Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)

1953-11-17 / 269. szám

1953 november 17. SZÓLÁSRA KÖVETKEZIK.. Béketalálkozó Kunszentmiklóson Mindenfajta tanácskozás és értekezlet hasonló keretek között megy végbe. Az elnök minden alkalommal rövid meg­nyitót mond, az előadó hosz­­szabb beszédet, s aztán kis szünet után jöhetnek a hozzá­szólások. Ez a tanácskozások rendje. Ez alól a kunszentmik­­lósi béketalálkozó sem volt ki­vétel. Minden a maga módján ment — egy jó ideig. Kezdte az elnök, ízesen, ko­­mó­osan, ahogyan egy kun parasztemberhez illik. Az elő­adó folytatta, de már jóval hosszabban és nem is annyira ízesen. A jövendő hozzászólók egyelőre még őt hallgatták, figyelték. Vártak a sorukra. Csendben, mozdulatlanul A teremben vagy kétszázan lehettek, hat község békeküldöt­tei. Szabadszállásiak, kunada­­csiak, fülöpszállásiak, kunpe­­szériek, tassiak és a járási székhely, Kunszentmiklós kül­döttei. Idős parasztemberek hosszúkás kocsmában, asszo­nyok, lányok vastag téli ken­dőben, úttörők fehér ingben és pöttömnyi óvodások az édesanyjuk ölében, íme a bé­kemozgalom. Annyiszor elmondtuk, meg­írtuk, annyiszor olvassuk, hogy a béke minden jóravédő, igaz­­ szándékú ember közös gondja, öregnek, fiatalnak, lánynak, férfinak egyaránt. Az a kis­kunszentmiklósi terem jó bizonyítéka volt ennek! Hát még ami ezután következett! Az még az előbbinél is jobb, meggyőzőbb bizonyíték. Az előadó ugyanis beszéde végére ért. A szokáshoz híven, szőnem következett, hogy a szólni kívánó küldöttek eljut­tathassák jelentkezési cédulá­jukat az elnöki asztalhoz. Nem tartott az egész sokáig, nyolc-tíz perc múlhatott el és az elnök már készülődött, hogy szólítja az első jelent­kezőt. Szólította is. De nem a hi­va­­los formaságok szerint. És egyetlen másodperc alatt felborult a tanácskozások és értekezletek megszokott, par­lamentáris rendje. A kunszentmiklósiak for­dítanak egyet rajta. Vájjon ki volt hát az első hozzászóló? A kunszentmiklósi óvodások tánccsoportja. Azok a pöttömnyi lánykák, akik eddig az édesanyjuk ölében ültek. Az óvónéni segítségével felkeltet­ték helyükről az elnökség tag­jait és szépen megkérték őket arra, hogy az asztalt is vigyék magukkal. Nekik az egész színpad kell. S táncoltak egyet. Kedvesen, ügyesen, a maguk nótájára. Talán mondani sem kell, hogy hozzászólásának milyen nagy sikere volt. — Meg­ kellett ismételniök. Utánuk, az úttörők jelentkez­tek szólásra zenekarukkal, éne­kükkel. S az elnökségi asztal jóidőre nem is került vissza a színpadra, így tanácskoztunk tovább. Mert az úttörők éneke után a háziipari szövetkezet fiataljai is gyorstéptíz táncban mondták el gondolataikat a bé­kéről. Megmutatták, hogy így is sokat lehet egyszerre elmon­dani. Többet, mint amennyi egy sűrűn teleírt papírra férne. Csizmájuk azt kopogta, hogy frissek és erősek. S mintha csak terv, jobban mondva életkor szerint ment volna tovább — jöttek az idő­sebbek. A vastag, téli kendős asszonyok, a hosszúkucsmás parasztemberek. Ők nem men­tek fel a színpadra, csak eléje. De ők is ott folytatták, ahol a