Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-17 / 3. szám

Az olvasó kérdez, a Szabad Föld válaszol ..Disznóöléskor jól elkészítem a kol­bászt, tavasz felé mégis penészes lesz. Mi az oka ennek?" — kérdezi Horváth Lajos Devecserből. Olvasónk valószínű nedves, sötét helyen tartja a kolbászt. Az ilyen hely viszont a legalkalmasabb a pe­nészgombák szaporodására. Ezért pe­nészes a kolbásza. A penészesedést úgy akadályozhatja meg, ha a pe­nészgombák életfeltételeit is elvonja: a kolbászt és egyéb húsféléket leve­gős, száraz, lehetőleg világos helyi­ségben tartsa.• Gagyvendégi dolgozói kifogásolták községük vízellátási nehézségeit, és kérték a Szabad Földet, nézzen utána, miként lehetne javítani vízellátásukon. Kérésünkre az Országos Vízügyi Fő­­igazgatóság a helyszínen vizsgáltatta meg a község vízellátását. A vizsgá­lat eredményét és a tanácsot alább közöljük: „A gagyvendégi ásott ku­tak vizei általában a 222 méter ten­­gerszín feletti magasságban mutatják nyugalmi vízszintjüket. A község te­rületén kutat csak az ott áthaladó patakmeder közelében lehet eredmé­nyesen építeni. A kutat azonban le­hetőleg olyan távolságra építsék, hogy a patak esetleg szennyezett vize át­­szűrődéskor kellőképpen megtisztul­jon."• ..Régóta szerettem volna már Imi Buga doktornak, de nem tudom, hová címezzem levelem, ho­gy biztosan megkapja"* — érdeklődik Kaposvárról egy fiatal leány. Ha Buga doktornak akar írni, leve­lét a Szabad Föld címére (Budapest, VIII., Rökk Szilárd­ utca 6. szám) küldje. A levélre írja rá: Buga doktor részére.­ ..Gazdasági szakiskolát végeztem. A csemetenevelést és a fatelepítést el­méletileg és gyakorlatilag egyaránt ismerem, mert hosszabb időn keresz­tül ilyen munkát végeztem Most újra az erdőtelepítésnél szeretnék munkát kapni. Hová forduljak ügyemben.­” — kérdezi Balázs Béla makói ol­vasónk. írjon folyamodványt a földműve­lésügyi minisztérium erdészeti fő­­igazgatóságához. Címe: Budapest, V., Kossuth Lajos­ tér 11. Kérelméhez csatolja szakképzettségét igazoló ira­tait és részletes önéletrajzát is. Kö­zölte azt is, hogy lehetőleg hol és milyen minőségben szeretne dolgoz­ni. Ügye elbírálása után a miniszté­rium rövidesen értesíti annak ered­ményéről.• „Szerződéses növénytermelésre a szántóterület hány százalékát kel fel­használni?" — kérdezik egyik Jász­apáti olvasónk. Kormányunk rendelkezése szerint ezentúl senkit sem lehet kötelezni szerződéses növények termelésére. Ehelyett jelentősen felemelte a szer­ződéses alapon termelt növények át­vételi árát. Az idén tehát mindenki önkéntesen azt a növényt termeli szerződésesen, amelyik részére a leg­­kifizetőbb és akkora területen, amek­korán jónak látja. I Ifj. Behány János bácsbokodi olva­sónk azt szeretné tudni, most milyen szakmákra van ipari tanuló felvétel és mi a felvételi korhatár. Jelenleg kőműves- és ácsszakmák­ra van felvétel. Ezekre a szakmákra 16 és 18 év közötti fiatalok pályáz­hatnak. A kiképzés egy évig tart, és teljesen díjtalan. Ruhát, lakást és élelmet pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül adnak. A kiképzés után szak­munkás lesz. Mivel a tanítás március elején kezdődik, kérelmét már most adja be a következő címre: MTH Délmagyarországi Igazgatósága, Pécs, Bercsényi­ utca 2. Kérelméhez csa­tolja legutóbbi iskolai igazolványát és a szülői beleegyezést is. * „Tyúkjaim feltűnően lesoványodtak. Az egyiket levágtam és felbontottam. Belében sok