Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-09 / 32. szám
Ünnepi ülés Dunaszerdahelyen Ünnepi ülésre jöttek össze a CSEMADOK járási vezetőségi tagjai, hogy megemlékezzenek a CSEMADOK megalakulásának 20 éves évfordulójáról. A megnyitó után, melyet Gyurcsík József elvtárs, a CSEMADOK járási elnöke s egyben a Városi Nemzeti Bizottság elnöke tartott. Fél Miklós elvtárs, a CSEMADOK járási bizottságának vezető titkára, beszédében méltatta a CSEMADOK jelentőségét és azokat az eredményeket, melyet a CSEMADOK szervezetek értek el a dunaszerdahelyi járásban. A beszédek után a CSEMADOK 30 alapító tagjának átadták a CSEMADOK Járási Bizottságának 10 éves évforduló alkalmából kiadott emlékérmét. Húsz további alapítótag kapta a CSEMADOK elismerő díszoklevelét, s egyben tárgyi jutalomban részesültek. Az ünnepi ülésén részt vett a járási Nemzeti Front küldöttsége, amely a következő tartalmú levelet nyújtotta át: A NEMZETI FRONT LEVELE Engedjék meg, hogy a CSEMADOK 20 éves fennállása alkalmából szívélyesen köszöntsük az itt megjelent küldötteken keresztül a CSEMADOK járásunk területén működő helyi szervezeteinek tagjait. A CSEMADOK fennállásának 20. évfordulóját különösen ünnepélyessé teszi az az elismerés, melyben ez év márciusában részesültek a bratislavai rendkívüli X. országos közgyűlésen, ahol ünnepélyesen átvették a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének határozata értelmében a magas kitüntetést, a „Munka érdemrendet“. Ebből az alkalomból elismerésünket fejezzük ki és meggyőződésünk, hogy a Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség, mint a Szlovákiai Nemzeti Front szerves része a jövőben is nagymértékben hozzájárul a szocialista kultúra terjesztéséhez és az itt élő nemzetiségek békés együttműködéséhez. További munkájukban arra törekedjenek, hogy megértésre találjanak a szlovák népnél és szoros összmunkában keressék azt, ami erősíti a nemzetiségek egységét hazánkban. Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetése alatt. Össztársadalmi problémáink megoldása érdekében közös célunk, hogy valamennyien becsületes és odaadó munkával segítsük hazánk fellendítését. Ehhez a munkájukhoz kívánunk sok sikert és egészséget. KULTÚRA, tévedések, tragédiák adni az egységek törzskarainak. A tábornokoknak igyekezniük kellett. Az idő sürgetett... Január végén tudomást szereztem Jamaguti japán haditengerészeti attasé és a mi népbiztosságunk külügyi osztálya vezetőjének érdekes beszélgetéséről. Jamaguti éppen akkor tért vissza Berlinből, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a népbiztosságon fogadják. A külügyi kapcsolatok osztályán bizalmasan beszélt berlini benyomásairól: nek — A németek nagyon elégedetleOlaszországgal — mondta. — „Darázstársuk“ szégyent vallott. Jamaguti, az olasz hadsereg görögországi vereségére gondolt. Mussolini arra számítva robbantotta ki ezt a háborút, hogy a Balkán-félsziget nagy részét könnyen elfoglalja. Igyekezett megelőzni Hitlert, aki szintén fente a fogát a Balkánra. De Mussolini túlbecsülte saját erejét. A kis Görögország hősiesen ellenállt, és az olasz hadsereget mélyen beszorította Albániába. Az olaszok sokáig vesztegeltek ott, s nem volt erejük változtatni helyzetükön. — És a németek hogyan szándékszanak segíteni az olaszoknak? — kérdezte a külügyi kapcsolatok osztályvezetője. — Hitler másutt keresi majd a megoldást — jelentette ki Jamaguti. — Keleten ... De azonnal magyarázni kezdte, hogy elsősorban a tengerszorosok és az angol gyarmatok elleni hadjáratokról van szó. Nyilvánvaló volt, hogy meg akar bennünket téveszteni, mondván: ne nyugtalankodjatok amiatt, hogy Hitler Bulgária felé igyekszik, titeket nem akar bántani. Ekkor azonban elszólta magát: — Nincs kizárva az sem, hogy összeütközésre kerül sor Berlin és Moszkva között. Január 30-án erről a beszélgetésről jelentést tettünk