fiatalok abbahagyták. Igaz, nem tánccal, nem énekkel. Azt mondták, ők már kicsit fárad­tak ahhoz, de amit mondtak, olyan szépen hangzott, mint az úttörők muzsikaszava. Így beszélt a békéről Szabó János is, aki azt mondta el, hogy miként nőttünk mi ki a régi világból és lettünk egyszerre újfajta emberek. Az utolsó felszólaló — mintha csak kitervelték volna — a hetvenegynéhány eszten­dős Simon Andrásáé volt. A legidősebb valamennyi között. Végigjártatta a szemét a ter­men, az óvodásokon, az úttö­rőkön, a fiatal táncosokon és a korosabbakon is. Valameny­­nyi hozzászólón. S aztán azt mondta: „Talán akad olyan, aki megkérdezi: Mit keres az ilyen vénasszony a békeküldöttek között? Az ilyennek már úgyis mindegy. — Hát én csak azt felelem, hogy igenis van keresnivalóm itt. Megmondom úgy, ahogy van: én nemcsak a munkában veszem fel a versenyt a fiata­lokkal, de a békét, az életet is szeretem annyira, mint ők. Hát nem jó most élni, amikor a legfiatalabbtól a legidőseb­big mindenki egyet akar?..." De erre már kicsordultak könnyei. Nem is folytatta. A helyére ment, így fejeződött be az értekez­let. Ha ugyan­annak nevezhet­jük. Az előadó sem válaszolt a felszólalásokra, nem foglalta össze a vitát. A hetvenegynéhány eszten­dős Simon Andrásáé már ösz­­szefoglalta helyette. Őry József Fiatal növénytermesztő példamutatása A szeghalmi járásban már ■zöldéi a búza. Különösen azok­ban a termelőszövetkezetekben ■szép a vetés, amelyekben a fia­talok szorgalmasan, példamuta­tóan végzik munkájukat. Ilyen termelőszövetkezet a szeg­halmi Új Barázda tsz is, amelynek dol­gozói akkor szokták leginkább Hegyesi Zoltán diszista nevét emlegetni, ha példaképet akar­nak állítani. Hegyesi Zoltán szin­te éji­ nappallá téve dolgozott ■társaival azon, hogy termelő, szövetkezetük határidő előtt el­vethesse gabonáját. S a kemény ■akaratot siker is koronázta. Más ezután talán megpihent volna a babérokon, de nem így a fiatal növénytermesztő. Most ismét be­szélnek róla s van ’is miért.- -A tsz-ben a soronkövetkező munka ■jelenleg a trágyakihordás. He­gyesi elvtárs ezt úgy igyekszik meggyorsítani, hogy minden reggel pontosan kezd munkához, ■fogatával naponta többször for­■dúl, mint a többiek s ennek az ■a titka, hogy idejét jól beoszt­ja. Az Új Barázda tsz előrelát­hatólag ezzel a munkával is ■időben készül el. A jó példának hamar híre ment. Megkezdődött a verseny: ki végez előbb a trá­­gyahordással a járás szövetke­zetei között? A példa nyomán új Hegyesi Zoltánok nevelked­nek ezekben a napokban, Szeg­halmon és környékén a jövő évi nagyobb termésért indított harc­ban. 4. A konyhában illedelmesen köszöntötték Doma nénit, aki kukoricát morzsolt a tűzhely mellett — Ilyen időben ... — dünnyögte az orra alatt. — Ilyen időben legjobb a­ meleg kuckó... — A színdarab-próbáról jövünk — mondta Gabi. — Gondoltuk, benézünk Petihez ... — Valami rozsda,s vasat szerzett... Aszon­­gya tányércsa­pda. Azzal szöszmötöl, furikálja... Nyulat akar fogni... Peti nem valami barátságosan fogadta a két *l­út. — Meg kell csinálnom ezt a­ rúgót — magya­rázta — hajnalra kirakom a csapdát az erdő­szélen, ahol sok nyúlnyomot láttam .. — Odajár Csider Miklós, a sörétesével — bó­logatott Pista. — Mondta, hogy tegnap alko­­nyattájt jött két nyulat. Gabi türelmetlenül közbevágott: — Hagyd a nyulakat... Beszéljünk arról, a.miért jöttünk. Egyszuszra előadta Petinek a tervét. Mikor a végére ért, felemelte a hangját: — Az a kérdés, jössz-e harmadiknak, vagy se? Peti tépelődve hümmögött: — Hm ... Várjatok csak ... Muszáj rögtön válaszolni? — Holnap megkezdjük s, halókészítést. — Ha rajtakapnak bennünket, hat hónap... ■— Jössz, vagy nem jössz? — Gondoljátok meg komolyan... Úgy hi­szem, jobb, ha letesztek róla. Jancsi nem bírt magával. Kitört belőle az in­dulat: — Mondtam ugye, hogy gyáva... Gyere Gabi! Gúnyosan végigmérte Petit, az ajtóból még visszafordult: — Lődözz te csak galyázó fácánkakasokra ... Fogd csapdával a nyulat... Te. . te . .. hős! „Ki is hányjuk mi a hálót“ Zsódoros Mari néni házikójában folyt a háló­­készítés. Az öregasszony egyedül lakott, Ga­­biék tudták, hogy ritkán látogatja emberfia, így nem tartottak attól, hogy felfedezik őket. Mari néni még örült is, hogy akadt társasá­ga a hosszú téli estéken Hol főtt­ aszalékkal, hol sültkrumplival kedveskedett a két fiúnak. Egyszer fogvacogva állítottak be, mire fojtott mustot forralt nekik pirospaprikával. — Jobban fűt, mint a tüzes kemence — mondta, s Gabira nézett. — A nagyapád sze­rette... Egy rianáskor beszakadt alatta a jég. Félholtan csáklyázták ki a társai. Meg volt der­medve.... A forralt paprikás­ musttól kelt élet­re... — Meséljen Mari né­ni Patyi nagyapámról... — Szép, derék ember volt... A szakákénak vasfésű kellett... Bú­csúban, szüreti mulat­ságon a legrangosabb táncos. Bolondultak utá­na a lányok ... Arató­ünnepkor hívták a gró­fok a kastélyba, hogy táncol­jon a vendégek­nek. Effy birkát ígértek neki, mégse ment... Visszaüzent, hogy nem komédiás. A maga mu­latságára szeret tán­colni ... Az aratóünnep meg az uraságnak mu­latság. Szegányember­­nek siralomház ... — Emlékszem egy nótára, amit öreg korában is danolgatott. Úgy kezdődik: „Nincs szebb élet minálunknál!” ... Ismeri Mari néném? Az öregasszony ráncos arcán mosoly derült: — Én ne ismerném? — Énekelje már el... Elnyűtt, kiszáradt hangszálak húrján citerá­­zott a nóta. Nincs szebb élet minálunknál. • Balatoni halászoknál, Mink porciót nem fizetünk, Mikor tetszik, elmehetünk. Beevezzük a csónakot, Ki is hányjuk mi a hálót, Kihúzzuk mi a betartást, Megtraktáljuk a jó pajtást. A halásznak jól van dolga, Egy tanyáról a másikra, Ha van a halnak járása, Az életnek nincsen mássa ... Aztán hármasban énekelték. Szemlátomást jobban haladt a hálókészítés nótaszó mellett. * Javában tombolt a­ tél, mikor elérkezett a szín­játszók bemutatkozása. Gabi, Jancsival nekivá­gott a hegyből a községnek. A Sóvárgónál bele­ütköztek Petibe, aki elhencegte, hogy már há­rom nyulat fogott a csapdával. — A negyedikre majd ráfizettem — hetvenke­­dett. — Dehát kifogtam Csider Miklóson ... Benne volt a tapsi a csapdában, épp kiemeltem volna, mikor