Szabad Föld, 1965. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-04 / 27. szám
IrinsJIISSzabad ■ b— • • JOLP XXI. ÉVFOLYAM. 27. SZÁM. Ara 1 Forint 1965. JÚLI15 4. Az MSZMP Központi Bizottságának 1965. június 25-i ülése (3. oldal) HATSZÁZ KILOMÉTER a felvásárlás nyomában Szőke árpatáblákat, telt búzakalászokat ringat a szél. Beérett az őszi árpa, a nap forró tüze acélozza már a búzáikat is. Egy-egy gabonatáblától agronómusok, brigádvezetők, egyszerű szövetkezeti tagok közvetítik a szövetkezeti központokba az izgalmas hírt: holnap kezdődhet az aratás! S a ringó gabonamezőkön megjelentek a fürge kévekötő-aratógépek, a lomhamozgású kombájnok. S ezzel a határ sokféle zajába új hang vegyül: az aratógépek csattogása, a kombájnok zümmögése. Képünk az idei aratás kezdeti pillanatát örökítette meg: Vés Imre törökszentmiklósi kombájnos, a tavalyi országos verseny második helyezettje (1182 tonna gabonát aratott és csepelt öt hét alatt) most újra felült a kombájnernyő alá, s már arat. Megindult hát a harc a napokért, az órákért, mint minden évben. Aratunk (amelynek kezdeti gondjairól lapunk 13. oldalán négyen nyilatkoznak), ha kissé késve is, de hozzákezdtünk a határ legértékesebb kincsének, a gabonának a betakarításához. Péter, Pál napja körül a gazdák a búzamezőkre függesztik figyelő tekintetüket, a háziasszonyok azonban inkább a vásárcsarnokokra. A friss zöldségfélék tavaszi, ízelítő jellegű bemutatkozása után már itt az ideje, hogy számottevőbb mennyiségben is fogyassza az ember,a vitamindús gyümölcsöket, főzelékféléket. Az idén azonban mint mindenütt, ahol mezőgazdasági termékekről esett szó, a vásárcsarnokokban is gyakran kaptak lábra aggasztó hírek. Nem lesz cseresznye, tönkretette az eső a szamócát, az árvíz miatt nincs teherautó a zöldborsószállításhoz, stb. A helyzet alaposabb megismerése érdekében látogatást tettünk négy jellegzetes kertészeti tájunkon. Erről az alábbiakban számolunk be. Mi lesz a cseresznyéskertekkel? Gyöngyös, MÉK kirendeltség, Vigh Mihály kirendeltségvezetőt örömteljes'' elfoglaltságban találjuk. Nagyban „koldszer” éppen, új alkalmazottakat vesz föl. Készen lett a gyöngyösi hűtőház, ezért keltenek az új emberek. Mikor azonban a híres mátraalji cseresznyekultúráról érdeklődünk, tovasuhan a vidámság. Az okot egyetlen adatsor is hűen szemlélteti. Tíz esztendővel ezelőtt 180 vagon cseresznyét továbbított Gyöngyösi Az idén már a terv is csak 23 vagon volt, a valóságos felvásárlás pedig kevéssel, ha meghaladja majd az öt vagont. Kivágták a fákat. Egy részüket még a tulajdonos a tszszervezés előtt, más részüket meg a tsz a nagyüzemi táblák kialakítása során. Az új telepítések meg még nem fordultak termőre. Különben nem a cseresznye, hanem a szőlő itt a fő kultúra, a kettő pedig erősen üti egymást. Hát ezért. Gyöngyöstarjánban újabb rossz hírrel fogad Németh András tsz-elnök. . Igaz, jó most az ár, kétszerese a tíz év előttinek, de kell is, mert különben az aszszonyok hozzá sem nyúlnának a cseresznyéhez. Most azonban egy kis hiba történt: Kétféle cseresznyét terem a határ, Tarjáni feketét, meg Germezdorfit. A fekete cseresznye árát 8,50-ben állapították meg, de két nap múlva váratlanul lecsökkentették 5,50-re. A következmény: az asszonyok átmentek a 12 forintos Germezdorfit termő fák alá. Ha abból kevesebbet lehet is leszedni egy nap alatt, az őket illető fele rész még így is több lesz, mintha az olcsó feketét szednék. Elporladt már a honfi temetőben az a két hajdani mezőgazdasági munkás, aki a 30-as évek elején valahol messze felfigyelt a sokmunkájú, de jól fizető szamócára. Hazavittek néhány palántát, aztán követték őket a szomszédok, majd a környékbeli falvak is. Így született meg az Ipoly menti kultúra, hazánk szamóca, málna és feketeribizli termesztésének egyik fellegvára. Igazi felvirágzását a közelmúlt években, a termelőszövetkezetek kezén érte meg. Jó hírrel fogad most is Fábri Sándor, a balassagyarmati MÉK-kirendeltség vezetője. Az idén eredetileg 46 vagon volt a terv, de már 66 vagonra kötöttek szerződést, és ha az időjárás el nem rontja, 70—80 vagon között lesz a tényleges felvásárlás. A bogyóskultúra biztosítja az egyes tsz-ek jövedelmének 40—50 százalékát és az idén is minden remény megvan arra, hogy ezek a szövetkezetek kioszthatják a 15—20 ezer forintos évi jövedelmeket. A felvásárlás eddig komolyabb zökkenők nélkül halad. A földművesszövetkezeti átvétel most megszűnt, a tsz-ek veszik át és továbbítják a háztáji gazdaságok termését is. ..Szamóca-háború“ ! A Balassagyarmaton kialakult jó érzésünket visszük tovább Drégelypalánkra. Éppen csak körültekintünk, megállapítjuk, hogy jómódról árulkodnak itt a közös és a háztáji porták egyaránt — ám a következő pillanatban