Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-07 / 27. szám
2 SZABAD FÖLD Harangozni is tudni kell Az ember mindig a magasba vágyik. Nemcsak a pilóták, az űrhajósok, a hegymászók meg a ranglétrán járók, hanem a gyerekek is. A kisgyerek előbb a székre, később a fára és a padlásra akar feljutni. Amikor egy kicsit cseperedik, még magasabbra. Valahogy én is így lehettem ezzel annak idején, kisiskolás koromban, amikor egy szép tavaszi napon, néhány fiú társaságában felmerészkedtem a templom tornyába. A nálam három-négy évvel idősebb fiúk, akik erre bátorítottak, nagyon magabiztosak voltak: - Gyere csak velünk, öcsi, nyugodtan! Ne félj, amíg minket látsz! - biztatott Balogh Gyuszi, aki a társaság hangadója volt. - Majd meglátod, milyen szép kilátás lesz onnan fentről! Ha akarod, Laci bácsival azt is elintézem, hogy harangozhass egyet. Ő már úgyis eleget harangozott, örül, ha egy kicsit felváltjuk. Ebben igaza volt Gyuszinak, mert Laci bácsi, a harangozó tőlünk nem messze lakott és egyszer én is meghallottam, amikor a tőszomszédjának, Czégény Jani bácsinak panaszkodott, hogy unja a gyakori harangozást, mert darabokra szaggatja a napját, és nem jut elég ideje a szőlőjét művelni. A fiúk biztatása csábított, hiszen régi vágyam volt oda feljutni, és közelről meglátni a fenti titokzatos világot, amelyről már annyi mindent hallottam. Csakhogy a toronyba gyerekeknek tilos volt felmenni, és ez a tilalom félelmet váltott ki belőlem. Eszembe jutottak az öregek pusmogásai a bolond lányról, akinek titokzatos meséjéből néha egy-egy mondatot sikerült kihallgatnom. - Ti hallottatok már a bolond lány történetéről? - fordultam a fiúkhoz. - Arról, aki odafentről kiugrott? - kérdezett vissza Szabó Jóska. - Igen, arról. - Valami Eszternek hívták... - Szóval tényleg létezett? - vágtam Józsi szavába. - Állítólag igen, de már nagyon régen lehetett. Azt hallottam, hogy elhagyta a fiúja, ő meg addig emésztette magát utána, hogy végül felment a toronyba, és az ablakon át leugrott. Tele voltam szorongással, de nagyon érdekelt, mi lehet odafent. Vannak-e ott valóban denevérek? Igaz-e, hogy látni odafentről a tokaji hegyet? Megindultunk. Miközben a sorban utolsóként, de mindig a nagyok sarkában, egymás után hagytam magam mögött a lépcsőfokokat, nagyon izgultam. Egy ideig betonlépcsőn haladtunk felfelé, aztán feljebb falépcső következett, amely ki tudja hány telet, zimankót és virágzó tavaszt megért. Az öreg építmény azonban jó erős volt. Útközben megnéztem alaposan mindent, de denevéreket sehol sem láttam. Majd talán a harangoknál gondoltam, de hamarosan kiderült, hogy ott is hiába keresem őket. (Csak később tudtam meg, hogy a denevérek a harangoknál is magasabban, a torony felső részében vertek tanyát.) Nagy csalódást jelentett, hogy hiába kutattam a messzeséget, a tokaji hegyet nem láttam meg. Akkor még nem tudtam, hogy a nagy távolság miatt ritkán, csak tiszta időben, és akkor is csak halványan látszik az el mi hozzánk. Látnivaló így is volt bőven. Ekkor figyeltem fel rá először, hogy a templom bejáratától mennyire egyenes út vezet az uradalom bejáratáig, a kapusházig. Érdekesnek találtam azt is, hogy odafentről, a templom közelében járó-kelő emberek valahogy kisebbnek látszanak. Nagyon meglepett, hogy a toronyból beláttunk a közeli udvarokba. A legszebb látványt nekem a háztetők jelentették. Azelőtt a házakat mindig csak alulról láttam, így a tetők fent voltak a magasban. Sok bámészkodásra nem jutott időm, mivel Balogh Gyuszi, ígéretéhez híven elintézte Laci bácsival, hogy én is harangozhassak. Nagyon örültem, amikor mindjárt kezdetként, a nagyharang kötelét a kezembe nyomta. Máig sem értem, hogy történhetett, de nagy izgalmamban a kötelet egészen magasan ragadtam meg, és próbáltam nagyot lendíteni a lustának tetsző nagyharangon, hadd lássák, elbírok