Miklós arra jött a puskájával ... Nekem ront mérgesen: tiéd a csapda? . . . Enyém hát — mondom, — hadd pusztuljon a büdös róka ... Miklós rám néz, hiszen nyúl akadt benne... Én csak vál­lat vontam: — Az ő ba­ja. Nem hívtam, hogy besétál­jon... Gabi hahotázni kez­dett: — Ez igen! Jó! felta­láltad magad! — Várjatok, még nincs vége ... Miklós odamegy a csapdához, kiszedi a nyulat... Ezt, csak éppen az egyik lába törött el... Ficán­kolt a nyű!, ahogy gyö­, möszölni kezdte a háti­zsákba. Addig, addig rúgkapáit, míg kiszaba­dult Miklós kezéből, oszt usgyé:... vesd el magad, mintha sose lett volna ... A két hallgatónak potyogtak a könnyei. Peti pedig folytatta: — Elorditom magam, süjjed, süjjed, látod, hogy sántikál . .. Kettőt esetlent a puska ... Csü­törtök ... Csütörtök .. Hát így ,végződött... Végigkacarászták az utat. Mikor a kultúrház ajtaján befordultak, Gabi ezt mondta: — Kár, hogy nem jöttél hozzánk a halászbo­­korba, Peti. . Olyan jól elvolnánk hármas­ban .. Előadás után, hazafelé menet, Petinek lógott az orra. Immel-ámmal felelgetett a két fiú kérdései­re, egyszer csak kifakadt nekikeseredve­. Hát nem elvette Csider Miklós a csapdá­mat? . .. Mikor vége volt a szerepemnek, behí­vott magához a titkári szobába. A fejemre olvas­ta, hogy a rókát döghússal csapdázzák, én meg sárgarépát, káposztalevelet raktam csalogat­nak. . A végén kijelentette, örüljek, hogy ilyen olcsón megúsztam. Csak azért nem veri nagy­dobra a dolgot, mert szégyenbe hozná velem az egész DISZ-szervezetet... De a kutyaúristenit, kitolok vele! — Hogy tolsz ki? — kíváncsiskodott Jancsi. — Dróthurkot csinálok... Úgy belesétálnak a nyulak, akár a malac a moslékosdézsához... — Majd hirtelen Gabihoz fordult: — Hogy áll­tok a hálókészítéssel? — Megy, mint a karikacsapás! . . . Egy estefelé érvére el Zsódoros Maci nénihez, ha csudát akarsz látni... — Elmegyek... Úgyis fenemód el vagyok ke­seredve ...* Mikor Peti meglátta a hálót, szívhezszólóan rimánkodott: fogadják be a bokorba, harmadik­nak. Nyakra-főre ígérte, hogy behozza, amit a hálókészítésben mulasztott. Nem lesz rá soha panasz. Jancsi fölényeskedve vágta a fejéhez: — Rájöttél végre, hogy ez más, mint a csap­­dázás, meg a hurkolás... — Tudtam én mindig... Csak tartottam, hogy sokat reszkérozunk... — Anélkül nem megy, komám!... De érde­mes! Hármasban gyorsabban haladt a munka. Az­­,de is sürgette a hálót, a tél kiadta méregfogát. Március elején hasadozni kezdett a Balaton jege, a tavaszi nap mohon fal­dost­a a havat. Lármás csörgőrécék, pittyegő, hókafejű szár­csák telepedtek meg a fűzfásréti nádasban. Fenn, a jégben fehér kócsagok úsztak kisbalatoni köl­tőhelyük felé. Mire a hónap végén megérkeztek a tóra a bohókás, palackforma nyakú búbos­vöcskök, elkészült a háló. — Még csak az istápja hiányzik, kétszer­­rül... Amivel vezetjük — állapította meg Gabi. — Aztán az úsztató és a süllyesztő.. Jó, erős husángot vágtak a két istápnak, úsztatónak evékenynyalábokat kötöttek a­ háló felső inára, süllyesztenek lyukas tégladarabokat az aljára, sűrűn, a háló egész szélességében. Mari