Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-02-21 / 8. szám

2003. FEBRUÁR 21. Szabad Föld HAZAI ÉLET Egy szerzetes, aki feloldozást énekelt az elítélteknek ________HARDI PÉTER________ M­ost már így, utólag, bevallom, panaszáradatra számítottam. Hiszen mi mást is várhatnék attól, akit koholt vádak alapján tízesztendei, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélnek? Olofsson Piacid atya mosolyog, viccelő­ dik, jókedvű. Úgy tűnik, ilyen az alaptermé­szete. Pedig már csak a járókeret miatt is kesereghetne... - Karácsony előtt megerőltettem ma­gam, megroppant a derekam - meséli. - De talán néhány hét, és eldobhatom, aztán szol­gálhatok tovább. A budapesti Szent Imre-plébánián segéd­kezik. Misézik, ha szükséges, lelki gyakorlatokat tart, jegyeseket oktat Nem kell messze mennie, a Feneketlen tóval szemben lakik, a Bartók Ma úton, édesanyja valamikori lakásában. Oda ment vissza akkor is, amikor szabadult - Az is hogy történt... Édesanyám szívbe­teg volt, nem akartam, hogy a viszontlátás hirte­len izgalmától baja legyen, megszólítottam hát valakit az utcán, nem készítené-e fel néhány szó­val, mielőtt belépek. Hát nem szerencsém volt akkor is! Az ismeretlen hét évet töltött a gulágon, persze azonnal értette, miről van szó... Úgy látszik, mindenben meg lehet találni a jót, tudta ezt ő is akkor már... A szobák amúgy telve vannak könyvekkel - de hát milyen is lenne egy szerzetes lakása? A falon néhány festmény, az egyiken férfi néz oldalt, kezében ecset, mellette idősebb férfi.­­ Édesapám festette magáról meg nagy­apámról, aki hajóskapitány volt , már bugyog is belőle a történet Nagy­apja egész életében a világot járta, a fia másra vágyott, nyugodalomra, gondolta, meg sem házasodik, élete végéig eltanít a Műegyete­men. De mi történik, napszúrást kap, minek következtében látása romlik, már csak közép­iskolában taníthat, azt gondolja, mégiscsak megházasodik. Egy tizenhat gyermekes sző­lősgazda legfiatalabb lányát vette el, Jusztinát. Szívesen ment hozzá, nem számított rá, hogy 34 évesen még megkérik a kezét. És éppen egy Olofsson! Olofsson? Na igen, már maga a név is különös... Az meg úgy volt, hogy amikor XII. Károly svéd király 1714-ben a hosszú hadjáratából tizennégy nap alatt Kis-Ázsiából Stockholmba lovagolt, mert a népe már éhe­zett, s Pesten megszállt, a kíséretének egyik tagja belázasodott. Hosszan kellett ápolni, közben beleszeretett egy ifjú leányba... így kerültek az Olofssonok Magyarországra. Mondom, panaszkodásra számítottam,­­ ehelyett... - Miért ítélték Placid atyát tíz évre? - te- Hí­relgetem a szót. -Antibolsevista propaganda, terrorcselek- | ményekre bujtogatás, összeesküvés. A szovjet új büntető törvénykönyv 2., 8. é511 paragrafusa.­­ Hangja most is nyugodt, mintha a világ­­ legtermészetesebb dolgát mondaná. - Pedig azt hittem, egyenes lesz a pályám. De Isten másképp akarta. Valóban, olyan egyszerűnek indult min­den. Édesapja beíratta a budapesti bencés gimnáziumba Jó tanárai voltak, a fiatal fiú példaképet talált bennük, olyan akart lenni, mint ők. Igen, de az csak úgy lehetséges, ha szerzetes lesz, hiszen ők azért lehetnek olya­nok, mert együtt laknak a diákjaikkal. Nem baj, akkor szerzetes lesz. Magyar-német-böl­­cselet szakon végzett, a teológiai diplomája mellé doktorátust is ragaszott - Széchényi Fe­renc irodalompártolását búvárolta a levéltá­rakban -, s hamarosan a budapesti bencés gimnázium katedrájára állhatott. Hiszen olyan egyszerűnek indult min­den... Két tablón­ is szerepelt. Az 1933-ason mint érettségiző diák, az 1946-oson mint érettségiztető