Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-26 / 39. szám

2 LUDVIK SVOBODA köztársasági elnök beszédéből (Folytatás az 1. oldalról.) nek mellőzése sok­­ nézeteltérést oko­zott kapcsolatainkban. A január előtti párt- és államvezetőség hibája volt, hogy a problémákat­ nem oldotta meg idejében, hanem még tovább korlá­tozta a szlovák nemzeti szervek ha­táskörét — hangsúlyozta köztársasági­­elnökünk, majd kinyilvánította azt a meggyőződését, hogy hazánk szövet­ségi rendjének kialakulásával párhu­zamosan „Létrejöttek a feltételek nemzeteink és a nemzetiségek további politikai, gazdasági és kulturális fej­lődéséhez az egységes Csehszlovák Szocialista Köztársaság keretében.“ Dél-szlovákiai látogatásával kap­csolatban Svoboda elvtárs a követke­zőket mondotta: — A napokban ellátogattam Dél- Szlovákiába is, arra a vidékre, ahol magyar nemzetiségű polgártársaink élnek. Mindenütt örömteli, áldozatos, öntudatos munkát láttam. Megállapít­hatjuk, hogy magyar polgáraink ugyanúgy, mint az ukránok és a len­gyelek is, hatékonyan hozzájárulnak szocialista országunk továbi fejlődé­séhez. Közös hazánk, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság további fejlődé­sének és megszilárdulásának egyik legfontosabb előfeltételét Svoboda elvtárs a nemzeteink és nemzetisé­geink testvéri egységében látja. Ezért hangsúlyozta: „... azt szilárdítsuk meg, ami közelebb hozza a két test­vérnemzetet és a többi nemzetiséget, és küszöböljük ki mindazt, ami meg­bontja baráti együttműködésünket. Nemzeteink és nemzetiségeink egysé­ge társadalmunk egyik alapelve.“ Társadalmi életünk konszolidálásá­val kapcsolatban köztársasági elnö­künk utalt arra, hogy ....... az utóbbi években bonyolult, nehéz időszakon mentünk keresztül. Nem egy esetben kellett határozott, szigorú intézkedést hoznunk. Enélkül nem jutottunk vol­na ki a válságból. További előrehala­dásunk alapfeltétele volt, hogy harcot folytassunk a pártban és a társada­lomban az ellenséges, szocialistaelle­nes, opportunista erők ellen“... Eb­ben a nagy küzdelemben döntő sike­reket értünk el — hangsúlyozta Svo­­voda elvtárs, majd megállapította, hogy „Ezek annál is lényegesebbek, mert nem adminisztratív, hanem poli­tikai módszerekkel értük el. Elérke­zett az idő, hogy minden energiánkat és erőnket az előttünk álló bonyolult, igényes társadalmi és gazdasági prob­lémák megoldására összpontosítsuk.“ Ludvík Svoboda köztársaságunk el­nöke beszédének további részében a munkásosztály, a parasztság és a szo­cializmushoz hű értelmiségiek helyt­állását méltatta. „Megbízunk szocia­lista földműveseinkben — mondta Svoboda időszakban elvtárs­ —, akik az elmúlt bebizonyították öntuda­tosságukat és munkaszeretetüket. Bi­zonyára a jövőben is így tesznek majd.“ . Beszéde befejező részében Svoboda elvtárs hazánk nemzetközi helyzeté­vel foglalkozva megállapította: „Az év folyamán jelentősen megszilárdult köztársaságunk nemzetközi helyzete. Ennek alapja elsősorban a Szovjet­unióval kötött új barátsági, együtt­működési és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződésünk. Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a Szovjetunió Kom­munista Pártja közti teljes megértés és a Szovjetunióval való barátságunk és testvéri együttműködésünk felújí­tása alapja hazánk további sikeres fejlődésének. A többi szocialista or­szággal folytatott szoros együttműkö­désünk megsokszorozza erőnket. Az egység, és az együttes fellépés fokoz­za a béke biztosítására, az európai biztonság megszilárdítására kifejtett törekvésünk hatékonyságát, és pozi­tívan hat a különböző társadalmi rendszerű országok közötti kapcsola­tok megjavításra. Csehszlovákiának őszinte érdeke az ilyen együttműkö­dés.