Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-17 / 33. szám
1985. AUGUSZTUS 17. Gyógyító vizeink Gyakran emlegetjük, hogy hazánk rendkívül gazdag gyógyvizekben — valóságos „termálnagyhatalom” —, gyógyvízkincsünk mégsem eléggé közismert, sokszor csak a helyi lakosokra korlátozódik a fürdővendégkör. A következőkben néhány kevésbé ismert gyógyfürdőre hívjuk fel a figyelmüket, mégpedig olyanokra, amelyek nem egész évben, hanem általában május 1-től szeptember 30-ig tartanak nyitva. A Győr-Sopron megyei fürdők sorában elsőként említjük Lipót község gyógyvizét, amely mozgásszervi betegségek hatásos kezelésére, gyomor- és házbántalmak enyhítésére alkalmazható. Magas vérnyomás csökkentésére is használják a csornai vizet, amely epe- és gyomorpanaszok megszüntetését is elősegíti. A Hegykőn feltörő termálvíz mozgásszervi betegségeket és gyomorbántalmakat gyógyít, a Mesteriben és Borgátán fakadó vízről pedig azt tartják a helybéliek, hogy reumatikus és mozgásszervi megbetegedések gyógyítására kiválóan alkalmas. Krónikus nőgyógyászati betegségeket és egyes bőrbajokat kezelnek a Somogy megyei Buzsák- Csisztapusztán feltörő gyógyvízzel, a Dombóvártól 5 kilométernyire található Gunarasi üdülőtelep gyógyvizét pedig idült, gyulladásos mozgásszervi betegségben szenvedőknek ajánlják és sérülések utókezelésére is sikerrel alkalmazzák az orvosok. Reumatikus fájdalmak, mozgásszervi bántalmak ellen ajánlott Sikonda gyógyvize csakúgy, mint a szintén baranyai Magyarhertelenden feltörő gyógyító víz. Reumatikus és nőgyógyászati panaszoknál tapasztaltak javulást a selylyei fürdőkúra hatásaként. A Dunántúl legkisebb fürdője a Baranya megyei Pettenden található; vize a reumás panaszokra és ízületi betegségekre hat kedvezően. Somogy megye déli részén, a Dráva közelébentalálható Szülök község gyógyvizével gyomorbajosokat, az emésztőrendszer hurutos megbetegedésében szenvedőket gyógyítanak, míg a barcsi víz a mozgásszervi betegségekre ajánlott. A Duna-kanyar szépen parkosított strandjain is gyógyító vízben fürödhetünk. A Szentendre-Papszigeten, Leányfalun és a visegrádi Lepence-patak völgyében fakadó vizek csökkentik az izom- és idegfájdalmakat, gyógyítóan hatnak az epe-, a vese- és az érgörcsökre. A váci termálfürdő vize — ivókúra formájában — fogszuvasodás ellen használható eredménnyel. A Nógrád megyei Pásztó község fürdőjét a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek ajánljuk, csakúgy, mint a Hatvan déli határában kiépült termálfürdőt. Parád híres forrásaiból feltörő vízzel gyomor-, bél- és légúti hurutos megbetegedéseket, fekélyeket, női bajokat és bőrbetegségeket gyógyítanak az Állami Gyógyfürdőkórházba orvosi beutalóval küldött betegeknél. A válogatás természetesen korántsem teljes; a gyógy- és termálvizű fürdők iránt érdeklődők a Tourinform 179-800-as telefonszámán kaphatnak bővebb tájékoztatást. Olvasóink számára a Tourinform új lehetőséget is kínál. Vállalkoznak rá, ha van olyan kérdésük, amely a hazai utazásokkal, üdülésekkel, programokkal kapcsolatban különösen érdekli önöket, és azt — a Szabad Földre hivatkozva — megírják címükre (Tourinform szerkesztőség, 1364 Budapest, Pf. 4.), hamarosan személyre szóló választ kaptak tőlük. Küly.posta A pulit milyen gyakran lehet (szabad) fürdetni és mivel? — teszik föl nekünk a kérdést ketten is, csaknem azonos fogalmazásban, mindketten levélbeni választ várva; egyikük