tanár. De ez már csak félig igaz. A szóbelikre már nem jutott idő. Június 6-án a szovjetek letartóztatják. - Szóval antibolsevista propaganda... - jegyzem. - Nem volt alaptalan. Hogy is gondolkod­hatna másképp egy szerzetes, ha már egyszer részt vesz az 1945-ös választási kampányban? - Terrorcselekményre bujtogatás... - Egy legyet sem tudnék agyoncsapni. - összeesküvés... - Mondtam a bírónak, nem is ismerem azokat, akiket összeesküvő társaimként meg­neveztek. Annál veszélyesebb, vonta le a kö­vetkeztetést. Az ítélet tehát: tíz év a gulágon. Nekikeseredett az ítéletet hallva. De nem is a tíz év és nem a gulag miatt elsősorban. Ha­nem azért, mert ő úgy tudta, hogy mindig az történik vele, amit Isten akar. Azt pedig, hogy mit akar, a bencés regula szerint a főapáton keresztül tudatja vele. De ez nem lehet a főapát akarata, az ítéletet nem ő hirdette ki... Akkor tehát nem lehet Isten akarata sem. De akkor miért történik vele mindez? Miért? Megtudta azt is hamarosan. A börtönben az a kitüntetés érte, hogy taka­ríthatta a folyosót, a mellékhelyiségeket. Fe­szültsége lassan engedett, különösen, amikor érezte, hogy az őr nem emberevő, rettenetesen unja ő is az egészet, s unalmában naphosszat fü­­­työrészik, énekel. Ha az őrnek lehet, talán neki is. Nem egyházi éneket persze, az túl nagy me­részség volna, de talán magyar nótát Nem lett belőle baj. Akkor talán egyházi énekeket is lehet? Lehetett, az orosz őr úgysem tudta, mit hall. Né­hány nap múlva megtudta, hogy a folyosón ta­lálható a halálra ítéltek kamrája. Harmincketten várták a kivégzésüket. És ekkor megmozdult benne a pap. Hiszen ilyen körülmények között idekintről is feladhatja a feloldozást annak, aki szeretné! Annak a szövegét énekelte hát nap­hosszat Nem sokkal később egy kegyelmet ka­pott fiatalember mesélte neki, bányán megbé­kéltek a helyzetükkel, amíg őt hallgatták. - Ekkor értettem meg - meséli szinte vidá­man -, hogy nekem ott feladatom van. Engem az Úristen papként rendelt a foglyok mellé. Hogy a lelket tartsam rettenetes helyzetükben. És megnyugodott. Isten tehát ezúttal megkerülte a főapátot, közvetlenül szólt hoz­zá. A tanári pályafutása négy évig tartott, most fontosabb feladatot kapott. Nem bántotta már az ítélet. Vagyis hát... - Karácsonykor szállítottak ki bennün­ket, éppen Munkácson járt a vonat, amikor az éjféli misére harangoztak. Órákig beszélgettünk, vidámsága csak most hervadt le. - Az nagyon nehéz volt. Mert emberből faragták Olofsson Placi­­dot is, bármennyire is Isten szolgája. Eszten­dőkbe telt, amíg sikerült kimunkálni a túlélés szabályait. - Az első, hogy soha ne panaszkodj. Mert akkor átadod magad a fájdalmadnak, mely le­gyengít, az pedig végzetes lehet Ha valaki mégsem állta meg, másra terel­ték a szót, a szakmájáról kérdezték például. Mennyi mindent kitanult Placid atya a tíz esz­tendő alatt a méhészettől kezdve a pulykate­nyésztésen át a bányászatig!­­ A második szabály, hogy mindenben meg kell találni a jót Ott is, háromezer-hatszáz kilométerre az otthonodtól, egy rengeteg közepén, amikor reggeltől estig vágod a fát?! Túlzásnak tartot­ a szavait. Neki van igaza:­­ Mínusz húsz fokban az is öröm, ha az ór­a motozásnál elfelejti levetetni a sapkámat Hi­szen akkor meg is fázhattam volna... Arra meg már itthon jöttem rá, hogy amilyen szólómon­dó voltam, engem Rákosi biztosan félakasztat Vegyük úgy, hogy a gulag volt a menedékem.. A politikai foglyok ártatlannak tartjál magukat, ami nagy hiba. Mert csapdát rejt e is. Hiszen ha ártatlan, akkor nagyon sajnál­hatja magát. Aki pedig sajnálja magát, az