicsókát is. Arra azon­ban vigyázzon, nehogy túl sok nedv­dús anyag kerüljön a silóba, mert akkor megromlik. Ha tiszta pillangós virágú növényből készíti a silót, 2 százalékos melaszos oldattal locsol­­gassa be, amely az erjedést elősegíti, s rétegezzen közéje szénapelyvát vagy szecskát is a felesleges nedvesség felszívására. A siló nagyságát pedig olvasónk határozza meg attól füg­gően, hogy mennyi időre elegendő ta­karmányt akar készíteni. Egy tyúkra naponta belterjes tartás mellett 2—3 deka, a sertésekre pedig a nagyságtól függően 5—6 kiló silótakarmányt kell számítani. Egy köbméter silóban 6,5—7 mázsa takarmány tárolható. Tóth László hevesvezekényi olvasónk az iránt érdeklődik, milyen feltételek mel­lett kaph­atnak háztáji fürdőt a gépállo­mási dolgozók. A 49/1954. FM. utasítás szerint min­den olyan családfenntartó gépállo­mási dolgozót, akinek vagy a vele kö­zös háztartásban élő családtagjának tulajdonában, haszonélvezetében vagy haszonbérletben háztáji ingatlana nincsen, kérelmére fél-háromnegyed hát, hold háztáji földhöz kell juttat­ni. Ha ennél kisebb földterülete van, ideértve a házkörüli veteményes ker­tet is, kérelmére ki lehet egészíteni. Nem kaphat azonban háztáji földet, ha más községben 2 hát. holdnál na­gyobb háztáji művelésre alkalmas saját vagy bérelt földterülete van. Petrezselyem István síbonys olvasónk arra kér tanácsot, milyen módon távo­­líth­atná el sertése bőréből a koszmót. Mivel a koszmósodást előidézheti rühösség, tetvesség, der eredhet a ta­karmányozásból és a tartás hibáiból is, határozott tanácsot nem tudunk adni kérdésére. A lúgos vízzel való lemosás és olajjal való bekenés, ame­lyet ajánlottak olvasónknak, nem árthat, de nem biztos, hogy ered­ményre vezet. Esetenként ugyanis más és más kezelést igényel a kost­olú eltávolítása és a gyógyítás. Fel­tétlen forduljon tehát az állatorvos­hoz és mutassa meg neki állatát. RÁDIÓMŰSOR május 24-től május 30-ig Állandó műsorszámok: Kossuth-rádió. 4.30: Hirek. Idő­járás jelentés. — 5.00: Falurádió. — 6.00: A Szabad Nép mai ve­zércikke. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 7.30: Naptár. — 8.20: Műsorismertetés. — 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 14.00: Hírek.­­időjárásjelentés. — 14.00: Hírek. Időjárás- és vízállásje­lentés. — 17.00: Hírek. Időjárás­­jelentés. — 20.00: Hírek. Időjá­­rásjelentés. — 22.00: Hírek. Idő­­járásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.10: Vízjel­ző szolgálat. — 0.15: Műsorzárás. Petőfi-rádió: 6.30: A kis iskolá­sok műsora. — 6.40: Torna. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Ide­gen­nyelvű­ vízjelzőszolgálat. — 23.05: Műsorzárás. Hétfő: KOSSUTH-RÁDIÓ. 8.30: Színes magyar muzsika.. — 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskolák VIII. osztályának. — 9.40: A Békéstarhosi Zenei Gimnázium kórusa énekel. — 10.00: Óvodások műsora. — 11.00: Orgonaművek. — 11.30: A forint. Részlet Oravecz Paula készülő regé­nyéből. — 12.10: Hangos Ujság. — 12.40: Mai zeneszerzők operettjeiből. — 13.00: Mi történt a nagyvilágban? — 13.05: Az Ipari Tanulók Központi Zenekara játszik — 13.30: Takács Paula és Svéd Sándor Kossuth-díjas, kiváló művész operahangversenye. — 14.25: Úttörő-hír­adó. — 14.50: Heti zenés kalendá­rium. — 15.40: Tánc­dalok. — 16.00: Most légy okos Do­mokos! Ifjúsági fejtörő. — 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 16.40: Moza­t: G-dur trió — 17.15: Dalok. — 17.30: Jókai Mór élete és művei. V. — 18 00: Zene. — 18.15: Jó munkáért szén muzsikát. — 16.fgv Közvetítés az MDP kongresszusáról. — 21.10: A Magyar Rádió énekkara és szimfonikus zenekara játszik. — 22.20: P­'s*Kól­a?