“ ★ &*★ Köztársasági elnökünk szlovákiai látogatásának utolsó napján — a bra­­n­tislavai várban — fogadta az üzemek, minisztériumok és a társadalmi szervezetek képviselőit, köztük a me­zőgazdasági dolgozók tizenkét tagú csoportját, amely Ján Janovic mérnök, az SZSZK mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterének vezetésével tett tisztelgő látogatást. Svoboda elvtárs a mezőgazdasági dolgozók küldöttsé­gének közvetítésével elismerését fe­jezte ki Szlovákia mezőgazdasági dol­gozóinak azért, hogy nemcsak a mun­kában, hanem a politikai életben is helytállnak. Köztársasági elnökünk szlovákiai látogatása nemcsak feledhetetlen dia­dalút volt, hanem nagymértékben hozzájárult nemzeteink és nemzetisé­geink egységének megszilárdulásához is. Verőfényes szombat délután a bra­­tislavai repülőtéren búcsúzó köztársa­sági elnökünktől . Szlovákia népé­nek őszinte óhaját tolmácsolta a többezer ember, amikor szinte kórus­ban kiálitotta: Viszontlátásra! Jöjjön közénk mielőbb és minél gyakrabban! Béke-manifesztáció Pezinokban A pezinoki borversenyt, valamint szőlő- és borkiállítást szombaton és vasárnap nagyarányú béke-manifesz­­tációval zárták. Szombaton a valami­kori királyi városban délelőtt sajtó­napi aktívát is rendeztek. A pártsajtó 56. évfordulója tiszteletére felhívást fogadtak el, hogy a bratislavai járás minden kommunistája rendelje meg a pártsajtót. Ugyanezen a napon a járás szövetkezetei is találkoztak, majd sportrendezvényekre, népmulatságra és tűzijátékra került sor. Vasárnap 10 órakor kezdődött a nagyarányú béke-manifesztáció, mely­nek kezdetét ünnepi sortűz jelezte. Az ünnepségen jelentős funkcionáriu­sok vettek részt. Az ünnepi beszédet Ján Janovic mérnök, a mezőgazdaság és élelmezésügyi miniszter tartotta Megköszönte a Kis-Kárpátok szőlő­termelőinek igyekezetét, elismeréssé szólt az elért eredményekről, és to­vábbi munkájukhoz sok sikert kíván! Ezután az ünneplők és az allegórika kocsik sokasága vonult el a dísztribün előtt. Az allegórikus kocsik a szőlő­termesztők életét és sok érdekes em­léket elevenítettek fel. Különösen szép volt a pezinoki, a Castaj, a modrai a královái és budmericei szövetkeze­tek felvonulása. A pezinoki manifesztáció a szorgal­mas munka, a Kis-Kárpátokban élt szőlőtermesztők eredményeinek elis­merő ünnepélye volt. SZABAD FÖLDMŰVES Az opportunisták és jobboldaliak szerepe a válságban Most, amikor már hogy a politikai válság elmondhatjuk, mélypontján már túljutottunk, és annak a legége­tőbb jelenségeit leküzdöttük, sokan elgondolkodnak azon, hogy mi is tör­tént tulajdonképpen? Hogyan jutott társadalmunk ilyen stádiumba? Mi volt a válság oka, a hajtóereje, kik voltak eszmei előkészítői, és mi ké­pezte társadalmi bázisát? Ami az utóbbi kérdést illeti, arra a felelet teljesen egyértelmű. A bázist az eddig megbúvó jobboldali elemek és az általuk félrevezetett csoportok, főleg a kevés politikai tapasztalattal rendelkező ifjúság egy része képezte. Az aktivizálódott jobboldal felhasznál­ta az 1968 januárja után kialakult bo­nyolult helyzetet, főleg a pártvezetés határozatlanságát és toleranciáját cél­­­­jainak fokozatos megvalósítására. Az egyes szakaszok már az első hóna­pokban világosan kirajzolódtak: a­­ munkásosztály és a kommunisták le­­­­járatása, majd a párt vezető szere­­­­pének megszüntetése, opportunista revizionista, végül polgári pártok , megalakítása, pluralista politikai rendszer megteremtése, vagyis az ál­lam burzsoá jellegének visszaállítása. ] Ez volt a belpolitikai program. Természetesen ennek a fordulatnak­­ megfelelően és következményeként ki­­ akarták szakítani a köztársaságot a szocialista államok közösségéből, fő­leg megszüntetni a Szovjetunióval kö­tött szövetséget és megteremteni a nyugati kapitalista államokhoz való orientációt. Ezeket a célokat a jobb­oldal egyes túlbuzgó képviselői már 1968 első hónapjaiban nem is tagad­ták. A hatvanas­­ években meggyökere­zett vezetési­ hibák, a párton belüli demokrácia fokozott mellőzése, a ve­zetés direktív módszerének • gyakor­lata, valamint a párt fellazítása