K. I. Vorosilovnak, a Népbiztosok Tanácsa elnökhelyettesének. Az idő tájt külön irattartóban összegyűjtöttem minden apró, de a németek viselkedését illetően gyanús értesülést, hogy alkalomadtán személyesen jelentést tegyek róluk Sztálinnak. A fontosabb tényekről írásban tájékoztattuk őt. Február elején néhány hírt kaptunk arról, hogy Burgasz és Várna bolgár kikötővárosokba német különítmények érkeznek parti tüzérségi fegyverekkel és légelhárító ágyúkkal. Február 7-én erről írásban értesítettem J. V. Sztálint. A Haditengerészeti Vezérkar közleményeiben egyre gyakrabban jelentek meg a hírek a németek finnországi, romániai és bulgáriai hadmozdulatairól. Ezeket a jelentéseket minden nap továbbítottuk a fővezérkarnak. De mindaz, amiről mi, tengerészek tudomást szereztünk, csupán a tengerre, a kikötőkre és a partokra vonatkozott. A Fővezérkarnak nyilván több — más forrásokból szerzett — értesülése volt. 1941 januárjának végén a K. A. Mereckovval, a fővezérkar parancsnokával folytatott beszélgetésem során megértettem, hogy a Nemzetvédelmi Népbiztosságnak nagy gondot okoz a határokon uralkodó helyzet. A kézzelfogható tények kikényszerítették egy olyan fontos utasítás kiadását, amely a körzetek és a flották parancsnokainak figyelmét Németországra, várható ellenfelünkre irányítja. Az utasítás február 23-án jelent meg. Természetesen későn, a háborúig már csak négy hónap volt hátra. De ilyen rövid idő alatt is sokat lehetett volna még tenni. Csakhogy míg a rendelet elkészült, leváltották a Fővezérkar parancsnokát; Mereckov helyére G. K. Zsukov került. Sem a kormány, sem a Fővezérkar nem ellenőrizte, hogyan teljesítik a parancsot az alakulatoknál. S mivel a fentiek ismerték a központ hűvös magatartását, ők sem igyekeztek. Február végén és március elején a német repülőgépek ismét többször megsértették a Szovjetunió légiterét. Meglepő szemtelenséggel repültek, már nem is titkolták, hogy fényképezik a katonai objektumainkat. A flottaparancsnokok izgatottan jelentették, hogy a hitleristák vizsgálgatják fő támaszpontjainkat. „Mit tegyünk?“ — kérdezték tőlem. Javasoltam a Tengerészeti Vezérkarnak, adjon parancsot a flottáknak, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül tüzeljenek minden kémrepülőgépre. 1941. március 3-án ki is adták az utasítást. Tüzéreink március 17-én és 18-án Libavánál néhányszor tüzet nyitottak a német repülőgépekre, melyek később a Fekete-tenger északnyugati térségében bukkantak fel, szintén felderítő célból. Egy ilyen incidens után Sztálin elé hivattak. Nála volt Berija, rögtön tudtam, honnan fúj a szél. Azt kérdezték tőlem, milyen felhatalmazás alapján lövettem a kémrepülőgépekre. Próbáltam megmagyarázni, de Sztálin a szavamba vágott. Szigorúan megrótt és elrendelte, hogy parancsomat azonnal vonjam vissza. Kénytelen voltam utasítását teljesíteni. A Tengerészeti Vezérkar április 1-én új parancsot adott ki: „A tüzet beszüntetni. Szükség szerint vadászgépeket kell kiküldeni, hogy leszállásra kényszerítsék az ellenséges repülőgépeket.“ Az eredményt nem volt nehéz megjósolni. A németek, amikor észrevették, hogy kíméletesen bánunk velük, még kihívóbbak lettek. Ellenséges magatartásuk, légiterünk gyakori megsértése nyugtalanságot váltott ki a matrózok és a parancsnokok között. A flották politikai jelentéseiben egyre gyakrabban esett szó a legénység „kedvezőtlen emberek izgatatlan hangulatáról“. Az beszéltek a háborúról, és csodálkoztak, miért nem hoz a kormány kellő intézkedéseket. (Folytatjuk.) P. O. HvIEZDOSLAV EMLÉKTÁBLA BALATONFÜREDEN Testvéri barátságunk egyik jelképe A nemzetek baráti közeledésének, kölcsönös megbecsülésének, együttélésének elmélyítése iránti igyekezet szelleme hatotta át a napokban Balatonfüreden P. O. Hviezdoslav szlovák költő emléktáblájának felavatási ünnepségeit. A magyar „tenger“ partján, a füredi SZOT szanatórium