Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
1969. JÚLIUS 2.– SZABAD FÖLD Beszélgetés közben mindig meg szoktam kérdezni az embereket, hogy minek örültek legjobban mostanában. Ilyenkor majd mindenki felcsillanó szemmel válaszol. S hogy milyen széles skálája van az örömnek? Íme néhány válasz a sok közül: Egy esős délután beszélgettünk Zimányban Zalavári Zoltánnéval. Életéről faggattam, a családjáról beszélt. A gyerekeiről, férjéről és hetvennégy éves édesapjáról, aki még mindig , szenvedélyes állattenyésztő. A „papa” a környék neves állattenyésztői közé tartozik. Végig a gangon tucatnyi oklevél bizonyítja ezt. Amíg az okleveleket nézegettem, az asszony mesélt: — Az én édesapám nem tudna meglenni tenyészállatok nélkül. Órákon át dolgozik körülöttük, azután meg újabb órákon át figyeli őket. Még azt is számon tartja, hogy melyik hogyan emelgeti a lábát. Be-bejön hozzám a konyhába, és rám szól: Gyere csak, lányom! Ilyenkor ki kell vele menni az istállóba, s Ürömök meg kell nézni a jószágot. Apám öröme teljesen átragad az emberre. Így volt vele boldogult édesanyám is ... Ez a mindennapi öröm.De én mostanában másnak is örülök. Mind a három gyerekemnek egyforma ruhát csináltattam. Igaz, hogy hétezer forintba került, de megérte. Amikor fölvették és egymás mellé álltak, úgy repesett a szívem, hogy azt nem is tudom elmondani ... — Én a gyerekeimnek, a két lányom boldogságának örülök legjobban — kezdi a vallomását Takács Gyula erdészeti brigádvezető. — Egyszerre ment férjhez mind a kettő. Egy napon volt az esküvőjük. Tudja, milyen érzés ez egy apának? És hogy milyen véletlenek vannak?! Mit szól hozzá: mind a két rém asztalos. Ennél jobban már csak akkor fogok majd örülni, ha sikerül a gyerekek terve. Mert saját otthont akarnak maguknak építeni. Én biztos vagyok benne, hogy az is meglesz. Mert amit nagyon akar az ember, az mindig teljesül... — Hogy én Tűinek örülök? Pavlekovics Mária tótújfalui tanítónő meglepődve kérdez vissza. — Mit is tudnék erre mondani? Ebben a pillanatban még Iliasics Jancsi feleletének. Ez az elsős kisfiút még a negyedikeseken is túltesz. De még sok mindent felsorolhatnék. Mert én valahogy mindennek tudok örülni, ami szép és jó. — Örülök, mert az én gyerekeim csak hírből ismerik a tbc-t és a trachomát. Annak is, hogy tisztasági versenyt nyert a falum. Hogy csinosodnak a porták, szépülnek a házak. Hogy kevés ilyen falu van, mint a miénk. Képzelje el, minden házat átépítettek, vagy tataroztak. Özvegy Erdélyi Lászlóné házát most fejezték be. Ez volt az utolsó, amit át kellett építeni. Roszszul mondtam, nem kellett. Önszántukból tették, hogy szép legyen az otthonuk. Higgye el, én is örültem, Erdélyiné örömének ... mrnmpaipinp Félszázados perirat Előkerült a Tanácsköztársasággal kapcsolatos Kövendiféle szekszárdi tömegper ítéletének fök oldalas irata. Jelentkezett ugyanis a per egyik szenvedő alanya, a jelenleg Zalaegerszegen élő, 72 éves Pogány István, akit annak idején börtönnel sújtott a királyi törvényszék, — s a csaknem 50 éven át megőrzött eredeti dokumentumot most átadta a Tolna megyei Pártbizottságnak. Az 1920. április 16-tól május 20-ig — több mint egy hónapig — tartó politikai per főtárgyalásán 110 vádlottat ítéltek el különböző időtartamú — két hónaptól életfogytiglan terjedő fegyházbüntetésre, mert közreműködtek a tanácshatalom fegyveres