Szabad Föld, 1966. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-02 / 1. szám

2 Szakmai olvasmányairól vall 259 tsz-elnök, agronómus, tanácsi vezető Nagyon tanulságos az az elemzés, amely a mezőgazdasá­gi termelést irányító szakembe­rek szakkönyv igényeit, szak­mai tájékozottságát deríti fel. Somogy és Pest megyében a szakemberek részére rendezett téli tanfolyamok keretében 259 személyről készült felmérés. A megkérdezettek foglalkozási megoszlása, munkahelyi beosz­tása rendkívül szerteágazó: 64 agronómus, 54 tsz-elnök, 47 ta­nácsi és állami gazdasági ve­zető, 27 brigádvezető, mérnök, műszaki vezető, gazdasági funkcionárius, állattenyésztő, kertész, erdész, tudományos munkatárs, stb. Ez a sok­szí­nű összetétel és a minta nagy­sága bizonyos általánosításra, becslésre ad módot. Saját könyvtárak Az egyik legérdekesebb és a közhiedelemtől eltérő ered­mény: a szakemberek mintegy 62 százaléka 40 éven aluli, 60 év feletti mindössze 4 volt. A mezőgazdasági termelést irá­nyító dolgozók tehát nem tük­rözik a falu elöregedésének ké­pét, hanem éppen ellenkezőleg, a friss erő, az aktivitás megsze­mélyesítői. Az idegen nyelvis­meret tekintetében nem kielé­gítő a helyzet. A 259 szakember közül csak 66 rendelkezik nyelvismerettel, tehát a meg­kérdezettek 1/4-e, így az ide­gen nyelvű szakirodalmat, a legfrissebb nemzetközi irodal­mat csak a kisebb rész tanul­mányozhatja közvetlenül. A 259 szakember túlnyomó része könyvet, folyóiratot egyaránt olvas, csupán 5 jelentette ki, hogy idejéből nem futja az ol­vasásra. Saját könyvtárral 225 személy rendelkezik. Figyelem­re méltó, a könyvtárak nagy­ságrendje, az állományok átlag kötetszáma. Míg a tsz mező­­gazdasági szakemberek általá­ban 100, a tanácsi apparátusban dolgozók 195 kötetnyi könyv­tárról adnak számot, addig az állami gazdaságokban legjobb az arány, ahol 1 dolgozóra 246 saját könyv jut. Több korszerű művet! A munkahelyi szakkönyvtá­rukat a legtöbben nem tartják kielégítőnek. Kevés bennük a szakirodalom, sok az elavult mű. Általános panasz, hogy a könyvek túl általánosak, a fel­merülő sajátos kérdésekre több­nyire nem adnak választ. Jó né­hány helyen rendezetlen az anyag, nem folyamatos az ál­lománybeszerzés. Mindemellett a munkahelyi könyvtárakat a szakemberek fele gyakran hasz­nálja. A tanácsi közművelődési könyvtárak mezőgazdasági állo­mányának fejlesztését, válasz­tékának bővítését is feltétlenül szükségesnek tartják. Arra a kérdésre, hogy miként tudták munkájukban kézzelfoghatóan hasznosítani a közművelődési könyvtárak szolgáltatásait, 42- en pontosan megjelölték az érintett témakört. Bármennyire is unalmasnak tűnik a statisz­tikai felsorolás, ebben az eset­ben érdemes a válaszokat egy­szerű táblázatba foglalni. Többet a problémákról A témakörök felsorolása bi­zonyítja, hogy a korszerű me­zőgazdaság kialakításának, az új termelési módszerek alkal­mazásának egyik alapvető fel­tétele a szakirodalom tanulmá­nyozása, hasznosítása. A meg­kérdezettek fele ismeri az Or­szágos Mezőgazdasági Könyv­tár és Dokumentációs Központ szolgáltatásait, amelyek sokuk munkájához nyújtanak segítsé­get. A szakemberek, a mezőgazda­­sági szakirodalmi ellátás és propaganda érdekében számos észrevételt tettek. Érdemes ezekre felfigyelni. Sokan bírál­ták a mezőgazdasági könyvki­adást, mivel szerintük a köny­vek