Szabad Művészet, 1951 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-01 / 1. szám
tumok, hanem annak bizonyságai is, hogy a valóság beható megismerésének és hű tükrözésének feladatával már pályája elején is tisztában volt Kovács Mihály. Ha nem is tartozik művészetünk történetének nagyságai közé, érdemes számontartani művészete pozitív értékeit, s ezt bizonyítja az egri múzeumban megrendezett emlékkiállítás. (szegi) ARNHOLD NÁNDOR EMLÉKKIÁLLÍTÁS A képzőművészek pécsi csoportja a Pécsi Városi Múzeumban emlékkiállítást rendezett Arnhold Nándor pécsi rajztanár-festő hátrahagyott műveiből. Arnhold Nándor 1857-ben született Györkönyben (Tolna megye). 1880-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanári oklevelet szerzett és több vidéki város után a huszadik század fordulóján a pécsi főreáliskolába került. Élete végéig Pécsett maradt, ott is halt meg 1935-ben. Kitűnő pedagógus volt. A szakirodalomban is eredményesen tevékenykedett, rajzpedagógiai tanulmányokat írt, művészettörténeti előadásokat tartott. Többirányú érdeklődését mutatják néprajzi kutatásai és gyűjtései. Az Ormánság népművészetével foglalkozott, néprajzi munkát is írt és illusztrált. Szabad idejében, főképp öregkorában nagy kedvteléssel festegetett. Mintegy nyolcvan képéről tudunk, ebből a kiállításra harminc festményét, rajzát, akvarelljét gyűjtötték össze: zsáner jeleneteket, pécsi utcák, ligetek tájképeit, családi portrékat, csendéleteket. Tájképei természethű, becsületes valóságleírások, szeretettel készített pontos, megbízható feljegyzések egy-egy jellegzetes pécsi táj- vagy utcarészletről. Akvarell-csendéleteit túl aprólékos rajztechnika s a szinte fotográfus tárgylagosság jellemzi. Legfigyelemreméltóbb művei közé számíthatjuk „Aszfaltozok“ c. kisméretű olajvázlatát (valószínűleg nagyobb kompozíció terv), mely helyes témaválasztással jellemző képet mutat be a munkáséletről. „A zsandárok megkötözik a betyárt“ c. képén Munkácsy Siralomház és Éjjeli csavargók motívumának hatása érezhető, természetesen Munkácsy drámai ereje és kompozíciójának monumentalitása nélkül, mégis a tipikusan népi figura ismeretében és őszinte ábrázolásában. Bodnár Éva TISZAIGAR, egy alföldi agrárproletárfalu története 1744—1950. Az Országos Néprajzi Múzeum kiállítása Amint a címből is kitetszik, újszerű feladatra vállalkozott az Országos Néprajzi Múzeum tudományos munkaközössége akkor, amikor egyesztendős helyszíni kutatómunkája eredményeként Tiszaigarnak, egy Tiszamelléki másfélezer lakosú agrárproletárfalu múltjának, életének és kultúrájának múzeológiai bemutatását tűzte ki céljául. Újszerű a kiállítás, mert a néprajzi múzeológiában ez az első olyan kísérlet, amely egy egységes történelmi folyamat megelevenítésére és szemléletes bemutatására törekszik. Aránylag nehéz technikai feltételek között kellett összefogni olyan kiállítási elemeket, amelyek nem mind egyből szolgálják szemléletességét és a múzeumi kiállítás célját. Tiszaigar község bemutatott története két évszázadot ölel fel és ezen belül három döntő korszakot: a feudális társadalom utolsó szakaszát, a feudálkapitalista társadalom korszakát teljes egészében és a szocializmus építésének útján haladó új magyar falu öt esztendejét. Ezeknek a korszakoknak megfelelően tagolta kisebb egységekre a bemutatásra kerülő anyagot a kiállítás. Tiszaigar község gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakulása híven tükrözi azt a fejlődést, amelyet hazánkban az elmúlt századokban sok ezer más falu is megtett. A feljárat hatalmas opál-üveg ablakaira és oldalfalaira festett és elhelyezett színes térképek és rajzok Tiszaigar községének 1744-es betelepülésével és régi tájviszonyaival foglalkoznak. A feljárat a kiállítás legsikerültebb részébe, az előtérbe vezet, ahol Közép-Tisza vidékének, közelebbről Tiszaigarnak gazdasági, földrajzi és társadalmi viszonyairól kap szemléletes képet a látogató. Beépített és kivilágított grafikonok, színes térképek és montázsok a kiállított jellegzetes korabeli termelőeszközökkel vitágos képet adnak az egyes korszakok termelőerőinek fejlettségéről és sajátos technikai jellegéről, így a Tisza lecsapolását megelőző feudális idők termelését ilusztrálják a kiállított halászati eszközök, hálók, szigonyok, továbbá a pásztorélet szerszámai és egy teljesen felépített és berendezett pásztorkunyhó. A kapitalizmusban — a Tisza lecsapolása után — kialakult hatalmas szemtermelést már a faeke és a 35