- készen ágyú c. daliáskéból. — 23.50: Hazánk ze­nei életéből. PETŐFI RÁDIÓ: 6­50- Részletek Dunai**vsz.k­ f Bék-M­akarunk c. film­zenéjéből. — 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 14.40: Hege­­dűmuzsika — 15.10: Könnyűi zene. — 16.50: Illés Béla és Szabó Pál mű­veiből. — 16.20: Az Alekszandrov­együttes orosz népdalokat ad elő. — 16.40: Könnyű zenekari hangverseny. — 17.20: Igazi barátok. Ifjúsági mű­sor. — 17.45: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 18.00: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 18 30: Részletek két magyar daljátékból. — 19.00: Köz­vetítés az MDP kongresszusáról. — 21.30: Borsodi dalok és hangszer­muzsika. — 22.00: Részletek Erkel Dózsa György c. operájából. Kedd: KOSSUTH-RÁDIó: 8.10­: Zsrtekari hangverseny. — 9.20: Erdei iskola. A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Kis muzsikusoknak. Bartók Béla zongo­­raművei — 10.10: Szórakoztató zene. 10.40: Amíg a Bábszínházban fel­megy a függöny. Előadás. — 11.00: Nagy mesterek Indulóiból.­­- 11.30: Szeretlek . . . Reviczky Gyula. Tompa Mihály és Vajda J­ános költeményei. — 11.40: Híres néni zenekarok műso­rából. — 12.15: Hangos Újság. — 12.45: Déli hangverseny. — 13.30: Operettmuzsika. — 13.35* Zene­kari hangverseny. — 14.25 A gyer­­mekrádió műsora. — 14.55: Népdalok. — 15.15: Részletek Plms^VH-Kwjrr*. kor operáiból. — 16 09: Tanulóévek. Irodalmi műsor Petőfi Sándorról. — 16 40: I.nf*ha- vii. vonósnégyes. — 17.15- Szív küldj szívnek szívesen. — 17.45: Édes anyanyelvűnk. A rá­dió nyelvművelő előadása. — 18.00. Tánczene — 16 00: F­ gy falu — egy nóta. — 20­10: 80 éves a sárrétud­­vardi énekkar. Előadás. — 20.30: Közvetítés az MDP kongresszusáról. — 21.30: Zenekari hangverseny. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Mi történt a nagyvilágban? — 23.00: Éji zene. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.60: Verbunkósok és csárdások. — 14.00: Délutáni hangverseny. — 15.00: A Ma­gyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.34: Viski János Két magyar tánc. — 15.40: Új hajtás. Fiatal írók, költők és zeneművészek műsora. — 16.30: Oop­ertzene. —­ 17.10: Beszélő atlasz. Szófia. — 17 30: A Magyar Rádió néni zenekara játszik. — 18.10: A MWAG-gyár története. Győri György írása. — 18.30: Előadóművészünk műsorából — 19.00: A Moszkvai Rá­dió összeállítása. — 19­39- Te vagy a favény . . . Magyar népi alakok a zenében. verses zenés összeállítás. Sok ismeretlen hős neve vált is­mertté dalok és ve-«fik révén. Olya­nok nevét, mint Tyukodi naltás. ’vag v Toldi Mikló«, vagy Csínom Palkó mar régen elfelejtettük volna, ha nem őrizte volna meg emléküket a költészet és a zene. Ezek a vité­zek, némi figurák elevenednek meg ebben a versés, zenés összeállítás­ban. — 20.10: Sporthíradó —­ 20.30: Magyar kamarazene. — 21.00: Szó­rakoztató zene. A Magyar Operett­­zenekar játszik. — 22.00: Színes né­ni muzsika. Szerda: KOSSUTH-RÁDIó. 