túlságosan elméleti jelle­gűek, az eszményi tiszta állapo­tok leírásával foglalkoznak, és legtöbbször nem vesznek tudo­mást a gyakorlatban felmerülő váratlan és bonyolult nehézsé­gekről. Az igények főleg a ta­lajművelés, műtrágyázás, nö­vénytermesztés, állattenyésztés, gépesítés, valamint az üzem­­szervezés kérdéseire irányul­nak. Főleg az állami gazdasá­gok vezetői kifogásolták, hogy a kísérletek s az új módszerek propagandája nagyon gyenge, így nem sokat tudnak belőle felhasználni. Sokan javasolják, hogy a téli tanfolyamokon és az ismeret­­terjesztő előadásokon az elő­adók fokozottabban hivatkoz­zanak az odavágó szakiroda­­lomra. Erőteljesebben szüksé­ges fejleszteni a munkahelyi szak-, illetőleg kézikönyvtára­kat, amelyek közvetlen és gyors tájékoztatást nyújtanak a napi problémák megoldásához. Az üzemi gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottságok kísérjék figyelemmel és támo­gassák a könyvtárak működé­sét A helyzetkép gondot, ered­ményt egyaránt tükröz. Verseghi György Vegyszeres gyomirtás 5 Új növényfajták bevezetése 5 Műtrágyázás 3 Gépesítés 2 Tanulás, oktatás 14 Állattenyésztés 9 Üzemszervezés 4 esetben. Késői ajándék írta: Cséry Dezső A hatalmas luxusautó megállt a puha hóban. Utasa kiszállt, körülnézett a falu főterén, amelyen azelőtt alacsony rozoga házak sora­koztak. A mostani új házakra nem ismert rá. — Egy óra múlva éjfél — nézte meg az óráját az ele­gáns idegen. Egy kicsit már késő van, de nem baj — gon­dolta — ilyenkor sokáig fent vannak az emberek. Aztán megindult az egyik utcán a házak felé... A legközelebbi ház ablaka alá osont. Meghajolt és csíny­tevő gyermek módjára be­kukucskált a sárga redőny repedésén, ahonnét élesen su­hant ki a fény. Aztán tovább­ment ... a második... a har­madik, a tizedik, a huszadik ház ablaka alá. Ment és ku­kucskált, szíve izgatottan és hevesen belevert az utca csendjébe. A megszokott lámpalázat érezte, csak valahogy erőseb­ben, s boldogabban, mint máskor. Kukucskált, ahol le­hetett. Ahová be lehetett lát­ni. Ahol az udvarra hullt a fény, ahová az utcáról nem lehetett belátni, oda bekopo­gott. Halkan köszönt, gyorsan körülnézett a szobában, elné­zést kért s megkérdezte, hogy hívják azt a falut, mert ő valahogyan eltévedett ezen az éjszakán. Nézte a szobák meleg örö­mét, amely sugárzott a kivi­lágított ablakon át. Sokáig kémlelte a szíveknek e csipo­gó boldogságát, ritmusát, hal­lani vélte a harmonikus élet szép zenéjét. Hosszú, finom ujjaival le is játszotta, lezon­­gorázta elegáns, mélyszürke bundáján a megduzzadt örö­möknek ezt a nagy szimfó­niáját. Mintegy másfél órája járta a falut. Lassan belefáradt. Majd arra gondolt, hogy tu­lajdonképpen nem másfél órája, hanem harmincöt esz­tendeje járja már. Harmincöt esztendővel ezelőtt indult el ebből a Vas megyei kis falu­ból a világba. Azóta mindig járja ennek a falunak ut­cáit ... sugaras nappalait és mélysötét éjszakáit. De csak most tudott ideérni. A csen­des éjszakában felrémlik előt­te az az idő. Nagyon kicsike ember volt akkor, mint kis­gyermek elindult az égigtörő rezgőnyárfák alatt messzefutó nyílegyenes úton ... szegé­nyen ... egy kis fehér vá­szontarisznyával a vállán és egy jelentéktelen ajánlólevél­lel, amelyben öreg tanítójá­nak hite, reménysége iz­zatt ... Elindult... s közben magasabbra nőtt, mint azok a