védelmében. A per fővádlottja, az életfogytiglani fegyházra ítélt Kövendi Sándor vöröskatona később a fogolycsere folytán a Szovjetunióba került és 1944-ben a német fasiszták elleni harcban hősi halált halt. A böhönyei malom előtt találkoztam Pistivel. Középső csoportos az óvodában, és szemmel láthatóan élvezi a jó időt. Még egy igazi maszkmester se tudná igazibban maszatosra festeni. Ülünk az árokpart zöldjében, és beszélgetünk. Pisti az édesapját várja. Elmondja, hogy Pesten dolgozik az apja, házakat épít. — Olyan nagyokat, hogy még a bácsi se látott akkorát. — És fölmutat a kis kezével a magasba. — Ekkorát! — és a szemében olyan derű ragyog, hogy el kell hinnem: Pisti édesapja építi a legnagyobb, a legszebb házakat ... Németh Sándor 4 Hatodosok írta: Szentkirályi János „Senki báróéknál hatodos tengeri, a jó Isten jó, és mégis megengedi.” (Sinka István.) Hogy mi volt az a hatodos tengeri — arra már csak az idősebb nemzedékek emlékeznek, de az ország valamennyi táján még azok sem, csak főként az Alföld olyan megyéiben, ahol hajdanában divat volt a tengerit a termés hatodjáért munkálni. Vagyis, ez a harmados nyomorúságnak pontosan a dupláját jelentette... Ám a „hatodos” szót — ebben az értelmében — ma már hiába keressük a lexikonokban, értelmező szótárban... Egyszerűen nyoma sincs... Mint ahogy a Magyar Hatodosok Társaságának sincs halvány nyoma sem; sehol — sem a történelemkönyvekben, sem az irodalomtörténetben. Pedig volt ilyen társaság —, én aztán igazán tanúsíthatom, hiszen egész negyedéves (!) fennállása alatt én voltam az ügyvezető titkára... Ilyen magas rangot azóta sem értem el. A megalapítás gondolatát — több éves tervezgetés után — Sinka István kezdeményezte 1942 kora tavaszán, talán úgy február vége táján. Annyiféle szedett-vedett társaság virágzott ebben az országban, s az írók és költők is több tucatnyi különféle címkéjű társaságba, egyesületbe tömörültek. De hát a vezérkolompsirok mindegyikben az urak voltak, no persze, ki mások is lettek volna — az úri Magyarországon . • Mögöttük az arisztokrácia, a főpapok, az egyházak, a minden rendű és rangú úri rétegek ... Hányszor dünyösyögött Sínka, jó Békés megyei, hosszú í hangzóival: — Oszt már éppen annak a milliós rétegnek ne legyik irodalmi társasága, amelyik ezt az egész bandát eltartja, a falusi, mezei szegínységnek, — illetve azoknak, akik tollúkkal, vésőjükkel vagy ecsetjükkel a falusi szegénység igazáért és felemelkedéséért küzdenek. így született meg a gondolat, amelyet rövidesen tett követett: nyolcan-tízen, valamennyien „válogatott szegénylegények”, Sinka István „vezetésével’ megalapítottuk a Magyar Hatodosok Társaságát. Az alakuló összejövetelt a Szentkirályi utca egyik kisvendéglőjében, Tóth bácsi kocsmájának hátsó szobájában tartottuk. Legelőször is elhatároztuk, hogy székhelyünk ez a kocsma lesz, és minden csütörtökön este 7 órakor összejövünk. Ezen az első ülésen — természetesen — Sinka István „elnökölt”, s megnyitóbeszéd helyett ízes, rekedtes, de kellemes hangján felolvasta az erre az alkalomra írt „Hatodosok” című versét. (Múlt heti számunkban közöltük.) — Na, Pista — jegyezte meg valaki kuncogva, ha jól emlékszem, Balázs Árpád — ha mi ezzel a programmal az ország tetejére jutunk, akkor belőled esztergomi hercegprímás lesz! Mert álmodoztunk , ragyogó, fényes jövőt szántunk a Társaságnak: országos