Szabad Föld, 1990. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-19 / 25. szám
1990. JÚNIUS 19. Képernyősök kerestetnek Napjainkban a politika mellett a kultúra mindinkább háttérbe szorul. Azért mégsem lehet közömbös a különböző ágazatok utánpótlásának kérdése. A Magyar Televízió például sikeresen eljutott működésének harmincharmadik évébe intézményes képernyős képzés nélkül. Csupán különféle részoktatások folytak, mint a szerkesztő-rendező szakosok esetében, akik tanultak riportkészítést is a Színművészeti Főiskolán. Az MTV vezetése közben állandóan érezte ezt a hiányt, de még az is kérdés, hogy hol történjen ilyen képzés. Az Újságíró-iskolában mindig volt némi rádióstévés oktatás. 1974—75-ben ilyen rádiós osztályba járt Kepes András, az MTV főmunkatársa is. Tőle kaptunk felvilágosítást. — Az Újságíró-iskola korábban inkább ideológiai, és nem szakmai képzést adott — kezdte. — Eleinte a Magyar Rádió egyik alosztálya indított kísérleti televíziós adásokat, így természetes, hogy a gárda jelentős része onnan toborzódott. Mindenki saját maga kísérletezhette ki magát. A hetvenes évek elején tanulmányutakat szerveztek, így utazott többek között Vitray Tamás Amerikába. Ezek az utak azóta is folyamatos lehetőséget nyújtanak a fiatalok számára. Utánpótlási kísérletként indult például a Vitray-óvoda , mely tévés fiataloknak nyújtott különféle képzést, majd később Horvát János és Wisinger István is vezetett tanfolyamokat. — Honnan került ki az utánpótlás? — A hatvanas évek óta több „Riporter kerestetik” műsor segített felkutatni az új tehetségeket, így került a Tvhez többek között Szegvári Katalin, Baló György, Hortobágyi Éva, Puch Tamás. Ezenkívül folyamatosan és rendszeresen átvettek rádiósokat is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán a technikai feltételek nagyjából adottak a megfelelő képernyős képzéshez. Tavaly indult itt egy szerkesztő-rendező-operatőr osztály, ahol Szinetár Miklós osztályfőnök mellett Dömölky János rendezést, Márk Iván operatőri ismereteket, én pedig képernyős ismereteket tanítok. — Mit takar pontosabban ez a képernyős ismeretek elnevezés? — Onnan kell elindulnunk, hogy az MTV eleinte a filmgyári modellt vette alapul, mivel más példa nem állt rendelkezésre. Ezek szerint a stáb legkevesebb egy rendezőből, egy szerkesztőből és egy riporterből áll. Az angolszász és a francia televíziónál ezeket a teendőket egyetlen szerkesztő-rendező végzi. Én azt szerettem volna, ha el lehetett volna indítani egy hasonlóan összetett képzettséget nyújtó osztályt. Tehát aki ezt elvégzi, az négy év után tudni fogja, hogyan kell kamerát kezelni, tud anyagot vágni, tisztában lesz a riporteri szakma alapjaival. Sajnos, mint minden magyar főiskolán, itt is nagyon szegényesek az eszközök. Az évfolyamon kilencen indultak, közülük három operatőr szeretne lenni, ketten televíziós rendezők, és a többiekből is csak egy lány kíván kifejezetten képernyős szerkesztő-riporterré válni. Látogatva a többiek óráit, kölcsönösen kezdték egymás munkáját becsülni és tisztelni, és ez nagyon jó. így folytatta: — Külföldön is mindenki tanul gyártásvezetői ismereteket, és az évek folyamán kiderül, hogy kinek mihez van igazán érzéke. Az USA-ban több száz egyetemen folyik televíziós képzés, nálunk egyen sem. Pedig ha elindul párhuzamosan több televízió, akkor még jobban ki fog derülni, mennyire nagy hiány van televíziós szakemberekből. Igaz, létezik egy kísérlet a fővárosban az I. László Gimnázium és a Kőbányai