selymes levelű nyárfák, amelyek alatt akkor parányi pontként veszett bele a mesz­­szeségbe. S most harmincöt év után hazatért oda, ahol a legszegé­nyebb gyermek volt... csak egy pillanatra. Ma viszont világhírű mű­vész, s hazajött, szíve hazahúzta, hogy megkeresse az olyan szegény gyerekeket, mint egykor ő volt, hogy megajándékozhassa őket azokkal, amire ő annyira vá­gyott ... A tanácsháza előtt állott. Ezt azért tudta, mert az utcai villanylámpa fénye ráesett a felírásra. Fény hullott ki az egyik ablakból, mert a re­dőnyt nem eresztették le. Belépett. Egy ember ült az íróasztal­nál, ősz, mint ő. Annyi idős, mint ő. A tanácselnök. Ceru­zát tartott kezében ... egy gépírásos papírlapot nézett és mosolygott. Minden arra val­lott, hogy éppen csak beku­kucskált az irodába. — Jó estét! — köszönt az idegen és elmondta, szegény gyerekek után kutat, akik nem kaptak semmi ajándékot az ünnep örömére. — Szegény gyerek ma is van, de olyan alig akad, aki ne kapott volna valamilyen ajándékot! Az idegen behányja sze­mét, hogy visszamenjen a messzi múltba. Két rongyos kölyköt lát ácsorogni a sötét­ben, a nagy-nagy cserepes ház ablaka alatt. Az egyik a falnak dőlve markolja össze két kezét... a másik belép és néz... néz. Aztán cserél­nek ... a másik lép és néz... A könnyekig nézi ki mind­kettő szemét. Egy fát látnak odabent... csodafát... alatta két kis lakkos csizmát, két falovat, amelynek sörénye is van és rajtuk hintázni is le­het. És szívük majdnem meg­reped ... nekik csak egy ron­gyos csizmájuk van, ki és be­szaladgál benne a víz és a hólé ... Más semmijük. —­ Az egyik én voltam !— kiált fel és lép előre egyet. — A másik meg én! — ug­rik eléje a másik, hogy át­ölelje ... Nyitja a kocsi ajtaját. Tud­ja már, nem jött hiába, tudja kit, kiket illet az aján­dék ... a fa, a csizma és a hintaló. Egymás között szétosztják. Tudják, hogy mindez csak haszontalan ostobaság. De csillog, ragyog szemük. Amit megtagadott tőlük a szűkmar­kú élet abban a régi világ­ban, ami nélkül nem lehet az emberi élet egész, a gyermek­kor örömét most kapták meg. A tanácselnök lakásán et­ték a kocsonyát, a porzsolt füle-farkát a disznónak, az opálszínű remegőt. Piros bort ittak rá. Közben nézték a céltalan kis csizmát és a sö­­rényes falovat, amelyen hin­tózni is lehet. - SzabadFg£o . 1966. JANUÁR 2. MIRŐL VAN SZÓ! (Folytatás az 1. oldalról.) mezőgazdasági termelésibe, például gépek, egész munka­folyamatok gépesítése, vegy­szerek, növényvédőszerek, fel­dolgozó apparátusok formá­jában. Nagyapáink idejében az aratáshoz kasza kellett, ka­szakő és laci­ madzag ... Ma? A mezőgazdaság beruházási szükséglete — keleten, nyuga­ton egyaránt — egy egész sor iparágat megelőz! Más Bízó­val: egy forint termelési ér­ték létrehozására a modern mezőgazdaságban nagyobb tők­ebefektetésre van szükség, mint például a könnyűipar legtöbb ágában. Erről van tehát szó! Nagyon egyszerűen és köz­érthetően kifejezve: a párt és a kormány legutóbbi intézke­dései nagyon komoly és je­lentős lépések abba az irány­ba, hogy a dolgokat a fejük tetejéről végre a talpukra ál­lítsuk, ahogyan azt a józan ész és a dolgozó nép érdeke várja és kívánja! Az elkövet­kező időszakban jelentős lépé­seket teszünk abba az irány­ba, hogy ebben az országban minden dolognak az ára ter­mészetes összhangban legyen az értékével, vagyis