Szabad Ifjuság, 1955. október-december (6. évfolyam, 231-308. szám)
1955-11-10 / 264. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! VI. ÉVFOLYAM 264. SZÁM Csütörtök, 1955 november 10 ÁRA 40 FILLÉR TÍZ SIKERES ESZTENDŐ írta: Jacques Denis, a DÍVSZ főtitkára Már tíz év telt el azóta, hogy Londonban, amelyet — mint a világ annyi más városát és falvát — a háború megsebzett, összerombolt, megalakult a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. S ha ezen az egy évtizedes időszakon végigtekintünk, a nemzeti és nemzetközi ifjúsági mozgalmak mennyi megvalósított tervét, milyen nagy előrehaladását láthatjuk! A konkrét eredmények mérlege gazdag, és termékeny. A DÍVSZ egész tevékenysége arra irányult, hogy a fiatalokat közelebb hozza egymáshoz, elősegítse a megértést, az összefogást. Arra irányult, hogy egy nagy szervezetbe tömörüljenek, hiszen így tudják megvédeni jogaikat, s így tudnak, koruk nagy problémáit megértve, felnőni. Nincs az ifjúság életének egyetlen olyan területe sem, amelyben a DIVSZ és tagszervezetei ne játszottak volna fontos szerepet. Kivették részüket a békéért folytatott nagy harcból. A legutóbbi hónapokban láthatták aktivitásukat az atomháborús veszély elleni tiltakozásban. Ott voltak, amikor az ifjúság jogainak védelmében kellett szót emelni, konferenciákat szerveztek, mint a Falusi Ifjúság Találkozója. A nemzeti elnyomás ellen erős szolidaritási mozgalom született. A kulturális és sporttevékenység növelésével, nemzetközi cserékkel, kölcsönös tájékoztatással és a szervezetek közötti tapasztalatcserékkel magasra emelték egy gazdagabb és kulturáltabb életért folyó harc zászlaját. A DIVSZ kongreszszusain, tanácsülésein, a nagyszerű Világifjúsági Találkozókon visszatükröződik az, ami korunk ifjú nemzedékét érdekli, amire ez a nemzedék törekszik. Sohasem volt és nem is létezik még egy ilyen hatalmas és egyetemes ifjúsági, világszervezet. Ez a tudat valóban büszkeséggel töltheti el egész szövetségünket. Ezekben a napokban a baráti üdvözletek egész sora árad feléje a világ minden tájáról, a legkülönbözőbb országok fiataljaitól, sőt olyanoktól is, akik nem tartoznak a DVSZ 85 milliós táborához. De maguk az események is nagy feladatokat állítanak elénk, nagyobbakat, mint valaha. Az egész világ a külügyminiszterek genfi konferenciája felé figyel. A fiatalok azt várják, hogy lépést tesz előre a biztonság, a népek közötti barátság érdekében. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen előrehaladást sokban segítheti a népek hangja, amely már nem egyszer sikerrel hangzott. A DÍVSZ azzal akar hozzájárulni a „genfi szellem” további fejlesztéséhez, hogy elősegíti a fiatalok és szervezeteik közötti együttműködés kiszélesítését. Ez a szellem hatja át világszövetségünket, s ez tükröződik vissza jelmondatában is, melyet a 10. évforduló alkalmából bocsátott ki: „Egymás megismerésével a barátságért, barátsággal a békéért A DÍVSZ ezenfelül kidolgozta a nemzetközi együttműködés programját. Ebben valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezet számára rögzítette a gyümölcsöző együttműködésre vonatkozó indítványait: 1. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség valamennyi nemzetközi és nemzeti ifjúsági szervezetnek azt javasolja: egyezzenek meg abban, hogy 1957. nyarán Moszkvában, együtt rendezik meg a VI. Világifjúsági Találkozót; 2. azt javasolja, hogy 1956. nyarán együttesen rendezzék meg az ifjúság barátságának heteit; 3. azt javasolja, hogy 1956. nyarán Párizsban együttesen rendezzék meg a fiatal lányok találkozóját; 4. azt javasolja, hogy kössenek egyezményt a kölcsönös nemzetközi cserékre és tájékoztatásra; 5. azt javasolja, hogy találjanak módot közös álláspont kialakítására és elfogadására az ifjúság jogait érintő kérdésekben, különösen, ha azokat az ENSZ-ben és annak szervezeteiben tárgyalják. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség úgy látja, megvan minden előfeltétele annak, hogy rövidesen találkozót rendezzenek valamennyi nemzetközi ifjúsági szervezet között. Ezért egy ilyen közös találkozó megrendezését javasoljuk. Ugyanakkor a DIVSZ kijelenti: hajlandó megvizsgálni minden hozzáintézett együttműködési javaslatot. Amint azt a DÍVSZ legutóbbi varsói tanácsülésén is hangsúlyozták, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség hajlandó mindent megtenni a megegyezés érdekében, ha az ifjúság érdekeiről van szó. E kezdeményezés hatását, amely a varsói tanácsülés határozatán alapul, máris lemérhetjük. Nyilvánvaló azonban, hogy sikere mindenekelőtt az ifjúság tömegeinek támogatásától, aktivitásától függ. És semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az ifjúság legszélesebb rétegei ismét támogatni fogják szövetségünk helyes törekvéseit. A magyar ifjúság e tíz esztendő alatt mindig megbízható, erős tagja volt a DIVSZ-nek. Minthogy központunk Budapesten van, százféle lehetőségünk volt még jobban lemérni azt a hatalmas munkát, azokat a nagy sikereket, amelyek a DISZ munkáját jellemzik. Ezen a tíz éves évfordulón baráti üdvözletünket küldjük a magyar ifjúságnak abban a meggyőződésben, hogy tovább fog munkálkodni a világ békéjéért, a fiatalok egységéért és barátságáért. Többszörösére növekedik idegenforgalmiek Az idén Angliából, Ausztriából. Bulgáriából. Csehszlovákiából. Dániából. Franciaországból. Németországból. Svédországból. Svájcból és még több más államból szervezett az IBUSZ társasutazásokat hazánkba s a több ezer külföldi vendég részben Budapesten, részben a Balatonnál tartózkodott. Igen nagy az érdeklődés egyegy jelentős nemzetközi futballmérkőzés alkalmából is. A legutóbbi két nemzetközi labdarúgó mérkőzésre például több mint 15 000 külföldi érkezett Magyarországra. A magyar—svéd és magyar—olasz mérkőzésekre ismét jelentős idegenforgalom várható. A magyar—olasz futballmérkőzésre Olaszországban már eddig több száz szurkoló jelentette be részvételét. A mérkőzésen kívül olasz vendégeink megtekintik majd Budapest nevezetességeit, végignéznek egy opera-, egy balettelőadást. A jövő évben az egyes utazási irodákkal már megkötött megállapodások értelmében a Magyarországra érkező külföldi turisták száma az ideinek többszörösére emelkedik. Az őszi vetés hajrájában Szolnok megyében is nagy ütemben folynak az őszi munkák. Képünkön Szilvás József ifjú traktoros mélyszántást végez a Martfűi Állami Gazdaság Kalapos-dűlőjében. Kaposvári járás: Országszerte a fiatalok tízezrei vesznek részt az őszi vetés hajrájában. Somogy megyében a barcsi, a nagyatádi és a kaposvári járás területén kissé megkéstek a munkákkal. Itt a diszisták ezrei gyorsítják a szántás-vetés munkáját. Csupán a kaposvári járásban 130 DISZ-szervezet ifjúsági brigádjai segédkeznek az ősziek betakarításában és a vetésben. Számos községben éjjel-nappal vetnek az ifjúsági brigádok. Éjjel-nappal a földeken Hajdú-Bihar • Önkéntes brigádok a kukorica tárolására Hajdú-Bihar megyében a diszisták — miután heteken át több ezren a betakarításban segédkeztek — most önkéntes brigádokat alakítanak a betakarított kukorica forgatására, hogy ily módon megmentsék az értékes takarmánynövényt az esetleges penészedéstől. Szombaton hangzott el a megyei DISZ-bizottság felhívása, azonban Görbeházán, Polgáron és Tiszacsegén máris kialakulóban vannak a brigádok, hogy hamarosan megkezdjék a munkát a Terményforgalmi Vállalat telepein. (5. oldal) ÚJ SZOVJET marti*JAVASLATOK ■■HnnaenriarTSBnmi GENFBEN ROSSZ ÉV üdvözlő távirata a DÍVSZ megalakulásának 10. évfordulója alkalmából DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGI VILÁGSZÖVETSÉG Budapest A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége válás mennyi magyar fiatal nevében tiszta szívből küldi őszinte, meleg, baráti üdvözletét a Demokratikus Ifjúsági Világszövet-ségnek, megalakulása 10. évfordulója alkalmából. A magyar ifjúság tudatában van nagy világszervezetünk által 10 esztendőn keresztül nyújtott szüntelen segítség jelenttőségének és annak a fáradhatatlan munkának, amelyet a DIVSZ a különböző országok fiataljai közti kapcsolat és barátság megteremtéséért és erősítéséért végzett. Továbbra is minden erőnkkel támogatni fogjuk a DIVSZ nagy eredményeket hozó tevékenységét, amelyet a világ ifjúsága legfontosabb célkitűzéseiért, a tartós