elve­szett. A szabály egyértelmű: Isten színe elől valamennyien bűnösök vagyunk, a fogoly ép­pen úgy, mint a fogva tartója... A negyedi szabály pedig az, hogy a hívőnek mindig va hová kapaszkodnia, mégpedig felfelé. Szava hiteles, nem panaszkodik később sorsára sem - pedig oka volna rá. Hiszen sza­badulása után nem térhetett vissza Pannonhá­gára, a háromszáz szerzetes közül mindössz hatvan gyakorolhatta hivatást Fűrészszeri­ben kereste a kenyerét, majd kórházi mosodá­ba került, onnan ment nyugdíjba Vásárra poliként pedig misézett. Mint ahogy teszi azót is, nyolcvanhét évesen. Tudja, amikor elfogy, ereje, lesz helye a bencés testvérei között. Bizalma már az enyém, búcsúzásul az ín asztalhoz járó keretezik, tenyérnyi textíliát ve elő. Szétnyitható, az egyik oldalába tükröt var­tak, a másikon vízfestmény, rajta bájos hőig) - Van azért némi kézügyességem is mosolyog huncutul. - Amikor tehettem, ilyt képeket festettem. Egyszer egy sokszoros gy­­osnak is. Mondta, nem tud mivel fizetni,­­ ha bárki bántani merészelne, szóljak csak n ki. Attól kezdve biztonságban éreztem m­gam... - nevet már. Olofsson Piacid február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Pesti Vigadó kamaratermében veszi át a Hazámért-hitemért kitüntetést. Olofsson Placid: Engem az Úristen papként rendelt a foglyok mellé Böllérek versengtek az erdőben Az egykori falusi disznóölés hagyományait elevenítették fel nemrég Napkoron. A szabol­csi település felhívására huszonhárom böllér­­csapat jelentkezett, amelyeknek egy-egy man­galicát kellett hagyományos módon, szalmá­val megperzselni és füstölésre előkészíteni a népszerű pihenőhelyen, a harangodi erdőben. A zsűri a böllérek munkája mellett a csapatok kisegítő személyzete által töltött hurkát, kol­bászt is értékelte, de sokat nyomoz a latban az is, ki milyen pálinkával, borral fogadta az ér­deklődőket. Végül féltucatnyi díjat osztottak ki a legjobbaknak. Új sportcsarnok Szombathelyen A vasi megyeszékhelyen 3500 néző befogadá­sára alkalmas sportcsarnok épül. A Sugár úti szabadidőcentrum kétmilliárd forintba kerül, amelynek felét az Ifjúsági, Gyermek- és Sport­minisztérium biztosítja. Az építkezés várható­an ebben az évben kezdődik. Gazdaképzés Csornán A Rábaköz fővárosában a helyi Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskolában 79 gazda részére egyhónapos kurzust tartanak, amely­nek végén külön vizsgáznak az ezüstkalászos tanfolyam, és külön az aranykalászos képzés hallgatói. A rábaközi termelők hetente három napot töltenek el az iskolapadban. (A vidék híreit tudósítóink jelentéseiből állítottuk össze.) KÉRDŐÍV KERESZTÉNY GABRIELLA A­mikor ajtót nyitott, elcsodálkoztam. Hosszú beszélgetésünk végén pedig már csodáltam. Mert szemre is hihetetlen, hogy már elmúlt hetvenéves ez a magas, szi­kár, energikus férfi. Azon viszont a legkevés­bé sem csodálkoztam, hogy pályatársa és kol­légája, a gödöllői agráregyetem genetikai és nemesítési tanszékének vezetője, Heszky László nemrég így írt róla egy publikációjá­ban: „Balla László a XX. század legeredmé­nyesebb magyar búzanemesítője. Nevéhez 55 államilag elismert őszi búzafajta előállítása fűződik, ami több, mint nagyszerű elődei által a XX. század első felében előállított fajták szá­ma, és népszerűségük vetekszik a bánkúti búzákéval.” Elárulom neki, hogy készültem „prof. dr. Balla Lászlóból, a Magyar Tudomá­­nyos Akadémia doktorából, a Magyar Nö­­vénynemesítők Egyesületének elnökéből”. Aztán a puskának használt publikációk elle­nére is, kockáztatva, hogy megmosolyog, fel­teszem a kötelező kérdést:­­ Miért lett