azzal, hogy mennyi és milyen mi­nőségű munka testesül meg benne. Lehetetlen észre nem­­ venni, hogy a párt és a kor­mány egy egész sor elavult dogmát és értelmetlenséget lép át, illetve dob sutba ezek­kel az intézkedésekkel, és —­ ha szabad így mondani — megfelelő megbecsülésben ré­szesíti az értéktörvényt, ezt a sokat emlegetett, de milliószor megsértett közgazdasági fo­galmat. Természetesen az sem ti­tok, hogy ezek a gondok és problémák nem speciálisan magyar ügyek. A legtöbb szo­cialista országban hasonló­képpen felmerülnek, sőt ma­gá­ban a Szovjetunióban is. Nagyon butásiak, szemellen­zősnek — vagy Lenin szavai­val „kémhazudozónak” (vagy­is kommunista hazudozónak) •— kell lenni valakinek ahhoz, hogy ne lássa: sok vonatko­zásban a szovjet mezőgazda­ság is hasonló gondokkal küzd. Brezsnyev elvtáns már­ciusi beszámolója semmi két­séget nem hagy effelől. Ám azt is látjuk, hogy az SZKP és a szovjet kormány bölcs és kedvező intézkedések soroza­tával szinte hétről hétre töri az utat a mezőgazdasági ter­melés felvirágoztatása irányá­ba! Ezt azonban úgy teszi, hogy közben kíméletlenül és könyörtelenül szembe néz a valósággal. A témánál marad­va, a Komszom­olszkaja Prav­da című lap ezt így fogalmaz­ta meg: „A bürokratikus el­lenőrzés és az önkényes pa­rancsolgatás koncentrált ki­fejezése volt annak a nézet­nek, hogy a paraszt másod­­rangú ember­ értelmében és szocialista mivoltában nem lehet bízni, s még nem érett meg arra, hogy vele való kap­csolatainkat gazdasági alapra építsük.” Én a szerény tollammal csak azt kívánom, legyen erőnk és bátorságunk — a mi viszonyainknak megfelelő­en —­ ilyen szellemben ki­munkálni a jövő útját! S úgy hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy az új intézke­dések erősen megközelítik ezt a szellemet ! Csodákat, persze, máról holnapra ne várjunk. A fel­­vásárlási árak emelése most még csak kis mértékben nö­veli közvetlenül, a parasztság életszínvonalát, de — s ezt felelősségteljesen jelenthetjük ki — egy új gazdasági év le­forgása után már igen komoly lehet az életszínvonal emel­kedése. Lehet — ha most pa­rasztságunk a kormány A- jára kimondja a B-t, és az al­kalommal és a maga terüle­tén mindenki a legjobb ké­pességei szerint támogatja az új intézkedéseket! Ki a rábí­zott kukoricaföldön, ki a 100- as tehénistállóban, ki egy szövetkezet élén, egy faluban­ vagy egy egész járásban! Ha a saját területén mindenki csak egy kicsivel dolgozik jobban, mint tegnap,­­ hol­nap ennek az egész ország a hasznát látja! Nagyon sok múlik, persze, az intézkedések végrehajtásán is. Az ember­i gyarlóság, a bürokrácia, a butaság, a dog­matikus szűkkeblűség, a fele­lőtlenség, a közömbösség, a szélhámosság, a közönséges gazemberség sok-sok ürömöt keverhet az örömbe. Ahogy Lenin elvtárs írta: egy kanál kátránnyal egy hordó mézet meg rátét rontani... látnunk kell, hogy nálunk még nagyon sok az ilyen „kátrányozó em­beri”. De mindezeken túl, még sok más nehézséget is le kell küzdenünk, sok olyan aka­dályt, amelyet a mostani ked­vező intézkedések sem old­hatnak meg egy szusszantásra­­— ám ezek boncolgatása már külön cikket igényel... Addig is: boldog új eszten­dőt kívánunk minden kedves olvasónknak, az egész pa­rasztságnak, és Dózsa György szavaival üzenjük: „Fel ma­gyarok, egy jobb reménység­re!” eni királyi útinót

Next