pántlikagilisztát és egyéb gilisztát találtam. Mitévő legyek?" — érdeklődik Mikó Józsefné iváncsai ol­vasónk. Tyúkjait minél előbb mutassa meg az állatorvosnak. Ha még nem gyen­gültek le túlságosan, féreghajtószer­­rel megmenthetők. Ha azonban már nagyon gyengék, legcélszerűbb a ko­rai keltezésből új baromfitörzset be­állítani helyettük. Bővült a rádió műsora - alakíttassuk át néprádió készülékünket A rádióhallgatók nagy örömére jelentősen bővült a rádió műsora. Január 11-e, hétfőtől kezdve megszakítás nélkül, egész nap magyarnyelvű adást sugá­roz a Kossuth- és Petőfi-rádió. Az idegennyelvű adásokat a kísérleti adó, vagyis a Szabadság adóállomás közvetíti. Napi hat óra hosszával bővült a Kossuth- és Petőfi-rádió műsorideje. A Kossuth-rádió reggel 4 óra 30 perctől kezdve éjfélig, a Petőfi-rádió reggel 6 órától kezdve 23 óráig megszakítás nélkül közvetít műsort. A közvetítő állo­mások és a vidéki stúdiók — önálló műsorukon kívül — ezután is a Petőfi­­rádió műsorát sugározzák. A Petőfi-rádió január 11-től a 344 méteres középhullámon jelentkezik, s a régi hullámhosszán, a 252,75 méteren a Szabadság­adó sugározza műsorát. Azok, akiknek néprádiójuk van, alakíttassák át készüléküket a Petőfi-rádió új hullámhosszra, bármelyik szaküzletben. Az átalakítási költség mindössze 25—26 forint. RÁDIÓMŰSOR 1954 január 18-tól 24-ig. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.50: Hírek. Időjárásjelentés.­­ — 5.30: A Szabad Nép mai vezércikke. — 6­00: Falu­rádió. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6­43: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek. Időjárás­­jelentés. — 7.30: Naptár, műsoris­mertetés. — 10.00: Hírek. Időjárás jelenté®.­­ 12.00: Hírek Időjárásje­lentés. — 14.00: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 17.00 Hírek. Idő­járásjelentés. — 20.00: Hírek. Idő­járásjelentés. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek. Időjárásje­lentés. — 24.00: Hírek. Időjárásje­­lentés. — 0.10: Műsorzárás. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.30: A kis­iskolái­sok műsora. — 6.40: Torna. — 11.30: Műsorzárás. — 19.40: Sporthiradó. — 23.00: Műsorzárás. HÉTFŐ: Kossuth-rádió. 5.20: Vasárnapi sporteredmények:. Totóhírek — 8.20: Zenekari muzsika. — 9.20: Orosz nyelvlecke. — 9.40: A gyermekrádió műsora.­­ — 10.10: A magyar rádió m­ai zenekara játszik. — 10.30: Óvo­dások műsora. — 11.00: Kamarazene — 11.30: A csehszlovák helyőrség és a lipcsei rádió fúvószenekarának­ hangversenye. — 12.10: Hangleme­zek. — 13.00: Szendfai László és zenekara játszik. — 13 30: Hangle­mezek. — 14.15: Úttörő-híradó­ — 14.40: Heti zenés kalendárium - 15.30: Táncdalok. - 16.00: Ifjúsági fejtörő. - 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 16.40: Vála­szolunk falusi hallgatóink kérdé­seire. — 17.10: Ismeretterjesztő elő­adás — 17.25: A Pitvaros­ Népi Együttes műsora. — 17.40: Buda ha­lá’­i. Arany János elbeszélő költe­ménye. — 18.10: Wagner zenedrámai művészete. — Mihály András elő­adása - 19­00: Móricz Zsigmond el­beszélése. — 19-20: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.15: Tegnaptól — holnapig... Esti krónika. — 21.00: A magyar rádió szimfónikus zene­kara játszik. — 22.10: Tíz perc kül­politika — 22.20: Rácz Béla és ze­nekara játszik. - 22.50: Szovjet sze­­relmes versek. Felolvassa Gáborjáni Kar­a és Horváth­­Ferenc. — 23 00: Lehár és Millecker operettjeiből. Petőfi-rádió: 6 00: Nótaszóval éb­redünk — 6 50: Részletek Duna­jevszkij filmzenéjéből. — 14.