már nyakig merülünk a „szamóca-háborúba.” Dúl a harc a tsz és a külsők között, hosszú sorban jönnek az autók, hogy országos és megyei vezetők igazságot tehessenek. Mi történt? A szamóca azon kevés agrárkultúrák közé tartozik, amit a felvásárló jól megfizet. Tizennyolc és öt forint között váltakozik most is az ár,minőségtől és az export irányától, a csomagolástól függően. A tsz-ek tehát arra törekednek, hogy minél többet termeljenek nagyüzemi táblákon, nagyüzemi feltételek mellett. Felajánlották a tagoknak: vállaljanak feles szamócát a közösből, hagyják abba a termelést a kiskertekben. Ez a törekvés általában sikerült is. Igen ám, de a jó üzlet vonzza a háztáji gazdaságokat, sőt a nem tsz-tag földtulajdonosokat is. Tanító, vasutas, mindenki szamócát ültet a kertben. Ez nem volna baj. Ám tavaly a szomszéd faluban a következő eset történt: közösben volt a szamóca terület 95 százaléka, háztájiban és egyénieknél az 5 százaléka. Amikor befejezték a felvásárlást, kiderült, hogy a közösbe került a bevétel 67 százaléka, háztájiba a 33 százaléka. A magyarázat csak egy lehet, a közösben termett gyümölcs is „átvándorolt” az egyénibe. Ezt megelőzendő a tsz-ek határozatot hoztak, hogy a tagok és mindazok, akik valami módon kapcsolatban állnak a tsz-szel, feles részesedés ellenében adják át a saját termést is, ugyanúgy, mint a közösből vállaltat. Ellenben a saját ültetvények után a közöstől kétszer annyi üres földet kapnak. Sokan azonban ezt nem vették tudomásul és megindult a feljelentgetés. A kavarodást látva a tsz-vezetők is megmakacsolták magukat és kijelentették: a „maszek” ttermést nem veszik át, csináljon vele mindenki, amit akar. Népgazdasági oldalról tekintve, persze ez már tűrhetetlen álláspont. Nagykőrös a régi Hosszú órák vitája után megszületett a határozat: a közgyűlés határozata kötelező mindazokra, akik tsz-tagok és a ttsz-től kapnak földet. Ezek esetében tehát jogosan ragaszkodik a közös ahhoz, hogy feles elszámolásra és földjuttatás ellenében adják át a termést. Aki nincs kapcsolatban a tsz-szel, annak a földjét felbecsülik, megállapítják, hogy mennyit teremhet és annyit szabadpiaci áron át is vesznek. Többet nem, tehát így megszűnik a „manipulálás” lehetősége. Nem fordulhat elő, hogy 200 négyszögölön annyi „teremjen”, mint másutt egy holdon. Reméljük, ez az egyezség megszünteti az átmeneti zavart, továbbra is mehet a szamóca a kialakult, bizony elég magas árakon exportra meg a háziaszszonyok szatyrába. Az elemisták is tudják Magyarországon, hogy Nagykőrös a zöldségtermesztés hazája. S. Hegedűs László, a városi tanács mezőgazdasági elnökhelyettese megnyugtat bennünket, hogy ez a helyzet ma is fennáll. Igaz, kicsit háttérbeszorul az uborka, előrenyomul a paradicsom, de matiároliPa-jából 15 százalék a kertészet aránya a nagykőrösi határban. A régi kisüzemi kultúrát, szakértelmet és lelkesedést merész jövedelemelosztási módszerekkel sikeriüt átmentem. Más kérdés, hogy az igazi nagyüzemi kultúra kialakításához sokkal több beruházás, biztosabb és az üzemi kiadásokat jobban fedező árak, valamint határozottabb távlati koncepció kellene. Az idén átvételi nehézségek miatt takarmányozásra kellett felhasználni a salátatermésnek kb. egynyolcadát, dehát ilyen esetek még jobb szervezés mellett is előfordulhatnának. A borsó szedése 600 holdról teljes erővel folyik. Valami előrehaladás az "átvételben is van. Tavaly a konzervgyár még csak két fajtát termeltetett. Ezek érése óhatatlanul egybeesett, ami hallatlan munkatorlódást okozott. Ma már sikerült kiharcolnia három fajtát, de az érés időszakát eszményien széthúzni csak 4—5 fajtával lehetne. A konzervgyár azonban ennek ellenáll. A beszélgetést néhány kilométerrel odébb, Kecskeméten, a konzervgyárbanfolytatjuk. Kovács István főosztályvezetőtől megkérdezzük, mit szól a nagykőrösi borsóvitához? Napi 28 vagon konzerv — Nagykőrösön önálló konzervgyárműködik, én nem vagyok hivatott, hogy a vitájukba beleszóljak. Mi egyébként öt borsófajtát termeltetünk, de csak ■azért, mert hatodik alkalmas fajta jelenleg még nincs. — Egyébként? "— Nyakig vagyunk a borsó- és cseresznyeszezonban. Két és fél ezer emberrel dolgozunk, naponként 28 vagon konzervet állítunk elő. Hosszú előkészítő munkával bár, de sikerült elérni, hogy a tsz-ek és mi „egy nyelven beszélünk”. Minősítési vitánk még nem volt, olyan tsz is egyetlen akadt, ahol meghagytuk takarmányozásra a borsót, mert elöregedett. Kötbérigényünket itt sem érvényesítjük, mert a baj oka az árvíz volt. Az átvevőhelyekről az árvízi gondok ellenére mindeddig zavartalanul szállíthattuk be az árut. Ha nem is ilyen olajozottan, de tőlük telhetően zavartalanul szállítanak a tsz-ek is az átvevőhelyekre. Itázia ordsztó felvétele