8.50: Jani J­ó­z­­ef és zenekara játszik. — 9.00: Mi­­ történt a nagyvilágban? —­ 9.05: Szórakoztató zene. — 9.20: A Gyer­­mekrádió műsora. — 10.10: Combalo­­mfivek. — 10.30: Óvodások mű­sora. — 11.00: Csajkovszkij: D-dúr hegedűversenye. — 11.30: A Magyar Rádió énekkarának műsora iskolák számára. — 12.15: Hangos Viság. — 12.45: Szól a muzsika, száll a dal . . Künn­yő zenei élményeiről beszél Gencsy Sári. Petress Zsuzsa, Bródy Tamás, Farkas Ferenc Kossuth-díjas. Rátonyi Róbert és Szabó Miklós. Közreműködik Demeter Hédi és Bán­­ffy György. — 13.20: Fúvószenekari hangverseny. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Népek zenéje. — 15.10: A Moszkvai Rádió összállítása — 15.40: Török Erzsébet Kossuth-díjas Bar­tók­ és Kodály népdalfeldolgozáso­kat énekel. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.40: Kedves hallga­tóink. Levelekre válaszolunk. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.05: Hiú Figyelő. — 18.35: Tánc­zene. — 18.50: Napló. Írta Barabás Tibor Kossuth-díjas. — 19.05: Nép­zene. — 19.30: A virágzó mezőgazda­ság útján. — 19.10: Jó munkáért szép muzsikát! A Magyar Rádió ju­­talomműsora a kongresszusi verseny legjobb dolgozóinak. — 20.30: Köz­vetítés a kongresszusról. — 21.30: Magyar operettekből. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Debreceni város-műsor. PETŐFI-RÁDIÓ: 650. ** ne. — 14.00* A Magyar Rádió kis­együttese játszik. — 14.40: Hang­lemezek. —­ 14.50: Tíz perc tudo­mány. Gyümölcsfák gyógyítása. — 15.00:­­ Operarészletek. — 15.40: Helyszín vizsgálat. Részlet Enczi Endre készülő regényéből. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 16.53: Kó­rushangverseny. — 17.25: A dollár álarc nélkül. Előadás. — 17.40: Kö­szöntünk minden népeket. Zenés iro­dalmi műsor a békéről. — 18.00: Ka­marazene. — 18.30: Filmzene. — 19.00: Hacsaturján műveiből. — 20.30: Zenekari muzsika. — 22.00: Színes magyar muzsika. — 22.00: Előadóművészeink műsorából. Csütörtök: KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: A Gyermek­rádió műsora. — 9.40: Gyermekdalok. — 10.10: A Magyar Rádió népi zene­kara játszik. — 10.30: Kossuth-díja­­sok a mikrofon előtt. — 10.45: Sz­í­nes hangszeres muzsika — 11.10: Kedves szóval, vidám dallal. Nép­művelési híradó. — 11.30: Indulók és táncok fúvószenekarral. — 12.15: Hangos Ujság. — 12.45: Tánczene. — 13.30: Színes csokor. Népkölté­szet — népdal. — 14.25: A rádió gyermekújság műsora a kis iskolá­soknak. — 15.10: Magyar szerzők zongoraműveiből. — 15.30: A por­cellán története. Előadás. — 15.45: Magyar mezők virágai. V. A. Gyer­­mekrádió műsora. — 16.00: Szere­lemre gyullad szivemet. Balassi Bá­lint verseiből összeállította Erdődi János. — 16.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.15: Jó munkáért — szén muzsikát! A Ma­gyar Rádió jutalom­műsora a kon­gresszusi verseny legjobb dolgozói­nak. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Magyar művek. 