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 14.40: Könnyű zene nagyzenekarra — 15.30: Hanglemezek. — 16.00: Le­vél Budapestre. Részletek Pákozdy Ferenc lengyelországi verses úti­­naplójából. — 16-20: A magyar rá­dió népi zenekara játszik. — 16.40: Délutáni hangverseny. — 17.20: Mű­vészek az ifjúsági rádió mikrofonja előtt — 17.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 18 20: Kedves hallga­tóink! Levelekre válaszolunk. — 18.35: Hanglemezek. — 19.10: A moszkvai rádió összeállít­ás­a. — 20.00: Hanglemezek. — 21.00: Is­meretterjesztő előadás. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Operarészletek. KEDD: Kossuth-rádió: 8.20: Hanglemezek — 9.20: A kis­iskolások műsora. — 9 40: Zenélő doboz. — 10.10: Ope­rettrészletek. — 11.00: Hanglemezek. — 11.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 12.15: Déli hangver­seny. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Csajkovszkij: Hattyúk tava c. balett, fi. felvonás. — 14.15: Hang­verseny gyermekeknek. — 14.45 Mátra vidéki népdalok. Va­szy Viktor népdalfeldolgozása. — 15.15: Opera részletek. — 16 00: A gyerm­ekrádió műsora. — 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Nyugtalan évek. Részlet Szabó Pál Kossuth-díjas író regényéből. — 1800: Pártoktatás­ előadás. — 18.20: Hangverseny üdülőknek. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: Leszámolás. — 22-50: Operarészletek. — 23.00: Mi történt a nagyvilágban? — 23-05: Vidám népdalok és csárdá­ik. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 6­00: Ifjúsági kóru­sok ■ énekelnek. — 6.50: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 14.06: Hanglemezek. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15 40: Új hajtás. Fiatal írók, költők, zene­művészek műsora. — 16.30: Részle­tek Sárközi Szelistyei asszonyok c. operet­tjéből. — 17.15: Ismeretterjesz­tő előadás. — 17 30: Ipari Tanulók Központi Együttesének ének- és ze­nekara játszik. - 18 00: Schumann­­dalok. — 18.17: Hanglemez. — 18.30 A moszkvai rádió összeállítása. — 19.00: Tánczene. — 19.15: Egy falu — egy nóta. — 20.00: Tánczene — 21.00: Rádiójátékok. - 22.00: ^ El­lopták a szívemet Nagy Olivér fel­­'jr’gf'-'00. Hanglemezek SZERDA: Kossuth-rádió: 8.20: Hanglemezek. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 9.40: Daltanulás. — 10.10: Hangle­mezek. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 11.30: Á .dám táncdalok. — 12.15: Hanglemezek. — 13.00: Fali Leó operettjeiből. — 14.15: Úttörő híradó — 14.40: Hanglemezek. — 15.40: Könnyű zene, könnyű percek. — 16.00: Vörös hajó. Sós Magda ifjúsági rádiójátéka. — 16.40: Vála­szolunk falusi hallgatóink kérdéseire — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen — 17.45: Kedves hallgatóink. Leve­lekre válaszolunk. — 18.00: Ifjúsági műsor. — 18.30: Hanglemezek — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.15: Is­meretterjesztő előadás. — 20.35: A magyar rádió népi zenekara játszik — 21.00: Lenin emlékére. — Irodalmi műsor. 21.35: Beethoven: Appassiona­­ta-szonáta — 22.10: Tíz perc kül­politika. — 22.20: Tánczene. — 22.50 Három világirodalmi vers. — 23.00: Előadóművészeink műsorából. Közre­működik Takács Paula (ének), Sebő­ György (zongora) és Ramor Ervin (hegedű). Petőfi-rádió: 6.00: Hanglemezek. — 5.50: Reggeli zene — 14.00: A ma­­rtoni rádió kisegyüttese játszik. — 14.30: Szabó: Moldován rapszódia. — M.60: Ismeretterjesztő előadás. — 15 00: Hrenyikov filmzenéjéből.