Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 1. szám

4 2003. JANUÁR 3.Szabad Föld Sziráki adok-kapok _________PALÁGYI- EDIT_________ Csaknem két hónap telt el a helyhatósági választások után, mire megalakult Szirák új önkormányzata. Mi okozta a késlekedést? - erről beszélgettünk a falu októberben megválasztott, ám csak decemberben felesküdött polgármesterével, Mátis Andrással. - Minden lelkész politikus is egyben - véli Mátis András, akit már másodszor választottak meg a nógrádi falucska polgármesterévé. Első alkalommal tizenegy, idén alig három voks hozta meg számára a győzelmet, ennyivel kapott többet legfőbb riválisánál. A nyolctagú helyi képviselő-testület tagjainak zöme igen nehezen törődött bele e végeredménybe, s mindent megtettek azért, hogy ne vehesse át a hivatalát. December közepén tartott alakuló ülésükön úgy döntöttek, korlátozzák polgármesterük jogait anyagi és személyi kérdésekben is. Szirák jelenlegi első embere úgy véli, az önkormányzati választások után fellobbanó indulatok okai a múltba vezetnek. Mátis András korábban húsz évig evangélikus lelkészként szolgált, egy évtizedig Nógrádban, Bér községben, később Szirákon munkálkodott. Hogy hivatását nem a megszokott módon értelmezte, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyolcvanas évek közepén - püspöki engedéllyel - elvállalta az akkor megnyílt sziráki kastélyban működő étterem vezetését, később pedig a szálló igazgatását is. A rendszerváltás után újabb fordulatot vett a hétgyermekes teológus élete, úgy döntött, szakít egyéb teendőivel, s minden energiáját a lelkészi munkára fordítja. Házi bibliaórák, istentiszteletek sora következett a hitélet felpezsdítésére. Közben mindkét községben felújították a műemlék templomot. Hamarosan azonban konfliktusokkal szembesült az evangélikus lelkész. A hagyományokhoz ragaszkodó lutheránusok közt visszatetszést szült ez az ébredési mozgalom, s bizalmatlanságukat tetézte a Hit Gyülekezetének munkálkodása is Béren. Elégedetlenségük az evangélikus lelkész lemondásához vezetett, aki egy ideig még Szirákon szolgált, később azonban újra a vendéglátásban kereste a kenyerét. A szirákiak jórészének bizalmát ezekben az években sem vesztette el Mátis András, ezért nem érte váratlanul, hogy 1996-ban - amikor elhunyt a település vezetője - sokan az ő jelölését támogatták. Nem is hiába: három riválisa előtt megnyerte az időközi választást. Megörökölte ugyan a korábban tanácselnökből lett polgármester képviselő-testületét, s a népes roma lakosságú Szirák összes szociális problémáját, mégis sikeresnek érzi azt az időszakot, amelyet 1998-ig a település élén töltött Úgy gondolta, az újbóli megméretés előtt neki nem is kell kampányolnia, tettei magukért beszélnek. Fejlesztették az infrastruktúrát, utat építettek a cigánysoron, műemléki védelem alá helyezték a falu megóvásra méltó házait, felélénkítették a helyi közösségi életet - sorolja az eredményeket Mátis András. Meglepetésére azonban 1998-ban nem ő kapott bizalmat a szirákiaktól, hanem a helyi körzeti orvos. Az idei év elején újra váratlan fordulat zavarta meg a nógrádi falu életét: orvos polgármesterük mandátuma lejárta előtt nyolc hónappal meghalt. A falu vezetésének teendőin így az alpolgármester és a jegyző osztozott. - Szirák mindig is a szívem csücske maradt, ezért indultam az újbóli megméretésen. Ha minimális többséggel is, de sikerült nyernem, s ez a választók akaratát tükrözi - fogalmaz Mátis András. Úgy gondolja, hosszú távú koncepcióval és az európai uniós támogatások segítségével még egy ilyen hátrányos helyzetű település is felzárkóztatható. Noha háromszor eredménytelenül hívta össze az önkormányzat alakuló ülését, s csak