kar­rierista, opportunista és passzív ele­mekkel a tagság széles tömegeit — köztük sok becsületes párttagot is — bizonytalanságba és kishitűségbe ker­gettek, és így a jobboldal szellemi irá­nyítóinak nem okozott nagyobb gon­dot mindezen hibák eltúlzásával alá­ásni a párt még meglevő tekintélyét. Hozzájárultak ehhez a gazdasági és társadalmi téren bekövetkezett siker­telenségek, amelyek szintén a direktív irányítás következtében álltak elő. A pártban látható megoszlás állt be, kialakult a marxista-leninista vo­nal mellett az opportunisták és a centristák csoportja. A szocializmus­ellenes jobboldali erőket főleg a pár­­ton belüli opportunisták támogatták. Így a jobboldal fokozatosan döntően fontos pozíciókat szerzett a kulturális és társadalmi intézményekben, főleg a sajtóban, a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalomban, az Író- és Újság­író Szövetségben és másutt. A centrizmus lényege minden idő­ben a homlokegyenest ellenkező né­zetek kibékítésére irányuló törekvés, minden áron, még az alapelvek sutba­­dobása árán is. Nálunk is ilyen sze­repet töltöttek be a centristák és ez a taktika végeredményben az opor­­tunistákat segítette. Az opportunizmus lényegében jel­lembeli tulajdonság és általában kis­polgári jelenség. Az opportunista el­vileg ingatag, visszariad a nehézsé­gektől és pillanatnyi, vagy csak re­mélt előnyök érdekében könnyen fel­adja álláspontját. A munkásmozgalom történetének minden szakaszán talál­kozunk az opportunista kártevéssel. Az ilyen nézetű egyének mindig haj­lamosak a munkásosztály érdekeinek feladására, az osztályharc objektív valóságának tagadására. Az opportu­nizmussal fertőzött mozgalmak tör­vényszerűen mindig az osztályellen­ség segédcsapataivá váltak. Az 1968-as és 1969-es évben az op­portunista nézetek beférkőztek párttagok és a pártonkívüliek jelentős a részének tudatába. A jobboldali pro­paganda megkezdte a marxista-leni­nista alaptételek revízióját. Ezek az alapelvek: 1. a munkásosztály vezető szerepe a társadalomban; 2. a pártnak, mint a munkásosztály élcsapatának vezető szerepe a szo­cializmus építésében és az állam irá­nyításában; 3. az osztályharc-elmélet tagadása, ezzel kapcsolatban a szocialista ál­lamközösséghez való tartozás helyes­ségének kétségbevonása. A párton belüli opportunisták és a jobboldal szószólói mindig a szocializ­mushoz tartozásukat hangoztatták, de magát a szocializmust különféle tetszetős jelzőkkel díszítették, hogy ezzel a kevésbé öntudatos tömegeket megnyerjék. De az egyszerű párttagok között is sikerült ezzel a taktikával zavart és akiket már bizonytalanságot kelteni, egyébként is megzavart az 1968 előtti vezetés hibás irányvo­nala és irányítási gyakorlata. Ehhez még hozzájárult a hírközlő eszközök tudatos revizionista nézeteket hirdető kampánya. Korlátlanul propagálták ezek a revizionista elemek a párt- és szovjetellenes nézeteket és ellenvéle­ménynek a lapok hasábjain, a rádió­ban és a televízióban nem adtak he­lyet. A jobboldal ugyan a termelőeszkö­zök köztulajdona ellen nem mert fel­lépni, de az 1968 augusztusa után be­nyújtott vállalati törvényjavaslat már nyíltan támadta az össztársadalmi tu­lajdont, és azt csoporttulajdonnal akarta helyettesíteni. Nyíltan támad­ták a pártépítés lenini alapelveit, amelyek nélkül nem létezhet akció­képes pártmozgalom. A munkásosztály vezető szerepe el­leni kampány eszmei hordozói azt állították, hogy a munkásosztály, a társadalom fejlődésének rr^ai szaka­szában már teljesítette feladatát és most az intelligenciának kell átven­nie a párt és az állam vezetését, mert egyedül az értelmiségnek vannak meg erre a szükséges előfeltételei a tudo­mányos-technikai forradalom korsza­kában. PERL ELEMÉR (Folytatjuk.) A Pravda chudoby első száma 1920. szeptember 15-én egy kis, szerényen fölszerelt nyomdában, Ruzomberokban jelent meg. A szlovákiai marxista bal­oldalnak