19.00: Közvetítés az MDP kongresszusáról — 21.30: Zenekari muzsika. —­ 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.30: Én­ zene. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.50: Filmzene. — 14.00: Hangverseny Bartók és Ko­dály műveiből. — 15.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: Részletek Kadosa Huszti kaland c. operájából. — 16.30: Zeneszerzői arc­képek. Glinka életéről és műveiről. — 17.25: Mit tegyünk, hogy egész­séges étkezési és vetőburgonyánk te­rem­jen. Szirmai János a mezőgazda­­sági tudományok kandidátusa elő­adása. — 17.40: Népzene. — 18.00: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.00: Közvetítés az MDP kongresszu­sáról. — 21.30: Népzene. — 22.00: Operettmuzsika. Péntek: KOSSUTH-RÁDIÓ. 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Úttörők folyó­irataiból. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. —­ 10.10: Fények a vizen . . . Dalok és hangszerszólók. — 10.30: Óvodások műsora. — 10 50: A gyer­mekrádió műsora. — 11.10: A Fővá­rosi Néni Zenekar játszik. — 11.30: Egy boldog nap. Shih-Ku kínai író elbeszélései — 12.15: Hangos Ujság. — 12.45:­­ Prágai Ytarőrség zeneka­ra és a Csehszlovák Rádió kisfúvós­­zenekara játszik. — 13.00: Részletek Johann Strauss Cigánybáró c. ope­­rettjéből. — 13.30: Népek dala­. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Char­les Imbert énekel kíséri a Magyar Rádió stúdió-együttese. — 15.10: Da­lok. — 15.34: Dávid: Brácsaverseny. — 16.00: Orosz nyelvlecke az álta­lános iskolák V. osztályának. — 16 20: Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Régi dalok és vírásénekek. — 17.15: A­­Magyar Rádió ajándékműsora a makói Úttörő tsz dolgozóinak. 17.40: Hogyan alakult ki a Föld? Előadás. — 18.00: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 18.20: Jó mun­káért — szép muzsikát. — 19.00: Közvetítés az MDP kongresszusáról. — 21.00: A Magyar Rádió népi zene­kara játszik. — 21.50: Gábor Andor versel. — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara és a Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar játszik. — 23.20: Én­ zene. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.50: Reggeli ze­ne. — 14.00: Szórakoztató zene a néni demokralikus rádiók műsorából. — 14.40: Schubert, a-moll vonósné­gyes. — 15.15: Onerett r észletek. — 16.00: Lakatos Vince és zenekara ját­szik. — 16.30: Szív küldi szívnek. — 17.00: Szerzők a műveikről. — 17.30: Részletek Bródy-Kerekes Palo­taszálló c. operettjéből. — 18.00: Fia­tal művészek hangversenye. — 18.25: Népművészeink műsorából. — 19.00:­­Közvetítés a kongresszusról. — 20.00: Vígan száll dalunk.. —20.10: Sporthíradó. — 20.30: A Magyar Rá­dió népi zenekara játszik. — 21.00: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 21.30: Petress Zsuzsa és Pogány László énekel. — 22.00: Weiner: fisz-mo!1 hegedű,zongora szonáta. — 22.20: Ritkán hallott operarészle­tek. Szombat: KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Német fú­­vószene. — 8.50: Részletek Hacsa­­tirb­án Gaiane c. balettjéből. — 9.10: Hanglemez. — 9.20: Úttörő híradó. — 9.45: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 10.40: Szórakoztató zene. — 11.30: Hogyan készül a pontos idő? — 11.40: Né­pek