Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1984-10-06 / 40. szám

1941. OKTÓBER 8. A neheze még hátra van Azok, akik jártak már a Nép­stadion Toronyépületében, ta­lán tudják, miként is néz ki az öltöző előtti rész. Kiváltképp ér­dekes a látvány egy győztes meccs után. De mert — gyaní­tom — olvasóink közül keve­sen jutottak el idáig, érdemes az ott föltárulkozó képet meg­jeleníteni. A magyar—osztrák VB-selej­­tező után például legalább ötve­­nen tolongtunk az öltözőajtó előtt. Amely ajtó csukva volt, Strázsa vigyázta, hogy az első, legmeghittebb pillanatok, az öröm percei zavartalanok legye­nek. Az összesereglett nép tü­relmetlenül toporgott: az újság­írók a nyilatkozatokra vártak, az ügyesebb és élelmesebb szur­kolók autogramokra, néhá­­nyan pedig csak arra: láthas­sák a játékosokat, részesei le­gyenek az ünnepnek. Olyan han­gulat uralkodott ezen a szerda estén, mintha máris biztosítot­tuk volna helyünket a mexikói világbajnokság huszonnégyes döntőjében. Sajátos vonásokat öltenek ilyenkor azok is, akik valami­lyen módon bejutnak az öltö­zőbe. Tartásukon, arckifejezé­sükön a bennfentesek magabiz­tossága tükröződik; úgy lépnek ki a „szentélyből”,, mintha a végső győzelem csakis rajtuk múlott volna, némi fölényt mu­tatva, a vájtfülűek felsőbbren­dűségét. A kint rekedtek persze rossz szemmel nézik őket, meg­jegyzésekkel kísérik. Inkább csak egymás közt persze. „Mit keresett bent az a pöfeteggom­­ba”? — szólt például szerdán az egyik várakozó, mire a másik: „Gyakran járkál az ilyen he­lyekre, hogy mutogathassa ma­gát.”­­ Nem szabad haragudni az ilyen megjegyzésekre; az adott helyzetben­­tökéletesen érthető­ek. Rossz érzés kirekesztettnek lenni, kiváltképp, ha látjuk, vannak privilegizált helyzetben lévők. Akik — természetesen — vereség esetén messzire elkerü­lik az öltöző tájékát. De hát — így megy ez. És végsősoron nem is ez a lé­nyeg, sokkal fontosabb, hogy az elmúlt hét szerdáján győzelem­mel mutatkozott be a magyar válogatott a világbajnoki selej­tező csoportban. Ráadásul az egyik nagy riválistól, Ausztriá­tól sikerült megszerezni mind a két pontot. És még mindig rá­adásul, jó játékkal. A csapat az osztrákok vezető gólja után olyan teljesítményt nyújtott, amilyet régen láttunk magyar pályán. — Ilyen előzmények után ala­posan megingott a hitem ne­kem is — mondta Mezey György szövetségi kapitány. — Csak abban bíztam, hogy a meccs előtti, Tatán töltött napok fel­rázzák a társaságot, sikerül ve­lük feledtetni a nyár sok-sok gondját, baját, a közönség ellen­séges magatartását... És ha már annyit szidtuk a szurkoló­kat, gyorsan el kell mondanom, ezen az estén csodálatos volt a hangulat. Pedig félve jöttünk ki a második félidőre, hiszen hát­rányban volt a csapat, de — láss csodát —, üdvrivalgás, buzdítás fogadott bennünket. Állítom, hogy ez is hozzájárult a nagy­szerű folytatáshoz. A szurkolók egyébként való­ban méltó partnerei voltak a labdarúgóknak. De nem a nagy­lelkű megbocsátás okán, egy­szerűen magával ragadta őket a játék. Hiába vezettek az oszt­rákok, érezni lehetett, hogy a csapatnak most van tartása, lendülete, ereje, képes lesz for­dítani. Szóval hurráhangulat uralko­dott a Népstadionban, de még másnap is, lépten-nyomon a meccsről beszélgető emberekkel találkoztam. Pedig az előzmé­nyek az ellenkezőjét sugallták: érdektelenség, passzivitás jelle­mezte a focirajongókat. Annak idején egy magyar—osztrák mérkőzésnek óriási előjátéka volt, a város már kora délelőt­­től