búzanemesítő? Amiért 1985- ben állami, 1993-ban Fleischmann-díjat, majd 1996-ban Tessedik Sámuel-emlékér­­met kapott. Tudományos tevékenyéségéről, rangfokozatairól, címeiről külön fejezetet ír­hatnék. Az ön pályájában nekem mégis az a nagyszerű, amiről közembereként fogal­munk sincsen, hogy ma is az ön és csapata ál­tal létrehozott martonvásári búzafajtákból készült kenyeret esszük. A nagy hozamú Em­mát, Magdalénát, Magvast és Csárdást. Rá­adásul a lisztjük igen jóízű kenyerek alap­anyaga. - Telkibányai iskolai tanítóm, ahol 1933-ban születtem és nevelkedtem, papi pályát szánt nekem - mondja (és nem moso­lyog a kérdésen). - Parasztgazdálkodó szüle­im azonban semmiben nem befolyásoltak. Felőlük akár jogász vagy orvos is lehettem volna. Aztán jött a háború, amely elsodorta a sárospataki református gimnáziumba je­lentkezésem szándékát. A biztonságosan kö­zelebb lévő Abaújszántói Mezőgazdasági Gimnázium maradt, ahol kitűnően érettsé­giztem, és úgy döntöttem, hűséges leszek az agrárpályához. Elvégeztem a Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetemet, és tanári ambíciómat félretéve ugyanott beiratkoztam a növényne­­mesítési szakra. Akkor már tudatosan ké­szültem a kutatói pályára. Hogy miért? Vala­mi olyasmit akartam elérni az életben, ami „nagyobb stílű” annál, semhogy egyetlen „gazdaságnak” szenteljem az energiáimat. Az egész magyar mezőgazdálkodást, azon belül is a növénynemesítést akartam szolgál­ni, mert abban láttam fantáziát. Akkor, va­gyis az 1960-as évek elején, amikor kenyér­gondokkal küszködött az ország, mert a bú­zatermesztés fejlesztésének fő akadálya a „fajtahiány” volt. Úgy gondoltam, a kutató­munkával nemcsak egy részt, hanem a nagy egészet szolgálhatom. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia martonvásári kutatóintéze­tébe már a növénynemesítésről készült dip­lomamunkám egyik konzulensének, Rajháthy Tibornak az ajánlására kerültem 1957-ben, és 1996-os nyugdíjazásomig ott dolgoztam. -Mi lehet egy növénynemesítő sikerének a titka? A számokkal mérhető eredmények? Az egymást követő búzagenerációk, amelyek tél jóak, jó termőképességűek és kiváló minős­gűek?­­ Az ilyesmi nemcsak a köztermeszti­ben mérhető. Nagyszerű érzés fogja el embert az országot járva, amikor látja, hog búzafajtái szinte mindenütt „visszakösze­nek”. Igazolása a fejlődés lényegének, hogy utódoknak mindig jobban és jobbat kell p dukálniuk az elődöknél. A siker titka? Egy­ben titka nincs. Évtizedek szorgalmas gyár munkájából, majd az ismeretek újragondá­sából, az előrelépésekből áll. Nekem a m­­onvásári évtizedek, ahol óvónő felesége­mel, két gyerekünkkel életünk nagy részét éltük, olyanok voltak, mint a kaptár egy­­­­ecskének. A méh onnan indul el, oda vissza mindig, azt a kaptárát gyarapítja eg életében. Amíg ezt hagyják, és be nem csap előtte a kaptárajtót... - Keserű felhangot érzek ebben az új mondatban. Jól érzem? - Sajnos igen. De ezek rosszízű, szem emberi-szakmai történések. Kicsinyes ir­ségből, hiúságból és kapzsiságból fakadt amelyek sajnos más pályán is fellelhetőek én sorsomban egyetlen lényegük akadt: ki időnek előtte „nyugdíjaztak”, küldtek el benni Martonvásárról. Számomra legalul túl korán ahhoz, hogy 62 évesen „kihegyi elmével, de ölbe tett kézzel” várjam, mikor értem a kaszás. Ezért folytattam a kute címzetes egyetemi tanárként a Gödöllé tartozó kompolti intézetben, majd a Debr­ői Agráregyetem karcagi kutatóintézete Talán most jött el a visszavonulás ideje.­ nem biztos, hogy tétlenséggel jár... BÁLLÁ L A S Z Ma is a professzor úr jóízű kenyerét esszük

Next