Szabad Föld, 1996. július-december (52. évfolyam, 27-53. szám)
1996-07-30 / 31. szám
1996. JÚLIUS 30. ÜMllBS (Mllki SíBflMlMllW Héthy Aport időtlen idők óta ismerem. A rádió pagodának nevezett várakozótermében számtalanszor láttam, amint szótlanul keresztülhaladt valamelyik stúdió felé. Tudtam róla, az intézmény nagy hírű zenekarának hegedűse. Szép és ritka keresztnevére már régen fölfigyeltem. De a szóköszönésen kívül soha nem beszéltünk. Ám egyszer csak tévénézés közben fölkaptam fejemet: a rádió hegedűse az, aki könnyed eleganciával arat sikert szellemi vetélkedőn. Más alkalommal azzal lepett meg, arcán milyen boldog nyugalom van, miközben olyan kérdésre válaszol kapásból, hogy azzal tíz- és tízezer diákot be lehetne szekundáztatni. Gondolkodóba ejtett, milyen különös is, hogy egy művész, aki némán keresi kenyerét, időnkint kihívja maga ellen a sorsot, és hangos szóval, milliók füle hallatára válaszol körmönfont kérdésekre. Mi készteti erre? Hogy megmérettessék? Hogy győzzön vagy veszítsen? Hogy megmutassa, nem csak kottaolvasásban telik az élete? Amikor egyik rádiós barátomtól felvilágosítást kértem, hol is találok a férfira, aki kvízjátékosként híresebbé vált,, mint zeneszerszámának jeles megszólaltatója, évedve nézett rám: - Nem tudod, hol van a mindentudó? Aztán megtudtam. Ő a rádiózenekar művészeti főtitkára. Az ötvenkét éves férfi tehát muzsikusként szakmai karriert futott be. Irodájában olyan gyors, pergő beszélgetésbe kezdtünk, akárha tévés kamerák előtt, közönség jelenlétében zajlott volna a kérdés-felelet játék. Először a gyökerek után érdeklődtem. Milyen az emlékezőtehetséged? Mi a legrégebbi élményed, amire visszatévedsz néha? -Körülbelül kétéves lehettem. Feküdtem egy heverőfélén, anyám egy púpos emberrel, a társbérlőnkkel beszélgetett. És emlékszem későbbről egy mondatra, találkoztam az unokaöcsémmel, kis ingecske volt rajta, s azt mondtam neki: „Gyere játszani, kislány.” Milyen tanuló voltál a középiskolában? Mely tárgyak érdekeltek a legjobban? feles meg kitűnő voltam. Minden tárgy érdekelt. Hogyhogy zenei pályára mentél? - Zenét tudó szüleim rájöttek, abszolút hallásom van. Ötévesen bemutattak Weiner Leónak. Ő rögtön zongorázni akart tanítani. Én nem is tudom már miért, a hegedülést választottam. Hétéves koromban fölvettek a zenei konzervatóriumba. Meg kellett tanulnom zongorázni is. Magántanuló lettem az általános iskolában, mert annyi mindent kellett tanulnom a zenéből, hogy a kettő nem ment együtt. Itt átsuhant elmémen a gondolat: ó, de nehéz, meredek úton jut el a tehetséges gyermek is a műveltségig. Muzsikusként később egyszerre sok ember előtt kellett szerepelned. Kedvedre való volt? - Zavarban voltam, ha sokaság előtt kellett jelen lennem. Persze tanultsággal és akarattal le tudom ezt küzdeni. De kétségkívül szeretek egyedül lenni. Gondolataimba mélyülni vagy olvasni. A csudába is! Akkor hogyan állhattál ki vetélkedőre milliók elé? Elmosolyodott. Bennem megfogalmazódott a vélekedés, mely szerint a megszerzett ismeretek s általában a tudomány hozzásegítik az embert, hogy higgyen önmagában. Márpedig önbizalom nélkül csak kudarc érhet bárkit is nyilvános