a Jászságból, másikuk Vas megyéből. — Miután a kérdésük nagyon is közérdekű, elnézésüket kérjük — nevüket, címüket itt nem említve —, hogy olvasóink elé tárjuk a témát. Válaszunk nagyon rövid is lehetne: a pulit — a szőrzete akár nyílt, akár zsinóros, vagy nemezes, akár koloncosodó — nem kell fürdetni. A szabadban tartott puli szőrzete ugyanis öntisztuló, ami azt jelenti, hogy a szőrzetben és felületén levő anyagok (elsősorban zsírok) eltávolítják a szennyeződéseket. A puli maga is tisztítja, tisztán tartja szőrbundáját. Zárt területen, udvarban, lakásban tartott pulinál azonban előfordulhat olyan eset és helyzet, hogy idegen és makacs szennyező anyagok kerülnek a szőrzetére, amitől feltétlenül meg kell szabadítani. Lakásban tartott kutyánál a tisztaság kérdése úgy merül fel, hogy késő őszi, téli, kora tavaszi latyakos, sáros időben a puli sok sarat, piszkot vesz fel szőrzetével az utcán járva. Annak ellenére, hogy ilyenkor tiszta, nedvszívó ruhával megtörölgetjük mancsát és aljszőrzetét, egy idő után valóban szükség van egy higiénés fürdetésre. A puli fürösztésénél egyik legfontosabb, hogy folyóvizet használjunk. A másik, amit jól meg kell jegyeznünk: bármiféle szappan használata: tilos! A szappan fölmarja a puli — általában minden fajta és keverékkutya — bőrét és hosszan tartó kezeléssel lehet csak megszüntetni a fellépő ekcémát, bőrbetegséget. A fürdetéskor használatos segédanyag a víz mellett a közönséges hajsampon. Sajnos, nincs más mód, mint a kutyát beállítani egy kádba és zuhanyrózsával ráengedni az előtte kézfejünkön kipróbált hőmérsékletű meleg vizet. A műveletet legcélszerűbb, ha ketten végzik: egyikük jól megfogja a pulit, másikuk a samponnal és a zuhanyrózsával dolgozik. A puli fejmosásánál ügyeljünk arra, hogy a fülébe, szemébe, orrába, szájába ne kerüljön víz! Makacs fül- és szemgyulladást előzhetünk meg ezzel. Ha készen vagyunk a sampon alapos lemosásával, szólítsuk fel a pulit, hogy jól rázza meg magát. Okos jószág lévén ezt maga is megteszi. A szőrzetből mi is jól nyomkodjuk ki a vizet. A fürdetés után jön a nehezebb művelet: meg kell szárítani a szőrzetét. Ne legyintsünk rá, hogy nyár van, mert ilyenkor fázik meg legkönnyebben a puli, tüdőgyulladást kapva. Ha van hajszárítónk, kezdhetjük máris a sziszifuszi munkát. Ellenkező esetben a pulit egy könnyű, majd egy vastagabb ruhába csavarjuk, burkoljuk és fektessük le, legalább fél óráig és közben dörzsölgethetjük, hogy fölszáradjon. Mondhatnánk úgy is, hogy a pulit „dunsztba tesszük.” Semmi esetre se engedjük ki a szabadba ezután sem, hanem maradjon szobalevegőn még órákig, amíg teljesen föl nem szárad. A gyakoriságról: évente egyszer, maximum kétszer fürdethetjük a pulit. Semmiképpen sem többször, mert elvékonyodik a szőrzete, s a kölöncök, zsinórok leválnak róla. Bíró András A szabályos megállás A KRESZ előírja, hogy járművel megállni, ha a megállást jelzőtáblák, vagy más — erre vonatkozó — szabályok nem tiltják, vagy korlátozzák — az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A szabályos megállás rendkívül fontos, mivel már igen kis figyelmetlenség nagy akadályokat okozhat a forgalomban. Sajnos szinte mindennapos jelenség, hogy a gépkocsivezetők keveset törődnek ezzel. Az egyik legfontosabb feltétel, hogy az úttest széléhez a lehető legközelebb álljunk meg. Érthető követelmény, hiszen így biztosítható csak, hogy a folyamatosan