munkadalai. — 12 15: Hangos Újság. — 12.45: Déli hangverseny. — 13.00: Tíz perc külpolitika. —­ 13.10: Német népdalok. — 13.30: Szórakoz­tató fúvószene. — 14.25: A­ Zenei Újság. — 15.25: Szív küldi szívnek szívesen — 16.00: Írók a mikrofon előtt: Tamási Áron Kossuth-díjas. — 16.20: Operett és filmzene. — 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre vála­szolunk. — 17.15: Az Állami Népi Együttes új műsorából. — 17 30: Szö­vetkezet! híradó. — 18.90: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. —­19.00: Szivárvány, Zenés irodalmi tarka­est. Ez a szivárvány a gyerekekről szól, de nem a gyerekeknek. Minden­ki szívesen gondol vissza gyerekko­rának vidám, vagy szomorú élmé­nyeire. Szívesen írtak gyermekkoruk­ról és a gyerekekről is írók és köl­tők. Az ő írásaikból hallunk ez al­kalommal egy hangulatos műsort. — 20.00: Közvetítés az MDP kongresszu­sáról. — 22.30: Tánc éjfélig. PETŐFI-RÁDIÓ; 6.50: Magyar nép­dalok. — 14.00: Román és szlovák népi muzsika. — 14.44: Mihály And­rás: Gordonkaverseny. — 15.20: Min­denki operája. Muszorgszkij; Borisz Godunov Ismerteti Déványi Róbert. — 16.20: Magyar világjárók. Előadás. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Szülőknek nevelésről. — 17.40: Tánczene. — 18.00: A Moszkvai Rá­dió összeállítása. — 18.30: Énekkari hangverseny. — 19.00: Fúvósindulók, 20.00: Közvetítés az MDP kongresszu­sából. — 22.00: Híres operarészletek. Vasárnap: KOSSUTH-RÁDIó. 6.90-től 8.00-ig; Reggeli zene. — 8.15: Egy falu egy nóta. — 9.00: Hangverseny gyer­m­mekeknek. — 9.30: Vass Istvánné, azt MNDSZ Főtitkára beszél. — 9. 0* Művészlemezek. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Egy kislány szeretn­­cséje. Rádiójáték. — II. 10: Épület szép hazánk. — 12.15: A Magyar Rá­dió ajándékműsora Kisláng község dolgozó parasztságának. Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Sugár-Romhá­­nyi: Hősi ének —­ oratórium. — 14 15: Operettrészletek. — 14.15: Egy hét a külpolitikában. Előadás. — 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: Kilátó. A rádió világirodalmi folyó­irata. — 16.50: Tánczene­ a Német Demokratikus Rádió műsorából. — 17.40: Kincses Kalendárium. — IS.tíh Rádiólexikon. — 19.10: Tánczer­e. — 19.30: A Moszkvai Rádió összeálítá­­sa. — 20.10: A küldetés. Vészi Endre filmkönyvéből írta Szász Péter. Schönherz Zoltán, a magyar mun­kásmozgalom vértanúja, közvetlenül a felszabadulás előtti években haza­tért Magyarországra. Rózsa Ferenc-­ cel együtt megalapította az illegális Szabad Népet. Széles nemzeti össze­fogásra, egységfront létrehozására törekedett a fasizmus ellen. Célját nem tudta megvalósítani mert a Korthy-fasizmus rendőrsége letart­­óztatta és ki­végeztette. Az ő harcai­ból merítettek erőt a kommunisták és emlékét hűen őrzi a munkás­­mozgalom. Neki állít emléket Szász Péter rádiójátéka. — 21.25: A vasár­nap snortja. — 22.10: ,,Mesélő mu­zsika.” Prokofjev Hamupipőke c. balettjét ismerteti Rácz György. — 22.48: Hanglemez. — 23.00: Budapest és a vidék hangversenytermeiből PETŐFI-RÁDIÓ: 8.00: Vidám reg­geli muzsika. — 9.00; Falurádió. —* 9.30; Miska bácsi lemezes­ ódája. — 10.10; Szórakoztató zene. — 11.00; Népek dalai. — 11.30; Színes nép­­muzsika. — 12.30; A világirodalom humora. — 13.00; Offenbach­ művei­ből. — 13.53; Budaskin: Orosz fan­tázia. — 14.00; Művészlemezek. —­ 13.00: Műteremben. Beszélgetés­ Megy­­gyesi Ferenc szobrászművésszel —■ 15.20: Magyar népdalok és táncok. — 16.00: Wagner operáiból. — 16.40: A Rádió Gyermekszínházának műsora. 