szereplésen. - Hogyan állhattam? Látva ilyesmiket a tévében, éreztem, ezt én is tudnám csinálni. Ami azt illeti, kissé lusta vagyok. Családtag nevezett be. Az hetvenegyben volt. Éppen huszonöt éve. Ha jól emlékszem, a Kicsoda-micsoda volt az. És rögtön siker? Legyintett, de minden keserűség nélkül. - Először kibuktam. De úgy, hogy a közönség megóvta a döntést. Én ugyanis az értelmező szótár szerinti helyes választ adtam a kérdésre, a játékvezető meg csak a saját értelmezését tartotta megfelelőnek. Amikor aztán visszamentem, valami nevetséges hibám miatt vesztettem. Ez akkor nem éppen fényesen indult. - Nem. De az Elmebajnokság már sikert hozott számomra. Kilenc fordulón keresztül nyertem. És? - Aztán volt a Kerékpár. Egyfordulós volt Vágó Istvánnal. Ott nyertem egy kairói utazást, amit átváltottam skóciai útra... Kétszer játszottam Vágóval a Mindent vagy semmiben. Hogyan készültél föl egy-egy vetélkedőre? - Ha közölték a témakört, olvastam hozzá. Ha nem, maradtak bázisul az ismereteim. Előfordult például, hogy a második világháború tengeri csatáiról kellett beszélni. Olaszországban jártamban Ravennában bukkantam egy azzal foglalkozó szakkönyvre. Olaszul nem tudok, de mint muzsikus ismerek sok olasz szót. Meg hasonlít az olasz nyelv a franciára. Megvettem hát a könyvet, és végigolvastam. Emlékezetkihagyásod nem szokott előfordulni? - Dehogynem. Talán éppen az Elmebajnokságon történt. Azon a nyáron a szicíliai Taorminában voltam. És a vetélkedőn a híres Csontváry-festménnyel kapcsolatban kellett volna kimondanom a Taormina nevet. Egyszerűen nem jutott eszembe. Adódott szerencséd is? - Hajaj... Előfordult, hogy olyan kérdésre is helyes választ tudtam adni, amire a feleletet korábban nem ismeretem. Például egyszer azt a kérdést kaptam: miért nincs soha két kukac a cseresznyében. Villámgyorsan végiggondoltam, hogyha én cseresznyelégy volnék, valahogyan megjelölném azt a gyümölcsöt, amelybe már beletojtam. Rájöttem, ezt csak illatanyaggal lehetne megtenni. Azon a ponton holtversenyben lettem első az Elmebajnokságban. Végül is pótkérdéssel nyertem. Ez engem arra tanított, a merész gondolkodás sikeres cselekvés üzemanyaga... Itt aztán előjöttem a farbával. Belém bújt ugyanis a kisördög, és tíz kérdést és azokra a helyes feleletet kiollóztam egy kézikönyvből. Kezdtem is. Megmondanád, nagyjából, mikor volt a szomorú emlékezetű madéfalvi veszedelem? - A tizennyolcadik század vége felé. (A pontos válasz: ezerhétszázhatvannégyben. Tehát a felelet majdnem jó.) Mikor írta Poldini Ede Farsangi lakodalom című operáját? A másodpercnyi tépelődést követően: A század tízes éveiben. (Úgy. Két évig komponálta, tizenháromban és tizennégyben.) Mi az a pop-art? - Művészeti irányzat. A magyar származású Victor Vasarely nevéhez fűződik. Optikai vonatkozása... (Félbeszakítottam. A válasz jó.) Mekkora Japán területe? - Nagyjából háromszorosa Magyarországénak. (Igen. Háromszázhatvankilenc négyzetkilométer.) Mekkora a Föld közepes távolsága a Naptól? - Százötvenmillió kilométer. (Csak száznegyvenkilenc. De az az „egy” meg is van, meg nincs is.) Mi a szövettan latin neve? Összeráncolódott a homloka. Majd ez volt a megadó válasz: - Várj egy kicsi... Nahát ez az, ami nem jut majd az eszembe. Megneveznéd Illyés Gyula három színpadi művét? Peregtek a címek: - A tű foka, az Ozorai példa, a Fáklyaláng. Ki rendezte a Szigorúan ellenőrzött vonatok című világhírű filmet? -Filmtörténetben gyönge vagyok. Hrabal? Menzel? (Majdnem jó - Menzel.) Ki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és mi a szaktudománya? - Glatz Ferenc. Ő történész. Ki tervezte a budapesti Népstadiont? Nevetve, megadóan fölemelte a két kezét: - Nem tudom. A sportban tudatlan vagyok. Megkerülhetetlen volt számomra a kérdés. Milyen témákban vagy igazából otthon? -Tájékozottságom nagyobbik része történelmi, technikatörténeti. Persze zenei is. Enyhén szólva a műszaki dolgok nem csak elméletben érdekelnek. Autót szedek szét darabokra. Tengelyt cserélek benne. A sebességváltót megjavítom. Nyaralót építettem úgy, hogy abban minden a saját munkám. Hozzá én készítettem a betonkeverőt és a szerelődarut is. Végül is milyen terjedelmű a műveltséged? Egyáltalán milyen témákban vagy megfogható? Nem úgy mondta, mint aki titkot árul el, és kiszolgáltatta önmagát. - Bármilyen témában megfogható vagyok. Egyébként mindenkit minden témában meg lehet fogni. Boldogít ez a tevékenység téged? Megmaradsz muzsikusnak? Vagy csakugyan mindentudóvá válsz? Könnyű helyen állt nála a válasz: -Természetesen muzsikus vagyok és leszek. De az ilyesmi adja a boldogságom nagyobbik részét. Mindentudó? Senki sem mindentudó. Én a legkevésbé. Tudok néhány dolgot, sejtek pár dolgot. Ez minden. ... Hát ennyi... Vagy netán adódik más magyarázat is erre a jelenségre? Bajor Nagy Ernő Héthy Apor Bohanek Miklós felvétele XÉNIA-LÁZ Az Űrgammák ifjúsági, oktatási sci-fi sorozathoz kapcsolódó Xénia Láz klubmozgalom 76 ezres klubtagságával mára már az ország egyik legnagyobb ifjúsági civil szerveződésévé növekedett. A gyerekek körében rendkívül népszerű televíziós sorozat sikerét arra használják fel az alkotók, hogy kialakítsák a kis nézőkben a tudományos érdeklődést. Levelet írtak az ország összes általános iskolájába; a tanárok és a legjobb tanulók segítségével 1800 helyi klubot alakítottak. A Xénia Láz Egyesület célja a közoktatás segítése, hiszen a természettudományi tárgyak általában kevésbé kedveltek a gyerekek körében. Az egyesület által meghirdetett „Javíts egy jegyet” mozgalom keretében 47 ezren vállalták, hogy a reáltantárgyakból jobb érdemjegyet szereznek, így a Xénia Láz Egyesület tagjaivá válhatnak. A javítás érdekében pedagógusok segítettek a felkészülésben. Augusztus közepétől, a pótvizsga közeledtével ugyancsak rendelkezésre állnak tanácsokkal egy ingyen hívható telefonszámon. (Erről a 131-3742-es számon adnak felvilágosítást.) A xéniás klubtagok közül pedig sokan vállalták, hogy korrepetálással segítik pótvizsgára készülő iskolatársaikat. A sikeresen pótvizsgázók és korrepetálóik egyaránt értékes jutalomban részesülnek. Hatalmas sikere volt a Budapest Sportcsarnokban a tanévzáró búcsúbulinak, amelyet jól ismert sztárok és a filmsorozat szereplőinek részvételével rendeztek. Fellépett Dr. Albán, a svédországi, fekete bőrű sztár is. Tekintélyes volt a fővédnökök sora: Kiss Péter