közlekedők számára minél nagyobb legyen a szabad terület. Az álló kocsit mintegy „ki kell vonni” a forgalomból, ezért aki pl. a járdaszegélytől távol áll meg, éppenséggel még a saját kocsijának az épségét is veszélyezteti. Ledörzsölt festék, benyomódott karosszéria lehet ennek a következménye... Gondolni kell azonban arra is, hogy magán az úttesten nehezebb lesz mások számára a manőverezés, s így közvetve a szabálytalanul álló autó baleseti veszélyforrás is lehet. Figyelni kell persze befelé, a járdára is. Megkövetelik a szabályok, hogy a jármű felépítménye, rakománya semmiképpen ne nyúljon be a járda, a járdasziget, vagy éppen a kerékpárút, a gyalogút fölé. Arrafelé sem jelenthet tehát akadályt a megálló gépkocsi. Főként nagyobb városokban, forgalmas területeken, ahol kevés a parkolóhely, vált valóságos divattá a másodiknak megállás. Súlyos szabálytalanság. A forgalmat ez már bizonyosan akadályozza ! KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK Manapság egyre többet hallunk arról, hogy az ólommentes benzin használata — a környezet védelme miatt — előbbutóbb nélkülözhetetlenné válik. Mint ismeretes, az NSZK-ban, Ausztriában az ott készülő autók csak ólommentes benzinre tervezett motorral szerelhetők fel 1986-tól. Ezekben a motorokban az ún. katalizátorok szűrik meg a kibocsátott gázokat, s jórészt éppen ezek miatt van szükség az ólommentes üzemanyagra. Kevesen tudják, hogy az ólomtetraetil, ez a valóban mérgező hatású adalék, azért kerül az üzemanyagba, hogy a motorban az öngyulladást megakadályozza. Ebből az adalékból a motor égésterében ún. ólompor keletkezik, s ez — lelassítván a folyamatot — megelőzi azt, hogy a motor „kopogjon”. Az üzemanyagba ugyan tesznek különféle króm- és krómvegyületeket is, ezek a legveszélyesebb anyagok az ólomoxid keletkezését meggátolják, ám a velük vegyileg egyesülő ólom még így is mérgező anyag marad. Az autókonstruktőrök ugyan próbálkoznak sok, másféle műszaki változ- tatással is, ezek közül nem egy nagymértékben csökkenti a motorok károsanyag-kibocsátását, de a ma megkívánt célt, a környezet nagyobb védelmét végül is csak a különleges szűrők, a katalizátorok biztosíthatják. Petress István Fény a föld mélyében Szovjet szakemberek egy fúrólyuk készítésénél meglepő jelenséget észleltek. Kétezer méteres mélységből sötétrózsaszínű talajvíz szökkent fel, s kiderült, hogy a vizet azok a bíborszínű kénbaktériumok festették meg, amelyeknek fejlődéséhez laboratóriumi körülmények között feltétlenül fény szükséges. Ez tehát azt jelenti, hogy 2000 méter mélységben elegendő fény volt a bíborbaktériumok tömeges fejlődéséhez. Közismert tény, hogy az úgynevezett fotoszintetizáló szervezetek fejlődéséhez — mint nevükből is kitűnik — fény szükséges. Ezek a szervezetek a sötétségben légzés közben vagy azokat a szénhidrogéneket oxidálják, amelyeket világosság idején sűrítettek magukba, vagy a környezet szerves anyagait. Az első esetben a növények nem bírnak el hosszabb ideig tartó sötétséget, mivel felhalmozott szénhidrogén-készletük gyorsan elfogy. A második esetben az ilyen szervezetek (például baktériumok és vízinövények) sokáig elélhetnek sötétben, ha környezetükben van oxigén és oxidációra alkalmas szerves anyag. De hosszan tartó sötétségnél mindkét esetben megszűnik a fotoaktív festőanyagok (klorofill, karotin) szintetizálása, sőt a meglevők is elpusztulnak és a szervezetek