Szabad Föld, 1968. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-07 / 1. szám
2 Ügyeskedők írta: Nádasdi Péter Nyári történet Hol térdelve, hol hétrét hajolva szedte az asszony a paprikát, mert rideg a göröncsös föld, és idős a test, a görnyedéshez. De a kényelmetlenség gyorsabb mozgásra is ösztönözte. Szeme, keze tudta a dolgát, csak erőt, gyorsaságot kellett adni hozzá. Egy pillantással felmérte hány letörhető paprika van az előtte lévő bokron, s a kéz már roppantotta is. Aztán nyitott jobb markában, még egyszer végigsimította a sötétzöld lombokat, hogy felfedezze a levelek között rejtőzködő sima, kemény paprikákat. Érinteni is jó ezeket, különösen, ha éhes az ember, s mellégondolja a kenyérszalonnát. Legtöbbször így utólag találta a legszebbeket. Most is lelt egy akkorát, mint a csontos ökle. Mikor leszakította, egy pillanatig elnézte. Tétovázott, hogy a vödörbe, a többi isceé dobja-e vagy a köténye zsebébe tegye. A köténye mellett döntött. De tele volt már a zsebe. Erre kiszedte mindegyiket, négy volt benne. Négy szép paprika. Egy pillanatig nézte őket, s a leghitványabbnak látszót dobta a vödörbe. — Azelőtt, ha megtelt a kötényzseb, a kaskába a kenyeres ruha alá kerültek a paprikák. Mire végeztünk a szedéssel, tele lett a kaska ... — És? — Alkalomadtán eladódott a piacon — mondta a kertész, aki — miközben átvágtunk a paprikaföldön — ugyancsak észrevette a jelenetet. — Míg gyenge volt a szövetkezet, a „ki mit őriz, abból él” elv érvényesült... — Az ilyen szokások és begyökerezettségek idős korban, szinte elfedik az ember alaptermészetét. Mi módon érték el, hogy a néni csak a zsebében cserélgeti még szebbre a szép paprikákat? — kérdeztem a kertésztől. — Kezdetben dűlőrazziákkal (így nevezte el valaki). Mikor már a földeket átszelő gyalogösvényen haladt este hazafelé a női brigád, egyszer csak előkerültek az ellenőrző bizottsági tagok, és a brigádvezetők, és belenéztek a kaskákba. Később pedig — ahogy megjavult a tsz — nem volt már ilyen primitív módszerre szükség — beszélte a kertész. A füstölőben középkorú, csizmás, bekecses ember fadarabbal egy kicsit szétpiszkálta a tüzet, s mikor a vékony lángok nyaldosni kezdték a rudakra aggatott disznóhúst, a mellette lévő zsákba markolt, s terítgette a tűzre a fűrészport. Vastagon szórta, s mikor a lángok ellankadtak, sűrű, jóillatú füst kígyózta körül a kolbászt, a húst, a szalonnát. — Hány disznót ölt maga? — a kíváncsiság csalt ide. A ház előtt, a vaskerítésen át megláttam az istálló végéhez ragasztott félereszes épületben a vékony, füstrétegen jól átpirosló, és a melegben finoman, messzehatolóan illatozó kolbászt. Legalább nyolcvan szál volt a rudakon. És egy féltucat, kerekre nyesett sonka, oldalas húsok, orra, feje. — Kettőt. Nagyok voltak. — Szalonnát is füstölt? — Négy negyedre vágott tábla szalonna lógott a rudakról. — Csak azt, amit eladok. A pestiek jobban szeretik a szalonnát füstölve. — Felhordja a csarnokba? *— Helybe jönnek ezért. Elárulta, hogy egy vásárcsarnoki eladóval van évek óta üzleti kapcsolatban. Három-négy disznaját is elmérette ezzel az emberrel, telenként. — Igaz, most nem tudom, hogy lesz. Mert állítólag lebukott. — Hogyhogy? — Tsz-áradót vezetett, és talán — itt egy kicsit elhallgatott — sikított valamit. Aztán irigykedtek rá, jól keresett. Az én disznóimat is a saját hasznára adta el. Egy elnök módszerei Éppen telefonált, mikor az irodába léptem. Itt is egy csarnoki elárusítóval volt baj. Gondatlanul bánt az áruval, és a maga külön kis hasznára üzletelt. Majdnem negyvenezer forint kárt okozott a szövetkezetnek. — Mi a véleménye, mennyiben lesz hatásos az efféle ügyeskedők ellen az új mechanizmus rendje? — kérdeztem a középkorú