­­’6',5: Tabá nyi Mihály egyO**el» kV szik. — 15 40: ..Tekintet nélkül az olvasóra”. A rádió nyelvművelő adása. — 16.00: Hanglemezek. — 17 (V­­­KTTSZ budapesti titkársí'? férfi k*-a énekel — 17 20: HanMeme*. — 17.25: A dollár álasz nélkül - 17. Ki mit szeret. Irodalmi műsor a hall­­gat­ók kívánságára. — 18.30: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.00 Dvarkovics Mária Kossuth-d­al, ér­demes művész és Svéd Sándor Kos. Mith-díjas, kiváló művész oner® s dalokat énekelnek. — 20.00: Onora, közvetítés. Verdi: Aida. — 22.26: Ú1 magyar rádió népi zenekara játszik CSÜTÖRTÖK: Kossuth-rádió. 8 20: Balettzene. - 9.20: A g­yermekrádió műsora. — 9 40- Gyermekzene. -- 10.10: Hang­lemezek — 10.30: A Közalkalmazot­tak Szakszervezete Somogymegyei Népi Együttesének ének- és zenekar.* látszik. — 10.53: Bástya: Harmonika­­k­eringő. — 11.00: Hanglemezek. — 11.30: A pénzfigyőrzenekar játszik. — 12.15: Déli hangverseny. — 13.00: If­júsági kórusok énekelnek. — 13.30: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik — 14.15: A rádió Gyermek­­újság műsora. — 15.00: A gyermek­­rádió műsora. — 15.15: Szervánszky: Szonáta. — 15.30: Ismeret­terjesztő előadás. — 15.45: Coldmark: Zrínyi — szimfonikus költemény. — 16.00: Sztálin-békedíjas írók: Pablo Neruda. Bevezeti és a verseket fordította Som Ivó György. — 16.30: Hangleme­zek. — 16 40: Válaszolunk falusi hall­ga­tink kérdéseire. —­ 17.10: Részletek Gershwin ,­Porgy és Bess” c. ope­rájából. — 17.33: Reschowsky: Ta veszi szellő. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. —­ 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Mu­zsikáról­­ mindenkinek. Ádám Jenő előadása. — 19.00: Hangos Ujság. — 19 30: Egy falu — egy nóta. — 20.15: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est. 21.00: Hanglemezek. — 21.30: 800 millió... — 22.20: Hangverseny Le­nin emlékére. — 23.20: Dávid: Népi muzsika. — 23.30: Hanglemezek. Petőfi-rádió: 6.00: Hangszeres népi muzsika. — 6.30: Részletek Polgár ,.Blaháné” c. daljátékából. — 14.00: Hanglemezek — 15.00: A magyar rá­dió kisegyüttese látszik. — 15.40: Részletek Lortzing operáiból. —­ 16.12: Ravel, Daphnis és Chloe. — 16.30: A gyermekrádió műsora. — 17.25: A begyűjtési törvény a munkás,paraszt szövetség erősítője, a termelés ser­kentője. — 17.40: Operettrészletek. — 18.30: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.00: Manyevics: A békéért — kantáta. — 19 30: Hanglemez. 20­00: Schubert. ..Téli utazás c c. dalciklus II. része. — 20.23: Galambos. Két vidám trombitás. — 20.30: Repül a szín. Dalok. — 21.10: A megelége­dett ember. Balázs Anna irodalmi rm­­­orija. — 21 40: Tánczene. — 22.00: Szovjet szórakoztató zene PÉNTEK: Kossuth.rádió: 8.20: Hanglemezek — 9.20: Futballista. Rádiójáték. — 10.10: Hanglemez. — 10.30: Óvodások műsora. — 10 50: A gyermekrádió műsora. — 1­1.00: A magyar rádió néni zenekara játszik. — 12 15: Déli hangverseny. — 13.00: Mai operettek 13 30: Egyszerre dobban a szívünk Hanglemezek. — 14.15: Út­törő híradó­ 14 40: Szórakoztató román és lengyel muzsika. — 15.10: Engel Iván Ko­dé ír.műveket zongorázik. — 15.30: Brahms: Kettősverseny. — 16.00: Orosz nyelvlecke. — 16.20: Fiatalok sporthiradója. — 16 40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 17.10:­ Hanglemezek. — 17.40: Pár­ oktatási előadás. — 18.00: Hiúsági műsor. — 18.30: Tánczene. 