színtelenekké válnak. Ennek ellenére gyakran találhatók fotoszintetizáló baktériumok és egyes vízinövények olyan helyeken is, ahol nincs oxigén, és ahová sohasem hatol a napfény, például az iszapban, a talajban, sőt, mint a fent leírt esetben láttuk, a több ezer méter mélyben található talajvízben is. A legkülönösebb az, hogy mindezeknek a szervezeteknek megvannak a fotoaktív festékanyagaik. Ezekre a különös jelenségekre derítettek fényt moszkvai kutatók. Abból indultak ki, hogyha ezek a fotoszintetizáló szervezetek olyan helyeken találhatók, ahová a napfény nem jut el, ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségük fényre. Mivel vannak fotoaktív festékanyagaik, szükségük van fényre. És ha a napfény nem jut el hozzájuk, más fényforrás után kell kutatni. És meg is találták ezt a fényforrást. A tudósoknak elsősorban az tűnt fel, hogy a „föld alatti” fotoszintetizáló szervezetek olyan helyeken fordulnak elő, ahol szerves anyagok vannak, és ezekben olyan erős oxidációs és redukciós folyamatok mennek végbe, amelyek során — mint például az oxigén nélküli rothadásnál — energia szabadul fel. Ennek az energiának egy része hő, másik része a látható fény kvantumainak alakjában jelenik meg. Ez utóbbi rendkívül csekély ugyan, de ha a rothadás erőteljes, a felszabaduló fényenergia elegendő a fotoszintetizáló szervezetek fenntartásához. Kétségtelen, hogy a csekély fény határt szab a fenti körülmények közt levő szervezetek fejlődésének. Ezért általában nem nagy tömegben találunk fotoszintetizáló szervezeteket a föld mélyében. De vannak kivételek is, amilyen például az e cikk elején említett kénbaktériumok esete. A kuvik nem halálmadár Miközben számos ragadozó madarat a kipusztulás veszélye fenyeget, addig a baglyok közül nálunk talán a legismertebb a kuvik, amely még ma is elég gyakori madár. Ennek egyik oka, hogy a fészkelőhelyekben nem válogatós, s ha valahol sokat háborgatják, másutt itt tartját. A kuvik — mint általában a baglyok — nem tartozik a megnyerő külsejű madarak közé, s talán hozzákapcsolódik a baglyokat övező legtöbb hiedelem, babona és tévedés. De egyike leghasznosabb madarainknak. Egész éven át apró emlősökkel (egerekkel, pockokkal stb.) táplálkozik, tavasszal és nyáron sok rovart is pusztít, cserebogárrajzáskor jóformán csak ezzel él. Alkalmilag békát és gyíkot is fogyaszt, télen pedig néha madarakat is elfog (főleg verebeket). Végre le kellene már hántani a „halálmadár” elnevezést a mezőgazdaság e hasznos, ingyen munkájáról. Ma már ugyanis pontosan tudjuk, hogy miként tett szert erre a „ragadványnévre”. Régen éjjel a falu parasztházai ablakán csak ott derengett valami fény, ahol beteg mellett virrasztottak. Tudvalevő, hogy az éjjeli állatokat a fény vonzza. A kuvik is a kivilágított ablak bűvkörébe kerül, annak közelében helyezkedik el, majd esetlenül neki is repül az ablaknak. Közben hosszan elnyújtott füttyentéshez hasonlítható kui-vitt, kui-vitt hangot is hallat. Ott benn jól hallják ezt, hiszen süket csönd üli meg a falut, és nem kell sok fantázia hozzá, hogy a bagoly hangjába ezt értsék bele: ki-vidd, ki-vidd, mármint a beteget a temetőbe. És ha valóban bekövetkezik a halál, megszületik a vélekedés: azért halt meg, mert itt járt a halálmadár. Minden bizonnyal az éjjel is éneklő fülemüle ugyanilyen „rossz hírbe” keveredne, ha olyan nyávogó, huhogó hangja lenne, mint a kuviknak. SZABAD FÖLD 17