férfitől, mikor letette a kagylót. — Csak azt tudom elmondani, amit én gondolok róla. Bárdi Lajosnak hívják az elnököt. Hatvanháromban került egy Pest környéki tsz-be, miután gépállomásokon, állami gazdaságokban végigjárta a vezetés és a nagyüzemi gazdálkodás iskoláit. — Mi a gazdálkodás tökéletesítésével egy időben finomítottuk a vagyonvédelem módszereit is. Legfontosabb itt a megelőzés. És az, hogy az egyes ember megtalálja számítását a közösségben. Ami pedig a nagyon nehezen ellenőrizhető elárusító részleget illeti: megszüntettük standjainkon a bruttó forgalom utáni részesedést. Ezzel érdekeltté tettük az eladókat. Ha tavaly is így csináltuk volna, most nem sírnánk a negyvenezer forintért. Az idei évtől közvetlenül az elnöknek alárendelve, működik a tsz-ben egy számszaki és gazdálkodási dolgokban egyaránt jártas belső ellenőr, aki időben figyelmezteti a vezetést a nem szeretett dolgokra. — A rendes ember szereti a fegyelmet, mert tudja, hogy ahol a fegyelem erős, ott rend van. Ahol rend van, ott érvényesül az igazság. És nem lehet gyökere semmiféle felelőtlenségnek — mondta Bárdi Lajos. Így igaz ez: az emberben ott van a jó és a rossz. Olyan körülményeket kell teremteni — és az új mechanizmus ezt szolgálja —, hogy a jó legyen a mindenkori cselekvés mozgatója. Szabadföld ----------------------------------------------------------ms. január 7. Jó ötlet előnyben TERMELŐSZÖVETKEZET sürgősen keres melléküzemági szakértőt. — Vállalkozókedv, munkaerő van. Válaszokat „Jó ötlet előnyben N. 105S’* jelig, kiadóba. (Apróhirdetés a Magyar Nemzetben.) Színhely a mérnök-kisiparos budai műhelye. Roskadozó épület, de szép, nagy terem. Három alkalmazott ügyes, igényes, szép gyermek játékokat szerel össze. — Tehát mérnök úr, ön az iparengedélyét és a konstrukcióit ajánlja fel? — Igen, ha meg tudunk egyezni. — Miért merül fel önben ez a gondolat? — A műhelyemet két hét múlva lebontják. Talán adnak másikat, azonban belefáradtam, hogy tizenhárom kisiparossal kooperáljak, és így tizenhárom veszélyt vállaljak! — De hiszen önnek ebből haszna van, nem? — Persze, hogy van. Azonban látom, hogy ez a „középmezőny” maszek alapon nem megy sokáig. Az én konstrukcióim gyártásához 10—15 ember kell. A tsz ezt könnyen biztosítja. Engem megfizetnek, és nyugodtabban élek, így gondoltam. — Valószínű, hogy igaza van. De a tsz 200 kilométerre gazdálkodik innen. Nem baj? — Nem hát! Béreljenek,vagy építsenek Pest közelében egy műhelyt. Én mindent elintézek, nem kell feltárniok... — Igen, mi oda adjuk a bélyegzőt, de ha Ön beleütközik a törvénybe, mi is börtönbe kerülünk! — Sajnálom uram, de bizalom nélkül ez nem megy. — És ha odahaza a tsz-ben rendelkezésére bocsátannánk átalakítva egy üres istállót? — Tárgytalan uram. Vidékre nem megyek! (Egy tsz vezetőségi ülésén vita kerekedett az üzemi tevékenység kiszélesítésének lehetőségeiről. A városról jött főkönyvelő ütötte a vasat, hogy aki most nem vág bele valamibe, az élhetetlen. A parasztember elnök idegenkedett még a gondolattól is. Vápái hirdetést adtak fel a Magyar Nemzetben, hogy alaposabban megismerjék a „piacot”. E sorok írója engedélyt kapott, hogy a beérkező válaszokat átnézze, a Budapestre érkezett elnököt tárgyalásaira elkísérje.) Budapest, városszéli kertes ház. Hátsó, kicsi szoba. Aszszony, két gyerek nézi, amint a jelentkező egyszerű vészonhuzatot terít elénk. — Ez az, elvtársak. Igénytelen darab. Kell hozzá huszonöt asszony varrógéppel is mehet. Anyagot küldök. Évi forgalom 3—4 millió, tiszta haszon kétháromszázezer forint. Garantálom. — Nem értjük elvtárs. Ha ez ilyen egyszerű munka, miért nem csinálják meg itt Pesten? — Mert aszerint, hogy a mi üzemünk melyik típust gyártja, hetenkint