19.00: Fodor József, Lányi Sarolta és Hajnal Anna költe­ménye! — 19.30: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.15: Tegnaptól — hol­napig . . . Esti krónika. — 21.00: Részletek Muszorgszkij ..Borisz Go­­dunov” c. operájából. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22 20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió. 6­00: Fúvósindulók. - 6.50: Hanglemezek. — 14.00: Részle­tek Kálmán és Zeller operettjeiből. — 14 40: Hanglemez. — 14.50: Fábry Edit és Sik Olga dalokat és kettősö­ket énekel. — 15 15: Magyar filmzene. — 16.00: Szív küldi Sz?vn°k sz voén 16.45: Külpolitikai előadás. - 17.00: Schubert művészete. Szenthegyi Ist­ván előadása. - 17.30: Hull a hó- Konsztantyin Pausztovszkij elbeszé­lése — 17.50: Hanglemez. — 18.10: Szabó Márta zongorázik. — 18­ 35: Ismeretterjesztő előadás. — 18­50: Filmzene gyermekeknek. — 19.10: A moszkvai rádió összeállítása. — 20.00: Este van már. Magyar népi muzsika. — 21.00: Tánczene. —• 22.00: Operarészletek. SZOMBAT: Kossuth-rádió: 8 20 Az állatok farsangja. -- 9.20: Úttörő híradó. — 9.45: A gyermekrádió műsora. ~ 10.10: Marjay Erzsébet énekel, zon­gorán kíséri Gaál Endre. — 10.23: Hanglemez. — 10.40: A pénzügyőr­­zenekar indulókat játszik. — 1100: Szimfonikus táncok. — 11.30: Buda Sándor és zenekara játszik.­­- 1215: DJ lemezeinkből. — 13.30: Hang­lemezek. — 14.15: Új Zenei Újság. — 15.20: Szív, küldi szívnek szíve­sen.­­*■ 15.50: A béke bástyái: Di­­mitrovgrád. A műsort szerkeszti Kolozsvári Grandpierre Emil. — 16.20: Operettkettősök. — 16.40: Ked­ves hallgatóink! Levelekre válaszo­lunk. — 17.10: Rózsavölgyi-emlék­hangverseny. — 17.30:­­ Szövetkezeti Híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. — 1830: Hangos Újság. — 19.00: Szombat esti muzsika. — 20.15: Jót nevettünk decemberben. — 22.20: Tánc éjfélig. Petőfi-rádió: 6­00 Víg nótaszó az ébresztő. — 6.50: Operarészletek. — 14.00: Kóczé Gyula és zenekara ját­szik. — 14 45- Zenekari művek. — 15.20: Mindenki operája. Erkel: Hu­nyadi László. — 16.20: Ismeretter­jesztő előadás. — 16.40: A Honvéd Művészegyüttes énekel. — 17.10: Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Tanul­junk énekszóra oroszul! — 17.40: Tánczene. — 18.00: Felséges nép. André Kédros regényét bemutatja Marthy Barna. — 18.35: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.10: A moszkvai rádió összeállítása. — 20 00: Szép esti muzsika. — 421.00: Baráti népek zenéjéből. — 22.00: Hanglemezek. VASÁRNAP: Kossuth-rádió: 6.00—8.00-ig: Reg­geli zene. — 7.30: Színházak és mo­zik műsora. — 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. Lapszemle. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fej­törő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A gyermekrádió műsora. — 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.45: A magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. — 13.57: Hanglemez. — 14.15: Szovjet együttesek műsora. — 14 45: Egy hét a külpolitikában. — 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.30: Hanglemezek. — 16 00: Népmesék, népdalok.­­— 16.40: Tánc­zene. — 17.40: Kincses Kalendá­rium. — 18.40: Barátom, a minisz­ter. Hárs László, Romhányi József, Fényes Szabolcs rádióoperettje. — 20.40: Tánczene. — 21.30: A vasár­nap sportja. Totóhírek. — 22.10: Régi operettsikerek. — 23.00: Közvetítés Budapest hangversenytermeiből. Petőfi-rádió: 8.00: Vidám hét végét. — 8.30: Unitárius vallásos fél­óra a stúdióból. — 9.00: Falurádió. Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szórakoztató zenekari muzsika. — 11.00: Népek zenéje. — 11.30: Hang­lemezek. — 12 30: A világirodalom humora. ..Tizenkét szék”. Részletek Ilf és Petrov regényéből. — 13.00: Offenbach műveiből. — 14.09: Mű-részlemezek. — 15.00: Tudományos fejtörő. — 15 20: Hanglemezek. — 16.00: Opera ré­szletek. — 16.20: A rádió gyermekszínházának műsora. — 17.20: Így látom én . . . Kitűnők Iskolája — 17.40: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 18.35: Szeszler Tibor oboázik, zon­gorán kíséri Hajdú István. — 18.50: Francia dalok. — 19.10: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.55: Tánc­zene. — 20.40: Minek nevezzelek? Petőfi, a szerelem költője. — 21.10: Vasárnapi tarka muzsika. — 22.25: Zenekari hangverseny. Köszönjük a segítséget Az elmúlt hónapban a katszaperi gép­állomás igazgatója 4 traktort küldött a battonyai határba. Ez a gép a múlt hetekben körülbelül ezer kát. holdon végzett őszi mélyszántást. A szántási díjakat kívánságunk szerint pénzben vagy terményben is kiegyenlíthettük, ami nagyon jó volt, mert a jövő évi termésünket nem kellett megterhel­nünk. Bonyoda Mihály, Hrubá­k Pál és Bozsó Antal felelős gépkezelő fárad­ságot nem ismerve, percnyi kiesés nél­kül tartották üzemben traktorjaikat. Ezért a segítségért gazdatársaim ne­vében hálás köszönetet mondok a párt­nak, kormányunknak és a gépállomás igazgatójának, amiért segítő kezet nyújtott nekem és dolgozó paraszttár­saimnak. Arató Lajos 9 holdas középparaszt, Battonya.★ A Szabad Föld szerkesztősége szere­tettel köszönti a kaszaperi gépállomás dolgozóit s azt kívánja, hogy a terme­lőszövetkezetek mellett az új eszten­dőben is nyújtson minél több hasonló segítséget az egyénileg dolgozó parasz­toknak. Sz­vá­tai­t­taz­ásuk re­Án *______________________5 Az ÚJ GAZDASÁGI ÉV munka­tervét most készítjük. A mezőgaz­daság fejlesztéséről szóló határozat intézkedéseit figyelembe vesszük. Mi főként állatállományunkat kívánjuk fejleszteni. (Balpataki Antal, Mező­túr, Rákóczi tsz.) ÖRÖMMEL. ADOK HÍRT a Sza­bad Földnek arról, hogy ezt a levele­met saját készítésű rádióm zenéje mellett írom. (Sípos András, Nagy­­cserkesz.) TÉLEN IS dolgoznak az egyénileg gazdálkodók. Gulyás Péter 5 holdas paraszt trágyát hord földjére. Szom­szédja a tréfáskedvű Ges János pe­dig fütyörészve tisztogatja gyümölcs­fáit. (Bera József, Kecskemét.) KÖZSÉGÜNK ELSŐ a gyulai já­rásban, mert beadási kötelességünk. ., a legjobban teljesítettük. (Csobán Já­nos, Kétegyháza.) SZABAD FÖLD TÉLI ESTÉN be­széltük meg a nagyjelentőségű, új kormányrendeleteket. A bevezető előadást filmvetítés követte. (Újhelyi János: Mikepércs.) SZABAD TOLD főszerkesztő? Szabó Pál felelős szerkesztő: Feher Lajos. Főmunkatárs: Dancs József Szerkesztőség: Budapest, Vili.. Rökk Szilárd­ utca 8 Telefon: 138—821. 143—428 Kiadta: SZABADSÁG S­ankiak­ővállalat Kiadóhivatal: Budapest, vili.. Blaha Lujza­ tér 3 Telefon: •343—100 *142—220 Terjeszti a Posta Központi Hír­ad­rodáis Budapest V., József nádor­ tér 1—3 Telefon: 180—830, vidéken a helyi hír­apterlesztéssel foglalkozó Postahivata: Szikra Lapnyomda Budapest, VIII.. Rökk Szilárd,a 6. Felelős vezető­ Kulcsár Mihály Miért nincs patkósarok? Bács-Kisskun megyében — és más megyékben is — hónapok óta nem kapnak a gazdák patkósarkot. Ez a tény nemcsak kellemetlen és bosszan­tó — hanem jelentős