néni mosolyogva bólogatott: — Jó lesz . . Nagyon jó lesz ... Akkurát a régiek öreghálója... Annyi halat zsákmányol­hattok, hogy az árából borjút, csikót lehet venni... — Nem haszonlesésből halászunk, Mari néni! — tiltakozott Gabi. — Nem áruljuk a halat... Nem akarunk kiserkedni. .. — Pedig a kísérők mindig jól megszedték ma­gukat. — A fűzfásréti halászbokor úgy ad túl a zsák­mányon, ahogy a nótában áll... Megtraktáljuk hallal a jó pajzsokat... Legelőször is Mari né­nemet — Az apró sügeret szerettem levesnek .. . Nincs mán fogam, hogy megrágjam a maszat­­ját. . — Pontyot hozunk Mari­ néninek... Har­csát . . . Fogas-süllőt. A hálót felrak­ák a házikó padlására. Per tanácsára elfödték ócska zsákokkal, ládákkal, mindenték­­i­m­lommal, mert az ördög nem al­szik. Ők ugyan nem kiserkednek, nem üzleteznek majd a zsákmánnyal, de bárhogy is vesszük mégis orvhalászatra adják magukat... (Folytatjuk.)­ I­ NINCS SZEBB ÉLET... Irja: Lestyán Sándor ...Meséljen, Mari néni... SZ4®MsÁG Új módon vesd a gabonát... A jászberényi járásban néhány héttel ezelőtt meglassult a kez­detben jól haladó szántás-vetés irama. Félő volt, hogy az őszi kalászosok elvetése komoly ké­sedelmet szenved a term­előszö­vet­kezeteknél éppúgy, mint az egyéni gazdálkodóknál. Le kel­lett győzni az „előre várás” hangulatát — de ki vállalkozik erre? Idős ember már nehezen mozdul, a jászberényi járásnak pedig nagy a területe. Fiatal, fürge lábakra, szívós akaratra volt szükség... Ekkor álltak elő tervükkel a diszisták és az úttörők. Elhatározták: kultúr­­brigádokkal járják sorra az el­maradókat s versekkel, rigmu­­sotoka­l biztatják őket az időben és újmódon végzett vetésre A jászberényi tanácsháza han­­gosbeszélője már másnap új „műsorszámmal” gazdagodott A pajtások naponta többször is csasztuskát énekeltek a példát mutató gazdákról, a hátulkullo­­gókat pedig alaposan „megcsíp­­kedték”. Ugyanekkor a jászberé­nyi diszisták sorra járják a termelőcsoportokat és tanyákat, előadásokkal bizonyítva be, hogy a korán és k­eresztsorosan vég­zett vetés métermázsákban szá­­molható tennéstöbbletet jelent A kitartó munka meghozta eredményét. A járás dolgozó­­parasztjai újra munkához láttak, nem vártak tovább az őszre Ezekben a hetekben született az új közmondás is: „Mj módon vesd a­ gabonád — hamarabb telik a kamrád.” Diszisták és úttörők nem kis érdeme, hogy a jászberényi járás területén idő­ben befejezték az ősziek — je­lentős területen keresztsoros­an végzett — vetését. A Filharmóniai Társaság fennállásának 100. évfordulója 1853 november 20-án, száz esztendővel ezelőtt csendültek fel az első magyar filharmóniai hangverseny megnyi­t akkord­jai Erkel Ferenc vezénylete alatt. A Budapesti Filharmóniai Társaság november 20-án a Ma­gyar Állami Operaházban dísz­­hangverseny keretében ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A díszhangverseny műsorán Er­köl Ünnep t■ nyitánytDíszt: „Mefasztó keringő”-je. Bartók: „III. zongoraverseny” -e. Ko­dály:­„Felszállás a páva” című műve szerepel Közreműködik Fischer Annie Kossuth-díjas ki­váló művész. 