Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-29 / 5. szám
1983. JANUÁR 29. Kis népfrontkörzet nagy munkája Pécsett az újmecsekaljai lakótelepen sétálgattam éppen, amikor hirtelen felcsendül a csodálatosan szép népzene. Furulya, bőgő, hegedű hangja szárnyalt gyönyörű harmóniába ötvöződve. Megyek a hang irányába. A mozgalmi ház előtti téren fiatal férfi és nő a karélyba gyűlt óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek népi játékokat tanít be, amit azok néhány perc múlva meg is tanulnak. Közben gyülekeznek a felnőttek is, most jöttek az üzemekből, a bőrgyárból, kesztyűgyárból, az ércbányából, hivatalokból s ámuló arcuk láttán meggyőződhettem: őket legalább annyira meglepi a dolog, mint engem. — Hol lehet beiratkozni doktor néni? — kérdezi egy szőke fiatalasszony a mellette álló fehérköpenyes, negyven év körüli, szép arcú, szemüveges nőt. — A népfrontkörzetben — válaszol kedves mosollyal a doktornőnek nevezett asszony. Érdemes közelebbről is szemügyre venni ezt az újmecsekaljai négyes népfrontkörzetet, mert azért az nem mindennapi dolog, hogy valaki a néptánctanítását az utcára viszi. Sikerült találkoznom " Nagy Sándornéval, az elnökkel. — Nem véletlenül rendeztük mi azt az utcai bemutatói nevet az ötvenhét éves, kellemes megjelenésű, a Hajdúságból származó asszony, ki egész életében a népművelés szolgálatában állt. Sokáig volt a megyei TIT társadalomtudomány szaktitkára, majd tizenöt éven át vezette a megyei tanács oktatási központját, s mivel azon — sajnos, ma már ritka — típusú emberek közé tartozik, akik mindig többet akartak nyújtani az átlagnál, tíz esztendeje jelentkezett társadalmi munkára a lakótelepi népfrontkörzetbe, rövidesen ő lett az elnök. — Törtük a fejünket, hogyan tudnánk ezt a nagy létszámú, mintegy húszezer lakost magába foglaló kicsit sivár lakótelepet otthonosabbá tenni. Tudni kell, hogy itt nagyon sok az idős és a fiatal. Nem kis gondot okozott a fiatalság bevonása. Arra gondoltunk, Kodályévforduló van, s erről nemcsak beszélni, hanem tenni kell A gyermektáncmozgalom nagyon jó módszernek ígérkezett, mert nemcsak a gyermekeket taníthatjuk meg a népdalokra és a néptánc elemeire, hanem a szülőket is. Sikerült két szakmáját jól értő néptáncost találni, Molnár Jánost és Gábor Klárát. Amikor a gyermekek már egy kicsit tudtak énekelni és táncolni, elhatároztuk ezt az utcai rendezvényt, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét mozgalmunkra. S érdemes volt, mert mintegy százhúszan iratkoztak be, s elkezdődött a tanulás. A gyerekek a tánc mellett minden órán egy-egy kis rigmust is megtanultak. S mialatt a kicsikkel a táncpedagógusok foglalkoztak a szülők egyegy 20-30 perces előadást hallgattak meg a szomszéd teremben az ízlésről, hogyan lehet ugyanabból a pénzből értékes, vagy kevésbé értékes holmikkal körülvenni magunkat, szó volt a táplálkozásról s általában az egészséges életvitelről. Sok kitűnő segítőtársa van Nagy Sándornénak, közöttük is első helyen említi dr. Körösztös Valériát, a körzeti orvost, ki sok szép rendezvénynek volt kezdeményezője és lebonyolítója. Például itt van évek óta az „idős emberek tavaszi és őszi sétája”, amikor is az orvosnő irányításával 75—90 év közötti emberek különbusszal kirándulnak a Tettyére, a Pintér kertbe, a tv-toronyhoz, sőt Sikondára s a Barcs melletti Borókás szép zöldjébe. A séták alkalmával több bottal járó egyedülálló, vagy idős házastárs szerzett jó barátot, ismerőst magának. S itt van a kocogómozgalom. Nyolc évvel ezelőtt kezdődött, a körzet tíz pontjáról indultak a csoportok. Ma márnincs szükség a közös kocogásra, mindenki akkor mozog, amikor akar, s amikor arra ideje van. Tény, hogy ma már természetes látvány errefelé az esténként, vagy napközben tréningruhában kocogó két-három tagú csoport. Ugyanekkor kezdték az asszonytornát is. Azóta is tart, s hetenként egy alkalommal egy órára mintegy száztíz asszony, vagy lány tornázik együtt igen kellemes baráti légkörben. Mindenki tegezi egymást, az orvosnő, a munkásasszony, a tisztviselő, a gyesen lévő kismama, s ott tornázik velük Nagy Sándorné is, kifogástalan alakja talán a legjobb reklám. Nagy gondot fordítanak a honismereti szakkörre, ezen belül is Pécs város nagyjainak megismertetésére. Sokan nem tudták például, hogy dr. Doktor Sándor a helybéli szülészet — akkor bábaképző intézet — első professzora volt. A népfrontkörzet vezetői Budapestről megszerezték Doktor Sándor hozzátartozóinak lakcímét. Egyetlen élő lánya a hétből, idős kora ellenére is lejött Pécsre, s felejthetetlen hangulatú emlékezést tartottak filmekkel illusztrálva. A helytörténeti múzeum osztályvezetőjének beszámolójából