elismerést és visszhangot, tapsoló közönséggel ünnepi esteket a Városi Színházban, vagy a Vigadóban. És ilyen még nem volt: Magyar Hatodosok Társasága ... Ha egyelőre nem is a nagy közönség, mi nyolcan-tízen megtapsoltuk Sinka versét... Utána egyhangúlag elnöknek választottuk, majd az én megdicsőülésem következett, a jelenlevők ugyancsak egyhangúlag titkárnak, pontosan: ügyvezető titkárnak jelöltek. (Akkoriban fürgébb legény voltam, mint ma...) Azon nyomban elkezdtem a funkcióm gyakorlását: jegyzőkönyvet vezettem a Társaság megalakulásáról. .. Bélyegzőnk nem volt, de az „elnök úr” kilátásba helyezte, hogy azt is csináltatunk — majd összeadjuk rá a pénzt... Mert ugye, egy tekintélyes Társaság abban a világban sem létezhetett bélyegző nélkül... Nehezen tudnám már elsorolni, hogy az alakuláson kik voltak jelen ... A már említett Balázs Árpád, aztán Kádár Lajos bácsi, Barsi Dénes, Fáy Dezső, a kiváló grafikus, Karay Gyula szintén; Boda Gábor, a szobrász, aztán jó néhány magamfajta ifjú lázadó, merész álmú íróköltő- és újságíró-fiókák, lobogó szemű, cingár legénykék — szegényebbek voltunk a templom egerénél —, csak a lelkesedésünk és a fantáziánk volt határtalan ... Hát bizony, nem sokat végeztünk ezen az estén — legföljebb tíz liternyi kiskőrösi kadart megittunk — Tóth bácsi jóvoltából. .. Tóth bácsi, a vendéglős volt a mi nagylelkű mecénásunk... Nemcsak a különszobát biztosította a csütörtök estékre, hanem azt is felajánlotta, hogy ingyen kapunk vacsorát (jó konyhája is volt), és csak az elfogyasztott italért kell fizetnünk... (Vagy fordítva? — jaj, már nem emlékszem.) Én tudom: szegényke úgy vélte, hogy társaságunk növeli majd a vendéglő tekintélyét, esetleg a hírét is... Megéri hát neki ... Zajos társaság ivott a söntésben, Tóth bácsi a pult mögött mérte a fröccsöket. Ilyenkor a jobb keze mutatóujját a szájára tette és megszólalt, szinte átszellemülten kérte a vendégeket: — Uraim, egy kicsikét csöndesebben — fejével a belső terem felé biccentett —, odabent a hatodosok üléseznek... Sinka elnök úr is itt van ... Jámbor Tóth bácsi — ő komoly valaminek tekintette a mi társaságunkat... Talán egyedül az országban... A vendégek összenéztek: mi aői meszet evett az öreg? Miket beszél... Hatodosok... elnök úr... Ha kopott aktatáskámmal — amelyben az „iratokat” cipeltem — megjelentem a sűrítésben, Tóth gazda kitárt karokkal köszöntött: — Jó estét, titkár úr! Az elnök úr és az író urak már bent vannak! És ha déltájt a Szentkirályi utca környékén jártam, ilyenkor is be-beugrottam a törzshelyünkre — hát hogyne, hiszen a „vezérkar” tagjainak azért egy-egy ingyenebéd is kijárt... Nagy szó volt ez abban az időben! Én azt hiszem, Tóth bácsi számításai nem nagyon váltak be.... Nemcsak azért, mert meglehetősen sokba kerültünk neki, hanem azért is, mert — legalábbis én úgy vettem észre — néhány hét alatt szemmel láthatóan csökkent a törzsvendégek száma... Ugyan miféle hely lehet az, ahova ilyen időkben holmi „hatodosok” járnak... Sinka volt mindig az első ... Ott ült az asztalfőn, fázósan, görbülten, megviselt, sötétszürke lódenkabátjával a hátán... Amíg egyedül volt, rendszerint verset írt. Szinte minden alkalommal „meglepetéssel” várt bennünket... Egyszer is, huncut szemekkel mosolyog... a szegénységéről írt egy szép és tréfás hangvételű verset... „Irgalmatlan kerek világ, szegénységemért