Közösségi Ház együttműködésével, de ez még kevés. Külföldön van egy természetes kiválasztódási folyamat, amíg valaki eljut a kisebb-nagyobb városi televíziós hálózatokon keresztül az országos tv-állomásokig. Meggyőződésem, hogy az elmúlt években sok tehetséges ember kallódott el, mert nem volt módja arra, hogy bekerüljön a televízióba. Az említett „Riporter kerestetik"-eken kívül különböző kapcsolatok, ismeretségek révén lehetett bejutni. Voltak egyedi esetek is, mint például Lengyel Zsolt rendezőé, aki Pécsről felutazva bekopogott az MTV képzőművészeti szerkesztőségébe, hogy ott szeretne dolgozni. Kapott kisebb-nagyobb feladatokat, és ma már a tévé egyik legfoglalkoztatottabb rendezője. — Mik a legfontosabb tulajdonságai egy tévés személyiségnek? — Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyen a fejében valami. A másik, legyen rokonszenves. Kell valamilyen belső tartalék, kisugárzó erő, mely hitelesíti az embert. Tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, legyen beszédkészsége. Mindenképpen biztosítani kellene a képzés lehetőségét. Az lenne jó, ha ez egyetem, illetve főiskola utáni oktatás lenne. Vannak kitűnő szakembereink, akik valószínűleg szívesen tanítanának, ha valaki felkérné őket. A szakmában uralkodó farkastörvények helyett jó lenne mester és tanítványi kapcsolatokat kialakítani. Szükség van egy-két hiteles emberre, akiknek értékítéletében meg lehet bízni. Szerintem jó volna pontosan tudni, hogy milyen személyiséget, milyen műsoridőben, milyen rétegnek és hogyan sugározzunk. Végül azt mondotta Kepes András: — Mindenképpen el kellene határozni, hogy hol és milyen keretek között legyen televíziósképzés. Ennek a szakmának egyre kisebb a vonzereje, mert erkölcsileg és szakmailag is lezüllött. Közös munkával vissza kell szerezni a televíziózás társadalmi tekintélyét. Ricsóváry Györgyi i Ar A bodajki miniüveggyűjtő Manapság sokan hódolnak különböző hobbiknak. Rohanó világunkban egy kis kikapcsolódás, ha valaki kedvtelésének időt szakíthat. Nagyon sokan ismerik Bodajkon Fellegi Imrét, még a megyében, sőt az országban is. Olyan ember, aki kényszernyugdíjazása óta (a 70-es években a bányák első bezárásakor szüntették meg munkaviszonyát a Balinka Szénbányák Vállalatnál) nagyon sok hasznos elfoglaltságot talált magának. Mivel alacsony a nyugdíja, így megtanulta a fotós szakmát is. Ennek nagy hasznát veszi a helytörténeti gyűjtemény feldolgozásakor. A Hazafias Népfront kezdeményezésére annak idején a nagyközségben ő alakította a helytörténeti szakkört, amelynek a vezetője lett. Ez a szakkör igen szép eredményeket ért el az utóbbi időben a honismereti gyűjtőmunkában. Számos megyei és országos pályázaton sikerrel szerepeltek. Több kötetben szinte naprakész állapotban dokumentálja, segítőtársaival együtt, a nagyközség történetét, eseményeit. Ezek közül különösen érdekes a „Bodajk sajtószemmel” című anyagrész, amely több mint száz évre visszamenőleg tartalmazza a Magyarországon Bodajkról megjelent újságcikkeket, fotókat. Az Országos Széchenyi Könyvtárban búvárkodva számos nagyon érdekes és értékes dokumentumra lelt, amelyek mind az otthoni gyűjteményt gazdagították. Életében mindig kezdeményező ember volt. Bodajkon már öt ■évvel ezelőtt azért munkálkodott, hogy a helyi temetőben méltó emlékművet állítsanak a II. világháború bodajki áldozatainak. Ebben az időben pedig még nem talált hazánkban zöld utat az ilyen kezdeményezés. A nehézségek ellenére tervüket megvalósították. Egy kötetben feldolgozták