más méretű huzatokat kell varrni. Gyár nem vállalja, ktsz-nek is könyörögni kell, önöknél pedig pang a munkaerő, még hálásak is lesznek ... — Hálásak? — Mit gondoltak, szerelemből hozom az anyagot és a rendelést? Ki akarok törni ebből a sufniból, ahhoz pedig pénz kell! — Mennyi? — Attól függ. Ha a gyárban maradok, havi négyezertől már tárgyalhatunk. Ha állományba vesznek, a duplája, mert reprezentációs költségeim lesznek__ (A hirdetésre több mint félszáz válasz érkezett. Túlnyomórészt budapestiek és nagyobbrészt diplomások jelentkeztek. A seregnyi ember között azonban csupán egy, volt vállalati igazgató akadt, aki a nyugdíjasoknak járó havi 500 forintért kínálta fel ötleteit, összeköttetéseit. A többiek mind abból indultak ki, hogy az átlagosnál jobb üzleteket ajánlanak, de ennek ellenében az átlagosnál többet akarnak keresni.) Kiadóhivatal. — „Jó ötlet” jeligére? Tessék, ma tíz válasz érkezett. — Bocsánat uram, reggel óta lesem, hogy ki jön a válaszokért. Tekintse meg a „Fortuna” elnevezésű építési sablon műszaki leírását. — Kérem, én csak szívességből ... — Ne engedjék el a szerencsét. A Fortuna építési sablonnal bérházak építésénél a költségek 40 százaléka megtakarítható! Egy kétszoba összkomfortos ... — Na de bátyám, a tsz nem épít bérházakat! — ... lakás tizenkét nap alatt elkészül. A sablon húsz évig használható! _ A kisasszony maga már megint itt van? Megmondtam, hogy a hirdetőket itt nem lehet zaklatni. Azt akarja, rendőrt hívjak? (Akadt még olyan is, aki „titkos guanotelep” kiaknázására tett javaslatot, vagy zenés autószerviz alapítását indítványozta. A nevek között felismertem egyet, amely nem is oly rég bírósági tárgyalásokról szóló újságcikkekben szerepelt. Az ajánlatok nagy többsége azonban reális, jó ötlet volt, leginkább hiánycikkek gyártását javasolta. Nincs okom kételkedni, a jelentkezők többségének megbízhatóságában sem.) Elegáns vízivárosi lakás. Kávé, konyak. Jelentkező: Tehát elnök elvtárs, kell egy mikrobusz, amit a terveim szerint átalakítunk, mozgókonyhává. Kell hús, ital és az országos vásárok jegyzéke. Megyünk faluról falura. Az öt főnyi személyzetről én gondoskodom. Elnök: Élő disznóban számolva, mennyi hús kellene? Jelentkező: Pillanat. Az anynyi, mint... Heti öt sertés ... Én a színhúst veszem át, és bolti áron számolom el. A zsírszalonnát meg a kocsonyának valót kimérhetik odahaza. Elnök: Hű, de örülnének az asszonyok! Az évi 250 hízó meg kitelne a többletből. Jelentkező: Kell azután minden leállásra cirka húsz liter pálinka, és egy hektó bor. Van szőlejük? Elnök: Nincs, de be lehetne vonni az üzletbe egy homoki gazdaságot. Jelentkező: Kérem, nekem mindegy, hány partnerem van. Itt a számítás, tessék átnézni, a húsz százalék körüli bruttó hasznot garantálom. Elnök: Hallja, ez tetszik nekem. Adja ide azt a papírost. Tanulságos kirándulás volt ez az apróhirdetések világában. Felcsillanó lehetőségek és leselkedő veszélyek. Segíteniakarás és haszonlesés. Népgazdasági igények és munkát kereső kezek. A tsz üzemi tevékenység kiszélesítésének ügye még elég kiforratlan dolog, bár rendelkezések szabályozzák. Nyilvánvaló, hogy jobb úton jár, aki saját terményeinek előfeldolgozását vállalja, vagy közvetlenül a falunak nyújtott szolgáltatások terén keres új elfoglaltságot. A megvizsgált apróhirdetések azt is bizonyítják, hogy sokan csak pénzszerzésnek tekintik a tsz-ek önállósodási lehetőségét. Mások tényleg segíteni akarnak. Mindenesetre nem árt a kellő megfontoltság, sőt, az óvatosság sem. Földeáki Béla Hegedűs Imre, a sárrétudvari Béke Tsz tagja otthonában a család tagjai bizalommal beszélgetnek a nemsokára összeülő zárszámadó közgyűlésről. Előtérben Hegedűs Imréné (Berendi Ferenc felvétele.)