te felelsz.. Bizony, helyetted te víg domb, nem felelhet Móricz Zsigmondr..” De a legszebb az volt, amelyet ugyancsak egy „hatodos” este írt: „A vádló hangja” (ez a verse, tudomásom szerint nem jelent meg sehol). ..Tallótlan seregnek tallózó ezrei, tudjuk, mért hányódtak.. Amerikába ki. Mert kinn, Vizesfáson Nádasdy grófnőnek pusztáján kell a hely száz kövér göbének. Feketeéren meg a nagy fehér kastély mindig több könnyet és kisebb kenyeret mér. Ahol a Korhányoly, kinn, a vize mellett Gyanté is rúgást ad ölelések helyett. De a hóviharba disznót makkoltatni Kondás Ferkét küldik szívére bút rakni. Kenyértelen ünnep, pendelytelen gyerek — s ezer éve fogy a vereckei sereg. Ezért vádol értük bűnében is tisztán, mielőtt lehull a sírba Sinka István” Mi újság a Biztosítónál? Az elmúlt hetekben, szinte nap nap után, megdöbbentő közlekedési balesetek híre rázta meg a közvéleményt. Az év első hónapjaiban a népszavatossági és a Casco-biztosítás alapján kifizetett összeg a múlt év hasonló időszakához képest több mint egyharmadával emelkedett. Csupán Budapesten tavaly május végéig 14,5, az idén pedig már 23 millió forintot fizetett ki a biztosító a károsultaknak. A közutakon növeli a balesetveszélyt, ha kisebb karambolok után felületesen javított kocsival folytatják útjukat az autósok. Ez különösen nyaranta fordul gyakran elő. A fokozottabb közlekedési biztonság érdekében az Állami Biztosító tárgyalásokat folytatott a Balaton környéki gépjárműjavító műhelyekkel, amelynek eredményeként a biztosító, ügyfelei elsőbbséget élveznek az egyébként telített üzemekben. Az ÁB a Balaton környékén négy helyen gépjárműkárfelvételi irodát létesített, a déli ponton Siófokon és Fonyódon, az északi parton üdülök Keszthelyen, az ÁB fiókjában, illetőleg Veszprémben a megyei igazgatóságon jelenthetik be a gépjárműkáraikat. A kárszakértők itt szemlélik meg az autókat és megadják a legközelebbi javítóműhely címét, ahol a kisebb sérüléseket még az üdülés alatt helyrehozzák. Az Állami Biztosító minden biztosított gépjármű által okozott kárt megtérít. A sérültek, hátramaradottak anyagi gondjait tehát megoldja a kötelező gépjárműszavatossági biztosítás. A személyi sérülések, a halálesetek azonban sürgetően figyelmeztetnek: a törvény szigorával, a nevelés, a felvilágosítás minden eszközével meg kell akadályozni, hogy a fejlődő közlekedés ne jelentsen egyre fenyegetőbb veszélyt, s ne szedjen járványnál is több áldozatot. —ts—• Áruház a Hortobágyon A fortobággyal szomszédos Tiszafüreden avatta fel Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a környék legnagyobb szövetkezeti áruházát. A kilencmillió forintos árukészlettel megnyitott négyszintes áruház a „Tisza” nevet kapta, mivel a község ellátásán kívül a Tisza 2. vízlépcső leendő idegenforgalmát is szolgálja majd. Pereg a „varjúköröm” A kiskunsági rozsföldeken megkezdték az értékes gyógyszer-alapanyag betakarítását, az anyarozsmag gyűjtését. Az előző évinél kisebb területen, összesen 700 holdon kezdték meg a betakarítást. Az állami és termelőszövetkezeti gazdaságokban a talponálló gabonából különleges, mozgó anyarozs-cséplők pergetik a „varjúkörmöket”. A kisebb parcellákon pedig kézzel gyűjtik össze a fekete szemeket. A szeszélyes időjárás ellenére bőséges az anyarozsképződés. Így mintegy kétvagonnyit kap belőle a hazai gyógyszeripar és a külkereskedelem.