negyedszerre alakult meg a testület, a polgármester reméli, hogy a kedélyek megnyugszanak. - A képviselők rájönnek majd, hogy fölösleges az ellenállás, mert mindannyian a falu érdekét szolgáljuk - bizakodik Szirák első embere. A polgármester ellenzékét alkotó képviselők egyelőre biztosak abban, hogy márciusban feloszlatják a testületet, és új időközi választásokat írnak ki. HAZAI ÉLET A zöldek harca Amerikában dőlhet el Tiszta vizet öntene a Greenpeace a sajóbábonyi pohárba A környezetvédők tüntetései, a tömérdek egymásnak ellentmondó nyilatkozat miatt a sajóbábonyiak szerint már annyira érthetetlen a vegyi gyár állítólagos mérgezése körüli vita, hogy az egyszerű ember, hacsak nem szaladgál kémcsövekkel a zsebében, rendszeresen méregetve a Bábony-patak Diuron-szintjét, belebékül mire kideríti az igazságot. KERESZTÉNY GABRIELLA Ha a végéről göngyölítjük vissza ezt a tavaly nyár óta tartó, „méreggel”, jogszabályokkal, állításokkal-cáfolatokkal, megválaszolatlan kérdésekkel átitatott nyilatkozatháborút a borsodi település gyárkapujánál demonstráló nemzetközi zöldmozgalom magyarországi szervezete, a Greenpeace meg az Észak-magyarországi Vegyiművek között, egyetlen biztos mondanivalónk lehet az ÉMV Kft. amerikai tulajdonosa, a New York-i székhelyű TRI-Chem Rt vezetése mostantól saját kezébe vette az ügyet Vagyis kizárólagos jogot formál a Greenpeace-szel való tárgyalásokra a zöldmozgalom szerinti környezetszennyezésről A környezetvédők álal kezdeményezett, 2003 első negyedévére tervezett „egyeztetéseken” a sajóbábonyi cégvezetés már „nem kompetens” tárgyalópartner, s az erről szóló híreket sem ésszerű közzéteni addig, amíg a tárgyalások pozitív eredménnyel nem zárulnak. Mert így lesz, véli az amerikai cégvezetés, amiben történetesen máris egyetértenek a vízszennyező anyagok termeléscsökkentését, az ellenőrző mérések havi rendszerességét kérő nemzetközi zöldszervezet magyarországi képviselőivel. Lám csak, nemzetközi szintre emelkedett a hazai környezetvédők és egy borsodi vegyigyár párviadala! Hitelességét ezúttal a nyilvánosság (befejezés előtti) kizárása kívánja erősíteni, szemben a hónapok óta zajló, semmire nem vezető fene nagy őszinteséggel, amelynek jegyében mindenki csak mondta a magáét. Ha ezeket utólag sorba vesszük, s ha csak a fele is igaz a Greenpace állításainak, a riasztó végeredmény szerint azért mégiscsak valami veszélyes vegyület kerül abba a patakba, amelynek vize ráadásul a Sajón keresztül a Tiszába folyik, ami miatt a megyében tiszta vizet kereső zöldek tavaly éppen a bábonyi vegyiműveket pécézték ki, nem is egyszer. S ami miatt a másodjára már türelmét vesztett gyár „valótlan állítás, üzleti hitelrontás” címén perelni kívánja a magyarországi szervezet Bécsben bejegyzett felügyeletét. Tavaly nyáron nyitottak a fővárosban irodát a sokak szerint „balhés, polgárpukkasztó, a multinacinális cégeket froclizó” mozgalmaikról világszerte hírhedetté vált greenpeaceesek. A Tiszta víz 2002 elnevezésű, magyar, szlovák és román egyesületi tagokat tömörítő, bécsi központú, ausztriai tagdíjakból fenntartott szervezet látványos magyarországi belépőt tartott. Először júniusban, majd novemberben demonstráltak Sajóbábonyban a vegyiművek szerintük környezetszennyező tevékenysége ellen. Csáki Roland, a civil szervezet magyarországi vezetője többször is azt nyilatkozta: nem véletlenül ott, s kivált nem azért - mint azt a gyárvezetés hangoztatta -, hogy egy konkurens cég aknamunkájaként tegyék. A vegyvédelmi ruhába öltözött aktivisták angliai laboratóriumi mérésekre hivatkozva a veszélyes, rákkeltő klórvegyületek, a talajba kerülő gyomirtó és rovarirtó szerek gyártásának, az ezeket tartalmazó szennyvíz