árkádsora alatt zajlott le a meghitt ünnepség. Az SZLKP Kelet-Szlovákiai Kerületi Bizottsága Ideológiai osztályának vezetőjével, Ján Novitzky elvtárssal népes küldöttség érkezett hazánkból: Ján Fábián, az ólublói járási nemzeti bizottság alelnöke, Horváth Sándor, a magyarországi csehszlovák nagykövetség kultúrattaséja, Gyüre Lajos költő és Podolín város nemzeti bizottságának több tagja. Magyar részről Baski Sándor, a Veszprém megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, Pandur Sándor, a veszprémi Járás tanácselnöke, a helyi tanács- és pártszervek képviselői és az Idegenforgalmi Hivatal dolgozói jelentek meg az ünnepségen. A vendégeket Elek Miklós, a községi művelődési otthon igazgatója köszöntötte, majd dr. Kaiser Géza, a Hazafias Népfront balatonfüredi bizottságának elnöke mondott beszédet. — Irodalmi emléktárunkban a szlovák nép egyik legnagyobb költőjének emléktábláját helyezzük most el, — mondotta —, aki verseiben a két nép sorsközösségéről vallott, akinek Petőfi Sándor volt a példaképe. Hviezdoslav dicsősége ragyogjon nálunk is, a magyar csillagok között... Ezek után Bodor Tibor, a budapesti Madács színház kitűnő művésze megrázó erővel tolmácsolta Hviezdoslav: „S nem lesz több elnyomott“ és az „Óda Petőfihez“ című verseit, melyekhez a szlovák poéta a mottót is példaképeitől, Adytól és Petőfitől választotta. A versek alapgondolata a testvérbéke, mely „új parancsot ad“. Ez a parancs így hangzik: „Legyen minden nemzet testvér!“ A két nép élet- és sorsközösségéről, testvéri barátságáról szólott a csehszlovák nagykövetség kultúrattaséja, Horváth Sándor. Hangsúlyozta, hogy Hviezdoslav örökre belevéste nevét a szívekbe. Világszabadságot akart ő is, akárcsak Petőfi. Nemcsak a saját népének elnyomása ellen, hanem mindenféle elnyomás ellen harcolt. A szónok József Attila „Rendezzük végre közös dolgainkat“ verssorát idézve célzott a baráti küldöttségek kölcsönös látogatásaira, a két nép kulturális együttműködésére. Az ezzel kapcsolatos szerződéseknek teszünk eleget, amikor a podolíni Krúdy Gyula emléktábla után Balatonfüreden sok ezer csehszlovák turista is tapasztalhatja a barátságot ápoló gesztust. — Legyen ez az emléktábla a mi testvéri barátságunk egyik jelképe — mondotta Horváth Sándor. — És most ez az alkalom kötelességünkké teszi, hogy a politikáról is beszéljünk. Országunkban a kommunisták hivatottak hogy közös céljainkhoz hűek tudjunk maradni, hogy pártjaink szoros egységben harcoljanak a békéért, a kivívott szabadságért. Hviezdoslav költői munkásságát, életét, pályafutását Ján Fábián, az Ólublói Járási Nemzeti Bizottság alelnöke ismertette szlovákul. Beszámolóját magyar nyelven Gyüre Lajos szlovákiai magyar költő tolmácsolásában a közönség lelkesen fogadta. Kitörő volt a lelkesedés, amikor Vörösmarty Mihály és Madarász Emil emléktáblája között Hyiezdoslav bronzemlékművéről is lehullott a lepel. Ezután a szlovák és magyar küldöttségek képviselői koszorúkat helyeztek el. (kulik) Almágy festői szépségű ks község. Az oly sokszor megcsodált gömöri táj minden szépségét, minden jellegzetességét magán viseli. Demográfiailag és táji megkülönböztetés szerint a barkók és palócok keverékének leszármazottjai birtokolják a falut. Az aratás küszöbén jártunk itt s már jóval a falu előtt szemet szúrt a falu fölött álló ősi templom levert vakolata. Felhajtunk hát, hogy szemügyre vegyük e nem mindennapi templom javításának munkálatait. Senkit sem találunk ott, bár a falu lakói előzőleg már elmondották, hogy a héten régészek egy csoportja végzett a helyszínen ásatásokat. Vajon mit kerestek itt? A helyi lakosok véleményei meglehetősen eltérőek. Egyesek szenzációs dologról áradoznak, mások csupán „régi vacakságokat“ említenek. Az ásatási mukálatoknál mindvégig jelenlevő Bácskai Barnabás lelkész pedig módfelett óvatos. Keveset mondott csak, azt is általánosan