17.20: A ..Legkedvesebb verseim’* sorozat legjobb számaiból. — 17.40: Zenekari hangverseny. — 18.35: Beet­hoven: Kreutzer-szonáta. — 19.10: Az épülő kommunismus országában. — 19.40: Tánczene. — 20.45: Szóra­koztató muzsika. — 22.30: Zenekari hangverseny. — 22.55: Schumann: Holdas éj. SZABAD FÖLD Feszerjjesztő! Szabó Pál Feteles szerkesztő: Fehér­­l­alva Főmunkatárs: Dancs József Budapest, vill., Ritka­ szilárd­ utca 8. Telefon: 138-821. 143—428. Kiadta: SZABADSÁG Lapkiadóvállalat Kiadóhivatal: Budapest, Vill. Blaha Lujza­ tér 3­ Telefon: •3-13—100 *142-220 Terjeszt! a Posta Központi Birlapirodájé Budapest. V.. József nádor-tér 1—3 Telefon: 180—850. vidéken a helyi hír­lapterjesztéssel foglalkozó postahivatal Szikra l­apnyomda Budapest. VIII., Ritkik Szilárd-H 6. Felelős vezető: Kulcnár Mihály SPORTHÍREK Az elmúlt hét péntekjén válogatott labdarúgóink előkészületi mérkőzést játszottak a holland fővárosban, Am­szterdamban. A baráti sporttalálko­zón a magyarok 4:1-re győzték le a hollandokat. Vasárnap Bukarestben mérkőzött a B­K Dózsa a Bukaresti Dinamó csapatával. A mérkőzést a román csapat megérdemelten nyerte meg 3:1 arányiban. Magyarország teniszcsapata a Da­vis Rima második fordulójában Nyu­­gat-Németország teniszezőivel mérte össze erejét. Az első mérkőzésen As­­bóth és Ádám nagyszerű játékával 2:0-ra vezettünk, a páros versenyben a nyugatnémetek 2:1-re szépítettek az eredményen, s a harmadik napon az egyéni versenyt újra Asbóth és Jancsó nyerte meg. Végeredményben 4:1-re győztük le Nyugat-Német­­ország csapatát. Az angol labdarúgó csapat Belgrádban mérkőzött a jugoszláv válogatottal. A jobb erőben lévő ju­goszláv csapat az utolsó percekben gólt lőtt és ezzel 1:0-ra győzte le az angol válogatottat. A jugoszláv B és angol B-csonsz találkozójára Ljub­ljanában került sor, ahol szintén a jugoszláv együttes győzött 2:1 arány­ban. Kéthónapi heves küzdelem után véget ért Moszkvában a sakkvilág­bajnokság. 24 játszmában a világ két legjobb sakkozója, Botvinnik és Szmiszlov küzdött a világbajnoksá­gért, amelynek végeredménye 12:12 lett, így a nemzetközi sakkszövetség szabályai szerint a jelenlegi világ­­bajnok, Botvinnik újra megnyerte vi­lágbajnoki címét. 2500 fókapu terven felül Jelenleg mintegy 100 kohó és gép­ipari üzem készít olyan közszükség­leti cikket, amelyet a kormánypro­gramul előtt nem gyártott. Az elmúlt napokban ismét több üzem vállalta, hogy rátér a közszükségleti cikkek termelésére. A Kábel- és Sodrony­­kötélgyár például gyermekkocsikat készít fából. Ezeknek a kocsiknak az az érdekessége, hogy ha a fogó­­rudat és a kerekeket lecsavarjuk, a kocsi hintának, sőt télen szánkónak is használható. A Ganz Vagon- és Gépgyár a nyáron 500 iskolástáskát készít hulladékanyagból a kispajtá­soknak. A MÁVAG-gyár dolgozói vállalá­sukkal a mezőgazdaságot segítik. Ed­dig már teljesítették