béke és az ifjú nemzedék boldogabb jövőjéért folytat. Megalakulásának 10. évfordulóján kívánunk a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek és az egész világ haladó ifjúságának új, nagy sikereket az ifjúság egységéért, jobb jövőjéért és a tartós békéért folytatott harcában. DOLGOZÓ IFJÚSÁG SZÖVETSÉGE KÖZPONTI VEZETŐSÉGE Gyorsvágathajtási tapasztalatcsere Komlón Szerdán Komlón tatabányai, dorogi, középdunántúli, pécsi és várpalotai bányászok tapasztalatcsere-értekezletet tartottak a gyorsvágathajtásról. A tapasztalatcsere részvevői délelőtt a munkahelyükön keresték fel a 100 méteres mozgalmat kezdeményező Molnár István, valamint a komlói Anna-aknán dolgozó Máhler Ferenc DISZ feltáró brigádját, amely októberben 130,5 méter vágatot hajított ki. Délután megvitatták a látottakat. Virág János, a komlói Anna-akna üzemvezetője ismertette a Máhler-brigád munkáját. Elmondotta, hogy a brigád ciklusos módszerrel dolgozik, a repesztést millszekunddal, a rakodást pedig PML 5-ös rakodógéppel végzi. Tamási István, a Pécsi Szénbányászati Tröszt műszaki osztályvezetője kifejtette, hogy éppen a látottak alapján a pécsi szénmedencében is fokozzák a feltárási munkák gépesítését. A pilisi bányában dolgozó országos hírű Husztics Lajosbrigád nevében Farkas Ignác vájár ismertette gyakorlati tapasztalatait. Kettős magyar siker a londoni hegedűversenyen November 8-án zajlott le Londonban a Guildhall School of Music and Drama rendezésében a „Carl Flesch” nemzetközi hegedűverseny. Az erős mezőnyből magyar versenyző került ki győztesen: Kovács Dénes VIT- és Liszt-díjas hegedűművész nyerte el a verseny díját. A második helyezést ugyancsak magyar versenyző, Vadas Ágnes érdemelte ki játékával. Máshol is, máskor is gyakran szól Budapesten a telefon. Keveset hallgatnak azonban olyan izgalommal, mint azt a kettőt, amely kedden, jóval éjfél után szólalt meg két pesti lakásban. Az egyiket — előzetes megbeszélés alapján — izgatott várakozástól remegő fiatalasszony várta. A vonal túlsó végén Londonból szólalt meg a férj hangja. Kovács Dénes hegedűművész jelentkezett, most mármint a „Carl Flesch“ nemzetközi hegedűverseny arany plakettjének nyertese. A fiatalasszony izgalma a tetőfokra hágott, amikor férje a részleteket kezdte mesélni. Cseh, osztrák, francia, ausztráliai, amerikai hegedűsökkel versenyzett a két magyar, Kovács Dénes és Vadas Ágnes. Kovács elsőnek játszott s a többiek játéka után vitathatatlan volt elsősége ... mindaddig, amíg Vadas játéka után a zsűri nem tudott dönteni. Ezért Kovács Dénesnek újra el kellett játszania versenyszámait. Nehéz és idegtépő feladat ez az ilyen versenyen. De megérte: az arany plakettet ő kapta, hajszállal a másik magyar előtt. Az első itthoni gratuláló a boldog feleség volt, aki a telefonbeszélgetés után örömében szinte táncra perdült, kisgyerek módjára ugrálva körül a lakást. A másik telefon meglepetésszerűen szólalt meg éjfél után, Borbély Gyulának, az Opera fiatal karmesterének lakásán. Őt a felesége, Vadas Ágnes hívta fel a nagy hírrel. Sikerült, nehéz munka, sok-sok gyakorlás, rengeteg izgalom árán, de mégis sikerült — ez a gondolat vibrált a hosszú-hosszú telefonvonal áramán. A beszélgetéseket befejező ,,viszontlátásra“ azonban férjnek és feleségnek most egy kicsit várniuk kell. A két fiatal művész november 19-én még Londonban játszik a magyar követség hangversenyén s hazautaztukban Párizsban is fellépnek. Barátaik,ismerőseik várják őket itthon és mesterük, Zathureczky Ede kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója, aki az örömhír vétele után ezt mondotta: „Művész és pedagógus számára nincs nagyobb elégtétel, mint tudni, hogy művészetének folytatói, tanítványai további sikereket érnek el. És különösen örülök annak, hogy ez a mostani eredmény újabb bizonyítéka a magyar előadóművészet világhírnevének.“ És most ezúton hívjuk vissza Londont: őszintén, szívből gratulálunk a „Carl Flesch“-verseny arany plakettje új tulajdonosának, Kovács Dénes VIT- és Liszt-díjas és Vadas Ágnes VIT-díjas hegedűművésznek, a fiatal magyar zeneművészek hírneve öregbítőinek. K. L. Kovács Dénes Vadas Ágnes