tehát megszületett a szó­csöve, „a szlovák nép osztálynevelé­sével foglalkozó lapja“, amint ez a Pravda chudoby 1. számának fejlécén is áll. A megjelenés 50. évfordulójának előestéjén­ Bratislavéban nagyarányú ünnepségeket tartottak. A Rudé právo és a Pravda megjelenésének 50. év­fordulója alkalmából az ünnepi gyű­lést Bohuš Trávnicek, a Pravda­­ fő­­szerkesztője, az SZLKP KB titkárságá­nak tagja nyitotta meg, majd Ľudovít Petsár, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizott­­ság titkára mondott beszédet. Mindkét beszéd méltatta a kommu­nista sajtó 50 éves útját. Megállapítot­ták, hogy a Rudé právo és a Pravda a Pravda c­udoby méltó utódja volt. A Pravda múltja nagyon dicső múlt, amely megnyitotta népünk előtt a szo­cializmus építésének távlatait. A ha­ladás és a szocializmus szellemében, a cseh néppel való testvéri szövetség szellemében, a Szovjetunió és a többi testvéri ország iránti szeretet és hű­ség szellemében vezette a szlovák né­pet ebben a történelmi küzdelemben. Ma újból ez a legfőbb küldetése és tartalma az 1968-as évi ideológiai megingás után, amikor a Pravda hi­bákat, tévedéseket és deformációkat követett el. Pezsár elvtárs kiemelte a Pravda jelentős szerepét a konszolidálási fo­lyamatában,­ amely a CSKP KB 1969 áprilisi plénumán kezdődött meg. A jobboldali és szocialistaellenes ten­denciák elleni következetes harc meg­­követeli, a múltbeli hibák kiküszöbö­léséért folytatott határozott harcot. Az ünnepi gyűlésen Bohuš Trávni- Cek, a Pravda főszerkesztője átvette Pezsár elvtárs­­ kezéből a Köztársasági Érdemrend kitüntetést. Az üzenélyes alkalomkor a Pravda több érdemes szerkesztője kapott ki­tüntetést. Köztársasági Érdemrendet kapott Matej Kršiak, a Pravda első főszerkesztője,, Munkaérdemrendet Bo­huš Travnicek, a Pravda mostani fő­­szerkesztője, és még több elvtárs kap­ta meg az Építésben Szerzett Érde­mekért, valamint a Kiváló Munkáért című kitüntetést. A Pravda 15 régi dolgozójának emlékérmet nyújtottak át. Az ünnepség-sorozatban kiállítást­­ rendeztek a Pravda 50 éves útjáról és a szerkesztőség számtalan gratu­láló levelet kapott a párt- és állam­szervektől, szerkesztőségektől, vete­rán kommunistáktól, levelezőktől,­­ olvasóktól. Az ünnepségek alkalmából a Sza­bad Földműves szerkesztősége is kö­szöntötte a kommunista sajtót, és­­ többi gratulálóval együtt azt kíván­juk, hogy továbbra is az internacio­nalizmus útján haladjon. A kommunista sajtó ünnepsége szombaton a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában folytatódtak, aho Bohuš Travnicek, a Pravda főszerkesz­tője mondott beszédet, majd dr. Joze Gandel, a Pravda igazgatója 74 érde­mes dolgozónak nyújtotta át a külön­böző kitüntetéseket. Többek közöt a „Kiváló Munkáért“ című kitüntetés kapta az Új Szó három szerkesztője Szarka István, Gál László és Melle, Szabó Béla. A bratislavai kongresszusi palotá­ban mintegy 1500-an jöttek össze Rudé Právo ünnepségeire. M. Moc, i a Rudé Právo főszerkesztője ünnepi be­szédében hangsúlyozta, hogy a Rudi Právo a marxista-leninista eszméi alapján továbbra is harcolni fog az opportunizmus és a revizionizmus el­len. A forradalmi hagyományok nyo­mán továbbra is a munkásosztály és a dolgozó nép érdekeit védi. A gyűlés után nagyarányú rendezvényekre ke­rült sor. Rudé právo és a Pravda ünnepségei 1070. szeptember 23. Ezüst ülésszak A New York-i felhőkarcolóban szep­tember 15-én kezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezetének jubileumi 25. ülésszaka. Az ezüst évforduló alkal­mából világszerte boncolgatják, érté­kelik a szervezet negyedévszázados munkáját. Szovjet külpolitikusok nem értenek egyet azzal a megállapítással — amit főleg az amerikai és más nyugati politikusok emlegetnek —, hogy az ENSZ „tehetetlen“. Hozzá­fűzik, hogyha ez így van, akkor ezért a világimperializmus a felelős, az ő agresszív háborús politikája hozta olyan