károkat is okoz népgazdaságunknak. A hideg idő miatt ugyanis a fagyos, jeges úton elcsúsznak a lovak, mert nincs pat­kósarok, amellyel kapaszkodhatnának , s így napirenden vannak a lovak­nál lábtörések, sőt súlyosabb balese­tek is. „Már az elmúlt negyedévben sem szállított egyetlen darabot sem a Salgótarjáni Acélárugyár — pana­szolja Nagy I. László, a bács-kiskun­­megyei Vas- és Műszaki Nagykeres­kedelmi Vállalat vasosztályának ve­zetője. — Anyaghiányra, meg kapaci­tás­gy­ön­geségre hivatkoznak, mi pe­dig fűhöz-fához szaladgálunk patkó­sarokért, annyira keresi most min­denki. A ktsz-ek azonban nem vál­lalják a készítését, mert különleges szerszámok kellenek hozz­á és nagy az önköltsége.’* A Salgótarjáni Acélárugyár való­ban nem tudja kielégíteni az egér ország szükségletét, ezért rövid:­ ezelőtt a Szentgotthárdi Kaszagyár elkezdte a patkósarok-gyártást. De még ez is rendkívül kevésnek bizo­nyult. Ki kellene bővíteni a Salgótar­jáni Acélárugyár és Szentgotthárd Kaszagyár felszerelését — mindjárt több patkósarok lenne, hisz nyers­anyag van elég. Intézkedjenek sür­­gősen a kohó- és gépipari miniszté­­riumban! A minisztérium vezetői ért­­sék meg, hogy nem azért kell a pat­kósarok, mert a lovak korcsolyázni szeretnének, hanem azért, hogy el ne csússzanak a jeges, havas úton, s el ne törjön a lábuk, ami súlyos kárt jelentene a népgazdaságnak. S azt is értsék meg, hogy most kell a patkó­sarok a gazdáknak, nem pedig nyá­ron­­ halmozni a földművesszövet­kezeti raktárban. VÍZSZINTES: 1. A Jó fűtermés elenged­­és­e.ien feltétele. 11. Szarvasfajta. 14. ■Kifogásolja a meglévőséget. 15. Hím a Hat. 16. Fordítón, kenésben?. 17. öt­éves tervünk egyik legnagyobb alko­tása. Multheti képes mellékletünkben láttunk róla képet 18. Azonos mással­hangzók. 19. Előd. 20. Ibrik első része. 21. Két világhírű írónak is a neve. Thomas és Heinrich. 22. Irány. 23. Fo­lyadékszerű része. 25. Csaknem 22 hét. 27. A cél kezdete és vége! 28. Kerget. 29. Kétest 30. Az egész földkerekségen ismeretes. 38. Fordítva ás. 39. Ebédet készít 41. Kiválogató. 42. Folytonosság, hiány. FÜGGŐLEGES:­­1. Ahol csak mód van rá, szerepeljen a termelőszövetkezetek tervében. 2. Nem sűrű. 3. Építésügyi Mi­nisztérium. 4. Behív a közepén! 5. Gya­kori magyar vezetéknév. 6. Betegséget jelez. 7. Idegen női név. 8. Lónak szóló nógatás. 9. EOV 10. ötven és ötvenegy — római számokkal. 11. Kovács Károly. 12. Rajzeszköz. 17. Oktatási „menetrend". 24. Hatéves tanuló. 26. Hidegre hajló időszak este és reggel között 31. Ina volt. 32. Pallos egyik fele! 33. Kerti szerszám. 34. GTIC. 35. A bőr legfelső rétege. 36. Ilona nevének egyik becézett változata. 37. Vég nékül rond­! 40. Visz­­szás íz! 42. Tetejére. Beküldendő a vizsz. 1., 17. és a függ. 1. sz. sorok megfejtése legkésőbb Január 22-ig. Címzés: Szabad Föld, Budapest vill., Rökk Szilárd u. 6. „REJTVÉNY". — A megfejtők között 10 szép könyvet sor­solunk ki. Január 3-i rejtvénypályáza­tunk ered­ménye: Megfejtés: Béke, munka, Jólét, sok jó­szág, bő termés, gazdag aratás, boldog új esztendői Egy egy szép könyvet nyert: Szappa­nos Elvira, Békéscsaba, Cservenka Mária, Csökmő, Idrányi Éva, Paszab, Kecske­méti Teréz, Szőny, Gonda Lajosné, Jász­­ladány. Ifj. Bajzák György. Bodrogolaszi, Boldizsár Éva, Papkeszi, K. Szabó Vilma. Somberek, Rácz Edit. Pér, Megyeri Esz­ter, Mindszent. A nyereményeket postán küldjük eL T­S­Z­­ I 1-0 • 1 ■ 1 * 1 • SzAn­Ani Fér.n 7

Next