3 November 26-án kezdődik az Első Békekölcsön ötödik sorsolása Szegeden Az Első Békekölcsön ötödik sorsolását november 26, 27, 28 és 29-én tartják meg Szegeden, a Nemzeti Színházban. A nagy érdeklődéssel várt sorsoláson összesen 172.200 da­rab kötvényt húznak ki, mégpe­dig 95.200 darabot nyeremény­­nyel, 77.000 darabot pedig név­­értékben törlesztéssé­. A nyere­mények és törlesztések összege 54,2 milió forin , amivel 89, 2 millió forintra emelkedik a köl­csön jegyzőknek visszatérített össze­g. A nyeremények megoszlása: 1 darab 100.000 forintos főnye­remény, 18 darab 50.000, 39 da­rab 25.000, 95 darab 10.000 és 283 darab 5000 forntos magy­­nyeremény, 4700 darab 1000 forintos, 14.200 darab 500 forin­tos és 75.864 darab 300 forin­tos nyeremény. A sorsolások­at Szegeden, a Nemz©'! Szí nházban november 26-án, csütörtökön, november 27-én pénteken, november 28 -n szombaton dé­után fél 4-től 7 óráig, november 29-én vasárnap pedig­ délelőtt 9-től 12 óráig áv­ják meg. A do­lgozók gyors tájékozta­­tása érdekében az üzemek, hi­­vatalok, egyéb munkahelyek és tanácsok most is megszervezik a sorsolási tanácsadást, s a kötvényjegyzők részére minden fel­világosít­ást megadnak. Az­ Országos Takarékpénztár fiók­­há­nyatá­nál a dol­gozók felvilá­gosítást kaphatnak nemcsak a mostani­,­ hanem az eddigi sor­solások nyereményeiről is. A szegedi sorsolás előkészíté­­sét és lebonyol­­ását sorsolási bizotttság ellenőrzi, amelynek tagjait a SZOT, DISZ, MNDSZ, .MEDOSZ, SZOVOSZ, az­ Orszá­gos Béketanács,. Szeged városi­ tanács, a pénz­üggmi misztérium és az Országos Takarékpénztér dolgozói közül a pénzügymi­niszter nevezi ki. Magyarországra érkezett a Német Demokratikus Köztársaság kulturális küldöttsége A magyar-német kul­ráls egyezmény 1954. évi munkater­vének tárgyalására november 16-án Budapestre érkezett a Német Demokratikus Köztársa­ság kulturális küldöttsége. A küldöttség vezetője Franz Wohl­gemuth, az NDK felsőoktatás­­ügyi államtitkárság helyettes vezetője, a küldöttség tagjai: Karl Wiech, a Kulturális Kap­csolatok Társaságának főtitkára, Johann Link, az Állami Művé­szeti Bizottság munkatársa és Rudolf Halbrecht, a Német Munkaerőtartalékok Hivatalának helyettes vezetője. Számos olvasónk fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy szeretne hosszabb, folytatásos regényeket is olvasni lapunk­ban. Ennek a kérésnek teszünk eleget, amikor november 22-én, vasárnap megkezdjük Tardos Tibor MINDENKI SAJÓKÚTRA! című regényének közlését, amely a Szabad Ifjúságban jele­nik meg elsőízben. Sajókút — egyszerű kis bányászfalu, amely azonban egyik óráról a másikra milliók érdeklődésének középpont­­jába kerül. Víz tör a bányába s tizennégy bányász a föld alatt reked. Megmentésükre összefog az egész ország s az emberi akaraterő végül is diadalmas­kodik a pusztító ele­meken. TARDOS TIBOR ÚJ REGÉNYE érdekfeszítően írja le a mindennél drágább emberéletért folyó hősi küzdelmet és sokrétűen ábrázolt alakokon keresztül mutatja be, hogyan formálódnak a különböző jellemek a nagy megpróbáltatás füzében.

Next