a II. világháború bodajki eseményeit, emléket állítva az elesett, eltűnt katonai és polgári áldozatoknak. Másik, kicsit furcsa, de érdekes hobbija a miniüvegek gyűjtése. Csaknem 15 éve hódol ennek a szenvedélyének. Szisztematikus rendben csaknem négyezer miniüveg található bodajki otthonának vitrinjeiben. Magyarországon ő rendelkezik a harmadik legnagyobb gyűjteménnyel, vidéki viszonylatban pedig az első helyen áll. Annak idején ismerőseitől ajándékba kapott néhány miniüveget, és akkor határozta el, hogy gyűjteni kezdi a kis flaskákat. Külföldi útjai alkalmával sohasem tért haza üres kézzel. Többször járt Olaszországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Jugoszláviában, Ausztriában. A legjobb beszerzőhelynek azonban San Marino számít. Itt a vámmentes üzletekben igazi miniüvegkincsekre lelt. Az üzletek tulajdonosai ráadásul még meg is ajándékozták egyegy kis palackkal. A magyar vámosok néha megmosolyogták, amikor meglátták a miniüvegekkel teli hátizsákját. Mondván: ennél értékesebb áruféleséget is hozhatott volna a valutáért. Fellegi Imre rendszeres kapcsolatot alakított ki a magyar és a külföldi gyűjtőkkel, ennek is köszönheti sokszínű, értékes gyűjteményét. Tagja lett az NDK-beli miniüveggyűjtők szervezetének, klubjának is. Ő a többi hazai gyűjtővel szemben egyedülálló módszert dolgozott ki a rendszerezésre. Valamennyi kis üvegről színes és fekete-fehér fotót készített,országonként katalógusba rendezte a felvételeket és a negatívokat. Valamennyi üvegben ital is található, ilyen nagy tömegben elég soknak tűnik. Neki azonban esze ágában sincs felbontania ezeket a miniüvegeket, pedig már sokszor kérték tőle. Csak így, bontatlanul van nagy értéke a gyűjteménynek. Számos érdekességgel rendelkezik, ezek közé tartozik a hírheded és híres emberek porcelán portréját tartalmazó üveg (Hitler, Sztálin, Roosevelt, Churchill, Pius Pápa, Togliatti, Kennedy stb.). Igen értékes a kínai porcelán miniüveg-gyűjteménye is. A készletet jól kiegészíti a minisörösdoboz-kollekciója is. Az érték megóvására Fellegi Imre a Budapesti Likőripari Vállalatnak adományozta egész gyűjteményét, így hamarosan a gyár központi gyűjteményében kap helyet az értékes bodajki anyag, lehetővé téve, hogy mind többen láthassák. Csató József * r IMgtEB se an@$? EffiM Aki élvezte már valamelyik falusi néptánccsoport szilaj csárdását, vagy látta felfényleni az együtténeklés örömét a népviseletbe öltözött asszonykórus tagjain, aligha feledi. Ez a megszépítő mosoly van most hervadóban. Nehéz helyzetbe került az amatőr művészeti mozgalom. Ez derült ki Somogyban is, amikor Nagy Gábor, a megyei tanács közművelődési irodavezetője beszámolót tartott a végrehajtó bizottság előtt. E megyében a hagyományokra épülve, a különböző művészeti ágakban több száz együttes, közösség, egyéni alkotó tevékenykedik. Működnek az esetenként évtizedes bemutatkozási fórumok, erőteljes a tanácsadó, szakmai munka, sőt nemzetközi megmérettetésben is kiváló csoportok jellemzik az öntevékeny mozgalmat. (Ez utóbbi kategóriában olyan együtteseket lehet említeni, mint a sok-sok díj birtokosát, a Vikár kórust, de a Pedagógus Kórust is, a Somogy Táncegyüttest, a buzsáki és a berzencei hagyományőrzőket, a Balázs János Képzőművészeti Kört, a Kerékkötő együttest, vagy a Somogyi Fotóklubot.) Létükkel, szerepléseikkel a megye kulturális életében pótolhatatlan szerepet töltenek be. De legalább ennyire fontos az a sok száz egyéni, csoportos amatőr, aki nem jutott el ilyen