én vele. Bátor magabiztosságom azonban pillanatok alatt semmivé lett. A harang, amint viszszafelé lendült, én a levegőbe emelkedtem. Ez olyan váratlanul ért, hogy megrémültem, de a jelenetet látva megijedt Laci bácsi is, aki szerencsére a közelemben volt, és elkapott. Én ezzel alaposan leszerepeltem. Akkor még nem tudtam, hogy harangozás közben a harangozó a kezét csúsztatja a kötélen és nem markolja mereven, mint ahogy én akkor tettem. Laci bácsinak köszönhettem, hogy az ijedségnél nagyobb bajom nem történt, de a harangozásnak és a toronylátogatásnak most már lőttek. Ha ez nem így történik, a harang talán ki is repített volna a nyitott ablakon. Hogy a történtek súlyát jobban megértsem, és el ne felejtsem, Laci bácsi olyan nagy pofont kanyarított a képemre, hogy kivörösödött a helye. Csengeri Hajdú Sándor A Magyar Közlöny 1992/54. számában megjelent az 1992. évi XXXI. törvény, a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról. E kérdést kormányrendelet is szabályozza, amely szintén megjelent a Magyar Közlöny említett számában. A törvény és a kormányrendelet néhány részletét ismertetjük. Az életjáradék a saját jogon megkapott kárpótlási jegy ellenében csak annak a kárpótlásra jogosultnak folyósítható, aki 1991. december 31-én a hatvanötödik életévét betöltötte vagy munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elveszítette. Az életjáradék havonta, forintban fizetendő szolgáltatás. Az életév alapján megállapított életjáradék a jogosultat élete végéig megilleti. A munkaképesség csökkenése alapján megállapított életjáradék a férfi jogosultat tizenkettő, a női jogosultat tizenöt éven át megillető szolgáltatás. Ez utóbbi esetben annál a személynél, aki munkaképességcsökkenését okirattal nem tudja igazolni, egészségi állapotát az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság kijelölt orvosi bizottsága állapítja meg. Az életjáradék havi összege a törvény mellékleteként közölt táblázat alapján számítható ki. Akinek például százezer forint névértékű kárpótlási jegye van és hatvanöt éves férfi, életjáradékának havi összege hatszázhatvanhét forint, nő esetében ötszázharmincegy forint; a nyolcvanéves férfi ezerötszáztizenhat, a nő ezerkettőszáznyolcvannégy forint havi életjáradékot kap. A fenti példáktól eltérő esetekben az életjáradék havi összege arányosan változik a kárpótlási jegy névértékéhez, az életkorhoz és a jogosult neméhez igazodva. Az életjáradék folyósítására irányuló igényét a jogosult legkésőbb a kárpótlási jegy felvételére jogosító jogerős határozat kézhezvételétől számított kilencven napon belül jelentheti be írásban, a lakóhelye szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatóságnál. A határozat ellen a kézbesítéstől számítva tizenöt napon belül fellebbezni lehet. Az életjáradék folyósítása a jogosult elhalálozása hónapjának utolsó napjával szűnik meg. Az életjáradék nem örökölhető. TÖRVÉNYTÁR . 1992. JÚLIUS 7. „Gyere hát, s tégy...” Aki belép a több mint hatezer lelket számláló nagyközség, Pusztaszabolcs polgármesterének hivatali szobájába, a következő felirat tűnik a szemébe: „Szegényes érzés a hazaszereteted, / ha csak vallod azt, de a tetted / sora nem gazdagítja falud. / Gyere hát, s tégy, ahogy tenni bír erőd! / Nincs más, csakis ez lehet jövőd.” A feliratot olvasván Széchenyi-idézetre gondoltam, de Gubicza Tibor polgármester szerényen mosolyog. Tőle származik e veretes szavú intelem. - És a község polgárai mennyire viselik szívükön az idézett sorokat? A polgármester vaskos könyvet szed elő. A könyvbe 1927 óta a község jelesebb történetét jegyzik és azok nevét, akik - „ahogy tenni bírt erejük” -előbbre mozdították a falu dolgát. A kiválóknak egy gyönyörű — a község címerét ábrázoló - bronzplakett is jár, amibe belevésetik a kitüntetett neve. A hatvan felé járó, szikár