munkaügyi miniszter, dr. Szabó Zoltán, a Művelődési Minisztérium politikai államtitkára é£ Szöllősi Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. A Xénia Láz Egyesületnek még számos terve van. Többek között szép kivitelű munkafüzetet terveznek kiadni a természettudományi tárgyak tanulásához. A tévésorozat még jó ideig folytatódik, s azt remélik, hogy a klubtagság is növekszik. A mozgalomban részt vevő gyerekek máris elsajátították azt a szemléletet, mely szerint a tudás, a jó bizonyítvány büszkén vállalható érték. . Stopbúcsúztató Fájdalom költözött öreg szívembe, amikor olvastam, hogy a gazdag országokban kezdik betiltani az autóstopot. A kellemes emlékek tömege rohant rám, és csak sajnálni tudom a maiakat, hogy ezek már nem ismételhetők. Amikor Péter fiamék osztálya húsz esztendővel ezelőtt végzett a gimnáziumban, azzal búcsúztak az érettségi banketten: július 14-én, délután fél négykor találkozunk a Westerplattén! Feltétel csupán annyi, hogy fizetett közlekedési eszközt igénybe venni tilos. Péter és a barátja annyit azért kiügyeskedett, hogy az út elején az én Trabantomban stopolhassanak. Kassán azonban „kidobtam” őket. A randevút majdnem lekésték, mert egy lengyel teherautó-sofőr ragaszkodott ahhoz, hogy három napig legyenek a vendégei. Sikerült kibekkelni, pontosan odaértek. Ifjúsági sportnak számított akkor a stopolás, jó pár országban még jutalmazták is az autósokat, ha segítettek. Jómagam persze ebbe az autós, jutalmazandó csoportba tartoztam. Sokféle embert ismertem meg, néha még riport is született a potyautas elbeszéléseiből. Közben pedig jobb sofőr lettem. Úgy tudtuk, ha karambolozunk és az utas megsérül, nekünk kell a gyógykezelést meg a kártérítést fizetni. Nem is magamra vigyáztam, de úgy vezettem, hogy abban hiba ne lehessen. Hacsak... Egyszer valahol a Balkánon csak úgy érhettem el a kiszemelt horgászhelyet, ha áthajtok egy nagy vizesgödrön. Magamtól neki nem mentem volna, de a kocsiban éppen ült két csinos egyetemista lány. Csak nem fogok leégni? Kormány két marokra, gázpedál a padlóig, a víz átcsap a tetőn, túloldalt szép taps, sikerült. Legalább megtudtam, egy Trabant mire képes... A tiltást persze megértem. Eldurvult a világ, egyre több támadásról, kifosztásról, megerőszakolásról hallani. Az áldozat hol a vezető, hol az utas. Túlságosan kedvező az alkalom, kiszolgáltatott mind a kettő. Nekem is voltak kellemetlen tapasztalataim. Vége tehát a szép időknek, vagy vége lesz hamarosan. Csak az vigasztal, hogy húsz év alatt a viszonyok is gyökeresen megváltoztak. Nyugaton-Keleten egyre több a megszorítás. Hajdanán fillérekért kempingeztünk, piacokon olcsón vásároltunk, a 70 dollárból még sörre is jutott. Ma már a rettentő magas hazai áraknak is a többszörösét kérik el külföldön. A sátorhely pedig olyan drága, hogy annyi pénzért két évtizede első osztályú szállodában lakhatott valaki. Jómagam a külföldi nyaralást már el is felejtettem, a fiataloknak is azt ajánlom, inkább dolgozzanak valami diákmunkán, és a keresetből menjenek szervezett társasutazásra. Mert kukából táplálkozni, váróteremben éjszakázni még az autóstopolásnál is veszélyesebb. (földeáki) SZABADFÖLD 11