első felajánlá­­sukat: 4000 lókapát gyártottak. Most újabb 2500 lóvontatású kapával akar­ják segíteni a mezőgazdasági ter­melés fellendítését. Kik nyertek könyvet a Kincses Kalendárium rejtvénypályázatain? A felnőttek közöl: Buda Gyuláné, Fonyód, Barta Péter, Tataháza, Beregszászi Kálmán, Debrecen, Kovács István­, Bánréve, Majoros Júlia, Kistelek, Imrei István, Cserkeszöllő, Horváth Gyula, Debrecen, Márton László, Kecskemét. Nagy Piroska, Szécsény, Kókai Erzsébet, Bp., Landler Jenő­ u. 14. Nánási Balázsné, Nagykörű, Ecsédi Mária, Kun­­szentmárton. Kovács Lajos, Madocsa. Alak­­­iborné, Aranyosapáti, Gondos Lászlóné, Tapolca. Horváth István, Karcsa. Szőnyei Gyula, Miskolc.. Havasi Ferenc. Dabas, Tóth 13 István. Bp., Mosonyi­ u. 5. Szép Hona, Hszaroff, Dobos Klára, Kenderes, Jámbor Kálmán Kuncsorba, Kovács Nándor. Aba­­liget, Száraz Mihály, Tiszaújfalu, Fü­zesy Csaba. Bp., Kőbányai­ út 42. Majorosy Jo­lán, Sellye, Tóth Mihály. Kispest, Eötvös­ u. 16. Szabó Endre, Tiszarád. Tüske Aranka, s­egénd. Kovács Gyuláné, Komoldi. Csepregi Bálint, Békéssámson. Gerber Magdolna, Bp., Klotild-u. 18. Rideg János, Besenyő, Gombos Györgyné, Szeged. Berecz Sándor, Bélapátfalva, Csorba László, Túra, Mada­­rász Lajos, Pusztaturpásztó, Adamik Erzsé­bet. Békéscsaba, Kovács Györgyné, Hosszú­­hetény, Sipőcz István. Kapuvár, Bágyoni Gábor. Galgahévíz, Frekás Tibor. Palotás, Hegedűs Lajosné. Orosháza, Walcz Ferenc Bp., XIV., Istvánffy­ u. 29. Várközi Gyuláné. Dunakeszi, Németh Jánosné, Oroszlány, Lövik Zsuzsa, Dombóvár, Hetyei Györgyné. Bp., XXII., Úttörők-u. 1. Csáki Imre.­ Hód­mezővásárhely, Hliva Józsefné, Alsógöd. A kispajtások közül: Oroszi Margit, Akasztó, ifj. Kiss Miklós, Budaörs, Mészá­ros György. Bp., XXL. Erdélyi-u. 20. Froh­­ner Anna. Bp., III., Nagy Mihály-u. 4. Ivitz László, Bp., XII., Mátyás kir.-u. 31, Bíró György, Bp., Bajcsy Zs.-u. 15/d, Fe­­reczy Tibor, Rákospalota, Lenin-u. 11, Ko­vács Edit, Dunaharaszti, Péter Mária, Nagykovácsi, Kovács Éva, Salgótarján, Ka­pitány Irén, Debrecen. Horváth Endre, Kerkaszentmihály, Dombi Ferenc, Mezőőrs, Makk Már­­a, Tác, Hegedüs Anna, Kecske­mét, Czinczár Erzsébet, Pilkonya, Posztás Teréz, Hódmezővásárhely, Kútvölgy-tanya 20, Bene Anna Bátaszék, Meleg József, Túra, Boczka Gizella, Izsák, Gungl József, Zobák* puszta. Németh Katalin, Zalaszentiván, Ko­­vács Katalin, Bp., Halmi­ u. 10, Ferencz József, Mezőtárkány, Bálint Károly, Szob. HIRDETÉSEK Eladó 16—20 lóerős Rába benzinmotor. 5 collos szivattyú. 12 kalapácsos daráló. Szarvas Lajos, Tápiógyörgye, Pokoltanya. Eladó kéthengeres, 6—8 lóerős, vízhűtéses benzinmotor. Mikó Gábor, Mélykút, Nagy­ u. 27. Egy nyolcvanbasszusos tangóharmonika eladó. Cím: Kecskeméti József, Bács-Mada­­ras, Bajcsy Zs.­u. 4 b. Megvételre keresek egy lókarban lévő, használt harmóniumot. Minorits Mária Bácsalmás. Ószőllők. 27. Eladó egy 4 lóerős benzinmotor, 2 és fél collos szivattyúval együtt. Választanra vá­laszolok. Cím: Petrovics Mihály kertész. Boldog. Rákóczi-u. 8. Heves m. Köszórfikő. valódi terméskőből. Beszerez. Pető kilónkint 2,50 forintért. Kollár István, Rezi. 6—7 kilós anyáktól, választási belga óriás és választási ezüstnyulak eladók. Garaczi József, Kecskemét, Szarvas-u. 5. Eladó egy alig használt férfi és női föd­észberendezés, dauergéppel és szárítóbúrá­­val együtt. Vegyesipari ktsz., Jászszent­i András. 