megismerkedhettek a meghívott szocialista brigádok a Tanácsköztársaság időszakának pécsi eseményeiről, s ebben Doktor Sándor szerepéről. Van még egy nagyon érdekes dolog honismereti munkájukban, ez az úgynevezett „rendhagyó történelmi óra”. Egyebek között egy ilyen órát felhasználtak arra, hogy bemutassák Tar Imrét, kiről bár utcát is neveztek el s egy helybéli szakmunkásképző intézet felvette nevét, a helybeliek keveset tudtak. (Tarr Imre a Spanyolországban harcoló nemzetközi brigád harcosaként 1937-ben elesett.) Füzes János filmjének, a volt harcostársnak és Tarr Kati néni emlékezésének jóvoltából a hallgatóság képet kaphatott a kiváló emberről. Ha valaki egyszer elhatározza, tanulmányt ír egy népfrontkörzet munkájáról, őszintén ajánlhatom Nagy Sándorné igencsak részletes naplóját. Rapai Piroska Dr. Körösztös Valéria körzeti orvos Népi játékok a gyermektáncházban, a dr. Hal József úti általános iskola tornatermében (Laufer László felvételei) Nagy Sándorné, az Újmecsekalja IV. népfrontbizottság elnöke Zárszámadás a háztájiban Csörgőóra nélkül ébred, pontosan fél ötkor. Hat éve már, hogy a derekegyházi Aranykalász TsZ-ből nyugdíjba ment. Azelőtt még korábban kelt télen-nyáron, mivelhogy állattenyésztőként dolgozott a gazdaságban. Kis Mátyás túl van a hetvenen, de fiatal maradt testben, lélekben és töretlen kedélyű. Pedig hát sokat dolgozott világ életében. Valamikor cselédeskedett, később hét hold földdel újgazda lett, és évtized múltával alapító tagja az Aranykalásznak. Siókat ázöttfázott, izzadt a tűző napon, míg első nyugdíjasként a postásnak aláírást adott. Csakhogy azóta sem pihen. „Nyugdíjkiegészítő gazdaságot” hozott létre Matyi bácsi, ahogyan ő a háztájit nevezi. Pirosbarna fedelű tanyája udvarában melléképületek sorakoznak: alsó lakás, ólak meg istálló, birkákkal, disznókkal, tehenekkel, tyúkokkal és kacsákkal. Matyi bácsinak minden napja olyan, mint a nyomtatott menetrend. Ébredés után kávét főz és ágyhoz viszi feleségének, Magdi néninek. A megállapodásuk ugyan másként szólna, de Matyi bácsi önkényesen megszegi. Negyvenöt éve házasok és úgy gondolja, ennél még jóval többet is megérdemelne az aszszony. Gondos feleség, jóbanrosszban mindig vele volt. Csak kávézás után engedi felkelni, amikor ő az istállóba siet. Jászlót tisztít, takarmányt rak bele, és „megvakarja” a teheneket. Fénylik a szőre mindkét magyar tarkának, és tej feszíti a lógó tőgyeket. Alig végez itt, máris továbbsiet a dinóólakhoz. Aklot, vályút söpör és ajtót nyit Magdi néninek, ő kezében vödrökkel lépdel, ennivalót hoz az éhes röfögőknek. Moslékot, kukoricadarát, vagy mikor mi van soron. A tyúkok, kacsák etetése Magdi néni dolga. Addig mást csinál Matyi bácsi, teheneket fej, és csarnokba karikázik a friss tehéntejjel. Mire visszaér, kész a reggeli. Ekkor van nyolc óra, méghozzá pontosan. Nagy gondot fordít Matyi bácsi az egyholdas háztáji földre. Kukoricát termel, tavaly hetven mázsa csövest takarítottak be, háromszori eke- és kézi kapálás után. Bihari Péter szomszédja ad lovat az ekekapázáshoz, ő meg gyalogmunkában visszasegíti neki. Mindketten jól járnak. Délelőttönként Magdi néni is besegít a kukoricakapálásba, aztán főzni megy. Harangszóró asztalon a leves, erre vigyáz télen-nyáron, mert az ura így szokta meg. Máskor a gyümölcsfákkal bíbelődnek, meg a szőlőlugassal. Alma, szilva, barack terem a fákon, jóval több, mint amennyi a ház körül elfogyna, így hát pálinkát is főzet Matyi bácsi, évenként úgy huszonöt-harminc litert. Ebből nem tesz pénzzé semennyit, ő kóstolgatja el és távol lakó nős fiai, meg kedves ismerősei. Bor kerül a lugas terméséből, ezt ízlelgetjük, miközben Matyi bácsit a tavalyi eredményekről kérdezgetem. Ő néhány szót vált Magdi nénivel, és papírt, ceruzát vesz elő. Összead, kivon, szoroz és oszt. Félórás munkával készül el a végeredmény, a háztáji gazdaság zárszámadása. A kockás papíron hozzávetőleges nyereségük: harmincnégyezer-négyszáz forint. A három birka kétezernégyszáz, a tizenhét darab hízó tizenháromezer-hatszáz, az ötven darab tyúk tojástermése ötezer forintot hozott tisztán. Matyi bácsi nem számolta fel saját megélhetésüket, hogy kosztra jóformán egész évben nem költenek semmit, az apróbb konyhai bevásárlásokon kívül. Kikerül a háztájiból, sőt jut a gyerekeknek, unokáknak is egy-két hízott kacsa, meg másféle kóstolni való. Mindez két idős ember kezemunkája, akik bűnnek tartják a tétlenséget, mint annyi sok parasztember. Matyi bácsi búcsúzáskor megkér valamire. Tavasszal is látogassak el hozzájuk, nézzem meg Magdi néni kertjét. Olyan lesz az, hogy párját ritkítja! Tihanyi János (A szerző felvétele) SZABADFÖLD 5