Bábonypatakba eresztésének a leállítására szólították fel az üzem vezetését. Az ő méréseik például azt igazolták, hogy a patakban kimutatott mezőgazdasági vegyszerek mennyisége negyvenszerese az egészséges ivóvíz megengedett határértékének. A petíciójukat átvevő, a tüntetőkkel először még békés hangvételű párbeszédet folytató gyárvezetés azonban mindvégig határozottan állította: nem termelnek sem Nyugaton tiltott, sem a hazai jogszabályokba ütköző vegyi anyagokat, és kétségbe vonják, hogy a szennyeződés általuk került a patakba. Bódi Tibor, az ÉMV Kft. ügyvezető igazgatója másodjára már annak lehetőségét is felvetette, hogy pert indítanak. Hiába igyekeznek ugyanis minden lehetséges fórumon mérési eredményekkel cáfolni a Greenpeace alaptalan állításait - olyan vegyi anyagok kibocsátásával vádolják őket, amelyeket nem gyártanak, nem használnak fel -, ha az üzleti partnereik a sajtóhírek miatt lassan kétségbe vonják az igazukat. A zöldek által legjobban kifogásolt Diuron növényvédő szerről elmondta: zömmel az uniós tagországokban és az USA piacain értékesítik, s ezek az országok nemcsak felvevői, de legnagyobb gyártói is ennek a szernek. A szennyvíztisztító telepről távozó vizet az illetékes hatóságok is rendszeresen vizsgálják, ezért számukra „értelmezhetetlenek” a zöldek eddigi vizsgálati eredményei.. Új fejlemény az ügyben tehát a per kilátásba helyezése volt, de annak vehetjük az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉFK) régen várt megszólalását is, miszerint „a szeptemberben kezdett s időközben elvégzett közel ezer vizsgálati eredményük azt támasztja alá, hogy a Bábony-patakba elvezetett tisztított szennyvíz szennyezőanyag-tartalma a vonatkozó szabályozás szerint egyetlen komponens esetében sem haladja meg a megengedett határértéket”. A zöldek szerint ivásra életveszélyes patakvíz tehát a magyar hatóságok szerint nem tartalmaz toxikus anyagokat. Vagy ha mégis, azok nem a gyártól erednek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy bizonyos anyagokra jelenleg még nincs érvényes hazai jogszabályozás, nincsenek iránymutató határértékek. A zöldek kérésére Angliában, majd a Levegő Munkacsoport által a Vituki Rt.-nél laboratóriumban kimutatott szennyezés tehát - jogszabályok híján - nem is létezik. A létezéséről Csáki Roland szerint már csak egy bekövetkező ökológiai katasztrófa után lennének kénytelenek tudomást venni, amit a Greenpeace nem szeretne megérni, mivel nem a jogszabályok betartásáért, hanem az élő Földért küzd. Patthelyzet? Talán mégsem, ha igazak a hírek, hogy a most már a „felsőbb szinten” folytatott tárgyalások a Greenpeace és az amerikai TRI-Chem Rt között biztatóan haladnak. Ami korántsem jelenti azt (amitől a helyben és környéken élő dolgozók sokkal jobban félnek, mint a Diurontól), hogy bezárják a bábonyi gyárat. Legfeljebb idővel mérséklik vagy leállítják bizonyos anyagok termelését és kibocsátását. Az ökológiai katasztrófa ellen küzdenek magyar nemzet archívuma A maradandó, míves munka okoz örömet SZÍJJÁRTÓ GABRIELLA A Kárpátok-Erdély Baráti Kör a millennium évében, Szigetszentmiklós ünnepi rendezvényeihez csatlakozva döntött úgy, hogy felállítja a város névadó szentje, Myrai Szent Miklós első köztéri szobrát. Az életnagyságú, tulipánfából faragott alkotást a Fog-Ház mellett kialakított parkban avatták fel 2000 decemberében. Tavaly augusztusban fényes nappal ismeretlen tettesek daruval leemelték talapzatáról, ellopták a szobrot. Az alkotás a mai napig nem került elő. A kisvárosban élő Szabán György azonban felajánlotta segítségét, így a közelmúltban az egykori tulipánfa szobor helyén leleplezték a képzőművész kerámiáját. Egy alkotó embernek kötelessége