14—16 soros, jókarban lévő vetőgépet ke­resek megvételre. Cím: Kéri József, Sár Mentágota, Felsőkörtvényes, Fejér m. Keresünk családtagnak olyan 50—60 év kö­­rüli asszonyt, aki a kisgyermeket szereti és érzi, hogy jó nagymama tudna lenni. Meg­élhetése biztosítva lenne. — Keresem nővé­remet, Pápai Erzsébetet, aki 1924 vagy 1925 körül született Fejér megyében. Anyja neve Pápai Júlia! Címem: Szabó Mihályné I váncsa. Eladó egy nyolcholdas és egy hatholdas szőlő­­épületekkel. Eladó negyvennyolc da­­rabból álló ezüst evőkészlet is. Mázor Pál okleveles gazda, Tázlár. EbédEkredenc eladó. Ifj. Badicz Pál, Mis­kolc, Tass­ u. 15. Vágott hosszú hajat legmagasabb áron vasáról az Állami Fodrászat Parókaüzeme. Budapest, V., Haris-köz, 3. Szigetszentmiklósi lakásépítkezésünkre kő­műves és segédmunkásokat keresünk. Csa­ládfenntartónak napi 6.5 forintos különélési d­íjat fizetünk. Üzemi étkezés, szállás, üdü­lés, saját strandfürdő biztosítva van. A kollektív szerződés szerint munkaruhát adunk. E. M. 25 .3 Építőipari Vállalat, Bu­dapest, XXL. Tanácsház.tér 13. Virág- és konyhakertészeti palánták, mus* Katlik, Canna és évelőkről, részletes árjegy* réket küld: Baranyi kertészet, Cegléd. Rúgónélküli sérvkötő, nagy sérvekre rű* $oval kombinált is, lúdtalpbetét, haskötő kapható. Díjtalan méretvételi ismertető. Pártos László. Budapest, V., Néphadsereg­­utca 3 (volt Fáik Miksa­ u.). Tel.: 310—665. Kovács és bognár szakmában, s ezekkel kapcsolatos adminisztratív munkában jártas művezetőt Siófokra azonnali belépésre kere­sünk. Jelentkezés: Budapest, V., Báthory-u.­­ Állami Kordélyos Vállalat. Elektromos motorok, gépek. Indítók, kapc­­­solók készítése és javítása olcsón, gyors­­an. Simon, Mautherer S.-u. 182., XIII. ker. 750-es oldalkocsis motorkerékpárt vennék, üzemképtelen állapotban is. Faczina Ist­ván, Szentendre, Törökhegy. Csepel motorkerékpár és malép eladó, Gyetvai Kálmán, Mélykút, Rigó­ utca. Eladó 1 drb 4 tagból álló, 36 leveles trak­­tor után való tárcsa és 1 drb 20 m hosszú kendergurtni cséplő feszít. Cím: Hódmező­­vásárhely, Búvár­ u. 9. Balaton mellett 126 öles telken épült szo­­ba-konyhás, teraszos lakás 20 ezerért eladó. Pozsár György Igás. József Attila­ u. 54. Fajtiszta 8 hónapos berksli sertés, 3 koca és 1 kan (darabonként 70 kilós) eladó. Cím: Cz­ira László Mezőmegyer. X. tanya 342, Békés megye. Téglából épült 3 szoba-konyha-kamra és pincéből álló lakás. Istállóval és pajtával együtt eladó. Az épületek ezer öles telken vannak, amely gyümölcsfával van betelepít­ve. Cím: Ripli András Gálosfa. (Kistótváros) Somogy m. Méhviaszt, vagy műlépet sürgősen ven­nék. Ajánlásokat ármegjelöléssel kérek. Mrena András Békésszentandrás. II. kk. 96. 100-as lábhajtásos szövőszék eladó. Cím: Csordás Gáborné Kiskunhalas. Fazekas-tér 1. 500 tojásos asztali üzemképes keltelőgép eladó. Vanyek Alajosné, Sándorfa. Csikó­járás 14. 23 családos, teljesen felszerelt méhes el­adó! Érdeklődni lehet: Boda Pálné Kapos­vár: MÁV pályafenntartási főnökség. Szabad Föld 7

Next