helyzetbe a világszervezetet, hogy úgy beszéljenek róla, mint egy tehetetlen szervezetről. Leszögezik, hangsúlyozzák, hogy véget kell vetni annak az állapotnak, hogy az ENSZ alapokmányainak megsértésével egyes államok hódítás útján idegen területet szerezhessenek. Kijelentik a világ előtt, hogy az ENSZ-et egyetemes ütő­képes szervezetté kell tenni, amely a jövőben így lényegesen hozzájárul­hat a béke fenntartásához, megőrzé­séhez, megszilárdításához. Az ENSZ jubileumi ülésén 126 tag­állam magas szintű képviselői vesznek részt. Összesen 16 államfőt, 18 kor­mányelnököt és 24 várnak az ülésszakra. külgyminisztert . ___ Az ezüst ülésszak előreláthatólag nem anyira ünnepi, mint inkább vi­haros jellegű lesz. Nagyon sok olyan probléma torlódott össze, amit egy ilyen világszervezetben meg kellene oldani, illetve egyengetni kellene megegyezésiek útját. Bár a vietnami a kérdés nem tartozik az ENSZ hatás­körébe, mégis több szónok beszélni fog róla, szó esik a koreai helyzetről is, de előtérbe elsősorban is a közel­­keleti helyzet kerül, mert az imperia­lista erők kalandor politikája úgy el­mérgesítette a helyzetet, hogy ennél veszélyesebb csak az 1967-es júniusi hatnapos háború idején volt, amikor Izrael lerohanta az arab államokat, főleg Egyiptomot és elrabolta terüle­teit. A közel-keleti válság főleg a Ro­­gers-terv miatt vált veszélyesebbé. Ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyta a palesztínai felszabadító erők követelését. Pedig ezek nélkül nem lehet rendezni a közel-keleti helyze­tet. Ugyanis közel egy­millió arab menekült el, s évek óta bizonytalan­­ságban hajlék nélkül élnek és jogos az elkeseredésük, elégedetlenségük. Amikor a palesztínai felszabadító erők akciókat kezdtek a Rogers-terv ellen, Husszein, Jordánia királya megszegte szavát, amit Nasszernak adott, hogy a palesztínai felszabadító erőket nem támadja meg. Ennek ellenére Jordá­nia hadereje parancsot kapott a fel­szabadító erők likvidálásra. De a kö­zel-keleti helyzet jordániai tragédiája csak egy előjátéka az imperialista ter­veknek. Erről tanúskodik az a tény is, hogy az USA haderejének hatodik flottája az arab partok közelében tar­tózkodik és ma már nyíltan beszélnek arról, hogy a Jordániában élő 300 amerikai polgár védelmére beavatkoz­nak a jordániai belpolitikai helyzetbe. Olyan hírek­­ is keringnek, hogy szóba jöhet egy amerikai—angol közös be­avatkozás is. Tehát az imperialista erők minden áron meg akarják vetni lábukat Közel-Keleten. A mostani helyzet az izraeli hábo­rús héják malmára hajtotta a vizet, mert az USA-tól egy milliárd dollárt kaptak, fegyverkölcsönzésre. Ez a lé­pés természetesen nem járul hozzá a problémák békés úton való megol­dásához. Az ENSZ 25. ülésszakán újra fel­vetődik a két német állam ENSZ- tagságának kérdése is, bár az Egye­sült Államok politikusai úgy vélik, hogy ez nem aktuális a nyugat-ber­lini helyzet miatt. Az európai bizton­sági szerződés megkötése, vagy a biz­tonsági rendszer megteremtése első­rendű probléma lesz, mivel ehhez kedvező atmoszférát teremtett a szov­jet-nyugatnémet szerződés megköté­se és az a tény, hogy Nyugat-Euró­­pában is egyre többen felismerik Varsói Szerződés tagállamai által be­n nyújtott javaslatok időszerűségét és realitását. Az ENSZ 25. ülésszakasza tehát olyan problémákkal, kérdésekkel fog­lalkozhat, amelyeknek megoldása, in­tézése lényegesen hozzájárulhat a vi­lágbéke megőrzéséhez. A 126 tagállam politikusainak, főleg azoknak, akik­ a haladás, a békés együttélés politi­káját hangoztatják, sokat kell harcol­niuk azért, hogy az ENSZ-nek meg­felelő tekintélyt érdemeljen ki és az ezüst ülésszakon egy olyan szervezet vegye kezébe a világ irányítását, mely megalkuvás nélkül tud hozzájárulni a problémák megoldásához és olyan légkört teremt, hogy a fegyverek he­lyett inkább a tárgyaló asztaloknál döntsék el a vitás kérdéseket. Balla József

Next