magán viselte a délutáni­esti nagy csata hangulatát Pi­ros-fehérbe öltözött vendég­­szurkolók, velük szemben ma­gyar zászlóba burkolózott ha­zaiak rótták a főváros utcáit hangpárbajt vívtak, frocliziták egymást, különböző számjegye­ket mutogatva — az eredmény­re utalva. Most semmi ilyen nem volt, Budapest élte a maga jól megszokott hétköznapi életét. Csak az MLSZ illetékeseinek zsongott a feje, mit is tegye­nek, hogy legyenek nézők a le­látón. Végül a legszerencsésebb megoldáshoz folyamodtak. Szé­gyen ide, szégyen oda, de ha a hegy nem megy a Mohamed­hez ... Nem voltak restek tele­fonhoz nyúlni, s a személyes erő hatásával rávenni az iskolákat, keressék fel a Népstadiont, in­gyenes lesz­ a belépés a diákok számára. És a diákok meg is há­lálták a kellemes programot. Azt írtam, hurráhangulat uralkodott, hirtelen minden ró­zsaszínűre változott. Akik le­mondtak a személyes jelenlétről, mélyen megbánták elhamarko­dott döntésüket, mások pedig már a biztos továbbjutásról tar­tottak értekezést. Még szeren­cse, hogy Mezey György nem esett át a ló túlsó oldalára, a siker után is megőrizte józan mértéktartását. — Korántsem felhőtlen még az életünk — mondta. — Túlju­­­tottunk egy meccsen, egy na­gyon fontos, mondhatnám sors­döntő meccsen, ám egy ilyen so­rozatnak minden összecsapása sorsdöntő. Rengeteg feladat vár még ránk, lesznek keserű per­ceink, s csak úgy tudunk ver­senyben maradni, ha most már sikerül túllépnünk az elmúlt bajnokságban történteken. Ter­mészetesen nem úgy, hogy a nyugalom érdekében szemet hu­nyunk minden felett, ellenkező­leg: a káros jelenségek marad­nak e. A magyar labdarúgás egésze e győzelemtől még nem változott meg, gondjaink válto­zatlanok. Hadd emlékeztessek a kupacsapatokra, azok gyászos bemutatkozására. Tartósan nyil­vánvalóan nem lehet kiszakíta­ni a válogatottat a sportág egé­széből. Csak az a reményünk lehet, hogy a nemzeti tizenegy­ben kialakult jó hangulat és munkakedv visszahat a klubok­ra is. Jó érzés arra gondolni, hogy a szakvezetőt nem ragadták el az indulatok, s az öröm pilla­nataiban is látja a lényeget, vagyis hogy a sportág helyzete továbbra sem rózsás. Győztünk az osztrákok ellen, jó játékkal vertük meg őket. A VB-selejtezőnek azonban ez csupán a nyitánya volt, s az történt, aminek történnie kel­lett: hazai pályán megszereztük a két pontot. A neheze csak ez­után jön, hisz idegenben kell helytállni. Márpedig, ha a csa­pat tovább akar jutni — és ez ugye feltett szándéka —, akkor idegenből pontot, pontokat kell elhoznia. Ciprusról nyilvánvaló­an kettőt, de biz’ nem ártana Hollandiából sem egyet. Vagy már velem is elszaladt a ló, hogy hollandiai pontszer­zésről beszélek? Ma még hi­szem, hogy: nem. Bár az sem kizárt, hogy október 17., a rot­terdami meccs után egészen más hangulatban leszünk — va­lamennyien. Németh Péter Tollba mondom... A fürdőváros úszói Semmi kétség: Gyula valóban fürdőváros, strandja a meden­cék választékát s a jókora ter­mészetes zöld környezetet te­kintve egyaránt párját ritkítja Élnek is a lehetőséggel a hely­beliek s közülük sokan nem csupán műkedvelőként­ lubic­kolnak, hanem versenyszerűen róják a hoszakat a majdani si­ker reményében. Sokáig Nagy Sándor neve fényjelezte a gyu­lai úszósportot, s ő valóban hí­resség volt, de jóformán fehér holló is. Most viszont egyre több ígéretes tehetség készül frontáttörésre, valamennyien saját nevelésűek persze. Fanisz­­ló József is törzsgyökeres gyu­lai, aki 25 esztendejének zö­mét