termetű, deresedő hajú elöljáró már a rendszerváltás előtt két évvel is abban a székben ült - tanácselnökként -, mint most, és a helyhatósági választásokon a község lakossága - nagy többséggel - polgármesternek is őt választotta. - Értük, általuk élek, mármint a faluért - mondja Gubicza Tibor, akit egyébként Tibi bácsinak szólít a nála idősebb is. - És ez természetes, hiszen évtizeden át pedagógus ifjúsági vezetőként a kezem alatt nőtt fel a fél falu, - így - gondolom - minden lakossal szót tud érteni. - Mindenkivel azért nem, de a legtöbbjükkel, különösen akik tanítványaim voltak, s akikkel sokat táboroztam - ma már mind meglett anyák, apák -, azokkal igen. - És akkor is, ha a községért anyagi áldozatokat kell hozni? - Nálunk nincs kivetett községi adó. Azt hiszem, ilyesmivel kevés helyhatóság dicsekedhet. Minden család anyagi erejéhez képest és társadalmi munkával segíti a község előre jutását, így lett egészséges ivóvíz, majdnem minden házban vezetékes gáz, új általános iskola, és a több mint 40 kilométeres útjaink nagy részének korszerűsítése... - Mennyi pénzből gazdálkodnak? - Évi 150 millióból. Ebből - az állami támogatáson túl - 2-2 milliót a gimnáziumnak, az általános iskolának és a két óvodának is juttatunk. - Nem kis meglepetésemre ennek a nagyközségnek nincs művelődési háza. - Sajnos, nincs. Ennek oka, amikor a nagylétesítmények (víz és gáz) szóba jöttek, a falu lakossága úgy döntött, hogy előbb a létfontosságú művek készüljenek el. Nagyobb rendezvényeken - egyelőre - a MÁV segít ki minket egy tágas helyiségével. - Az ám! Ez vasutasközség is. Hány ember talál itt munkát? - Jelenleg helyben háromszázan, de legalább ennyien szolgálnak Budapest pályaudvarain is. Aztán ingáznak innen Dunaújvárosba, Százhalombattára és Székesfehérvárra is. - Ezek szerint akkor a mezőgazdaság, a termelőszövetkezet sorsa kevés embert érint. - Szinte minden családot, ha másképp nem, a háztáji, a közösségben vállalt részesművelés révén. - És mi lesz a téesszel? - Úgy hírlik, valamilyen formában marad, de a jelenlegi, majdnem száz, ilyen-olyan magánvállalkozás száma is szaporodni fog. - A községet járva tapasztalom, hogy bőven van mindenféle áru... - Hála Istennek, vagy inkább a maszek vállalkozóknak? Ma sok olyan árucikk is helyben beszerezhető, amiért azelőtt Budapestre kellett utazni. - A község fejlesztésével kapcsolatosan milyen sürgető tennivalók vannak? - Sajnos, a fejlesztésbe „beleszól- nak” a szociális gondok. Most nálunk is akad jócskán munkanélküli. Az éves költségvetésből 4 milliót fizetünk ki különböző segélyekre. Csak az OTP-lakáskamatok enyhítésére több mint másfél milliót, amely 30 család megélhetési gondján segít. Persze 94-ig szeretnénk telefontosítani a községet. Van már éjszakai telefonügyeletünk, és a házaknál 140 készülék található. Tervünk, hogy a község kapcsolódjon a dunaújvárosi digitális telefonközponthoz... Ideje lenne a csatornázást is elkezdeni... De hát felsorolni is sok, hogy mi mindenről vitázunk - sokszor éjfélig - egyegy testületi ülésen... Dávid József SZABADFÖLD Független társadalmi és családi hetilap Elnök-főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Major Lajos Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Postacím: 1428. Bp., 8. Pf.: 52. Telefon és fax: 133-6794. A Szabad Föld Lapkiadó Részvénytársaság megbízásából gondozza a Mai Nap Kiadó Rt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Telefon: 114-3255. Felelős kiadó: a részvénytársaság elnöke Hirdetésfelvétel: 1087 Budapest Vill., Könyves K. krt. 76., VI. emelet. Telefon: 114-0840/2928,133-7314, 113-8484. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 75 Ft, egy évre 900 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés: Mai Nap Rt. Nyomtatás: Veszprémi Nyomda, Kft. Felelős vezető: Fekete István igazgató ISSN 0133-0950