magaslatokra, az együttlét öröméért, a szabadidő értelmes eltöltéséért azonban foglalkozik egy-egy művészeti ággal. Ami a beszámolóból kitűnt, és a gyakorlatban is tapasztalja az, aki odafigyel: a társadalom megbecsülése, figyelme a 80-as évekre gyakorlatilag elfordult a művelődéstől, ezen belül az amatőr művészeti tevékenységtől. Napjainkra a legkiválóbbak is anyagi, a létüket megkérdőjelező gondokkal küzdenek. A támogatás, a finanszírozás rendszere, a pénz és az adókedvezmények hiánya, a központi források csökkenése, számos — eddig mecénásként működő — szervezet megszűnte szinte tragikus helyzetbe hozta a művészeti mozgalom egészét, hívta fel a figyelmet a helyzet súlyosságára Nagy Gábor. Alighanem nemcsak megyei képet festett, országosan is érvényesek a sorolt gondok. Bevételnövelő tevékenységet — igen szűk, végleges megoldást nem jelentő határok között — csak a legjobbak tudnak folytatni, de csökkent a fizetőképes kereslet. Az áremelkedés közismert. Kielégíthetetlen a támogatási igények száma. Néhány együttes alapítvány létrehozását kezdeményezte, de erre jellemző, hogy a Vikár Béla alapítvány számlájára a közelmúltig a várt kétmillió forint helyett annak csak tíz százaléka érkezett meg. Somogy aktívan vesz részt az Alpok—Adria Munkaközösségben, sok kulturális rendezvényre kap meghívást, de ezeknek — anyagiak hiányában — egyre nehezebb megfelelni, noha az esetek többségében csak az utazási költségeket kellene téríteniük. Néhány településen a kellő figyelem, a kultúra, a közösség iránti érzék, vagy a döntéshozók aktív művészeti tevékenysége révén anyagilag kissé jobb a helyzet, s a megyei tanács is biztosított rendszeresen fél-egymillió forintot a támogatásra, de az általánosan jellemző a költségvetési hiány. Ennek következtében reális a negatív jövőkép: sorra szűnnek meg az együttesek, haldoklik a mozgalom. S nagy kérdés a jövő önkormányzatának hozzáállása... Somogyban az amatőr mozgalom mindig a művelődési otthonhálózattal élt együtt, még akkor is, ha az intézmény olykor csak a fedelet biztosította a csoportnak. A szakmai módszertani irányítást a Somogy Megyei Művelődési Központ szakbizottságai, neves szakemberek végzik: részt vesznek az egyes szakágakban rendezett bemutatók, tanfolyamok előkészítésében, tartásában, s évente tíz-tizenkét szaktábort szerveznek felkészítő, tehetséggondozó jelleggel. A közösségek munkáját szakkiadványaikkal is segítik. S a nehézségek ellenére is számos fellépés, fesztivál, bemutató valósulhatott meg. Legfontosabb ezek közül az országban egyedüli — évenként rendezett —, s a kifáradás jelei ellenére is fontosnak minősített Somogyi Művészeti Szemle bemutatósorozat. De hasonlóan fontosnak értékelhető a Csurgói Diákszínjátszó Napok, a Horváth János népművész emlékére rendezett Hajlik a meggyfa népzenei verseny, az Éneklő Ifjúság bemutatósorozat, a megyei népművészeti kiállítás, a nemzetközi Barátság Hídja fotótárlat. Jó fellépési alkalmat kínál Somogyban a kistelepüléses programellátási rendszer is. A feladat ebben a nehéz, átmeneti helyzetben tehát adott: úgy kialakítani a feltételeket, hogy ne csak a megszállottak tartsanak ki a magukat és közösségüket gazdagító tevékenység mellett a falvakban, városokban. A mozgalom egészét érintő feladatmeghatározás viszont csak a helyhatósági választások megtörténte, a finanszírozási rendszer megteremtése, az adóval és egyéb kedvezményekkel kapcsolatos változások után lehetséges. L. L. SZABAD FÖLD 13 ÖREG SOPRONI HÁZAK Takács Zoltán rajza