az uszodában töltötte, előbb úszópalántaként, majd ver­senyzőként, most pedig mint a szakosztály vezető edzője. — A városi fürdő fejlődésé­vel egyenes arányban erősödött Gyulán az úszóélet is? — Nem feltétlenül, persze uszoda nélkül nehéz lett volna vízi életet teremteni. Mindazon­által már az 50-es években is sokan kavarták a vizet Gyu­lán, jóllehet a sportmedencét csak 1971-ben adták át, a 25 méteres fedett uszoda pedig 1982 óta áll rendelkezésünkre. A hagyományaink igen tiszte­letre méltóak, még országos bajnok műugrókat is nevelt a város. (Licska Lajos, Pászti György). Igazán izmos szak­osztályról azonban csak az utóbbi évtizedben beszélhe­tünk, s ehhez elengedhetetlenül fontos volt az 50 méteres me­dence és fedett „kistestvére” is. Most, durván számolva másfél­­száz igazolt tagja van szakosz­tályunknak, és 50-60 gyerek jár az előkészítő csoportokba. — A környékről is, vagy csak a helybeliek? — A távolságok egyre kevés­bé számítanak, hála a tömeg­közlekedés felnőtté válásának. Így Mezőkovácsházáról, Újkí­gyósról, Szeghalomról egyaránt összegyűjtöttük az őstehetsége­ket. Talán nagyzolónak tűnik így nevezni őket, de szerintem tényleg azok. Azontúl ugyanis, hogy átlagon felüliek fizikai­pszichikai adottságaik, az alap­mozgást is igen gyorsan tanul­ják meg, és mondhatni valami őserő, elnyűhetetlen szívósság szunnyad bennük. Ezt ki nem használni vétek lenne. — Mi a hátránya a Gyulai SE úszójának a fővárosihoz vagy nagyvárosihoz viszonyít­va? — Nagyon nehéz összhangot teremteni a tanulás és verseny­zés között. Nálunk nincs akko­ra választék iskolákban, mint Budapesten, és könnyen lehet, hogy az általános iskola elvé­­geztével a gyerek oda megy to­vábbtanulni, ahol adottságainak megfelelő képzésre számíthat. Másrészt időben is nehéz egyez­tetni az iskolai és uszodai prog­ramot. A tanítás mindenkinek nyolckor kezdődik s ehhez iga­zodván a mi gyerekeink már reggel hatkor a medencében vannak, mert kezdődik az edzés. Ez bizony nagyon korai, sokuk­nak öt óra előtt kell felkelni. Ha akárcsak egy órával később kezdhetnénk a gyakorlást, már kevésbé borulna föl a gyerekek bioritmusa, nem kellene olyan kínosan vigyáznunk a terhelés adagolásával. Másrészt — bo­csánat a szakkifejezésért — vízfelületünk sem elegendő. Amíg tart a jó idő, nem is len­ne baj, mert az 50 méteres me­dencében elférünk. De az ősz derekától tavasz végéig be­szorulunk a fedett részbe, ahol a medence hosszúságát tekint­ve, megfelelő, széltében egyál­talán nem. A kötelek határol­ta pályák keskenyek, egyidejű­leg nem tud zavartalnul egy­más mellett haladni két úszóm, tehát korántsem ideális egy-egy pálya kihasználtsága. Ráadásul összesen négy van belőlük, s eb­ből mi jó esetben hármat, még gyakrabban kettőt használha­tunk, az­az osztoznunk kell a fürdővendégek­­él, így bizony bonyolult menetrendet kell kol­légáimmal, Gábor Edittel, Szentléleki Bélánéval, Vass Gyulával és Jeszenszky Gézá­val készítenünk, hogy kicsik, nagyok egyaránt leúszhassak a rájuk szabott mennyiséget. Per­sze, ha az 50 méteres meden­cére műanyag sátrat húznának télire... — Hogy jegyzik ez idő tájt Gyula úszósportját? — Amit Molnár Lajos meg­alapozott (de lelkiismeretes, nagyszerű munkát végzett) az lassan kiteljesedni látszik. Az országos egyesületi rangsorban a 9—11. helyért vagyunk versenyben, elsősorban Győr­rel és Nyíregyházával A váro­sok lélekszámát, ha összevet­jük, tán nem indokolatlan az örömünk, de most derűlátóak is lehetünk, mert az