legjobb tudása szerint díszíteni környezetét Ezért dolgozik az ittlő Insula Alkotócsoport is. Ötven évig a párt mondta meg, hová kell „lovas szobor”; most szeretnénk magunk hozzájárulni, akár csak véleménynyilvánítással is, szűkebb pátriánk formálásához. - Az ellopott szobor emlékét, pofonegyszerű módon, a kerámián két lábnyom őrzi. Ez akár nekünk is eszünkbe juthatott volna... - Számomra az nem művészet, amit magyarázni kell. A közérthető mondanivalóval is párosuló míves munka okoz örömet. Igyek£ szem kezdeményező lenni, és nem követő. - A művészetben is divatirányzatok diktálnak? - Ha azt valljuk, amit régen az iskolában tanultunk, hogy a művészet tükrözi az életet, akkor most meglehetősen zavaros körülöttünk a vitág. A XIX-XX. század fordulójának felpezsdülésében szinte tapintani lehetett a művészetek későbbi hatását. Az Operaházról vagy a Parlamentről már akkor jól tudták, hogy az építészetben maradandót alkotnak. Nézzük csak meg ezzel szemben a mai középületeinket... -Ha a saját mércéje szerint nem követi a trendeket, akkor alkotás közben nem sokadrangú-e, hogy mi lesz maradandó? - Nem a századforduló formavilágáról beszélek elsősorban, hanem arról a biztos iránykövetésről, ami jellemezte a művészetet. Manapság az alkotók sodródnak, holdudvarok alakulnak ki, ahol egyforma művek sokaságai születnek. A magam útját járva a minőség előbbrevaló a mennyiségnél. Boldog lennék, ha csupán egyetlenegy olyan munkám lenne, amelyet szeretettel megőriz az utókor. - Azon kevés kelet-európai képzőművész közé tartozik, akit ismernek Nyugat-Európában. - A dél-holland keramikusok társasága immár öt esztendeje meghív munkáimmal az évente megrendezett bemutató vásáraira. Az ottani kollégáktól érdemes ellesni a mentalitásukat, az egymásra figyelésüket, az alulról szerveződő összefogásukat. Idehaza, úgy érzem, a konkurenciaharc miatt mást éreznek és mást mondanak a művészemberek. - Könnyű náluk úgy figyelni a társukra is, hogy közben biztosan tudják, mindannyian megélnek a piacon, mert van irántuk fizetőképes kereslet. - Ne higgyük, hogy Nyugaton mindenki megél. Tévedés! A kifejlett ízlésű polgárság miatt a művészeknek még inkább törekedniük kell az igényességre és egyediségre. Rembrandt országában a kézi munkát az élet minden területén nagyra becsülik, legyen szó a Philipsről vagy a finom kelmékről. Mindezek ellenére őszintén vallom, hogy nálunk szellemesebb és fantáziadúsabb alkotások születnek, csak keveset tudnak meg rólunk. - Hogyan lehet kollektíven kilépni az ismeretlenségből? - Az elmúlt ötven esztendő elsősorban a fejekben végzett pusztítást, egyszerűen úgy, hogy bizonyos tantárgyakat kihagytak az iskolákban. Például nem tanultunk a népművészetünkről. Az európai uniós tagsággal szerintem egyfajta pezsgés várható, egyebek között megindulhat a műkereskedelem. Ehhez azonban a művészeknek lépniük kell a „fogyasztók” felé, megismertetni velük a munkájukat -Könnyen megválik a munkáitól? - Nem, de a megélhetés miatt muszáj. Az elválás pillanatában életem „legtökéletesebb” alkotásának tartom, fáj a szívem odaadni. Az újabb feladatokkal ez elcsitul bennem, aztán minden kezdődik elölről. - Kritikus önmagával szemben? - Önemésztés az egész alkotási folyamat. Az embernek elsősorban önmagával kell szembenéznie, önmagát kell legyőznie. Örökké kételkedem. - Ebből a belső vívódásból ered a szófián zárkózottsága, megközelíthetetlensége? - Keveset beszélek magamról, talán ezzel sokakat akaratlanul meg is bántottam. Nekem az alkotás a feladatom. Hihetetlen szellemi kihívás három dimenzióban elképzelni a fejemben valamit, ami előtte még „sosem” volt. A kivitelezés, amit majd a környezetem lát, mondhatni a könnyebb része.