és kimérten. Nagyvonalakban valamit a templomról. Meg nem erősített és bizonyított források szerint az eredeti templom 1227-ben épült. Feltehetően négy komolyabb javításon, átalakításon ment keresztül. Az eredetileg román stílusban épült templomot a 14. —15. században körülkerítették (erről a most lefolyt ásatások során szereznek bizonyítékot). A történelem folyamán, a háborúk ugyan nem múltak el nyom nélkül a templom történetiben — lényegében mégis csupán 1960-ban került reflektorfénybe. Erről ma már az egész falu, sőt környék beszél, mint ahogyan az már lenni szokott, szenzációt szimatolva a lezajlott események mögött. Mi is történt 1960-ban? Agócs D. Viktor lakása előtt megjelent egy gépkocsi, melynek személyzete a múzeum embereinek adta ki magát. Egy csomó „értéktelen limlomért“ jöttek, s az öreg bácsi beleegyezésével felpakolták, s elvitték a „faszenteket“. Ma már minden kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy nem a múzeum emberei voltak, hanem közönséges műkincsrablók, akik valószínűleg értékesítették a faragványokat, vagy „magángyűjtők“ kezére játszották azokat. Olyan feltevések is vannak (s talán nem is alaptalanok), hogy a szenteket megörökítő szobrokat, faragványokat külföldre, a nyugatra csempészték. Hasonló feltevések alapján az eltűnt tárgyaknak óriási értékük lehetett. Ez természetesen attól függ, milyen korból származtak az eltűnt tárgyak. Érdekes, hogy a lopásra, mely kilenc évvel ezelőtt történt, mindmáig nem derült fény. Konkrétumok helyett itt is csak találgatásokra, magánvéleményekre vagyunk utalva, hiszen a közbiztonsági szervek szinte nem is tudtak az ügyről. Egyesek szerint külföldiek voltak, mások viszont csehországiakra, sőt környékbeliekre gyanakszanak. Egy dolog mindenesetre a laikusok előtt is világos: a hozzáértőknek kellett lenni (a templomból más nem veszett el), ezenkívül ismerősöknek — még ha idegenek voltak is háttérben —, mert tudomásuknak kellett lenni a volt helyi lelkész távollétéről. Közel egy évtized után kutatni az eltűnt kincsek után enyhén fogalmazva kissé megkésett dolog. Mi nem is valamiféle kriminalisztikára vállalkoztunk, csupán a templom és a köré fonódó legendák tisztázását szerettük volna kibogozni. Ebben kétségkívül a jelenlegi lelkész Bácskai Barnabás szolgáltathatja az egyetlen hiteles támpontot. Ő, amint ezt már leírtuk, meglehetősen tartózkodó, bár ezt maga sem titkolja — sok mindenről tudomása van. A legutóbbi kutatás eredményeiről, az ott talált tárgyakról sem mondott sokat. Mi meg is értjük álláspontját, hiszen amint azt maga is elmondotta, kilenc éve kutat levéltári okiratok után, s nem szeretné anyagát, felfedezéseit minden szempontból hitelesítést nem nyerve, a közvélemény tudomására adni. Érdeklődésünkre csak annyit mondott, hogy a kutatások IV. Béla koráról és az előző időszak kultúrájáról tanúskodnak, de szenzációs eredményekre nem igen lehet számítani. Az egyetemes magyar történelem és kultúra szempontjából viszont kétségtelenül értékes, eredményes volt a kutatás. Amint magunk is láttuk, valóban nem lehet valami atraktív, szenzációs ízű eredményeket várni, egy dolog mindenesetre tanulságul szolgál majd. Elődeink által féltve őrzött, kultúránkat bizonyító kincseinkre a jövőben sokkal jobban kell vigyázni. Amennyiben ez módunkban áll, a közeljövőben még visszatérünk templom történelmére, s a nemrég a lezajlott kutatás hivatalos eredményeire. Hacsi Attila A REJTÉLYEK TEMPLOMA Szépség, fiatalság *» *5? ■m Mit ■3•g.o3 _2o *elfc: :£?< » . •T3 nc* a £ • S31% &030 p0N mto35‘XNO* to130 MASA HALAMOVÁ: Szerelem Csak egy szót szeretnék felírni csillagbetűkkel az égre, magasan a kék messzeségre, hogy senki ne tudja elérni. Hogy maradjon mindig tiszta, ne szennyezzék sárral, szavakkal, szeretném felírni arannyal az űrbe, hol a távolság felissza: SzeretekI Fordította: K. L. OK 3BOEA