utóbbi igen erőteljesen végigdolgozott esz­tendő gyümölcse beérőben van. Mást ne mondjak, a 19 éves Kovács Laci a 100 méteres pil­langóúszásban ezüstérmes volt az országos bajnokságon. Gu­lyás Karcsi 15 éves nagybánhe­­gyes, felfedezettünk már arany­jelvényes, csak úgy mint Je­szenszky Ákos és Annus Szil­via. A korosztályos bajnoksá­gokon egész sereg jó helyezést gyűjtöttünk. És már most hadd egészítsem ki az iménti név­sort még egy névvel: Cserkúti András. Ezt a kisfiút, ha így fejlődik tovább, négy év múl­tán már nagy versenyzőként emlegethetik.... Vass István Zoltán SZABAD FÖLD 21 PotikfoflffMI Most jutott túl az őszi szezon első harmadán a labdarúgó Nemzeti Bajnokság első osztályú mezőnye. Az élen — meglepe­tésre — a nyáron, főleg erköl­csileg ugyancsak megtépázott Cepel áll, pontelőnnyel a tava­lyi bajnok, Bp. Honvéd előtt. A piros-kékek ezen a héten a ZTE-t verték meg (1-0), s az ügyeletes csodakapus, a „kis” Gélei ezúttal is jól védett. Kettős rangadó volt a Népsta­dionban , a rangadó elnevezés inkább a hagyományoknak felel meg, semmint a színvonalnak, a jelenlegi állásnak. Merthogy az egyik összecsapás két fősze­replője, a nevéhez méltatlanul hátul kullogó az Újpesti Dózsa és a Vasas volt. A nem túl jó iramú mérkőzésen 2-1 arányban nyertek a lilák, többé kevésbé megérdemelten. A másik meccsein a Bp. Hon­véd nyert a jól rajtoló Ferenc­város ellen. Ez a találkozó vi­tathatatlanul színvonalasabb volt, mint az előmérkőzés. A zöldeknél sok kitűnő egyéni tel­jesítményt lehetett látni, ám az összecsapást a Honvéd rutinja döntötte el: végül is 2-1-re nyert a katonacsapat. Büntetőt hibázott az MTK-VM is Debrecenben, s ez a rossz Katzen­b­ac­h -lövés a kékeknek egy pontjukba került, merthogy a találkozó 1-1-re végződött. A rossz nyelvek szerint a 11-es ki­hagyása tulajdonképpen igaz­ságtevésként is felfogható, ugyanis Mackó játékvezető in­dokolatlanul kedvezett a­ fővá­rosiaknak. Ismét pontot vesztett a Rába ETO, ilyenformán a győri le­génység nullás gólkülönbséggel a középmezőnyben, a Fradi mö­gött áll. Érdekesen alakult az egri meccs: a Verebes-legény­ség szerzett vezetést, aztán a ha­zaiak nemcsak egyenlítettek, de még a vezetést is megszerezték — már-már úgy látszott, hogy az egrieknek sikerül otthon tar­taniuk mind a két pontot, ám Kurucz a második félidő utolsó percében, közvetlenül a lefújás előtt gólt szerzett. A végered­mény tehát: 2-2. Pécsen 1-0-nál fordultak a csapatok, aztán a hazaiak újabb gólt szereztek, de a vendégek, a lelkesen küzdő szombthelyiek egyenlítettek. A Haladás mégis pont nélkül utazott haza a talál­kozóról mert a pécsiek a 74. percben tizenegyeshez jutottak, a ezt Dárdai értékesítette. Pénteken játszott Székesfe­hérváron a Békéscsaba, az NB I. idei újoncainak egy pillanatig­­ sem volt esélyük a Videoton el­len Nováth három gólja (egyik büntetőből született) és Vadász, illetve Fecsku találata a 4-1 -es győzelmet jelentette a dunántú­­liak számára. A Tatabánya 3-­- ra verte a SZEOL-t. Nemes) Totőtippek (40. HÉT, OKTÓBER 0—7.) I. Braun schweig— Hamburg 1 8. Kaiscrslautern— Münchcngladtach X S 8.1. FC Köln—VfB Stuttgar t 4. St. Pauli—Hertha BSC 1 x 5. Stuttgarter Kickers— Freiburg 1 f. Ulm—Solingen 1 7. Oberhausen—Kassel l x 8. Cremonese—Avellino 1 x 8. Intern azionale— Verona t 10. Udinese—Torino 1 x II. Arczzo—Padova 1 x 12. Bologna—Bari 1 13. Parma—Pisa & x PÖTMÉRKÖZÉSEK S 14. Camnobasso—Peruglx ■ 15. Monza— Sambensdettese X 16. Catania—Varese t

Next